Zoi Greycloud

Zoi Greycloud

Tündér - Faun – politikai alkutárgy - 83 - Ismeretlen

-----------------:O:-----------------

Zoi nem tűnik ki a fajának tagjai közül, ha csak nem azzal, hogy izmosabb és hajlékonyabb, mert egyáltalán nem törődik bele, hogy őt valamiféle tenyészkancának szánják, valami ismeretlen, faragatlan tuskó klánvezér fiacskájának, mert politikai szövetséget, vagy hatalmat nyernének általa. Ő ezért sokat edz titokban, ellesve a harcosok fogásait, melyben később szövetségesre is lel. Éppen csak nem éri el a két méteres magasságot és bár erős csontozatú, de egyáltalán nem drabális. Persze erejét és méreteit nem lehet össze hasonlítani férfi társaiéval, ám ezt ellensúlyozza fürgesége, mozgékonysága. Haja a nagyon mélyvörös és a világosabb vörös árnyalatában váltakozok. Legtöbbször vékony fonatokban hordja. Szarvai a koponyájához simulva hajlanak hátra és még nem túl vaskosak, hiszen egyrészt a női nemhez tartozik, másrészt még az évei száma sem indokolja.
Legtöbb rokonához hasonlóan szereti a tetoválásokat, bár neki még nem engedték, hogy annyit tetessen magára, amennyit szeretett volna. legtöbb ruhája bőrből és szőrméből készül és nem titkoltan utálja a szoknyákat, meg a ruhákat, de ebben sajnos nem mindig ő dönt.




Akaratos, makacs és vehemens, amit általában nagyra értékelnének, ha ………férfi lenne. De legnagyobb sajnálatára nőnek született a Greycloud klánba, akik rokonságban álltak a jelenlegi archon törzsével, így apja Dareios nagyon ügyelt arra, hogy soha ne menjenek szembe a hagyományokkal és ez különösen a család nő tagjaira volt igaz. Szóval Zoi természete sok fenyítésre adott okot, jóformán mindig valamilyen büntetésben volt. Ez csak még jobban arra ösztökélte, hogy megszegje a szabályokat. Szabadon akart dönteni a saját sorsáról, ahogy a férfiak, a hangját akarta hallatni a tanácsban, de oda nők be sem tehették a lábukat. Harcokat akart, verekedni ököllel és késsel, karddal vívni, vagy csatabárdot forgatni, vad csatakiáltásokat ordibálni. Ehelyett gyerekekre kellett vigyáznia, háztartást vezetnie, mosni, főzni, részeg férfiak körül ugrálni, hogy később hű feleség legyen egy rakás poronttyal. Hát azt leshetik, majd ha piros hó esik! Az biztos, hogy nem ejtették a fejére, de mivel nem is tanították ki, hiszen normál esetben nem hagyta volna el népe körét, csak annyit tudást szívott magába, amennyit másoktól titkon el tudott lesni.




Természetesen rendelkezik a faunok képességével, hogy magát és másokat, tárgyakat könnyebbé tegyen, de ebben nem volt semmi különleges. Ám kedvenc nagybátyjától, Tarros-tól (apja legkisebb öccsétől, aki titkon segített neki) kapott egy ostort, aminek bőrszalagjába orea-t dolgoztak és ha valakit az megcsípett, akkor pár másodpercig lebénultak az izmai. Ez sok lehetőséget adott neki, hiszen ez idő alatt támadhatott és el is szaladhatott, épp melyik volt a célszerűbb.




- ZOOOOIIIIIIIII!
Apám ordítása úgy visszhangzott végig a házon, mintha valaki megfújta volna a harci kürtöt. Ösztönösen össze rezzentem, de most eszem ágában sem volt visszafordulni, mert annak nem lett volna jó vége.
Biztos voltam benne, hogy valaki elárulta neki, hogy a fogadóteremben most a földön darabokban heverő, pár órával ezelőtt még dicsőségesen a falat díszítő, valamelyik számomra ismeretlen ősünk által viselt szúvas fapajzs nem magától esett le a helyéről.
De hát már olyan jól haladtam az ostorral! De annak az idióta, ostoba légynek pont akkor kellett odébb repülnie, amikor megpróbálkoztam megcsípni, de így csak a kampót találtam el, ami elengedte az ósdi falapot és az ripityomra tört a földön.
A kár azonban egy dolog, de, hogy megint fegyverrel – mert persze apám szerint a kezemben még egy húsvágókés is az volt, - gyakoroltam, ahelyett, hogy a mosásban segítettem volna a többi asszonynak, hát az maga volt a hagyomány szerinti bűn teteje. És én visszaeső voltam sajnos.
Ha most a szeme elé kerülök, akkor örökre a szobámba leszek zárva és csak azért jöhetek ki belőle, hogy feltakarítsam a ma esti dorbézolás utáni káoszt.
De már rutinos voltam, ha egy időre el kellett tünnöm a szemek elől. Már sok éve annak, hogy elhatároztam, nem fogok birkamód beállni azon nők sorába, akiknek előre meghatározták az életét és a hajadoni élet robotja után, egy férj karjaiba lökték, aztán csinálhatta ugyan azt egy másik családnak, majd elvárták, hogy pottyantson ki egy tucat gyereket és szentelje nekik az életét.
Nekem viszont teljesen más elképzelésem volt erről. Én nem akartam ezt az életet, én olyat akartam, mint ami a fiú testvéreimnek megadatott. Erős akartam lenni, vad és világot akartam látni, nem szaros pelenkákat mosni és a részeg, otromba férfiakat kiszolgálni, majd kiszipolyozva megvénülni.
Sokat hallottam az idősebb bátyámról Kyrosról, bár ő talán meg sem ismerne, ha egyszer hazatalálna, de biztos voltam benne, hogy eszébe sem jutna haza jönni. Apám dühöngött is miatta eleget.
Aztán ott volt Moros, aki szintén elmehetett az emberek közé, őt simán elengedték valami követségbe, ezt saját magam láttam és hallottam, bár senki nem tudta, hogy elbújva végignéztem az egészet. Ő megértett volna, hiszen ő is kilógott a sorból, ő is más volt ……… De még ő sem vett észre és mire alkalom lett volna rá, elment.
Tarros, apám legkisebb öccse volt az, aki végül a szárnyai alá vett. Szerencsére ő talált rám évekkel ezelőtt, amikor egy hasonló „szem előli eltűnésben” voltam és egy erdei tisztáson dühösen vesszőztem egy képzeletbeli ellenséget. Nevetett rajtam és akkor sem dühödött meg, amikor szinte vakon a megaláztatástól nekiestem. Csak erősen lefogott, aztán elgondolkodva nézett rám egy darabig, míg én lenyugodtam. Akkor ajánlotta fel - megdöbbenésemre, - hogy segít gyakorolni. Évek teltek el és én bár harcban egyre jobb lettem, kevésbé reménykedtem abban, hogy egyszer megváltoznak a dolgok, hogy lesz egy esélyem megmutatni apámnak, hogy én más vagyok, mint a többi lány, akik belenyugodtak a sorsukba.
Minél nagyobb és érettebb lettem, annál inkább bele akartak törni a kötelezettségek igájába.
Most sem számíthattam irgalomra, ráadásul este valami nagyobb vendégség jön, egy másik törzs és most egy dicsekednivalóval kevesebb lesz apám tarsolyában.
Egy sziklaperem alatt húztam meg magam, ahol aztán elnyomott az álom. Mikor felébredtem már lemenőben volt a Nap és én rémülten pattantam talpra. Nem elég, hogy büntetésre számíthattam az eltört pajzs miatt, még a vendégeket is lekéstem. Óóóó Sinan fényére!
A lehető legészrevehetetlenebbül osontam a szobám felé, amikor hangokat hallottam. Apám sétált egy másik, idősebb férfival a folyosón. Behúzódtam egy beugróba.
- Elegem van már a kezelhetetlenségéből és a makacsságaiból! Ma pedig végképp betelt a pohár! Épp itt az ideje, hogy valaki kemény kézzel a helyére tegye és tudom, hogy Kasztor pont megfelelő lenne erre. – vált behízelgőbbé apámuram hangja.
- Kasztor a leidősebb fiam Dareios, tudod jól. Meg kell válogatnom, hogy kit vesz nőül és az sem mellékes, hogy ez mit fog jelenteni a családunknak.
Micsoda számító képmutatás!
- Mi erős klán vagyunk Kleon, ezt nem tagadhatod és ha egy hónapon belül nyélbe ütjük az eljegyzést, akkor adok neked hozománynak ………..
Ledermedve álltam a helyemen és a hányinger kerülgetett, miközben a két férfi hangja a távolba veszett.
Apám egyszerűen elad engem, mint valami ……tenyészállatot!
Minden reményem oda, soha nem láthatok más világokat, sosem kalandozhatok szabadon……..
Sírni tudtam volna, de ekkor rájöttem, hogy ha most itt megadom magam, akkor örökre elvesztem. Ez nem én vagyok, nem sírhatok itt, mint valami hisztis kisasszony. Én nem ezért harcoltam!
A szobámba rohantam, összepakoltam egy zsákot váltás ruhával, pár kapott ékszerrel és a fegyvereimmel: egy vadásztőrrel és az ostorommal. Kardot nem vihettem, egyrészt nem tarthattam magamnál, másrészt feltűnő lett volna.
Óvatosan kisettenkedtem a házból, aztán mikor már nem láthattak meg, szinte futva nekiindultam arra, amerre a vasútállomást sejtettem. Az volt a leggyorsabb, hogy eltűnjek a környékről.
Meg kell keresnem Morost az emberek városában, de csak nem nehéz egy faunt ott megtalálni?

Elfogadva

Ebben a korban nehéz a nők élete, de a faun hölgyeké még nehezebb. rengeteg nyomás, rengeteg elvárás, én egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy Zoi inkább menekülne ebből, főleg hogy a szíve egy harcosé, nem egy anyáé! Biztos vagyok benne, hogy az emberek birodalma, a Perem és Estrance bőven fognak neked tartogatni csatát, ahol dicsőséget szerezhetsz! Remélem megtalálod az ott élő bátyáidat is, de hogy mit fognak szólni hozzád... arra igazán kíváncsi leszek.


Ne felejtsd el elkészíteni a karakterlapodat, ezt itt tudod megtenni, leírást pedig itt találsz arról, hogyan is kell kinéznie.