Hamu és Vér

x Hamu és Vér x

Egy kaland utóélete

Hamu és vér

Hamu és vér

-----------------:O:-----------------

Ugyan már, én tudom, hogy a vén Poros Moros nem fog meghalni, bár ahogy szétválunk és Adam módosít a terven, izgatottan reppenek jobbra-balra, mert rögtön ezt akartam javasolni, az én öreg Howe barátom!
-Biztos akarja majd látni, élve és morgósan, elküldetek érte, fene fog lidérc ölés után annyit repülni, de ismerek én pixiket…
Forgatok szemet Adamnak, aztán Moros húga felé fordulok, akiről közben kiderítettem, hogy Moirának hívják és már-már készülnék letörölni könnyeit, különben is imádom a nagyméretű asszonykönnyeket, amikor Psyché hogylétéről érdeklődik, elfáradt-e. Te jó ég!
[color:561c=DarkSalmon0]-És én? Aki kiszúrt egy lidérc szemet, vagy hát tulajdonképpen épp csak legyőzte a főgonoszt? Kimentett mindenkit?
Vagy a testvéred? De ezt nem teszem hozzá, talán nem olyan vidám a kapcsolatuk, mint nekünk hetvenünknek volt a kaptárban, én is sokszor pofán vágtam Roger bátyám, aki majmolta a stílusom, vagy Fredrick-et, aki próbált birokra kelni velem.
Unottan ránézek Psychére és várom, hogy rábólintson mennyire jól van, amikor meglepődöm a válaszán.
-Jaaaj nemáááár! Elküldhettem volna érte egy patkányháton lovagló kis csicskám. Nekem van olyan. De mert a fennség parancsolja!
Hajolok meg nővérem előtt fintorogva, mert így le fogok róla maradni, ha esetleg tényleg meghal. Biztos ciki utolsó szava lenne.
-Howe-hez viszem Daphnet.
Amíg a jövendőbeli kaptárfőnök sajátos módon próbál a sebesültbe lelket önteni, szárnyra kélek és bármilyen dögfáradt, véres és tököm tele állapotban is vagyok, egészen a követségig repülök értékes, porzó szárnyaimon.
Ha találok egy ablakot, vagy bármilyen rést nyitva, akkor azon bereppenek, hogy telitorokból elkiabáljam magam.
-DAPHNE!
Én nem fogok utána szálldosni ebben a dögnagy hodályban! Főleg, mert ahogy ismerem rögtön pucolhatunk is vissza, vagyis még ugyanennyi utat meg kell tennem csak a nyűg kedvéért.

× Hamu és Vér ×

Daphne

-----------------:O:-----------------

Nem bírtam nyugton ülni, pedig tudtam, hogy türelmesnek kellett volna lennem. Ezért szerettem magam vezetni az akciókat már annak idején is, hogy tudjam, hogy mi történik, hogy érezzem, hogy a kezembe tartottam a dolgokat, ne kelljen vakon várnom a hírekre. Most persze Adam, Nova és Moros mindhárman egyetértettek abban, hogy a múltkori után, amikor egy műtőasztalon kötöttem ki, nem tehettem ki a lábam a követségről, hogy lidércvadászatra menjek, majd ők, a három hős hím (valójában egy hím, egy bak és egy kandúr) elintézik ezt a kis nézeteltérést a lidércekkel. Már ha egy kannibál szektát, akik tündéreket ettek lehet nézeteltérésnek nevezni.
Persze, kívántam a halálukat, mert egy ilyen rettenet nem maradhat megtorlatlanul, de szigorúan az orrukra kötöttem, hogy ne vállaljanak felesleges kockázatot, inkább mentsék a saját bőrüket, mert az egész nem ért annyit. Mindig volt más út. Abban viszont csak reménykedhettem, hogy amikor nem tartom őket szemmel akkor is így fognak-e tenni. Az öcsém nagyon elszánt volt a fejeket illetően, Adam alakváltó volt, aki átváltozva elveszti a józan ítélőképességét, Morosban pedig volt valami… valami vad barbárság, amit a hétköznapokban nagyon jól elrejtett a hivatalnoki álca és a diplomácia maszkja mögé, de attól még folytonosan ott bugyogott a mélyben.
Próbáltam másra gondolni. Próbáltam dolgozni, legalább a papírmunkával haladni, terveket gyártani attól függően, hogy végül milyen bizonyítékokat találnak, de az elmém óhatatlanul visszavándorolt feléjük, hogy vajon mi lehet velük, és hogy az lett volna a legjobb, hogyha magasról teszek arra, hogy mit gondoltak, és utánuk lopódzok. Ezt kellett volna tennem.
Az öcsém hangja megváltás volt. Sosem hittem volna, hogy valaha így fogom érezni, de most a feszült várakozás végét jelentette, bizonyosságot, ami ennél csak jobb lehetett, bármilyen híreket is hozott. A folyosóról jött, és bár elküldhettem volna érte bármelyik cselédet, hogy kísérjék be az irodámba, ebben a felfokozott állapotban pont nem érdekeltek a formaságok. Amilyen gyorsan csak tudtam kiröppentem Nova elé.
- Itt vagyok! – kiáltottam, mielőtt megláttam volna őt. A folyosó végén az ablak alatt volt egy kis asztalka rajta egy vázával, amiben már félig hervadt hortenziák kókadoztak, amellett szálltam le, makulátlan, habos-babos rózsaszín tüll ruhácskámban, csak hogy élet kontrasztot alkossak a poros és véres Novával.
Elég volt egyetlen pillantás, hogy felmérjem, az nem lehetett az ő vére, az öcsém makk egészséges volt, Adriatanak hála, és valóban úgy nézett ki, mint aki jelentést hozott egy roppant véres, kegyetlen csatatérről. És egyedül volt. De talán nem volt semmi baj, csak annyira izgatott volt, hogy megelőzte a fáradtan vánszorgó nagyokat.
Akkor miért sikította azt minden egyes sejtem, hogy valami nem volt rendjén?
- Mások vére jól áll neked, fivérem. Mik a hírek? Minden rendben ment? – gondoltam előszöris megdicsérem, hiszen Nova nem volt harcedzett katona, és ha így kivette a részét a küzdelmekből, akkor tényleg nagyon kitett magáért.

Howe doki

-----------------:O:-----------------

Howe doktor rendelője valóban nem volt messze, két utcát kellett mindössze botorkálnotok. A Sötét Negyed söpredéke kitért az utatokból, de nem is állt meg senki különösebben megnézni titeket. A késelések ezen a környéken minden napos eseménynek számítottak. Nem volt rajta mit nézni, vagy szánakozni.
Howe omladozó lakása, ami egyben a rendelője is volt, viszont komoly változásokon ment keresztül az elmúlt időben. Daphne korábban ötszáz aranyat küldött neki, amiből bőven futotta arra, hogy kicseréltesse a betört üveget az ablakban, sőt némi szigetelést is tettek köré, az ajtót pedig lefestették. Ha pedig már ezeket is megcsináltatta, akkor az is biztos volt, hogy az orvosi eszköztárát már még korábban felújította.
Ha bekopogtok kedélyesen nyitott nektek ajtót.
- Adam, fiam, rég nem láttalak... – majd tekintete az ájult Morosra tévedt. – Újabb sebesült tündér? Az legutóbb is nagyon jól fizetett, de számítsak rá, hogy ez szokás lesz? Ó és még egy csinoskát is hoztál!
Moirához lépett, és kezet csókolt neki, ha a faunlány hagyta.
- Üdvözlöm, Lauren Howe, nagyon örvendek. Önt is üdvözlöm kisasszony! – nyújtotta itt egy ujját Psychének, hogy legalább kezet rázzanak, neki nem próbált kezet csókolni, de ez tisztán a méretének volt köszönhető.
Ez után szélesre tárta az ajtót, hogy be tudjatok menni. Az első, ami feltűnhet, hogy mostmár volt az előtérben egy bőrkanapéja, ahova le lehetett ülni, és beláttatok a következő szobába is. A műtőasztal frissen krómozott volt, és rengeteg különféle lámpája volt, még több nagyítólencséje, tálcái, és mintha a rongyok és a géz is tisztább lett volna, mint korábban.
- Még mindig nem olyan, mint amilyen fénykoromban volt, de azért már sokat javultak a körülmények igaz-e fiam? Na mondjátok mi történt patás barátunkkal!

Döntések

-----------------:O:-----------------

Hamu és Vér

Féltések és aggódások

----------------- :O: -----------------

Ki nem állhatom, amikor elsiklanak mellettem a történések, most még sem dohogok emiatt. Pedig mindenki is cselekszik a fejem felett, én meg csak bambán bámulok ki a fejemből, és robotként lépkedek az alakváltó mögött. Érzékelem persze a környezetet körülöttünk, látom, eljut a tudatomig, hogy egy sikátorba lépünk be, hogy még előtte a Nova nevezetű pixi elröppen, vélhetően a pixi nagykövetség irányába, hogy jelentsen Daphne kisasszonynak. Hallom, hogy Psyche válaszol a kérdésemre, és meg is nyugszom, hogy jól van, csak fáradt, ami azért nem csoda, vélhetően mindannyian fáradtak vagyunk. Sajnálja a bátyámat. Hát én is. Az aggódás a gyomromból a torkomba kúszik, aztán fel az agyamba, és ettől válok zombivá.
Moros...
Soha nem voltunk jó testévrek a szó azon értelmében, hogy két, egyazon időben egy anyaméhen osztozó lény mennyire is ragaszkodik egymáshoz. Hogy mindennél fontosabbak egymásnak, és bármi áron is kiállnak egymásért. Annyira nem voltunk jó testvérek. Pedig ikrek vagyunk. És amennyire félvállról kezeltem eddig kettőnk kapcsolatát, és élveztem minden pillanatát annak, hogy agyon szekálhattam Morost, beszólogatva neki, ízekre cincálva az idegeit, az önérzetét, és úgy mindent, ami kettőnket összeköt, most épp annyira összezuhantam attól a lehetőségtől, hogy elveszíthetem. Elvégre... Ő az ikertestvérem!!!! Felsikoltott bennem a rettegés, és azon imádkoztam, észre ne vegyék a többiek, hogy miként rogyik meg egy pillanatra a térdem.
Mit fogok csinálni, ha Moros...?! Még gondolatban is képtelen voltam befejezni a mondatot. Nem! Nem halhat meg! Kit fogok akkor tovább szekírozni? Kin kérem számon mindazt, amivel hátrányban vagyok? Tudom, hogy nem tehet róla, még is, olyan önelégült voltam, ha képes voltam kihozni őt a sodrából. Mindezt nem veszíthetem el! Ragaszkodás ez... és ha a szívemet vágnák ki, sem vallanám be, hogy ez a legmélyebb testvéri szeretet. Nem, nem! Hiszen én nem szeretem őt, csak elviselem! Csak azért vagyok mellette, hogy felbosszanthassam! Nem veheti ezt el tőlem!
Amikor Psyche átröppen az alakváltó vállára, és egy, számomra eddig teljesen ismeretlen hangon beszél a fivéremhez, még inkább megdöbbenek. Nehezen teszem össze a képet, és amikor elhangzik az utolsó mondat is, kedvem támadna felnevetni, ha nem lennék éppen halálra rémülve az aggódástól.
- Na ha ezen múlik, sose ébred fel.
Jegyzem meg azért rezignáltan, de ettől függetlenül maradok a holdkóros állapotomban, és majdnem visszapattanok Adam hátáról, amikor elérjük a célunkat, és ő megtorpan az ajtó előtt.
A férfi több, mint különös volt, aki fogadott bennünket, nem is vettem észre mikor nyújtottam neki kezet.
- Moira Greycloud.
Mutatkoztam be, nem foglalkozva azzal, hogy jó-e ez, vagy sem? Adamnek hála hamar bejutunk az ajtón, és végül Moros egy műtőasztal félére kerül.
Egy alkalmas helyre lepakolom a nálam lévő cuccokat, majd visszasompolygok a Doki mellé.
- Tudok... segíteni? Ő a fivérem...
Teszem hozzá, és bár kicsit bizonytalan a kérdésem, mert nem vagyok ápolónő, na meg gyógyító sem, de bármiben nagyon szívesen segítek, hogy gyorsabban elláthassa a fivéremet.

x Hamu és Vér x

Egy kaland utóélete

Hamu és vér

Hamu és vér

-----------------:O:-----------------

Ezúttal nem vágtam olyan elvetemült fejet. Különben is az adrenalin lassan elhagyott (mint egy hűtlen szerető) mocskosan, fáradtam jöttem Daphne színe elé, rossz hírt közölni, az első rossz pedig éppen nővérünk volt.
-Na igen, Psyché… Nem is tudtam, hogy itt van ő is, nem szólt.
Kámpicsorodom el egy pillanatra, mert a pixik mindenből kihagynak, Zoéra pedig álmodozva biccentek, mert intim körülmények között simogatnám a szarvát. Együtt tudok érezni Daphneval Moros kapcsán…
Egy kis hencegés sem marad el, bármennyire fáradt vagyok, ez olyasmi, ami egyszerűen a lényem egy fontos szegmense, noha széles mosolyom kissé hervad, ahogy anyánkat meg az egész kaptárat említi. Csalódottan legyintgetek.
-Akkor az még ráér, de ha te hamarabb mennél, elejthetsz olyan megjegyzéseket, kikupálódtam, vagy nahát ez a Nova… Esetleg Psyché szintén.
Majd beszélek erről vele is. Most azért fontosabb, hogy Daphnet Howe háza tájékára űzzem, hátha szomorú romantikus tragédia lesz a kaland vége.
Egy pillanatra megilletődöm, ahogy Daphne azt hiszem majdnem elájul, mellé ereszkedem és aggódó arccal vizslatom. Végül biccentek a tüllre és ha hagyja, megfogom a kezét. Ott akarok lenni neki.
-Repülhetünk együtt is, ne késlekedjünk!
Kapok szárnyra, az utat már ő is fogja tudni, de azért vezetem, hiszen ismerek pár fordulatot, amivel lerövidül az út, különben is most én vagyok jobban minden fáradtságom ellenére.
Hamar megtesszük az utat Howe-ig, szerintem bemenni egyszerű lesz, ha nem maradt nyitva a bejárat, az ablak, vagy az én különbejáratú réseim biztosan és Daphnet ügyesen vezetem titkos réseken át az orvoslás tetthelyére.
Legalábbis ahogy kibukkanunk valami furcsa procedúrát látok, igazából olyasmit, amit csinált már a doki, amikor a cirkuszban megsérültek, de erről Adam többet tud nálam.
-Ez valahol bizarr, undorító, vagyis reménykeltő is egyszerre. Nem akarunk zavarni, csak nézzük, Howe, ne figyeljen rám, csak szúrja azt a tűt. Aztán, ha olyan csodát tesz a faunnal is, mint a nővéremmel, kap a homlokára egy mágikus pixi puszit, ami garantáltan megóvja reuma ellen.
Daphnera nézek mennyire hagyhatom magára, egyelőre úgy ítélem mellette maradok támogatni, akár még ölbe is kapom, ha a rosszullét környékezné. Adamnak, Psychének csak biccentek, valamire nagyon figyelnek, Moirát pedig nem akarom zavarni. Azt a szarv simogatást majd később…

× Hamu és Vér ×

Daphne

-----------------:O:-----------------

- Elég hirtelen jelent meg… De majd ő elmeséli a részleteket, ha akarja. Amit nem értek, hogy mit keresett ott. – ráztam meg a fejem. Ezt valószínűleg Nova sem tudta, és nem ez volt a legalkalmasabb időpont arra, hogy leálljunk megtárgyalni. - Persze, majd elregélem otthon a hőstetteidet… – mondtam végül. Nem hittem benne, hogy bármelyikünk hazamegy még. Sem én, sem Nova, sem Psyché mind a hárman más-más okokból, önként, vagy sem, de volt egy olyan érzésem a szívem legmélyén, hogy egyikünk sem látja többé a kaptárunk csiszolt, csillogó falait. De lehet, hogy ezt csak a közelgő tragédia fejünk felett lengedező szele gondoltatta velem. Így hát biccentettem az öcsémnek, hogy valóban, igaza volt, ne késlekedjünk.

Howe doki

-----------------:O:-----------------

Howe bólintott Moriának, majd két rövid mozdulattal tapintotta ki a lány könyökvénáját, és szúrta bele a tűt egyenesen a közepére, majd amikor a gravitáció működésbe lépett a csövet meg is töltötte a sötétvörös vér. A doktor már csak akkor szúrta bele Morosba a másik végét, amikor a cső teljesen feltöltődött. Különös lehetett, hogy most ugyanúgy össze volt kötve a véretek egymással, mint az anyaméh óta nem.
- Jól van, megteszi. Én meg olyan gyors leszek mint a villám, mindkettejük érdekében. Még szerencse, hogy akad társasága aki elterelje a figyelmét, így az apró hölgy értő kezei között hagyom magácskát. – vigyorgott rá a doktor, előbb Psychére majd Moirára, ez után pedig munkához látott. Adam már előkészített mindent, és a vodkásval kapcsolatban jó volt a megérzése, a doki ugyanis először ezt vette magához, jól meghúzta, majd félretette, és csak ez után nyúlt bármi máshoz.
- Csak hogy ne remegjen a kezem. Na, Adam fiam, neked jobb a szemed, szóval a cérnát be kell fűzni a tűbe. – mondta miközben felkapcsolta az éles fényű, fehér lámpákat az asztal fölött, majd egy gézre etilalkoholt locsolt, és közelebb hajolt a sebhez. Miközben elkezdte fertőtleníteni hümmögött.
- Remek, remek, a seb széle szép, csak éppen tele ment ez porral, hol a fenében jártatok egy építkezésen? Ha össze is zárom félek, hogy elfertőződik, szóval Adam ha megvagy a tűvel és a cérnával, akkor keress nekem a szekrényben, anti… anti… Hát olyan anti izét, átlátszó üvegben van, és az is vénásan megy bele, meg fogod találni… Már persze, hogyha a biztonság kedvéért bele akarunk tölteni egy ennyire ritka és drága holmit, nem is tudom miért is van ilyenem a szekrényben.
Ha Adam megkeresi nagy betűkkel látható rajta az „antibiotikum” felirat.
- Nem hiszem, hogy volna olyan holmija, ami túl drága lenne az életéért, doktor.


Tudtam, hogy Nova ott van mellettem. Éreztem magamon az aggódó pillantásait, hogy az izmai ugrásra  készen feszültek meg, és amikor megláttam Morost az asztalon, majdhogynem szürke bőrszínnel, akkor magam sem voltam benne biztos egy pillanatig, hogy nem lesz szükségem az öcsém támogatására, nem csak lelkileg, hanem testileg is. Végül azonban a belém ivódott ösztönök úrrá lettek a kétségbeesésen, és meg tudtam acélozni az akaratomat legalább annyira, hogy remélhetőleg mások ne lássák, milyen érzelmi hullámvasúton mentem keresztül. Igyekeztem gyorsan felmérni a helyzetet. Adamet el sem lehetett téveszteni, és láthatóan a doktor segédje volt, csak úgy, mint ahogy akkor lehetett, amikor én feküdtem… hát nem ugyanezen az asztalon, ez vadonatúj volt, hanem ennek az elődjén. A másik egy faun volt, akit egy cső kötött össze Moros-al. Ő lett volna a testvér? Nem Zoi volt az – nyilvánvalóan – de mégis eszembe se jutott, hogy megkérdőjelezzem Novának ezt a megállapítását. Ha Moros nő lett volna, pontosan így nézett volna ki, mi egy testvéremmel sem hasonlítottunk egymással ennyire. És ha már testvérek… Moros nővére vállán az én nővérem ült, hasonló egyetértésben, mint ahogyan mi szoktunk lenni jobb napjainkon a fivérével. Ha a helyzet könnyedebb lett volna, talán megkérdeztem volna tőle, hogy elirigyelte-e tőlem a Greycloudomat, hogy neki is kellett egy.
- Nos, ha így állunk, akkor valóban mehet bele szarvas barátunkba az az üveg is, bár lehet inkább majd csak az után, hogy a hölgy ráunt a véradásra. Kisasszony, örülök, hogy maga legalább kicsattan az egészségtől. Tudja, azóta is mindenki azt hiszi, hogy lódítok, amikor azt mondom megműtöttem egy pixit a rendelőmben, kivéve ha Nova úr ott van, hogy igazoljon.
- Mondanám, doktor, hogy örülök, hogy látom, de sajnos amikor találkozunk akkor életveszélyt is kell feltételeznem. Mondja, mennyire rossz a helyzet, és én mit tudok segíteni?
Howe doktor elhúzta a száját.
- Ha nem lenne itt Moira kisasszony, akkor azt mondanám rendelje meg a koporsót, de így lehet, hogy még összeszedi magát, főleg ha van olyan szívós mint kegyed. Nem nagyon tudnak tenni semmit hacsak… Anesztéziát nem adtam neki, túl kockázatos, meg a maguk fajánál azt sem tudom, hogy állnék neki. Szóval az lenne a legjobb, ha álomban tartanák és közben csökkentenék a fájdalmát, de nem annyira, hogy átcsusszanjon a túlvilágra. Ezt meg tudják tenni?
Meg tudtuk tenni? Volt ötletem, hogyan álljak hozzá, de ez egy nagyon kifinomult illúzió volt. Mondhatni pengeélen egyensúlyozás, főleg hogy a mi erőnk nem arra volt kitalálva hogy elaltasson valakit. És most sem kellett elaltatni, csak úgy tartani… És hogy közben ne is érezzen fájdalmat… Novára pillantottam, majd Psychére.
- Meg kell próbálnom, ha már mást nem tudok tenni, de nem biztos, hogy egyedül menni fog. Ha nem vagytok még túlságosan kimerültek… Kérlek, segítsetek.
Utáltam ilyet mondani. Utáltam ilyet kérni. Utáltam itt lenni. Utáltam ezt látni. Utáltam ezt az egészet.
De ha ezzel könnyítek a dolgokon, akkor meg kellett tennem, amit tudtam.
Howe közben végzett a fertőtlenítéssel.
- Jól van most jön a neheze. Adam kérlek idefordítanád azt a lámpát ott fent, hogy jobban rálássak? Meg van ott az a két kampó, azt hozd ide. Először kicsit szélesítünk a seben, megnézzük pontosan mit ért meg mit kell varrni, utána rétegenként varrjuk össze bentről kifele haladva, a kampókat meg tartsad, hogy a felső rétegek ne csússzanak oda ameddig alatt dolgozom. Innentől csúnya lesz, szóval aki ne bírja az ilyesmit ne nézzen oda!

Döntések

-----------------:O:-----------------

Hamu és vér

Féltések és aggódások

----------------- :O: -----------------

Úgy érzem felpörögnek az események. Körülöttünk mindenki sürgölődni kezd. A vékony csövön lassú csurranással folyni kezd a vérem, közeledve Moros karjához. A pixi úrnő pedig a vállamra száll. Közben a fivérem körül is tevékenykednek, fogók, csiptetők, miegyebek kerülnek elő.
- Önfeláldozó? -Pillantok kétkedő tekintettel Psyche felé.- Koránt sem. Csak tudom, hogy a húgom kitekerné a nyakamat, ha veszni hagynám a kedvenc bátyját.
Bár undoknak és elutasítónak hangozhat, amit mondok, de sokkal inkább aggódalmas a hangom, ahogy a szavakat ejtem. A következő szavaira aztán akaratlanul, de elnevetem magam. A  rázkódástól némi fájdalom hasít a karomba, ott ahol a tű keresztül döfi a bőrömet, így a másik kezemmel kicsit rásimítok. Nem kellemes az érzés, de azért a nevetés nem marad abba. Vélhetően ettől a kis pixi hercegnő is kénytelen kapaszkodót keresni, de talán lepottyanni nem fog.
- Nem hiszem, hogy omladozni fog a hálálkodástól, amikor felébred. -Nincs kétségem felőle, hogy felfog, nagyon hiszem, hogy túléli ezt a kalandot. Még is csak az ikerbátyám.- Tudod Kisfelség... mi... nem vagyunk annyira jó viszonyban... illetve hát... -Próbálom magyarázni a megmagyarázhatatlant.- Ha kettesben vagyunk, akkor... át tudnánk harapni egymás torkát, de persze,  ugyanakkor tűzbe mennénk egymásért. Soha nem engedném, hogy más bántsa, és ez kölcsönös. Az összes testvéremmel. Azt hiszem...
Nem tudom, érti-e, hogy mire gondolok, és nem csak a vérveszteség okozta zagyvaságnak véli. Valahol ekkor toppan be Nova és... még egy pixi hölgy. Jelenleg nincs lehetőség és idő a bemutatkozásra, de azért megnézem magamnak, és megállapítom, hogy...
- Mondd csak Kisfelség... Ti... rokonok vagytok?
Bökök az érkezett hölgy irányába, Psyche felé intézve a szavaimat halkan. Közben persze, azt sem állhatom meg, hogy oda ne szóljak a Dokinak.
-Doki... csak csinálja bátran. Egy Greycloud mindent kibír...
De itt valami fura történik közben, így mindjárt segítséget is kell kérnem, és remélem ezzel nem okozok galibát.
- Kéne... kéne egy... egy pohár víz...
Megnyalom hirtelen kiszáradt ajkaimat.