Red Queen, White Queen

Nem csak én igyekszem felfegyverezni magamat, hanem a nők is, bár nem mindenkiből nézem ki, hogy használná is . Én a faunnal ellentétben azért nem hagyatkozom csak a képességemre, van amikor egy penge gyorsabb és hatékonyabb, mint bármilyen képesség.
Míg a királynő elénk hozat pár alkalmas vágóeszközt és én kiválasztok közülük egy könnyen forgatható rövidkardot, addig a többiek is felöltötték az egyenruhát. A fémmel vegyített fiúnak azonban láthatóan nehézséget okozott nem túl rugalmas szárnya…..
Mivel most már mindenki indult volna, nem akartam, hogy emiatt késlekedjünk, így ha a felajánlott segítséggel sem boldogult, magam ragadtam ki a kezéből a törzs védelmére alakított vértet és szuszakoltam bele a szárnyait a megfelelő nyílásokba, de ha boldogultak nem avatkoztam be.
A kedvemen az sem javított egyelőre, hogy Moros szavai eszembe juttatták, hogy igen, valahogy vissza is kell jutnunk a földre. Ha valamit nagyon utáltam az a kiszolgáltatottság volt és természetesen nem bíztam senkiben, főként nem a Nyúlban, mondjon bármit is.
- Jól látod. – biccentettem azért felé sokkal magabiztosabban, mint amit valójában éreztem. – Úgy, hogy ne próbálkozz semmivel.
Meglepő volt azonban, hogy a helyzete ellenére, elég pimasznak tűnt, nem éreztem a szavaiból, hogy nagyon tartana az úttól. Az biztos, hogy figyelni fogom!
A gyomrom idegesen görcsölt, amikor a fal széléhez értünk, mert azért nem vehettem teljesen biztosra, hogy tényleg épségben lekerülök a magasból…….
Mindenesetre igyekszem a faun közelében maradni, hátha ő lebegtet le és még akkor is reménykedem benne, hogy a gyomrom kevéske tartalma a helyén is marad.
A magabiztosságom azonnal mérföldekkel javult, ahogy a biztos talajon álltam. Magamban azért elmondtam egy fohász az Isteneknek, az sosem árt és követtem a Nyulat.
Ahogy megláttam a vörös épületfélét – amit megjegyezném nem hasonlított Selene illúziójához egy cseppet sem, - Kissé idegesen nyúltam a képességem után, mivel még nem sok tapasztalatom volt vele, de meg akartam tudni belesétálunk-e valami veszélybe.
Kissé megkönnyebbültem, hogy egyelőre, már amennyit előre láttam, nem volt semmi.
- Nincsenek katonák, legalábbis elöttünk még nincsenek. – jegyeztem meg.
- De jobb lenne sietni, akármerre is megyünk. – néztem a többiekre, elsősorban Nizase kisasszonyra, mert ha jól értettem ő tudja legjobban megkeresni az utat.

Nem sokszor volt a kezében fegyver és még kevesebbszer került sor arra, hogy használja is. És ha ez meg is történt, ... Nos, a lánynak be kell ismernie, hogy túl sok halandóban nem tett kárt még az életében. Most sem szeretne, s a tőr, amit az állványról választ, talán nem is olyan, amellyel túl sokra menne egy ostrom során, inkább olyan, amellyel egy szűkebb járatban védheti meg magát, vagy olyan, amellyel akár egy ajtó résébe, egy szikla repedésébe kutathat a kiút után.
De az első próbatétel már a kastélyon belül megérkezik, hiszen az út, amelyen ideérkeztek áll nyitva előttük arra is, hogy kijussanak a Fehér Királynő palotájából. Márpedig ő ide Amelia "hátán" érkezett, azonban most, hogy a másik is beöltözött az inkognitójukként színeváltoztatott páncélba, nyilván nem várhatja el, hogy miatta ismét pegazusként segítsen a lejutásban.
Hát képességét veti latba, s keres folyosókat, alagutakat, amelyek a fal aljáig vezetnek, ám valamennyi oly kanyargós, s hosszú, hogy félő, a többieknek túl hosszú ideig kellene várni, míg megteszi a a távot a fal teteje és a mező között. Ezért dönt másképpen, s új ereje határait feszegeti, mikor a sziklafalból, amely megmászhatatlannak tűnt odalentről, lépcsőket formál, oly széleseket, hogy ne kelljen attól tartania, hogy egyetlen rossz lépés miatt a halálba zuhanna.
Egyik kezét a falnak veti hát, s meredten nézi a lába előtt alakuló lépcsőfokokat, de mert még túl ügyetlen a kő formálásában, a lépcsőfokok egyenetlenek lesznek. Az egyikről kényelmesen tud lejjebb lépni, a másik túl alacsonyra sikerül és alig szel le valamit az áthidalandó távolságból, míg a harmadik éppen emiatt nagyobb lesz, s a páncélhoz sem szokott Nizzi-nek, s mindenkinek, aki követné őt, óvatosan kell lelépnie róla.
Érzi, hogy figyelme gyorsan fárad, hát igyekszik még jobban, néhány szívdobbanás kell csak az újabb fokokhoz, s már arra sem ügyel, hogy simák legyenek, s oly egyenesek, amilyenhez lépcsőn járó lábak szoktak.
De végül leér, s ha a többiek is odalent lesznek, hát követi ő is a Nyulat, bár az már cseppet sem hasonlít arra, ahogyan megismerték. Nem úgy a helyek, amelyeket rövid gyaloglás után elérnek. Ám mielőtt még bármelyikük is örülhetne annak, hogy nem ismeretlen vidéken kell vezetőjükre hagyatkozni, már más felé fordul a fehér alak, s mutat utat "valamihez" végül, ami kétségkívül olyan, mint ha egy vár lenne.
Igen, első pillantásra az, de aztán Nizzi újból érzi azt, amit a pepita kockás teremben is érzett, hogy a látvány nem az, amit valóságosnak kellene hinniük. De míg ott csak a sziklákat érezte, itt már "látja" a járatokat is, amelyek szerteágaznak, szétfutnak, majd újra egyesülnek, pont úgy, ahogyan azon a furcsa "képen" látták. A lány először azt hiszi, mindenki hasonlóan érzékeli az illúziót, de aztán úgy tűnik, feltételezése hamis volt és téves, s Warwick Leininger pillantása most őt sürgeti. Hát Nizase becsukja a szemét, csak hogy előkeresse emlékeiben a tervrajzot, majd újra felpillantva mutat egy nem túl nagy torony felé az illúzión.
- Arra kellene mennünk... Már ha a vezetőnknek nincs más ötlete...

Úgy láttam mindenkinek volt valami ötlete, csak éppen egyikünké sem egyezett a másikéval.
A Nyúl, azaz mint megtudtuk neve is van, Rhodas azonban, meglepően őszintén és eléggé nyersen hozta a tudomásunkra, hogy mire számíthatunk a Vörös Királynőről, ami eltántorított, nem is kicsit attól, ami még a Fehérek erődjében felötlött bennem, hogy be kéne próbálkozni ezen az oldalon is egy jobb ajánlatért. Persze lehet, hogy a Nyúl hazudott, de mi értelme lett volna a saját Királynője ellen beszélni?
Nem ártott volna jobban ismerni a pixik mentalitását, de valahogy éreztem, hogy a kegyetlenség nem áll távol tőlük, amit láttam eddig, nem nagyon érdekelte egyiküket sem mások életének megóvása……talán egyedül a nixád kivételével…..
Persze ezek a gondolatok gyorsan lezajlottak a fejemben, miközben mérlegeltem, kinek a terve lehet a legcélravezetőbb, aztán még egyszer gyorsan használtam a képességem, csak rövid időre, hogy ne merítsen ki.
- Ezek után nem hinném, hogy be kéne mutatkoznunk a Vörös Királynőnek. – vonta fintorba a szám. – Én Amelia kisasszony tervére voksolnék, mondjuk úgy, hogy mi mutatkozzunk nyíltan, magunkra vonva a figyelmet, a hölgyek pedig valahogy rejtve osonnának. Lehetséges ez? – néztem Gwendolinra. – De azt mondom induljunk, mert még szabad az út, de ez nem fog örökké tartani.
Reméltem, hogy megegyezésre jutunk és tényleg elindulunk, mert már így is túl sokat időztünk.

Az egyenként felvetett ötletek lassan közös tervvé formálódnak, s Nizase úgy érzi, összefogásuk talán kijuttatja őket innen. A javaslat, amely Amelia fejéből pattan ki, az, hogy a Vörös Királynő katonáit elcsalva szabad utat kapjanak a nixád rejtekhelyére, talán most tűnik először olyan "valóságosnak", hogy a lány először érez félelmet. Valódit...
Az sem vigasztalja, hogy Edevane kisasszony álcát is ígér nekik, s azt, hogy belelát azok fejébe is, akik küldetésükben meggátolhatnák őket. Az ő gondolataiból most aggodalmat olvashatna ki és bizonytalanságot, amellyel újdonsült ereje sem segít megbirkózni.
De választania kell, voksolni valami bizonytalanra, s ő megteszi Warwick és Gwendolyn után csatlakozik a alakváltóhoz, remélve, hogy az, hogy meosztják erőiket, nem okozza majd a vesztüket. De azért vannak félelmei a tervet illetően.
- Ha kisebb csapatokra oszlunk, talán kevésbé leszünk feltűnőek... - támogatja Amelia javaslatát hát ő is, s tesz fel kérdést is, amely talán valamennyiüket érinti. - De ha szétválunk, hogyan tudjuk meg, ha valami baj történik? Hogy értesítjük egymást, ha a feladat végrehajtásában elbukunk? Vagy arról, ha sikerrel járunk?

Mindenkinek volt véleménye, kinek kivel kéne menni, viszont még mindig csak itt ácsorogtunk és egyetértettem most a Nyúllal, hogy ha még egy percig itt ácsorgunk nem mi fogjuk eldönteni ki hová megy, hanem a Királynő katonái. És a megtudott információk tükrében, én mg szerettem volna sokáig a nyakamon tudni a fejemet.
- Ezt megvitathattuk volna előbb is. – fortyantam fel idegesen, nem mintha ebben én nem lettem volna ludas, hiszen ez nekem is eszembe juthatott volna az idefelé vezető úton, de már mindegy volt. – Nekem teljesen mindegy ki tart velem kettőjük közül, Gwendolin vagy Nizase kisasszony, én akkor megyek azért a kapós nixádért, de csak, hogy tudják, egész jól bánok a karddal, úgy, hogy nem csak a képességemre kell majd támaszkodni. – indultam meg a Vörös Királynő erődje felé, de persze pár lépés után megvártam kik lesznek a társaim.
Valamelyikre a két nő közül szükség lesz, mert gőzöm sem volt, hol ennek az illúziónak a bejárata pontosan.
- Jó lenne észrevétlenül megközelítenünk, szóval a lopakodási képesség sem lenne hátrányunkra. Egyébként meg a Nyú….Rhodas-sal mi lesz? Gondolom a figyelem elterő csapattal tarthatna, nem?
Én nem akarnám magunkkal vinni, hiszen pont az észrevétlenségünk lenne a cél és nem bíztam a nyúlban….
- Hölgyeim? – intettem magam elé. – Mehetünk?
Minden lépés kockázatos volt, de a legnagyobb kockázatot az jelentette, ha maradunk még és ........a türelmem is véges volt.