A Peremvidék
Hétf. Okt. 17, 2022 8:15 pm
A Peremvidék
A Peremvidék Estrancetól nyugatra terül el, a várostól nagyjából tíz mérföldre. Távolról alig látszik belőle valami, csupán a karavánok és a léghajók megsűrűsödése mutatja, hogy már közel járnak. Az Ütközés pontos határánál a talaj hirtelen véget ér és jó ötven méterrel az eddigi szintje alatt folytatódik csak, mintha az egész Peremvidék egy hatalmas szakadékban ülne, aminek a széléről egész nagy szeletét belátni az új földeknek.
A szakadék szélétől egy síkság kezdődik, az odavezető úttól ötven mérföldre északra pedig egy magas vízesés zúg le a semmibe, ahol annak idején egy kisebb folyó szelte át a tájat. Ez már elkezdett egy kis tavat kialakítani magának, a lenti csillogáson látszik, hogy belemosódott már az Ütközéskor keletkezett orea, a szerencsevadászok pedig nem sereglenek ide hiába. A lift, ami levinne a síkságra még épül, de sokan nem várták meg, egyszerűen lemásztak a sziklákon, vagy léghajót béreltek, mások repültek akár hátizsákkal, akár szárnyakon.
A síkságon a hadsereg támaszpontokat igyekezett kialakítani minél gyorsabban, de a megerősítésük még várat magára, közöttük - és persze jóval előttük is - pedig a gyors és élelmes telepesek sátortáborai vannak, néhány helyen pedig már elkezdték megépíteni az első kisebb faházakat is.
Őrültek háza - mondják sokan, és voltaképpen igazuk van. Az orea-láz teljesen eluralta az itt levők gondolkodásmódját, és nem csak a szegény sorsú, meggazdagodásra vágyó polgárokét. Az arisztokraták és iparmágnások is elküldték már az embereiket, hogy lehetőleg semmi se történhessen a tudtuk nélkül, hatalmas a verseny, hogy ki talál először gazdag lelőhelyre, és ott utána ki nyithat majd orea-bányát, amivel biztosíthatják a családjuk megélhetését az elkövetkezendő évszázadokra.
A síkságon túl ligetes erdő terül el, de nagyon hamar kiderült, hogy mocsaras terület, még beljebb, távolodva a sziklafaltól és a mezőktől az erdő csak sűrűsödik, a víz viszont nem akar eltűnni, néha elborítja a felszínt tavakat alkotva, ahol érdemesebb csónakon közlekedni. A léghajós felderítések már jelezték, hogy a mocsáron túl szárazabb erdős rész következik, a talajszint is emelkedik, és kisebb hegyláncot alkot, sötétzöld, néha kékesbe és feketébe hajló erdővel borítva, és jelentések érkeztek egy nagyobb tóról is egy völgyben.
A növény és állatvilág még nem került kategorizálásra sem pedig besorolásra, így mindenkit óva intenek, hogy megkóstolják az itt növő bogyókat és gombákat, amiből egyébként egészen sok van. Sokan állítják, hogy ehető gyökereket találtak, de a természettudósok mindenkit arra intettek, hogy ezektől is tartózkodjanak. Az állatvilágot tekintve már most rengeteg üvegbe zárt rovar vár meghatározásra és névadásra, a mocsár vizében élnek halak és szalamandra szerű kétéltűeket is láttak már. A nagyobb vadak még felfedezésre várnak, ám senki ne higgye azt, hogy attól még, hogy nem jöttek szembe nincsenek is…
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|