Psyche Prismblossom

Psyche Prismblossom

Tündér/pixi - bukott hírszolgálati hivatalvezető / katona - 230 év - Elle Fanning

-----------------:O:-----------------

Nagysága tündértársai között sosem a magasságán múlott, hiszen testvérei többségéhez hasonlóan ő is alig 20 cm magas. Aranyszőke haja majdnem légiesen karcsú derekáig ér. Legtöbbször kibontva viseli, de szívesen hord tündérvoltát hangsúlyozó fejdíszeket és csak akkor fonatja rangját jelző szigorú fonatokba, ha szolgálatot teljesít. Arcát nem igazán felejti el, aki egyszer is látta, mert hideg fensőbbségessége a legtöbb tündérben jeges rémületet kelt, az emberek pedig csak a földöntúli szépségét látják.  Zöldeskék szemei olykor haragos tengerzöld színre váltanak, vagy szinte áttetsző azűrkékre, attól függően, „gazdájuk” éppen milyen lelkiállapotban van. Pisze orrát, porcelánszín, makulátlan bőrét, amelyet hajnalszín pír színez, sokan irigylik. Vékony, szinte nádszálkarcsú, ahogyan tündértársai többsége, de nem tagadhatná le egyenruhájában sem, hogy tündérhölgy a javából.

A kék és zöld ezernyi színében játszó szárnyait ezüst ragyogás árnyalja, s formájuk akár a szitakötőké, s dúsan belepi a tündérpor, ám sosem annyira, hogy különleges „végtagjai” használatában a legkevésbé is zavarná.

Mindig praktikusan öltözködik, viselete sosem kifogásolható, vagy rendezetlen, hiszen sosem felejti el hangsúlyozni társadalmi helyzetét. Legtöbbször a kék, az ezüst és az arany árnyalatait viseli, legyen az azúr-, vagy égkék, holdezüst, de akár fenséges arany. Megszokta a pixihadseregben a hosszú, majdnem térdig érő csizma viselését, így előszeretettel visel hasonló lábbeliket a mindennapokban, legyen az pókfonálnál vékonyabb fűzővel záródó cipő, vagy a karcsú lábait hangsúlyozó saru.





Nem megalkuvó, élő szabály- és törvénykönyv, s mert így van, sosem átall rámutatni senki hibáira, kik rangban – legalábbis szerinte – alatta állnak, ám sosem igazságtalan vagy - ami még képtelenebb feltételezés lenne - bosszúálló. Talán inkább azt mondhatnánk róla, hogy hűvös, akár a tél közeledtét jelző szél, amely hirtelen kezdi ostromolni Estrance falait.

Húgával, Daphnéval ellentétben mindig is arra számított, hogy anyjuk távozásával majd ő veheti át a kaptáruk irányítását, így annak rendjét – vagyis tulajdonképpen rendezett rendetlenségét – tökéletesen ismeri, s már néhány reformjavaslatot is forgat a fejében. Éppen ezért hatalmas csalódás számára jelenlegi státusza, s minden erejével azon van, hogy kinyomozza, kinek is köszönheti a külső szemlélő számára önkéntesnek tűnő száműzetését.

Alkalmazkodóképessége és pontossága legendás, s ezt a Nagy Háború során ki is használta, s talán éppen ezért élhette túl az elmúlt időszakot is, amikor pozíciója a kaptárban megrendült. Ellenfelei éppen ezért találtak nehezen fogást rajta, ám mert sikerült, így jelenleg főként abban látja hibáját, hogy kevés szövetségest szerzett, s jelenleg ennek javításán fáradozik.




Mágiája az illúziómágia terén átlagosnak tekinthető, de az általa létrehozott megtévesztések mindig aprólékosak és kifinomultak, éppen ezért jelentős koncentrációt igényelnek.

Anyjához hasonlóan képes hatni bajtársaira, ám mivel elkötelezettségüket csak ezen a téren volt képes kivívni, ezen képességét más területen még nem volt alkalma kipróbálni



- Sajnálom, Őfelsége nyomatékosan kérte, hogy ne zavarják…

- A héten már harmadszor fordul elő, hogy ezt hallom, Bradan. Ne legyen ostoba, tudom, hogy felséges anyám napirendjébe mikor fér bele személyes találkozó és mikor nem, így ne próbáljon meg kijátszani!

Az aranyszínbe öltözött, szikrázó fejékes hölgy türelmetlensége talán nem lenne nyilvánvaló, hiszen hangja és mozdulatai is kimértek, ám a vele szemben álló ajtónálló a haragos tenger színét idéző szemei pontosan jelzik érzelmeit. S a vele szemben álló egyenruhás arca is pontosan tükrözi azt, amit gondol, s alig tudja titkolni tanácstalanságát és szánalmát.

- Sajnálom, Prismblossom kapitány, de … - hajol közelebb az ajtónálló, ki posztját háborús érdemei elismeréseként kapta. – A királynőnk… Nos, a tanácsadói azt javasolták, ne fogadja önt… Az az ügy… De én semmit sem hiszek el abból! – tiltakozik hirtelen még mindig suttogva. – Mi sokan nem hisszük el a régi csapatból…

Az eddig oly megfejthetetlen arc azonban még erre sem változik, csak a keskenyre préselt, halvány rózsaszínre festett felső ajak rándul egy aprót, de aztán már minden újra tökéletes és hibátlan, s a hang is a megszokott, talán csak egy csipetnyi hálával fűszerezett.

- Köszönöm, szakaszparancsnok… Az őszinteségét… - teszi hozzá egy pillanatnyi szünet után. – Majd máshogyan próbálkozom…


Talán ez volt az utolsó csepp a számára és mindenki más számára a jel, hogy már nem élvezi uralkodójuk bizalmát. Az, hogy hivatalos feladatait elvették, haszontalanná tette őt. Talán jó is volt a „háziőrizet”, mert így senki sem zavarta, s egy ideig távol tartottak tőle mindenkit. És mindent. Csak ült az egyik elhagyott szellőzőnyílás előtt napokig, kifelé bámulva. S azok számára, akik ilyenkor látták, ez azt jelentette, hogy feladta a küzdelmet és elfogadta a sorsát. De ők nem láttak a fejébe. Nem látták, hogy számot vetett mindennel és mindenkivel, hogy felmérte, mit tehet és mit nem. Nem tudták, hogy terveket kovácsol, hogy aprólékosan illeszti össze a furcsa kirakós darabjait, amelyek végül az egész képet mutatták. A torz, de most éppen valós tükröt róla magáról.

Mert minden lassan egy éve kezdődött. Akkor, amikor a királynő először vetette fel, talán eljött az ideje, hogy néhány lépéssel hátrébb lépjen, s átengedje a helyet örökösének, kit még egy ideig képes lesz tanácsaival segíteni. Talán akkor romlott el minden. Mert a hír nem csak a saját kaptárukban okozott felbolydulást, hanem a szomszédaik életében is. A jó és a rossz szomszédaik életében is.

Ő pedig nem igazán foglalkozott vele, csak tette a dolgát. Nem érdekelte, hogy nővérei vagy húgai gyakran átutazták Tündérföldet ahhoz, hogy egy-egy régen látott unokanővért vagy -húgot, nagynénit látogassanak meg. Ahogyan az sem érdekelte, hogy olyan utak is voltak, amelyeket el is titkoltak. Azt gondolta, hogy azzal, ha anyjuk elvárását teljesíti, s feladatait hibátlanul végzi el, tökéletesen bizonyít majd. S mikor tudomására jutott, hogy valami talán készül ellene, már késő volt.

Egy kósza pletykával kezdődött, arról, hogy rejtélyes üzenetek szivárogtak ki a kaptárból, néhány titkosabb, fontosabb dolog is, s azt sem lehet tudni, kihez jutottak el az információk. Nem, nem hagyta annyiban, azonnal vizsgálatot kezdett, de semmit sem talált. De a szóbeszéd csak nem ült el, sőt egyre inkább dagadt, s ő értetlenül állt a dolog előtt. Információkat gyűjtetett, meghallgattatott mindenkit, kinek köze lehetett a dologhoz, de egyetlen nyomra sem bukkant. Valamilyen bizonytalan érzése azért volt, hogy más lehet a háttérben, és az is gyanús volt, hogy egyre több és több erőforrást kellett lekötnie a vizsgálatokhoz.
Aztán néhány nappal anyja – és persze a kaptár – legfőbb ünnepe előtt robbant a bomba. Szó szerint. Ugyanis egy levélbe rejtett szerkezet – nyilvánvalóan a kinti világ egyik fertelmes találmánya – zúzta szét az egyik baráti kaptár központi termét, s a küldemény kézbesítésével Psyche egyik emberét vádolták. Valakit, akit ő „irányított”.

A diplomácia legtöbbször lassan és komótosan őrlő malmának kerekei most azonnal mozgásba lendültek, s örült tempóban kezdtek forogni, csak hogy a várva várt ünnep helyett királynőjük és otthonuk egy kirobbanni készülő konfliktus küszöbén találja magát. Talán az volt a szerencse, hogy az elején még voltak kételkedők, kik nem hittek a „nyilvánvaló” tényeknek, s még sikerült enyhítenie annyit a dolgokon, hogy tökéletes elzárkózás és bosszúvágy helyett CSAK erős rosszallás jellemezte kapcsolatukat régi szövetségesükkel, köszönhetően annak, hogy nem követelt sok áldozatot a szerencsétlenség.

Ám bűnbaknak lennie kellett, s ő – régi kapcsolatait nem tagadva meg – vállalta a felelősséget. A haragvó kaptárlakók – itteniek és ottaniak egyaránt – pedig nem csak szavakkal, de tettekkel is igyekeztek büntetni ezért még az előtt, hogy bebizonyosodhatott volna bűnössége. Először a hivatalát dúlták fel, majd az „otthonát” is, s végül egy szerencsétlen balesetben majdnem az élete is veszélybe került, amikor mérgezett nektárral próbálták eltenni az útból.

Azóta tartott az őrizete. S bár a tárgyaláson nem volt bizonyítható, hogy köze volt a merénylethez, a bizalom már elveszett felé. Hivatalát elvették, s most az egyik húga ült a székében, s tette a dolgát persze sokkal hanyagabbul, de ez már senkit sem érdekelt.

A személye körül is elült lassan az érdeklődés, de a felejtés talán még rosszabb volt annál, mint amikor gyűlölték.

Ezért jutott végül arra a következtetésre, hogy elutazik. Estrace-ba. Levélben küldött kérésére pedig egy rövid beleegyezés volt a válasz az uralkodótól. Hivatalosan egészségi állapota miatt néhány hónapra „gyógykezelésre” utazik.

De egészen más volt a célja…

Elfogadva!

Privátban már mondtam neked, de Psyche pontosan olyan lett, mint amilyennek megálmodtam őt, amikor kitettem a hírdetését. Remekül érzékeltetted a történetben a kaptáron belüli intrikákat, tökéletesen meg lehetet érteni, hogy Psyche hol hibázott, amit utána ennyire ellene tudtak fordítani. Azért abban a hugod is egyet fog veled érteni, hogy a hadseregben legalább minden tiszta és világos volt... Remélem Estrance gyógyír lesz a lelki sebekre, és megerősödve tudsz visszatérni a kaptár élére, végülis mit nekünk tíz év nyaralás!

Ne felejtsd el elkészíteni a karakterlapodat, ezt itt tudod megtenni, leírást pedig itt találsz arról, hogyan is kell kinéznie.