All that glitters

All that glitters

Adam & Nova

Utólag már egyetlen segítő vagy cirkusztag sem emlékezett, hogyan került az ismeretlen nő a nagysátorba. Mindenki el volt foglalva azzal, hogy Adam Morava legendás légtornász-bemutatóját bámulja, ámuldozzon a lehetetlen forgásokon és felnyögjön, mikor az artista a halál küszöbén elkapta a lengő hintákat. Fel sem tűnt senkinek ennyi ámulat közben. Csak egy átlagos fiatal nő volt, ápolatlan, rongyos, mint a söpredék minden tagja. A szemében viszont rettegés ült, az arca fájdalmas fintorba húzódott, ahogy előbb csak tántorogva haladt a pódium felé, aztán ahogy a helyi kidobók megpróbálták útját állni, felharsantak az első kiáltások. A kidobók, megtermett, bikanyakú és sokat látott nehézfiúk ordítottak és tántorogva léptek el a nőtől, a karjaikat és a mellkasukat markolva, a nő pedig felrontott a pódiumra. Görnyedt tartása volt, mint egy alakváltónak a bőreváltás közepén, de a jegyei nem tükröztek semmiféle állatot. Kristályból volt, az ujjai hegyétől a felkarja közepéig, és ahogy kinyúlt a légtornász felé, a kristály töredezni kezdett.
- Nem... nem tudom megállítani... Nem akarom... Nem... - zokogta elkeseredett hangon, mielőtt mindkét karja darabokra hullott, a nő pedig elterült a porondon.
A tömeg hirtelen elhallgatott, a zenészek is megálltak, fülbántó akkordokkal szakítva meg a háttérzenét. Aztán valaki feltette a kérdést, ami elszabadította a káoszt.
- Ez... orea?
A szó visszhangot vetett a tucatnyi összegyűlt ajkairól, kisvártatva pedig a nézőtér szegényebb része egymást taposva rohamozta meg a pódiumot, hogy felmarkolhasson egy darabot a nő széthullott testéből.

Nizzi

Az O2 ritkán jelenik meg személyesen, ezt pontosan tudod. Éppen ezért tűnik rémisztőnek, amikor a haloványan ismerős férfi gyakorlatilag egyetlen szó nélkül ül le éppen melléd Estrance egyik étkezdéjében, valahol a középső negyed piacterének szélén. Figyelemre sem méltatja sem a többi szabad helyet, sem a csomagokat, amiket a bevásárlás közben felhalmoztál, csak leül veled szemben, kék szemét a szemüvegen keresztül rád függesztve.
- Dr. Nae. - biccent elegánsan. - Felettébb kevés az oxigén ebben a teremben, nem gondolja?
Kódok. Titkok. Az O2 ezeket az eszközöket használja, ezekkel lépett veled is kapcsolatba egykor. A férfi az oldalához nyúl, egy közepes méretű oldaltáskát emelve az asztalra. - Gladstone professzor, örvendek a szerencsének. - mutatkozik be, mielőtt a táskát feléd tolja. Ránézésre az valamiféle dobozt tartalmazhat, aminek a sarkai kitüremkednek az egyszerű barna szövet alatt. - Egy kedves barátom megkért, hogy feltétlenül adjak át egy csomagot. Állítása szerint felettébb érdekelheti, és... nos, biztosra veszem, hogy lesz egy-két bölcs szava.
A táska valóban egy rézveretes dobozt tartalmaz, amit akár ott helyben ki is nyithatsz. A tartalmát megpillantva azonban elgondolkozhatsz, hogy azonnal vissza is zárod, ugyanis a selyemborításban fekvő kövek összetéveszthetetlenek.  Zöld kristálydarabkák, aranyló belső fénnyel. A prima materia. Az orea. De mégsem, ugyanis ahogy alaposabban szemügyre veszed, valami nem stimmel vele. A fénye valahogy más, haloványabb, az aranyló csillanás sötétebb, a zöld is sápadtabb, mintha a kristály beteg lenne.
- Mit szól, doktor?

Gwen

A tanoncok élete a bevásárlásból áll, ez azóta igaz, hogy a mesterségek megjelentek a világban. Bár a jó Hale mester szívesen bíz rád mindenféle munkát, azért mégis csak a ranglétra alján kapaszkodsz épp felfelé, ez pedig házimunkával jár. Jó minőségű ezüstöt Frederic Campbelltől lehet szerezni, ezt tudja minden ékszerész, így te is a boltjában gyűlő sorban állsz épp, sajnos nem egyedül. A hosszú várakozás unalmát azonban azonnal elfújja, mikor fültanúja leszel az előtted álló vásárló, egy tollas fülű hibrid és az ezüstkufár beszélgetésének - és lopva megpillantod a pultra terített zsebkendőn csillogó kristályokat.
- Ne szórakozz velem, Will. - fonja össze vékonyka karjait Campbell. - Komolyan azt akarod elhitetni velem, hogy ez valódi? Meg ha az is, hány ember vére tapad hozzá?
- Ugyan már, Mr. Campbell. Egész Estrance felismeri az oreát. Ha nem hisz nekem, hívjon Álmodót, az majd megmondja. - feleli a hibrod, megvakargatva a füléből kinövő rozsdaszínű tollakat.
- Egész Estrance rohanna a Céhhez. Ők többet tudnak fizetni, mint én.
A hibrid kissé előrébb dől, lehalkítva a hangját, de még éppen eljut hozzád minden szó.
- Mióta ismerjük egymást, Mr. Campbell? Néha nem a pénz minden. Az alkimisták csak odavetnék a gazdagoknak, abból meg mi haszna lenne az alsóvégnek? Nem, ezt nekünk kell felhasználnunk. Ahhoz pedig olyanok kellenek, mint maga.
Frederic Campbell tüntetőleg összecsomagolja a zsebkendőn csillogó köveket és visszatolja a hibrid felé.
- Nem érdekel. Már nem foglalkozok ilyesmivel. Ha tiszta érceket hozol, megveszem, de vidd innen ezt az átkot.
A Will nevű hibrid néhány másodpercig tétovázik, aztán felmarkolja a kis csomagot és fejet hajtva hátralép.
- Ahogy gondolja, Mr. Campbell. Megkérdezem a Varjúláb mennyit ad érte. Vagy bárki más. A viszont látásra.
Azzal a férfi sarkon fordul, kis híján belédütközve a nagy felindultságban.
- Elnézést, kisasszony. - azzal megkerül és kisétál az üzletből, hátrahagyva egy felettébb fáradtnak tűnő ezüstárust és téged. A zsebében pedig végig ott csilingelt a legdrágább anyag egész Estrance-ban.

Rydel

Vannak vevők, akik nem az alkimistát keresik benned, ezt azonnal látni lehet azon, ahogy besétálnak megboldogult mestered üzletébe. És nem is a felső tízezer tagjaiból kerülnek ki. Mint a férfi, aki egy bottal sántikálva lép be, kopott fekete kabátban, hasonszőrű kalapját az első szabad fogasra akasztva, nyomában egy alacsonyabb, szinte gyermeknek tűnő nővel. A férfi előrébb botorkál, botjával szinte fenyegetően kopogva a padlón. Vagy hát, bárki másnak fenyegető lenne, egy lidércnek inkább csak jelzésértékű.
- Üdv, Mr. Morceran. - köszönt, miközben int a mögötte várakozó lánynak, hogy üljön le valahová oldalra. - Szerintem még nem volt alkalmunk személyesen találkozni. Mathias Crowle. Mondanám, hogy örvendek, de a maga fajtájának senki nem örül. - mosolyodik el keserűen. A neve ismerős. Aki az alvilágban mozog, az nagyjából tisztában van a Sötét Negyed erőviszonyaival, Crowle pedig az egyik játékos azon a szomorú sakktáblán. A bandája, akit a köznyelv csak Varjúlábnak nevez valami érthetetlen okból felettébb szétszórtan tevékenykedik, de főleg a fal és a negyed közepét jelentő Gyűrű között. Csak átlagos söpredék, akinek a többi valamiért engedelmeskedik. Legalább is egy részük.
- Fizetni viszont szoktak. - folytatja kis szünet után. - Ezért is vagyok itt.
A férfi a kabátjába nyúl, egy mély zseb legmélyére, aztán elővesz egy látszólag emberi kéznek látszó tárgyat, ami teljes egészében egy túlzottan ismerős, zöld kristályból áll.
- Alkimista, igaz? Mondja meg, mi ez. Aztán vadássza le, aki létrehozta, én pedig megtérítem a fáradozásait.

Jeremiah

Nem minden munka küld vissza a Peremvidékre, hiába hívnak a hangok. És nem is mindegyik kever vissza a hadsereg kötelékébe. Vannak egyszerűbb megbízások, viszont egy ideje azok is elapadtak. Nem is kell sokat várnod, hogy megtudd, miért.
Henry Kohl nem professzor, még csak nem is tanár, de felettébb sokat találkoztál vele. Ő a beszerző, a nyersanyagok adás-vételéért és egyéb gazdaságpolitikai dolgokért felel az Akadémia berkein belül, ezúttal pedig felettébb zabos. Nnincs is igazán ideje átnézni a jelentésed a legutóbbi prototípus fegyver anyagfogyasztásáról, amint meglát végigtúr a haján és nagyot sóhajt.
- Oh, Cooper, jó, hogy jön. Most mondja meg, mi ez a szar?
Az említett dolog, amelynek minőségét meg kellene állapítanod egy szabályos tégla, ami látszólag nyers oreából áll. De valamiért Mr. Kohl még sem elégedett, úgy veti eléd, mintha átverték volna a piacon színezett üveggel.
- Ezt hozták nekem legutóbb. Tizenkét rúd, teljesen értéktelen. Komolyan, annyit sem bízhat az ember a tudósokra, hogy megnézzék, mit kapnak? Egyáltalán honnan szerezték ezt a sok szemetet?
Ahogy alaposabban megvizsgálod, mert hát már odalökték eléd, valami tényleg nem stimmel az oreával. Láttál eleget, katonaként és az Akadémián is, de az valahogy máshogy fénylet. Sokkal élénkebb volt, mintha élet vibrált volna benne, vagy Sinan fénylő vére, ahogy a hithű emberek vallják. Ez látszatra ugyanolyan volt, de tompa. Semmi szép nem volt benne, mintha valaki le akarta volna másolni egy mester festményét szénceruzával.
- Sajnos nem tudom ellátni, amíg ilyen hamisítványokkal töltik meg a raktárakat. Az okosok meg nem foglalkoznak vele, amíg az övék el nem fogy. De... - Mr. Kohl itt egy pillanatra megáll és elgondolkodva mér végig. - Maga elboldogul a városban, nem? Nem maradt valami kapcsolata a seregben, aki ránézne, ki a fene hamisítja az oreánkat? Vagy akár maga. Majd kispórolok valami jutalékot érte.

Tybalt
Másfél nap. Ezúttal ennyi idő telt el egyik pillanatról a másikra, bármiféle emlék nélkül. Másfél nap, amikor fogalmad sincs hol jártál és mit tettél, de ez jelenleg a legkisebb bajod. A hibrid jegyeid egyre intenzívebbek, reggel pedig észrevettél egy horribilis újdonságot - az egyik kezed kisujjának legkülső perce ugyanis nem olyan, mint szokott. Nem deformált, de nem is hús. Ha valaki pisztolyt fogna a fejedhez, azt tudnád mondani, hogy egészen olyan, mint a... nyers orea? De az kizárt. Hibridek nem változnak oreává. Meg úgy egyébként semmi.
Ez a bizarr jelenség kétféle dolgot vált ki egy tudós elméből. Egyrészt nyilván pánikot, hiszen érthetetlen. De ami érthetetlen - az érdekes. Meg kellene vizsgálnod? Megmutatni valakinek? Tenni ellene valamit? Vagy épp felhasználni valahogy? De egyébként is, kihez fordulhatnál egy ilyen érthetetlen dologgal?

Ez lenne az első kör, mindenki reagáljon, ahogy tenné egy átlag posztra. Ha valakinek kérdése van, discordon megtalál.

-----------------:O:-----------------