Tax the rich - Matt & the gang

× Tax the Rich ×

Callie and The Boyz

Tehát bármilyen illúziót kérhettem a pixitől, hogy azzá változtassa Mr. Moravát, nade milyet is akartam? Szépet, csúnyát, acélosat? Mutatóujjammal doboltam az államon, miközben folyamatosan az urakra vigyorogva feltűnően latolgattam a lehetőségeimet. Persze abban igaza volt a csinifiúnak, hogyha valami jellegzetes, amit könnyen megjegyeznek, az könnyedén tévútra viszi majd a nyomozást, így én is ezen a szálon haladtam volna tovább.
– Legyeeeennn…. Mondjuk hogy el is higgyék, hogy testőr, legyen egy markáns arcú veterán, a fekete haj maradhat, legyen egy feltűnő sebhelye, hogy akik személyleírást adnak, azt mindenképp belevegyék, legyen kék szeme, és tudod olyan marconán jóképű. – nem azért, mert nekem az lett volna a típusom, de el tudtam hinni, hogy egy nemeskisasszony valahogy így képzelt el egy igazi férfit, és mellesleg még személyleírást adni róla is könnyű lesz. Amennyiben nem jönnek rá persze, hogy mindez csupán egy pixi illúziója volt. Mostmár kifejezetten kíváncsi voltam Mr. Prismblossom képességeire és a kreativitására is. Ha nem a bőrünkre menne ez az egész bizonyára jól szórakoztam volna, nem véletlenül került ő is és Morava is abba az iparba, értették a dolgukat.
Amit Matty mondott az alkalmazottról, arra sötéten bólintottam. Értettem mire célzott. Öljük meg, ha kell. A Sötét Negyed farkastörvényei közepette ez nem volt légből kapott kérés, bár nem tudtam hármunk közül melyikünkről feltételezte, hogy túl nyúlszívű bepiszkolni a kezét. Még ha én sem szerettem kifejezetten.
- Tudok injekcióstűben vinni olyan anyagot, ami nem feltétlenül halálos. Ha nem sikerül beadni neki hirtelenjében, akkor meg remélem az urak megvédenek majd. – vontam vállat. Abban meg már korábban megegyeztünk, hogy az ilyesfajta költségeimet is állja majd a Varjú, így ezt ráért később kiszámolni, hogy mégis mennyibe fog kerülni egy ilyen főzet. Nem fog rajta garasoskodni ebben biztos voltam, hiszen ahogy mondta, a sikernél most semmi sem volt fontosabb.
- Csináltatok még füstgránátokat is, ha szereztek maszkot, akkor akár belekeverhetek valami olyat is, amitől néhány órára nyúlnak képzelik majd magukat a bent levők. – valami hallucinogén drogot egyszerű volt belekeverni, vagy még annál is egyszerűbb volt megtölteni az egészet szárazjég mellett egyszerű tündérporral. Akkor nekem és a pixinek még csak maszkra se lett volna szükségünk.
Ez után már a menekülőútnál tartottunk, de több problémába is beleütköztünk. Valamiért mindez mégsem tudta elvenni Mattynek sem a kedvét, sem pedig az önbizalmát. Lassacskán megfogalmazódott bennem az érzés, hogy hinnünk kellett a Varjúban, az őrült terveiben és az álmaiban. Kellemetlenül vettem tudomásul, hogy valamiért én már tényleg hittem benne, hogy mindez sikerülhet, és ha valaki véghez tudja vinni mindezt, az ő lesz.
- Vihetnétek kötelet. Ha már elég alacsonyan repül, akkor még lejjebb lehet a kötéllel kerülni, olyan magasságba, hogy az ugrás már semmiképp se törjön csontot. – vetettem még fel. Az álnevekre bólintottam. A hét napjai, szombat kivételével, ezt nem volt nehéz megjegyezni.
Elléptem az asztaltól.
- Akkor két hét múlva uraim, addig is örültem a szerencsének. Matty, hazaviszel? – kérdeztem tőle félrebillentett fejjel és angyali mosollyal. Ha már hintót bérelt, ne menjen kárba, használjuk visszafelé is. Ennyi néha kijárt nekünk is.

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Hálásan pislogok, mintha meghatott lennék, valahol mélyen egyébként tényleg, hogy Adam semmiben sem szeretne korlátozni! Ilyen egy igazi, értő kolléga! Mire levegőt vennék már a többiek is megfontolják, Evenstar kisasszony olyan részletes leírást ad, hogy életre kel lelki szemeim előtt az a ragya.
Marcona, jóképű, kék szemű gorilla olyan heggel, hogy rémálmokban tér vissza. Magabiztosan vigyorgom, az egyetértő morgásom csak néhány megfelelő intonációjú, beleegyező “hümm, hümm”
De Adamre nem felejtek rákacsintani, alibi tekintetében jók leszünk.

Mielőtt elpuffogtatnék valami fekália állagú poént, vagy túlpörgetném a propellereim, Crowle azért baljóslatú előrejelzéssel folytatja.
Első a pénz, ez számomra valóban nem sok erkölcsi dilemmát okoz és repültem már bele emberszembe, ki tudnám szúrni, de nem hiszem az illúzióimon túl véresszájú gyilkos lennék. Itt inkább azokra sandítok, akikről bizton tudom, hogy igen. Adam puma és a fehér hajú iszonyat, akitől szélütést kapnék, ha kicsit is szívbajos természetem volna. Illúziókkal is lehetett ölni, de nagyon keratívan, én meg pont nem ilyesmire leszek beállítva aznap, nagy mellek, sebhely, hajóábrázolás, repülés, pénz. Kit érdekel holmiféle túszdráma?
- Én hogyne védeném Miss Evenstar, micsoda ötlet ez a nyúl dolog! Elbírok, egy egész injekcióstűt, ha kell grántátot is, bár maszk nem lesz az én méretemben, kénytelen leszek másba belefúrni a fejem.
Sóhajtok szerénykedve, bármijébe szívesen, de nem merek sokáig játszani a gondolattal, illetve túlspilázni a szegény ártatlan apróság szerepét.

Ez a faun a kedvencem! Visszakacsintok és olyan megkönnyebbült sóhajt hallatok, hogy az már szégyen. De a Varjú hasznos simlis pajtásnak bizonyult, lekonyulna az a mosoly, ha fűbeharapna, Callieról és Adamról már nem is beszélve, kinek ezen, kinek azon érdemeiért.
- Te, Adam, ha egy fa felé repülünk arra rá tudsz ugrani, nem? Macskaügyességgel.
Ennyit toldok hozzá okosan, aztán már saját keddem emésztgetem. Nem örülök a hétköznapnak, meg a szombat a kedvencem, de kicsinyes volna ezen fennakadni. Úgyhogy barátkozom a Tuesdayel.
Bólogatok a köteles ötleten is, aztán úgy néz ki takarodót fújunk mára, vagyis ha sietünk még visszafekhetek a kétfejű ikrek kipárnázott lakcipőjébe, hogy pénzzel, rengeteg pénzzel álmodjak.
Irigykedve bambulok, de csak egy kicsit, hogy ők még kocsikázni fognak, aztán feltelepszem Adam vállára, és intek a Kyros nevű faunnak, Evenstarnak és a Varjúnak alázatosan köszönök.
-  Viszontlátásra két hét múlva, addigis minden Kedden erre fogok gondolni!

Adammel gondolom kimegyünk, ha a tulaj véletlenül nem figyelne, megsúgom neki, tegye zsebre azt a cintárnyéros majmot, hamarosan úgyis tudok fizetni az öregnek. Miközben pedig kivonulunk, azért odasúgom az én drága barátomnak.
- Na ugye, mondtam, hogy nem bánod meg a ma reggeli sétát!

A tervezés

-----------------:O:-----------------

×Tax the rich ×

featuring: the boys

A terv változott. A tervek mindig változtak, ez egy ilyen üzlet volt Estrance sötétebb felén, ahol soha nem volt egyetlen állandó tényezője sem az életnek. Aki megilletődött az ilyesfajta nehézségektől, az nem jutott sokáig. Én nem hagytam, hogy a lidérc váratlan eltűnése kizökkentsen, átszerveztem a csipet-csapatot, újrarajzoltam az idővonalakat és a lehetséges felosztást, és a megbeszélt időpontban már ott álltam egy jellegtelen északi ház sarkán, fekete kalapban, az órámat figyelve. Négy pontosan ugyan ilyen zsebórát osztottam szét rögtönzött csapatom tagjai között, amik másodpercre pontosan ugyanúgy jártak. Nem én akartam az a bandavezér lenni, akinek egy rosszul ketyegő mutató vitte vakvágányra a jól átgondolt tervét.
Valahol a centrum felé a levegőben ott keringtek a nemesek és tisztek feldíszített járművei, készülve az épp csak elinduló parádéra. Röhejes volt az egész, gyakorlatilag a felhőkre akarták írni ki mennyire volt gazdag, míg odalent, a mocsokban a kenyér is ritka kincsnek számított.
A fal két utcányira kezdődött, egy ellenőrző ponton túl, ahol egy lift vitt fel a kikötőig. Ott várt ránk egy léghajó, ami bár még nem tudta, hamarosan igen fontos szerepet készült vállalni az évszázad balhéjában. Éppen egy óra negyvenhét perc volt, tehát Kyrosnak és Adam Moravának pontosan tizenhárom perce volt odaérni, ahol várakoztam rájuk. Nyolcvanhárom perc múlva a központi bank előtti parkban a levegőbe fog repülni a legszebb szökőkút, erről Skeet gondoskodott. Két óra és két perc múlva már az említett léghajón kellett ülnünk a megszerzett zsákmánnyal együtt, különben mindenki, aki bent ragadt a lidércek martalékává vált. És őket lefizetni sem lehetett, ha a vérszomjuk egyszer felébredt.
A faun alakja úgy emelkedett elő egy árnyékos boltívből, mintha az árnyak szőtték volna meg a testét. Egy kevésbé viseletes munkáskabátot viselt, meg szemellenzős sapkát, bár a szarvain nem segített.
- Ma... Friday.
- Mr. Wednesday. - biccentettem neki köszöntésképp. - Készen állsz?
Kyros csak morgott valamit és bólintott, közben majdnem lelökve a fejéről a sapkát.
- Alig várom, hogy megtudjam ezt a te alibidet, amivel feljuttatsz minket.
Kesernyésen elmosolyodtam és megigazítottam a vállamra csapott zsákot. Valami megcsörrent benne a mozdulattól.
- Majd ha Mr. Monday is ide ért. Egyébként sem hiszem, hogy tetszeni fog.
Kyros egy ideig fontolgatta, hogy mennyire akart tovább erősködni, de végül csak vállat vont és elnézett a ház mellett, abba az irányba, ahol a bank várt ránk.
- Mi van a többiekkel? A pixivel, meg a Csalogánnyal. Biztos vagy benne, hogy megoldják?
Egy kissé megemeltem az egyik szemöldököm.
- Úgy érted Tuesday és Sunday? Legalább olyan régóta vagy a negyedben, mint a lady. Tudod, milyen. Meg fogja oldani.
Kyros morgása sok mindent jelenthetett, én most belenyugvásnak könyveltem el.
- Úgy legyen.

Itt a hajó, hol a hajó!

-----------------:O:-----------------

× Tax the rich ×

Callie and the boyz

A lidérc kiesése és Mr. Morava átirányítása a másik csapatba nem kevés aggodalommal töltött el. A bejutást még megoldottuk a pixivel ketten, de az már kevésbé tetszett, hogy utána nekem kellett semlegesíteni az embert, aki bekísér majd minket – és össze lesz velünk zárva a robbantás után -, ahogyan az sem, hogy nekem kellett volna egyedül a megfelelő ablakhoz pakolnom a szajrét. Vagy a fickónak, aki bent lesz velünk, ameddig én a fejéhez tartom a pisztolyt, ahogy kijön, de mindenképp két kéz fog dolgozni négy helyett, ez pedig potenciálisan kevesebb pénzt jelenthetett mindenkinek. Pedig azt hittem, hogy ha a lidércek kegyetlenek, meg vérszomjasak, meg egyébként elég undorító szokásaik vannak, de legalább profik. Tenni viszont ezzel nem nagyon tudtunk mit, egyikünk sem, még Matty sem. Annyit csinálhattunk, hogy ami rajtunk múlt, azt igyekeztünk száztíz százalékosan teljesíteni, és tényleg mindent megtenni, ami csak tőlünk telt.
Ennek a jegyében amikor kiderült, hogy Mr. Morcean nem csatlakozik végül az akcióhoz, úgy döntöttem, hogy Mr. Prisomblossomnak és nekem nem fog ártani egy kis extra felszerelés. Három injekcióstű feküdt betöltve a szoknyám alá rejtett zsebben, amibe oldalról rögtön be tudtam nyúlni – persze gondosan becsomagolva -, hogy el tudjam vele kábítani az embert, aki bejön velünk a széfbe, akár hármat is ha többen lennének, a biztonság kedvéért eltettem három füstbombát is, ebből még hármat küldtem a Varjúnak is, ki tudja mikor jöhet jól nekik az ilyesmi. És persze mindezek mellett ott nyugodott Rufus pisztolya is, a pisztolyon betöltve, de tényleg csak végszükség esetére. Sajnos azon csodálkoztam volna, hogyha nem ér minket több meglepetés az akció alatt.
Öltözetre igyekeztem legalább olyan alakú ruhát felvenni, mint amit az „északi picsák” szoktak, ahogyan Matty fogalmazott, hogy Mr. Prismblossomnak már csak minimális dolgokat kelljen vele csinálni, és hogy több energia jusson az arcomnak meg a hajamnak, amit szintén feltűztem, ahogy itt divat volt. Cipőből kivételesen lapos talpút vettem fel, ha esetleg mászni, vagy futni kellene majd, inkább nem akartam kitörni a bokám, és sajnos annyira nem voltam jó repülő, mint sok korombeli, vagy akár nálam fiatalabb tündér.
A megbeszélt helyen ácsorogtam, kicsit gyakrabban pillantva rá a zsebórára a kelleténél, miközben a pixit vártam.
Amikor megjelent rámosolyogtam.
– Jól van, tündérkeresztapa. Vigyél bálba, a ruha elég lesz, a tökhintó majd érkezik.
Hogy ő eközben hol fog ülni, azt nem tudtam, de ő biztosan kitalálta már, hol fogja tudni magát a legjobban elrejteni.
– Itt oldalt a ruhámon van egy rés, ami egy zsebbe vezet, van benne füstgránát, egy pisztoly és három injekcióstű. Ez utóbbit szerintem te is tudod használni, ha arra kerülne a sor, sőt… Talán, ha láthatatlan tudnál közben maradni, akkor lehet te tudnád a leghatékonyabban elkábítani a fecskendő tartalmával a fickót aki bekísér minket a… bálba.

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Kimondhatatlanul örülök az órának! Van már, de ez mindig erre a napra fog emlékeztetni, még ha otthon kellett is hagyjam, mert azonkívül, hogy kilapítana talán csak szánkázni tudnék vele.
Lesiklani Miss Evenstar domborulatairól pedig kiegészítők nélkül szeretnék. Most, hogy kettesben leszek vele, sok mindenre alkalmam nyílhat…
A lidérc kiesését nem kommentáltam, pedig lett volna néhány szemtelen megjegyzésem. Mindössze a legfontosabbat ejtettem el, munkamegosztás és arányok tekintetében: Több marad nekünk! - címezve a Főnöknek, Mr. Crowle remélem figyelembe fogja venni, hogy így többet fogunk melózni és a lidérc részét is szétossza majd köztünk.
Az meg sem fordult a fejemben, hogy Adam nélkül kevesebben tudunk pakolni, legalábbis amíg nem szembesültem Légtornász barátom hiányával. Illúzióval azonban még mindig rá tudtam venni egy-egy bankbéli alkalmazottat, vagy izmos őrt, hogy nyújtsanak segítő kezet és nagyon optimistán álltam a tervhez, saját képességeimhez nemkülönben.
Mielőtt elindultam volna azért ránéztem az órára, hogy mindenképpen pontos legyek, repülve már jól ki tudtam számítani szárnycsapásaim. Sikerül is és nem kések, egy ilyen nőt különben sem várakoztatnék meg.
- Miss Sunday!
Reppenek hozzá, amint megpillantom, úgy ragyog, mintha az én pixi erőm Adamot is pótolhatná. Megható. Lefényképeztem agyammal a célpont ábrázatát - és mondanom sem kell Miss Evenstar igencsak megönnyítette a dolgom. Most viszonom ezt a tündöklő mosolyt ezer pixi karáttal és látványosan csettintek egyet. A hirtelen támadt illúzióval roppant elégedett vagyok, bár az ő eredeti szépségén sokat tompított.
- Sajnos elcsúfítottalak egy kicsit, de ha van nálad tükör és belenézel, mégis úgy gondolom, elégedett leszel.
Szállok meg előtte, aztán kissé oldalrabiccentem fejem.
- Injekcióstű, kedves. Akkor azt hiszem kénytelen leszek bemászni a zsebbe, illetve megkapaszkodni a peremén és vigyázni magamra, belém ne álljon valami. Viszont ha már megvan, akkor igen, elég kábító tudok lenni.
Sóhajtok, hogy mégsem ott utazom, ahol szerettem volna. Persze szemügyre veszem azt a zsebet, mert ha annyi minden van benne, nem biztos, hogy beleférek.
- Biztos , hogy el fogok férni? Nem mellkenődnek kellene álcáznom magam?
Szemlélgetem azt a titkos kis rést, amibe végülis szintén perverz élvezetet okozna belebújni. Ha csak nem kezdek el tartani tőle, hogy rosszul helyezkedem és a tű felnyársal.

×Tax the rich ×

featuring: the boys

Morava nem késett egy percet sem, ami egy üdítő kezdés volt erre a remekbe szabott tragikomédiára. Kifacsart helyzet volt, hogy az ilyen, magától értetődő dolgoknak is örülnöm kellett, de az én szakmámban sosem vehettem semmit készpénznek. Különösen ha készpénz volt a dologban.
- Szép jó napot, Mr. Monday. Gondolom megbizonyosodott róla, hogy senki nem követte.
Felesleges kérdés volt, ha valaki figyelt volna minket, a madármódra verdeső ösztöneim már kiszúrták volna akár Észak-Estrance legnagyobb karneváljai közepette is. Itt pedig, ahol viszonylag kevesen jártak kifejezetten szemet szúrt minden arc, amit nem ismerte.
Levettem a hátamról a zsákot és ledobtam a földre. A madzag meglazult, a belsejéből pedig kifordult egy adag ruha meg egy fekete zsák. Mit ne mondjak, fekete anyagot borítani valaki arcára valahogy a mániámmá vált az utóbbi pár hétben. Skeet meg is jegyezte a legutóbbi... bájcsevej után Harding egyik rossz helyre tévedő patkányával.
- A terv véresen egyszerű. Véres - és egyszerű. Wednesday idelent maradt, és várja, hogy az elkötött léghajóról ledobjunk neki egy kötelet. Kettőnk közül valaki az egyenruhát veszi fel... - böktem a ruhára, ami a Közép-Estrance nyugalmát oly' lelkesen biztosító rendfenntartók szabvány gúnyája volt. - ...valaki pedig a zsákot. Az egyenruhás megjelenik a felvonónál, taszigálva a zsákosat, mint elfogott veszélyes bűnözőt, akit kapitányi utasítás miatt zsákolva kell tartani. Az említett utasítás a zeke zsebében van, erről már gondoskodtam. Az egyenruhás ragaszkodik hozzá, hogy csak Taylor kapitány irodájában kerülhet le a zsák a fejről. Onnantól én megoldom a dolgot, Taylor ki fog adni egy parancsot, miszerint azonnal léghajóval át kell szállítani mindkettőnket a keleti bázisra. Ha a léghajón vagyunk, maga, Mr. Monday, elengedheti magát, ha érti mire gondolok. Teljesen. Ha rajtam kívül már mindenki halott, én megoldom, hogy visszanyerje az eszét és visszaölthesse a civilizáltabb arcát. Ne aggódjon, nem először csinálok ilyet. Onnantól a terv halad, ahogyan két hete megbeszéltük. Magára bízom a döntést, hogy a ruhát vagy a zsákot választja, csak tartsa szem előtt, hogy a zsák alatt legalább nem látják az arcát, így nem kell a munka után meghúznia magát. A ruhában viszont igen. És nem tudom mennyi ideig nem mutatkozhat, gyanítom elég nagyot fog szólni, amit most csinálunk. A gazdagoknál a pénzük érzékenyebb a tökeiknél, és mi két lábbal taposunk a vagyonukra. Kérdés?
Reméltem, hogy ezen a ponton már senkinek nem támadt kedve akadékoskodni, de mindig történhetett baleset, ahogy az Morceran hirtelen felszívódása is mutatta. Csak reméltem, hogy a botom ugyanazt a hatást fejtette ki Morava fejében is, amit Annie-nél és nem végzem én is cafatokban.

Lássuk a medvét!

-----------------:O:-----------------

× Tax the rich ×

Calliope & the Boyz

Nem éreztem semmit, amikor Mr. Pri… vagyis Mr. Tuesday illúziót vont körém, még csak egy vékony leplet vagy remegést sem. Tükör nem volt nálam, pedig belegondolva kellett volna hozni egyet, már csak azért is, hogy megcsodáljam a pixi mágia hatását. Egyedül a kezeimre tudtam lenézni, amik viszont jól láthatóan fehérek lettek, vagyis hát sápadtak, mint a Birodalomban élő népek többségéé. Érdekes módon sosem volt bajom a színkomplexiómmal, a fehér haj és a sötétbarna bőr sokak szemében tett egzotikussá, a kék szemekkel kiegészülve nekem is tetszett, és én sosem akartam olyan lenni, mint „mindenki más”. Fürdőztem mások pillantásainak kereszttüzében, a kikerekedett tekintetekben, a résnyire nyílt ajkak látványában. Most pedig olyan… Átlagosnak gondoltam magam. Mr. Prismblossom jól fogalmazott, hogy igazából elcsúfított, de ez most szükséges volt a sikerhez.
- Úgy tűnik mégis van olyan helyzet, amikor a szépség átok, és muszáj kicsit csúnyábbnak lenni a szokottnál. – mosolyogtam rá a tündérre. - Tükröm sajnos nincs, de bízok a szakértelmedben. Különben Ma… Friday nem bízott volna rád egy ennyire fontos feladatot. Köszönöm. – még egy utolsó pillantást vetettem a fehér kezeimre, utána leeresztettem őket, és gyorsan ismertettem a felszerelést.
A teátrális sóhajt elsőre nem tudtam hova tenni, amikor viszont megkérdezte, hogy mégse mellkendőnek álcázza-e magát már megértettem, honnan fújt a szél, és jókedvűen kacagtam fel.
- Ha elég gyorsan át tudsz reppenni a zsebembe amikor kelleni fog belőle a tű, akkor lehetsz mellkendő addig. De figyelmeztetlek, az ilyesmiért már felárat szoktam felszámolni. – ha szerette volna, hát én igazán nem akartam elvenni tőle ezt a kis örömet, gyanítottam, hogy pixiként az emberek között nem sok jóban lehetett része mostanában.
Közben ránéztem az órára, hogy mennyi időnk volt még addig a bizonyos robbantásig. Jól kellett időzítenünk, hogy pontosan akkor zárja le magát a bank biztonsági rendszere, amikor bent voltunk a páncélteremben. Kicsit az időt mondjuk tudtam húzni, de nem sokat, odáig pedig mindenképp el kellett jutnunk.
- Azt hiszem, indulhatunk. Helyezd magad kényelembe, és drukkolj, hogy hitelesen alakítsam az északi picsát. Énekelni tudok, de a színészkedésben azért nincs túl nagy gyakorlatom.
Vettem egy mély levegőt, aminek Nova külön örülhetett már ha tényleg a mellkendő szerepét választotta magának álcául. Megfogtam magam előtt a kis kézitáskámat, kihúztam magam, és tipegő léptekkel, tekintetem a bankra szegezve tipegtem az épület felé, majd fel a márványlépcsőkön, és egyenesen be.
Az egész hatalmas volt, bronz és fehér márvány fontoskodó egyede, még fontoskodóbb, hangya módra keringő hivatalnokokkal, bankárokkal, ügyintézőkkel… Szerencsére hamar kiszúrtam a pultokat, így az egyik felé vettem az irányt. Ilyen fontos ügyfeleknek gondoltam, hogy saját bankáruk volt, de mivel a kiscsaj akit alakítottam valószínűleg nem szokott személyesen ide járni nem volt feltétlenül baj, ha nem tudta azonnal, hogy kit kellene keresni.

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Én azért így sem fintorognék, ha illúzió formája akármicsodáját kellene csókolgatnom, de minden ízetlenkedést most lenyelek, mintha komoly, rutinos bankrabló  volnék, aki az egészet fapofával viszi véghez.
Magamban mégis szitkozódom, ahogy szoktam visszafelé
“ avruk telé” hogy senki ilyen szépség nincs a méretemben. Nevetve kihúzom magam, ez előbbi kis reakció a humorát dicséri, utóbbinál mellem dagad nagyon, igenis rám bízták és Calliope ugyan sokkal csúnyább lett, mint eredetileg, de minden ízében ugyanaz a borzasztó érdekes nő maradt, akivel a pixi szeretne bibéket porozgatni naphosszat.
Szerelmes sóhajtom után megköszörülölöm torkom, bár a hajam is igazgatom, még egyszer legálisan megbámulom és megdicsérem magam belső hangjaim által, jó vagyok, ez a nő most a fényképen mutatott fruskára hasonlít.

Szó mi szó megszédülök, mert a félig poénnek szánt jóviccem betalált és alig hiszem el, hogy ilyen engedélyek hagyják el ajkait, máris szemmagasságba szállok vele.
- Nagyon gyors vagyok és persze, tudom, hogy nem mindenkinek engednéd meg, de ott lennék a legjobb helyen és ez lenne életem egyik legcsodálatosabb napja! Annak tetejébe, hogy én is megelőlegezem a projektunk sikerét magunknak!
Egy bankrablás sem passzolnivaló élmény, de ezzel kiegészülve jobb, mintha a kaptár tényleges királya lennék, amire valljuk be kevesebb esélyem van, mint túlélni ezt a mait.
Eljön ez is, életem nagy röppenése és csaknem pixipuszit nyomok az orrára nagy lelkesedésemben.
- Mehetünk!
Szállok be dús idomai közé és a legneccesebb az egészben, hogy mindeközben koncentrálnom kell a küllemre.
Még jó, hogy valójában Calliope nem változott jelentéktelenebb mellűvé, hanem érzem bőrömön,  arcomon a két halom szent érintését. Azért szerintem hallja, hogy borzogva sóhajtok fel, különben megkapaszkodom én a fűző felső részében, miközben lábam próbálja nem karistolni meztelen bőrét.
- Szólj, ha csiklandozok és ne félj! Csak legyél természetes, képzeld azt, hogy tényleg te vagy ez a gazdag nő és csak rutinfeladatot látsz el.
Ez az a belégzés, amit sosem feledek és amit Adamnak nagyon hosszasan fogok ecsetelni, ha akarja, ha nem.
De aztán lassan magamhoz térek, nem szabad lankadnom, mármint figyelem ügyileg, egyébként kifejezetten fontos, hogy vérkeringésem is a megfelelő helyen legyen, úgyhogy koncentrálok, kicsit meg-megremegve, de sikeresen, hála a rutinomnak, eddig minden flottul megy illúzió téren.
Még a mogorva ügyintéző is, akihez odalépünk, inkább csak kissé unottan, semmint gyanakodva pillant ránk, mintha hétköznapi libát látna és nem Calliope Evenstar feltűnő jelenségét.
- Miben segíthetek?

Hallatszik a férfi kissé rekedt hangja, kerek monoklija mögül szemráncolva bámul ránk, pontosabban az egy szem kisasszonyra, akit maga előtt lát. Ötvenes, karótnyelt férfi, valószínűleg számokkal kel és fekszik, abszolút semmi fantázia nem szorult belé. Körülnézve, bizony elég sok ügyintéző van, polgárka is akad, meghát az izmos testőrök. Mégsincs tömeg, nem is minden intéző foglalt, a nagy nép azt hiszi unalmas, semmitmondó napnak néznek elébe.

×Tax the rich ×

featuring: the boys

Morava jól rejtett mimikája egyértelművé tette, hogy bántotta a bizalmatlanságom, de úgy döntöttem, hogy nem foglalkozok vele. Elég rég óta volt már ebben az üzletben, ő is pontosan tudta, hogy senkiben nem lehetett megbízni, soha. Mindenki hibázhatott, mindenkit el lehetett csábítani ilyen vagy olyan dolgokkal, saját magamat is beleértve. Kyros nem reagált a szerepére, csak megvonta a vállát és nekidőlt a legközelebbi falnak. Valószínűleg így is fog maradni, amíg nem lesz rá szükség.
- Ismerem a kockázatokat, Mr. Monday. Ahogy mondtam, nem először adom ilyesmire a fejem és mint láthatja, még életben vagyok.
Arról csak halvány tippeket hallottam, mégis miféle alakváltó volt a Légtornász. Valaki szerint farkas, mások szerint hegyioroszlán, de jelenleg lényegtelen volt. Amíg darabokban tudta hagyni a lidérceket a hajón, felőlem lehetett varangyosbéka is.
Ahogy azzal számoltam is, végül a zsákot választotta a bujdosás helyett. Ami azt jelentette, hogy ezzel a problémával nekem kellett foglalkoznom, de szerencsére meg voltak a módszereim arra, hogyan felejtse el Estrance az arcomat - egy idő után.
- A pilóta én leszek. - feleltem, miközben levettem a kabátom és a kalapommal együtt belegyűrtem a zsákba, amiből az egyenruhát elővettem, aztán magamra húztam az őrgúnyát. - Nem állítom, hogy világklasszis lennék, de el tudom vezetni a katonai gépeket. A legénység nagy része másra kell, főleg csak verőembernek, ha odaértek, ahova akartak. Nekünk erre most nem lesz szükségünk, szóval egyedül is meg tudom oldani. Ha szükségem lenne segítségre, majd az utasításaim alapján maga kisegít.
A zsákot benne a saját ruháimmal odaadtam Kyrosnak, a feketét pedig Morava felé nyújtottam.
- Akkor hát, indul a műsor, Mr. Monday.
A légikikötő felvonója nem volt messze, alig egy utcát kellett lesétálnunk, és szerencsére alig egy-két tekintet bámult meg minket. Nem akartam elrejteni az arcom felesleges húzásokkal, azzal csak jobban felhívtam volna magamra a figyelmet, helyette a könyökénél megragadva vezettem a Légtornászt, közben pisztolyt nyomva a bordáihoz. Nem volt egy bizalomgerjesztő gesztus, de vagy ez volt, vagy a bilincs, amiből körülményesebb lett volna kiszabadulni a megfelelő pillanatban.
A lift előtt hárman strázsáltak, szerencsére egyik se volt sápadtabb az átlagnál. Ahogy megközelítettük őket, mindhárom felkapta a fejét és eldobta a cigarettáját, sanda szemeket meregetve furcsa párosunk felé.
- Mi van, terroristát fogtál? - kérdezte az egyik, csípőre tett kézzel próbálva magasabbnak tűnni nálam.
- Majdnem. - feleltem rövidet tisztelegve, mintha csak egy nyegle újonc lettem volna, akire rátolták a szállítást. - Stephen Harding, orvgazda, zsebtolvaj, a Sötét Negyed egyik gengsztere. Utasítottak, hogy vigyem Taylor kapitányhoz.
Egy másik a három közül erre rosszallóan összevonta a szemöldökét és közelebb lépett, megragadva a zsákot. Mielőtt leránthatta volna, elengedtem Morava karját és félretoltam az izgága őr kezét.
- Azt nem. Parancsot kaptam, hogy csak odafent kerülhet le a fejéről.
A két másik díszmajom erre ugrándozó kedvet kapott, az öveiken lógó orea-botok felé kapva. Kurva jól mehetett manapság az őrségnek, ha ilyenekre futotta.
- Na, csak nyugalom. - mondta az első. - Az én parancsom meg az, hogy ne engedjek fel senki illetéktelent, ez a zsákos fejű meg elég annak tűnik. Játsszunk olyat, hogy kinek nagyobb a parancsa?
Elnyomtam egy vigyort. Persze, hogy akadékoskodott, de szerencsére erre volt a zsebemben a boríték, amit kapkodva elő is húztam és felé nyújtottam.
- Én nem játszanék semmit, ha nem muszáj, uram. De azt mondták, hogy ha valaki kérdezne, ezt adjam oda.
Az izgága elvette a levelet és átdobta az egyik botosnak, aki csak hitetlenkedő arccal felnyitotta és átfutotta a rövid gépelt szöveget, alatta egy eredetinek hamisított aláírással. Amitől a szeme azonnal ketté állt.
- Wes... Mi a fasz? Mégis ki a halál ez a Harding?
A szerepemhez illően nem feleltem, csak vártam, hogy döntést hozzanak a sorsom felett - ami végül pont úgy alakult, ahogy akartam. A botos kinyitotta a lift rácsos ajtaját, aztán a fejével intett.
- Befelé. És ha kérdezik, nem velünk találkoztak idelent.
- Ahogy akarja, uram. - biccentettem, aztán belöktem Moravát a liftbe. Szegény, megvezethető barmok. Ahogy a felvonó zörögve elindult, alattunk hamar parázs vita támadt arról, mégis mi a franc történt az előbb, de ez engem már a legkevésbé sem érdekelt. - Haladunk, Mr. Monday.

Lássuk a medvét!

-----------------:O:-----------------

× Tax the Rich ×

Callie & the Boyz (most főleg Nova)

A pixi már nem láthatta, de amikor berepült a dekoltázsomba még én is elvigyorodtam, csupán egy átsuhanó mosoly erejéig, ez után viszont valóban igyekeztem természetesen viselkedni, ahogyan tanácsolta. Mondjuk úgy, mintha nem egy aprócska fickó lenne a mellkasomon – vagy a melleim között, ne szépítsük - kendő helyett, és nem éppen egy fehérbőrű, kikent, északi emberpicsa arcát viselném, és nem csak viselem, hanem el is kellene őt játszanom. Ez a helyzet nekem sok minden volt, de természetes egyáltalán nem. Persze tudtam, hogy elméletileg hogyan viselkedtek az ilyen nők, és végülis abban reménykedhettem, hogy nem fogok odabent olyannal találkozni, aki esetleg ismerte a lányt. Ha mégis, akkor valahogy nagyon meggyőzően és természetes módon kell majd leráznom az illetőt, akkor is, ha ehhez el kell fogadnom néhány uzsonna meghívást. Jelenleg emiatt az eshetőség miatt aggódtam a legjobban. Onnantól kezdve, hogy lezár majd a bank és el kell intézni egy-két embert, attól meglepő módon kevésbé féltem. Az hazai terep volt.
A feszültségem minden lépéssel egyre csak nőtt. A tekintetem ide-oda villogott, ahogyan az embereket figyeltem, mintha minden méteren attól tartottam volna, hogy belefutok Valerie Coleman egyik barátjába. Alig tudtam elhinni, hogy Matty bele tudott ebbe rángatni. Amikor elképzeltem, az egész feleennyire sem tűnt stresszesnek. Nova biztosan nagyon közelről hallhatta a zakatoló szívverésem.
Amikor a bankár megszólalt a pult mögött, szinte ugrottam egyet, és éppen csak fel nem sikkantottam. Még szerencse, hogy vissza tudtam fogni, az egészen rosszul nézett ki, hogy a Csalogány, a Sötét Negyed egyik legnagyobb drogkonyhájának a vezetője, aki nem átall megmérgezni bárkit, aki keresztbe tesz neki, aki vasmarokkal, szigorú szabályok között irányítja az embereit, az itt sikkangat, mint valami ribanc az első éjszakáján. Újra vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam, reméltem, hogy pixi segítőm legnagyobb örömére, majd mosolyt varázsoltam az arcomra.
– Ami azt illeti igen. Valerie Coleman vagyok, Coleman tanácsos lánya, ám ezzel bizonyára ön is tisztában van. – gondoltam egy ilyen szintű önteltség nem csak belefér a karakterbe, hanem el is várt. – Apám küldött, mivel szüksége van a tanácsnoki gyűrűjére a széfjéből, és meghagyta, hogy kizárólag én, személyesen vehetem ki onnan, majd vihetem el neki. Megtenné, hogy a széféhez kísér, kiveszem a gyűrűt, és nem is rabolnám többet az idejét.
Nem nagyon jártam bankba, kíváncsi voltam, hogy az alkalmazottak mennyire akadékoskodók, főleg ha ilyen VIP ügyféllel volt dolguk. Reméltem semennyire.

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Egyáltalán nem féltettem Calliet, dagadó mellkasa mögött az enyém is dülled, sok egyéb mással, amire kár gondolatot fecsérelni, mert hamar össze kell kapnom magam, hogy ne bukjunk le.
Új célommá vált sokáig hallgatni ezt az ütemes szívdobogást - és bár mély érzelmekre sokak szerint képtelen voltam, ez pedig valahol megállta a helyét, egy kicsit belezúgtam Calliope Evenstar kisasszonyba.
Viszont a szívem, gyomrom nekem is szaltózik egyet, ahogy megugrunk, én is vele, aztán majd' pixibogyót csinálok, annyira koncentrálok, hogy az illúziónak haja szála se görbüljön.
Meg kell hagyni még jobban belezúgok, amikor előadja magát, mert ezt az alakítást én is megirigylem. Azonnal elhiszem neki, hogy nemes, minden pökhendiség, hanghajlítás a helyén, levegőt venni is elfelejtek mit reagál erre a hivatalnok, arcán semmi nem látszik, gyanú a legkevésbé. Ezért is lep meg, amikor hideg, morózus baritonján az hangzik el, ami:
- Azonnal eleget teszek Mr. Coleman kérésének, amint bizonyítja valamiféleképpen, hogy ez az úr óhaja. Felteszem írt erről egy levelet, vagy van magánál valamiféle okmány, amivel igazolni tudja személyazonosságát. Címer? De a legjobb lenne Mr. Coleman saját kezűleg írt levele. Meg kell értenie, bizonyos biztonsági protokol alapján működünk.
Ott, a kebel között lesápadok. Nem merek megszólalni, mert ennyi illúzióra egyszerre képtelen vagyok figyelni, de ha félreállna, ha lenne nála papír, akkor talán meg tudnám bűvölni. Vagy erre gondolt Callie és a Varjú is? Mindenki felkészült és csak én izzadok?

×Tax the rich ×

featuring: the boys

A felvonó aljában lejátszott jelenet szinte ugyanúgy megismétlődött fent, a fal nyaktörő magasságában, de a félig hamisított parancs az alján Kayne Westerburg flottaparancsnok aláírásával megtette a tőle várt hatást. Azért csak félig volt hamis, mert valóban a nemes úrfi írta alá a papírt, a saját kezével, mikor egy ideig nálam vendégeskedett - csak akkor még nem volt fölötte a szöveg, így nem is tudhatta, mihez adja az áldását. Nem mintha adtam volna neki választást akkor.
Odafent a szél úgy tépett, mintha egy ciklon közepén álltunk volna, és szinte ránk vágta Taylor irodájának ajtaját, hozzápréselve a vastag fémlapot a kerethez. A kapitány maga csak unottan nézett fel egy újságból, lábát az asztal sarkán pihentetve, de amikor meglátott a tekintete elkerekedett. Az ösztönei nem tompultak, annyi idő alatt, míg elvettem Morava oldalától a pisztolyt és neki szegeztem, Taylor már odébb rúgta a székét és könyékig volt egy fiókban, amiben valószínűleg hasonló életbiztosítás hevert, mint amit én is szorongattam.
- Ülj le, Tom. - mondtam neki hűvösen. Mikor azonban nem akart megmozdulni, meglengettem a pisztoly csövét a széke felé. - Engedd el azt, amit elő akartál rántani és ülj le. Igazán kár lenne azért meghalnod, mert elkényelmesedtél.
Ennyi elég volt motivációnak, Taylor hátrahúzta a kezét és leült a székbe, közben úgy méregetve mindent, mintha valahonnan mégis csak előránthatott volna egy golyólepattintó orea-pajzsot.
- Matt. Mondanám, hogy örülök a szerencsének, de ránk szakadna a plafon.
- Elmés. - vigyorodtam el fenyegetően, miközben meglapogattam Morava vállát. - Most leveheti a zsákot, Mr. Monday. Tom nem fog beköpni, egyikünket sem. Tudja, mik lennének a következményei.
- Mit akarsz, Matt? - kérdezte ingerülten Taylor, szinte félbeszakítva a jól kitalált sejtelmes fenyegetésemet. Tahó.
- Csak egy léghajót. Úgy láttam van itt néhány, egy igazán nem fog hiányozni. - feleltem az igazságnak megfelelően, miközben leültem egy székre. - Meg kellene visszamenőleg egy elfogatóparancs és egy jelentés Stephen Harding ellen, csak hogy neked is megkönnyítsük a dolgodat.
- Igazán figyelmes. - felelte a kapitány epésen. - Más? Esetleg egy éjszaka Coleman lányával? Vagy a hercegnővel?
Helyben voltunk, de ilyen könnyen nem tudott kibillenteni az önbizalmamból.
- Tíz évig dolgoztunk együtt, Tom. Tudod, milyen vagyok. Mindenből szerzek sajátot. Kivéve most a léghajót, amit jó lenne, ha anélkül adnál kölcsön, hogy eldurvulnak a dolgok. Tudod két nap múlva találkoznom kell egy emberemmel, hogy ne kürtölje tele Estrance legkotnyelesebb szennylapjait azzal, hogyan szerezte meg Thomas Taylor kapitány a rangját. Hogy mi történt Jonathan Willow -val és a mögötte álló Carlisle báróval. Hogy ki gyújtotta fel a vonatot, amin a Fehér Gróf utazott. Nem szeretnék úgy odaállni, hogy haragban válunk el.
Taylor egyre mélyebbre süppedt a székben, közben összefűzve az ujjait maga előtt.
- Mit akarsz csinálni a hajóval, Matt?
- Azt jobb nem tudnod, Tom. - feleltem, miközben lassan elvettem róla a pisztoly csövét. Most jött a kritikus rész. A fordulópont. A jelenet, ami eldönthette a további színdarabot. Szerencsére Taylor nem a fegyveréért nyúlt, hanem a kalapjáért, amit a fejébe nyomva megkerült és kinyitotta az ajtót.
- Ezzel magadat is felgyújtanád, Matt. - morogta, miközben elindult a kikötő szélén várakozó katonai léghajók felé. - De igazad van, tudom, milyen vagy. Te szereted a lángokat.
- Álarcot fel, Mr. Monday. Most jön az ön végszava. - vigyorogtam féloldalasan az alakváltóra, aztán elindultam egykori munkatársam felé. A közeledésünkre négy katona - köztük egyetlen lidérc se - azonnal Taylor mellé szegődött és sanda szemekkel néztek a lezsákozott Légtornászra, de másra nem is számítottam. Miután kaptak néhány gyors parancsot a kapitányuktól, amit elnyomott a fent süvítő szél, ketten megragadták Moravát és felcibálták a hajóra, ketten pedig tisztelegtek Taylor felé, aztán intettek, hogy kövessem őket.
- Remélem nem gondoltam, hogy megkönnyítem neked. - kiabálta búcsúzóul Tom.
Nem feleltem, csak két ujjal a homlokom előtt tisztelegve néztem rá, miközben a léghajó kabinjának ajtaja becsukódott. Mint egy fedél. Egy nagy, repülő acélkoporsó fedele.

Fogak és karmok

-----------------:O:-----------------

× Tax the rich ×

Callie & the boyz

Ha nem lett volna elég feszült így is a helyzet, a mitugrász banki alkalmazott még képes is volt ezt tetézni. Papír. Aláírt megbízást, hát persze, az remek lett volna, erre Matty vajon miért nem gondolt? Még ha lett volna nálam valami papír, még ha Nova ennyire erős illuzionista is lett volna, hogy sikerül neki, akkor sem tudtuk, hogy Mr. Coleman aláírása hogyan nézett ki. Ha pedig a férfi ott a pult túloldalán tudta, akkor egyetlen szempillantás alatt rájön a trükkre, és nekünk végünk volt. Nem tetszett, hogy ennek a nagyszabású akciónak a sikere, hogy a végén üres kézzel távozunk vagy sem, az tulajdonképpen rajtunk múlt. Ha Matty és csapata buknak el, legfeljebb annyink lesz amennyi a zsebünkben elfér utána rohanunk gyalog, de hogyha mi bukunk el, akkor az egész semmiért volt. Kezdtem kevesleni még a tíz százalékomat is ekkora kockázatért. Nem volt más megoldás, itt is a színészi tehetségemre kellett hagyatkoznom. Elvégre sok-sok évig én a színpadra készültem, hogy a legfényesebb társaságok előtt játszhassak és énekelhessek, csak miután ez az álmom talán végleg elúszott nem gondoltam volna, hogy lesz egy első szerepem, egy első előadásom, és az sokkalta nehezebb lesz, mint a reflektorfényben betanult szöveggel tenni-venni magam.
Nova érezhette, hogy a szívverésem még tovább gyorsult, utólag meg kell majd beszélnem vele, hogy jó lenne, ha nagyon nem híresztelné, mennyire féltem, bár valahogy tudtam, hogy nem tenné. Nem tudtam miért.
Mindenesetre ez nem főpróba volt, most kellett összeszednem magam, most kellett átélnem a szerepemet, lenyúlni a legmélyebb északi-picsa ösztönökhöz és előhúzni onnan valamit, ami segíthetett.
- Uram, maga teljesen ostobának néz engem? Vagy az apámat? – igyekeztem a lehető leghepciásabb hangon megszólalni, hogy még saját magam is idegesítsem. – Ha egy aláírt papír elég lenne, gondolja, hogy eljöttem volna idáig személyesen? Ha az apám bízna az ilyesmiben bármelyik küldönc megtehette volna, hogy elmegy a gyűrűjéért, de magának is tudnia kell, hogy ő milyen fontos ember, és a papírokat ellophatják, bárki meghamisíthatja még az aláírását is! Hát ilyen önöknél a biztonság? Nem csoda, hogy rám bízná inkább ezt a fontos értéket, és el akarja hozni az önök intézményéből! – reméltem, hogy ez majd rá fog ijeszteni, elvégre nem a bankigazgató volt, csak alkalmazott, azoknak pedig szokásuk volt félteni az állásukat. Ha kirúgják, egyenes út vinne neki a nyomornegyedbe. – Én vagyok az aláírása, a saját vére, ő, aki ennyire nagyra tartja a biztonságot megbízik bennem, és pont maga, egy egyszerű banki alkalmazott nem? Szeretné, hogy idehívassam a főnökét? Elmondjam neki, hogy rabolja a tanácsos drága idejét, mikor csak annyi lenne a dolga, hogy elvezet a széfhez, hogy kivegyem a gyűrűjét? Még a kódját sem kell megmondania, hiszen rám bízta.
Úgy véltem, ennyi talán elég lesz. Próbáltam megütni a lehető legirritálóbb felhangokat, hogy lássa tényleg egy toporzékoló, hisztérika nemeskisasszonnyal volt itt dolga a fickónak, akit nem lehetett ilyen könnyen eltántorítani. Még szerencse, hogy Matty korábban elmondta, hogy a tanácsos paranoid, erre jól lehetett építeni.

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Lepereg előttem egész pixi életem, évről évre, pillanatról pillanatra. Minden jelentéktelen torokköszörülés a kaptárban, cipőpróba az első napomon, amikor a Rémcirkuszba érkeztem, vagy először láttam Adamot átváltozni. Howe első rám hörrenése, a nagyok italától kapott másnapi hasmars fájó emlékei.
De azért is iszonyat nagy kínban vagyok, hogy ha izzadt homlokom Calliope melleinek nyomom, ezt az egész kebel dolgot nem tudom úgy átélni, ahogy méltó lenne, sőt dicsekedni se lenne kedvem, ha rossz emlékeket hagynék. Kicsit mocorgok, ahogy telnek a percek és mi sokkoltan meredünk az okoskodó hivatalnokra, közben tenyeremmel próbálok elmaszatolni homlokomon néhány mikroméretű verejtékcseppet. Normálisan lélegezni, ahogy Miss Evenstar, nem elájulni, jajj mit szólna anyám, ha innen is kiátkoznának, mint tolvajt, mert megszöknék, talán én egyedül, ebben teljesen biztos vagyok, ha csak le nem lőnének, itt már azért akadnak kétségeim, de látom lelki szemeim minden pislogása előtt micsuda vége lenne ennek, ha lebuknánk.
Aztán…élőben is tanúja leszek a világ egyik legparádésebb előadásának, épp csak benn tartok néhány sóhajnyi levegőt. Óvatosan nézem az alkalmazott színeváltozását, nem merek röhögni, ahogy komor pofázmánya egyre sápad, talán annál a résznél leginkább: a bank biztonsági rendszere.
Óvatos mosoly, ennyi csak, amikor a hebegő úriember, ahogy én az előbb, izzadó homlokához nyúl, épp csak benne van annyi, hogy kendővel segítsen magán.
-Igazis, a kód…nos…éppen a biztonsági előírások miatt mondtam, hogy azonosítani kell, de a kódot valóban csak az illetékesek ismerhetik, hát akkor kövessen és ha megvan a kód, nos akkor nem hiszem, hogy probléma lenne. Csupán annyi, hogy kifelé menet majd Önnek kell azonosítania magát egy okmánnyal, megérti, ugye? Az ember eleve magánál hordja az ilyesmit, például kivonat a születéséről, de bármi jó lesz, amin rajta van a neve…és elnézést, kövessen.
Indul el egy oldalsó, hosszú folyosón, néhány lépés, kanyar miegymás után tompul a bank előterében tébláboló tömeg zsivaja, nehéz csend ereszkedik ránk. Talán most, nem? Várok Callie jelzésére, neki csak annyit súgok:
-Psszt, tű?
Mire például az alkalmazott hátrafordul, de eddig, legalábbis, amíg nem kezdek a tűre koncentráln,i az illúzió is a helyén. Elég halk voltam, talán csak a szél fütyülésének tudta be, nekem viszont fontos tudni melyik a megfelelő pillanat nyakba döfni. Kinyittatni nem tudom mit fogunk vele, ha a kódot tőlünk várja, ugyanakkor, ha eszméletlen nem vesszük majd hasznát, de amíg merengek, biztosra veszem, Callie okosabb lesz, és mire legalábbis az ominózus széfhez érünk, én is.

×Tax the rich ×

featuring: the boys

A léghajó szinte unottan zötykölődött alattunk, ahogy lassan kilebegtünk a kikötő stégjéről Estrance városa felé. A mellénk osztott katonák - az a három, amelyik nem a léghajó irányításával volt elfoglalva - nem voltak beszédes fajták, csak sanda szemekkel méregették a zsák alatt várakozó Moravát, meg néha engem, az új fiút aki ilyen veszélyes fogollyal mászkált.
- Honnan jöttél? - kérdezte végül az egyik, amelyik el tudta szakítani a tekintetét a Légtornászról.
- Délről. - feleltem teljesen őszintén. Nem akartam feltétlenül jópofizni ezekkel, végülis már halottak voltak, csak nem tudtak róla. De ha nem válaszolok semmit, az idő előtt gyanússá tett volna minket, ami nem várt következményekkel járhatott. Abból meg így is volt elég most.
- Dél az kemény. - felelte a beszédes élőhalott. - Vagy hát nyugis, mert faszt se kell csinálni. Úgy is mindegy.
- Henry! - csattant fel egy másik. Vigyázni akartak az érzéseimre, egészen megható volt a sok még épp egyben lévő húscafattól.
- Most mi van? Igazam van, nem, déli srác?
Nem feleltem, csak megadóan elmosolyodtam, aztán felálltam és kinyújtóztattam a lábam.
- Aki most a kormánynál van... - kezdtem a pilótafülke ajtaja felé. - Mi a rangja? Nem akarom magam lejáratni, értitek.
- Chase? Elvileg tizedes, de senki nem hívja úgy. - legyintett a beszédes. - Mit akarsz vele?
- Hát, az elvileg titkos... - vakargattam meg az állam kesztyűben. - De... Na jó, beszélek vele, utána elmondom. Csak... vigyázzatok addig a fogolyra. Néha be tud gőzölni, akkor meg karmol és harap.
Reméltem, hogy Morava ennyiből értette az üzenetet - újdonsült bajtársaim ideje lejárt. Kissé botladozva elsétáltam a fülke ajtajához és elfordítottam a nehéz kilincset, aztán benyitottam. Chase tizedes ott ült a kormánynál, ahogy tippeltem, és nem csinált sokat, szintén várakozásaimnak megfelelően. Már irányba álltunk - habár nekem rossz irányba -, itt már csak akkor kellett hozzányúlni a hatalmas léghajó irányzékához, ha valami fatálisan elromlott.
Ez lettem volna én.
- Valami gond van? - kérdezte a tizedes, ahogy beléptem. Lassan közelebb botorkáltam hozzá és megráztam a fejem, közben óvatosan lehúzva az egyik kesztyűmet. A kezem direkt a hátam mögött tartottam, de jobban elvonta a figyelmét az, ahogy a lábaimat tettem egymás után, mint egy madárfióka, akinek még gondot okoztak a szárnyai.
- Csak ellenőrizni akartam, hogy... - Nem fejeztem be a mondatot, a térdeim itt összeakadtak, én pedig elkezdtem dőlni egyenesen Chase tizedes felé. Ő pedig, a jótét lélek, megpróbált elkapni, de ez volt a veszte. Miközben a kesztyűs kezem megkapaszkodott a zekéjében, a másik a torka felé kapott. Három karom mélyedt a húsába, átszakítva az ütőereit és belekapaszkodva a gégéjébe, nehogy kiáltani tudjon, a maradék kettő csak a bőrét karcolta meg. Meg sem rezzentem, ahogy a szemei kitágultak, az ujjai pedig egyre erőtlenebbül markolták a vállaimat. Nem először csináltam ilyet, és ahogy magamat ismertem, nem is utoljára, bármennyire undorodtam ettől. De ez voltam. Egy szánni való csapda, egy rejtett fegyver egy roncs alatt. Erre tenyésztettek.
Mikor a tizedesnek elfogyott a vére, a teste pedig erőtlenül ernyedt el, kihúztam a karmaimat a torkából és lerángattam a székből. Mielőtt még átvettem volna a helyét felhúztam az ingem alját, láthatóvá téve a madárfejet az övembe tűzve. Jó vétel volt ez a bot, egy ügyes szerkezeti megoldás miatt ketté tudtam hajtani, így épp akkora volt, hogy a combot mellett a nadrágomba tűzve senki nem vette észre. Ha Morava hamarabb talált be a kabinba, mint kellett, jobb volt kéznél tudni.
Leültem a pilótaszékbe és megragadtam az egyik irányító kart. Nem most volt utoljára, hogy katonai léghajót vezettem, de olyan volt ez, mint a papírhajtogatás. Igazán sosem felejtette el senki. Elég volt oldalra rántanom, hogy a monstrum hirtelen fordulatot vegyen, a benne lévő testek pedig oldalra repüljenek. Gyanítottam mindenki, aki nem ült épp vagy nem voltak alakváltó ösztönei szép nagyot zakózott az utastérben.

Repülünk!

-----------------:O:-----------------

× Tax the Rich ×

Callie and the Boyz

Végső soron megkönnyebbültem, hogy a szavaim megtették a hatásukat, és hogy a széf kódja, amit állítólag tudtam, az elegendő bizonyíték volt. Az, hogy nekem kellene kifelé menet azonosítanom magam valami papírral, az már mindegy volt. Nem a főbejáraton át terveztünk távozni.
- Hogyne. Ha túlestünk ezen kifelé menet természetesen megmutatom az irataimat, bár titkon reménykedtem benne, hogy ezekben a körökben már megismerik az arcom. – még egy utolsó, teátrális sóhajt megengedtem magamnak, és jöhetett is a függöny ami a jeleneteket elválasztja egymástól, bár még nem léptünk át a következő felvonásra. Az majd akkor kezdődik, amikor kint végre felrobban az a nyavajás bomba.
Elindultam a férfi után, alig néhány lépéssel lemaradva, mikor meghallottam Nova suttogását. Megráztam a fejem, mintha csak a hajfürtjeimet akarnám rendezgetni kicsit, hogyha bárki látná. Még le is simítottam a kezemmel. Nem fejthettem ki a pixinek, hogy még nem volt itt az ideje. El kellett jutnunk egészen a páncélteremig, ahol a kis széfek sorakoztak szépen egymáson. Azt az ajtót kellett kinyitnia a férfinak, ami oda vezetett, vagyis azokat az ajtókat, mert valószínűnek tartottam, hogy több is volt. Így történhetett meg, hogy amikor robban a bomba, akkor mi be leszünk zárva a pénz mellé, minden őr és biztonsági személyzet pedig az ajtókon kívülre.
Így hát marad a hosszú folyós csendje, ahol még a légzésünket is lehet hallani. Csevegni nem akartam, minden kimondott szó csupán gyanússá tehetett volna, és mindenképp el kellett jutnunk a páncélteremig. Igyekeztem megjegyezni az útvonalat, ha bármi balul sülne el, és esetleg erre kellene visszajönnünk, de reméltem nem így volt, ahogyan azt is, hogy Mattéknél is minden rendben megy.
A bankár egy ponton intett két őrnek, még meg is kérdezte, hogy vannak, és hogy este mennek-e kártyázni, és utána tovább haladt egy vaskos fémajtóhoz, amit kinyitott egy kulccsal, majd be is zárta mögöttünk, utána pedig még következett egy újabb rácsos ajtó, és az után megint hosszú folyosó következett, a végében az ablakkal. A tervrajz alapján az volt az az ablak, ami alá kellett hordanunk a szajrét, és a mögöttünk levő ajtók, amiken épp átjöttünk voltak azok, amiknek le kellett zárniuk.
Még várni kellett. Reméltem már csak pár perc a robbanás, és jó lett volna, ha a kis bankárt se kábítjuk el, hanem valahogy rávesszük, hogy segítsen nekünk cipekedni…

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Annyira jó ez a nő, hogy levedlem a szárnyaim! Így, a dekoltázsában, izgalomtól zsizsegve, alakítását mellközelségből átélve méginkább belezúgok. A faszi beveszi, bár morog valamit az orra alatt előírásokról, én is tudom, hogy kifelé már nem feltétlenül kell a majré, illetve másra fog összpontosulni a beszarásunk.
Már a fejrázásból is megértettem mit nem kell még csinálnom, de a simítás hozzá…egész testemben beleborzongtam.
Ha nem lett volna ennyire komoly az ügy, húztam volna még Evenstar kisasszonyt, simítgasson közelebb a csöcseihez, de türtőztetnem kellett magam és ha másben még nem is, de ebben és a nő illúziójában kibontakoztatni képességeim.
Csak zötyögök és zötyögök dekoltázsában, már kezdem megszokni és nem is óhajtok kiszállni innen egy darabig, amikor mindenesetre megérkezünk, legalábbis azt érzem, megállunk és csend van. Halotti, büdös csend, amíg fel nem csendül az ideges bankár hangja.
-Tehát, merre van, amit keres?
Hangjából mintha némi gyanakvást hallanék kiszűrődni, vagy csak képzeletem játszik velem.
Óvatosan fészkelődöm a mell közt, mint valami kenyér közé szorult töltelék, az illúzió azonban még mindig töretlen.

×Tax the rich ×

featuring: the boys

Hallottam a mögöttem elszabaduló káosz hangjait, de kinőttem már abból a korból, hogy egyetlen pillanatra is sajnálni kezdjem bármelyiküket. Láttam már Annie-t a szó legőszintébb, lecsupaszított értelmében kibelezni valakit. Láttam, hogyan vernek szeget valaki térdébe. És fogtam már a kalapácsot is. Bármit csinált Morava a balszerencsés katonákkal, nem rökönyödtem meg tőle. Helyette csak a zsebórám számlapjára néztem és magamban számoltam, ahogy a mutatók karjai lassan elütötték a három óra tíz percet.
Bumm.
Valahol tőlünk messze, de éppen arra, ami felé tartottunk, a nemesek kedvenc parkjában egy szökőkút a levegőbe repült, márványt és megmunkált oreát köpködve a szépen karbantartott fűre. A gyepre, amire nagyobb figyelmet fordítottak, mint a gyárak munkásaira. Callie és Prismblossom mögött pedig - remélhetőleg - lecsapódott egy vastag fémajtó, bezárva őket a város legnagyobb pénzhalmával egy légtérbe. Szóval jelenésünk volt, ha oda akartunk érni időben.
Kiléptem a kapitány kabinjából és elcsavartam a botom gyűrűjét, felfedve a varjúszemekbe rejtett oreát. Az előtörő zöld fény egy pillanatra engem is elkapott, úgy zubogva végig, ahogy a legtisztább tündérpor sem tudott, de hamar elfordítottam, mielőtt a varázsába estem volna. A nyugalom most nem nekem kellett.
A Légtornász tényleg hegyi oroszlán volt, ráadásul az a fajta, amelyik többször vörös, mint bármi más.
- Mr. Monday.
Nem volt olyan bátor katona vagy olyan sokat látott veterán, aki nem rettent meg az alakváltók láttán. Nem is érző lények voltak, csak elszabadult, gyilkos ágyúgolyók. Ha valaki az útjukba akart állni, minden alkalommal azt kockáztatta, hogy cafatokra szakad az erőtől, ami felé tart. Lehetett ügyeskedni, trükközni, de a legkisebb hiba katasztrófával járhatott. Nekem csak az őrületem erősebb volt a félelmemnél.
A botot úgy fogtam a pumára, mintha egy fegyver lett volna, pedig inkább volt egy papírvékony pajzs. Egy utolsó menedék - de eddig egyszer sem hagyott cserben. Nem kellett elaltatnom, csak épp besegíteni neki az állati énjével szemben. Már ha hajlandó volt küzdeni, de most érdekében állt. Morava bevallottan nem tudott léghajót vezetni, szóval most a kezemben volt az élete.
- Mr. Monday, az ügy további részéhez jobb lenne, ha csak két lába lenne. - mondtam a két világító zöld szem mögül. Még le kellett dobnunk egy kötelet Kyrosnak, mielőtt elfeledkeztünk róla és a terv egy jelentős része ott maradt volna az utcán ácsorogva.

× Tax the Rich ×

Callie and the Boyz

Odaértünk a széfekhez, végre valahára. Magunk mögött hagytunk mindent, ami veszélyt jelentett, mostmár csak arra volt szükség, hogy az a bizonyos bomba ténylegeseb felrobbanjon a parkban, és összezárja velünk ezt a kis hivatalnokot, és a szajrét. A bankár pedig úgy érezte, hogy most jött el az ideje a tesztelgetésemnek, noha nem értettem, honnan volt meg a bátorsága és a szemtelensége ehhez. Tényleg mintha gyanakodott volna, pedig az előadásom szerintem kifogástalan volt.
- Nekem honnan kéne azt tudnom? Apám most küldött el ide először, és azért van itt ön, hogy tudja pontosan melyik széf is tartozik a családomhoz. – éreztem, hogy a tökéletes maszk repedezni kellett. Na nem Nova illúziója, az szerintem továbbra is tökéletes volt, bár éreztem a kebleim között, hogy már ő is alig bírt magával. Már körülmények között egészen érdekes érzés lett volna, amivel talán kísérleteztem volna még egy kicsit, de most dolgoztunk. Mondhatni ez volt mind a kettőnk életének eddigi legfontosabb munkája.
Mielőtt azonban a hivatalnok tovább akadékoskodott volna, egy hatalmas robbanás rázta meg az épületet. Igazából a hangja nagyobb volt, mint amekkora kárt okozni tudott a márvánnyal borított, masszív kőépületben, de ahhoz elég volt, hogy az automatikus riasztó bekapcsoljon, és élet hangú szirénázás kíséretében zárja le a bankot. És a lezárás azt jelentette, hogy se ki, se be, ezért kellett eljutnunk idáig. Hát szűkös volt, azt meg kellett hagyni, de sikerült. Megkönnyebbülve fújtam egyet.
- Na végre. Eljöhetsz Nova, vegyél egy-két tűt is a zsebemből. – mondtam a pixinek. - Most pedig uram, amit keresek, az itt van mindenhol. Az ön feladata az lesz, hogy ameddig én kinyitom a széfeket, addig a társam felügyeletével maga elvisz mindent, amennyit tud a folyosó végén levő ablak alá. Remélem nem kell taglalnom, hogy ha együttműködik, életben hagyjuk, de ha nem, akkor hosszú, fájdalmas halála lesz.
Reméltem, ez elég lesz ahhoz, hogy a segítségünkre legyen, de ha nem, akkor kap néhány tűt, és mire felébred (vagy nem, ki tudja mennyire volt érzékeny), akkorra mi már messze fogunk járni. Reméltem. Ha Mattyék is tették a dolgukat.