Nagy Tétel - Zoi & Evie Magánkaland

× Nagy tétel ×

Evie & Zoi

-----------------:O:-----------------

Az egyik legelső tanács, amit Estrance-ba érkezésemkor kaptam az volt, hogy tartsam távol magamat az úgynevezett Sötét Negyedtől. Még a legkétségbeesettebb napokon is igyekeztem magam tartani ehhez a jótanácshoz, mert jobb volt egy nap éhesen lefeküdni, semmint átvágott torokkal nem felébredni reggel. Viszont volt egy tagadhatatlan előnye, hogy mivel senkinek nem volt arrafelé pénze így mindenki más is kevesebbet kért, legyen szó szobáról, ételről, vagy bármi egyébről. Próbáltam valami arany középutat találni, főleg, hogy be kellett vásárolnom néhány dolgot az új, akadémiai és Perem-felfedezői életemhez. Sok minden kellett, de semmire sem telt igazán, így hát végső megoldásképp a Sötét Negyed szélénél levő olcsó üzletek felé vettem az irányt. Koszos, de nem annyira vészesen koszos kirakatok mögött levő portékákat nézegettem, miközben rakodókat kerülgettem, mikor az egyik üvegben feltűnt egy ismerős alak, vagyis inkább arc. Fiatal volt és jóképű, egy bálon táncoltam vele, bár a nevére nem emlékeztem hirtelen, az arcára igen, mert utána úgy gondoltam, hogyha egy hozzá hasonló kérőhöz adna apám, akkor nem panaszkodnék túlságosan. Igen, annyira rég történhetett már, hogy akkor még reménykedtem abban a boldog befejezésben, amiben a hozzám hasonló nemeskisasszonyok szoktak. Azóta viszont minden megváltozott, szépen lassan váltak az álmok és remények rémálmokká, majd új álmokká és reményekké.
Azt viszont nem tudtam, hogy ő felismerhetett-e engem, de már csak a puszta lehetőség is rettegéssel töltött el. Biztos voltam benne, hogy kerestettek, és megeshetett, hogy szép kis jutalmat tűztek ki értem, hiszen én voltam a családom egyik aranytojást tojó tyúkja, ez pedig túl furcsa lett volna véletlennek. Általában a suhanc fiúk ruhái tökéletes álcát nyújtottak, kis sapkával, kantáros nadrággal, fehér inggel, de még sosem volt olyan, hogy valakinek ténylegesen esélye lett volna felismerni, legalábbis amiről tudomásom volt. Be kellett volna festenem a hajam, a rám törő pániktól mostmár biztos lettem benne, hogy egyáltalán nem voltam elég felkészült még így sem erre az új életre és az elrejtőzésre.
Csak nyugodtan Evie, csak nyugodtan...
Hátat fordítottam neki és határozottan elindultam a másik irányba, mintha épp csak arra lenne dolgom, igyekeztem nem felhívni magamra a figyelmet. Azért egy ponton csak visszapillantottam, de legnagyobb rémületemre a férfi még mindig ott volt mögöttem, és mintha kicsit meg is szaporázta volna a lépteit. Nem tudtam mi lett volna gyanúsabb, hogyha hirtelen futásnak eredek, vagy ha hagyom, hogy utolérjen, hiszen lehet, hogy ez az egész csak egy félreértés volt, és összekeverte, valakivel, vagy nem kevertem össze senkivel, de észre sem vett… Amikor viszont megfogta a vállam, akkor már egyértelművé vált a helyzet. Nem is néztem hátra, csak lesöpörtem magamról a kezét, majd futásnak eredtem, mint akit puskából lőttek ki. Mögöttem pedig zihálva, kemény talpú cipőben csattogva követett az ismeretlen ismerős.
- Állj meg, nem... Akarok...
Dehogy álltam meg. Akkor beszélnem kellett volna, meg terelnem, vagy beismernem, mindegyik szörnyűséges lehetőség volt, de ha sikerülne lehagyni, az nagyon jó lett volna. Csak reméltem, hogy nem gondolta senki, hogy azért futok mert épp megloptam az urat! Ó jaj, dehát... csak nem! A csendőrök végképp nem hiányoztak volna. Menet közben megfogtam a sapkám is, hogy ne repüljön le a fejemről.
Az üldözőm egyre jobban lihegve, de folyamatosan követett a nagy menekülés közben, pedig kétségbeesésemben még néhány ládát is felborítottam magam mögött, hátha ezzel lelassíthattam és elinalhattam a megfelelő pillanatban. Végül az egyik sikátor bejáratából egy másik irányból valaki épp az ellenkező irányba rohant el, és bár azt a suhancot még sikerült éppen csak kikerülnöm, a mögötte rohanó faunt viszont már nem, így frontálisan nekicsapódtam, aztán a földre kerültem. Az akadémián a tudósok elég sokat magyaráztak erről a fizikai törvényről, amit most kénytelen voltam a saját bőrömön is megtapasztalni. Sajnos azonban a törvény szerint nem csak egy valaki lökődik hátra egy ilyen ütközéstől, hanem a másik is, ami azt jelentette, hogy sikeresen fellöktem a szerencsétlen faun lányt – pedig jóval nagyobb termetű volt nálam, ráadásul egyébként kivédte a dolgot egy elegáns bukfenccel, de ez még így is rettenetesen kínos volt, és alapvetően nem is szoktam ennyire udvariatlan lenni, csakhát… Azt hiszem az üldözésnek nem volt kőbe vésett etikettje, kénytelen voltam hát az ösztöneimet követni. Azokat, amik közvetlenül az után jöttek, hogy ássam el magam egy kertbe és legyek innentől kezdve életem végéig inkább karórépa.
- Elnézést! Millió bocsánat! - mondtam miközben feltápászkodtam, készen arra, hogy a lányt átugorva fussak tovább, épp csak hátrapillantottam, hogy jönnek-e még utánam. Bár biztos úgy volt. A faun persze szentségelt, de úgy gondoltam ez bocsánatos dolog volt a helyzetében, azt viszont már sokkal kevésbé értékeltem, hogy utánam nyúlt és megragadta a grabancomat.
- Ezt nem úszod meg ennyivel! Nem mész sehová, míg meg nem mondod, hogy hová szaladt a haverod!
- Ha- haverom? - kérdeztem vissza, majd a fejemet arra fordítottam, amerre azt a fiút láttam elrohanni, utána meg vissza a nőre. Éppen csak egy pillanatnyi meglepetés suhant át az arcomon a szarvak, és az érdekes stílusba rendezett haj és egzotikus smink láttán - ez volt az első, hogy faunt láttam, mégha tudtam is elméletben, hogy néztek ki, de utána már próbáltam kicsavarni a nyakam, hogy nézzem még mindig kergettek-e engem is, mint azt a fiút, aki úgy tűnik épp miattam úszta meg a dolgot.
- Nem, ez egy félreértés, nekem nincs itt haverom, ellenben az a férfi ott szürke öltönyben zaklat engem!
Az volt a szomorú, hogy bár ez teljesen igaz volt, azt hiszem pontosan úgy hangozhatott, mint egy mese, amit a tolvajok akartak beadni másoknak, és amit a faun nő szerintem eleve gondolt épp rólam. Nem kellett volna kitennem a lábam a kollégiumból...
- Ha-ha-ha! Azt hiszed, hogy bedőlök ennek? Vagy megmondod, hogy hol a búvóhelye Zollie-nek, vagy egyenest viszlek egy rendfenntartóhoz.
- Nézze, kérem, nem ismerek semmiféle Zollie-t... - a rendfenntartók említésére elsápadtam. - Nem, az nem lenne jó, nagyon nem, de... Az Akadémia! Az akadémián ismernek, meg az egyetemi kollégiumban is, Lowlight professzor meg sokan mások ott, ők meg fogják tudni mondani, hogy oda tartozom, és nagyon sajnálom, hogy elrontottam önnek valamit véletlenül tényleg, kompenzálom is, ha szeretné... - hadartam olyan gyorsan amilyen gyorsan a nyelvem pörögni volt képes, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy a férfi, aki eddig engem üldözött ne érjen be, még ha ez után lihegve neki is dőlt a legközelebbi falnak.
- Huh... Azta... Líceum óta nem... futottam ennyit.... - a faunnő láttán viszont kissé meglepetten lépett hátra. - Izé... nem tudom, mi ez, de... Szükségem lenne arra a fiúra. Fizetni is tudok. - húzott elő a zsebéből három aranyérmét, amiket aztán szinte azonnal el is ejtett. - Kellene nekem egy... Álmodó. Egy nagyon... fontos feladathoz.
Fiú?
Nos... hát... Nem egészen erre számítottam. Tudtam, hogy még a régi életemből ismertem, de akkor honnan tudta, hogy álmodó voltam? Nem, nem bízhattam meg benne, talán szándékosan tett úgy, mintha bevette volna az álcámat. Kétségbeesettem néztem a faun nőre, és ráztam a fejem, hogy kérem, ne... A lánynak szerencsére gyorsan forogtak a fogaskerekek az agyában.
- Az a jó édes, ku..kunkori farkú kecskerágója! - csapott a falra a szabad kezével, mert hogy engem elég volt csak egyel tartania. - Ne mutogasd itt az aranyaidat, ha nem akarod, hogy kiraboljanak. Te.... te ismered ezt a fiút? Igazat mond? - fordult végül kedves üldözőmhöz, aki talán nem is Evangeline Whitlockot kereste.
Másrészt… Rendben, fiúsan öltöztem, szerettem volna ha inkább fiatal fiúnak néznek, de ez volt az első olyan különös eset, hogy ez valóban bevált! Persze még lány ruhában sem lettem volna fele annyira nőies sem, mint a faun nő a bőrnadrágjában... Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most ennek örültem-e vagy sem.
- Hogy ismerem-e? - kérdezte az ismeretlen, aztán hunyorítani kezdett. - Igazából most, hogy mondja... nem vívtunk mi egyszer együtt? Mindegy, nem ez a lényeg. A lényeg, hogy az órám szerint Álmodó... - lengette itt meg a zsebóráját. - ...szóval szükségem... lenne... rá... Hmm. Most így elismételve ez elég furán hangzik. Nem rabszolgának akarom vagy ilyesmi, lenne egy munkám neki... neked. - fordult itt felém. - De ahhoz az kellene, hogy ne verje bucira, szóval nem tudom mi ez éppen, de egészen biztosan meg tudjuk beszélni. Szóval, mi is ez éppen?
Lehet, hogy... hogy egyáltalán nem is ismert fel?
- Nem, én sosem vívtam, azt hiszem... lehet, hogy összekevertem önt valaki mással. - mondtam végül a fülem hegyéig elvörösödve. Ez annyira kínos volt, hogy arra nem is voltak szavaim. Nem elég, hogy feleslegesen menekültem, lehet fel is borítottam menet közben pár dolgot, még szegény faun-hölgy dolgát is tönkretettem, mindezt pedig a semmiért? A zsebórája viszont valóban zümmögött az oreától, biztos, hogy varázstárgy volt, de ha létezett olyan tárgy, ami kimutatta az álmodókat… Aj-Jajj. Az nem volt jó dolog.
- Lány, egyébként. - néztem itt a faunra, mert nagyjából ennyit tudtam hirtelen kinyögni.
- Ez nem az én dolgom, bár szerintem óvatosan kéne itt emlegetni, hogy milyen képességgel bír ez a.......lány. - jegyezte meg és rám nézett. Elengedni még mindig nem akart, de igazából azt hiszem már mindegy volt. - Egy tolvajt üldöztem, aki valami értékeset lopott el. Jól keresztbe tettél nekem, még ha el is hiszem, hogy semmi közöd hozzá. Ezért most elmegyünk az Akadémiára, ahhoz a professzorhoz. Biztosra akarok menni, nekem nagyon fontos, hogy nyomra akadjak, remélem érthető. Aztán olyan üzletet köttök, amilyet akartok. - vonta meg a vállát. - Egyébként Zoi vagyok.
- Hóha, lassabban. Tehát elloptak valami értékeset? - lépett közelebb a férfi, aki mellesleg még mindig nem mutatkozott be. Mondjuk lehet emlékeznem illett volna a nevére. - Mennyire értékes? Mert ha nagyon, és itt tűnt el, talán tudom, hol lehet. De mielőtt engem is felemelsz a nyakamnál fogva, nem azért tudom, mert tolvaj vagyok, vagy orvgazda, hanem mert... és tudom, hogy ez nagyon kényelmes véletlennek hangzik... de én is valami nagyon értékeset keresek, amit elloptak. Talán ugyanott megtaláljuk mindkettőt.
- Én tényleg őszintén sajnálom. - mondtam Zoinak. - Evie vagyok, és tényleg igazolnak az akadémián, már mehetünk is, már tényleg mélységesen megbántam, hogy eljöttem egyáltalán errefelé.
Amikor kiderült, hogy mi volt a helyzet hol egyikükre néztem, hol másikukra. Mindketten ugyanazt akarták, és a férfi szerint egy álmodó segíthetett neki. És ez alapján talán Zoinak is.
- Ha... ha miattam tudott elmenekülni egy tolvaj valami nagyon-nagyon értékessel... és ez az én hibám... És őszerinte segíthetek megtalálni akkor... akkor segítek.
Estrance, és talán a fizika sokadik törvénye is az kellett volna, hogy legyen, hogy ne ártsuk magunkat mások dolgába, inkább maradjunk ki belőle, hogyha tudunk, de nagyon rosszul éreztem magam emiatt az egész helyzet miatt több okból is, így abba kapaszkodtam, amin talán tudtam változtatni. Ez viszont azt eredményezte, hogy lehet bajba kevertem magam. Tartoztam én bármivel is a faunnak? Ő is kikerülhetett volna… De ez csak kifogás-gyártás volt. Az én hibám volt és én is tudtam csak megoldani. Milyen ember lettem volna, hogyha nem próbálom meg legalább?
- És te ki vagy egyébként? - kérdezte Zoi a férfitől, rávilágítva az eddigi udvariatlanságára. Még szoknom kellett az ennyire egyenes személyiségeket, mint amilyen a faun nő is volt, de igazából üdítően hatottak rám. - Ha segítesz nekem, elengedlek. Remélem nem bánom meg. - lépett hátrább tőlem, elengedve ezzel az ingem. - Nekem mindenképp kell a ... az, amit elloptak, de nem akadályozhatom meg, hogy ha Evie vállalja, csatlakozz.
- Evie, Zoi, micsoda nagyszerű nevek. Látjátok, rögtön legjobb barátok lettünk! - tárta szét a karjait az alak, aztán széttárt karokkal meghajolt. - Én maradok tisztelettel Amos Glendower, Penrose hetedik márkija. Szóval, most hogy így megismerkedtünk, hajlandóak vagytok meghallgatni az ajánlatot?
Glendower… Glendower… Azután beugrott, hogy Penrose egy birtok volt valahol Sinarintól kicsit keletre, Glendowerék pedig bár valaha gazdagoknak számítottak, mostanában apám arra sem tartotta őket érdemesnek, hogy foglalkozzon velük. Ennek ellenére mindenhol ott voltak és mindig nagyon igyekeztek mutatni, hogy még mindig a Birodalom krémjéhez tartoztak. Vagyis inkább szerették volna ezt mindenkivel elhitetni több, de egyre kevesebb sikerrel. Valójában ez nekem most nem jelentett sem jót, sem rosszat, így szem előtt tudtam tartani a feladatot.
- Én szeretnék segíteni de nem tudom, hogyan tudnék... - mondtam Zoinak. - De Glendower márkinak azt hiszem vannak erről elképzelései.
- Egy márki itt? Mondja hogy keveredett idáig? - intett körbe Zoi. - Csoda, hogy nem futott bele pár rossz arcba, de ...... ha Evie benne van, akkor én is kíváncsian hallgatom, miként fogunk rájönni, hol vannak a lopott holmik és főként, hogy tényleg egy helyen vannak-e.
- Nos, kalandosan, egyelőre maradjunk ennyiben. - simította hátra a márki a haját. - Na de, a lényeg. Már egy ideje nyomozok egy hely után, amit úgy hívnak, hogy a Vak Vásár. Ez egy aukció-szerű dolog a helyi gazdagoknak... és azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy lesz valaki gazdag ebben a negyedben... ahol, csak úgy a szórakozás kedvéért mindent bedobozolnak, amit elárvereznek és nem is nyitják ki, amíg valaki meg nem vette. Mint egy furcsa lottó. Aztán persze általában indul az izgalmas rész, amikor az elégedetlenek megpróbálják elvágni az elégedettek torkát, de ez már nem kifejezetten érdekli a Vak Vásár vezetőit. Eddig érthető?
Bólintottam, és kezdtem is megérteni, hogy miért volt szüksége Glendower márkinak egy álmodóra.
- Én viszont tudhatom mi van a dobozokban.
- Öööö.... és hogy kerültek a gazdag fickó dobozába a mi ....dolgaink? - értetlenkedett kicsit Zoi. - Azt állítod, hogy szerinted ő az orvgazda itt? És így szabadul meg a cuccoktól?
- Bingó. - mutatott egy-egy ujjal a férfi mindkettőnk felé. - És néhány perce hallottam, ahogy egyik utcagyerek a másiknak azt mesélte, hogy mégis csak meg lesz ma este tartva, mert nemrég valaki leakasztott valami nagyot egy... öhm... ti tudjátok, mi lehet az a fényeske? Mert elvileg egy olyantól.
- Egy.... fénytündér? - kérdeztem vállat vonva. Luna Eost legutóbb fénymanónak titulálta, azon nagyon jót szórakoztam, a fényeske onnan már csak egy lépés volt. - És... mit keresünk mi? Hogy jutunk a dobozok közelébe még az eladás előtt? Egyáltalán hány dobozt kéne végignézni? - itt azért még voltak kérdések... Tulajdonképpen megtalálni a megfelelő dobozt volt a legkisebb problémánk, hogyha már egyszer ott voltunk. Bejutni és kijutni, mert ezeket biztos nem hagyták csak úgy az utcán már nehezebb dolognak hangzott, és én abszolút nem voltam gyakorlott az ilyesmiben, és feltehetőleg egy márki sem. Zoit nem tudtam, ő akár még lehetett is… Az az ostor a derekán elég félelmetes volt, mint a nagyon régi könyvek legendáiból a női harcosok, akiket én mindig teljesen férfiasnak képzeltem, szemben azzal, amit most láttam. Luna is lenyűgöző volt a maga módján, Zoi viszont egy teljesen más módon volt az, és mellette most egészen toprongyos kislánynak éreztem magam. Össze kellett szednem magam már csak a saját önbizalmam érdekében is.
- Hát valószínűleg egy ....fénytündér. - sóhajtott Zoi is, módfelett gondterhelten. - Gondolom Amos márkinak van erre ötlete, elég jól informált és nemes és......gazdag?
- Ez mind, és még több. - hajolt meg a márki újra Zoi felsorolására, én meg majdnem megforgattam a szemeim, de visszafogtam magam. Igazából nézőpont kérdése volt. - Amit én keresek, az nagyjából ekkora, négyzet alakú és csordultig van oreával, tehát elég hangos, ha jól magyarázták nekem az Álmodók képességeit. Amit Zoi keres, az... Zoi? - néz itt Amos úrfi a faunlányra. - Ha egyszer bejutottunk, nem kell közel mennünk a dobozokhoz, csak figyelni, hogy melyik mennyire hangos. És ott majd okosan licitálunk és eltűnünk, mielőtt elkezdődne a késrántás. Legalább is ez az én tervem.
- Nem mintha ismerném ezt a környezetet de... Elég sok mágikus tárgyat képzelnék egy ilyen aukcióra. Nem tudom ígérni önnek, hogy ez ennyire egyszerű lesz.
Sokkal biztosabbnak éreztem volna, ha meg tudtam volna tapogatni a hangosabb dobozokat, hogy mindenki biztosan azt kapja, amit akart, mert azt még én sem tudhattam, mi pontosan mennyire lesz hangos. Ez után én is kérdőn néztem Zoira.
- Az enyém akkora mint egy ... egy tőr és szintén elég hangos lesz, hogy Amos szavával éljek. Na meg, van pár gondom a tervvel. Először is egyetértek Evie-vel, gondolom elég sok lesz ott a hasonló tárgy, másrészt én nem óhajtok fizetni érte, nem is lenne miből. Csak vissza akarom szerezni.
Amos márki erre zsebre tette a kezét.
- Elismerem, még vannak kikalapálandó részletek a tervben, de az az a rész, amibe ti is beszállhattok. De ne itt, estig még van egy kis idő. Nincs a környéken egy kocsma, ahol legalább félig sörből van a sör?
- Én csak a Cserfes Cigánylányt ismerem, de azzal inkább vigyáznék. Bármi jó amúgy...
- Én az előbb egy falatozóból jöttem, oda visszamehetünk, de a sörről nem tudok nyilatkozni, ezen a környéken bármi előfordulhat. - mondta Zoi.
- Akkor hát indulás a Cigánylányba! - jelenti ki a márki, aztán pár lépés után megtorpant. - Várjunk, nem. Ez nem jött ki jól. És egyébként sem tudom, hogy merre van. Szóval, az új társaság örömére, Evie, tiéd a vezetés.

Evie és Zoi

-----------------:O:-----------------

Evie és Zoi

-----------------:O:-----------------

× Nagy tétel ×

Evie & Zoi

-----------------:O:-----------------

A Cserfes Cigánylányt látszólag nem viselték meg az évforduló körüli bonyodalmak – vagyis hogy véletlenül az egész közönséget berántottam egy rémálomba, azóta is rettenetesen szégyelltem magam ezért, - az ivó pedig most is tele volt. Amos Glendover márki, bár elsőre nem sokkal tűnt talpraesettebbnek Eosnál, azért valahogy mindig tudta hogyan kerülgesse úgy azt asztalokat még egy tálca sört cipelve is, hogy elkerülje az enyves kezeket, és ne is köthessen bele senki. Valahogy túlságosan is otthonosan mozgott ebben a nemesektől teljesen idegen közegben, amit nekem még mindig nem sikerült megszoknom, és ez valahogy gyanússá tette, még ha nem is tudtam volna megfogalmazni, hogy mire gyanakodhattam volna. Az egész ügy olyan zavaros volt.
- Na. - tette le a tálcát a márki közös asztalunkra. - A Vak Vásár csak este kezdődik, így van egy kis időnk... kalapálni. Már a terven.
- Kezdjük az elején. - vett el Zoi egy pohár sört, de nem ivott bele. - Hogyan tervezted a bejutást?
Furcsa volt újra itt lenni kicsit szorongtam is, de most nem volt semmiféle mágikus kancsó, ami soha ki nem fogyó italt csinált, így talán nem fenyegettem a többieket. Mindenesetre nem nyúltam a sörhöz, mert múltkor is úgy kezdődött.
- Jobb ha nem vagytok egy részeg... magamfajta közelében. - ráztam meg a fejem, de ha volt víz, vagy bármi alkohol mentes azt azért elfogadtam volna. - És ha ma még dolgoznánk, akkor a szalonspicc se gondolom, hogy nekem beleférne.
A terv viszont tényleg kérdéses volt, sok volt benne a fekete lyuk.
- Fizetni mikor kell? Mert ha csak később akkor akármekkora összeget elhazudhatunk és licitálhatunk az összes ténylegesen erősnek tűnő dobozra.
Sosem voltam még aukción, pedig egyébként tudtam, hogy igen népszerű elfoglaltság volt, az anyám szeretett licitálgatni főleg festményekre és antik ékszerekre. Engem sosem vitt magával. „Túl veszélyes” – mindig ezzel érvelt. Ha most erről tudomása lett volna, bizonyára a szívszélütés kerülgette volna!
A márki az italt illető vonakodásunkra csak vállat von és belekortyolt a saját sörébe.
- Bejutni nem kifejezetten nehéz. Ha valakinél van egy ilyen... - itt beletúrt a zsebébe és elővett egy kártyát, mármint játékkártyát, amivel bridzsezni szoktak, és aminek a hátuljára felfirkáltak néhány dolgot, de közelebb kellett volna hajolnom, hogy el tudjam olvasni. - ... az bemehet. Kijönni lesz a nehezebb. Hogy mikor kell fizetni azt nem tudom biztosra, de szerintem úgy működik, mint egy tisztességes licit. Először csak bemondasz egy számot, és aztán ha az ajtóban ki tudod fizetni, elviheted, amit nyertél.
- Ezek szerint nem most leszel benn először, gondolom felmérted a terepet csak nem jutottál előrébb. - vonta le a következtetéseit Zoi. - Az összes holmit ott tartják, ahol a licitálók vannak? Meg lehet őket nézni előtte azért? Vagy csak egyet-egyet hoznak be? Mert akkor, főként ha sok a mágikus tárgy, nem licitálhatsz mindenre?
- Ez jogos pont. - értettem egyet Zoival. - Már az a része hogyha túl sok a tárgy akkor gyanús, ha mindre licitálunk. De gondolom éppen ezért "vak" a vak vásár mert nem lehet előtte megnézni semmit. És főleg nem fizetés előtt, nehogy valaki kitalálja, hogy mégsem kell neki a... "cucc". - még tanultam ezt a szleng-dolgot, még furcsa volt kicsit de egyre jobban ment. - Mi van, ha nem is vásárlók lennénk, hanem személyzet? - vetettem fel. Én jobban ismertem a saját korlátaimat, mint ők az álmodókat és tudtam, hogy így végezhetném a legjobban a dolgom, ha már jóval a licit előtt átnézhetném a dobozokat.
- A személyzet talán betekintést nyerhet a kulisszák mögé. - gondolkodott el Amos márki. - Átlag résztvevők egészen biztosan nem. Már csak azt kellene tudnunk, hogy hogyan lehet oda jelentkezni. Sajnos nem hiszem, hogy lótifutikat fogdosnak az utcáról össze.
Jó kérdés volt, hogy akkor mégis hogyan találtak személyzetet, bár rebesgették, hogy azt a környéket leginkább bandák uralták gondolom onnan, meg persze az örök érvényű „ismerek valakit aki ismer valakit” módszerrel. Szerencsés lett volna, ha a drága márkink is rendelkezett volna ilyesmivel.
- Én sem hiszem, hogyha ennyire titkos ez a vásár csak úgy beeshetnénk, bár a csomagok hurcibálására biztos kell nekik ember, főleg, ha a gazdag alakok a vevők, azok biztos nem cipelnek semmit maguk. - gondolkozott Zoi.
- Az a legfőbb baj, hogy mivel ma este lesz, már nem gondolom, hogy túl sok időnk van beépülni... Talán lehet az, hogy elkapunk egy lótifutit aki egyikünket küldi be maga helyett, mert... eltört a keze vagy tudom is én. Vagyis nem egyikünket, engem. És akkor akár le tudnám adni a drótot, hogy mire licitáljatok. Illetve mivel Zoi nem akar fizetni... A kijutás is kérdés. - fűztem tovább a gondolatmenetet, csak hogy pontosan értsék mire is gondoltam.
- Nos, a kényszerhelyzet kényszermegoldásokat szül. - bólintott a javaslatomra Amos márki. - Van egy ismerősöm, akinek van egy ismerőse, aki talán tudhatja, kit szerveztek be a pakolásba. És ne aggódjatok, ha a kezembe kerül az, amit szeretnék, a kijutással már nem lesz gond.
Ahh, hát mégsem kellett csalódnom, és a márkinak valóban volt egy ismerőse aki ismert valakit… Persze ez őt magát csak még gyanúsabbá tette, de sajnos most nem boldogultunk el sötét sikátorokban bujkáló még sötétebb alakok nélkül.
Közben Zoinak úgy tűnt sikerült valamit mégiscsak kisilabizálni a kártyáról, mert kikapta azt a márki kezéből.
- Várjunk csak várjunk! Mi ez a lista Amos úrfi. Te tudod, hogy miket fognak bemutatni? Na meg túl sok az "ismerőse" is, nem gondolod? - kérdezte ezt már tőlem. - És, lehet, hogy én aggódom túl, de én pont fordítva gondolnám. Beengedni talán bárkit beengednek, aki fel tudja mutatni azt a kártyát, de ha nem fizetünk, mert nekem nincs is miből, akkor kétlem, hogy nem akadályozzák a kijutást, különben már rég kifosztották volna őket. Elvégre ez a Sötét negyed!
- Hacsak a márki által keresett tárgy nem fog minket kiteleportálni a vásárról... vagy kirobbantani. - motyogtam, majd felkaptam a fejem. - Izé, nem feltételeznék itt rosszat senkiről, de... Ugye nem fogunk megölni senkit?
Ez a Sötét Negyed tényleg nagyon sötétnek hangzott, a márki gyanúsnak, a tárgyak erősnek, az ott jelenlevő közönség pedig erőszakosnak és ijesztőnek, és pontosan ez volt az a helyzet, ahol úgy képzeltem, hogy elvágják az emberek torkát, vagy belekeveredhetnek egy vagy kivágjuk magunkat – szó szerint, kardokkal – szituációba, vagy őket vágják ketté. Ez pedig pontosan az a történet volt, amit könyvlapokon olvasni jó volt, de nem szerettem volna testközelből megtapasztalni. Nem gondoltam, hogy meg tudnék ölni bárkit, vagy utána együtt élni a tettel.
- De egyébként valóban Zoinak igaza van, kedves Glendover márki kicsit mintha túl sokat tudna a sötét üzelmekről.
- Nem sokan mennének egy ilyen licitre, ha nem tudnák előre hogy mit lehet egyáltalán kifogni véletlenszerűen, nemde? - nézett Amos márki Zoira és a kártyára. - Ezzel keltik fel az emberek érdeklődését. De hogy miért tudok ennyit, nos... A lordoknak meg vannak a maguk titkai. De! Becsületszavamat adom, hogy nem akarlak átverni titeket. És hogy még sosem öltem meg senkit, és nem is tervezem.
Zoi végül elengedte a kártyát és nagyot szusszant.
- Én sem akarok bajt. - mondta végül. - Ezek szerint te bejuthatsz a kártyáddal, engem bejuttathatnál rakodónak az "ismerősöd" által, de Evie-t? Már ne haragudj, - nézett itt rám - de ahhoz kissé .... vézna vagy, de ha már benn vagyok be is engedhetnélek, vagy lehetsz a márki inasa, mi is fiúnak néztünk.
Nem haragudtam meg, sajnos tényleg elég vézna voltam, pedig sose kellett éheznem.
- Nekem bármelyik jó, a lényeg hogy odajussak a dobozokhoz, és meg tudjam nézni melyik az amelyik kell nekünk, hogy arra licitáljunk amire kell, és ne kelljen relatív zajokra hallgatni egy eleve nem túl csöndes környezetben. Lehetek inas is. - válaszoltam, majd a márkira néztem. Nagyon egyszerű lett volna megtudni a titkait, de nekem is megvoltak a sajátjaim, és én sem örültem volna, ha valaki mindent kifürkész. - Továbbra is úgy gondolom viszont, hogy tudnom kellene mit keresek, főleg az önét, márki, mert Zoi nagyon erősen mágikus tőrét még nagyjából felismerném talán. Írja körül, vagy mutassa meg, mit kell látnom a dobozban.
- Nem hiszem, hogy inasként odaengednének a dobozokhoz, szóval ha meg akarod érinteni őket valami más ötlet kell. De esetleg... Hmmm. Akadémiát említettél korábban, felteszem tudsz írni, meg számolni. Esetleg megérdeklődhetnénk, hogy nem kell-e egy kasszás. Vagy elintézhetjük, hogy kelljen.
Ez a terv annyira tetszett látszólag a márkinak, hogy elsőre szinte meg sem hallotta, amit kértem tőle, de azután gyorsan pislogott hármat-négyet, amikor végülis megértette.
- A mutassam meg az azt jelenti, hogy... ? Tudod.
- Öööö.... azért én még szeretnék pár szót ejteni a kijutásról, mivel úgy látszik neked már van rá terved. Nem szeretném valami váratlan miatt idegeskedni. - jegyezte meg közben Zoi.
- Tudok, és a matek is egyre jobban megy... Igen a kasszás jó lehet, ha oda tudunk juttatni. - bólintottam. - Igen úgy értem, hacsak nem félted túlzottan a titkaid. Nem fogok kutakodni, és nem is kell ha rákoncentrálsz erősen arra a dologra amit keresünk. De továbbra is, nekem az is megfelel, ha csak körbeírod.
Persze akkor talán a bizalom nem lenne utána annyira megalapozott, mintha láthatnám a múltja egy szilánkját, de a lényeg hogy Zoinak tudjak segíteni, és ha már itt voltam megpróbálhattam a márkinak is, innentől már csak rajta múlt engedte-e. Az udvarias magázódás meg elveszett valahol félúton, de bűntársak között lehet így is volt rendjén.
Utána persze bólintottam Zoi felé, igaza volt ebben is.
- Jól van, végülis én már tudom a te legveszélyesebb titkodat, mi lehet a legrosszabb, amit... Nem, tegyünk úgy, mintha ezt nem mondta volna. - mondta a márki, miközben letette a kezét az asztalra felém. - Az, amit én keresek többek között képes... Öhm... Lekapcsolni az embereket, meg szerintem tündéreket és egyebeket is, bár az még sosem volt tesztelve. Egy időre legalább is. Mintha eloltanák a villanyt a fejekben. – válaszolta Zoinak.
A faunlány is megértette közben, hogy miről is beszélhetünk, mert egy fokkal gyanakvóbban méricskélt mostmár engem is, de nem bántódtam meg. Az emberek általában kényelmetlenül érezték magukat az álmodók mellett nem csak a rémálmok miatt, hanem mert nagyon kevesen engedtek volna be minket önszántukból az elméjükbe. A márki is inkább csak szerette volna, hogyha megbízunk benne azt hiszem.
- Én bízom abban, hogy elég jól leírtam, mit keresek. - mondta Zoi.
Elismerően biccentettem, majd megragadtam a kinyújtott kezet, és hagytam, hogy elöntsenek az emlékei a tárgyról. Alacsony szemszögből láttam, valószínűleg a gyermek Amos Glendover szemén át, ahogyan egy férfi és egy nő – feltételezhetően a szülei – kézen fogva átvezettek egy üres, ablaktalan szobán, amiben egy kis pódiumon egy lámpással megvilágítva egyetlen négyzetes, lapos tárgy állt vastag aranykeretben. A tárgy maga orea-zöld volt, aranyló cikornyákkal és szabályos vonalakkal díszítve, még sosem láttam ehhez hasonlót az akadémián sem. És elég egyedi volt ahhoz, hogy azonnal felismerjem, ha látom. Az egész nem tartott tovább két másodpercnél szerencsére, és mivel ő ennyire megbízott bennem, nem sértettem meg azzal, hogy mélyebbre próbálok ásni, mint engedte. Még a körülményeken sem gondolkoztam el, hogy miféle családi ereklye lehetett ez.
- Köszönöm, megvan. - mondtam mikor elengedtem a kezét. Zoi-ra rámosolyogtam. - Nagyon mágikus tőr, remélem ebből csak az az egy lesz.
Én sem szerettem használni a képességem, hogyha nem kellett, de a márki esetében úgy gondoltam több okból is szükséges. Például megtudni, hogy egyáltalán bevállal-e ilyesmit, ebből a szempontból most kellemesen csalódtam.
- Szóval akkor a kijutás is ez lesz, hogy használja a tárgyat és az le fogja kapcsolni az embereket körülöttünk és csak kisétálunk?
- Nagyjából. - felelte a márki, miközben visszahúzta a kezét. - Mire magukhoz térnek, már a Birodalom túlfelén is lehetnénk. Vagy legalább is a város túlfelén, mert csak két-három óráig hat.
- Ez nem rossz, viszont én nem akarok utána a világ másik felére költözni, én itt maradok és nem szeretném ha felismernének, vagy meggyanúsítanának. Ezt, hogy oldjuk meg? - jutott még eszembe ez a nem elhanyagolható dolog a faun eszébe.
- Oh... ez... jogos. Nem megyünk többé a sötét negyed közelébe?
Én egyébként sem szerettem volna, de nem tudhattuk, mit hoz az élet.
- Oh. - ismételte meg a márki is. - Bevallom, erre eddig nem gondoltam. Talán sokat terveztetek még visszamenni a város legrosszabb részébe?
- Nem. - rázta meg a fejét Zoi. - De azt mondtad, ezek gazdagok, tehát minden bizonnyal a felsőbb réteg vesz részt és én olyan helyen... dolgozom, ahol esetleg felismerhetnek. De... ők nem rejtik el magukat? Tudod, mint valami álarcosbálon? mert akkor van esély, hogy az alkalmazottak is álcázhatják magukat?
- Mint egy álarcos bál? Az izgalmas lenne.
- Azt mondtam helyi gazdagok, a Sötét Negyed mércéjével. - mutatott egy ujjal Amos márki Zoira. - De ennek utánajárok. Reméljük, hogy ráhibáztatok.
Ezek szerint nem unatkozó nemesekre számított, hanem drogbárókra és bandavezérekre. Belegondolva nem tudtam, melyik volt most számunkra jobb. Elképzelhető, hogy a drogbárók és a bandavezérek…
- Hát, estig van időd, és még azt is el kell intézned, hogy bekerüljünk dolgozni. Feltételezem, nekünk előbb kéne ott megjelennünk, nem a "vendégekkel" együtt. - kortyolt Zoi a sörből.
- Én tudok menni bármikor, màrmint nincs cuccom meg ilyesmi, ami még kellhetne. De mikor és hol találkozzunk? Vagy maradjunk addig mind együtt?
- Találkozzunk... itt. Vagy hát mondjuk szemben az utcán. - itt Amos márki elővette a zsebóráját. - Három óra múlva. Addig elintézem, amit tudok. Megfelel?
- Nekem megfelel, addig beszerzek azért egy maszkot, hátha szerencsénk lesz, különben Evie-nek kell valami olyan mágikus tárgyat is szereznie, ami az emlékeiket is törli, vagy összezavarja.
- Az amúgy hasznos lenne. - ismertem el Zoi ötletére, de persze nem volt ilyen a birtokomban és szerintem a vásáron se lesz. Ekkora szerencsénk nem lehet.
- Akkor három óra múlva a túloldalon.

Evie és Zoi és a …..Márki

-----------------:O:-----------------

× Nagy tétel ×

Evie & Zoi

-----------------:O:-----------------

Igazából nem tudtam, mivel üssem el ezt a három órát. Várakozni, agyalni, hogy mi sülhet el rosszul maga volt Vahe perzselő vörös tüze. Átöltöztem, kicsit felfrissültem, összekötöttem a hajam meg ilyenek, de én nem vettem semmit, nem tudtam mit, nameg nem is nagyon lett volna miből... Így hát üres kézzel és zsongó fejjel mentem el a találkozóra. Szerencsére Estrance-ban elég sok óra volt ahhoz, hogy pontosan lehessen követni az időt. Amos Glendower márki már ott várt minket az utcán, egy kissé kopott csontnyelű pipával a fogai között, mintha csak épp a dohányzás miatt állt volna meg. Zoi is nagyjából ekkor ért vissza így az utolsó néhány métert már együtt tettük meg.
- Nos, mi sikerült? – kérdezte Mr. Glendower.
Zoi erre felemelt két álarcot.
- Én megvettem ezeket. – majd az egyiket, a rókásat felém nyújtotta. - Remélem megfelel.
- Inkább önnek mi sikerült, márki? - kérdeztem vissza, hiszen neki kellett utána néznie, hogy be tud-e minket juttatni olyan módon, ahogyan megbeszéltük. A rókás álarcra, amit Zoi vett meglepődtem. - Kö-köszönöm... Nagyon szép.
És még jól is állt a barna hajamhoz és apró termetemhez, sokkal inkább, mint egy farkas.
- Nos. - kezdett bele a márki. - Először is nem tudom milyen tündérmágiát használtál, kedves Zoi, de tényleg álarcban mennek oda az emberek, de szerencsére nincs egységes rendje, mindenki azt visz, amit tud. Tehát ezzel nem lesz gond. Másodszor beszéltem valakivel, aki útbaigazított valakihez, aki be tud szervezni a pakolós suhancok közé. Szóval, ha még mindig ez a terv, akkor van rá mód, de ha mást akarnánk intézni, akkor is jó, ha valaki oda tud vinni a szervezőkhöz.
- Nekem rendben, de mi lesz Evie-vel, hiszen rajta múlik minden. - kérdezte Zoi.
- Igen, Zoit bejuttatod, de velem mi lesz? Sikerült a pénztáros dolog? - azt az ötletet korábban is jónak tartottam.
- Ez még... alakulóban. - ismerte el Mr. Glendower. - Azt hiszem az lesz a legjobb, ha beszélnük a kapcsolatunkkal, onnan majd eldöntjük, hogy hogyan tovább. Mehetünk?
- Menjünk!
Bólintottam. Miért is lett volna egyszerű és olajozott minden... A márki leütögette a pipájából a hamut, aztán eltette és elindult az utcán, a Sötét Negyed mélyebb része felé, közben mintha számolta volna az utcasarkokat, aztán egy ponton lefordult egy sikátorba.
- Azt hiszem itt... Óh. Hát valaki határozottan van itt.
A valaki, akire a márki gondolt egy unatkozó faun férfi volt, ujjatlan ruhában, hátát a sikátor falának vetve és mintha elmélyülten rágcsált volna egy fogpiszkálót, de biztos voltam benne, hogy minden lépésünket figyelte.
- Kyros? Te vagy az? - kérdezte Zoi döbbenten, amikor odaértünk hozzá.
Én sem gondoltam, hogy egyetlen nap két faunnal is fogok találkozni, mikor eddig nem láttam egyet sem, de nem tudtam mennyire gyakoriak errefelé... Hol Zoira néztem, hol a férfira, akit ezek szerint Kyrosnak hívtak, és egészen biztos volt, hogy ismerték egymást. Vajon mind ismerik egymást, akik itt vannak ebben a városban? Vagy eleve ilyen kevesen lennének? Vagy ez csak egy különös véletlen volt? Kezdtem szégyellni, hogy ennyire semmit nem tudtam a tündérekről, pedig itt messze többen voltak, mint Sinarinban, és jóval többször keresztezték az utamat, mint eddig számítottam rá. Szerencsére eddig még csak pozitív tapasztalataim voltak velük.
A nagydarab faun eltolta magát a faltól és kivette a szájából a fogpiszkálót.
- Nahát, megeszem a szarvam, ha ez nem patácska. - mondta mély, reszelős hangon, ahogy közelebb sétált. Kyros nagyon, de tényleg nagyon magas volt, és egészen fenyegető, hogy még kisebbre akartam összehúzni magam a jelenlétésben. - Hát te meg?
Amos márkira néztem, de ő egy vállvonás kíséretében ugyanaolyan tanácstalanul nézett vissza rám, mint én rá.
- Nem.... nem vagyok....patácska! Zoi vagyok és harcos, a magam ura. - fortyant fel Zoi, majd kihívóan emelte fel az állát, de mintha most nem lett volna annyira magabiztos mint eddig. - Én ....egy ügyben járok....velük. - intett felénk végül a faunlány, ahogy próbálta magát összeszedni. - Te lennél Amos ......kapcsolata?
Visszanéztem Amos márkira és én is vállat vontam.
- Lehet hogy valami családi ügybe keveredtünk? - kérdeztem a férfitól suttogva.
- Nekem egészen úgy tűnik. - súgta vissza a márki.
Kyros eközben nem igazán reagált Zoi paprikás megszólalására, csak hümmögött néhányat.
- Hogy kinek? - kérdezte, miközben elnézett Zoi válla fölött ránk. - Ja, hogy az. Hallottam, hogy valaki csinálna valamit a vásáron. Három aranyért megoldom, hogy bemenjetek és nem kérdezem, mit akartok.
- Komolyan? .... Egy kis szívességért....három arany? Nincs pénzem és muszáj bejutnom. - esett kétségbe Zoi. Ezek szerint ha rokonok is voltak, annyira mégsem állhattak közel, hogy Kyros csak úgy segítsen.
- Ömm, Zoi... a már... Amosnak szerintem van három aranya a bejutásunkért, emiatt ne aggódj. - mondtam neki kedvesen, és nyúltam volna, hogy megsimogassam a karját bátorítóan, de utána visszahúztam gyorsan, nem akartam hogy azt higgye hogy olvasni akartam benne vagy ilyesmi.
- Igen, igen, hogyne. - tapogatta át magát Amos márki, előkotorva három érmét az egyik zsebéből, aztán a faun felé dobta, aki gyakorlottan kapta el.
- Szóval kit minek kell eladnom? - kérdezte Kyros végignézve hármunkon.
- Milyen könnyen beszélsz... - mondta Zoi keserűen. - Én pakolónak mennék...
- Én... hát igazából bárminek, csak az a lényeg, hogy még az aukció kezdete előtt a dobozok közelébe kerülhessek. Szóval ami ön szerint elmegy, mister. - mondtam. Nagyon szerettem volna megvigasztalni Zoi-t, vagy legalább megkérdezni mi volt a baj. Nekem nem volt testvérem (vagy olyan nem, akiről tudtam volna) szóval nem értettem ezekhez a dolgokhoz, de ilyenkor azt hittem szokás a nagy örömködés meg összeborulás... úgyhogy bonyolult ügynek tűnt.
- Zoi hordár lenne, igen, Evie pedig... azon tanakodtunk, hogy a pénzt számolhatná-e. - tette hozzá Amos márki, amire Kyros csak hümmögött.
- Meglátjuk. Csak számíts rá, hogy átkutatnak kifelé menet, mintha bolhát keresnének rajtad. Már ha lesz még, aki átkutasson. - vont végül vállat. - Gyertek.
Kyros elindult a sikátorból kifelé, a márki pedig közben közelebb ólálkodott Zoihoz és halkan megkérdezte.
- Minden rendben?
- Igen, csak egy... nem számítottam ismerősre... pont itt. És ezért is jó lesz az álarc. - tette hozzá rezignáltan Zoi. Tehát nem akart beszélni róla. - Reméljük jól költötted el a pénzed.
Ez után Kyros felé fordult.
- Mi volt ez az utolsó beszólás, hogy, hogy ha lesz valaki, aki átkutasson?
- Én nem fogok kivinni semmit úgysem gondolom... - mondtam Kyros megjegyzésére, hogy átkutatnak minket, viszont engem is érdekelt, hogy ez alatt mégis mire gondolt, hogy ha lesz még aki átkutasson. Szörnyűbbnél szörnyűségesebb lehetőségek fordultak meg a fejemben, például, hogy konkurenciánk lesz, vagy hogy valaki rajtunk kívül robbantani akar ott, és ezernyi más ehhez hasonló rossz gondolat.
Kyros két lépés között hátranézett a válla fölött.
- Megmondtam, hogy nem kérdezem mit fogtok odabent csinálni. Ahogy azt sem, azokkal mit csináltok, akik megpróbálják megakadályozni.
- Nem tervezünk valamiféle vérfürdőt… - vörösödött el Zoi. - Csak meg kell találnunk valamit. Ennyi az egész. Tudsz egyébként valamit erről a piacról, amit nem ártana tudnunk? Elég bennfentesnek tűnsz bá..., bármit... - köszörülte meg a torkát.
- Sinan egére, mégis minek néz minket? - kérdeztem döbbenten. Vagy minek nézte mondjuk a márkit... Vagy Zoit?
Kyros erre csak visszenézett rám.
- Erre hagy ne válaszoljak. De ha érdekel, Zoi, annyit tudok, hogy nem biztos, hogy egyedül akarjátok megfúrni. Szóval én a helyedben keresnék majd bent társaságot.
Ajjaj… Nem szerettem volna, hogyha a korábbi szörnyű gondolataim beigazolódnak. Remélni mertem csak, hogyha bárki más is akart a vásáron valamit, akkor az ő érdekeink és a mieink nem fognak ütközni egymással, elég nehéz volt így is ez az egész helyzet.
- Kössz! Akkor majd figyelek. Tudok magamra vigyázni. - jelentette ki Zoi.
A hely, ahová Kyros vezetett minket, egy lelakott sorháznak tűnt, de magát az épületet a faun figyelemre sem méltatta, inkább az aljában található pincelejáróhoz ment és akadály nélkül felcsapta a két döntött ajtószárnyú fedelét. Mielőtt lementünk volna Amos márki megtorpant.
- Azt hiszem én innentől már gyanús lennék, szóval találkozunk este. Csak ügyesen!
- Rendben leszünk, csak legyen itt időben. - biccentett Zoi Mr. Glendowernek. Én nem voltam ennyire magabiztos, mint ő, de igyekeztem bízni legalább Zoiban, ha már magamban, meg úgy egyébként a többiekben nem is.
Én is búcsút intettem a márkinak.
- Szóóóval Kyros úr... Honnan ismeri Amos urat? - nem tudom mi bajom volt vele, hiszen komoly bizalmat szavazott nekem amikor beengedett a fejébe. Lehet csak ez az egész ügy volt nekem túl zavaros. - Az álarcokat egyébként már most vegyük fel?
- Őt? Sehonnan. Nekem a Cirkuszosok szóltak, hogy lenne ez a meló, szóval valószínűleg őket ismeri inkább. - mondta Kyros, miközben leereszkedett a lépcsőn a pincébe. Szerencsére nem volt sötét, olaj és foszforlámpák keveréke egészen világosan tartotta a szögletes szobát, ahová érkeztünk. - A maszkot hagyjátok akkorra, amikor a vendégek ideérnek. Addig próbáljatok felejthetőek lenni.
Arra gondoltam, hogy a Cirkusz is biztos a fedőneve volt valaminek, mint a Vak Vásár, mert ezen a környéken minden elneveztek ahogy néztem. De ezek szerint Kyros csak valakinek a valakije volt.
A szoba - vagy hát ez még mindig egy pince volt, de voltak falai meg teteje és alja - néhány ládának meg egy asztalnak adott helyet, ami mögött egy vasajtó nyílt és vezetett még mélyebbre – legalábbis úgy sejtettem. Az asztal mögött egy alacsony, kövérkés alak ült, az asztalon rajta pedig egy másik, kissé szakadt, amolyan gyári munkásszerű. Az, amelyik ült Kyros érkezésére felkapta a fejét.
- Korán van még, Patás.
- Azt mondták segítség kell. - mondta a faun, le sem lassítva, míg el nem érte az asztalt. - Hoztam.
A kövér alak végignézett rajtunk.
- A másik patást értem, majd segít áthurcolni a dolgokat a nagyterembe, de a kisebbik?
- Tud számolni. Meg írni, ugye? - nézett itt rám Kyros.
Hát akkor lássunk munkához.
A helyiség olyan volt, mint amire számítottam, sötét pincék, sötét alakok, csoda, hogy nem szállt inamba a bátorságom, de... Hasznos voltam. És ameddig hasznos voltam, addig úgy-ahogy jól bántak velem, ez volt a törvénye az egész korábbi életemnek, és most úgy vettem magamra újra ezt a gúnyát, mintha soha le se vetettem volna. Bár elképzelhető, hogy valóban nem vettem le soha.... de ez most nem a filozofálgatás ideje volt.
- Nem csak hogy tudok, de gyorsan tudok. - tettem még hozzá. - Írni is, olvasni is, számolni is.
A két férfi erre összenézett, a kövérebb megvakargatta a hasát, aztán krákogott egyet beleegyezően.
- Jól van. Hat ezüst, az este végén. Ha lenyúltok bármit, a kezetek bánja.
- És az én részem? - kérdezte Kyros, amire a kövér kihúzott egy fiókot, tologatott néhány érmét, aztán Kyros felé dobott egyet.
- Egy igazi gazember vagy, Kyros Greycloud.
A faun erre csak intett és elindult kifelé.
- Egyet kell értenem. - morogta Zoi az orra alatt bosszúsan.
Hat ezüst. Hát, több volt, mint a semmi, bár nem gondoltam, hogy valóban ki fognak minket fizetni, valószínűleg előbb el kell majd tűnnünk innen, minthogy sorba álljunk a pénzünkért.
- Viszlát! - köszöntem el a fauntól, elég udvariatlan volt, hogy nem köszönt el tőlünk is rendesen egyébként. Majd a két férfihoz fordultam. - Köszönöm a lehetőséget... Hova kéne mennünk?
- Freddie majd eligazít. - bökött a kövérebb a másik felé, aki erre sóhajtva leugrott az asztalról és kinyitotta a vasajtót.
- Gyertek. Megmutatom, hol készül a csoda. Vagy az átok, ki mit fog ki. De hát ilyen ez a Vak Vásár.

× Nagy tétel ×

Evie & Zoi

-----------------:O:-----------------

A Freddie-nek nevezett helyi úriember elindult a pince mélyebb részei felé szorosan velünk a nyomában. Egy ideig egy hosszú folyosó volt csak az egész, mint egy csatorna vagy még inkább egy egérút rosszabb időkre, néha oldalra nyíló ajtókkal. Az volt a benyomásom, hogy ez a hely már nagyon régóta nem működött normális pinceként, és inkább bevett helye volt a Sötét Negyed-béli alvilágnak. Már hogyha ennek a kifejezésnek volt így értelme egyáltalán, és nem lehetett egyenlőséget vonni a kettő közé.
- Azok most üresek. - magyarázta a kísérőtök néhány mellett elhaladva, aztán az egyiknél megállt. - Innen kezdődnek azok, amikben van is valami. Itt igazából kezdhetitek is. Van bent egy füzet. Kinyitjátok a ládákat, felírjátok mi van benne, visszacsukjátok és átviszitek a nagyterembe, ott arra. - mutatott a folyosó túlvége felé. - Ha esetleg vicces gondolataitok támadnának, annyit tennék hozzá, hogy csak egy ki és bejárat van, szóval Schwarzon kell átverekednetek magatok, ha bármit ki akarnátok vinni. És higgyétek el, kicsinek néz ki meg hájasnak, de nem akartok összeakaszkodni vele. Kérdés?
Ez... túl egyszerű volt. De tényleg, egyszerűen túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. És még a kiverekedés se lett volna gond, én egészen biztos voltam benne, hogy Zoi képes lett volna elbánni a hájassal, amennyiben az nem a puskával kezdett el lövöldözni. Mondjuk azt jobb volt nem megkockáztatni.
- Nekem lenne egy... Vannak megkülönböztető jelek az egyes ládákon, hogy később se keveredjen össze, hogy melyikben mi van, vagy csak okosan kell pakolni, hogy majd olyan sorrendben menjenek ki, mint ahogyan most felírom őket?
- Van a ládák sarkában egy szám meg egy betű. Azt is érdemes felírni abba a füzetbe. Más egyéb?
Megráztam a fejem.
- Így nekem minden világos, köszönöm.
- Én csinálom, amit mondanak. - adta Zoi az ostobát, mintha tényleg csak egy muszklis pakoló…asszony lett volna. Újabb dolog, ami korábbi életemben elképzelhetetlen lett volna.
Freddie magunkra hagyott minket, mi pedig belétünk a ládákkal telepakolt szobába. A gond – már ha ez valóban gond volt – csak annyi vvolt, hogy már volt ott egy apró termetű, barna hajú, törékenynek tűnő lány, aki a ládákat nézegette elmélyedt tekintettel.
- Umm... Hello. - köszöntem a lánynak bizonytalanul. Ez nem volt jó, bár sejtettem, hogy nem beszélgethetünk majd nyíltan Zoival, mert itt a falnak is füle lehetett, így még kevésbé volt rá esélyünk. Persze ezt a "hello"-t nagyon furcsának éreztem a saját számból hallani, de sajnos a beilleszkedés ezt követelte meg. A finom, úri modorú beszéd nagyon hamar lebuktatott volna. Közben elkezdtem keresni azt a bizonyos füzetet, amibe írhattam.
- Üdv! - emelte fel egy intésre a kezét Zoi is az idegen lány felé, de láttam, hogy a faun is kissé frusztrált volt. - Te is pakolni vagy itt?
A lány felénk fordult, egy ideig méregetett minket, de aztán bólintott.
- Igen. Pakolni. Ti kik vagytok?
- Én írom össze miben mi van.
A lány nem lehetett idősebb nálam ránézésre, nem is volt olyan izmos vagy erős, mint Zoi, és már nálam sem értették, hogy Kyros miért hozott engem is, ameddig nem derült ki, hogy tudtam írni. Kizárt dolog volt, hogy ezt a lányt pakolni vették fel. De persze ezt a gondolatomat sem oszthattam meg Zoival a lány orra előtt. Ő viszont ennyire nem fogta vissza magát.
- Te? Pakolni? - nevetett fel a faun, látványosan végignézve a lányon. - Ne haragudj, de nem úgy nézel ki, mint aki fel tudná emelni ......például ezt a ládát. - bökott az egyik nagyobb darabra. - Az a fickó a bejáratnál biztos nem vette ezt be.
- Nem kérdeztek. - vonta meg a vállát a lány, miközben odament a ládához, amit Zoi mutatott és megkocogtatta. - Nem szoktak, ha Matt kér valamit.
Közben egyik láda tetején megtaláltam azt a néhány egymáshoz fércelt papírlapot, ami az emlegetett füzet lehetett.
- Matt? Ő valami nagykutya errefelé? - kérdeztem, miközben elvettem a hevenyészett füzetet meg a ceruzát mellőle. Közben Zoira néztem, majd utána a lányra. - Lássunk közben munkához, mert különben sose fizetnek ki minket. Én Evie vagyok.
- Zoi. Akkor álljunk neki, ha te is pakolsz, gyorsabban haladhatunk. Te viszel egy ládát, aztán én, így jobban bírjuk. - ajánlotta Zoi.
- Annie. - felelte a lány a bemutatkozásokra, aztán az emlegetett nevet illető kérdésre megint vállat vont. - Olyasmi. De nem szereti, ha kutyához hasonlítják. Szerinte buta állatok.
Egy pillanatra meglepődtem, hogy a lány szó szerint vette a hasonlatomat, de nem tettem rá megjegyzést. Igazából hallottam már ilyesmiről, voltak akik nem értették az ilyesmit, de ez akár most még jól is jöhetett nekünk, ha Zoival gyorsan ki tudtam találni valami gyors és egyszerű kódnyelvet.
Ezután Annie megragadta az egyik láda fedelét és kis erőlködéssel leemelte róla, hogy belenézhessek. Ezen a ládán az A3 kód volt, benne pedig egy díszes, biztosan nemesembertől lopott párbajpisztoly hevert.
- Jó ötlet, így nekem se kell várnom senkire. - bólintottam a faunlány tervére, majd oda is léptem az első ládához. - Hűha, szép darab. Örülnék én is egy ilyennek, ha tudnék lőni. - mondtam miközben felvéstem, hogy díszes pisztoly.
Gondoltam csak lazán, a jó hangulatú munka fontos volt, meg egyelőre azért nem bízhattunk meg ebben a lányban, jobb ha nem gyanakodott, hogy mi itt mást is akartunk, mint melózni a ma esti vacsoránkért. Egyébként tényleg nem jött volna rosszul az a kis fizettség sem…
- Látom megy ez neked. - biccentett Zoi, miközben már nyitotta is a következő ládát. - Akár viheted is. - intett az ajtó felé. - Jó sok láda van itt.
Annie visszaerőlködte a láda tetejét, aztán megragadta a sarkait, és két pislogás között mintha nőtt volna egy arasznyit… de az nem lehetett… aztán gond nélkül felkapta a ládát és elindult vele kifelé. Az a láda, amit Zoi kinyitott egy sisakot tartalmazott, egyértelműen tündérmunka volt, bár már annak is antik darab. Pislogtam két nagyot amikor Annie felkapta a ládát, ezt is jó volt megjegyezni, majd utána gyorsan felvéstem a tündérsisakot is a listára. Végre kettesben lehettünk, így azonnal a faunlányra borítottam az összes gondolatot, ami a fejemben volt.
- Ha egy fejesnek az embere itt van, akkor lehet, hogy Kyros igazat mondott és tényleg tervez valaki valamit még. - hadartam suttogva Zoinak amikor a lány kiment. - De nincs is okunk rá, hogy akadályozzuk... Egyelőre. Ha megvan, amit keresel jelezd úgy, hogy "de szép díszes kés" én meg ha megtaláltam a másikat akkor majd azt fogom mondani, hogy furi tábla. Oké?
- Mi.....? Ja, persze, rendben. - bólintott Zoi enyhe zavarral az arcán, miközben még mindig Annie után bámult, meg ahogy felkapta azt a ládát. - Te is láttad? Valami turpisság van itt, biztos vagyok benne, hogy Annie nem véletlenül van itt, ahogy mondod. Azokat a ládákat próbálom majd egy kicsit külön is rakni, még ha a lány is lesz a soros a cipeléssel.
Ez után Zoi elvitte a következő ládát, majd Annie következett, abban is értékes holmi volt, de nem érdekes, majd a következőben is, meg a következőben is. Valójában nem untam ezt a fajta munkát, nem kellett sokat gondolkozni, de szórakoztató volt várni, melyik ládában milyen meglepetés lapul. Ez után meghallottam a jellegzetes orea zúgást. Épp Annie volt a soros, Zoi pont csak visszajött.
- Legyen az a következő. - mutattam egy ládára, direkt nem arra amelyikben a tárgyat éreztem, hanem a mellette levőre, hogy az jusson Annie-nek és a potenciálisan nekünk jó jusson Zoinak, hogy könnyebben félre tudja tenni akár.
A faun megmozgatta a vállát. Azért nem lehetett könnyű ez a fizikai munka része sem, sőt. Annie vállat vont, majd gyorsan felírtam a kopott zsebórát ami a következő ládában volt, utána pedig a lány már vitte is.
- Amilyen szerencsénk lesz, biztos valamelyik utolsó ládák lesznek azok, vagy nem is ebben a szobában találjuk. Az jutott eszembe, mi van, ha ma csak ez a szoba kerül sorra és el sem jutunk másikba. - vetette fel aggódva, mikor kettesben maradtunk. Az orea-zúgásos ládára mutattam.
- Ezt, gyorsan, ennek van hangja, hátha... Ha pedig ma csak ez kerül sorra, akkor eljövünk holnap is, szerintem ma elég jól dolgozunk ahhoz, hogy újra felvegyenek. - mosolyogtam bíztatón a faun lányra.
Zoinak felcsillant a szeme.
- Neked legyen igazad!
A felnyitott ládában valóban egy apró, késnek kinéző tárgy hevert csakhogy… Amikor megláttam a tárgyat hatalmasra kerekedett a szemem. Már láttam ilyet, Eosnál.
- Izé, Zoi... Nem tudok sokat a tündérekről de... Ez egy gyakori fegyver a fénytündéreknél... ugye? - remegett meg a hangom.
- Fogalmam sincs, én csak ezt ismerem, de úgy tudom a gazdájától, hogy egyedi. - vonta meg Zoi a vállát. Lehetséges volt, hogy amit keresett, amiről eddig szó volt az végig a Solas volt? És Eos valahogy elhagyta, vagyis ellopták tőle? Szép és hatékony fegyver volt az biztos, de sose gondoltam volna, hogy lett volna úgy igazán jelentősége. Ki kellett derítenem.
- És a gazdája... Kb ilyen magas, fénylik a szeme meg a szárnya, szeleburdi, mint egy tizenkét éves emberkölyök, és Eosnak hívják? - kérdeztem, kezemmel mutatva közben a tündér magasságát, miközben beharaptam az alsó ajkam. Viszont, ha jobban belegondoltam... Hát, ha segítek visszaszerezni a fegyverét Zoival együtt, akkor legalább lesz okom találkozni vele, és ő biztosan benne lenne, hogy megkeressük Lunát és akkor... Nos, igazából semmi. De azt hiszem jó kiindulása lenne, hogy legyenek barátaim... meg ilyesmi. Ők voltak a legközelebb ehhez, akik korban is hasonlóak voltak mint én, és már átéltünk egyet s mást.
Zoi nagy szemeket meresztett rám.
- Ismered a herceget? Hogyan?  Hol? Persze nem kell elmondanod, csak meglepett. - tette hozzá gyorsan, de ekkor már elkezdett zúgni a fejem az új információtól. - És igen, Eos-é a fegyver, de ellopták tőle, megígértem neki, hogy segítek visszaszerezni. Bajba kerül, ha nem sikerül és én sem akarom megszegni a szavam. - ismerte be.
- He-herceg?! - sikkantottam fel. Megragadtam a lényeget tudom, fontosabb lett volna, hogy ellopták a fegyvert, hogy bajba kerülhet de… Herceg?!
Zoi majdnem ugrottan egyet a hangra és egy pillantást vetett az ajtóra.
- Pszt! Még meghallja! - csitított, nem sok eredménnyel, mert még mindig úgy éreztem magam, mint aki menten elájul. - A fenébe! Elszóltam magam mi? De azt hittem tudod, hiszen te mondtad, hogy ismered. - vörösödött el Zoi is. Igyekeztem nagyon összeszedni magam, hogy értelmesen tudjak kommunikálni, hiszen ami történt megtörtént, azon változtatni nem lehetett csak, na… Herceg!
- Én... ismerem. Mármint, ez túlzás, hogy ismerem, csak már találkoztunk, mikor ő, meg egy másik lány, Luna segítettek amikor okoztam egy kis... balesetet. Igazából nagy balesetet. Olyat amilyet az olyanok szoktak okozni, mint én. - ebből reméltem, hogy értette. - Szóval odabent... odaát... ott, segített nekem Eos sokat, és nagyon kedves volt és egyáltalán nem volt rám mérges, sőt lehet még élvezte is a dolgot pedig nagyon veszélyesnek tűnt, és ott használta a Solast. De nem mondta, hogy... hogy... - hogy herceg. Sinan szerelmére, és én még azt hittem, hogy barátkozhatnék vele!
- Biztos vagyok benne, hogy élvezte, már amennyire megismertem. Az a fiú maga a baj. - sóhajtott Zoi. - De megnyugtatlak, nem nagyon fitogtatja ezt a herceg dolgot, azt sem akarta, hogy annak szólítsam, szóval .... rendes srác azért.
- Igen, biztosan az csak... Istenem, ez annyira kínos! És végig fénymanónak hívtuk! - közben azért gyorsan felvéstem a láda számát, meg csak simán mellé írtam, hogy "fényes kés" és igyekeztem nagyon-nagyon megjegyezni, hogy mi volt a láda kódja. - Közben vidd ezt mielőtt Annie gyanút fog.
A faunlány felkuncogott a becenévre.
- Ez elég..... találó azért. De azért nem fogom neki elmondani, ne aggódj. - biztosított. - Igen, viszem is, jó lenne megtalálni most már a másikat is.
- Hát, hallotta ő is... Épp ezért olyan kínos.
Amikor már Zoi ment volna ki Annie megjelent az ajtófélfában és lezserül nekidőlt. Az arcában volt valami furcsa, olyan nem egészen emberszerű, és mintha a vonásai épp mosódtak volna el, míg ki nem rajzolták a szokásos, őzgida-tekintetű lányt.
- Ti mit akartok lopni? - kérdezte egyszerűen. Valósznűleg mindent hallott. A kérdése alapján viszont ő maga is lopni akart valamit, ebből pedig azért ki lehetett indulni. A faunlányra néztem. valamiért úgy éreztem, hogy bármilyen kistermetűnek is tűnt, volt benne valami veszélyes.
- Mielőtt erre válaszolnék... Ha nem ugyanazt, amit te... akkor segítesz? És talán mi is tudunk neked. - jobb volt nem rögtön ellenségeskedéssel indítani, hátha még valami jót is ki tudtunk hozni ebből az egészből.
- Evie, szerintem ő egy..... alakváltó. - mondta Zoi, majd Annie-re nézett megerősítésért. - Igaz? Mi vagy?
Annie ránézett Zoira, aztán üresen elmosolyodott.
- Annie vagyok. De egyébként igen. Alakváltó. - felelte, aztán rám nézett. - Segítek, persze. Egyedül egyébként is unalmas.
- Alakváltó? Még sose találkoztam alakváltóval! - örültem meg. Nem is értettem miért voltam ilyen lelkes miatta. - Azt hiszem Zoi úgy értette a kérdést, hogy mivé tudsz átváltozni? Ez olyan menő! - megköszörültem a torom. Tehát hajlandó volt segíteni és még örült is neki. Jó. Ez határozottan jó kezdet volt. - Szóval, mi egy fénytündér lándzsáért jöttünk, és meg is találtuk. Keresünk még azon kívül egy zöld táblát is, de egyelőre csak megjegyezzük melyik ládában vannak. Neked mi kell? Vagy... Ha nem neked, akkor a főnöködnek. - igyekeztem pontosan fogalmazni.
- Ugye nem ezek kellenek neked is? - kérdezte Zoi nyomatékosan. Annie egy pillanatra felém nézett.
- Medvévé. - felelte. - Te jófejnek tűnsz. Egyszer üveggolyózhatnánk.
A lány ezután beljebb lépett az ajtóból és megingatta a fejét.
- Matt csak azt mondta, hogy ne kerüljön semmi értékes a Patkányokhoz. De nem akar ilyesmiket. Megtarthatjátok. Te tudod, hogy mi értékes ezekből?
Úgy tűnik nem értek véget a meglepetések. Üveggolyózni.
- Jól van, azt hiszem csak egyszer játszottam olyat, de akkor jó mókának tűnt. - vontam vállat végül. Miért is ne? Lenne egy medve alakváltó barátom! Igazából, amennyire zsigerből nem bíztam Amos márkiban, pont annyira kezdtem viszont megbízni Annie-ben egyszerűen a nyers egyenessége miatt. Eddig semmi nem utalt arra, hogy minimálisan is köntörfalazna, vagy megjátszaná magát, pont ellenkezőleg. Ha jól kérdeztünk akkor azonnal megmondott mindent, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, ha rosszul kérdeztünk, akkor meg csak abból dolgozott, amit hallott, nem gondolta tovább. Ez egy egyszerű és világos szabályrendszer volt.
- Attól függ, hogy ez a Matt mit tart értékesnek. Drága holmik kellenek vagy mágikusak?
- Jó, hogy mi nem vagyunk Patkányok, nem vagyunk alakváltók, de hát ezt gondolom tudod. Nekünk amúgy is csak ez a két dolog kell, de ha megmondod, hogy a többivel mi legyen, cserébe szívesen segítünk, ahogy Evie mondta.
- A Patkányok sem alakváltók, csak tolvajok. Csak sokan vannak. Az igazi patkányok nem szeretik őket, szóval szeretnék, ha csődbe mennének. Matt meg segít nekik, valamiért cserébe gondolom. Szóval el kell venni tőlük mindent, amiből hasznuk lehet. Drága. És mágikus. Szóval azok kerüljenek ezekbe a ládákba. - Ekkor előhúzott egy papírt rajta néhány láda kódjával, olyan egytucatnyival és elém tartotta. - Tudok olvasni... egy kicsit. Csak nem ennyire.
Tehát ez valami alvilági bandák ügye volt, alakváltó bandák, nem alakváltó bandák, Annie és a főnöke bandája… Csupa olyan dolog, amihez nekünk nem volt semmi közünk, és tulajdonképpen nem is akartam, hogy közöm legyen hozzá. Az viszont még mindig igaz volt, hogy együtt többre mentünk.
- Tehát ha jól értem... Ki kéne csereberélni őket? - vettem el a cetlit, majd kezdtem el összehasonlítani az én eddigi jegyzeteimmel.
- Én csak az izom vagyok, ahogy már mondtam, én nem értek ezekhez. - bökött Zoi a ládák felé. - De Evie biztos kitalálja mi az ami értékes vagy mágikus.
- Jól érted. - bólogatott nekem Annie. - Akkor segítetek?
Bólintottam.
- Segítünk. Kivéve azt a két tárgyat, ami nekünk kell.
- De az sem kerül a Patkányokhoz, mert elvisszük. - mondta Annie-nek beleegyezően a segítségre Zoi is. Jogos pont volt, talán még ezzel is az ő malmukra hajtottuk a vizet, szóval tényleg nem volt ok ellenségeskedni.
- Jól van. Csapat. - nyújtotta ki a kezét Annie tenyérrel lefelé, de közben ugyanazzal a faarccal.
- Igen, ahogy mondja. - mondtam, majd kezet fogtam Annie-vel. - Csapat. Most hogy minden tisztázódott, haladjunk, hölgyeim, mert ezek szerint még nagyon sok dolgunk van.

Evie és Zoi és a …..Márki

-----------------:O:-----------------

× Nagy tétel ×

Evie & Zoi

-----------------:O:-----------------

Pakoltunk tovább, most már kisujjesküs csapatként. Annie néha beleszólt, hogy mit kellene áttenni az előre megjelölt ládákba, hogy a főnöke terve megvalósuljon, de szívesen vettem. Eggyel több barát mindig jó volt, és valamiért úgy éreztem, hogy a különös lánynak is elég volt ennyi ahhoz, hogy akként tartson minket számon. Mennyivel egyszerűbb is volt ez, mint az egymást férjfogás reményében elgáncsoló kisasszonyok pletykálkodó körei!
Az egyik ládához érve azután olyan hangosan hallottam meg az orea zúgását, hogy ha valódi hang lett volna tartottam volna tőle, hogy megsüketít. Nem is kellett volna feltétlenül megnéznem ahhoz, hogy tudjam, ez volt Amos márki táblája. Ezt is bedobozoltuk és gondosan megjegyeztem a kódját, pont időben, mielőtt Freddie megjelent volna az ajtóban.
- Végeztetek már? Mindjárt kezdődik.
- Már épp az utolsót viszem. - fogta meg a ládát Zoi és indult vele a nagyterem felé. Én csak odanyújtottam a férfinak a füzetet. A két fontos szám és betű a fejemben voltak, ami Annie-nek kellett azok a megfelelő ládákban, minden más lehetett az övék, mehetett a Vak Vásár a maga medrében, hiszen kik voltunk mi, hogy tönkretegyünk egy ilyen eseményt? Estrance-ban legalább három párhuzamos társadalom működött, az arisztokratáké, a tudósoké és a saját törvényeik szerint élő alvilágé, nekem pedig, aki beleszületett az egyikbe, élni akart egy másikban és éppen egy harmadikban volt, a megfigyelő szerepe volt a legbiztonságosabb.
Freddie elvette a papírokat, még rájuk is nézett, de belegondolva abba, hogy nem ő volt az írnok, és hogy még csak felismerés sem csillant a tekintetében azt hiszem ő maga nem sok hasznát vette a füzetnek, lévén nem tudott olvasni.
- Jól van, igyekezzetek. Öt perc és kezdünk. Maradjatok láthatatlanok, a végén még kelletek majd.
- Meghúzzuk magunkat, nem lesz baj. - válaszolta a faunlány. Biccentettem Freddie-nek, majd Zoi után iszkoltam, aki szerencsére megvárt engem és Annie-t még a nagyterem előtt.
- Nem tudom, hogyan kéne jeleznünk... - vetettem fel a faunlánynak. Az egy dolog, hogy én tudtam, melyik ládában vannak a keresett tárgyaink, de hogyan fogjuk ezt Amos márki tudtára hozni? - Nektek van jelzésetek? - kérdeztem Annie-t, mire a lány elővette és felmutatta a korábbi lapot.
- Matt tudja, melyik ládákra kell licitálni.
- Igazad van, tényleg. - válaszoltam, és hirtelen nagyon ostobának éreztem magam.
Ahogy behúzódtunk egy sarokba, egy perc múlva hallottuk is, ahogy lábak kopogtak végig a bejárati folyosón - a Vak Vásár lassan kezdetét vette.
- Amos biztosan keresni fog minket, ha meglátjuk, akkor az ujjaid segítségével meg tudod mutatni neki, a ládák számát? - kérdezte tőlem Zoi. - Csak egy pillanat kell hozzá, ha meglát minket...
- Megpróbálhatom, de mérjük fel a terepet. Hátha belefuthatunk a márkiba a frissítőknél, esetleg beállhatok egy percre felszolgálónak, egy ilyen eseményen kell hogy legyen efféle... De megpróbálom ezt is amit mondtál.
Nem voltam benne biztos, hogy nem feltűnőbb-e a mutogatás, főleg, hogy két betű és két szám volt, mintha gyorsan elhadartam volna őket, de ez attól függött, hogy a férfi közelébe tudtunk-e kerülni egyáltalán. Ha esélytelen volt, akkor tényleg kénytelen voltam valahogy értelmesen A-betűt formálni az ujjaimból legalább.
Hamarosan elkezdenek beszállingózni a Sötét Negyed legválogatottabb nagykutyái - kivéve Mattet persze, aki nem volt kutya, ezt Annie egyértelműen közölte, de hogy melyikük is volt az, azt nem tudtam, a lány nem adta jelét. Olyan harmincan lehettek, voltak köztük emberek, faunokat, még egy éjtündér is. És természetesen Amos márki, aki némi zavart nézelődés után a tömegen átfurakodva odalép hozzánk. Ami teljesen illetlen lett volna a felsőbb körökben, de a három párhuzamos társadalomnak azt hiszem három eltérő etikett-tankönyv is dukált.
- Nos, mi siii… - …került, gondoltam ezt akarta mondani, de ekkor észrevette Annie-t. - Mire számíthatunk, suhancok? - helyesbített egy torokköszörülés után. Mintha ő nem lett volna hozzánk hasonlóan suhanc, akinek épp csak pelyhedzeni kezdett az álla. Reméltem, hogy senkinek nem lesz gyanús, hogy az egyik vevő-jelölt miért diskurál a személyzettel.
- Szép mentés Amos, de mi már lebuktunk. - kapott egy mosolyt a márki Zoitól. - Ez itt Annie és nem árul be minket, ő sütögeti a maga pecsenyéjét.
- Ne aggódjon uram, a vásáron minden a legnagyobb rendben. - körbepillantottam, hogy figyeltek-e minket, és ha nem akkor gyorsan elhadartam a két kódot neki, mert ez volt a tökéletes alkalom rá. - Kellemes licitálást.
Amos először pislogott néhányat, Annie-re, aztán ránk, de végül kommentár helyett csak megköszörülte a torkát és hátat fordítva tovább állt.
Néhány percig még morajlott a tömeg, azután valaki tapsolt, amire mindenki elhallgatott. A Vak Vásár levezénylője, egy barna frakkos, lila keménykalapos férfi fellépett egy pódiumra és körbeforgatott egy kalapácsot a kezében, majd a levegőben megsuhintotta, amitől valahogy sikerült kalapácsütés-szerű hangot csinálnia. Igyekeztem meghúzni magam, de az előadás egészen remek volt. Olyasmi volt mint egy nemesi bál, csak sokkal... harsányabb, azt hiszem. Bár ott is voltak akik szerették az extravagáns dolgokat.
- Az ott a Vak Király. - mondta Annie. - Matt szerint nem érdemes vele ujjat húzni.
- Ha minden jól megy remélem nem is fogunk. - jegyezte meg Zoi halkan. - Azért megvallom, jobb lenne Amos közelében lenni, mikor megszerzi a dolgokat, továbbra sem bízom benne. - súgta nekem.
- Tényleg nem lát, vagy csak nevében Vak a vására miatt? - kérdeztem Annie-t. - Én sem. - válaszoltam utána Zoinak. - De mit tehetnénk?
Ha megszerezte a tábláját, és faképnél akart minket hagyni, akkor minden gond nélkül megtehette, használva a tárgy képességeit, és mi nem tehettünk ellene semmit. Még a Solast is elvihette volna, ha akarta.
- Tényleg nem. - mondta Annie. A Vak Király még kétszer megütötte a levegőt a kalapáccsal, aztán elkezdte a konferálást.
5- Mélyen tiszelt vásárlók, megnyitjuk az e havi Vak Vásárt. A szabályok változatlanok, de az esetleges újak kedvéért hadd magyarázzam el, mi lesz az este programja. A bejáratnál kézhez kaptak egy listát, amely tartalmaz minden cikket, ami ma áruba lesz bocsájtva. A dobozokat nem nyitjuk fel, azonban csukva meg lehet szemlélni őket. Ezután kikiáltjuk a kezdő árat és indulhat a licit. Ha senkinek nincs ellenvetése... legyen helyette szerencséje. Az első cikk...[/color]
És ekkor el is kezdte felolvasni a listát, amit írtam, pedig Annie azt mondta róla, hogy valóban vak. Bár nem szó szerint tette, inkább csak nagyon teátrálisan bejelentette, hogy „Első doboz, kikiáltási ár” meg ilyenek, de mégis furcsa volt.
A licit úgy zajlott, mint bárhol máshol, csak több füttyögéssel és káromkodással azt hiszem. Egyes holmik magasabbról indultak, mások alacsonyabb összegekről, néha pedig, ahogy elértünk Annie ládáihoz, egy varjúfejes bot a levegőbe emelkedett és általában megnyerte a liciteket. Aztán jött Eos lándzsája. Amos márkinak kemény dolga volt, mert valaki más is szerette volna, de végül egy pofátlan összegért sikerült megvennie. A tábla érdekes módon nem vert akkora port, de végül mindkettő a márkihoz került - legalább is elméletben. Gyakorlatban még ott hevertek egy kupacban.
- Most jön a neheze. - szólalt meg Annie.
- Miért? Mi jön most? - kérdezte Zoi.
Rég nem rágtam már a bőrt a körmöm mellett, de most nem bírtam megállni. nem volt egy szép szokás, cseppet sem kisasszonyos, de az álcámhoz legalább illett, és kicsit levezettem vele a stresszt. Csak akkor könnyebbültem meg, mikor végül a márki megnyerte mind a két nekünk fontos ládás. Annie megjegyzésére én is a lányra néztem, de osztottam Zoi kérdését.
- Most egyesével kinyitják. És aki csalódott... az keres magának jobbat.
Amint ezt kimondta, valaki már el is ordította magát és egy pofon is elcsattant, aztán még egy, és még egy, mert a bandáktól ennyire átszőtt helyen egyetlen ütés is gyújtópont volt. Valaki Annie-nek is majdnem nekilökődött, de a lány egy halk morgással úgy dobta félre, mintha papírból lett volna.
- Megkeresem Mattet. Egyszer abbahagyják, csak a Vak Király... szereti hallgatni a káoszt.
- Nekünk is rá kéne tapadni a márkira ebben a kavarodásban. Maradj mellettem. - javasolta nekem Zoi, majd elindult a fal mellett, ha kellett az öklét használva, hogy utat törjön nekünk Amos márki felé.
Döbbent és holtra vált arccal néztem a kibontakozó káoszt.
- Sok sikert, Annie, örültem a találkozásnak. - mondtam az alakváltó lánynak, majd hirtelen jött ötlettől vezérelve megfogtam Zoi kezét, hogy véletlenül se veszítsen el engem a lehetséges kavarodásban.
- Üveggolyók. Emlékezz. - mondta még Annie. - És szerezz néhányat.
Sosem gondoltam, hogy én még valaha gyermekjátékokat fogok venni magamnak, de az ígéret szép szó volt. Ha itt kapok fizetést, azt mindenképp üveggolyókra kellett költenem, bár egyre kevesebb reményt láttam arra, hogy valóban megkapjuk Zoival a jussunkat majd a pakolásért.
Ez után elveszítettük szem elől a lányt, csak a lökdösődés maradt, Zoinak jó néhány embert és egyebet kellett odébb taszítania, hogy ne nyomjanak agyon engem (őt nehéz lett volna). Szerencsére persze nem ragadt rá a verekedős kedv mindenkire. Egy kalapos alak, kezében a már látott varjúfejes pálcával a fal mellett állt unottan és valamit lopva mormogott maga elé. Tőle néhány lépésre a korábban látott, feltűnően szép éjtündér nő állt, hasonlóan kimaradva a durva részéből, néha elmosolyodva és válaszolva valamit a botosnak. De mielőtt eltűnődhettem volna ez mit is jelent, Zoi sikeresen kiszúrta Amos márkit, épp a ládák előtt - a földön fekve, miközben egy nagydarab fickó hajolt fölé.
- Te csaltál, te kibaszott kurafi! Még sose láttalak itt, honnan tudtad volna, hogy egy ilyen csicsás kés van abban a ládában?!
- A fenébe! - szorította meg Zoi a kezem, hogy maga után vonjon, de aztán a sértegető fickó mellé érve, elengedett és nagyot taszítottam a férfin. - Erősnek érzed magad, ha egy gyengébbel kezdesz ki? Egyébként sem vádaskodhatsz egy vendéggel a Vak Király portáján, mert ezzel őt sérted meg.
Elismerő pillantást vetettem Zoira, hogy ilyen gyorsan kitalálta ezt a szöveget, ami meg kellett hagyjam, nagyon-nagyon tetszett. Igyekeztem az aggresszív férfitól minél távolabb kerülni, nehogy véletlenül valamiféle ütésváltás közepébe keveredjek, és leguggoltam Amos márki mellé.
- Jól van, uram?
A márkit ütlegelő fickó Zoi lökésére odébb tántorgott, de aztán ennél is jobban felkapta a vizet.
[b]- Te is vele vagy? Azt hiszitek megússzátok?![/color] - és már lendítette is az öklét. Eközben Amos márki feltápászkodott a földről.
- Hát... voltam már jobban... - nyöszörögte. - A... a láda?
- Én nem vagyok senkivel. - válaszolt Zoi vidáman. - De ez az úr megvette a ládát, így megvédem.
Zoi hátralépett a támadástól, hogy elvigye a lendület, majd megpróbált visszaütni. Közben én gyorsan megtaláltam a ládát, ott volt kinyitva nem messze tőlünk, benne Eos lándzsájával, alatta pedig ott volt a másik nyeremény, egyelőre érintetlenül. Zoi közben bevitt egy ütést, majd még egyet az ostorával, ami már elég is volt a kötekedőnek. A lánynak ez után már csak egyetlen mozdulatába telt, hogy teljesen ki is üsse a fickót. Sose láttam még nőt így verekedni, még Lunán is túltett – mégha egy faun nyers ereje teljesen más is volt mint egy lidércé.
- Minden rendben? - nézett körbe Zoi.
Gyorsan rátettem a ládára a tetejét, mielőtt még másnak is szemet szúrna.
- Megvannak. Juttasson ki minket. - mondtam ezt Amos márkinak.
Amos előhalászta a másik ládából a táblát, és mielőtt a cuccokra vigyázó helyi rendfenntartó bármit mondhatott volna, ránk nézett.
- Gyertek mögém!
Ezután valamit megérintett a táblán és a karját kinyújtva körbemutatta a teremben. A verekedés elhalt, az összegyűltek egyesével ereszkedtek le a földre, mintha csak nagyon gyorsan elaludtak volna, még a fal mellett álló két bandavezér is lecsúszott ülésbe.
Amos márki várt néhány másodpercet a csendben, aztán megtörölte a homlokát.
- Huhh. Reméltem, hogy nem lövök bakot. Nem hoztam ennyi pénzt magammal.

Evie és Zoi és a …..Márki

-----------------:O:-----------------

× Nagy tétel ×

Evie & Zoi

-----------------:O:-----------------

Egészen más volt tudni, hogy nagyjából mi fog történni, hiszen rákérdeztem Amos márkinál, és látni megtörténni. Ahogyan az orea tábla felfénylett a férfi pedig előre tartotta mint valami pajzsot, az embereket (és minden mást is) egyszerre hagyott el az éberségük, és dőltek el, mint a zsinórjukat vesztett marionettek. Félelmetes volt, és az alapján, amit a márki fejében láttam ez nem egy egyszerű tárgy volt, amit valamelyik birodalmi tudós készített el megrendelésre, hanem annál sokkal… nem is tudom. Nem voltak meg rá a megfelelő szavaim, csak talán az, hogy hétköznapi használati tárgy helyett inkább volt ez valamiféle ereklye.
- Uhh! Mondtad, hogyan működik, de látni.....az egészen más. - fújta ki a levegőt a tüdejéből megkönnyebbülten Zoi, akinek hasonló gondolatok kavaroghattak a fejében erre a látványra, mint nekem. - Most pedig tűnjünk innen. - vette ki a dobozból a lándzsát és rejtette az inge alá.
- Egyetértek. Mi hogyhogy nem alszunk? - kérdeztem csak így mellékesen és menet közben.
- Mondtam, hogy álljatok mögém, ugye? Ez a tábla olyan, mint egy lámpás, ami csak előre világít. Csak az alszik el, akire rávetül a fény. Legalább is ez az egyik, amit tud. - mondta Amos márki, miközben elcsomagolta a tárgyat egy puha anyagba, és elindult kifelé, óvatosan lépkedve az eszméletlen emberek között.
Kifelé menet láttam, hogy Annie az egyik sarokban lassan ébredezni kezdett, bár eléggé nehezen rázza le magáról az álmot. Más láthatóan nem mozdult. Talán a medvesége volt az, ami ellenállóbbá tette az ilyen varázslatokkal szemben is, ezt jó volt megjegyezni. Reméltem, hogy ettől nem esett azért baja, vagy nem lesz rá hosszú távon hatással a dolog. Meg senki másra sem persze.
- Azért remélem a többiek kicsit tovább pihengetnek, mert így az első sarokig nem jutunk el és már a nyomunkban lesznek. Nem hiszem, hogy a Vakkirály a vállunkat veregetné, ha utólér. - mondta Zoi.
Átugráltam én is az alvókon, nekem azért ez nem ment olyan könnyedén mint Zoinak, vagy akár a márkinak, de igyekeztem nem rálépni senkire.
- Hárman három felé megyünk ezek után gondolom, de szerintem nem fognak minket keresni. Téged meg engem semmi se keverhet gyanúba, és szerintem a táblás kis hadműveletet se volt ideje felfogni senkinek. - persze lehet csak az optimizmus beszélt belőlem. Viszont tényleg nem adtunk okot senkinek rá, hogy gyanakodjon ránk. Egyszerűen akkora lett a káosz, hogy mindenki megpróbálta megszerezni az értékesebb tárgyakat akkor is, hogyha nem ő nyerte a licitet, hogy mi, a két alkalmazott már fel sem tűntünk senkinek, hogy elvegyültünk. Amos márkinak sem volt annyira jellegzetes arca, hogy megjegyezzék, harmadrészt pedig senki sem tudott a tábláról és hogy mire volt képes. Általában én szoktam aggodalmaskodni, de most egészen magabiztos voltam, hogy nem lesz baj.
- Óh, nos, ennek ennél tovább kellene tartania. - nézett a márki csodálkozva Annie felé, de aztán tovább sietett a kijárat felé. Odakint nem volt ott a két ajtónálló, aki beengedett minket, hála Sinannak. Az egyik, akit Freddie-nek hívtak biztosan ott volt velünk a Vásáron, a másikról viszont nem tudtam, hogy merre mehetett. A lényeg, hogy nem itt volt és nem állta az utunkat senki. Lehetséges volt, hogy ha mindenki sütögette a saját pecsenyéjét, akkor nagyobb eséllyel lett is kész mindenkié? Lehet ez egy olyan bölcsesség volt – bár most találtam ki – amit érdemes lehetett megjegyezni. Zoi ez nem nyugtatta meg, az ostora folyamatosan a kezében volt, és gyanakvó tekintettel nézett körbe időnként, mintha maga sem mert volna hinni egy ilyen egyszerű sikerben. De nem volt rá oka. Az utcákon már biztonságban voltunk.
- Ha nem találkoznánk többé, akkor mindent köszönök, neked különösen. - rántott magához egy gyors de annál erősebb ölelésre, amikor végre biztonságban voltunk. Elsőre meglepődtem, és bizonytalanabbul öleltem vissza, mint utólag szerettem volna, de azért megvolt.
- Hát... öm... lehet hogy meglátogatnálak, meg... Eost is. Csak nem tudom hol laktok. De te meg bármikor megtalálsz az akadémia kollégiumában, csak mondd, hogy Evie-t keresed, meg tanársegéd vagyok, meg kábé leírod hogy nézek ki, tudni fogják. - mondtam sután.
- Azt hiszem nekem is jobb, ha búcsúzom. Köszönöm a közös munkát, hölgyeim. - hajolt meg a márki. - Ha esetleg egyszer Penrose felé járnának, mindenképp látogassanak meg. Óh, igen, és a munkáért járó fizettség. - a márki elővett egy kis erszényt, és odaadott nekünk öt-öt aranyat. Az biztos, hogy jóval több volt, mint az a pár ezüst amit a pakolásért ajánlottak. Zoi megrázta a fejét.
- Sok szerencsét a továbbiakban és vigyázz a dolgaidra. - bólintottam a márkinak. - Nem ezért segítettem és nem is szorulok rá, talán add inkább Evie-nek. Egy tanársegéd nem kereshet sokat... - bizonytalanodott el. Hát az volt a helyzet, hogy nekem tényleg minden pénz jól jött, nem akartam az egész életemet a kollégiumban leélni. - És Evie, én a tünde követségen lakom, ahol Eos jelenleg vendégeskedik, bármikor meglátogathatsz minket. - tette hozzá vidáman.
Én elvettem a pénzt.
- Köszönöm, Amos márki, és a kedves invitálást is. Én sajnos nem tudom önt meghívni egy tisztes teára egyelőre, de ki tudja, talán fordul majd a szerencsém. Vigyázzon az örökségére és sok sikert! - köszöntem el a férfitól. Igazából lettek volna még kérdéseim a táblával kapcsolatban, de… Nem akartam vájkálni az életében, talán el sem mondta volna, és egyébként is rendkívül udvariatlan volt ilyesmiről kérdezősködni, bármennyire is fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Persze Penrose-nak a közelébe sem terveztem menni. Túl közel volt az én családom földjeihez, és még pakolónak is szívesebben beálltam, minthogy oda visszamenjek, még ha a kényelem olyakor hiányzott is. Márkiné pedig szintúgy nem leszek, pedig az még egy elfogadható alku lett volna, a szerelmi házasság sosem volt a reményeim között. Ennél már évekkel ezelőtt is több eszem volt.
Zoinak viszont bólintottam.
- Tündekövetség, megjegyeztem. - bár fogalmam sem volt az hol volt, úgy hangzott, mint amit úgy az emberek szoktak tudni merre volt, úgyhogy reméltem meg fogom majd találni. Majd. Ha összeszedtem a bátorságomat, hogy barátokat szerezzek. Vajon ez menne könnyebben, vagy visszajönni a Sötét negyedbe Annie-hez üveggolyókkal? Mindkettőt meg kellett próbálnom idővel. Mert ha házasságra nem is volt szükségem, azt hiszem barátokra igen. Eos és Luna jó kezdet volt, most pedig megismertem Zoit és Annie-t… Ki tudja, talán lesz elég kedves ismerősöm és idővel barátom ahhoz, hogy legalább egy kellemes teadélutánt megtartsak a koliszobámban.

Evie és Zoi és a …..Márki

-----------------:O:-----------------