Our dreams

Our dreams

Evie & Kayne

Mostanában gyakran megfordult errefelé, sőt saját ízlésének már sok is volt az Akadémia füstös, gőzös és nem kevésbé felfuvalkodott, eszejátszi közege. A tudálékoskodó közbevetések, a jelenlétekor felzizzenő néptömeg. Hiszen azóta már Estrance-t is képviselte az uralkodónál, hiszen annyi minden történt, ami még mindig nem hagyta aludni.
Kezdte úgy érezni a világ megmentése kifogott rajta, illúzió csupán, mely gonoszul az arcába röhög, eleve lehetetlen küldetés volt és mint ostoba, aki nem számolt a lehetetlennel megpróbált ott lenni mindenhol, ahol az emberiséget igazságtalanság érte. A hibridek érdekképviselete mellett a csatornákban, a Peremen, hogy az emberiség és az azt fenyegető entitás közé álljon, miközben az éppen azt bántotta, aki a legfontosabb neki. A nemesek összesküvései ellen, ebben a kaotikus, bűnös világban és most itt, az Akadémián, aminek közelébe legutoljára Lysistrata miatt kényszerült.
Jelenleg azért lépte át az impozáns, kattogó oktatási intézmény küszöbét, hogy személyesen adjon át egy saját maga által kérelmezett fejlesztést a Peremre, Estrance falai olyan szilárdan álltak és ő akart egyet a lény és az emberek közé, oda is, legalább ez utóbbiak számára, bizonyos biztonsági mechanizmusokkal ellátva a katonai repülőgépek (és bombázók) számára beépített bázissal. Tervezetét jóvá kellett hagyatnia az Akadémiával, mielőtt támogatást kért rá, mert a teljes összeget még neki sem állt módjában kifizetni. Nem is ért volna sokat, ha végül megtagadják tőle, hiszen bár rangos tisztnek számított, nem cselekedhetett öncélúan. Annak a teremtménynek is tudnia kellett viszont, fontos szerepet játszott a Perem bombázásának ügyében, a hol errefelé, hol amarra dőlő mutatók végső döntésében. Nem volt jól, ahogy befordult az egy folyosóra, kutatólag egy osztályterembe, miközben gondolatai cicaharcot vívtak ellene. Nizase és a zöld fény, Nizase biztonsága, álmos volt, annyira álmos. Ennél a teremnél kellett felfelé fordulnia, hogy Akadémiai pecsétet kérjen a kérelmére a dékántól, de úgy gondolta, megtorpan itt pár pillanatra, kellett néhány mély levegővétel és pár üres fal, amire elkínzott pillantást vethetett.

× Our dreams ×

Evie & Kayne

-----------------:O:-----------------

Igyekeztem magamat hasznossá tenni az akadémián, hogyha már voltak olyan kedvesek és Mr. Cooper közreműködésével biztosítottak nekem egy kollégiumi szobát, az árát pedig ledolgozhattam, és még azon felül is kaptam némi fizetséget. Mindent elvállaltam, amire képesnek éreztem magam és próbáltam a lehető legtöbbet megtanulni. Segítettem kísérleteket összeállítani az órákra, elszaladni a szertárba, ha valamelyik hóbortos előadó ott felejtett valamit, de igyekeztem megtanulni Jeremiah felszereléseinek működését is, amellett voltak előadások, amiken még jegyzetelni is próbáltam függetlenül attól, hogy sokszor hiányoztak az alapok, és a végére zsongott a fejem a sok számtól és szakkifejezéstől.
Szabadidőm nem sok akadt, de igazából nem is bántam. Nem tudtam, mivel foglaltam volna el magam, hogyha lett volna három-négy üres órám napközben. A régi életem szórakozásai, bálok, tündérmesékkel teleírt könyvek, lovak, és végtelen hosszú séták a birtokon mind távolinak tűntek, mint egy másik élet vagy egy egyre halványuló álom. Alkalmazkodtam a változásokhoz, úgy éreztem, hogy egészen jól ment, de sokszor éreztem magam rendkívül kimerültnek.
Aznap elmaradt az egyik gyakorlat, ahol segédkeznem kellett volna a különös szerkezetekkel, amik az orea és az elektromosság vizsgálatában segítettek, egy különösen nehéz, nagyon sok képlettel dolgozó óra volt szenior diákoknak, és majdnem öt órás volt. Szerettem egyébként mert látványos volt, még ha biztos is voltam benne, hogy a vizsgán elvéreztem volna. Így viszont hirtelen felszabadult több órányi időm, amit hasznosan kellett volna eltöltenem, de úgy éreztem, hogy nem volt agyam magamtól kitalálni mi is legyen az a bizonyos hasznos tevékenység. Vajon egy délutáni alvás annak számított?
Visszamentem a szobámba. A kollégium részben össze volt építve magával az egyetemmel, egyik emeleten még tantermek, fölötte már apró szobák sorakoztak katonásan. Elterültem az egy személyes ágyamon, és elővettem pár jegyzetet, hátha képes leszek belőle valami értelmet kihámozni, de néhány sor után már láttam, hogy szükségem lesz a könyvtárból kikölcsönzött könyveim egyikére is. Alapvető matematikai elméletek voltak benne, olyanok, amilyenekkel az elsősök kezdtek, de nekem még ez is nehéz volt főleg, hogy sosem jártam hagyományos iskolába a házitanítók pedig nem egészen a természettudományokra fókuszáltak amikor oktatni próbáltak. Ráadásul unalmas is volt, amellett hogy értelmet találni olyan képletekben, amikben már számok sem szerepeltek csak betűk és jelek különösen sok agymunkát igényelt. Azt vettem észre, hogy néha már nem is emlékeztem rá, mi volt két sorral feljebb, integráljelek és szummák összefolytak a szemem előtt, ami még égni is kezdett.
Csak egyetlen pillanatra akartam lehunyni… amikor megéreztem, hogy egy feneketlen örvény hús lefelé. Minden kavarogni kezdett, a sötétséget fények és színek váltották, a forgást száguldás, és mire rájöttem, mi is történik már nem tudtam ellene tenni semmit. Csak imádkozhattam Sinanhoz, és reménykedhettem, hogy hátha üres volt az épület, és az örvény, a rémálom nem rántott magával senkit.

Our dreams

Evie & Kayne

Nem gondolt rá, hogy szinte üres az épület, hiszen mindig nyüzsgött, diákoktól, professzoroktól, vendégelőadóktól hemzsegett, ma mégis csendesnek hatott. Kevésbé forgalmasnak a falnál, a katonai megbízásoknál még a saját irodájánál is.
Éppen a megfelelő folyosóra fordult, amikor megállt, éppen csak másodpercekre hunyta le a szemét. Pont nem érkezett hozzá rossz hír, vagy borzolta idegeit újabb rémkép Nizase halálával kapcsolatban. Talán csak ez a másodpercnyi nyugalom kellett, egyetlen rés acélszilárd védelmén. Egy pillanat, hogy elaludjon.
-Ne…
Suttogta holtra vált arccal, ahogy azonnal felkapta fejét. Álomszínben játszott a világ, érkezett az örvény, megváltozott a világítás, de nem hitte, hogy valamelyik tudós volt a ludas, sokkal inkább tűnt ez álomnak. Az ő álmának, mert megnyugodott, csak egy pillanatra, ennyi kellett fáradt, túlhajszolt elméjének.
Gyorsan fel fog ébredni, biztosan vannak mások is az épületben, rohanni kezdett. Egyelőre visszafelé azon a folyosón, ahonnan jött.
-Van itt valaki?
Hallotta saját visszhangos hangját, mintha élesebben szólt volna, az egész folyosó visszhangzott, mintha falai átváltoztak volna hangszerré, gonggá. Kongott a hangja, olyan erővel, hogy fülére tapasztotta kezét, olyan erővel, hirtelen azt hitte megsüketül, beszakad a dobbhártyája. Ezt…hallania kellett valamennyi személynek, akik a közelben tartózkodtak, kétségtelenül egy álomba kerültek. Talán…talán mégis megúszták, a dékán sem volt az irodájában.

× Our dreams ×

Evie & Kayne

-----------------:O:-----------------

Nem voltam túlságosan tapasztalt, ami a rémálmokat illette. Érdekes módon talán kisgyerekkoromban, ha előfordult egyszer, vagy kétszer, de azokra nem emlékeztem, talán meg sem történtek, csak arra kellettek, hogy riogassanak vele, hogy én is elhiggyem, hogy veszélyes vagyok a környezetemre. Nemrégiben viszont ott volt az a rémálom abban a különös világban, ahova egy egész kocsma közönségét sikerült magammal rángatnom. A Cserfes Cigánylány fogadósasszonya pedig egyértelművé tette, hogy bár ő is álmodó volt, azt nekem sikerült összehoznom, nekem is kellett megoldanom, és sikerült is, hála az újonnan szerzett barátaimnak.
Ez a rémálom viszont teljesen másnak tűnt, mint amilyen az volt. Ahogy éreztem, hogy megint szilárd ágy van a hátam alatt, mintha még mindig a saját szobámban lettem volna, és mégsem. Az álom mintha torzította volna a színeket és a formákat, egészen különös volt, talán ilyen lehetett a valódi részegség, bár olyanban még sosem volt részem. Legutóbb is előbb jött a rémálom, minthogy az lettem volna – azt hiszem.
Viszont nem láttam azokat a piros jeleket sem, így ez nem valami beavatós álom, vagy hogy is hívta a cigányasszony. Csak egy mezei rémálom. Talán nem is volt itt senki rajtam kívül, és elég volt várni? Vagy vajon minden rémálomban volt egy feladat, amit meg kellett oldani? Mit nem adtam volna azért, hogy beszélhessek egy tapasztalt álmodóval! Talán visszamehettem volna a cigányasszonyhoz egy ponton, hátha hajlandó volt velem szóba állni.
Felkeltem és kimerészkedtem a folyosóra, majd mondhatni felfedezőútra indultam. Ha voltak itt mások is, jobb volt összeverődni, nem kellett tudniuk, hogy én voltam az álmodó, bár legutóbb Eos és Luna igazán jól reagáltak rá, hátha… Hátha mások is inkább olyanok lesznek, mint ők, és nem olyanok, mint akiktől egész életemben félnem kellett.
Ekkor hallottam meg a hangot, és indultam meg rögtön az irányába.
- Igen! Itt vagyok! – kiáltottam vissza már jó előre, hogy tudja, hogy megyek.
Amikor megláttam alaposan szemügyre vettem. Legnagyobb meglepetésemre ismerős arca volt… de honnan? Ha egy bálon találkoztam volna vele, arra talán emlékeztem volna… Viszont az is biztos volt, hogy nem az akadémián dolgozott, őket már valamennyire kezdtem mind megismerni, és nem is diák volt, annál kicsit idősebbnek tűnt.
- Üdv, Evie vagyok. És… Izé… Azt hiszem, ez egy rémálom.