Into the Unknown - Daphne, Kayne & Moros (vol.3)

× Into the Unknown ×

Kayne, Daphne & Moros

----------------- :O: -----------------

Finnick Claude Sinareux, a Birodalom koronahercege korán érkezett - sokkal korábban, mint azt bárki várta volna. Szinte léghajófordultával, nem sokkal az Estrance-i delegáció hazatérése után már kopogtatott is az ajtón (képletesen, a helyi nemesek ölre mentek azért, hogy elszállásolhassák, nem szorult rá sem a tündér, sem más nagykövetség vendégszeretetére). És azt akkor már mindenki pontosan tudta, aki ott volt a parázslóra sikeredett audiencián, hogy miért is jött.
Fitogtatni akart.
Meg akarta mutatni az örökösödés kérdésében bizonytalan apjának, hogy a Birodalomnak pont rá volt szüksége, ehhez pedig úgy döntött a kezébe veszi a Perem kérdését és ezzel leveszi azt Estrance flottakapitányának válláról. Akár akarta ezt Kayne Westerburg gróf, akár nem. Ehhez pedig dukált, hogy hivatalos körítéssel tekintse meg először az új területet, tehát napok leforgása alatt helyet kellett csinálnia a kapitánynak, jó néhány katonai vezetőnek, és a tündér követségnek is a napirendjében egy körútnak - ez utolsót persze úgy kellett érteni, hogy nekem kellett helyet csinálnom. Tiszta szerencse volt, hogy nálam jobb asszisztens még nem volt Estrance-ban. Schönherz báró lányai bizonyára bánták, hogy az utolsó pillanatban lemondtam a teadélutánt, de a hercegi parancs hercegi parancs volt, még ha nem is kifejezetten nekem szólt, inkább nekik. És azt jelentette, hogy ne óbégassanak.
Kissé bajos úton sikerült csak közös találkozópontban megegyezni, tekintve, hogy Finnick herceg először ragaszkodott a parádés induláshoz, egészen a csillagvizsgálótól, a kapitány úr viszont (érthetően) szerette volna fű alatt tartani az ilyen, voltaképp katonai műveleteket. Végül a herceg adta be a derekát, így végül a kis csipet-csapat a Fal tetején találkozott. Csodás idő volt, a szél majd' lefújt a tetejéről, ráadásul a késő tavaszból késő őszt csinált.
Finnick herceg maga katonai egyenruhában érkezett, egyetlen női kísérővel, akit még csak látásból sem ismertem, de valami saját asszisztens lehetett. Röviden biccentett a megjelenteknek, de a tekintete már a horizontra tapadt.
- Az lenne hát a híres Peremvidék, amitől több mint egy éve hangos az egész Birodalom.

× Into the Unknown ×

Kayne, Daphne & Morcimorc

-----------------:O:-----------------

A hercegekkel az volt a baj, hogy nagy részük önfejű volt. Biztos voltam benne, hogy Lodovicus Cato százszor is elmagyarázta Finnick hercegnek, hogy a biztonsága érdekében jó lenne, hogyha nem kürtölné világgá Estrance-i látogatását, főleg nem annak célját, vagy ha mégis, hát vigye magával a teljes birodalmi hadsereget. Ha így volt, vagy a kancellár vallott csúfos kudarcot, vagy a hadsereg volt túlságosan lassú, mert a herceg bár nagy csinnadrattával érkezett, arról nem hallottam, hogy bármi értékeset is hozott volna magával. Legalábbis nekünk, a nemesség biztos ki volt éhezve a hírekre és a pletykákra abban pedig Finnick herceg bizonyára bővelkedett.
Az én dolgom ebben a helyzetben annyi volt, hogy várjak, és figyeljem, ahogyan az események szépen maguktól alakulnak, egészen addig a pontig, ameddig nem szólnak, hogy pakoljunk és irány a Perem. Elvégre megígérték nekünk is, hogy ott lehetünk, amikor a herceg megtekinti az idecsöppent területeket – ameddig legalábbis az emberek be mertek nyomulni az ismeretlen földekre, - és ezzel együtt mi is kaphatunk némi ízelítőt ebből a híres helyből. Noha nem mutattam, azért aggódtam, hogy átnyúlnak a fejünk fölött, ebben a tekintetben résen kellett lennünk, de szerencsére Moros anélkül tartotta kézben a szervezést, hogy szólnom kellett volna neki. Nova biztos, hogy azt hitte, hogy dekorációnak tartom a faunt a követségen, de ameddig így dolgozott, addig felőlem lehetett még Vahénál is egy fokkal csúnyább, megtartottam volna.
Reménykedtem, hogy Kayne Westerburgnak is volt egy hasonlóan talpraesett asszisztense, mert hogyha neki magának kellett mindent átszerveznie a herceg kénye-kedve szerint, akkor őszintén sajnáltam a kapitányt.
Végül pedig csak nyélbe lett ütve az a bizonyos találkozó.
Nagyon sokat gondolkoztam, hogyan volt illendő megjelennem egy ilyen helyzetben. Hölgy voltam, és szerettem, hogyha annak is láttak, de ugyanakkor most kimentünk a terepre, az igazi valódi terepre. Apró szívem egyenesen repesett az izgalomtól. Ahogy a ruháimat válogattam, a tekintetem a régi egyenruhámra esett, fekete garbó fekete nadrág, sárga öv és szintén sárga felkarkendő, de nem szerettem volna, hogyha ezt a herceg rossz néven veszi, vagy ne adja Sinan, aggressziónak. Hiszen nem háborúba indultunk, csak kirándulni. Így végü nagy sóhaj kíséretében eltettem, és helyette fekete-barna csíkos harisnyát vettem fel, térdig érő fekete szoknyával, bokacsizmával, amit direkt nekem készítettek, meg egy barna bőrfűző kicsinyített mását is magamra öltöttem az egészet pedig megkoronáztam egy kabátkával.
Utóbbiról hamar kiderült, hogy kellett is. Még Moros vállán utazva is azt hittem mindjárt lesodor a szél, és úgy kezd el velem játszadozni, mint egy papírsárkánnyal. Meglepő módon valahogy csak sikerült rávenni a herceget, hogy ne gyaloghintóval és egy teljes királyi udvarral érkezzen (képletesen értve, és persze túlzás is volt), „csak” egy nővel, aki ránézésre lehetett asszisztens, szerető, titkos testőr, vagy bármi más is.
- Üdvözlöm, felség. Még nem mutattak be minket egymásnak, sajnos Sinarinban nem volt rá alkalom, Daphne Prismblossom nagykövet vagyok. – reppentem a herceg elé Moros válláról, majd a levegőben lebegve pukkedliztem neki. Pukedliztem. Egy embernek. De hát ilyen volt a diplomaták élete, mindent, hogy meg ne sértsük a tárgyalófelet, mert azzal csak magunknak ártanánk. Ám ha a formális üdvözléseket letudtuk vissza is menekültem asszisztensem szélárnyékot nyújtó alakjához és fázósan összehúztam magamon a kabátkát.
Közben én is a horizontot néztem, de nem láttam egyelőre semmi különöset. Most sem. Reméltem, hogyha végre ott leszünk, akkor majd többet fogunk tudni.

× Into the sky ×