Daphne Prismblossom

Daphne „Őaprósága”

Prismblossom

Tündér - Pixi - Nagykövet - 180 – Dakota Fanning

-----------------:O:-----------------

Húsz centis tömör gyönyörűség. Mint minden tündér, az emberi szem számára könnyű, éteri, légies szépség, fajtáján belül azonban teljesen átlagosnak számít, főleg mert ha meglennének hozzá a méretei jobban hasonlítana egy fénytündérre, mint a pixikre. Haja szőke, mint a napsugár, kiengedve a háta közepéig ér, de teljesen véletlenszerű, hogy reggel éppen hogyan készíti el. Kiengedve, befonva, vagy csak az arca elől tűzi el a rakoncátlan tincseket, máskor szoros kontyba köti. Próbálták már ez alapján megjósolni, hogy éppen milyen kedve van, de az esetek nagy részében ez meddő próbálkozás csupán. A szeme kék, az arcához arányos méretű, az orra pisze, a bőre világos, de nem annyira alabástromfehér, mint lehetne, vagy amennyire szeretné, hogy legyen. Alapvetően vékony testalkatú, a lábai hosszúak, a mellei aprók, de még éppen nem annyira, hogy fiúsnak látszódjon.
A szárnyai olyanok, mint a szitakötőnek, a zöld, a kék és a rózsaszín árnyalataiban irizálnak a napfényben, de egyébként áttetszők, és összecsukva a bokájáig érnek, a tündérportól pedig szinte mindig csillognak, néha már azt hihetnék, hogy hivalkodik vele, hogy ilyen értékes anyagot nem fejt le magáról és tesz vagyonná. Vagy csak nagyon ritkán teszi ezt, teljes titokban.
Az öltözködése az egyetlen, ami tényleg mindig alkalomhoz illő, inkább a viselkedésével és nem a külsejével szeret polgárpukkasztani. A dolgos hétköznapokon előnyben részesíti a könnyű anyagokat, de bálokra belepréseli magát a direkt neki készített estélyikbe, és különösen odavan a mesterien megmunkált apró kalapokért. Cipőre nem lenne szüksége, igazából nem gyalogol sehova, de azért van neki jónéhány pár, hogy még se mezítlábasan képviselje a tündérnép egészét.




A káosz tiszta esszenciája. Szeret kiszámíthatatlannak lenni, és még annál is inkább szeret másokat szándékosan meghökkenteni, megbotránkoztatni vagy zavarba hozni, ezekből már-már sportot űz. Egyébként kedves, barátságos és kifejezetten szórakoztató személyiség, egészen addig, ameddig aki épp megkedvelné rá nem jön, hogy bármelyik pillanatban válhat ő is a következő – Daphne szerint rendkívül elmés, mások szerint inkább gyerekes – csínyének áldozatává. Csak az az emberiség szerencséje, hogy alapvetően jóindulatú. A gyerekes attitűd pedig óhatatlanul is magával hozza a feltételezést is, hogy szétszórt és figyelmetlen, talán még naiv is.
Noha neki rendkívül kényelmes, hogy ilyen képet alakított ki magáról, az igazság ettől egészen távol áll, másképp nem is tudná végezni a munkát, amit rábíztak. Daphne rendkívül jó megfigyelő, gyorsan átlátja az összefüggéseket, hogyha kell keményen az asztalra tud csapni – képletesen értve természetesen – és mindig pontosan tudja mit akar elérni.
Megvan benne a potenciál a születése okán, hogy egy napon királynő legyen belőle, és hosszútávon szeretne is saját kaptárt alapítani, de egyrészt még túl fiatal hozzá, másrészt túlságosan kíváncsi a világra ahhoz, hogy végleg lehorgonyozzon Tír na nÓg mélyén.
Ha meg kéne fogalmazni a rossz tulajdonságait, amit ő maga soha nem tenne meg, akkor szeszélyesnek lehetne mondani, sokszor türelmetlen, főleg tündérségéhez képest, és képes hatalmas hisztikre, hogyha nem kapja meg amit akar.



Daphne képes az pixik hagyományosnak mondható, erős illúziómágiájára. Leginkább kreatív csínytevésekre használja, és bár tudna nagy és részletes illúziókat kialakítani a legtöbbször nincs hozzá türelme és túlságosan nagy gyakorlata sem.
Mivel nincs saját kaptára, sem pedig olyan pixik, akik hozzá lennének kifejezetten hűségesek, ezért nincs senki, akit mágikus módon utasítani tudna, de ez később megváltozhat.


Mr. Jonathan Whiteglass feszengve várakozott a városháza fogadótermében. Őt bízták meg, hogy fogadja a követséget Tír na nÓgból, akiket az ütközés miatt rendeltek Estrance városágba, ha nem lett volna eddig is elég bajuk a városba beáramló jöttmentek tömegei miatt. Voltaképp ez a feladat megtisztelő volt, a jó kapcsolat a tündérekkel sok ajtót nyithatott ki, ráadásul a kislánya Esther már régóta szerette volna látni a lebegő várost, odavolt a tündéres holmikért, és nem akart neki csalódást okozni. Ha szólnak érte pár jó szót a polgármesternél, vagy akár magánál a királynál, az pedig külön nagy segítség lehetett volna a családjuknak, főleg a kuzinjának, aki már régóta rágta a fülét, hogy meggyorsíthatná az engedélyezést, ha esetleg az emberei lelőhelyre bukkannának a Peremnél.
- Megjöttek! Most fordult be az első kocsi a sarkon! – rohant be a terembe Mrs. Pots, aki a cselédek élén valamiért magának érezte a feladatot, hogy méltóképp felkészüljenek a delegáció fogadására. Teát főztek, kekszet sütöttek, meg valami sültről is volt szó, de utána elbizonytalanodtak, hogy a tündérek esznek-e húst egyáltalán, és mivel erre a kérdésre Mr. Whiteglass sem tudta a választ, inkább maradtak az aprósüteményeknél.
Elővette a zsebóráját, amin a másodpercmutató valamiért csigalassan lépdelt előre, talán meghibásodott, ezt is meg kell majd nézetnie egy szakemberrel. Legszívesebben eléjük ment volna, csak hogy túlessenek ezen az egészen, de jólnevelt volt így hát megvárta, ameddig a kocsik, egyik a másik után megállnak az épület előtt, kiszállnak belőle az illusztris vendégek, majd egy csapatként bevonulnak a fogadóterembe.
Mr. Whiteglass találkozott már tündérekkel, de csak olyanokkal, akik jóideje éltek az emberek között. Nem volt felkészülve a fénytündérek vizslató világos tekintetére, sem a két éjtündér sötét aurájára, a faun patájának kopogására pedig végképp nem. Vajon melyikük lehetett a nagykövet? Biztosan a fénytündér, de a férfi, vagy a nő? A levélben nagykövetasszonyt emlegettek, így megköszörülte a torkát, és a nőhöz lépett oda, és felé nyújtotta a kezét, hogy emberszokások szerint kezet csókolhasson neki, jobb híján, merthogy az ő szokásaikat egyáltalán nem ismerte.
- Nagykövetasszony, engedje meg, hogy bemutatkozzak…
A fénytündér nő elmosolyodott, de valahogy úgy, mint aki alig bírja visszafogni a kitörni készülő kacagását.
- Ehemm… - a vékony hangú figyelemfelhívás valahonnan balról érkezett. Mr. Whiteglass azonnal odakapta a fejét, és rögtön szembenézett egy félrebiccentett fejű tündérrel. Vagyis pixivel, aki szemmagasságban, rebegő szárnyakkal lebegett előtte.
- Hadd mutassam be önnek Miss Daphne Primsblossom-ot, Tír na nÓg delegációjának vezetőjét. – lépett oldalra a fénytündér nő, kezével előrébb terelve a pixit. Az arca rángásából ítélve tényleg kisebb csoda volt, hogy nem kezdett el nevetni, és még a túl széles vigyorát sem engedte elterülni. Miss Prismblossom viszont ilyesmivel nem is próbálkozott.
Mr. Whiteglass ellenben majdnem elájult. Ekkora bakot lőni már az első percben, erre az ő gyengélkedő szíve egyáltalán nem volt felkészülve.
- E-elnézést, Miss Prismblossom, csak azt hittem, hogy…
- Tudom, tudom, mindenki magasabbnak képzel, tudja az apám elérte a huszonöt centit is, de hát nem nőhet mindenki olyan nagyra…
- I-igen, valami olyasmi. – nyelt egyet Mr. Whiteglass. Valamiért nem tetszett neki, hogy a pixi még mindig vigyorgott. Ráadásul fogalma sem volt, hogy hogyan szóljon Mrs. Potsnak, hogy kerítsen valahonnan egy megfelelő méretű csészét a teához. Elméletileg már előkészítették a villát is, ami a követség székhelye lesz, de azt sem tudta, hogy ott felkészültek-e ilyesmire.
Átvezette a csoportot a szalonba, ahol már felszolgálták a teát és az aprósüteményeket, természetesen mindet emberi méretekben, de úgy tűnt, hogy Miss Prismblossomot ez egy cseppet sem zavarta. Magához vett egy teasüteményt, ami mögül nem is látszott ki az arca, majd leült az egyik fotel kellős közepére.
- Remélem kellemesen utazott nagysá… - próbált Mr. Whiteglass csevegést kezdeményezni, ahogyan azt illet mielőtt rátértek volna a komolyabb témákra, de már a megszólítás végét is kénytelen volt elharapni.
- Apróságod. – nézett ki Miss Prismblossom a teasütemény széle fölött.
- Parancsol? – kérdezett vissza Mr. Whiteglass meglepetten.
- Nos, nem hívhat „nagyságodnak”, hiszen nézve a tényeket nagynak cseppet sem lehet nevezni, ellenben apró vagyok, így hát az „apróságod” megnevezés egészen helytállónak tűnik.
- Értem…
- Jól van, Mr. Whiteglass? Egészen sápadnak tűnik. Hívassunk doktort?
A férfi úgy érezte, most meg az arcába szökik a vér. Kezdte megbánni, hogy elvállalta ezt a feladatot.
- Köszönöm, jól vagyok, csak ez a nyavajás időjárás… Azt akartam kérdezni, hogy kellemes volt-e… apróságod… útja.
A pixi eközben beleharapott a teasütemény szélébe, összemorzsázta a ruháját és a fotelt is maga körül, de az arca elégedettnek tűnt, így legalább Mrs. Potsnak nem kell majd szégyenkeznie ez után a nap után.
- Jól utaztunk köszönjük, a léghajó egészen menő volt, aztán a polgármester tiszta kedves volt, küldött értünk kocsikat meg minden.
- Menő…?
- Aha. – nézett fel a pixi megint, mint aki nem érti, hogy ezen mégis minek kell megütközni. Mr. Whiteglass egy pillanatig elgondolkozott rajta, hogy talán a tündér még nem beszélte egészen jól az emberek nyelvét, így kerülhetett egy ilyen szleng a hivatalos csevegésbe, ám ha őaprósága nem beszélte jól a nyelvet, akkor mégis hogy lett belőle nagykövet? Vagy úgy egyáltalán, hogy jutott eszébe Tír na nÓgnak, hogy egy pixit küldjenek nagykövetnek, aki összemorzsázza a fotelt?

Nos, Daphne elmesélésében ez a történet a következőképpen hangzik, noha tartsa észben a kedves olvasó, hogy Miss Prismblossom nem a legmegbízhatóbb narrátora a saját életének:

- Mehetek én? – kérdezte Daphne, reménykedve nézve hol a nagyanyjára, aki népes kaptáruk királynője volt, hol pedig a tündérek királyára, aki a lebegő város közepén lévő palotájának a közepén lévő tróntermének a közepén levő székében ücsörgött.
- Nem. – hogy ezt a király, vagy nagyanyó mondta, az változik minden alkalommal, amikor a pixi ezt a történetet meséli, de a lényegen nem sokat változtatott.
- De légyszi! Tök jó nagykövet lennék!
- Nem.
- Lééégyszi!
- Nem!


- De lééééééééééégysziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!
A trónterem felét a szélütés kerülgette, a másik felét pedig a migrén.
- Tehát azt mondod, hogy Estrance nagyon messze van innen? – kérdezte a fénytündér király a halántékát masszírozva.
- Aha. – csillant fel Daphne szeme.
- És elmennél egészen oda, hogy segítsd az országodat?
- Aha…
- És nagyon sokáig nem is jönnél vissza?
- Aha.
A király elégedetten összecsapta a tenyerét.
- Jól van. Mit szólnál, ha te lennél Tír na nÓg nagykövete? Mindenki egyetért?
A trónteremben mindenki egyetértett.

Elfogadva!

Tisztelt nagy.... követ.... asszony. Örömmel jelenthetem be, hogy apróságod belépője rendkívül hatásosra sikeredett, Estrance politikai elitje még hetekig Mr. Whiteglass kontójára fog nevetgélni. Emellett viszont kegyed bemutatkozása nem csak stílusos volt, de reprezentatív is, végülis az egész tündérnép fő követéről beszélünk. A bemutatott jelent tökéletes lenyomatot adott Daphne karakteréről, és előre várom, hová eszkalálódhat még a játéktéren!

Ne felejtsd el elkészíteni a karakterlapodat, ezt itt tudod megtenni, leírást pedig itt találsz arról, hogyan is kell kinéznie.