Mathias Crowle

Mathias Crowle

Hibrid - Holló
"Üzletember" - 25 - Freddie Carter

-----------------:O:-----------------

Mathias első pillantásra nem tűnik másnak, mint a többi, magáról túl sokat képzelő söpredék a nyomornegyedekből. Szögletes, bár kissé nyúzott arcvonások, egyenetlenül vágott, korommal szennyezett haj, haszonleső pillantás, ezek az első jegyek, amiket bárki észrevehet. Aztán a kopott ruhák, amik nagyon próbálják a jobb sorsú nemesek öltözékét utánozni. Az állandó társaivá vált posztókabát és kalap eredetileg feketék voltak, de azóta eláztak, megégtek, megnyomorgatta őket az idő. De ennek ellenére büszkén hordja őket. Minden kopás valami teljesítmény jele. Az igazi érdemrendek, nem azok a csillogó fogaskerekek, amit az őrség tagjai hordanak.
A következő, ami feltűnik, hogy Mathias sántikál, bár először nem egyértelmű, hogy miért. Egy madárfejes botra támaszkodik, bár a lépései inkább tűnnek haragosnak, mint elesettnek. Mintha felvágna a testi fogyatékosságával, a körülötte lévők arcába nyomva, mint egy fegyvert. De azt, hogy mégis mi miatt botorkál, talán sosem tudod meg. Ahhoz látnod kellene, ahogy levetkőzik, lecsatolja a lábairól az összeguberált rézkeretet, és a töméseket, amitől emberi lábnak néznek ki - pedig nem azok. Vékonyak, feketék, három ujj előre áll, egy hátra. Mint egy varjúnak, vagy hollónak. És ekkor már világos lesz az az időnkénti fejrángás, a folytonos kesztyűviselés. A kezén öt ujja van, de azok is fekete karmokban végződnek. Ha levenné az álcát ügyesebben mozogna, mint bármelyik ember. Helyekre tudna felkapaszkodni, ahol nem kellene lennie. Puszta kézzel vájhatná ki a szemeket, amik olyat láttak, amit nem volt szabad. De mit tehet egy hibrid az emberek világában? Így Mathias inkább sántikál.



Van, amikor fenn kell tartani egy látszatot. Rossznak kell mutatkozni egy nagyobb jó érdekében. Embereket kell csonkítani, hogy valaki másnak meggyógyíthassák az üszkösödését, kegyetlennek, szinte lidércinek kell látszani, hogy egy ártatlan biztonságban érezhesse magát. És mivel Estrance őrsége, a jó védelmezői csak úgy őszinte lenézésből kegyetlenkednek, Mathias magára vette a szerepet. Hogy valaki a jó miatt legyen rossz.
Valakinek törődnie kell a söpredékkel is, más pedig nem hajlandó. Hiszen ők csak áldozatok, egy igazságtalan, kegyetlen rendszer fogaskerekei közé szorult csontok és hús, ami darabokra törik, ha valaki nem zúzza szét a gépet. Ezért kell valakinek megragadnia a kalapácsot és egyesével leverni a fogakat a kerékről. Az áldozatok védelme érdekében.
Persze ha vannak áldozatok, akkor vannak elnyomók is, Mathias pedig megtanulta szívből gyűlölni őket. Persze ostobaságot nem csinál, azzal csak ártana magának és az övéinek. De ettől függetlenül odabent, ahol még a saját józan esze sem hallja, Vahe legsötétebb álmaiba kívánja az összes gazdagot. Az estrance-i tudósokat, a sinarin-i arisztokratákat, mindet. És folyamatosan keresi a kanócot, ami a puskaporos hordóhoz vezet, ami egyszer a levegőbe repíti az összes kastélyt és villát, a lehulló aranyat pedig ő maga osztaná szét azok között, akik megérdemlik. Bár azt jobb, ha ő dönti el ki érdemli meg. Mindenkinek jobb.
A probléma csak annyi, hogy rohamosan fogy az ideje. Az ő fajtája nem szokott sokáig élni, az óra, az az átkozott zsebóra megállíthatatlanul ketyeg. Egyszer nem lesz több Mathias Crowle, aki tegyen a söpredékért. És Matt mindenképpen úgy akar Sinan napjába távozni, hogy a söpredéknek már nem kell segítség.



Mathiast kémkedésre teremtették. Vagy ha nem is ez volt a cél, ehhez értett a legjobban. A beleültetett holló gének nem csak a lábait és a kezeit tették tönkre, hanem a gondolkodását is. Például képes megjegyezni dolgokat, amiket az átlag ember azonnal elfelejt. Nem hall távolabbról, mint mások, de képes válogatni Estrance lecsúszottabb részeinek zajában. Meghallja a suttogást a gépek kattogása között, és beleilleszti a saját terveibe. Persze volt, hogy meg kellett védenie magát, akkor jól jöttek a karmok is. De nem ez a lényeg, sosem ez volt. Egy pisztolygolyó a legerősebb dokkmunkás koponyáját is átszakítja, de a titkok... A titkok erőt jelentenek.
De azért jó, ha van az embernél egy illegálisan verbuvált forgótárcsás pisztoly. Hét ólomgolyót tud egy sorozatban átreptetni dokkmunkások fején, Matt pedig meglehetősen jól céloz vele. És mindig hord magánál muníciót.
Oreára keveseknek telik az Alsóvárosban. Mathias éppen összekuporgatott annyit, hogy a botjába tetessen, de megérte. Elég csavarnia rajta egyet, hogy a madarak szeme kinyíljon, a belőlük világító zöld fény pedig különösen hat arra, aki látja. Elveszi a vérszomjat, a harci kedvet, mint a legtisztább tündérpor. Persze bizonytalan, mit ér el ezzel, de amire használja, arra éppen tökéletes. Legalább is reméli.



Kirkham boltja túl közel volt a Gyűrűhöz. Ő is tudta, én is, és balszerencséjére a Sötét Negyed összes bandája sem hagyta figyelmen kívül. Neki viszont sikerült eddig ignorálnia ezt a tényt, mintha makacsul nem akarta volna észrevenni, mennyire a tűzvonalban volt éppen.
- Nem értem, mit akarsz, Matty. Megmondtam legutóbb is. Nekem nem kell mecénás.
Most persze bátor volt. A kirakat üvegét megfoltozta valami szemétből előhúzott enyvvel, az ajtót úgy-ahogy visszatette a helyére, a szilánkokat is eltüntette. Biztosan azt hitte, hogy győzött, mint aki feltápászkodott a földről egy kurva nagy pofon után. Csak sajnos egy pofon után jött a másik, aztán egyszer csak nem tudott már felkelni.
- Nekem nem úgy tűnik, Clyde. - léptem az ablakhoz, kesztyűs ujjal végigsimítva a repedésen. Elég lett volna egy kicsit megtolni, hogy megint kiszakadjon az egész. - Meg sem kérdezem, ki volt.
Kirkham a pultja mögött állt, lecövekelve, mintha bármi más méltóságán aluli lett volna, csak a szemével követett. Meg néha oldalra pillantott Annie-re, aki épp egy búgócsigát nézett magához kérten kifejezett érdeklődéssel.
- Söpredékek. Semmi más.
Erre már nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.
- De nagy szavak. Mintha téged nem sepregettek volna odébb a középről. - Rátámaszkodtam a botomra és közelebb léptem, minden lépést megtoldva egy fenyegetőnek szánt koppanással. - Elmondom, hogy mi fog történni, Clyde. Elmegyek és megkeresem a Zsebeseket, akik ezt tették. Talán beszélek Hardinggal is, ezt még eldöntöm, ha odaértem. Megmondom nekik, hogy Kirkham boltja a varjú lába alatt van, szóval legközelebb a szemüket is kivájom, ha csak rosszul néznek a cégérre. Aztán jövőhéten valaki eljön és elviszi az árát a védelmemnek.
Clyde Kirkham úriemberhez nem méltóan a földre köpött a saját boltjában. Annie ezt észrevette, így villódzó szemekkel felé indult, apró ajkai között kibuggyanó agyarakkal.
- Jól van, nyugalom. - néztem a lányka felé. - Majd később, Annie. Valami talán nem tetszik, Clyde?
Kirkham még néhány másodpercig bámulta a lányt, de végül kénytelen volt elszakítani tőle a tekintetét és rám nézni.
- Nem kell a védelmed, Matty. Fizetni meg főleg nem fogok érte, megértetted?
- Óh, én értem, mi van a fejedben. - mosolyodtam el megint. - Viszont azt hiszem neked nem minden világos, szóval hadd segítsek. Nélkülem ez az egész nyomornegyed belesüllyedne a káoszba és nem az ablakod törnék be, hanem a koponyád. Vagy a fiadét. Viszont rendet tartani pénzbe kerül. Derogál védelmi pénznek nevezni? Hívjuk akkor hozzájárulásnak. Adománynak, amivel megalapozod Estrance jövőjét azoknak, akik megérdemlik.
Kirkham foga szinte csikorgott, mint egy sarokba szorult kóborkutyának, de neki nem volt meg az a luxusa, hogy kirohanhatott. Neki most csak a fejét illet meghajtania, beletörődnie a szükséges rosszba, mielőtt valami sokkal rosszabb következett. De nem tette, csak rátenyerelt a pultjára.
- Tűnj innen.
- Ahogy gondolod, Clyde. - feleltem, miközben felvettem a kalapom és elhátráltam a játékárustól. - Gyere, Annie.
Annie felmarkolta a búgócsigát, amit eddig nézegetett és mellém szegődött, hiába szitkozódott Kirkham a csukott fogain keresztül. Az ajtón kilépve megálltam egy pillanatra, végignézve az üzlethelyiségen és egy viszketésnek engedve félrebillentettem a fejem. Sosem derítettem ki, honnan jött Kirkham őrülete, hogy a Sötét Negyed közepén játékgyártó műhelyt nyisson, de nem is kifejezetten érdekelt. Viszont kellett. Tökéletes alibit jelentett bármihez, amit jobb volt nem mások orra előtt intézni, és kevésbé volt egyértelmű, mint egy füstös kocsma.
Valahonnan oldalról kaparászás hangja ütötte meg a fülem. Annie tíz centivel magasabb volt, egyik kezéről pedig tömött, fekete karmok meredtek elő, amik most épp négy vonalat karcoltak az ajtó melletti fába. Három előre állt, egy hátra, mint egy varjú lába.
- Jó kislány.

A Zsebesek területe keletre volt, messze attól, amit az itteniek Gyűrűnek neveztek. Talán véletlenül lett úgy építve a hely, hogy egyfelől a vasút hídja kanyarodott el mellette, másik oldalról egy piacsor, a Felsőváros felől meg egy köríves gyártelep. A közepén meg nem volt semmi, csak egy halom lelakott, most üresen álló ház meg egy építkezési terület, amit soha nem fejeztek be. Elfogyott az érdeklődés. Minek is kellett volna a söpredéknek még egy iskola? Robotolni tudtak már így is.
Ahhoz, hogy valaki Zsebeseket találjon viszont nem kellett egészen a keleti falig elmenni, ezek a patkányok ott lebzseltek minden olcsóbb ivóban. Meg a legtöbb sarkon, a sikátorokban, a gyárak falánál munkaidő után, szinte mindenhol. Harding mindenkit Zsebesnek tekintett, aki életében lopott már valamit és nem tőle tette. És ha ő így gondolkozott, én is.
A füstös kocsma, ami előtt végül kikötöttünk egy kivételesen sűrűn lakott patkánylyuknak számított, bár gyanítottam, hogy az apjuk most épp máshol rágta a rezet. Nem kopogtam, csak beléptem és pisztolyt nyomtam az ajtónálló heréihez, amitől rögtön szívélyesebben átengedett. Odabent egy füttyszót nem lehetett volna meghallani, ezért nevekkel nem is fáradtam. Annie szorosan a nyomomban lépkedett, bár rajta nem látszott, hogy nagyon elveszett lett volna. Az ő fajtája sehol nem félt igazán, ettől viszont felettébb groteszk látványt nyújtott mögöttem ugrálva egyik lábáról a másikra.
A felfelé vezető lépcsőt már többen állták el, az egyikük még meg is ragadta a vállamat.
- Hova hova, sántika?
Oldalra forgattam a nyakam és végigmértem a patkányt. Kefeszerű haja volt és csorba fogai, meg egy firss zúzódás az arcán. A neve nem rémlett, tehát valószínűleg senki fontos nem volt.
- Csak magaslatot keresek. - feleltem teljesen őszintén.
Láthatóan nem erre a válaszra számított, a patkány ugyanis csak megdörgölte az orra hegyét.
- He?
Felesleges volt magyarázkodni, inkább csak átkulcsoltam a karját, amivel a kabátomat markolta, aztán megrántottam hátra, közben egy alattomos rúgással elgáncsolva. Míg azzal folt elfoglalva, hogy felkaparja magát a padlóról felsétáltam néhány lépcsőfokot, a plafonnak szegeztem a pisztolyom és meghúztam a ravaszt.
A dörrenésre síri csend lett szinte azonnal. Páran zsebkést rántottak, mások mélyebben csúsztak az asztalok alá, viszont kivétel nélkül minden tekintet rám szegeződött.
- Mivel látom, hogy az illusztris társaság eléggé elfoglalt a piálással, gyors leszek. - mondtam fennhangon, kéznél tartva a revolvert. -  Láttam, hogy valaki tiszteletét tette a Gyűrű déli felén. Aki még egyszer megteszi, annak hat különböző csatornába dobatom a darabjait. Megértettétek?
Az egyik asztaltól valaki székcsikorgatva feltápászkodott, és megropogtatta a nyakát.
- Ott rohadj meg a csatornáidban, Varjúláb. Oda megyünk, ahova akarunk. Ha nem tetszik, visszatakarodhatsz a fészkedbe.
Egy kicsit reménykedtem valami hasonlóban. Az üzenet ritkán ment át, ha nem tört vele néhány csont vagy folyt ki egy-két liter vér.
- Jól van, akkor mondom máshogy. Ha valamelyik koszos Zsebest odaeszi a fene, ugyanaz lesz a koszfészkével, ahol az anyját rejtegeti, mint ezzel a kocsmával.
Az értetlen tekintetek kereszttüzében Annie felpillantott rám. Én pedig bólintottam.
- Csak nyugodtan. Záróra.
A kulcsszó után az apró, törékeny lány előre görnyedt, vékonyka tagjain vonaglani kezdtek az izmok és sötét bunda kúszott elő a koszosan is puha bőr alól. Az elgáncsolt, zúzott arcú volt az első, aki az útjába került. Annie karmos ujjai megragadták a nyakánál fogva és egy mozdulattal áthajította a kocsma nagytermén, egyenesen neki egy asztalnak, ami recsegve tört össze. A lány pedig tovább nőtt, arca megnyúlt, fülei felkúsztak a feje tetejére, aztán előszakadt belőle egy ordítás.
Az okosabbja ekkor ugrott ki a legközelebbi ablakon. Az ostobábbak az asztalokat felborítva kerestek menedéket, de Annie medve-karmai úgy szedték szét a korhadt berendezés minden darabját, mintha csak papírból lettek volna. Valaki egy kés állított a vállába, aztán csapódott neki a pultnak, miközben négy csíkban felszakadt mellkasából kilátszottak a bordák.
- Ez nem volt egy bölcs döntés.
A hangomat elnyomta az alakváltó ordítása, ahogy hatalmas, lengő csapásokkal zúzta össze az útjába kerülő székeket, természetellenes irányba tekerve valaki könyökét. Mire négykézlábra állt a pultnál álló Zsebesnek eszébe jutott előszedni egy régi vadászpuskát és megcélozni vele a tomboló medvét.
Egyetlen durranás hallatszott. A pisztolygolyó átszakította a koponyáját, az agya szétfröccsent mögötte az üvegeken. Ezért kellett kéznél tartanom a pisztolyom.
Az egész nem tartott tovább három-négy percnél. Addigra a kocsmatöltelékek vagy elmenekültek, vagy szerte-szét feküdtek a saját vérükbe fagyva.
- Annie.
A medve felém kapta a tekintetét, így csavartam egyet a botomon és a varjúszemekből áradó zöld fényt egyenesen rá irányítottam. Néhány hosszú szívverésig csak megbabonázva állt, mint az igazi vadállatok, mikor tüzet látnak. Tettem egy óvatos lépést lefelé, aztán meg egyet, míg el nem értem a padlószintet.
- Nyitunk, Annie. Öltözz át.
Az orea fénye megtette a hatását. Bevallom őszintén minden alkalommal átfutott a gondolataim között, hogy mi történne, ha egyszer cserben hagyna a mágia. Ha nem lenne módom, amivel lecsillapíthatom a tombolását. De ezek csak röpke bizonytalanságok voltak, messze túl kevés ahhoz, hogy abbahagyjam. A haszon messze felülírta a kockázatot.
Miközben Annie újabb hullámzások közepette lassan visszagyűrte az ártatlannak tűnő bőre alá a benne lakó fenevadat én körbesétáltam a helyiségben.
- Nocsak.
Az egyik Zsebes nem menekült el, helyette a pult mögött zokogott. Megkerültem és lehajoltam hozzá.
- Így már érthető az üzenet?
A férfi, egy teljesen átlagosan kinéző fiatal suhanc, talán húsz nem tudta uralni a remegését, de nem hibáztattam érte.
- Ez... ez háború... Matt... - nyöszörögte közben. - Harding meg fog nyúzni... Téged... Meg a dögödet is...
Levettem a kalapom és egészen közel hajoltam az arcához.
- Úgy nézek ki, mint aki nem számol az ilyesmivel? Mond meg a főnöködnek, Zsebes, hogy ideje sepregetni kicsit a Negyedben. Szóval vigyázzon, hol hullajtja el a szemetét.
Elhátráltam a láthatóan sokkos férfitól, aztán néhány mozdulattal kihámoztam egy törött nyakú nőt a kabátjából és Annie vállára terítettem.
- Gyere, keresünk neked egy orvost. Azt hiszem a cirkuszosok tudnak egyet. Aztán visszanézünk Kirkham boltjába.
Néha olyan dolgokat kellett tennünk, amihez semmi kedvünk nem volt. Kirkhamnek fizetni. Nekem kocsmákat változtatni gyilkossági helyszínné. Rengeteg munkával fog járni, míg ezt feltakarítom, de mindenkinek meg kellett hozni néhány áldozatot. Vagy sokat.

Elfogadva

Már nagyon vártam, hogy elkészülj, mert tudtam, ha valaki jó hibridet hoz és ezáltal megmutatja, lehet jó hibrid karaktert csinálni, az te leszel.
Matt minden karomvégződésében, kopott kabátjában, sunyi félpillantásában egyedi, ráadásul örülök, hogy a jó ügy érdekében vállal fel kegyetlen dolgokat, nem pedig fordítva működik. Aztán Annie miatt még orea sétapálcád is értelmet nyert számomra, úgyhogy a történet így kerek és egész, azzal az óriási alalváltó medvével, akivel valamilyen úton módon biztosan találkozni fogunk. Én tuti, hogy elrabollak majd egy játékra, de addigis nem tartalak fel, hiszen mint említetted, az idő számodra fontos tényező!


Ne felejtsd el elkészíteni a karakterlapodat, ezt itt tudod megtenni, leírást pedig itt találsz arról, hogyan is kell kinéznie.