Red Queen, White Queen

Red Queen, White Queen

... én is, ön is, hallgassuk el, ne tudja senki sem ...

-----------------:O:-----------------

Red Queen, White Queen

Moros sikeresen visszarántotta a menekülő Rhodast, aki a lábánál fogva hason csúszott felétek a padlón, majd állt meg a faun patái között.
- Ez igazán megalázó. – jegyezte meg, miközben felállt és leporolta magát. - A könyvtárhoz? Az innen még ugyanarra van, mint a nixád, biztos, hogy arra akarnak menni, és nem mondjuk fel a trónterem felé, mintha foglyul akarnák ejteni Ednát? – kérdezte, mintha csak úgy mellesleg tenne nektek javaslatokat, ha már az előbb is hallgattatok rá. Szerencsére a további futásról letett.
Warwick eközben újra felétek közeledő tündércsapatot vízionál vörös páncélban, nem rohannak, egy őrjárat része lehetnek. Ha arra mentek tovább ami olyan főfolyosónak néz ki, és amerre Rhodas rohant egyenesen belefuttok, de ha a Nizase emlegette mellékfolyosóra kanyarodtok most mindannyian, akkor pont elkerülitek őket. Kérdés, hogy mindenki el akarja-e őket kerülni.

× Red Queen, White Queen ×

eat me, they say

----------------- :O: -----------------

Hagytam, hogy a nyúl talpra kecmeregjen és leporolja magát. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy segítek neki, de aztán eszembe jutott, hogy voltaképpen nem kedveltem.
- Igazán sajnálom. - feleltem nem túl átszellemülve, aztán megdörgöltem az állam. - Olyan elterelést szeretnénk, ami után élve kijutunk, Mr. Nyúl. Felteszem Edna királynő nem venné jó néven, ha fenyegetnénk az életét, szóval ennek hiányában marad a könyvtár.
Ezen a ponton el is kezdett formálódni a fejemben egy terv, de a részletei csak akkor lettek majd világosak, amikor ott álltunk a szent iratok között - ha már tudtuk, melyik volt ezek közül a legszentebb irat.
- Szóval egyelőre próbáljuk megőrizni az álcánkat, haladjunk együtt, ameddig el nem válik a két út. Utána... Nos, utána sok sikert mindenkinek.
Szükség volt rá, főleg, hogy Paksha elég látványosan nem nézett ki pixinek. Bár talán ha egy fehér nyúl itt elment, kellő beszélőkével kimagyarázhattuk, miért választotta magának ezt az "illúziót". Talán.

Vágjunk bele!

-----------------:O:-----------------

Red Queen, White Queen

Indulás...

----------------- :O: -----------------

Nagyon úgy tűnik vége a tétlen perceknek. Hirtelen felgyorsulnak az események. Warwick úr előre látása megmutatja, hogy támadók közelednek felénk, és én csak remélem, hogy még nem láttak meg bennünket, mert ha már bent leszünk talán könnyebben elvegyülhetünk egy időre. Legalább is annyira, hogy fimonítsunk kicsit a dolgokon.
Nyúl úr pedig, előre is lendül, egyenesen a Vörös erőd kőfala irányába, s ahogy szemhúnyásnyi idő alatt követjük is, csak remélni merem, hogy tényleg van ott egy ajtó. Van. Átjutva az illúzió határon élesen változik körülöttünk a táj. A helyiség ahová jutunk vörös, és... olyan érzésem lesz, mintha mindez szándékosan lenne így, az idegeink borzolására. Lassan bőszült bikának érzem magamat. Kedvem lenne leverni a falakról ezt a vöröset.
- Fujj, de ízléstelen...
Jegyzem meg halkan, de aztán már lendülök is Rhodas után, ám Moros úr megelőz, és elcsípi a meglógni kész alakot. Csak a fejemet csóválom meg méltatlankodásán, magamban pedig megdícsérem a faunt: Ez szép volt!
De természetesen nem álldogálhatunk a folyosón a végtelenségig, nem ezért jöttünk ide. Nizase megint a falakra teszi tenyerét, és újra utat keres, és talál is. Én meg Moros felé pillantok, merre tovább. A könyvtár hirtelen ötletként először logikátlannak tűnik, de aztán értelmet nyer. Figyelem elterelésre vállalkoztunk, és mi lenne nagyobb feltűnés, mintha egy fontos könyvet próbálnánk meg eltulajdonítani. Elterelésnek kitűnő.
- Gyerünk.
Zárom a sort.

Red Queen, White Queen

... én is, ön is, hallgassuk el, ne tudja senki sem ...

-----------------:O:-----------------

Red Queen, White Queen

A Nyúl úr beletörődött az ítéletbe, és csak egy lemondó sóhajjal ment veletek. Arra rájött, hogy most menekülni nem sok esélye van.
Együtt folytatjátok hát az utat mindannyian a kis mellékfolyosón. Nizzi – vagy a továbbra is mély álomba szenderült Gaia – mutatja az utat, legalábbis azt, hogy hol vannak már folyosók, így a lány magabiztosan vezetheti a csapatot.
Ha Warwick rápróbál a képességeire, akkor rájöhet, hogy ez a jövőbe látás dolog nem is olyan egyszerű. Számtalan dolog villan be az elméjébe egyszerre, jelenet egy közelgő harcról kicsit előrébb, amiben részetek lesz, dobogó tündértalpbak a csapat háta mögül, akik a ti irányotokba igyekeznek, a hátatok mögül, de hogy melyik pontosan mikor fog megtörténni, azt nem tudod megmondani. Nem most azonnal ez biztos, de jobb, ha felkészültök.
A kis folyosó egy szélesebbe torkollik bele, és nem kell jövőbelátás, hogy halljátok az ott beszélgető tündéreket. Két strázsa, ember – vagyis jelenleg pixi – magasságú lándzsákkal őriz egy díszes, kétszárnyú ajtót, és még két másikkal beszélgetnek, akiknél nem láttok fegyvert, talán csak arra jártak, de nem tudjátok megmondai mennyire veszélyesek. A két strázsa egyébként olyan rubinvörös egyenruhában van, mint amilyet ti is kaptatok.
- A könyvtár. Továbbra is rossz ötletnek tartom. – suttogta Rhodas. - De ideértetek szóval mostmár igazán elengedhetnétek. – vergődött egy kicsit Moros kezei között.
Nizzi érezheti a falakat követve, hogy több út is áll előttük. A nixádhoz vezető legrövidebb út pontosan keresztül megy a könyvtáron, de akkor részt kell venniük egy esetleges csetepatéban a többiekkel. Van egy másik út is, ha a folyosón, amire érkeztetek jobbra indultok el, majd egy kis kerülővel lefelé egy lépcsőn, ez az útvonal hosszabb, de ha beválik az elterelés, akkor talán biztonságosabb. Ha beválik.
Warwicknak az előző látomásából, még a folyó elejéről már ismerős lehet az elétek táruló jelenet, a harc itt elkerülhetetlen, de ha rápróbál, akkor most tovább „lát” előre valamivel. És a látomásban tűz van. Perzselő, fényes és forró, nem is kis tűz.

Vágjunk bele!

-----------------:O:-----------------

× Red Queen, White Queen ×

eat me, they say

----------------- :O: -----------------

Eleinte csak a korábban hangoztatott nyugalommal sétáltam, egyik kezemmel a nyúl karját fogva, ha esetleg megint rohangálni támadt volna kedve, de persze én sem voltam naiv. Nem kerülhettük el sokáig a lebukást, és ahogy Warwick Leininger ki is jelentette, ez a pillanat lassan közeledett. És a kísérőnk jelenléte kezdett felettébb kényelmetlen lenni, mert ha elkotyogta a királynőjének, hogy a nixád volt az igazi célpont, az egész stratégiának lőttek.
- Még nem, Mr. Nyúl. És ezt most vegye jóindulatnak, mert elgondolkoztam rajta, hogy egyszerűbb lenne leütni, de egyelőre megkímélném ettől.
Ezek után kilestem a könyvtár ajtaja felé, felmérve a helyzetet, aztán a többiek felé fordultam.
- Itt szétválunk. Ezt a kettőt intézem, maguk, Mr. Leininger, kerüljék el a könyvtárat.
Azzal kiléptem a két őr felé, belekapaszkodtam a távolabbi fejét húzó erővonalakba, aztán egy karlendítéssel egyenesen nekirántottam a másiknak. Volt egy halk kopp, aztán mielőtt csörömpölve földet érhettek volna odaugrottam és mindkettőnek lecsökkentettem a súlyát, hogy puhábban érkezzenek meg. Ennyi mágia azért már kezdett lefárasztani, így egy pillanatra neki is kellett dőlnöm az ajtószárnyaknak. De még nem pihenhettünk.
- Ezzel... megvolnánk. Befelé. - intettem a nyúlnak és az alakváltó kisasszonynak, bár a kijelentés főleg a pixinek szólt. - Itt maradhat és megvárhatja a királynőjét, Mr. Rhodas. Vagy leüthetem, ha az jobban illik majd a meséjébe.

~ Red Queen, White Queen ~

- Itt szétválunk. Ezt a kettőt intézem, maguk, Mr. Leininger, kerüljék el a könyvtárat.
Már a nixád fele tartottak, amikor Mr. Leininger szavai hatássára fájdalmasan összeszprult a szíve. Még az arcán is látszott, hogy nem tetszik neki a dolog. Tudta, hogy az elterelésnek hangosnak kell lennie, de leégetni a könyvtárat?!
Felsójahtott és meglengette a fejét csukott szemmel.
- Remélem nem a könyvtárat látta égni...
Hátra nézett, mintha látná a történéseket, de nem. Előre fele is csak a rücskös falak gyomorforgató színe tündökölt és a hátuk mögött is ugyanaz a szín tündökölt. Fancsali képpel meredt maga elé.
Azzal nyugtatta magát, hogy még nem történt semmi. A  jövő nincs kőbe vésve. Leninger Warwick látomásai másodpercek tört részei alatt változhatnak meg. Azonban bárhogy meresztette a szemeit körbe, nem látta, hogy miben tudná ő változtatni azt a jövőt.
- Nae kisasaszony, mennyire vagyunk a nixádtól? - tette fel a sürgető kérdést.

Red Queen, White Queen

Két tűz között...

----------------- :O: -----------------

Folyosón haladunk előre, minden lépéssel közeledve a "bajhoz", mely, mindannyian tudjuk, elkerülhetetlen. Legalább is az elterelő csapat számára. Ha minden a terveink szerint sikerül, kellő eltereléssel a másik csapat, akikkel még egyelőre együtt haladunk, meg tudja szerezni a nixádot észrevétlenül. De addig azonban, már is itt egy újabb akadály, mely most már tényleges cselekvésre késztet mindannyiunkat.
Nem vidít fel, hogy Warwick úr tüzet látott, és persze még kevésbé, hogy Paksha máris a könyveket látja égni.
- Igyekszem a könyveket nem elégetni.
Súgom neki oda megnyugtatásképpen, de persze, ha erre fogok kényszerülni, akkor muszáj lesz ezt megtenni. A muszáj pedig a világon a legnagyobb úr. Más kérdés, hogy átváltozni csak tényleg végveszélyben fogok, mert erőteljesen lecsökkenti az energiáimat. De ezt majd a jövő hozza, amikor kell. Addig pedig, előre.
Kedvemre van, ahogy Moros úr teljes határozottsággal elintézi az őröket, mert a lándzsáikkal azoknak gondolom őket, majd máris benyit a könyvtár ajtaján.
- Ezeket kint hagyjuk?
Teszem fel a kérdést, és az sem okozna gondot, ha egyedül kellene behúznom őket a könyvtárba, ha úgy döntünk, mert ebben gyakorlatum van, hiszen a kórházban, és az ápolási részlegen, sok idős embert kell mozgatnom. Igaz, az őrök eltüntetésével a folyosóról, éppen nem tereljük el senkinek a figyelmét, sőt éppenhogy elrejtőzni igyekszünk. Talán még is csak jobb ötlet, ha kint hagyjuk őket, de nem tudhatom, milyen taktika fogant meg a faun fejében.
Minden esetre egyelőre bent vagyunk a könyvtárban.
- Melyik a nixádról szóló könyvük? -Fordultam a nyúl felé.- Melyik a legértékesebb, a legfontosabb?
Természetesen a legértékesebb alatt, nem igazán az anyagi értéket értem, sokkal inkább az eszmei érték az, ami igazán fontossá tesz egy könyvet. Egy olyan tartalmú könyv, ami elengedhetetlen a túléléshez. Ilyen lehet akár egy jegyzet is, amit a hosszú évek alatt gyűjtöttek össze a nixádról. Például.

Red Queen, White Queen

Moros, Amelia: Idáig minden rendben is van. Túlságosan rendben, már ha lehet ilyet mondani. Rhodas egy nagy sóhajjal mondott le arról, hogy kivergődje magát a faun vasmarkából, de nem is segít az őröket sem mozgatni, sem semmi másban.
- Itt minden tudás értékes, és nem vagyok könyvtáros. – közölte Ameliával, ám mielőtt a lány válaszolhatott volna neki, vagy ami azt illeti bárki más, a könyvtár ajtószárnyai nagyot dörrenve zárulnak be mögöttetek. Ez után a csapatotok harmadik tagja Gwen sikít föl, majd ájul el, miközben a szeméből, a füléből és a szája szélén is folyik ki a vér, pedig semmit nem láttatok és nem is hallottatok, ami történhetett vele hirtelen.
Ez után a folyosó oldalain fáklyák gyúlnak, majd a polcsorok között elétek lépdelt egy nő. Hosszú fekete haja volt, porcelánfehér bőre, vörös szeme és vörös ruhája, a fejét egyetlen gránátkőből faragott koronával, a nyakában pedig egy pánttal, aminek a közepén apró oreakristály ült, körülötte mindenféle szimbólummal, amiket nem ismertek fel.  
- Tényleg azt hittétek, hogy ennyire egyszerű lesz? – kérdezte a nő. Mélyebb hangja volt, mint amire a külseje alapján számítottatok volna. Rhodas térdei remegtek, mint a nyárfalevél, a pupillája kitágult, még az ajkai is elnyíltak…
- Királynőm…
- Veled majd később számolunk! – csattant fel a nő szigorúan. - Gondolom sejtitek már, hogy innen nem juttok ki, vagy ha mégis sikerül valamiféle csoda folytán átverekednetek magatokat a katonáimon, akkor sem tudtok majd elvinni magatokkal semmit a drágalátos kishúgomnak. Már csak az a kérdés, hogy ő vajon kockáztatná-e az ősi földek utolsó tudásmorzsáit azért, hogy kristálykorona kerülhessen a fejére, vagy tényleg olyan bölcs mint amit hangoztat magáról és lemondana azért, hogy megmentse azt ami még ebben a könyvtárban megmaradt? – húzódtak mosolyra a Vörös királynő rúzsozott ajkai, miközben két másik pixi jelent meg mellette fáklyákkal a kezükben.

Warwick, Nizzi, Paksha: Ti ezek szerint a kerülőutat választottátok, ám ha visszanéztek láthatjátok, ahogyan két őr, bezárja az elterelő csapatotok mögött a könyvtárajtót, és még hárman állnak az ajtó elé készenlétbe – összesen öten, és erről bizony a társaitoknak nincs tudomása. Titeket még nem fedeztek fel, kérdés persze, hogy bíztok-e bennük annyira, hogy ezt majd ők megoldják, ameddig ti elmentek a feladatotokért.
Warwick ha tovább próbálhatja a képességeit, akkor viszont most a kép döbbenetesen tiszta lesz. Egy nőt látsz, csupa vörösben, aki felgyújtja a könyvtárat saját maga körül, majd őrülten kacagva elsétál. Látod, ahogyan utána ez a nő lesétál a lépcsőkön a könyvtárból a nixád kamrájába is, majd elővesz egy hosszú kést, és szinte már szeretettel térdel le a lényhez:
- Tudom, hogy már te is elfáradtál. Én is elfáradtam. Jobb lesz ez így mindannyiunknak, neked nem kell tovább szenvedned, a kaptárunk pedig végre tovább léphet. Végre elengedheti a görcsös ragaszkodást ahhoz, ami már régen elmúlt. Megérted, ugye? – választ nem kapott, a nixád nem tud beszélni, de az elég egyértelmű volt, hogy a nő ez után szíven szúrja a lényt, majd a látomásnak vége szakad. Ez alatt a néhány másodperc alatt ameddig ezt végignézed nagyjából lefagysz egy helyben, Paksha és Nizzi is csak annyit látnak a dologból, hogy Warwick előre mered és nem reagál, de utána magától magához tér. Kérdés mit tesztek az új információk birtokában.

//Gwent ezzel kiírtam a kalandból, de ott van ájultan veletek, rajtatok múlik, hogy kezdtek-e vele valamit vagy a sorsára hagyjátok. Nizzi nem írt ebben a körben, a következőben mindenképp írjon!//

Vágjunk bele!

-----------------:O:-----------------

Red Queen, White Queen

... én is, ön is, hallgassuk el, ne tudja senki sem ...

-----------------:O:-----------------

× Red Queen, White Queen ×

eat me, they say

----------------- :O: -----------------

Szerencsére a nyúl nem ellenkezett, szóval egyik kezemmel még mindig magam előtt taszigáltam, a másikkal pedig egy ujjal beleakaszkodtam az ájult őrök egyikébe és súlytalanul magam után húztam a könyvtárba. De persze nem alakulhatott minden úgy, ahogy akartuk - legalább is abból ítélve, hogy az ajtó azonnal bevágódott mögöttünk, feltételezhetően vártak minket.
És igazából mit is gondoltam, ha Edevane kisasszony képes volt a nixádvértől mások gondolatait látni, mégis mi akadályozta volna meg a pixiket, hogy ugyanezt tegyék a saját katonáikkal?
Amikor Gwendolyn összeesett, elengedtem a nyulat és az ájult őrt, aztán odaléptem hozzá és fölé hajoltam. Átlag tündéreknek nem szokott vér folyni az arca minden nyílásából, csak ha megmérgezik, elátkozzák, vagy illúzióval fedik őket. Ebből a harmadik lett volna a legkézenfekvőbb, de attól nem esett össze senki csak úgy.
Nem sikerült nagyon sokáig jutnom a gondolatmenetben, ugyanis végre megérkezett nagyságos vendéglátónk. Meg kell mondjam, magam sem tudom mire számítottam a Vörös Királynőtől, de a kifejezetten paprikás hangulat és éles modor mellett volt benne valami fenyegetően vonzó - vagy nekem volt önsorsrontó ízlésem a nők terén. És ezek szerint ő nem sajnálta volna annyira a könyveket, mint fehér testvére.
Mivel a terv, amit kieszeltem épp dugába dőlt, felegyenesedtem az ájult Gwendolyn mellől és a kezeimet hátul összekulcsolva lassan közelebb sétáltam.
- Ahogy én látom, felséged megpróbált minket megöletni, mi pedig megpróbáltuk kirabolni. Egyikünk sem járt sikerrel, így azt mondanám jelenleg épp egálban vagyunk. Szóval így a tiszta lap örömére bemutatkoznék, Moros Greycloud vagyok, örvendek a szerencsének és áldom a napot, hogy szemem a királynőre vethetem. - hajoltam meg udvari etikett szerint. - Ami engem illet, nem kifejezetten hat meg néhány öreg könyv elégése. Nem vagyok épp az a hagyománytisztelő fajta. De mielőtt felgyújtana mindent, megkérdezhetem, hogy mit akar elérni?

~ Red Queen, White Queen ~

- Nem állunk meg!
Becsapódott a könyvtár ajtaja és újabb őrök jelentek meg. Még hallani lehetett Gwendolyn sikolyát. Kitágult szemekel meredt Warwickra, amikor a férfi megindokolta a döntését. Logikusnak hangzott, de habozott egy pillanatot még Paksha, mielőtt megfordult volna. Arra ért a többiekhez, hogy a férfi kétrét görnyed és a semmibe meredt. Azonnal fegyverré alakította a jobb karját, (egy olyan rövid karddá, mint amilyet már készített korábban is) és az utat nézte. Mr. Leiningerrel foglalkozott Nie kisasszony és jobban szerette volna ha nem lepik meg míg a jövőbelátás hátrányait nyögik. Amikor magához tért a férfi gyorsan beszámolt arról, amit látott és Paksha értetlenül ráncolta a homlokát. Miért gyújtaná fel a saját könyvtárát pár betörő miatt? Megrázta a fejét. Nem. Most ezen nincs idejük gondolkodni.
- Rendben. - válaszolt az embernek amíg utol és kissé eléjük is ért út közben. Ha jönnek elölről, ő lesz az aki legkönnyebben tudja felvenni a harcot. Mert most már nincs más választás. Nem mintha eddig szóba jöhetett volna.
Amint elértek a nixádhoz, ha volt ajtó és nem állította meg senki, benyitott. Ha nem tudott, megpróbált betörni. Ha az idővel versenyeznek, akkor nincs idő óvatoskodni. Már úgyis lebuktak.

Red Queen, White Queen

A másik királynő

----------------- :O: -----------------

Bejutunk a könyvtárba, magunkkal víve a két őr ájult testét is. Még szerencse, hogy faun társunk ért a súlyok manipulálásához. Aztán az ajtó döndülve vágódik be mögöttünk, és ezzel egyidőben Gwendolyn kisasszony felsikolt, és összeesik. Szinte egyszerre mozdulunk Moros úrral, és ahogy a lány mellé guggolok féltérden, ujjaim már is a nyaki ütőérre simulnak. Még érzem a pulzus finom lüktetését.
- Elájult.
Jegyzem meg halkan, de persze arra nincs magyarázat, miért kezd szivárogni az orrából, szájából és füléből a vér. Ez... koponya sérülésre utal. De hiába pillantok körül, senkit nem látok, aki fejbeverte volna valamivel. Pedig elég nehéz tárgynak kell lennie ahhoz, hogy ilyen fajta sérülést okozzon. Persze, tudnám azt, amit Moros magában gondol, lehet akkor sem lennék vele előrébb, a pixi mágia rejtély előttem. De nincs is idő sokáig merengeni ezen, és csak remélni merem, hogy Gwendolyn kisasszony nem lesz rosszabbul.
Ami eltereli felőle a gondolataimat és a figyelmemet, az a vörös királynő belépője. ~Phujj, de giccses!~ Fut végig a fejemben a gondolat, miközben lassan felemelkedem ájult társnőnk mellől, de nem lépek közelebb, csak figyelem a királynő fenyegetőzését, majd Moros válaszát.
- Bahhh! -Szakad fel belőlem hirtelen.- Ugyan már Moros úr! Mit is akarhatna kedves Őfelsége?! -Nem kevés gúnnyal fűszerezem a hangomat. -Uralkodni az egész kaptár felett. És ha ehhez egy lángtengeren vezet át az útja, hát felgyújtja a saját erődjét velünk, és az összes alattvalójával együtt. Mi az neki? Néhány elhanyagolható életű kis pixi katona, egy-két jó szolga, és néhány ágyas... -Utaltam itt a Nyúl uraság felé biccentve.- Amúgy... -Lassítottam be kicsit a szövegemen.- Amelia Barlow vagyok. Csak hogy ne foghassa senki rám, hogy még annyi illem sem szorult belém, hogy bemutatkozzam. Most már csak egy kérdésem van nekem is... -És itt pár lépést én is tettem a királynő felé.- Őfelsége vajon tényleg itt van, vagy csak illúzió?
Ha lett volna valami tárgy a kezem közelében, talán feléje is dobom próbaképpen, de a legközelebbi könyvhöz is még jó pár lépést kellett volna tennem. Én pedig nem nagyon akartam egyelőre eltávolodni Gwendolyn mellől. A diplomáciához amúgy sem értettem, ezt a faunra hagytam, aki szemmel láthatóan ismeri a pixi politikát. Csak nehogy valami butaság jusson neki is az eszébe. Remélem gondol a társainkra, akik szintén veszélyben vannak.

Red Queen, White Queen

Moros, Amelia: Talán legnagyobb meglepetésetekre a Vörös Királynő elmosolyodott, majd mielőtt válaszolt volna levette a ruháját díszítő brosst és odadobta Ameliának. Megfogható, valódi darab volt, így ennyivel elintézettnek is vette a kérdést, hogy vajon illúzió volt-e vagy sem.
- Jó gondolat volt, de itt vagyok. Nem félek a húgom fullajtárjaitól. – jelentette ki, megemelve az állát. – És valóban, uralkodni akarok ezen a kaptáron, ez a végső cél, amit el akarok érni ezt sosem titkoltam, ámde… Nem mindegy hogyan. Ennek itt… – intett körbe a fáklyát tartó kezével, veszélyesen közel elhaladva a pergamenek mellett. - Pusztulnia kell. Tudjátok miért jöttünk el Tír na nÓgból és lett itt kaptárunk a lehető legmesszebb, amennyit még menni tudtunk? Mert még a sajátjainkban sem bíztunk annyira, hogy megosszuk velük, ami itt van. Kapzsi öregemberként púposkodunk a régi világ tudásszilánkjain, és őrzünk a kaptár mélyén egy majdnem ezeréves lényt, csapoljuk a vérét, dörgöljük a hámsejtjeit, hiába olyan ráncos már, mint egy mazsola, és miért? Bájitalokért? Ahelyett, hogyha már eljöttünk idáig, megnézzük mit ajánlhatna nekünk ez az új világ, ami tele van csodákkal azok szerint, akik felmehettek körülnézni. Nem kereskedhetünk, nem gyarapodhatunk, mert jaj mi lesz, ha bárki megneszeli mink van. Hát akkor ne legyen semmink. Ezek a könyvek, a börtönünk rácsai. Az a szerencsétlen nixád pedig hadd pihenjen meg végre. Selene hagyományőrző, és azt hiszi, hogy ezekkel még engem is lehet zsarolni, de Adriata a tanúm rá, hogy ha engem le is győz, ezeket akkor se tarthatja meg!
A végén már egészen szenvedélyesen beszélt. Ha Rhodasra néztek, nem láttok meglepetést az arcán, de semmi mást sem, rezzenéstelenül állt, így valószínűleg ismerte Edna nézeteit korábban is. Hogy miért nem emlegette eddig azt csak ő tudhatta.

Warwick, Nizzi, Paksha: Akkor hát tovább rohantatok, le a folyosón, aminek a végén egy zárt ajtót találtok. Díszes volt, de nem túlságosan díszes, tényleg inkább valami mellékajtónak tűnhetett. A zár fémből volt, nagy volt és ódon, de sem Pakshának nem jelenthet problémát az átjutás, sem Nizase-nak, hogy akár az ajtó melletti köveket átrendezze annyira, hogy beférjetek.
A szoba, ami feltárul előttetek egy közepes méretű hálószobának felel meg nagyjából. A szekrényekben üvegcsék sorakoztak, egy asztalon orvosi eszközök, meglepően fejlettek főleg ennyire apró méretben, és polcok számtalan bőrkötéses könyvvel. A szoba sarkában pedig a földön összegömbölyödve ott feküdt a nixád. Így, hogy ti is piximéretűek voltatok, akkora volt, mint ti, a bőre sötétszürke volt, kifejezetten ráncos, és éppen csak felemelte a fejét, hogy nagy, egyszínű fekete szemével rátok nézzen. Nem volt rajta egyetlen szál szőr sem, négy szárnya volt, igazából átmenet volt valahol egy rovar, és egy pixi között. Az agressziónak minimális jelét sem mutatta, és bár reagált a megjelenésetekre, inkább tűnt közönyösnek.
Volt neki egyébként fekhelye, rendes párnával, takaróval, mellette minden féle apró tárgy volt, amiket talán ő készített, mert valamivel el kellett ütnie végtelen mennyiségű szabadidejét. Nem is volt megkötözve sem, és lánc se volt a bokáján, ezen a szobán belül teljesen szabadon mozoghatott.

× Red Queen, White Queen ×

eat me, they say

----------------- :O: -----------------

Az embernő persze a legrosszabb pillanatot választotta ahhoz, hogy vagdalkozni kezdjen, mint ahogy a húgom szokta általában. Talán korosztályi sajátság volt - legalább is nagyon reméltem, hogy Zoi egyszer kinövi ezt a gyermeteg bosszúállást, hogy ha vesztésre állt akkor csak úgy a miheztartás véget jól odamondta, ami az eszébe jutott. Szerencsére Edna királynő hasonló ventilláló hangulatban volt, így a vérig sértődés helyett kiöntötte a lelkét, ami hasonló dolgokkal volt most tele, mint Miss Barlow-nak.
- Szerintem jobb lenne, ha mindenki lenyugodna egy kicsit. - mondtam hol az egyik, hol a másik nőre nézve. - Nyilvánvalóan feltüzelt helyzetről van szó, kicsit elragadott mindenkit a szenvedély, előfordul. De felséged uralkodói bölcsességében belátja, hogy amit épp tenni készül valójában egyrészt elhamarkodott, másrészt pazarlása a saját erőforrásainak. Attól, hogy leégeti a könyvtárat még nem lesz egyedüli királynő, cserébe viszont elveszít valamit, amit Selene fontosnak tart, így a saját tárgyalóerejét csökkenti. Ezért kérdeztem, hogy voltaképp mit akar ezzel a lépéssel elérni. Mivel ez inkább egy kinyilatkoztatás, mint stratégikus lépés, mi lenne, ha inkább tárgyalnánk. Vagy...
Ezen a ponton megrántottam a két kísérő kezében lévő fáklyákat tartó erővonalakat, hogy mindkettő egy-egy kezembe repüljön.
- Vagy tovább acsarkodhatunk egymásra, de az is felettébb kontraproduktív. Szóval, felséged mit szeretne?

Vágjunk bele!

-----------------:O:-----------------

~ Red Queen, White Queen ~

Gondolkodás nélkül betörte az ajtót. Ami a szemük elé tárult az elsőre megállította, majdhogynem a bejáratban, elállva az útjukat a többieknek. Kicsit arrébb lökve azért befért mindkét társa. Egy sterilebb verziója volt annak az embernek az egyszemélyes "kórtermének", ahol hónapokat töltött el a haldokló pixi mellett. Undor fogta el. Lassan odasétált a tűkhöz és orvosi eszközökhöz. Megnézte hogy mostanában voltak e használva. Majd lassan, kissé álom szerű mozgással, odasétált a nixádhoz, fél térdre ereszkedett előtte, és robotikus monotonitással a karja felé nyúlt. Ha hagyta, akkor felemelte előbb a bal, majd a jobb karját és megvizsgálta amennyire tudta. Sérülés nyomait kereste. Nehezen nyelte a levegőt közben és megmagyarázhatatlan feszültség lett úrrá rajta. Ez a lény, akiről még azt se tudják, hogy elég értelmes e arra, hogy megértse amit az előbb Warwick úr mondott, az egyike azoknak a régi erőknek amik valahol az ő, a tündérek történelmét képezik.
Ha a lény ráfigyelt, ha nem, Paksha meghajtotta a fejét előtte. A tündérek kollektív múltjának érezte ezt a lényt, ami itt előtte élt és lélegzett. Szürreális élmény volt.
Aztán gyakorlatiasan összehúzta a szemöldökét és Warwick felé bólintott. Egyetértett azzal, hogy menjenek, de nem tetszett neki a megszólítás, ezért a morcos szemöldök összehúzást a férfi felé is küldte.
Óvatosan felemelte a nixádot a hátánál tartva, majd egy határozott mozdulattal az ölébe vette, menyasszonyi stílusban. A hátára nem tehette ugyanis a szárnyai miatt. Ezzel együtt minden szó nélkül egy "indulhatunk" sóhajt engedett el és  az ajtó felé nézett mielőtt elindult volna.
Nem akart belebotlani senkibe a nixáddal a karjai közt.
- Lehet használnia kell a kardját, Warwick úr. - Az a feszültség ami a szobába lépéskor belé szállt, érződött a hangjában. A szokásos fémes "csillanás" mellett, most sokkal mélyebben és nyersebben hangzott.

Red Queen, White Queen

... én is, ön is, hallgassuk el, ne tudja senki sem ...

-----------------:O:-----------------

Red Queen, White Queen

A másik királynő

----------------- :O: -----------------

Nos... igen. Edna királynő a lehető legjobb módszerrel próbálta meg bizonyítani, hogy jelen van. A ruháját díszítő ékszer pedig, tökéletes pontossággal landol a jobb markomban. Elismerő mosollyal emelem magam elé, hogy megnézhessem. Nagyon szép. Csillag formájú ruhadísz, melynek közepét csodásan fénylő vörös ékkő díszíti. Bizonyára borsos áron lehetne venni egy ilyet a kinti világban. Apropó... kinti világ. Most újra az ékszerre pillantok. Vajon... mekkora ez valójában, és megpróbálom a saját méreteinkhez viszonyítani a korábbi testméreteinket, no meg a brosst. Hmmm... Majd rárakatom egy gyűrűre. Azzal zsebre vágom egy könnyed mozdulattal, mert eszemben nincs visszaadni, ha csak a királynő nem kéri vissza. Mert még az is lehet, valami magas eszmei értékkel bíró drága családi ékszer. Na de addig is az enyém, és jó helyen van a zsebemben,
Közben persze, faun társam is belekezd a maga mondókájába, és meg kell valljam, jól csavarja a szavakat. Igaz, ez már oly féle diplomácia, amely nem az erősségem. Jobban szeretem lendületből legyűrni a dolgokat, mint körül udvarolni. Persze, a nyers erőszak nem mindig vezet célhoz. Ahogy vélhetően most is kedvezőbb az észérvekkel előállni.
- Óhhh! Hopppáá!
Kiszakad belőlem a meglepetés hangja, ahogy Moros magához rántja a fáklyákat. Vélhetően a két kísérő épp annyira meglepődik, mint én magam is, és eltelik néhány szívverésnyi idő, amíg újra összeszedem magam. Némi tiltakozással emelem fel a két kezemet.
- És... mi lenne, ha alkut kötnénk. Szívesen elvisszük magunkkal azt a lényt a külvilágba, és elrejtjük, hogy békessége legyen. Ön, kedves Királynő, nem kínozná tovább, és a kedves húga sem bánthatná többé. Aztán meg... ha egy-két értékesebb könyvet is magunkkal vihetnénk... a régi tudást nem szabad hamuvá égetni. Ha annyira elege van ebből az egészből, miért nem hagyja itt, és adja át a húgának az egészet? Ön pedig kimehetne a külvilágba, és élhetné a saját életét mindenféle kötöttségek nélkül. Ha ez a vágya, akkor hagyjon itt csapot-papot, és usgyi, irány a külvilág! A többit pedig bízza ránk Őfelsége.
Milyen szép is lenne. Több legyet csaphatnánk pofán egy ütéssel. Bár ebben nem igazán hiszek. Ehhez túl szenvesélyes a hölgy itt velünk szemben.

Red Queen, White Queen

Moros, Amelia: Amikor a fáklyák Moros kezében landoltak a királynő katonái a fegyvereikhez kaptak, de Edna csak felemelte a kezét feléjük, szó nélkül intve őket türelemre.
- Eleget tárgyaltunk már a húgommal. Ami igazán pazarolja a kaptárunk erőforrásait, az a torzsalkodás, így ezt be kell fejeznünk. De úgy hallottam, te értesz a népünkhöz valamennyire, tudhatod, hogy csak egy királynő maradhat a kaptárban. Így hát az, hogy mit akarok, egyszerű. Én akarok lenni az az egy királynő.
Ez után elgondolkozva nézett Ameliára, hosszasan vizslatta. A brosst nem kérte vissza, inkább mintha magát az ajánlatot ízlelgette volna, ami az eddigieket figyelembe véve határozott előrelépés volt.
- Nem hagyom itt a kaptáramat, hiszen felelős vagyok a benne élők jövőjéért is. Mindannyiukat ki akarom vezetni a múltból, nem csak saját magamat, hogy mind osztozzunk azon, amit a világ nekünk adhat. Ezt vették el tőlük a felmenőink, és Selene is ezen az úton akar tovább haladni, bármi áron. Így a válaszom arra, hogy távozzak és hagyjak itt csapot-papot, arra a válaszom nem. Másrészről viszont… Mi volna nagyobb fricska a húgom, anyám, nagyanyáim orra alá, minthogy nem csak elveszem tőlük a becses kincseit, hanem egyenesen a világnak adom? Ez a gondolat tetszik… Tetszene, ha bízhatnék bennetek.
Ekkor elővett az övéről egy üvegcsét, ami kicsinyített mása volt annak, mint amitől összementetek. Mindössze egyetlen cseppet csepegtetett az ujjára, lenyalta róla, majd rátok nézett. A piros íriszén egy zöld fény suhant át, de amilyen gyorsan jött, el is múlt. Majd csak nézett. És nézett. És egyszercsak megérthettétek, hogy a fejetekben kutakodott, ami ellen nem tehettetek semmit. Fogalmatok sem volt, mit olvasott ki belőle, de a végén bólintott.
- A szándékaid tiszták, Amelia Barlow. Valóban azt akarod tenni, amit mondtál. Jó. De az akarat kevés, biztosíték kell, hogy meg is tudjátok tenni, amit mondasz, kiviszed innen a nixádot, meg innen, amit érdemesnek találtok rá, az nem kerül Selene kezére. Ha biztos lehetek benne, hogy ez így is lesz, hogy úgy fog történni, ahogy mondjátok… Akkor elmehettek, és elviheted, amit mondasz. Végső soron, ez nem a ti háborútok.
Ez után vörös tekintete újra Morosra siklott.
- Téged nem tudlak hova tenni, Moros Greycloud, de látom, hogy az ösztöneid, a saját elveid alapján velem értesz egyet. Ha az emberek nem tudnak mit kezdeni könyveinkkel és a tudásunkkal, a kiskirálynőd el fog velük boldogulni, ha megéri a napját. Ha én is megérem és ez a kaptár is megél szebb napokat, majd felkeresem. De előbb… A biztosítékok. – helyezkedett végül várakozó álláspontra. - Hogy lehetek biztos benne, hogy nem kerül Selene kezére semmi?

Warwick, Nizzi, Paksha: A nixád először félrebillentette a fejét Paksha gesztusaira, de hagyta, hogy megvizsgálják. Azon kívül, hogy csontos volt és aszott, mint egy mazsola nem voltak rajta sérülések, sem újak, sem régiek, hegek sem, bár ha nagyon tüzetesen átnézed láthatsz a könyök és térdhajlantban véraláfutásokat, szebb és csúnyább vérvételek maradványait, de azon kívül valószínűleg olyan dolgait használhatták fel, amik visszanőttek. Legalábbis ennyi, amit ránézésre meg tudtok állapítani. Ezen kívül viszont nagyon kezes, már-már túlságosan is, mint azok a jószágok, akik sosem ismertek mást, csak engedelmességet. Amikor Paksha ölbe vette, akkor láthattátok először tényleg pislogni, furcsa volt, gyors, és inkább lehetett egy fajta kifejezése a csodálkozásának. Egészen kicsire húzta össze magát a géptündér karjaiban, de nem ellenkezett.
Nizzi amikor megpróbálja letapogatni az utat most mintha inkább összemosódott dolgokat érezne. Sokan vannak ott, ahonnan az imént jöttetek, viszont mindenki mozdulatlan, ebben biztos vagy. Csak állnak, ez nem harc jele, hanem a várakozásé. Vagy rajtaütés, vagy valami egészen más. Mindenesetre nem ez az egy kijárat van, vagy egy másik is, korábbról tudjátok, hogy az a könyvtárba vezet egyenesen, de az pedig ugyanúgy kivisz a folyosóra, ahol sokan állnak, hacsak nem akartok várni, hátha az elterelő csapat teszi a dolgát és szabaddá teszi nektek a kijáratot.
Warwicknak egyre jobban megy a jövő fürkészése, ám most valami egészen különös dolog történik. Mintha két filmet nézne egyszerre, amiben más-más dolgok történnek. Az egyik nagyon hasonló ahhoz, amit korábban is látott, tüzet, és a nixád halálát a vörös királynő által, bár az egésznek a hangulata valahogy más, mint korábban. Nyugodtabb. Beletörődőbb. A másik, amit ezzel párhuzamosan lát (mintha a két képet egymás fölé tennék) már pozitívabb. Ebben a jövőben a csapatot látjátok és a nixádot, amint sétáltok elfele. A Vörös Királynő ebben a látomásban csak néz titeket, de nem támad, hagy elmenni, majd elfordul tőletek. Ha abba az irányba nézel, akkor pedig egy kisebb sereget látsz a palota felé közeledni. Hogy mit teszel ezekkel a képekkel és hogy értelmezed, arra neked kell rájönnöd, de abban biztos lehetsz, hogy még nem dőlt el a két jövő közül melyik valósul meg, és abban is, hogy talán pontosan ezek a dupla – vagy később, tripla vagy még több – látomások okozhatták Willy Hatter őrületét.