Moros Greycloud

Moros Greycloud

Tündér - Faun - Asszisztens
97 – Ismeretlen playby

-----------------:O:-----------------

Moros visszafogott modora egyáltalán nem tükröződik a megjelenésén. Jobbára félmeztelen, ha az időjárás akár egy fikarcnyit is engedi, illetve szeret a hajába Tír na nÓgban őshonos orea-evő futónövényeket aggatni, amiket a testében lévő orea kisugárzása tart életben. A felsőteste egy vászon, amin tucatnyi tündér tetováló műveinek konglomerátuma ékeskedik, néhány világít a sötétben, néhány csak fényben mutat igazán jól.
Faunhoz képest nem valami megtermett. Emberekhez képest még így is magas, a legtöbbjükre felülről néz lefelé, csak sajnos széltében nem tartja a fajtája arányait. A szarva vékony, csavarodó, szinte tökéletes ívben követi a koponyája ívét, egyedül a vége kunkorodik vissza, mint egy incselkedő tréfa. De nem az a fajta, amivel falakat lehet átszakítani, tény.





Szemtől szemben pusztán egy meglepően kellemes modorú fiatal férfi. Jól válogatja a szavait, az excentrikus megjelenésében van valami izgalmas, valami elrejtett vadság ígérete a selymes mondatok mögött, a tekintete értelmes, intelligens.
Oldalról, egy keserűséggel árnyékolt padról egy öntelt fasz. Egy magáról túl sokat képzelő nyalka macskajancsi, aki a világon bármilyen szerepet eljátszana, hogy végre tisztelettel bánjanak vele. Minden szava mesterkéltnek hangzik, minden bókja túlzás, minden szófordulata elcsépet. Attól függ, mennyire vesztél el a szemeiben.
Hátulról, egy füstös kocsma félhomályos sarkából meg sem mondaná senki, hogy a tündérek nagykövetének komoly komornyikja. Néha neki is kell szórakoznia, az emberek pedig maguktól képtelenek rá. Nem értenek a rendes zenéhez, inni is alig tudnak. Kell nekik egy tisztes faun, aki megtanítja őket - mikor épp kimenője van.
A rasszizmus kényelmes tornyából viszont egy faun, aki nem olyan, mint egy faun. Aki nem baltával eszi a teavajat, de valószínűleg nem is tudna puszta kézzel megállítani egy vonatot. Különös egy jelenség, mondom én. Felettébb különös.


Egy faunnak túl kifinomult, és messze túl okos – legalább is ahogy a sztereotípia szól. Hamarabb ért meg dolgokat, érzékenyebb a szociális pókháló apró rezdüléseire, és felettébb jól tud másokat lecsillapítani. Vagy épp felhergelni, ha az kell.

Úriembernek viszont túl erős. Nem annyira, mint kosfejű rokonai, de megtanult a legvadabb tömegverekedés közepén is precízen mágiát használni. Ha pedig fejbecsap egy hirtelen százötven font súlyúvá váló esernyő, az bizony eléggé tud fájni.

Az állandó felszerelése az említett esernyő, ez annyi oreát tartalmaz, hogy napfényben képes legyen helyreállítani a rajta keletkezett szakadásokat és töréseket, ha a két véget összeillesztik, illetve hord magával egy teljesen hagyományos rézből kovácsolt láncot, amit megtanult meglehetősen effektíven dolgok vagy emberek köré tekerni.



Felettébb koszosak voltak. Mind a három. Az egyiken volt kalap, rajta valami keresztbe varrt folttal, a másik kettőn csak egy-egy kormos szemellenző, hogy a nagy Nap ne vágjon a szemükbe. És sokadjára mentek el a villa előtt, felettébb látványosan. Valószínűleg ostobák voltak. Vagy csak emberek, ezt sajnos ritkán tudtam megkülönböztetni. Akkor is észrevettem volna őket, ha nem lógnak ki a tiszta környezetben, mint az ezüsttányérra szállt legyek, így viszont szinte kérték.
Nem akartam csalódást okozni.
Miután befejezték a nézelődést, a nyakukat nyújtogatva, hátha sikerül lopniuk néhány pillantás a kiskövetasszony szállására – ami képtelenség volt -, felkerekedtek és elindultak visszafelé, szorosan a házak fala mellé tapadva. Én nem voltam ilyen izzadságszagúan erőlködő, csak sétáltam a magam tempójában, csontnyelű, levélzöld esernyővel a vállamon, biccentve a szembe haladóknak, aztán mikor a három koszos nézelődő lefordult egy mellékutcába, egyszerűen követtem őket.
Hat lépést tettem meg, az utcaköveken koppanó patákkal, mire a jelenlétem hangjai átfúrták magukat a fülükbe ragadt kormon és hátrafordultak. Aztán megtorpantak, mert más válaszuk nem igazán volt az ilyen helyzetekre.
- Hát te?
- Elnézést. – mosolyodtam el, miközben az esernyőt a vállamnak támasztottam és kissé előre dőltem. – Moros Greycloud, örvendek a szerencsének. Én vagyok Prismblossom kiskövetasszony személyi asszisztense.
A mondat láthatóan meghaladta az agyi kapacitásukat, ugyanis egyenként kellett végignézniük rajtam, hogy valami értelmet találjanak a szavaim mögött.
- Kecske. – mondta végül az egyikük, legalább olyan dallamos hangon, mint a rozsdaette vonatkémény. Sajnos csak fele olyan értelmes is lehetett. – Fasznak nézel te ki, nem asszisztensnek.
Erre a kijelentésre már én is végigpillantottam magamon. Kivételesen felöltöttem egy vékony szövetinget, bár összezárni nem teljesen sikerült. Nem egészen értettem, mi vette el az image-emet, de hát az emberektől minden kitellett.
- Lényegtelen. Azért jöttem, hogy megmentsem önöket hosszú, hosszú órányi szenvedés és kínzás hullámától. Feltéve, ha beszélhetünk civilizált népek módjára.
A kalapos közelebb csúszott a köveken, tovább koptatva az egyébként is rossz állapotban létező cipőjét.
- Aztán mióta civilizált nép egy kecske?
Nyilvánvaló hasonlat volt, egy pihent elme fantáziátlan asszociációja. Nem is a gúnynév fájt igazán, inkább a csoszogása.
- Óh, én sosem voltam olyan, mint más faunok. – feleltem könnyedén. Nem is kellett nagyon változtatnom a testtartásomon, a három férfi legmagasabbika is csak az orrom hegyéig ért. – Tudja, mister, én mindig az utolsó voltam. A legkisebb, a legvéznább. De nem bántam, tudja miért?
A költői kérdésre nem érkezett válasz, a koszos arcok csak értetlenül és némi rosszallással néztek rám.
- Rám marad a regélő szerepe? Hát jól van. Tudják, megtanultam máshogy erőt szerezni. Például azzal, hogy beszélgetek a kukkolókkal, akik vélhetően alig várják, hogy a teljes tündérnép reprezentánsát bedarálhassák és orrvérzésig tömjék vele az agyvelejüket.
- Azok lennénk mi? – kérdezte egy másik, a kalapostól balra. – Nekem úgy hangzik, mintha csak sértegetne, kecske uram.
- Talán tévedek?
A kalapos zavartan a zsebébe dugta a kezeit, aztán remegő orrcimpákkal addig nyújtózkodott, míg csaknem összeért az orrunk hegye. Nem tudtam eldönteni, hogy fenyegető akart lenni, valahogyan megalázni akart, vagy valami rejtett célja volt a gesztusnak. Nekem csak komikusnak tűnt.
- Semmi köze hozzá, hogy mit miért csinálunk. Menjen vissza a cukormázas palotájába. Vagy még jobb, a rétre, ahonnan ide szalajtották.
- Hogyne. Csak árulják el, ki bízta meg önöket, hogy megfigyeljék Prismblossom kiskövetasszonyt és miért. Utána úgy válhatunk el, mint… rövidtávú ismerősök. Ki-ki a maga rétje felé.
Tisztában voltam vele, hogy ők nem voltak vevők az arisztokrata modorra, de most kivételesen nem is akartam lekenyerezni őket. Koszosak voltak ők ahhoz. A kalapos igazolva a felvetésem tüntetőleg sarkon fordult és elindult a mellékutca túlvége felé. Én csak utána nyúltam az esernyővel és horgas fogóját a vállába akasztottam.
- Állj.


- Állj.
A kéz, ami a vállamra kulcsolódott Archadeshez tartozott, unokafivéremhez apám oldaláról. De elkésett, az én kezem már a levegőben volt és a törzs teljes megjelent nagygyűlése rám figyelt. Kérdőn pillantottam hátra.
- Miért?
- Nem tudod, mit vállalsz, Moros. Ez egy felesleges munka, az emberek városai között elbújva. Sosem lesz dicsőséged, ha csak tollakat meg papírokat forgatsz fegyver helyett.
Archades könnyen beszélt. Bár előrébb álltam, közelebb a tűzhöz, az árnyékom még így sem borította be a széles mellkasát. A vállait el sem érte.
- Szerintem csak így lehet dicsőségem. – feleltem hátrafordulva, miközben a tenyerem az ellenkező vállának támasztottam. – Hányszor kerekedtem föléd, Archades?
Archades nem válaszolt. Felesleges is volt, mindketten tudtuk a választ. A törzsben mindig csak utolsó lettem volna, napról napra csak az várt, hogy mások magasodnak fölém. Nem akartam életem végéig a porban fekve nézni, ahogy valaki nagy kegyesen segítő kezet nyújt.
- Moros Greycloud. Dareios fia. – mondta a tűz mellől egy erőteljes hang, miközben tulajdonosa félretolta az összegyűltek tömegét és felém sétált. – Meggondoltad magad?
- Nem, archon. – fordultam a törzsfő felé. – Az akaratom végleges. Önként jelentkezem.
Melenas, a törzs archonja kihúzta magát, vastag szarvait túljátszottan megemelve. A tekintélye vitathatatlan volt, de sajnos nem volt elég praktikus a megjelenése. Most, a törzsi nagygyűlésben fenyegető volt és tiszteletet parancsoló, de bármilyen más közegben pusztán barbárnak tűnt volna. Még a lebegő sziklákon is.
- Van valaki, aki vitatja a jelentkezést?
Négy testvérem volt a tűz körül álló gyűrűben. Hét unokabátyám és öcsém. Apám három testvére, és ő maga, de egyikük sem mondott semmit. Így volt ez jó. Nekem nem a kardok, fejszék, alabárdok és lándzsák voltak a sorsomul szánt fegyverek. Nekem csak a szavaim voltak.
- Menj hát, Moros. A faunok törzsei egyhangúan jelölnek ki a tündérek követségébe.
Arcom alázatos volt, visszafogott, de a lelkemben olyan vigyor terült szét, ami kitakarta volna az egész éjszakai égboltot. Archades feleslegesen aggódott. A papír és a toll meghozza még nekem a dicsőséget. Csupán arra voltak kíváncsi, milyen nagykövetet is rendeltek fölém.
- Nos akkor, gyerünk...



- Gyerünk, patás! Ez csak egy fél akó lesz, biztos megy több is.
A sör egy része már az államon csorgott lefelé, ami minden más napon mérhetetlenül felidegesített volna - de ma szerda volt. Szabad szerda. Most az volt a dolga a sörnek, hogy csorogjon, a korsónak az, hogy feleslegesen sok zajt keltve koppanjon az asztalon, a körém gyűlt mindenféle népeknek pedig az, hogy ordenáré módon bíztassanak. Nem mintha kellett volna, a velem szemben lassan búgócsigává változó hibrid még egy utolsó, szomorú pillantást vetett a saját sörére, aztán megadóan eltolta magától. A kocsma társasága pedig ekkor ujjongani kezdett. Nem mintha nekem örültek volna, ha én veszítek ugyanígy viselkednek. Az emberekben az volt a legjobb, hogy vérmesen egyszerű volt megtippelni, hogyan reagálnak bármire.
Magasba emeltem a kezem és felálltam a székre.
- Éljen a szabad szerda!
Éljen a szabad sör, visszhangozta vissza több tucat - de egy biztosan - mámoros torok. Most még azt is elfelejtették, hogy kecske voltam, maradt a patás. Szerintem ez feleannyira sem volt sértő.
Valaki a kezembe nyomott egy Adriata tudja honnan szerzett ónsípot, amire a győzelmem után először csak értetlenül bámultam. De jobb dolgom úgy sem volt éppen, szóval kiszolgáltam a sztereotípiákat és az ajkaim közé fogtam, aztán a székről átugrottam az asztalra. Kész szerencse volt, hogy ennyi szesz után is eszembe jutott visszavenni a saját súlyomból, nehogy kettérepedjen alattam a kocsma berendezése.
Az emberek tapsolni kezdtek, én meg táncolni, jobbra-balra szökkenve, miközben az ujjaim egyik lyukról a másikra tévedtek, ahogy a dallam kívánta. Egyik fütty a másik után, guruló és velem együtt szökkenő zene, ami kifejezetten arra volt kitalálva, hogy röfögve és ordibálva vigadó részegek között is utat találjon.
Jó húsz percig bírtam, miután a mágia és a zene is kifárasztott, úgyhogy egy utolsó, éles madárfüttyhöz hasonló akkorddal elvágtam a síp hangját, visszadobva a tömegbe, hadd keresgélje a gazdája. Bár így utólag meg is tarthattam volna, a következő ilyen alkalommal is jól jöhetett.
- Mész is, patás uram? - kérdezte az előbbi bíztatóm, mire megvontam a vállam.
- Holnap már nem szerda van. Csütörtök. A csütörtök pedig bevásárló nap a főnökömnél, és csak az istenek tudják, ezúttal hova akar elmenni.
Egy jó asszisztens másnaposan volt csak igazán elemében, ezt nagyon gyorsan megtanultam. A kiskövetasszony áldhatta a jó sorsát, hogy végül csak eszembe jutott önként jelentkezni, és nem a bátyáim egyikével kellett megosztania a nagyon komoly feladatát.
- Ki ez a te rejtélyes főnököd?
Válasz előtt sejtelmesen elvigyorodtam, amin a tetemes mennyiségű szesz meglepő módon sokat segített.
- Ha te azt tudnád.

Elfogadva

Moros egy rendkívül árnyalt karakter lett, meg is lepődtem rajta, hogy az előtörténet három részében három különböző arcát is megismerhettük. Az egy dolog, hogy Őaprósága elég kiszámíthatatlan jellem, de már látom, hogy az asszisztensét sem kell félteni, és ő is képes lesz nekünk még sok meglepetést okozni.

Ne felejtsd el elkészíteni a karakterlapodat, ezt itt tudod megtenni, leírást pedig itt találsz arról, hogyan is kell kinéznie.