Let's do the Time Warp again - Moros & Ikaros

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Amikor Moros végül megmozdult, sőt még reagált is arra, ahogy csöndesen sírdogáltam és sajnos hangosan kimondva kérleltem, hogy térjen magához, azonnal felröppentem a párnáról.
- Moros, hát élsz!
Persze mostmár nagyon bántam a hangosan kimondott szavakat, de vissza már nem szívhattam őket, így inkább gyorsan megtöröltem az arcomat a ruhácskám hosszú ujjával, és mérgesen szembefordultam vele.
- Soha többet ne merészelj így rám ijeszteni! – ráztam felé picinyke öklömet. - Ursula teljesen kiborult! Az orvos meg már úton van! Te fogod vele megbeszélni, hogy félreértés történt! – méltatlankodtam, de ugyanakkor.. Megkönnyebbültem. Kimondhatatlanul megkönnyebbültem, de egyben mérges is voltam, meg aggódtam is, és már megint bőgni lett volna kedvem, meg megölelni, és megütni. Főleg megütni, amiért frászt hozta a teljes háznépre.
Vettem két nagy levegőt, szinte fújtattam, majd lassan leszálltam az éjjeliszekrényre, oda, ahol az üvegcse volt korábban.
- Még szerda van. És szerdán azt csinálsz, amit akarsz, de az olyan dolgokat, amik a cselédségnek szívrohamot okoznak, azt csináld házon kívül! Ömmm… mit is csináltál?
Ez határozottan nem úgy tűnt, mint egy öngyilkosság – a legrosszabb, amire sajnos rögtön gondoltam. De ahhoz túlságosan is önmaga volt, mert még magához sem tért teljesen máris intézett felém egy cinikus kérdést, és cseppet sem tűnt csalódottnak, hogy a kísérlete kudarcba fulladt és mégis felébredt, nem is hitte magát a túlvilágon. Ez valami más volt, de hogy mi, arról így viszont a leghalványabb elképzelésem sem volt.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

Hogy őszinte legyek, nem volt egészen átgondolt tervem ezzel az álmodással kapcsolatban. Amennyi volt, abban pedig nem szerepelt az az apró részlet, hogy a cselédségből valaki hiányolni kezd - a szabadnapomon -, és aztán bejön a szobámba és meglátva, hogy alszok úgy dönt, hogy megpróbál felkelteni. Aztán riasztja Daphne-t. Ez utóbbi talán érthető lépés volt, de az előtte lévők kifejezetten udvariatlan viselkedésre utaltak.
- Azt hiszem lesz egy beszédem Ursulával. - dörgöltem meg a szemem, miközben ülésbe tornáztam magam és szétnéztem a szobában. Az álomfőzet üvege most a padlón hevert, darabokban. Nem tudom ki lökhette le, még az is lehetett, hogy álmomban én voltam.
- Várjunk egy pillanatot. - ráncoltam össze a szemöldökeimet, miközben visszapillantottam Daphne apró alakjára. - Azt hitték, hogy meghaltam? Ugyan már, kiskövetasszony. Tudja, hogy túl hiú vagyok ahhoz, hogy megmérgezzem magam.
Persze az, hogy mit csináltam egy nehéz kérdés volt - és mint olyan, az igazság volt a legjobb válasz.
- Aludtam.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Amikor azt mondta lesz egy beszéde Ursulával megemelkedett a szemöldököm.
- Arról, hogy ezentúl magadra akarsz mosni, és magad cserélni az ágyneműdet? – mert ezen kívül csak a bocsánatkérés jöhetett szóba, bár én sem tudtam biztosan, hogyha Ursula látta, hogy Moros aludt, akkor mégis miért akarta felébreszteni, de utólag helyesnek tűnt a megérzése, hogy valami nem volt rendben.
Arra, hogy túl hiú lenne megmérgezni magát félrebillentettem a fejem. Ez nekem sem illett a képbe, nem volt önpusztító típus, vagy legalábbis nem annyira, hogy ténylegesen megölje magát, inkább csak annyira, hogy nagyon látványos legyen, hogyha valami nem volt vele rendben… legalábbis nekem látványos volt. Senki sem issza magát a sárga földig és mászik be mindig más nő ágyába, ha rendben van lelkileg, de az öngyilkosság már túl lett volna egy határon. Viszont az sem volt igaz, hogy csak aludt.
- Hagyjuk a mellébeszélést. – fontam karba a kezem szigorúan. - Olyan lassú volt a szívverésed, hogy bár nem hittem, hogy meghaltál, legalábbis nem máris, de komolyan úgy tűnt, hogy nem fogsz felébredni… Szóval most, hogy mindenki egy megijedt, hogy kómába estél és meg FOGSZ halni, annyival igenis tartozol, hogy legalább igazat mondasz arról, hogy mit szedtél be és miért! – nem kiabáltam vele, de azért erélyes voltam. Tényleg nagyon megijedtem. A hazugságért persze nem haragudtam, a munkánk része volt, de meg volt a helye és az ideje és ez most határozottan nem az volt.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

- Nem. - feleltem még mindig az arcomat dörzsölgetve. - Arról, hogy mégis mi az Adriata legfényesebb csillagáért akart felébreszteni, mikor látta, hogy alszom.
Láttam, hogy felettébb mély csapdába kerültem. Mármint megtehettem volna, hogy felállok és kisétálok a szobából - ami még mindig az én szobám volt, megjegyezném -, de azzal egyáltalán nem lett volna vége a történetnek. Daphne ugyanis addig rágta volna a fülem, amíg végül vagy elmondom az igazat, vagy beleőrülök. És nem akartam megőrülni.
- Óh, az ég szerelmére. - forgattam meg a szemem. - Jól van, hol is kezdjem... Gondolom kitalálta, hogy azt ittam meg, ami a most már törött üvegben volt. Nem egy sima altató, hanem egy félig alkimista főzet, amit a Firesongok druidájától kaptam. Ha valaki megissza és eléggé koncentrál, képes visszakerülni a múltba, egy bizonyos helyre egy bizonyos eseményhez. És ezt egészen konkrétan értem, mintha egy Álmodó álma lenne, teljesen tudatosan. És mint az Álmokban általában, nem feltétlenül egyetlen utazó van ugyanabban az emlékben. Szóval... találkoztam valakivel.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Sajnos ez a pont jogos volt, vagyis jogos lett volna, hogyha nem tűnt volna úgy, mintha tényleg gond van… De ezt majd ők ketten lejátszák, abban biztos voltam, hogy a cselédlánynak ebből nagy baja nem lehetett. azt nem engedtem volna, ha Morosnak meg valakin ki kellett tölteni a frusztrációját, néhány keresetlen szó még nem volt a világ vége.
Viszont legalább már hajlandó volt igazat mondani, ez mindenképp előrelépés volt, és amennyi képtelenséget már átéltünk együtt nem is volt ingerenciám rá, hogy kinevessem, vagy ilyesmi. Jeanne képes volt egy álmodó segítségével átkerülni egy másik világba, Sinarin is kutatta a tudatos álmodás lehetőségeit, szóval egy ilyen alkimista főzet létezése abszolút elképzelhető volt. De hogy miért is ment… Hát összeszorult a mellkasom, pedig nem kellett volna, hogy így legyen. Nem voltak illúzióim arról, hogy egyébként is miket csinált az ő Szent Szabad Szerdáin, amik nekem a Szörnyűségesen Szomorú Szerdák voltak, hasonló okokból, mint amit most is vázolt.
- Elég… unortodox módja ez a randizásnak. – jegyeztem meg. - Szóval megittad azt a löttyöt, amitől a tudatod visszautazott a múlt egy pontos eseményéhez, hogy találkozz valakivel, aki ivott egy ugyanilyet. Nem tudom, egy kávézás nem lett volna egyszerűbb?
Közben Ursula berohant a szobába.
- A doktor már… úton… Mr. Greycloud? Hát felébredt! – Ursula szeme egyenesen könnyes volt a boldogságtól.
- Úgy tűnik vaklárma volt a dolog. Mikor ér ide Silversage?
- Azt nem tudom, de azt mondta siet.
- Jó. Azért szeretném ha így is rád nézne. – pillantottam itt Morosra.
- Hozzak addig esetleg egy teát? Vagy enni? Mr. Greycloud elég sápadt még mindig, de a csütörtöki húsleveshez még vágják a tyúkot, a kiskövetasszony meg nem túl nagy étkű de összedobunk valamit.
- Csináljon csalánteát és keverjen hozzá áfonyát, hogy elnyomja az ízét, és majd hozza a társalgóba, köszönöm Ursula! – mosolyogtam rá a cselédlányra, aki látszólag nagyon-nagyon segíteni szeretett volna valamiben, ami nem volt igazából, de nem akartam elvenni az örömét. A csalán meg kitisztította Morosból bármit is ivott, hogy később ne lehessen mellékhatása. Vagy legalább enyhe. Amikor a lány elment felröppentem.
- Nos, gondolom nem az ágyadban akarsz erről beszélgetni, szóval átvonulhatunk a társalgóba, ha az kényelmesebb és professzionálisabb lenne. Már ha szerdán hajlandó vagy oda betenni a patád.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

Nem értettem Daphne miért mindig ezzel a témával ugratott. Vagy nem tudta elképzelni, hogy én mást is tudok csinálni valakivel a szédítésen kívül, vagy a Szabad Szerdáimról voltak - csak félig helytálló - elképzelései.
- Ha túljutott a csipkelődésen, kiskövetasszony, tájékoztatnám, hogy nem szükséges féltékenynek lennie. Ugyanis akivel találkoztam egy férfi volt. Vagy hát, ez vitatott, abban a korban volt, amikor már azt hiszik magukról a fiúk.
Nagyjából eddig jutottam, mikor a nagyon lelkes Ursula megjelent. Nem akartam csalánteát, meg úgy egyébként mást sem, de úgy tűnt Daphne nem igazán várta meg a véleményemet. Szóval csalántea. Végülis a kecskéknek szeretniük kellett a csalánt, főleg áfonyával.
Ahogy a cseléd kisietett én felálltam és nyújtózkodtam néhányat. Most nem viselt meg annyira a dolog, mint legutóbb, legalább is nem éreztem, hogy előre görnyedve akarnék zihálni. Talán mert ezúttal számítottam rá.
- Ahogy szeretné. De csak hogy megválaszoljam a fel nem tett kérdéseit, nem voltam veszélyben, ugyanis már csináltam ilyet. Lughnasad idején. Ez semmiben sem veszélyesebb, mint egy jól sikerült este a centrumi lebujokban, és egyáltalán nem befolyásol semmit a követség életében.
Vagyis semmi okom nem volt megosztani előre, ez volt, amit főleg magamnak akartam bemesélni. Egyáltalán nem volt oka annak a bűntudatnak, amit a lopott Daphne felé küldött pillantásomkor éreztem.
- Legyen akkor a társalgó.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Nagyokat pislogtam. Hát egy férfire tényleg nem lett volna féltékeny, normális esetben legalábbis azt mondtam volna, neki volt olyanja, ami nekem nem volt, ám ez egyáltalán nem volt normális eset. Egy férfi is el tudta őt vinni innen. El tudta venni… tőlem. Ami tudtam, hogy rettenetes gondolat volt, de már kezdtem velük megbarátkozni. Én sosem állítottam magamról, hogy önzetlen és jóságos lettem volna. Éppen ellenkezőleg, így hát megengedhettem magam az ilyen kisajátító gondolatokat is.
- Hát, minden nap tanulok rólad valami újat. Nem néztem volna ki belőled, hogy a fiatal fiúk is érdekelnek, de nem ítélkezek. Mármint, emiatt éppen nem. Továbbra is áll viszont a kérdés, hogy miért nem kávézni vitted, vagy nem tudom ők hogy randiznak.
Ami azt illeti én még sose randiztam úgy egyáltalán. A kaptárban csak ráböktem valakire, aztán este már a szobámban volt, szolgálatra készen, a seregben meg, alkalom és alkohol szülte az együttléteket, de a normális randi csak a dolgozó pixiknek jutott, a királynőknek nem. Egyébként nem hiányzott, úgyse olyan lenne, mint az Én és a Kapitányomban.
Felemelkedtem és átröppentem a társalgóba, majd letettem magam az egyik nagy kanapé párnái közé.
- Attól még, hogy egyszer már csináltad, honnan lehetsz benne biztos, hogy ez biztonságos? Nem csak nekem a hiányosak az ismereteim az alkímia területén, hanem általában maguk az alkimisták sem tudják, hogy amit összekotyvasztanak, annak még milyen egyéb mellékhatásai lehetnek. Ráadásul, hogyha egy faun ünnepen ittál ilyet, akkor ez valami rituális cucc volt, tehát még annyira sem tudják mit csinál még azon kívül, amit mondanak. Szóval legalább igyál meg egy bögrét valamiből, amiről tudjuk kipucolja a véred bármi is volt ez.
Ennyi igazán megtehetett.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

Daphne eszmefuttatására képtelen voltam megállni, hogy a tenyerembe temessem az arcomat, ami után épp csak sikerült elkerülnöm egy díszes, faragott oszlopot, mielőtt nekimentem volna.
- Adriata kegyelmezz... A kisasszony el fogja érni, hogy az istenek megharagudjanak rám ennyi fohászkodás után. Nem, nem randizni voltam. És csak hogy leszögezzük, nem tetszenek a fiatal fiúk.
Követtem a levegőben lebegő főnököm, át a követség épületén a nagy terembe, amit telepakoltunk - bár főleg a cselédek - asztalokkal és székekkel, és az ilyen vészhelyzeteken kívül csak hivatalos megbeszélések alatt használtuk. Legalább is a tudomásom szerint, hogy Daphne mit csinált, míg nem voltam itt, az teljes rejtély volt.
Kinyitottam neki az ajtót, aztán leültem egy székbe - a kelleténél nagyobb lendülettel - és nekidőltem a háttámlának.
- Ha kevésbé lesz attól izgatott, hogy megiszok egy csésze teát, nem ágállok ellene. De szerintem akkor is szükségtelen. Decima érti a dolgát és egész életében ilyen főzeteket kotyvasztott.
Fantasztikus precizitással ignoráltam a tényt, hogy mennyire hasonlítottam most rá, mikor arról győzködött a lidérctámadás után, hogy nem kell neki védelem. Az ilyen hárításokban mindig kifejezetten tehetséges voltam.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Oké, ennyi magyarázkodás után már elfogadtam, hogy nem randizott azzal a fiatal fiúval. Viszont még mindig terelt, és az volt a baj, hogy engem pontosan az érdekelt a legjobban, amit ennyire nagyon nem akart elmondani. Az biztos fontos volt, és érdekes is, ráadásul már annyi mindent megosztott velem, magáról, a múltjáról, még az álmairól is, amik pedig voltak olyanok, hogy megértettem volna, ha magában akarja tartani… de ezt most nem akarta elmondani. Annyira furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy arra nem voltak szavak.
- Kevésbé leszek tőle izgatott, és még kevésbé, ha Silversage is azt mondja, hogy kutya bajod. – bólintottam. A tea kérdést megnyertem, de kezdtem rájönni, hogy ez volt a kisebb csata. - Viszont még mindig mellébeszélsz. Elmentél a múltba találkozni egy fiúval, de harmadszorra kérdezem meg, hogy ahhoz, hogy találkozz vele miért kellett a múltba menned. Mármint… Ezt valami lélekbúvár tanácsolta, hogy találkozz a fiatalkori önmagaddal, hogy feldolgozz valamit? Mert másra már nem tudok gondolni, de támogatom, hogyha ilyen módon akarod fejleszteni magad.
Tényleg nem volt több ötletem.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

Silversage neve lassan olyan volt a követségen, mint egy fenyegetés. Ha valamelyikünk nem akart valamit, vagy nagyon ellenkezett, a másik azonnal a nyakába varrta, hogy szólhat Silversage-nek is. És általában működött.
- Komolyan orvosi igazolás szükséges hozzá, hogy elhiggye, hogy nem fogok összeesni a következő pillanatban?
Csak hogy demonstráljam, mennyire is voltam ébre megfogtam a társalgó közepét elfoglaló hosszú, vastag fából faragott asztalt, aztán gond nélkül megemeltem és finoman visszatettem a helyére.
- Látja? Jól vagyok.
Érdekes volt, hogy Daphne-t a miért foglalkoztatta jobban, a ki valamiért egyáltalán nem - vagy csak nagyon jól rejtette. De sajnos most a miért és a ki úgy fonódtak össze, mint a faunszarvak és a tündérszárnyak Ikaros testén. És ugyanolyan bizarr összhatást keltettek.
- Azért, mert akivel találkoztam még meg sem született. - feleltem végül, megunva Daphne fülrágását. - Az emlékekbe nem csak onnan lehet visszautazni, amit mi itt jelennek hívunk. Bárki, aki vissza tud emlékezni rá ott találhatja magát.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

- Komolyan. – válaszoltam, majd rezignált arccal néztem, ahogy csak így megemel egy asztalt. Általában kedveltem ezeket a kis erődemonstrációkat, de tudtam, hogy Morosnak milyen erős volt a mágiája. - Ezt pedig még a legrosszabb napjaidon, félholtan is meg tudod csinálni. – intettem az asztal felé.
Viszont arra legalább rávettem, hogy beszéljen, még ha harapófogóval is kellett belőle kihúzni az információkat, megérte, mert minden alkalommal csak egyre érdekesebb dolgokat mondott.
- Na várjunk. Tehát ő még meg se született, de emlékezett valamire, amire te is emlékszel most a jelenben? Vagy nem kell ennyire konkrétan emlékezni? Meg… ha még meg sem született, akkor hogyan lehet annyira biztos, hogy valaha meg fog születni? Mi van, hogyha sose születik meg? Mármint ez megeshet… Na jó, erre az utóbbira valószínűleg te se tudod a választ, de a jövő nincs kőbe vésve. Vagy nem olyanba, amit ne lehetne összetörni.
Nagyot fújva hátradőltem a párnákon.
- És mit akartál megtudni a még meg sem született jövőbeli fiatal fiútól? Adj már egy nevet légyszi, hogy ne kelljen mindig így hivatkoznom rá.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

Igazából a kötekedése Daphne mércéjével számítva már dicséretnek számított, bár most nem voltam abban az állapotomban, hogy rájátszak. Talán tényleg volt valami mellékhatása az álmodófőzetnek, mert még egy tisztességes felvágós félvigyort sem villantottam rá. De volt fontosabb témánk is, amit meg kellett beszélnünk. Illetve nem kellett, de Daphne biztosan nem engedett el azelőtt, hogy kitárgyaltuk volna.
- Nem csak saját emlékekkel működik, elég, ha valami esemény, ami legalább egy halovány nyomot hagyott a történelemben. Mint például egy léghajóbaleset Estrance fölött.
Ennyiből már valószínűleg értenie kellett, hogy hol is jártam épp - de aztán, ahogy tovább beszélt egy pillanatra teljesen lefagytam, még levegőt is elfelejtettem venni egy pillanatra.
Az, hogy valami kőbe volt vésve, az egy felettébb közkedvelt szójáték volt, amit rengeteg költői vénájú ember vagy tündér használt. De az, hogy ezt a követ össze is lehet törni, már ritkább volt. Daphne volt a második, akinek a szájából ezt hallottam - vagy hát, a normális időrendben az első.
De Ikaros sosem említette Daphne-t. Psyche-t igen, a kiskövetasszony visszafogottabb nővérét, de ezek szerint Daphne is ott volt, legalább annyi időre, hogy Ikaros átvehesse a szava járását. De akkor miért nem említette? Haragudott rá? Talán Daphne volt az oka, hogy Ikaros anyja eltűnt és nem jött többé vissza? De az feltételezett dolgokat, amik eddig kényelmesen pihentek a "nem foglalkozunk vele" feliratú dobozban a lelkem legmélyén, és nem akartam kinyitni őket. De úgy tűnt valamikor a jövőben muszáj lesz.
- Ikaros. - feleltem az utolsó kérdésére. - A fiút, akivel találkoztam, úgy hívják, hogy Ikaros Greycloud.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Ha lett volna a számban ital, most kiköptem volna. Mondhatott volna csak egy keresztnevet, de hozzá kellett tennie a vezetéknevet is, innentől kezdve pedig elég egyértelmű volt a dolog. Mondjuk nem vállalta volna be ezt, hogyha az egyik unokaöccsével akart volna találkozni, akinek az egyik fiútestvére volt az apja.
- Ikaros Greycloud. – ismételtem meg nagyon lassan a nevet. Szinte ízlelgetve, miközben barátkoztam a gondolattal, hogy egy napon Morosnak fia fog születni valakitől. Mármint persze, egy napon ennek meg kellet történnie. Bármennyire ide akartam láncolni magamhoz, tudtam, hogy ez nem örökre fenntartható így, és az egyik Szomorú Szerdán majd jönni fog valaki, aki szebb lesz, jobb lesz, kedvesebb lesz, de legfőképp nagyobb lesz mint én, és Moros majd ki fog sétálni innen, hogy új életet kezdjen és családot alapítson, csak ezt a gondolatot eddig könnyedén el lehetett hessegetni, hogy nem kell vele foglalkozni, mert még ő sem foglalkozott vele. Mostanáig. Mert ha találkozott a fiával a jövőből – bármennyire abszurd is volt ez – akkor igenis foglalkoztatta a lehetőség.
- Jó név, tetszik. – mondtam, miközben szépen lassan akklimatizálódtam a helyzethez. - Tehát… találkoztál vele szándékosan a léghajóbaleset idején, szóval nem csak véletlenül. Ezúttal nem, ami azt feltételezi, hogy korábban már találkoztál vele és… újra akartad látni, vagy a jövő van annyira szövevényes, hogy ki akartad róla faggatni?
Erre álmomban sem gondoltam volna. Még rémálmomban sem, de ez most egészen egy rémálommal ért fel. Kellett nekem ennyit kérdezősködni, de Adriata látta a lelkem, hogy erre tényleg nem számíthattam.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

Daphne hasonlóan fogadta a híreket, mint én - ledöbbenve és először teljesen dermedten. De egy ilyen fejleményt nem lehetett jól fogadni, ez ahhoz messzemenően túl abszurd volt. Miután pedig átrágta magát azokon a részeken, amit nem lehetett megemészteni, apró főnököm is maradt a praktikus részleteknél, és ismét visszatértünk a miérthez.
- Találkoztam. - biccentettem kurtán. - A Lughnasad idején ő egy fegyvert keresett ugyanabban az emlékben, ahol én, Moira és Zoi egy gyilkost. Előtte pedig, az Imbolc alatt a Firesongoknál én utaztam az ő emlékébe, a jövőbe. Amikor még fiatal volt, elég kicsi, hogy a nyakamba vehessem.
Nem akartam minden rettenetes és tragikus részletet közölni, de aztán elöntött egy furcsa, új érzés. Valami, ami azt suttogta a fülembe, hogy végre találtam valakit, aki talán válaszokat adhat. Akinek elmondhattam a kételyeimet, mert talán ugyanazokat a megoldásokat kereste volna, mint én. Még ha mindösszesen kétarasznyi is volt.
- Egy kicsit mindkettő. A jövő, amit Ikaros lefestett nem túl szívderítő, ugyanis háború van. A Perem ellen. Ő pedig ott találta magát a közepén, együtt Moirával, néhány emberrel, Psyche kisasszonnyal, és most mind küzdenek a győzelemért.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Tehát ez az ügy már tartott egy ideje, és bár beszélt nekem az Imbolcról, a Vörös Napról, de a fiúról nem. Nem tudtam eldönteni, hogy szándékosan titkolta el, vagy itt húzta meg a határt, hogy mi számított teljesen a magánügyének. De ezek szerint Zoi is találkozott vele, sőt Moira is… Bár ők a testvérei voltak, azért mégse esett jól, hogy én még az információból is kimaradtam eddig, és Moros igazából most se akarta elmesélni, csak erőltettem. Mindenesetre az emlékek közötti utazás lehetősége nagyon is érdekfeszítő volt. És ha látta Moros a fiát kicsiként a nyakába vette az már egy komoly érzelmi kapcsolatra utalt. Olyanra amilyen neki nem volt az apjával, és nekem sem az enyémmel.
Végre viszont elkezdtem válaszokat kapni a miértekre is, és bár ez sem volt túl rózsás, ezt legalább nem bántam meg.
- Tehát, minden igyekezetünk ellenére, Westerburg kapitány minden igyekezete ellenére is a háború meg fog történni? Ha ez tudom nem megyek Sinarinba… És a fiad, az ikertestvéred és az én nővérem harcolnak ellene? Na ez teljesen kizárt. Ha Psyché harcol, akkor én is, a hadseregben a felettesem. Ha én harcolok, akkor meg te is, mert én a te felettesed vagyok. És ha mi harcolunk, akkor Zoi is, mert biztos nem viselné el, hogy itthon hagyjuk. Mondjuk ezek így már nem is rossz esélyek. A fiad is olyan erős, mint te? Mert akkor viszont nem hogy nem rossz az esély, de egészen bizakodó is vagyok.
Persze nem tetszett egy háború ígérete. Nagyon nem. De legalább hazai terep volt.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

Sajnos Daphne egyenesen rátapintott a lényegre, amit én szánt szándékkal hagytam ködösen. A nevekre, amiket nem említettem. Akiknek a sorsát pontosan tudtam, és Ikaros megesketett, hogy a körmöm szakadtáig küzdök ellene.
- Harcolunk, mindannyian. Bár a kisasszonyt Ikaros sosem említette név szerint, de... Ugyanezt mondta nekem. Hogy ha a jövő kőbe is van vésve, törjem össze. Szóval ott volt, legalább annyira, hogy elhallhassa ezt. De ahogy a háborúban megesik...
Egy pillanatra megtorpantam. Tudtam, hogy ha kimondom, ami a nyelvem hegyén volt, azt Daphne biztosan nem fogja jól fogadni, de ha ezt nem tudtam elmondani neki, akkor nem is várhattam tőle semmit. Akkor nem kérhettem a segítségét, szóval eljött a pillanat, amit eddig halogattam. Amikor elkellett döntenem, hogy megbízok-e annyira Daphne-ban, mint a saját családomban.
- ...ahogy a harcokban ez megesik, meghalunk. Én ott, akkor, mikor Ikaros a nyakamban volt. Zoi máshol, a Perem egy más szegletében. Chloe összetörik azért, mert nem tud nekünk segíteni, aztán meghal ő is. Elesünk a csatában a titánok és az általuk behálózott őrültek ellen. Ez van a jövőben.
Ez elmondva tragikusabbnak hangzott, mint ahogy először elfogadtam. Talán Ikaros esküje tehetett róla, a remény, amit neki adtam, mégis nekem kellett tenni érte. Pedig tragikus is volt, szóval a bordáim közé markoló jeges ujjak természetesnek kellett volna, hogy legyenek.
- Ikaros különleges. Nem csak faun, ő egy félvér. Nem árulta el, hogy milyen tündér, de szarvak és farok mellett szárnyai vannak. Hogy mennyire erős, azt csak megtippelni tudom, de szerintem a világ még nem látott olyat, mint ő.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Az, hogy Moros fia még csak meg sem említett engem a jövőben, az azért fájt. Psychét bezzeg említette. Ez nem tetszett, bár nem tudtam volna megmondani, miért. Talán reméltem, hogy még ekkor is része lehetek Moros életének, bár ha jobban belegondoltam… Talán túlságosan fájdalmas lett volna a közelükben lennem, az pedig egy még sötétebb jövőt vetített elém, amelyben még mindig nem voltam túl a faunon. Minden egyes gondolattal egyre kevésbé voltam elégedett a jövő ilyen irányú folyásával.
Csöndben hallgattam, ahogy Moros folytatta, de… felröppentem. Nem. Erről hallani sem akartam. Az, hogy Moros meghal, amikor a fia még gyermek, hogy Zoi is meghal a harcban, ez képtelenség volt.
- Nem, nem és nem! – csattantam fel. Hevesebben, mint akartam. - És ezt te csak így mondod? Ilyen nyugodtan? Beletörődve? Tudd meg Moros Greycloud, hogy most, hogy tudom, nem fogom engedni, hogy meghalj. Fel fogod nevelni azt a szerencsétlen gyereket felnőtt koráig, nem csak megcsinálod aztán majd csináljon vele más, amit akar! És azt mondod még látta is? Traumatizáltad egy életre! Az istenekre!
Szerencsére gyorsan kitomboltam magam, és leereszkedtem az asztallapra, majd kezem hátratéve elkezdtem fel alá járkálni.
- Jó. Ha tudod hol és hogyan fog megtörténni, meg hogy nagyjából hány éves lesz akkor Ikaros, akkor mindent meg fogunk tenni, hogy a jövő másképp alakuljon. Számítunk rá, felkészülünk, meg teszek arról, hogy a fiad ne csak egy szavamjárását tanulja el, hanem tisztes katonakáromkodásokat is, csak hogy bosszantsalak. Meg akkor hátha engem fog emlegetni Psyché helyett. Nem is szereti a gyerekeket tudtommal! Bár kifejezetten én sem mondjuk… Emellett meg foglalkozunk vele, hogy rendesen felkészüljünk az ellenségre is. Titánok, meg őrültek azt mondod. Őrültekből van elég így is, azokra sok minden jó, de mik azok a titánok? – fordultam itt felé.
Az meg, hogy Ikaros félvér volt, annyit jelentett, hogy faun nőkre ezentúl nem kell féltékenynek lennem. Ez is valami volt.
- Azért biztos látott már a történelem faun-tündér nászt. Bár az valóban ritka, hogy valaki mind a két örökségét teljesen használni tudja. Nade, anyjától függően kerítenünk kell neki egy jó fénytündér vagy éjtündér tanárt is, hogy kiképezze rendesen, ezt is felírjuk a listára.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

Eddig mindig kissé bizonytalan voltam abban, hogy miért pont Darazsaknak nevezték a pixi kommandókat, akik az emberháborúk alatt harcoltak, de a fel-le cikázó, bosszúsan zümmögő Daphne látványa minden kérdésemet megválaszolta. Csak ne lett volna ennyire fenemód vonzó, amikor ilyen parancsolgatós kedve volt. És még a teljes nevemen is hívott.
- Na jó, ilyen témák között nehéz professzionálisnak maradni, szóval... - Egy pillanat erejéig megköszörültem a torkomat. - ... megtennéd, hogy lenyugszol? Még nincs itt se a háború, se a halálom, se semmi. Ikaros sincs. Felesleges ennyire felpaprikáznod magad, Daphne.
Kifejezetten furcsa volt tegezni a tündér kiskövetasszonyt ennyi idő után. Eddig csak magamról megfeledkezve csúszott ki a számon a keresztneve, ez volt az első alkalom, hogy tudatosan váltottam hangnemet. De mégis ki hibáztathatott volna.
- Egyébként... meg akartalak kérni valamire. - folytattam, egy fokkal halkabban az előzőhöz képest. - Megesküdtem Ikarosnak, hogy elkerülöm ezt a jövőt. Ha nem is neki, annak az énjének, akivel találkoztam, akkor annak, aki még meg sem született. És nem tudok senkit, aki segíthetne. Aki lenne olyan makacs, olyan kérlelhetetlen... és ezek mellett olyan leleményes, hogy tudjon ebben segíteni. Rajtad kívül. Még akkor is, ha közben kiabálsz. És remélem átérzed, hogy ezt milyen kurvanehéz volt bevallani, szóval elvárom, hogy értékeld.
Túloztam, nem kiabált, de a szokásos pixi cincogáshoz képest egész vehemensen adta elő a követeléseit, én pedig összefontam a karmaimat a mellkasom előtt, hogy ne látszódjon nagyon a libabőr. Ki hallott már libabőrös kecskéről egyébként is?
- A titánokról csak tippelni tudok. Szerintem a jövő így nevezte el azokat a lényeket, amikről Westerburg gróf is beszélt, amik az új Peremvidéket lakják. Ikaros felettébb hálás lenne, ha megtudnánk, hogyan lehet megölni őket és meghagynánk neki az információt ajándékként.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Daphne. tetszett, ahogy a nevemet mondta, már a lidércek világában is tetszett. Így egyrészről könnyű volt lenyugodni, csakhogy egy másik fajta izgalom vegye át a helyét, amit persze el is hessegettem rögtön, mert az végképp nem illett ilyen sötét témákhoz. Most volt talán az első olyan alkalom, hogy kiléptünk a professzionális keretek közül, vagyis ő. Én mindig is tegeztem, nem tudom miért, talán mert amikor ugrattam a nevével ahhoz nem illett a magázás. És tényleg felesleges volt méregbe gurulnom, de nem tehettem róla. A lehetséges halála nagyon felzaklatott, és legszívesebben már most rohantam volna, hogy megtegyek mindent az elkerüléséért, csak tudtam, hogy nem lehet. Legalábbis ennél többet, minthogy beszéltünk róla. Így hát abbahagytam a járkálást és leültem az asztal szélére. A lábam a szakadék felett lóbáltam, miközben próbáltam magam megnyugtatni, logikusan gondolkozni, figyelni… Morosnak talán most inkább empátiára volt szüksége, meg pátyolgatásra talán. Hát, igyekeztem, még ha én inkább a cselekvéshez voltam is szokva.
Viszont, amit ez után mondott… Ő most… bókolt nekem? Mármint nem viccből, meg nem piszkálásból, hanem úgy… tényleg? Ez furcsa volt. Nagyon furcsa. És ki tudott volna neki így nemet mondani? Én biztosan nem voltam rá képes.
- Jól van. – mondtam egy nagy levegővétel után. - Értékelem, határozottan fejlődés jeleit mutatod. És segítek. Persze, hogy segítek, amiben csak tudok. Biztos vagyok benne egyébként, hogy Zoi, Moira, de még akár Adam és Nova is segítenének mindenben, bár nem kell őket beavatni a részletekbe. Csak tudd, hogy nem vagy egyedül ezzel. Hogyan tudnék neked segíteni?
Őszinte voltam. Maszkok, játék, vagy bármi ilyesmi nélkül, mert tényleg segíteni akartam neki, és végső soron közvetve a fiának is. A titánok megölésére bólintottam, valószínűnek hangzott, amit mondott.
- Ez logikusan hangzik, lehet csak később fognak nekik nevet adni. Nem tudom, hogy amit mi fogunk találni erről, az segít-e annak a jövőbeli Ikarosnak, akivel beszéltél, főleg ha elkerüljük a végzetedet, de mivel nem ismerjük a jövőbelátás szabályait, ezért ártani nem árthat, ha valahogy megpróbáljuk eljuttatni hozzá az információt. Tehát a feladat, a titánölés. Nem lehet nehezebb Gideonnál, vagy a toronynál, vagy a horgonynál. A horgonynál gonoszabb pedig semmiképp sem lehet. Megoldjuk valahogy. Egy világvégét megoldottunk, mit nekünk még egy? – engedtem meg magamnak egy kis mosolyt.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

Úgy éreztem magam, mint nagyon régóta nem. Azóta, hogy gyerekként először magamra vettem azt a maszk alakú páncélt, ami megvédett a világtól, és amit azóta soha nem vettem le teljesen. Most mégis, így ott álltam - vagy hát ültem - egy nő előtt olyan meztelenül, ahogy eddig senki nem látott.
- Őszintén nem tudom. Ha tudnám, könnyebb lenne, de nem az. Ebben az egészben semmi nem az. - ráztam meg a fejem, aztán a tekintetem önkénytelenül fordult lefelé, a padló irányába, pedig nem volt ott semmi érdekes. - Nem tudom hogyan működik az idő, ez zavar talán a legjobban. Nem tudom, hogy tényleg össze lehet-e törni azt a követ, vagy Adriata végérvényesen megszabta az utamat. De ez utóbbit nem hihetem el teljesen, mert azzal már megszegném az ígéretem. És ez a bizonytalanság jelenleg egészen mélyen kikészít. Érted már, miért nem szoktam senkit túl közel engedni ahhoz a viharhoz, ami bennem van? - néztem Daphne felé egy szomorkás mosollyal. Nem értettem, miért ült most ez ennyire meg a lelkemen. A faunok között jobban viseltem, de talán a faunok között volt más, amire figyelhettem. Most éppen nem.
- A titánok legalább itt vannak, szóval az egy fokkal egyszerűbb, mint az idő folytonosságán gondolkozni. Talán beszélnünk kellene még egyszer Westerburg gróffal, vagy végre a saját szemünkkel megnézni ezt az eljövendő csatateret. Óh, igen, ha a teljes képet szeretnéd, a Peremen fogok meghalni. Egy emberekből, tündérekből, meg mindenféle félvérekből álló csapat ront elő az erdőből, és az egyikük lelő. Ikaros kultistáknak nevezte őket.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Még sosem láttam ennyire elveszettnek. Különös volt ez az új Moros, de igazából emberibb, mint amit eddig mutatott magából. Tulajdonképp megtisztelő volt, hogy hajlandó volt tényleg ennyire sebezhetőnek mutatkozni előttem, de ezt a világért sem mondtam el neki, és ezer világért sem éltem volna vele vissza. Az még nálam is átlépett volna egy képzeletbeli határt. Egy ideig csak a szárnyam rezgése hallatszott, és ameddig Moros a padlót bámulta odarepültem a combjára majd térdelve ültem le és előrenyúlva megfogtam az mutatóujját. Az emberek ilyenkor bíztatóan meg szokták fogni a másiknak a kezét, de tőlem csak ennyi telt sajnos.
- Valljuk be, ez azért nem a szokványos viharod. Ez senkinek sem lenne se szokványos, se könnyű. Sőt, igazából egészen jól viseled a dolgot. Én a helyedben már biztos vad alkoholizálásba kezdtem volna, és minden mindegy alapon romboltam volna a környezetemet. Aztán másnap reggel, iszonyatos fejfájások közepette azért eszembe jutna, hogy a sorsban nem hiszek. Sok mindenben igen, de ebben nem. Annyiakat vezetett már tévútra, hogy azt hitték, tudják mi a sorsuk, mert valaki megjósolta nekik, aztán sosem úgy lett. A sorsra azok mutogatnak, akik nem akarják vállalni a felelősséget a tetteikért. Vagy ilyen akarnál lenni? Szerintem az istenek megjutalmazzák a bátrakat, akik küzdenek, és ha volt is sors, bár szerintem továbbra sincs, hát ezért hajlandók lesznek átírni. Rávesszük őket, hogy idefigyeljenek néha, és átírják. – nagyon szépen hangzott, egészen büszke is voltam erre a kis beszédre, bár ötletem sem volt, hogy ezt mégis hogyan fogjuk elérni. Azt hiszem tényleg csak az segíthetett, ha elég nagy ribilliót csináltunk nekik, és például, amit a lidérceknél műveltünk már elég jó kellett legyen ahhoz, hogy Vahe legalább felénk fordítsa azt a nagy piros szemét. Utána meg jönnek a többiek is, csakhogy ki ne maradjanak.
- Jól van, nézzük meg magunknak ezt a titán népet és a csatateret. Tudod mit akartak tőled azok a… kultisták? Talán találunk módot, hogy távol tartsuk őket.
Még valami motoszkált a fejemben, bár tudtam, hogy Moros hallani sem akar majd róla, de muszáj volt felvetnem.
- Mi lenne ha... Ha a kérdéses időben mondjuk nem lennél a környéken? Nem azt mondom, hogy menj és vidd a fiadat innen messzire, és hagyd a harcot másra, ennél már jobban ismerlek, ne aggódj. Csak azt, hogy a kérdéses időintervallumban, mondjuk onnantól, hogy a fiad megtanul járni addig ameddig be nem tölti az ötvenek, éljetek máshol. Menjetek Tír na nÓgba, Sinarinba, vagy a tengerhez… A tenger nekem különösen tetszett. Aztán amikor már felnőtt ő is és készen áll visszajöhettek bekapcsolódni, mint apa és fia. Ígérem nem aratok le minden babért előletek.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

Daphne gesztusa egészen furcsán hatott, és egyelőre nem is nagyon tudtam mit kezdeni vele. De nem húztam el a kezemet, csak hagytam, ahol volt és néztem le apró főnökömre. Valamiért elhittem neki, hogy tényleg segíteni akart meg bátorítani, ahogy éppen tudott.
- Ikaros is a sorson volt fennakadva. - mondtam egy halovány mosollyal. - Lehet mégiscsak több időt tölt majd veled, mint az először látszott. De ha a sors tényleg nem létezik, a jövő ettől függetlenül még is. Csak azt lenne jó tudni, hogy ezernyi, mint Adriata csillagai, vagy egyetlen, mint Syvelle holdja. Ha már az istenekről beszélünk.
Különös élmény volt ez az egész beszélgetés. Más körülmények között ha egy nő ennyire bennsőséges volt velem, már két mondattal ezelőtt ágynak estünk volna, így viszont olyanra voltam kényszerítve, amire még nem: hogy ne fojtsam szexbe az érzelmeimet és kénytelen legyek beszélni róla.
Daphne-nak biztos igaza volt, ez a főzet mellékhatása kellett, hogy legyen.
- Ami azt illeti, tőlem szerintem semmit. Olyan érzésem volt, mintha inkább Ikaros lett volna a célpontjuk, bár elképzelni sem tudom, hogy miért. Talán azért, amilyen - és pont azért nem bújhatunk el sehová ötven évre. Félvér, abban a jövőben minden nép kivetette maga közül. Tír na nÓg, Sinarin, csak Estrance-ban maradhatott egy ideig, a Perem küszöbén. Nincs igazán hová menekülnünk.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Nem tudtam igazán, hogy mennyire sikerült a kísérletem, hogy kicsit megnyugtassam kedvenc asszisztensemet, mindenesetre bíztató kezdet volt, hogy nem húzta el a kezét, és halványan el is mosolyodott miközben beszélt. Kicsit még zavarba is jöttem tőle, így lassan elengedtem, és visszatettem a saját praclijaimat a térdemre, de nem álltam fel onnan, ahol voltam - vagyis Moros combjáról, de hát nem volt túl nagy választék, hogy hogyan üljek megfelelő közelségben, de mégis szembe vele. Az arca magasságában lebegni zizegő szárnyakkal meg nem akartam, az olyan hangulatromboló lett volna, bár nem is tudtam igazán, hogy ez most milyen hangulat volt voltaképp. Akikkel eddig hasonló helyzetben beszélgettem, azok mind a családtagjaim voltak, Nova, Psyché, talán otthon még néhány testvérem. Az alám beosztott katonákkal meg másképp voltam támogató, szigorúan megtartva a felettes-beosztott viszonyt. Ezt itt is megtehettük volna mondjuk, de mégis túlléptünk rajta, és az egész inkább családias lett. Vagy baráti? Közeli barátok, azt hiszem ez a megfogalmazás tetszett a legjobban, ha már többek nem lehettünk, bármit is terjesztett édes öcsém.
- Én reménykedek benne, hogy inkább olyan, mint Adriata csillagai. – mondtam, miközben a tekintetem inkább lefele tévedt. Nehéz volt így a szomorú, de mégis halványan mosolygó arcára néznem, olyan szívfájdító volt. Valójában ebbe az egészbe majd’ beleszakadt a szívem, de ameddig voltak gyakorlati teendők, addig el tudtam kerülni, hogy a lelkem szenvedjen, és most sem tehettem mást, mint amit eddig is ezen a téren: vártam, hogy idővel majd elmúlik magától. Egyelőre persze abban a szakaszban jártam, amikor napról napra csak rosszabb lett. - És ha tudnánk ezeket a dolgokat, akkor egyáltalán nem lenne szükség papokra, sem imákra, sem áldozatokra. Te amúgy is jobban tudod ezeket a dolgokat, te vagy a vallásosabb kettőnk közül. Ha szerinted segít, elmegyek én is templomba, és még imádkozni is hajlandó vagyok a Csillagok Királynőjéhez, hogy annyi jövő létezzen, mint ahány csillag. – bár ez inkább hangzott viccnek, tulajdonképpen komolyan gondoltam. Ha ez segített, ennyit igazán megtehettem érte. Azután eszembe jutott valami, így újra felnéztem rá, és igyekeztem nagyon bíztató arcot vágni. - Azt már tudjuk, hogy a csillagok inkább más világok, de ki mondta, hogy nem lehetnek ennek a világnak sok-sok verziója? Jeanne is megmondta, hogy sokszor az álmodók álmai is ennek a világnak változatait képzik le. Szóval minden, amit a világról tudunk afelé mutat, hogy képtelenség, hogy csak egyetlen jövő létezzen.
Amit ez után a menekülésről és Ikarosról mondott, az szintén kifejezetten furcsa volt. Félrebillentettem a fejem és kicsit még a szemöldököm is összeráncoltam.
- Mint mondtam, látott már a világ faun-tündér hibridet. Szóval hacsak a kölyök tényleg nem végtelenül fura, vagy nem néztél be valamit a fajtájáról, mit tudom én, csak negyed tündér, meg negyed ember vagy valami ilyesmi, akkor ennek nem kéne ennyire gázosnak lenni… De egyébként is csak ötven évről van szó. Meg tudom beszélni Helios Sunspear-rel, hogy ötven évre a Lebegő Város fogadjon be titeket, több nem kell, és amúgy is amennyi gondunk lesz az ő unokájával, ennyit igazán megtehet. Akkor is, ha szegény Ikaros még annál is furább, mint amennyire első látásra annak tűnik.
Ursula eközben bekacsázott a teával, és bár megakadt a szeme rajta, hogy éppen Moroson ültem, igazából a vállán is szoktam ücsörögni, sőt, még a lány vállán is ültem már néhányszor, így megbotránkozást nem láttam rajta. Az egyik kis asztalkára letette a teát.
- Már nagyjából kiázott, bátorkodtam önnek is hozni egy kis csészét Miss Prismblossom. Meg van itt néhány keksz is. Hozhatok még valamit?
- Nem, köszönöm Ursula. Beküldené Silversage-et amikor megjött?
A lány bólintott, majd Morosra nézett, aztán megint rám, de kérdezni nem mert. Bátorítóan rámosolyogtam.
- Nem olyan vészes a helyzet, mint amilyennek hittük. Mr. Greycloud továbbra sem önpusztító fajta.
Ettől jól láthatóan megkönnyebbült.
- Jó… Jól van, csak már azt hittük. Nagyon megijedtünk, de örülök. Igen, örülök, megmondom a többieknek is!
Tehát már az egész háznép tudott mindent. Jellemző. Amikor Ursula kikacsázott felsóhajtottam, és odarepültem a tálca mellé, hogy ne akadályozzam Morost abban, hogy teát töltsön. Töltöttem volna neki én is, de sajnos egy tele kancsó tea túlságosan nehéz volt nekem. Azért egy kekszet magamhoz húztam, azt mindig jó volt.
- Ha enni nem is tudsz, azért legalább igyál, kérlek. Igen, észrevettem, sokadjára mondom, hogy kérlek, ne szokj hozzá nagyon. – engedtem meg magamnak egy vigyort.

× Harmless games went to my head ×

Let's do the

Time Warp again

the hangover

----------------- :O: -----------------

- Reménykedni egy dolog. De nem tudunk semmit, és ez nagyon idegesít. - feleltem Daphnenak, miközben feltette a könyököm a háttámlára és hátraejtettem a fejem. - Eddig at sem tudtuk, hogy a jövő létezik. Legalább is nem így, ugyanúgy, ahogyan a most. És ez több kérdést nyit meg, mint amennyit megválaszol. Egyelőre találnunk kellene valakit, aki talán tud válaszokat adni.
Persze még mindig állt a lehetőség, amit Ikarosnak is felvetettem - Chryse. Ő kilenc évet élt úgy, hogy a fejét megtöltötte az a rettenetes tudás, ami a kőben rejtőzött, amit én csak egy villanásnyi ideig láttam és arra sem emlékszem. Amennyire tudtam ő sem, de talán volt még valami morzsa az emlékei között, ami választ adhatott. De azért jó lett volna, ha nem kell őrült boszorkányokkal beszélgetnem ehhez.
Daphne ajánlatára visszanéztem rá, aztán elmosolyodtam.
- Ez igazán kedves, de a hit nem így működik, ahogy az istenek sem. Ez nem egy üzlet, ahol az áldozatokért bizonyosság jár. Az istenek csak betöltik azt az ürességet, amibe akkor próbálunk kapaszkodni, mikor szembe találkozunk azzal, amit képtelenség megmagyarázni. Legalább is én így fogom fel.
Nem hittem, hogy Adriata megváltoztatta volna a jövőt csak azért, mert Daphne imádkozni kezdett. Hogy őszinte legyek azt sem tudtam, hogy a jövőnk az ő kezében van-e, vagy Syvelle, Sinan vagy Vahe irányította.
- Amennyire én tudom, Ikaros teljesen tündér, csak két különböző fajta. Az egyetlen furcsaság benne, hogy még tündérhez képest is hatalmas szárnyai vannak, legalább is még sosem láttam hasonlót egyetlen fénytündéren sem. De lehet csak a keveredés miatt, ki tudja? - vontam vállat.
Ursula ekkor döntött úgy, hogy félbeszakítja a beszélgetés a teával és a szinte könnyekig hatódott megkönnyebbülésével. Ezek után mégis hogyan haragudhattam volna rá? Nem volt a legokosabb cselédlány a városban, sem a legszebb, de tényleg úgy aggódott, mintha legalább az apja lettem volna. Vagy az emberek élethosszát tekintve inkább a nagyapja.
- Elnézést az ijedelemért. - mondtam egy halovány mosollyal. - Legközelebb figyelmeztetem a cselédséget az ilyen napjaim előtt.
Ahogy Ursula kisétált én előrehajoltam és még ott, abban az állapotban is begyakorlott szakszerűséggel töltöttem a teából egy csészébe, meg abba a porcelángyűszűbe, ami Daphne részére volt kikészítve, aztán az arcom elé emeltem és beszívtam a gőzt.
- Egyébként szeretem a csalánt.

× Let’s do the time warp again – Aftermath ×

Moros & Daphne

-----------------:O:-----------------

Pontosan ezért nem foglalkoztam a vallással sosem. Elfogadtam az isteneket, és hogy valaki teremtett minket, ráadásul amiket eddig láttam szintén csak megerősített abban, hogy nagyobb hatalmak voltak mozgásban a világban, mint amit fel tudtunk volna fogni ép ésszel. Értettem, amit Moros mondott, de akkor mégis mire volt jó az ima meg az áldozat? Önmagunk megnyugtatására? Arra léteztek jobb módszerek is.
- Hát jól van, akkor nem megyek veled imádkozni. Amúgy se volt sose az én stílusom, hogy valaki mástól várjak megoldást a problémákra. Mármint… Amik nem szigorú értelemben vett fizikai akadályok. Olyankor azért kell segítség. – nehogy véletlenül azt találja mondani, hogy többet nem nyitja ki nekem az ajtót meg nem emel fel olyan dolgokat, amiket én magam nem bírok el, mert a nagyok világában azért sajnos ilyen gyakorta előfordult. Az viszont egy jó irány volt, hogy keressünk valakit, aki tud válaszolni.
- Jó, ez jó ötlet. De ha nem papot keresünk akkor ki jártas az ilyesmiben? Valami nagyon jól képzett álmodó talán foglalkozhat ilyesmivel, csak őket nem teszik közszemlére… Vaaagy, akár megkérdezhetjük Jeanne-t és Levan herceget, hátha van valami rálátása őfelségének az ilyen dolgokra, esetleg valamilyen más nézőpontból. Lehet vakvágány, de egy kérdést megérhet. – nekem legalábbis ennyi jutott eszembe, de minél több irányba tudtunk elindulni, annál nagyobb volt az esélye, hogy valahol lesz valami. Bármilyen pici morzsácska is jól jött, még akkor is, hogyha belegondolva az, hogy tudjuk, hogyan működik az idő, meg a jövőbelátás, az a gyakorlaton sokat nem fog változtatni. Háború közelgett és biztosítani kellett a győzelmet. Amekkora előnyt már csak az a tudás biztosított, hogy tudtuk, hogy lesz ilyen, már annak illett volna szerepet játszania a dologban. Sok időnk volt, képezhettünk hadvezéreket, felhalmozhattunk fegyvereket, készleteket, még az előtt kiismerhettük a lehetséges ellenségeket, hogy ők egyáltalán tudták volna, hogy azok leszünk. Ez mindenképp bíztató kezdet volt.
A keveredés meg a nagy szárnyak kérdésére vállat vontam.
- Sosem figyeltem a fénytündérek szárnyait. De biztos előfordul ilyesmi, az enyéim is arányaiban nagyobbak, mint ami nekik szokott lenni. – mozgattam meg a lámpafényben is kéken, zölden és rózsaszínben irizáló szitakötőszárnyaimat. - És az még nem is lenne extrém. Láttam pixiket, akiknek fényes kék, meg piros, meg minden féle élénk színű pillangószárnyaik vannak, és hatalmasak. Már maguk a szárnyak. Na az hogy nézne ki egy fénytündéren! – nevettem fel. Majd megköszörültem a torkom. - De értem. Lehet, hogy a jövőbeli Tír na nÓg nem lesz egy vidám hely. Még szerencse, hogy a koronaherceg itt van a markunkban, és kicsit formálhatjuk a gondolkodását, hátha ér majd valamit.
Csak optimistán, Daphne, csak optimistán. Próbáltam reményt adni, mert mást hirtelen nem tudtam. Azt pedig mélyen elraktároztam az agyam hátsó felébe, hogy fénytündér nőkre kell csak féltékenynek lennem ezentúl.
A kis közjáték Ursulával egy időre megszakította a gondolatmenetet, és adott időt áttelepedni az asztalhoz. Mivel én is kaptam teát, az asztalt lemorzsázva vettem magamhoz a csészémet, és ittam bele.
- Komoly? Mármint ezzel most csak erősíted a kecske-sztereotípiát éppen, vagy tényleg szereted? Ebbe kértem áfonyát is, bocsi ha elrontottam vele a jó kis csalánízt. – vagy lehet azért szerette a csalánt mert kecskeféle volt? Ezt mondjuk már nem akartam megkérdezni, eleget piszkáltam a mindennapokban, nem kellett ellőnöm minden muníciót.
- Szövetségesekre is szükségünk lesz. Mi terved Zoi-val? Még mindig kadétnak szeretnéd küldeni a falra? Úgy tudom a herceggel most jól kijönnek, szóval ha inkább itt tartanád, vannak dolgok, amik nem ártanak egy hercegnek és egy hadvezérnek sem… – jegyeztem meg óvatosan. Astraeos-t képeznem kellett, és a hadászati órákon és harci leckéken Zoi is részt vehetett, az nem került semmibe, csak a faunlány megúszhatta a gazdaságról, jogról meg államvezetésről meg az ilyen unalmasabb témákról szóló könyveket.

× Harmless games went to my head ×