(Dr.) Nizase Nae

(Dr.) Nizase Nae

Ember - a Gondoskodó Anya nővéreinek egyike, kvantumkémikus, az O2 (OmniOrea) titkos társaság tagja - 22 - Ismeretlen PB

-----------------:O:-----------------

Ha azt gondolná bárki is, hogy a jó külső és az átlagon felüli értelem nem férnek meg egyetlen testben, hát Nizase rácáfol erre. S talán pontosan ez a szerencséje. Hosszú vörös haja, amelyet a Céhbeli munkája során lófarokba kötve visel, már eleve feltűnővé teszi a megjelenését. De antracitszínű szemei teszik a lányt rendkívülivé. Arányos, nőies idomai persze nem maradhatnak rejtve a tekintetek elől, azonban öltözködése sosem túl feltűnő, sosem követte a gyakran változó divatot. Szívesen öltözik a barna vagy a szürke árnyalataiba, ruhái gyakran fémes csillogással erősítik a haja, vagy a szeme színét. De ékszert, főképpen olyat, amelyet mindenki láthat, sosem visel. Gondosan elrejti anyja egyetlen örökségét, egy láncra fűzött pecsétgyűrűt a magasan záródó felsők alá.




Határozott és alapos, a munkában nem ismer tréfát. Még most sem végzi hanyagul feladatait, pedig jelenlegi állása csak ürügy arra, hogy a mágikus anyag – és persze a feldolgozásával kapcsolatos titkok - közelébe kerülhessen. Mindenkivel kedves, ám távolságtartó, a bizalmaskodást nehezen tűri.
Ám ha jótékonykodásról van szó, már egészen más lesz a helyzet. Szívesen támogat jó ügyeket, ezért a Nővérek egyikeként gyakran jár kórházakban, ahol a hibrid-kutatások áldozatait kezelik. Szereti a rejtvényeket és gyűjti a különleges növényeket, amelyek egyedi módon alakítják át a fényt. Így hatalmas gyűjteménye van világító algákból és gombákból, amelyeket a nővérek estrance-i rendházának és persze használtcikk üzletének tetején kialakított üvegházban tart és előszeretettel mutat meg az újonc nővéreknek, ezzel is támogatást nyerve tőlük kutatásaihoz.
Az idegenekkel azonban távolságtartó, mivel nem akarja, hogy forradalmi gondolatai kitudódjanak. Éppen ezért sosem fogadja el kollégái meghívását, nem jár szórakozni, nem iszik alkoholt és nem használ drogokat, és általában minden módon megpróbálja kivonni magát a közös bulikból. Bár ilyenkor mindig a Testvériség szabályaira, a hosszú munkaidőre és a Céh-beli főnökei rosszallására hivatkozik, az igazság az, hogy inkább titkos gyűlésekre jár az O2 tagjaival. Ott persze társai elől nem titkolja, hogy a világ, amelyre vágyik, mindenki számára egyenlőséget biztosítana az Anyag hozzáféréséhez és felhasználáshoz, így elsődleges és legfőbb célja a lehető leghatékonyabb ötvözet létrehozása, amely az ásvány rendkívüli tulajdonságait maximálisan képes előhozni, elősegítve ezzel azt, hogy roppant kis mennyiség is jelentős hatást okozzon.

Egyike Tsvig istennő papnőinek. Azt, hogy tanulhatott, a Nővérek jóindulatának – és persze pénzének - köszönhette, s Nizase tanulmányai során kiemelkedően tehetségesnek bizonyult az anyagok szerkezetének megismerésében. Talán túlontúl is tehetségesnek. Doktori disszertációját is ebben a témában, az orea anyagszerkezet-átalakító képességéről írta, és a tizenkéttagú, professzorokból, és teljesjogú Céh-tagokból álló bizottság nem is sejtette, hogy ki az, akinek a diploma révén töltött és főként jelentős pusztítást is végezni képes fegyvert adnak a kezébe. Mert Nizase - a barátainak csak Nizzi - tanulmányai során került kapcsolatba az O2 egyik sejtjével, kik forradalmi nézeteikkel megfertőzték. Persze, ezt talán így szokás mondani, de tulajdonképpen az történt, hogy az alig fél tucatnyi lelkes amatőrt számláló csapattól – miután hallottak a kutatásainak tárgyáról, mondhatni pontosan abban a pillanatban, ahogyan hírét vették témának, amit megszállottan kutatott - már esélye sem volt a lánynak, hogy megszabaduljon. A kvantumkémikus diploma megszerzése után a Nővérek egyetértésével és megbízásával – no meg persze a O2 javaslatára - gyakornokként az Alkímisták Céhénél vállalt munkát, azonban titkos vágya az orea mindenki számára elérhetővé tétele maradt. Jelenleg a Céhben dolgozó tudósok ranglétrájának legalján áll, de mert a vágyott új világ eléréséhez bármit feláldozna, így kellő alapossággal végzi a legegyszerűbb dolgokat és vállal túlórákat azért, hogy felettesei elismerését kivívja, bizalmukat megszerezze.



Nincsenek különleges képességei, bár kihasznál minden lehetőséget, hogy képezze, fejlessze szellemét és persze a testét is. Kitartóan, hosszú távokon edzi magát futással és úszással, mivel az átlagnál kevesebb időt tölt alvással, pihenéssel.

A nyakában viselt „medál” nyomkövetőt rejt, hogy az O2 bármikor megtalálhassa.



Az éjszaka legsötétebb órája volt, amikor a szürke köpenybe öltözött alak – karján egy alvó, négyéves forma gyermekkel – bekopogott a Nővérek rendházának – és persze a középosztály által is megvásárolható árú, használt luxuscikkeket áruló vállalkozását is magában foglaló – többszintes épületnek az ajtaján. Előtte hosszú percekig figyelte az utcát és csak akkor merészkedett elő az egyik kapualj árnyékából, amikor megbizonyosodott arról, hogy valóban senki sem jár arra és senki sem figyel a sötétben. Az ismeretlen asszony pontosan tudta, hogy ki fog ajtót nyitni, hiszen éppen ezért időzítette mostanra az érkezését. És többet is tudott. Tudta, hogy a főpapnő sem tartózkodik otthon, hiszen az északi negyed egyik elit klubjának ma esti bálján próbál támogatókat szerezni a rend számára azzal, hogy jelenlétével emeli az est fényét és az Anya támogatásáról biztosítja a megjelent pénzes és főként álszent alakokat. És ha az eddig rejtőzködő számít az ajtót kinyitó személyére, a magas, szinte ösztövér, egyszerű vörös ruhát viselő nővért azonban ennél jobban meglepi a köpeny csuklyája alól előbukkanó arc, amikor a biztonságra ügyelve kinyitja a kémlelőablakot.
- Te vagy az? – kérdezi szinte suttogva a kapu őrzésével megbízott nő, amikor meglátja a sápadt bőrt és az ezüstös hajat. – Már időtlen idők óta nem láttalak – a hangja halk, akár egy sóhaj, szomorú, bár némi neheztelés is érződik benne. De figyelme aztán az érkező vállán mélyen alvó csöppség felé fordul. – Ő meg kicsoda, Nor? Ugye, nem…?
- De igen, ő a lányom… Beengednél, kérlek? Beszélnünk kellene…
- A főpapnő…
- Tudom, hogy nincs itt, és hogy még jó ideig nem is tér vissza. Ígérem, nem maradok sokáig.
A nővér talán észre sem veszi az „elszólást”, s ha majd visszagondol ezekre a pillanatokra, biztosan eszébe jut, hogy jobban kellene máskor figyelnie ezekre a jelekre. De most még csak gyorsan nyitja a zárat, körülnéz a kihalt utcán, hogy aztán hagyja, hogy a résnyire nyitott ajtón át besurranjon az érkező és jó ismerősként egyenesen a fogadószoba felé vegye az irányt. Ott aztán az egyik, párnázott kerevetre tegye le óvatosan a takaróba burkolt gyermeket, s mielőtt „házigazdájához” fordulna, megsimítsa az alvó apróság fejét.
- Itt kell hagynom őt – fordul végül a szürke köpeny tulajdonosa a bíborba öltözötthöz, aki már nyitná is szóra a száját, tiltakozna, csak hogy a határozott folytatás fojtsa belé az ellenkezést. – Tudod, hogy nem utasíthatod vissza. Az Anya megbüntetne érte. Azt ígérted, ha bármikor szükségem lenne rád, itt leszel. Hát most van. Verrano eltűnt. Hónapok óta bujkálunk. Nem mehetünk vissza a házba. Itt kell hagyjam Nizzit. Nincs pénzem és nem tudok gondoskodni róla, hiszen semmihez sem férhetek hozzá. A család mindent elvett végül. Ahogy ígérték. Nekem már csak ő maradt és azt akarom, hogy ne csak megmaradjon, hanem életben is maradjon. Megígérted, Tras.
- De tudod, hogy ha itt hagyod…
- Igen, tudom. Ti lesztek a családja. Hidd el, nem tehetek másképpen. Sosem bocsátanám meg, ha…
- Mindig mondtam, hogy az az ember csak bajt hoz rád…
- ELÉG! – a hang parancsoláshoz szokott, s a nővér pedig ahhoz, hogy engedelmeskedjen a tekintélynek, hát önkéntelenül is fejet hajt a szürke ruhás előtt, aki hirtelen eszmél rá visszás helyzetére, s követi meg a másikat egy érintéssel. Attól kérnek a kart érintő ujjak megbocsátást, akitől „gazdájuk” segítséget remél. – Sajnálom, de kérlek, ne kezdjük újra a vitát. A férjem a legjobb ember, a legigazabb barát, a legkiválóbb apa. Az egész az én hibám.
S „hiba” emlegetése mintha varázsszó lenne, egy jelzőfény, amely veszélyre figyelmezteti. Hát gyorsan még a gyermek felé indulna, de aztán erővel fogja vissza magát, s inkább kifelé, a kijárat felé lépdel,  úgy néz vissza. Tekintete esdeklő, reménykedő, s a felelet rá a beletörődés a másik szemeiben. És nem búcsúzik a távozó, senkitől sem…
- Mondd azt neki, hogy meghaltam. Holnap estig aludni fog. Tudod, ezekben a dolgokban mindig jó voltam…


A halál pedig valóban jó magyarázat volt, s Nizase attól az éjszakától kezdve keveset aludt. Mint ha bármit is megváltoztathatott volna ezzel. Mint ha visszahozhatta volna azt, aki akkor ment el, amikor az álmok földjén járt. De ezen nem tudott és nem akart változtatni. Talán ezért jutott előbbre a társainál a tanulásban, ezért lett a Nővérek kedvence is, hiszen bármikor számíthattak rá, ha el kellett kísérnie egyiküket valakinek a kórházakba, nyomortanyákra. És ezért végezte el társainál korábban az iskolákat, lett hamarabb a Nővérek testvériségének önkéntes tagja, aztán persze a választott tudományág szakértője is, s ezért fogadta el végül jelentkezését a Céh is.
Azt persze senki sem hitte, hogy egy cseppnyi gyermek emlékei nem tűnnek el majd az idővel. Hogy Nizzi felnőve is emlékszik az égővörös hajú „óriásra”, ki gyakran nevetett, s a törékeny, mostani alakjához hasonló alkatú asszonyra, aki alig titkolt büszkeséggel figyelte az apát és a lányát. És azt sem hitték, hogy emlékszik egy kertre, egy kicsi, otthonos szobára, ahol liliomok és cédrus illata szállt. Egy aprócska ágyra… égszínkékre, amelyen tündérek őrizték az álmát.
Azt gondolták, későbbi „emlékei” majd eltörölnek mindent. Mert persze aztán már nem apró szoba volt, hanem egy hatalmas terem, tele vasrácsos fekvőhelyekkel, és sok idegennel, akik mind nagyobbak és erősebbek voltak nála. Azt gondolták, a vidámságot és a szeretetet pótolhatja a biztonság és a kiszámíthatóság. És az, hogy aztán már más emlékeket gyűjtött.
Hiszen Nizase emlékezett kíváncsisággal vegyes gyűlöletre, amelyet először megtapasztalt új otthonában, s amellyel rá néztek, ahogy a nővérek megfenyegették tulajdonosaikat, hogy miféle büntetéseket kell elszenvedniük, ha akár egyetlen ujjal is bántani merik legújabb testvérüket. De persze ez sem volt akadály, hogy ne szenvedje el a test és a lélek mások által rámért sebeit, és így inkább a láthatatlanságot választotta egy idő után. Ha nem volt szem előtt, hát megunták, hogy keressék és jelenlétét néhány órára elfelejthették. S a legjobb rejtekhely a tanítójuk cellája volt. Ott sosem keresték, hiszen nem érdekelték őket a jegyzetek, és féltek a szigorúságáról és következetességéről híres oktatótól. De Nizzi nem tartott tőle, s a rejtőzködés óráiban kedvére nézegethette a színes képekkel teli könyveket.
Aztán, talán 7-8 éves lehetett, az egyik – szinte elérhetetlen magasságban, a felső polcon tárolt – könyvben meglátta AZT. A kristályt, amely smaragd színű volt és arany, jéghideg hűvösséget árasztó, mégis fénnyel és melegséggel teli. Akár az a két elvesztett alak. A végletek ragyogtak fel benne, hasonlók a szegény sorból jött, rőt hajú és szakállú bányászhoz, s az előkelő, törékeny és sápadt vegyészhez, akik egykor összekötötték életüket. a szüleihez. Akkor látta meg a világ új mozgatórugóját, s az orea őt is magához vonzotta, az ő életének is értelmet adott. Azt hitte, ez lesz az út, amely elvezeti őt HOZZÁJUK. Hogy a mágia mindenre képessé tehet bárkit, s általa meglelheti azt, ami már csak az emlékeiben élt.
Így még többet tanult, s egy idő után tanára, ki megszállottságát szorgalomnak és kitartásnak gondolta, megengedte, hogy a szobájában töltse az idejét akkor is, ha ő nem volt a házban, ha elszólította a kötelesség. S az éves, képességeket felmérő rendi gyűlésen a következő évben már mindenki elismerően nyilatkozott Nizzi képességeiről, s mikor, alig 17 évesen a Főpapnőt is sikerült meggyőznie arról, hogy nem hoz rendjükre szégyent, ha az alapítvány pénzéből az egyetemi tanulmányait támogatják, akkor érezte azt, hogy jó úton halad a terveiben.

S egy jó ideig így is gondolta. De az O2 aztán új utat mutatott neki. Megmutatta, hogy kik azok, akik a céljaitól elválasztják. Hogy ki az ellenség, aki megfosztja a lehetőségektől. Hogy ki az, aki nem hagyja, hogy visszakapja azt, amit elvettek tőle.

A régi életét…

Elfogadva

Elkezdtem olvasni és egészen belefeledkeztem a történetbe, utána pedig meglepődtem, hogy egyszer csak vége lett. Mi történt Nizzi anyjával? Mi volt az a veszély? Miért hagyta el a kislányát? És valójában mit akar az O2? Kik ők egyáltalán? Rengeteg kérdésem van! Éppen ezért ne hagyj lógva légyszíves, siess gyorsan a játéktérre mert szeretném tudni, hogyan folytatódik a karakter sztorija.

Mielőtt azonban ezt megtehetnéd...

Ne felejtsd el elkészíteni a karakterlapodat, ezt itt tudod megtenni, leírást pedig itt találsz arról, hogyan is kell kinéznie.