Come beyond the ancient fog

× Come beyond the ancient fog ×

Saeta ceatia nuige Tír na nÓg

----------------- :O: -----------------

Közeledett Beltaine, és mint legutóbb Lughnasadkor kijelentettem, előre rettegtem tőle. Szakítottam már meg ősi rituálét, ami a boszorkányságot keverte az idegen földek tudásával. Találkoztam a még meg sem született fiammal a múltban. Jártam egy idegen világban, kétszer. Egy kicsit reméltem, hogy Adriata kezdett kifogyni a szálakból, amivel a csillagok közé fonta a sorsomat, mert lassan tényleg mindent láttam, amit faun csak láthatott. Hittem ezt én, mielőtt a kezembe nem került Jeanne Seileach levele.
Mivel az utasítás - vagy hát kérés, Jeanne soha nem utasított, csak közölte, mit akart ahhoz, hogy történjen... valami - kivételesen felettébb egyértelmű volt, kezemben a levéllel, zavaromban a tarkómat vakargatva kerestem meg kisebbik húgomat a követségen.
- Figyelj Zoi, emlékszel még a gömbre, amit a barlangból hoztunk el a Lughnasad után?
Zoi erre csak bólintott.
- Persze, hogy emlékszem, azt a nőt, vagyis gépszellemet nehéz lenne elfelejteni, azóta is sajnálom, hogy nem tud előjönni többé.
- Ezt a kijelentést még ne hamarkodd el. Ugyanis a tudósnő, aki kutatta idáig írt egy levelet. - lengettem meg a papírt. - És ő már egy gépben rejlő szellemet beszédre bírt... a maga módján. Állítás szerint. Tudod hová költözött Moira? Nekem megint elfelejtette megemlíteni, de őt is látni akarja.
Láthatóan Zoi gondolatai elindultak valamerre, szokásos módon a feltételezések mentén mintha igaz lenne minden, ami eszébe jutott, a szemei pedig lelkesen csillantak fel - ami rossz jel volt.
- Lehet, hogy újra láthatjuk őt és megismerheti a világunkat? Én örülnék neki. Igen, talált magának egy jobb helyet , távolabb a Sötét negyedtől, ott jobban talál ügyfeleket. De miért kell ő is, az a tudósnő nem írta? Bár én nem bánom, hogy újra együtt lehetünk.
Ügyfeleket. Pojácákat inkább, akiket könnyebb volt kiforgatni mindenükből.
- Azért ennyire ne siess előre. A legutóbbi szellem egy írógépet kattogtatva kommunikált. Gyere, keressük meg Moirát. Ötletem sincs mit akarhat Miss Saileach vele, de annál a nőnél semmin nem lepődök meg.
Moira új lakása valóban távolabb volt a város koszosabb végétől. Nem is volt kifejezetten messze tőlünk, és Zoi láthatóan egészen gyakorlottan vezetett oda és kopogott be.
Ikerhúgom egy szál hálóinget viselt épp, kezében egy határozottan bor illatú folyadékkal töltött pohárral és láthatóan nem kifejezetten örült a megjelenésünknek. De nem hibáztattam, legutóbb amikor így bekopogtunk átrángattuk a világ túlfelére, halálos veszélybe. És sajnos ez még most sem volt kizárva.
- Hát ti?
- De jó dolga van mostanában valakinek. - néztem kissé felvont szemöldökkel a borospohárra, miközben besétáltam. - Valaki látni szeretne minket. És valamilyen oknál fogva téged is. Megfogjam a poharad, míg elolvasod? - nyújtottam felé a levelet.
- Tudod a véleményemet a gidaharcotokról, szóval bocs, ezt nézd el nekem. Egyébként szerintem megint jó móka lesz, hárman jó csapat leszünk.
Tehát nem tévedtem, Zoi megint csak annyit fogott fel a levélből, hogy "kaland" és nem azt, hogy "érthetetlen, a mi tudásunkat felülmúló, őrjítő gépek valamit akarnak tőlünk". De már nem áltattam magam, hogy bármikor máshogy lenne.
- Ha elfelejtetted volna drága bátyám, nálam van az amulett. - villantotta felém Moira az egyszerű dísszé alacsonyított kulcs-amulettet, miközben a poharát a levélre cserélte és gyorsan átfutotta Jeanne kérését. - Ahha! Most megyünk egyenesen oda? Akkor felöltöznék. Mit javasoltok? Lesz megint harc? Magassarkút ne vegyek mi?
Moira láthatóan engem akart bosszantani ezzel a körülményességgel, meg persze hogy úgy vetkőzött le, mintha ott sem lennék, de ikrek voltunk. A másik meztelensége nem volt semmi olyan, ami kizökkentett volna akármelyikünket a megszokottból. Viszont csak hogy válaszoljak a piszkálódásra, kérdés nélkül belekortyoltam a borba.
- Nem hiszem, hogy azonnal harcba keverednénk, először csak beszélünk Miss Saileach-val. Ha utána csatába akar küldeni minket, előtte én is átöltöznék.
- Lehet, hogy most a kincskereső vénádra lesz szükség, ki tudja? De azért készülj fel mindenre, ha hármunkról van szó. - vonta meg Zoi a vállát. - Én mindig megfelelően vagyok öltözve, szóval részemről bárhová mehetünk.
Ugyanúgy. Zoi mindig ugyanúgy volt öltözve, nála ezt jelentette a megfelelően. Egyszer komolyan el kellett beszélgetnem vele a divatról és a megfelelő ruhaválasztás fontosságáról, de az a nap még váratott magára.
- Legyen hát... - adta fel Moira egy sóhajjal, miután semmi hasznos információt nem adtunk neki, aztán elővette a legközönségesebb ruháját.- Remélem Zoi igazad lesz. Végre lesz értelme a tervünknek.
Ötletem sem volt, milyen tervük volt a húgaimnak, de nem tetszett a hangzása. Szóval ittam tovább Moira nyugi-borát - amit persze ő nem tudott szó nélkül hagyni.
- Ne szlopáld be az összeset Moros. Még meg sem kóstoltam. Indulhatunk.
Jeanne laborja ott volt, ahol a levélben leírta. Nyaktörő mód ereszkedő lépcső után a primordiális őskáoszba süllyedtünk, amit most istenek álmai helyett csövek, vezetékek, gépezetek és egyéb tudós-dolgok halmaza alkotott.  Az egész hely aprókat rángott, ahogy dugattyúk emelkedtek és süllyedtek, fogaskerekek fordultak odébb és tükrök változtattak az állásukon, hogy legalább valami fény jusson le.
A káosz két nagyjából stabil pontja közül az egyik ismerős volt - Alaneo gömbje ott pihent egy bronzfoglalatban, tucatnyi csővel körülvéve, mint egykor a tartályban lebegő agy. A másik, egy orea-tábla hasonló környezetben valószínűleg Jeanne eddigi projektjéhez tartozott - a test nélküli ember-herceg, Levan ezen keresztül kommunikált, betűket karcolva egy folyton letekeredő pergamenre.
Az egyik sarokban egy hálózsák hevert, mosatlan bögrék tucatjaival, szétdobált ruhákkal körülvéve. Jeanne Saileach maga egy dobozra dőlve aludt, hálóingben, álmában is egy papírlapot szorongatva. Mivel így nem jutottunk előrébb, míg Moira és Zoi azonnal ráugrottak a különös szerkezetekre, én a tudósnőhöz léptem és finoman megráztam a vállát.
- Miss Saileach.
Jeanne egy rövid, de annál fülbántóbb sikollyal tért magához és szinte kétségbeesetten kapaszkodott bele a karjaimba. Néhány másodpercig értelmezte a helyzetet, aztán az arcára valami mélyről jövő elkeseredés ült ki.
- Mister Greycloud! Mennyi az idő? Mondja, hogy még nincs dél...
A kérdésre elővettem a zsebórámat, aztán kissé szomorúan néztem vissza Jeanne-ra.
- Sajnos el kell keserítenem, Miss Saileach, háromnegyed kettő van. Megkaptam a levelét. Azok ott ketten, akiknek épp majd ki esik a szemük a gépekre a húgaim, Moira és Zoi.
Jeanne nem fogadta jól a hírt, ujjai tovább rontották az egyébként is szénaboglyaként álló haját, aztán üggyel-bajjal talpra kecmeregve átcsattogott a papírlaphoz és kapkodva keresett rajta valamit.
- Nem, nem, nem hagyhattam ki a déli maximumot, egy teljes napnyi munkám menne kárba ha... - itt a pánikoló szóáradat megakadt, valószínűleg mert a nő szemei végre megtalálták, amit keresett. - Megvan, nem maradt ki.
Mivel ezt a katasztrófát elkerültük, Jeanne Saileach úgy dönthetett eljött az idő azzal foglalkozni, amiért iderendelt minket, szóval megköszörülte a torkát.
- Szóval igen, van egy kis probléma, aminek majdnem nem lett meg a megoldása, mert elaludtam, ugyanis egész éjjel erre készültem, de úgy gondoltam, hogy nem kell aludnom mert úgy is fent leszek, de végül egyszer csak elszédültem és most meg felkeltettek, szóval szerencsére nincs gond mert megvan a probléma megoldása is. - kezdte a szokásos összeszedettségével. - Miss Greycloud és Miss Greycloud... Nem, ez nem lesz jó, mert nem fogom tudni megkülönböztetni magukat... Miss Zoi és Miss Moira, az én nevem Jeanne Saileach a Sina... Akarom mondani a Tir na nÓg-i nagykövetség kutatója vagyok. Örvendek. Szükségem van a segítségükre hogy talán megmentsük a világainkat, vagy sem, vagy lehet hogy késő, vagy lehet hogy pont időben vagyunk. Talán.
- Mindig öröm újra látni, Miss Saileach. - dörgöltem meg az orrnyergemet. - Felteszem valamit megtudott az új jövevénytől.
- Ms. Saileach...... Lehetne ..... kicsit lassabban? - kérlelte Zoi, aki láthatóan éppen úgy fogadta Jeanne kaotikus modorát, mint én az első alkalommal. És felteszem Daphne is. - Valahol világvége van... akarom mondani lesz ... áááá, ragadós a ..... locs .... lendülete.
Ikerhúgom eközben két ujjal összecsípte Jeanne felé nyújtott kezének egy ujját, mintha épp valami gusztustalan löttyből húzta volna elő.
- Csak Moira... A jól ismert világvége trükk! Már megint... Esetleg azért valami biztosabbat is megtudhatnánk a dologról? Ez így túl széles lehetőség. No meg... a talánnál kicsivel több esélyre lenne szükségünk.
Jeanne vett egy mély levegőt és megigazította a szemüvegét, mintha most vette volna csak észre, hogy lassan készült lecsúszni az orráról.
- Igen, igen, természetesen. Szóval, az az oreatábla ott... Egy rendkívül fejlett tárolója egy ember tudatának. Konkrétan a legrégibb civilizációból származik, ami létezett a világunkban, és az egyike az utolsó hercegeinek az uralkodó dinasztiájuknak, de ez lényegtelen. Amikor Mister Greycloud behozta ide Alaneo-t, gondoltam, hogy lehet hasonlóság a működésük között, szóval összekötöttem őket, és kiderült, hogy Alaneo tud uralkodni Levan herceg tudatán, szóval tudok vele kommunikálni. Egyébként valahogy hall minket, szóval nem kell külön beviteli periféria, mint Levan esetében. Ezt még tanulmányoznom kell, de nem akarom szétszedni őt egyelőre. Minden esetre, rendkívül érdekes relikvia ő. Levan tudata pedig minden erőfeszítésével küzd ellene. Látják a nagybetűs részeket a papíron? Azok segélykiáltások. Lenyűgöző, ugye?
Jeanne tekintete legalább úgy csillogott, mint Zoinak a levél olvasásakor, de én továbbra sem osztottam ezt a lelkesedést.
- Valóban lenyűgöző, de talán elmondhatná mégis miért kiáltozik Levan herceg, és miért akarja Alaneo úgy egyébként átvenni fölötte az irányítást.
- Azért mert nem élnek, na ... szóval értitek .... még nem kéne kínoznia őket. Moros, talán nem kéne itt hagyni Alaneo-t és - bár nem ismerem ezt a Levant, - szerintem őt sem.
Egy pillanatra értetlenül néztem Zoira, mert nem voltam egészen biztos benne hogy értette, hogy mit mondott épp - hogy mi csak úgy vigyük el innen ezt a két gyakorlatilag gépet -, de Moira is ráemelt egy mondattal.
- Miért kellett bezárni abba az izébe annak a hercegnek a tudatát? Miért nem hagyták csak úgy simán meghalni szerencsétlent?
- Nos, azért akarja átvenni az uralmat fölötte, mert csak így tud kommunikálni velünk. És nagyon szeretne kommunikálni velünk. Mert megtudtuk, hogy nem Tündérhonban van. Vagyis, mi tudtuk eddig is, csak ő nem. De most megtudta, és azt gondolja, hogy nagy a baj. És önöket hívta megvizsgálni a helyzetet. Visszamenni Tir na nÓg-ba.
Jeanne hangja persze felettébb szürke volt, mintha nem csak most javasolta volna, hogy csináljuk vissza az Ütközést.
- Áh, elvinni rossz ötlet. - folytatta szinte azonnal. - Nem csak azért, mert mindkettő Prismblossom nagykövetasszony tulajdona, de azért is, mert előre láthatatlan következményekkel járna, ha felügyeletlenül hagyjuk őket. A múltkor is beindult egy spontán orea-összeomlás Levan herceg táblájában. Az intézetünk annak idején pont kutatott valami felszerelést, ami oreát bontott, és néhány miligrammal hetekig harcolt a tesztpilóta. Képzelhetik mi lenne nyolc kilóval, amit nyom a tábla. Nem, nem. Itt kell maradnia, vagy Sinarinig kráter lesz az országból. Hogy miért zárták bele az bonyolult helyzet, de önkéntes volt és nagyon-nagyon régen is volt. Ja, amúgy leszármazottja vagyok annak a civilizációnak, de ez is lényegtelen. Minden esetre, a lényeg az, hogy Önöket hívatta, mert Önöket ismeri, és nagyon kevés idő van hátra, de szerinte Önök meg tudják oldani a problémát. Végrehajtani, amit kér.
- Ez a Levan úgy értettem, hogy elég ... hmm ...értelmes lény vagyis volt. Akkor miért nem tud inkább megegyezni Alaneo-val, hogy együttműködjenek. Adriata küldöttje nem tűnt nekem erőszakosnak. - ütötte tovább a vasat Zoi.
Én már nem voltam abban az állapotban, hogy Levan sorsát kérdőjelezzem meg, az elmúlt hónapok során csak elengedtem a kérdést, viszont még nem tudtam napirendre térni az elejtett mondat fölött.
- Vissza? Az őshazába? Mégis hogy?
- Tir... na.. No! Azért az nem ilyen egyszerű... - motyogta Moira is. - Talán csak egy álomban, mint a múltkor... Hmmm... Most nincs itt Decima, hogy olyan löttyöt csináljon.
- Őszintén, nem biztos, hogy át kell menni oda. Vagyis, ez az én feltételezésem, de szerintem ez lesz a leggyorsabb megoldás. Egy átjárót mindenképpen oda kell nyitnunk, a többit meg meglátjuk majd akkor. - rázta meg a fejét Jeanne, némileg lehűtve a kedélyeket. - Mármint, nem igazán szokott jól elsülni a világok közti utazás, főleg nem az ilyen magánúton történő... Minden esetre, pontosan elmondta Alaneo, hogy mire lesz szükség. És meg van győződve róla, hogy Önök a tökéletes alanyok a megoldásra. Vagyis, "Bajnokai a Tündérhonnak", ahogy ő fogalmazott. És arról is meg van győződve, hogy ha nem teszik, "vége népünk dicsőségének". Mármint, a magukénak, az enyém rendben lesz. Szóval, elfogadják az ajánlatát? Ha igen, mondom a részleteket. Ha nem, akkor azt hiszem titoktartási kötelezettségem van...
Egy ideig küzdöttem az elkerülhetetlennel, ahogy próbáltam megfogni Jeanne se füle-se farka történetét, aztán végül csak sóhajtottam.
- Jól van, halljuk a részleteket. Most épp miért akar véget érni a világ?
- Rendben..... - mondta Zoi, látszólag még nehezen engedve el a szellemek témáját, de nagyon igyekezett. - Én semmi izgalmasnak és világmentésnek nem vagyok az elrontója, főként ha két ilyen hatalmas szellem biztos benne, hogy mi vagyunk erre a megfelelőek.
- Szóval, Alaneo meg van győződve arról, hogy valami tönkretette Tir na nÓg védelmeit. - mondta Jeanne. - Nem igazán tudtam rájönni, hogy mire gondol, de ez talán nem is fontos egyelőre. Sejtem, hogy ha egy világ védelme meggyengül, az nem jelent jót neki.
Ezen a ponton kaptam egy jelentőségteljes pillantást, és nem kellett magyarázni, hogy miért. Ebben szinte már gyakorlott voltam.
- Minden esetre, a következő dolgok lesznek szükségesek ahhoz, hogy megkezdhessék a biztonsági munkálatokat, legelőször a hídveréssel. Csak tudnám, hogy hová...
Egy rövid kutakodás következett, ahogy Jeanne-t utolérte a kaotikus laborrendje, amit néhány másodpercnyi lábszorongatás szakított meg, amikor a nő belerúgott egy nagyobb darab bronzdobozba, végül azonban megtalálta a keresett passzust a tekercsen.
- Azt mondja... "Ahhoz, hogy helyreálljon a béke, és a Nagyasszonyunk védelme ismét betakarja szeretett hazánkat, előbb el kell szakítanunk a szövetet, hogy újra eggyé foltozhassuk. Ehhez szükség van a két világ esszenciájára." Levant megkérdeztem, ezért volt fontos a déli csúcsidő, mert ott kap elég napfényt ahhoz, hogy lenyomja Alaneo-t. Levan azt mondta, hogy "Ez legyen valami, ami mindig is részét képezte a világoknak. Két tárgy. Két relikvia." Aztán mondott még mást is Alaneo. "Az idők teljességében, a legvéknyabb szövetnél." Ha nem lesz ötletük, nekem van. De a legfurcsább a legutolsó. Idézem: "Valami, ami egy olyat köt össze, aki maga is világokat köt össze", bármi is legyen ez.
- Ez még a szokásoshoz képest is fejfájást okozó. - hunytam le a szemem. Ötleteim voltak, de Alaneo beszédmódja nem segített a kibogozásában.
- Talán...... az oreanak lehet hozzá köze? - tippelt Zoi, és hazudtam volna, ha azt mondom nekem nem jutott eszembe. De az orea nem egy ereklye volt - bár talán voltak ereklyék, amik még Tír na nÓgban készültek oreából.
- Talán az egyik relikvia... - emelte fel Moira a jobb kezét. - Ez az amulett igazából Tir na nÓgból van. De hogy mi lehetne a másik, azt nem tudom... Nem lehet még... esetleg... de lehet butaság... Alaneo gömbje?
- Oreának mindenképpen van, de nem vagyok benne biztos, hogy pontosan hogyan. - felelte Jeanne is. - A két "relikvia" szerintem olyan dolog, ami eredetileg is a világainkban van. Ha tényleg Tir na nÓg-i az az amulett, talán. Valami ősi meg a mi világunkból is kell. Valami, ami megelőzi a mi civilizációnkat. Vagyis, az átlagemberekét, az enyémet, tekintettel hogy Levan rokona vagyok, talán nem. Az "idők teljessége" talán egy ünnep lehet, nem tudom milyen ünnepeik vannak mondjuk Önöknek... A "vékony szövet" talán egy hely, ahol a világok közötti határ gyenge. Talán Mister Greycloud tud ilyet. Az utolsó lesz problémás. Mik lehetnek azok, amik csak így át tudnak járni világokon? Utazni talán? Utazók?
Jeanne itt feladta a harcot a gravitációval és a szeszélyeivel, szóval csak úgy elvágódott a padlón, a kezével és lábával seperve odébb a papírokat.
- Hát, amire tudok, válaszolok. Válaszolunk. Én, Alaneo és Levan. De az Önöké a terep a továbbiakban.

Come beyond the ancient fog beltaine

Ugrás az ismeretlenbe...

----------------- :O: -----------------

Zoi ötlete, hogy legyek egyféle nyomozó, kezd igazán jó irányba haladni, és tereli az életemet egyre kellemesebb irányba. Nem mondom persze, hogy ez könnyű munka. Énekelni könnyebb volt, igaz, az az élet, ahogy Zoi is mondta volt, nem méltó egy faunhoz, nem méltó egy Greycloudhoz. Na meg, igazán kedvemre való is. Ha el kell csennem valamit, azt most már legálisan tehetem, és még meg is fizetik. Nem is rosszul. Igaz, ezeket már nem is lopásnak hívják, hanem visszaszerzésnek. Minden nézőpont kérdése hát.
Lazán élek. A lakás, ahová néhány hete átköltöztem, közelebb van a pixi követséghez, ahol a testvéreim dolgoznak, élnek, és lényegesen jobb, mint a korábbi, bár nem nagy. Van egy nagyobb szoba, amolyan nappali funkciót tölt be, van egy háló és fürdőszoba is. Szebb és kényelmesebb az egész. És bár tényleg nem nagy, én ezt nem bánom, elférek benne bőven. Az előzőben is elfértem.
Viszont mivel egyedül vagyok, nem sokat foglalkozom azzal, hogy ébredés után egyből díszruhába ugorjak. Most is csak egy lenge – nagyon lenge – hálóing van rajtam. Tulajdonképpen tök feleslegesen, hiszen többet mutat, mint amennyit takar, és éppen egy pohár vörössel sétálok át a konyhából a nappaliba, amikor megzörgetik az ajtót.
-- Ki a fene az ilyenkor?
Kicsit bosszús a hangom, bár nem éjszaka van, tehát bárki is jöhetne. A vörössel a kezemben az ajtóhoz libegek hát, és kitárom. Aztán elkerekedő szemmel bámulok Morosra, majd onnan Zoira. Már megint beárult. Na nem mintha olyan veszettül akarnám titkolni ikrem elől azt, hogy merre is lézengek a városban. Szóval, igazából nincs harag.
-- Hát ti?
Lépek oldalra, hogy besétálhassanak. Mázli, hogy épp előző nap raktam rendet.
-- De jó dolga van mostanában valakinek. – Moros hangja… hát nem is tudom hirtelen eldönteni. Bosszantó? Talán. Végig mér, főleg a kezemben tartott poharat nézi meg erősebben. Vállat vonok. – Valaki látni szeretne minket. És valamilyen oknál fogva téged is. Megfogjam a poharad, amíg elolvasod?
Egy levelet nyújt felém. Zoi teli vigyorral a képén fordul felém.
-- Tudod a véleményemet a gidaharcotokról, szóval bocs, ezt nézd el nekem. Egyébként szerintem jó móka lesz, hárman jó csapat leszünk. – Mutatott a levélre, miközben levetette magát a kanapéra. Őt sem zavarta a lenge öltözetem, ahogy Morost sem izgatta. Na persze, szép is lett volna, ha szóvá teszik.
-- Óh! -Ráfintorgok Morosra, majd felé nyújtom a poharat, elveszem kezéből a levelet, de még nem kezdem olvasni.
-- Ha elfelejtetted volna drága bátyám, nálam van az amulett.
Dugom az orra elé a jobb csuklómat, melyen most már szép, ízléses foglalatban ott csillog az amulett, amely most már teljesen hatástalan. Ezután lépek közelebb az ablakhoz, és olvasom el a levelet.
-- Ahha! Most megyünk egyenesen oda? Akkor felöltöznék.
Ejtem le a levelet a közeli asztalkára, majd minden szégyenérzet nélkül, leginkább Morost bosszantva, lekapom magamról a lenge semmit, hogy a következő pillanatban már nyissam is a közeli szekrény ajtajait szélesre.
-- Mit javasoltok? Lesz megint harc? Magassarkút ne vegyek mi?
Persze, ez is Morosnak szól, aki kérdezés nélkül kortyol bele a boromba, majd hozzáteszi:
-- Nem hiszem, hogy azonnal harcba keverednénk, először csak beszélünk Miss Saileach-val. Ha utána csatába akar küldeni minket, előtte én is átöltöznék.
Persze, Zoi felől nincsenek kétségeim, ő igazi harcos, bármikor készen áll rá.
-- Lehet, hogy most a kincskereső vénádra lesz szükség, ki tudja? De azért készülj fel mindenre, ha hármunkról van szó. – Vállat von. – Én mindig megfelelően vagyok öltözve, szóval részemről bárhová mehetünk.
-- Legyen hát... -Sóhajtok fel, aztán egy egyszerű nadrágot és blúzt húzok elő a szokásos fehérneműk mellé, majd felöltözködöm.- Remélem Zoi igazad lesz. Végre lesz értelme a tervünknek. - Mosolyodom el.
-- Ne szlopáld be az összeset Moros. Még meg sem kóstoltam. – Böktem oda ikremnek csak azért, hogy piszkáljam, bár sejtettem, hogy lepereg róla. - Indulhatunk.
Jeanne laboratóriumát a megadott címen találjuk, egy földalatti, tágas teremben berendezve, ahová viszonylag meredek lépcsőn vezet az út. A laboratórium rendezetlen, és számunkra semmitmondó berendezések tömkelege hever szanaszét a padlón a szétszereltség legkülönbözőbb állapotaiban. A mennyezeten több kör alakú nyíláson esik be a tükrök által levezetett napfény, amik különböző kattogó-recsegő pumpákat, tolórudakat és fogaskerekeket mozgatnak orea-moduljukat megvilágítva. Két berendezés akad azért a terem közepén, ami külön ki van emelve, és számos vaskos kábellel össze is vannak csatolva egymással. Az egyik egy állvány, amin az általunk is ismert bronzgömb pihen. A másik egy vaskos oreatábla, aminek felszínén vékony fémtüskék tucatjai mozognak. Mindez az egész pedig egyetlen írógéphez van kötve, amiből egy hosszú papírtekercsre folyamatosan betűk nyomtatódnak - egyelőre még nem látjuk, hogy mi ebből a távolságból. Az egyik sarokban egy hálózsák hever mosatlan bögrék tucatjaival, szétdobált ruhákkal körülvéve. Jeanne Saileach pedig egy dobozra dőlve alszik, szintén hálóingben (ami lényegesen konzervatívabb, mint amit én viseltem korábban), álmában is egy papírlapot szorongatva. A termet a gépek zajai és olaj, fém, valamint valami furcsa, kellemetlen szag tölt be, amit nem tudok jobban körülírni, mint "mesterséges". Talán villámcsapás közelében éreztem már ilyet, ha elég közel csapott be hozzám.
Jeanne egy törékeny testalkatú, fakó bőrű nő, épp kócos vörös hajjal. Ha nyitva lenne a szeme, akkor láthatnánk, hogy zöld, de ez hamarosan úgy is megtörténik. Még tündérnek is elmenne, ha lennének szárnyai vagy szarvai. Átlagos magasságú, és egyébként egészen csinos is lenne, ha adna magára.
Moros teszi meg, hogy az alvó mellé lépve óvatosan megérinti a vállát.
-- Miss Saileach.
Zoira pillantok lopva, és éppen elcsípem, ahogy fintorog a látványtól. Nyugtázom magamban, hogy milyen jó, hogy rendet raktam előző nap. Hasonló káosz vett körül engem is, bár… nem ekkora. Szagra és mennyiségre sem. Zoi kíváncsian körbejárja az állványt, érdeklődve áll meg a papírcsík felett.
-- Vajon a szellem írogat? -Kérdez rám.
Utolsónak lépek be a laboratóriumba, bár inkább tartanám hajléktalanok szállásának.
-- Hát ez...
Együtt fintorgok Zoival, és őt követve lépek közelebb az állványokhoz. A gömb jobban érdekel, mint az összes többi cucc, és már-már megérinteném, amikor Zoi megszólal. Odafordulok.
-- Nem tudom. Mit ír?
És közelebb lépek az írógéphez, fölé hajolok, hogy elolvashassam a szöveget. A papíron érthetetlen szimbólumok sorakoznak, valószínűleg betűk, de előttem teljesen ismeretlenek. Ötletem sincs mi lehet ráírva, de azt észre lehet venni, hogy két féle stílusú az írás. Az egyik nagyobb karakterekkel, rövidebb szavak, a másik pedig kisebb karakterekkel, hosszabb szövegrészletek.
Jeanne egy rövid éles sikollyal felébred, és megragadja Moros vállait. Ijedt tekintettel néz rá.
-- Mister Greycloud! Mennyi az idő? Mondja, hogy még nincs dél...
Moros előveszi a zsebóráját, aztán kissé szomorúan néz vissza Jeanne-ra.
-- Sajnos el kell keserítenem, Miss Saileach, háromnegyed kettő van. Megkaptam a levelét. Azok ott ketten, akiknek épp majd ki esik a szemük a gépekre a húgaim, Moira és Zoi.
Közben Zoi is közelebb hajol a kattogó, szuszogó masinához, de ő sem ismeri fel az írást, ha egyáltalán az.
-- Fogalmam sincs, de olyan mintha kétféle lenne.
Aztán a sikoltásra arrébb ugrik és ujjai az ostorra simulnak.
-- A frászt hozta rám. - ereszti ki a levegőt, mikor láttja, hogy a gyűrött, de már éber nő volt a hang kiadója.
-- Olyan...
Nyugtázom én is Zoi szavait, mert tényleg felismerhetően két féle írásmód látható.
-- Beszélgetnek?
Idáig jutok, mert drága ikrem épp ebben a pillanatban ér célt, és az alvó nő pillanatnyi halláskárosodást okoz.
-- Muszáj volt?
Méltatlankodok halkan, de hamar kiheverem a bajt, hogy aztán most már én is a nőre figyeljek, és ahogy Moros bemutat bennünket, apró kis integetést engedek meg magamnak. Ő meg majd kitalálja, hogy melyikünk Moira, és melyikünk Zoi. A kérdés menet közben bukkan fel bennem, amit hangosan ki is mondok.
-- Vajon miért olyan nagy gond az, hogy elmúlt dél?
Jeanne arca nagyon hamar kétségbeesettre vált. Két kezével az amúgy is kócos haját borzolja tovább, miközben átcsattog az írógéphez, és a földön bőségesen kígyózó papírlapot kezdi vadul olvasni.
-- Nem, nem, nem hagyhattam ki a déli maximumot, egy teljes napnyi munkám menne kárba ha...
Egyszer csak megakad, és egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében lehuppan a földre.
-- Megvan, nem maradt ki.
Mondja ragyogó mosollyal.
-- Szóval igen, van egy kis probléma, aminek majdnem nem lett meg a megoldása, mert elaludtam, ugyanis egész éjjel erre készültem, de úgy gondoltam, hogy nem kell aludnom, mert úgy is fent leszek, de végül egyszer csak elszédültem és most meg felkeltettek, szóval szerencsére nincs gond mert megvan a probléma megoldása is.
Hadarja egyetlen levegővel, majd feláll a földről, és kezet nyújt Zoinak és nekem.
-- Miss Greycloud és Miss Greycloud... Nem, ez nem lesz jó, mert nem fogom tudni megkülönböztetni magukat... Miss Zoi és Miss Moira, az én nevem Jeanne Saileach a Sina... Akarom mondani a Tir na nÓg-i nagykövetség kutatója vagyok. Örvendek. Szükségem van a segítségükre, hogy talán megmentsük a világainkat, vagy sem, vagy lehet, hogy késő, vagy lehet, hogy pont időben vagyunk. Talán.
-- Mindig öröm újra látni, Miss Saileach. - dörgölte meg az orrnyergét Moros. - Felteszem valamit megtudott az új jövevénytől.
Zoi dermedten és leesett állal nézte és hallgatta a vékony, kócos nőből jövő szóáradatot és még időben ugrott félre, hogy amaz rávethesse magát a papírokra, különben talán át is gázolt volna rajta. Aztán még mindig kissé kábultan rázta meg a feléje nyújtott kezet, próbálva kihámozni valamit a szavakból.
-- Mrs. Saileach...... Lehetne ..... kicsit lassabban? Valahol világvége van... akarom mondani lesz ... áááá, ragadós a ..... locs .... lendülete. – javítja ki magát, nem akar udvariatlan lenni, bár talán a tudósnő észre sem vette volna.
-- Csak Moira...
Csippentettem össze mutató és hüvelykujjammal a felém nyújtott kéz mutatóujját. Ennyi éppen elég is volt a személyes érintkezésből. Igyekeztem persze odafigyelni a szövegre is, de éppen úgy jártam, ahogy Zoi. Nem volt könnyű követni a lendületét. Aztán felsóhajtottam.
-- Áhhh! A jól ismert világvége trükk! Már megint...
Mi más is lehetne, ha mi hárman vagyunk jelen?
-- Esetleg azért valami biztosabbat is megtudhatnánk a dologról? Ez így túl széles lehetőség. No meg... a talánnál kicsivel több esélyre lenne szükségünk. - Tettem még hozzá.
Jeanne vesz egy mély levegőt, és megigazítja a szemüvegét, ami eddig ferdén volt rajta.
-- Igen, igen, természetesen. Szóval, az az oreatábla ott... - mutat rá.
-- Egy rendkívül fejlett tárolója egy ember tudatának. Konkrétan a legrégibb civilizációból származik, ami létezett a világunkban, és az egyike az utolsó hercegeinek az uralkodó dinasztiájuknak, de ez lényegtelen. Amikor Mister Greycloud behozta ide Alaneo-t, gondoltam, hogy lehet hasonlóság a működésük között, szóval összekötöttem őket, és kiderült, hogy Alaneo tud uralkodni Levan herceg tudatán, szóval tudok vele kommunikálni. Egyébként valahogy hall minket, szóval nem kell külön beviteli periféria, mint Levan esetében. Ezt még tanulmányoznom kell, de nem akarom szétszedni őt egyelőre. Minden esetre, rendkívül érdekes relikvia ő. Levan tudata pedig minden erőfeszítésével küzd ellene. Látják a nagybetűs részeket a papíron? Azok segélykiáltások. Lenyűgöző, ugye?
Jeanne szemei úgy ragyognak, mint a legfényesebb nemes orea, amit valaha láttam. Természetesen csak metaforikusan.
Moros összeráncolja a szemöldökeit:
-- Valóban lenyűgöző, de talán elmondhatná mégis miért kiáltozik Levan herceg, és miért akarja Alaneo úgy egyébként átvenni fölötte az irányítást.
Nem sokat javult a helyzet, de legalább kicsit észbe kapott a tudósnő és mi is kaptunk némi magyarázatot. Zoi előbb Morosra aztán rám néz, mintha kérdezné a tekintetével, hogy csak neki különös-e ez az egész vagy tényleg baj lehet a nő agyával. Moros minta nem lepődött volna meg annyira, de a kérdése azt mutatta, hogy azért nem csak Zoinak nem természetes.
-- Azért mert nem élnek, na ... szóval értitek .... még nem kéne kínoznia őket. Moros, talán nem kéne itt hagyni Alaneo-t és - bár nem ismerem ezt a Levant, - szerintem őt sem. - nézett még mindig hökkenten.
Igazán érdekes volt, amit elénk tárt ez a tudós nő, de valamiért ellenérzésem támadt.
-- Segély... hátöhm...
De nem mondtam többet, mert Zoi kimondta azt, amire én magam is gondoltam. Aztán az jutott eszembe, hogy már megint ott tartunk, mint a Lughnasadon. Egy újabb sámán, akiből harapófogóval kell kihúzni az információkat. Arra emlékeztem, hogy Alaneo korábban is a "Jó" oldalán állt, és segített nekünk, óvott bennünket. Most sem lehet ez másként. Engem az is érdekelt volna, túl azon, amit Moros kérdezett, hogy...
-- Miért kellett bezárni abba az izébe annak a hercegnek a tudatát? Miért nem hagyták csak úgy simán meghalni szerencsétlent?
Igen, ez majdnem ugyanaz, mint Zoi kívánsága.
-- Nos, azért akarja átvenni az uralmat fölötte, mert csak így tud kommunikálni velünk. És nagyon szeretne kommunikálni velünk. Mert megtudtuk, hogy nem Tündérhonban van. Vagyis, mi tudtuk eddig is, csak ő nem. De most megtudta, és azt gondolja, hogy nagy a baj. És önöket hívta megvizsgálni a helyzetet. Visszamenni Tir na nÓg-ba.
Mondja Jeanne tárgyilagosan Morosnak.
-- Áh, elvinni rossz ötlet. Nem csak azért, mert mindkettő Prismblossom nagykövetasszony tulajdona, de azért is, mert előre láthatatlan következményekkel járna, ha felügyeletlenül hagyjuk őket. A múltkor is beindult egy spontán orea-összeomlás Levan herceg táblájában. Az intézetünk annak idején pont kutatott valami felszerelést, ami oreát bontott, és néhány miligrammal hetekig harcolt a tesztpilóta. Képzelhetik mi lenne nyolc kilóval, amit nyom a tábla. Nem, nem. Itt kell maradnia, vagy Sinarinig kráter lesz az országból.
Rázza meg a fejét magabiztosan Zoi felvetésére.
-- Hogy miért zárták bele az bonyolult helyzet, de önkéntes volt és nagyon-nagyon régen is volt. Ja, amúgy leszármazottja vagyok annak a civilizációnak, de ez is lényegtelen. Minden esetre, a lényeg az, hogy Önöket hívatta, mert Önöket ismeri, és nagyon kevés idő van hátra, de szerinte Önök meg tudják oldani a problémát. Végrehajtani, amit kér.
Moros szemei is kikerekedtek a hír hallatán.
-- Vissza? Az őshazába? Mégis, hogy?
Zoi beletörődően vette tudomásul, hogy nem lehet elvinni innen egyik szellemet sem.
-- Ez a Levan úgy értettem, hogy elég ... hmm ...értelmes lény vagyis volt. - kezd bele. - Akkor miért nem tud inkább megegyezni Alaneo-val, hogy együttműködjenek. Adriata küldöttje nem tűnt nekem erőszakosnak. - kérdezett rá végül, azonban a Moros által feltett kérdés, láthatóan minden mást kisöpört az elméjéből.
-- Ez igaz? Tényleg oda kéne mennünk szerintük? - esett le az álla neki is.
-- Tir... na.. No! Azért az nem ilyen egyszerű...
Motyogtam magam elé figyelve arra, mit mondanak a testvéreim. Moros kérdése azonban felvetett bennem egy gondolatot.
-- Talán csak egy álomban, mint a múltkor... Hmmm... -Merengtem el egy pillanatra.- Most nincs itt Decima, hogy olyan löttyöt csináljon.
Magára a technikára azonban én is kíváncsi lettem igazán.
-- Őszintén, nem biztos, hogy át kell menni oda. Vagyis, ez az én feltételezésem, de szerintem ez lesz a leggyorsabb megoldás. Egy átjárót mindenképpen oda kell nyitnunk, a többit meg meglátjuk majd akkor.
Rázza meg a fejét Jeanne.
-- Mármint, nem igazán szokott jól elsülni a világok közti utazás, főleg nem az ilyen magánúton történő... Minden esetre, pontosan elmondta Alaneo, hogy mire lesz szükség. És meg van győződve róla, hogy Önök a tökéletes alanyok a megoldásra. Vagyis, "Bajnokai a Tündérhonnak", ahogy ő fogalmazott. És arról is meg van győződve, hogy ha nem teszik, "vége népünk dicsőségének". Mármint, a magukénak, az enyém rendben lesz. Szóval, elfogadják az ajánlatát? Ha igen, mondom a részleteket. Ha nem, akkor azt hiszem titoktartási kötelezettségem van...
Moros egy ideig szemmel láthatóan küzd az elkerülhetetlennel, ahogy próbálja megfogni Jeanne se füle-se farka történetét, aztán végül csak felsóhajt.
-- Jól van, halljuk a részleteket. Most épp miért akar véget érni a világ?
Zoi szemmel láthatóan már elvesztette a fonalat, hogy megértse ki akarja, hogy mi menjünk és átmegyünk-e abba a világba vagy sem, de inkább az lepi meg megint, hogy a bátyánk nem tiltakozott, nem kért logikus indokokat, hanem láthatóan már bele is egyezett, csak kért még némi magyarázatot.
-- Rendben..... én semmi izgalmasnak és világmentésnek nem vagyok az elrontója, főként, ha két ilyen hatalmas szellem biztos benne, hogy mi vagyunk erre a megfelelőek. - biccentett Morosnak, aztán a nőre koncentrált, hátha most sikerül megtudni, mi is lesz a MI világunkkal, bár, hogy ez miért nem az övé is, inkább nem most firtatnám.
Most tényleg komolyan mondta, hogy fizikailag megyünk át? Elkerekedett a szemem, és Moros szavaira csak beleegyezően sóhajtottam. Jöjjön akkor a világ megmentése trükk. Igyekeztem összeszedni gondolatban az eddig elhangzottakat, és a sok-sok felesleges szóból kihámozni a lényeget, de egyet kellett értenem a fivéremmel. Kevés az, amit tudunk. Így hát csatlakozva Zoihoz, én is érdeklődve vártam Jeanne magyarázatát.
-- Szóval, Alaneo meg van győződve arról, hogy valami tönkretette Tir na nÓg védelmeit. Nem igazán tudtam rájönni, hogy mire gondol, de ez talán nem is fontos egyelőre. Sejtem, hogy ha egy világ védelme meggyengül, az nem jelent jót neki.
Néz jelentőségteljes mosollyal Morosra.
-- Minden esetre, a következő dolgok lesznek szükségesek ahhoz, hogy megkezdhessék a biztonsági munkálatokat, legelőször a hídveréssel. Csak tudnám, hogy hová...
Morog, miközben kutat a padlón heverő dolgok között. Végül egy gépet félrerúgva (ami után fájdalmasan szorongatja is a lábát egy pár másodperces közjáték keretében) felvesz egy papírt, és olvasni kezdi.
-- Azt mondja... "Ahhoz, hogy helyreálljon a béke, és a Nagyasszonyunk védelme ismét betakarja szeretett hazánkat, előbb el kell szakítanunk a szövetet, hogy újra eggyé foltozhassuk. Ehhez szükség van a két világ esszenciájára."
Jeanne átsétál a frissen nyomtatott papírhoz, kezében a másikkal, törökülésbe ül közöttetek, és folytatja.
- Levant megkérdeztem, ezért volt fontos a déli csúcsidő, mert ott kap elég napfényt ahhoz, hogy lenyomja Alaneo-t. Levan azt mondta, hogy "Ez legyen valami, ami mindig is részét képezte a világoknak. Két tárgy. Két relikvia." Aztán mondott még mást is Alaneo. "Az idők teljességében, a legvékonyabb szövetnél." Ha nem lesz ötletük, nekem van. De a legfurcsább a legutolsó. Idézem: "Valami, ami egy olyat köt össze, aki maga is világokat köt össze", bármi is legyen ez.
-- Ez még a szokásoshoz képest is fejfájást okozó. - hunyta le a szemét Moros.
Zoi pedig egyre jobban tanácstalannak érezte magát. Miért kell a világmegmentéseknél mindenkinek rébuszokban beszélni? Miért nem lehet azt mondani, hogy szerezd meg ezt és ezt a tárgyat és menj ide? Nem! Még rejtvényt is kell fejteni! Zoi úgy véli magában, hogy nem elég okos ehhez, és Morost elnézve, most még ő is tanácstalannak látszott. Mi az, ami minden világon lehet...... Rápillantott a gépekre......
-- Talán...... az oreanak lehet hozzá köze? – kérdezte meg bizonytalanul.
Ajjajj! Bajban vagyunk, ha még az Ikrem sem jut előre... Törtem a fejemet, de nem sok jutott eszembe. Illetve csak egy valami...
-- Talán az egyik relikvia... -emeltem fel a jobb kezemet, rajta az amulettel, bár túl egyszerűnek tűnt a dolog. - Ez az amulett igazából Tir na nÓgból van. De hogy mi lehetne a másik, azt nem tudom... Talán tényleg az oreához van köze, ahogy Zoi mondja.
Tekintetem itt a gömbre siklott. Valami, ami olyat köt össze...
-- Nem lehet még... esetleg... de lehet butaság... Alaneo gömbje?
-- Oreának mindenképpen van, de nem vagyok benne biztos, hogy pontosan hogyan. A két "relikvia" szerintem olyan dolog, ami eredetileg is a világainkban van. Ha tényleg Tir na nÓg-i az az amulett, talán. Valami ősi meg a mi világunkból is kell. Valami, ami megelőzi a mi civilizációnkat. Vagyis, az átlagemberekét, az enyémet, tekintettel, hogy Levan rokona vagyok, talán nem. Az "idők teljessége" talán egy ünnep lehet, nem tudom milyen ünnepeik vannak mondjuk Önöknek... A "vékony szövet" talán egy hely, ahol a világok közötti határ gyenge. Talán Mister Greycloud tud ilyet. Az utolsó lesz problémás. Mik lehetnek azok, amik csak így át tudnak járni világokon? Utazni talán? Utazók?
Dönti el a fejét Jeanne, majd hanyatt vágja magát, karjait-lábait szétvetve, mint aki hóangyalt akar csinálni a papírokból a padlón.
-- Hát, amire tudok, válaszolok. Válaszolunk. Én, Alaneo és Levan. De az Önöké a terep a továbbiakban.
Feleli elgondolkodva, szórakozottan csapkodva a lábaival, miközben a plafonra mered.