¿Egyedül a világ ellen?

× Family meeting vol. 2
               
– An unexpected guest×

Psyche

-----------------:O:-----------------

Ez egy szerda volt. Ami azt jelentette, hogy nem volt Moros, hogy intézze az ügyeket, ezért szerencsétlen Ursulára hárult a feladat, hogy legalább az ajtót kinyissa azok előtt, akik a hétnek pont ezen szerencsétlen napját választották, hogy valami ügyet intézzenek a nagykövetségen.
És nem kifejezetten örült ennek a feladatának, talán magában ötvenszer is elátkozta a faunt, hogy miért nem egy hétvégi napot kért ki ő is szabadnapnak.
- Van időpontja? – kérdezte ezt Ursula a parancsoló hangú éjtündértől a szokásos kérdést, amit kötelező volt megkérdezni mindenkitől, aki bármikor is képes volt verni az ajtót a szépen megmunkált bronz kopogtatóval. Kicsit lassú volt a gondolkozása szegénynek, de hát egy cselédnek takarítani kellett tudni első sorban, meg mosni, öltöztetni, és Ursula a mai napig igazán szeretett babázni, így nem bánta, hogy neki kellett foglalkoznia a kiskövetasszony holmijaival is, legalábbis azzal a részével, amit a ház komornyikja már nem vállalt be. Viszont épp ezen lassúság miatt csupán némi késéssel esett le neki a követelőző éjtündér mondandójának második fele.
- A nővére…? Sinan kegyelmezzen nekünk, még többen vannak? – csúszott ki a száján. Mentségére legyen szólva, hogy ő volt az, aki a legtöbbet kapta Novából, és már az apró úrnő se kímélte a személyzet idegeit, az öccse hatványozottan nem, most pedig lehet, hogy itt volt egy harmadik is… - Umm, elnézést, jöjjenek be, sajnos minket nem tájékoztattak, hogy fontos vendéget várunk, de mindjárt szólok a ki… nagykövetasszonynak.
A hall szerencsére kényelmesen volt berendezve, több kanapé, kávézóasztal, éjjeliszekrények rajtuk mindig több példányban az aznapi újságból, egy szóval, ha várakozni kellett, akkor arra ez elég megfelelő volt.
Ursula engem a dolgozószobában talált meg, bosszús hangulatban, de szerdánként mindig agitált és bosszús voltam, bár nem tudtam felfedezték-e ezt a tendenciát. Azután viszont, amikor Ursula elmotyogta, hogy mi történt odakint felemeltem a fejem, és talán most először őszinte zavart fedezhetett fel az arcomon, pedig ez igencsak ritka volt. Én szoktam zavarba hozni másokat, nem fordítva. Elküldtem a szerencsétlen lányt a konyhára, hogy csináljanak teát, meg kerítsenek harapnivalót is, majd felröppentem az íróasztalról, és elmentem egészen a hallig, hogy megnézzem, mégis melyik nővérem állított be csak úgy bejelentkezés nélkül.
Meg kellett vallanom, hogy nem Psychére számítottam. Vagyis, nem igazán tudtam, kire számítottam, de biztos, hogy nem rá. Ha rá kellett volna bökni, hogy ki volt kaptárunk koronahercegnője, én valószínűleg rá böktem volna. Mellette pedig egy éjtündér várakozott.
- Elnézést asszonyom, hacsak nem életbevágó az ügye, megkérhetném, hogy jöjjön vissza holnap? – ez is egy olyan dolog volt, amit Morosnak kellett volna elintéznie helyettem. Tök kínos volt. Ez után viszont a nővéremhez fordultam, illetve szálltam le egyenesen elé. - Psyché, nem számítottam a látogatásodra, de örülök, hogy látlak. Ursulát már elküldtem, hogy készítsenek teát és uzsonnát, szerintem addig vonuljunk át az egyik kényelmesebb fogadószobába.
Az éjtündérnek reméltem, hogy nem volt életbevágó az ügye, ami miatt eljött a követségre, mert akkor sajnos muszáj volt időt szakítanom rá, de bármilyen más esetben nem vettem volna róla a továbbiakban tudomást.
Tudni akartam Psyche miért volt itt. Mármint… sosem voltunk rosszban, de valamiért nem gondoltam, hogy csak azért tette meg ezt a hatalmas utat, mert hiányoztam neki.  

× Family meeting vol. 2.

- An unexpected guest×

Psyche

-----------------:O:-----------------

Ahogy Psyche bemutatta az éjtündért először csak az egyik szemöldököm vándorolt a homlokomon kicsit magasabbra. A nővéremnek sosem kellett ugyan megemelnie a hangját ahhoz, hogy tekintélyt sugározzon és határozottságot, de most mintha… elszürkült volna. Ez a csendesség nem magabiztosságot és szilárdságot rejtett, hanem ürességet, és egy röpke pillanatig a felismerés egészen megrémített.
- Jól gondolod, minket valóban nem értesítettek az érkezésedről, és bár az emberek szeretnek panaszkodni a Birodalmi postára, velem még nem fordult elő, hogy valamit ne kézbesítenének. – válaszoltam már-már csevegő hangnemben, de a szavaim mögött ott volt a tény, hogy én úgy gondoltam, hogy a levél fel sem lett adva, és meg nem érkezése nem az emberi kézbesítő számlájára volt írható.
Az sem tetszett, hogy az éjtündér láthatóan türelmetlen volt, mintha minden idegszála pattanásig feszült volna, pedig a mi családunkban Psyché még az elviselhetőbb pixik közé tartozott. Ráadásul hercegnő volt, ahogyan én is, hogy jött egyáltalán ahhoz, hogy ne tökéletesen rendezze az arcvonásait előttünk? Hogy valaki közvetlenkedni kezdjen azt az engedélyt ki kellett vívni… de lehet, hogy egyszerűen csak nagyon nem volt szimpatikus. És egyáltalán nem akartam a követségen beljebb engedni a hallnál, nem volt hozzá kedvem még a végén itt ragadt volna.
Éppen ezért még a hallban voltunk, amikor letette elém a tekercset én pedig azonnal oda is reppentem, majd ledobtam magam az egyik hatalmas kanapéra, amin várakozni szoktak, és nemes egyszerűséggel kigördítettem a papírt magam elé.
- Sort kerítünk a teára, de előbb elolvasnám ezt, hogy tudjam hány személyre kérjem a terítéket…
Ahogy pedig elkezdtem olvasni a szemöldököm még a korábbinál is magasabbra vándorolt a homlokomon. Nagyon sok mindent kedvem lett volna mondani, az első csodálkozó kérdésem valami olyasmi lett volna, hogy „meg vannak ezek huzatva?” de szerencsére annál jóval több önuralmam volt, minthogy ezeknek hangot is adjak. Persze tudtam, mi folyt mostanában a kaptárban, nem véletlenül jöttem el, mielőtt még az események igazán beindultak volna, és az ármánykodás anyánk trónjáért tettlegességig is fajul. Tisztában voltam azzal is, hogy a nővéreim és talán még a hugaim egy része is mindent hajlandó lenne elkövetni azért, hogy végül ő kerüljön ki győztesen, de… Psyché mint terrorista? Ez annyira nem vallott rá.
Egy ponton fel is pillantottam rá, majd tovább olvastam, de az már csak afféle gyakorlatias bla-bla volt pénzügyekről és hasonlókról.
Igazából elég nagy dilemmában voltam. Hivatalosan egész Tír na nÓg nagykövete voltam, de sajnos ez a pozíció nem járt azzal, hogy ne lettem volna többé a Prismblossom kaptár tagja. Az voltam, mert egy fontos alapszabály, hogy az ember – vagy jelenleg pixi – nem égeti fel maga mögött a hidakat, ha nem volt muszáj. Természetesen nem terveztem örökre a kaptár része maradni, és nem lettem volna hajlandó egyetlen testvéremnek sem hűséget fogadni, de itt még nem tartottunk. És mindez azt hozta magával, hogy ameddig nem ütközik a nagyköveti feladataimmal, addig mindenképp engedelmeskednem kellett anyánk, a királynő parancsainak. Ha megtagadtam volna őket, annak beláthatatlan következményei lehettek.
Erre szokták azt mondani, hogy szar ügy. Szerencsére viszont nem ember jogtudósok fogalmazták ezt a levelet, én pedig elég szerződést olvastam mostanában ahhoz, hogy két pillanat alatt találjak rajta kiskaput. Letettem a levelet és felröppentem Asin elé.
- Miss Fenlynn, roppant hálás vagyok, hogy idekísérte a nővéremet, és garantálta a biztonságát a hosszú úton. A továbbiakban nem lesz szükségünk a szolgálataira. Megértettem őfelsége a királynő utasításait, és tartani is fogom magam hozzájuk, de a tekercsben az áll, hogy kijelölhetek bárkit Psyché őrzésére, amit még a mai napon meg is fogok tenni, ugyanis van rá két tökéletes jelöltem is. Természetesen álljuk a hazautazása költségeit, amennyiben úgy dönt, de javaslom töltsön néhány napot Estrance-ban, egészen sok a látványosság. Ha gondolja holnapig keresek önnek idegenvezetőt is, a szálláskeresésben viszont sajnos nem tudunk segíteni, ez mostanság igencsak nehéz dolog ebben a városban. – mondtam neki egy elbűvölő mosollyal. - Most pedig ha megbocsájt, szeretnék négyszemközt beszélgetni a nővéremmel.
Ezt a részt lezártnak tekintettem, fogtam a tekercset, majd intettem a nővéremnek, hogy kövessen. Reméltem, hogy az éjtündérre nem kell többször rászólni, vagy megfenyegetni, hogy bepanaszolom anyánknál. Árulkodni csúnya dolog volt, de időnként szükséges.
Amikor pedig végre becsukódott a fogadószoba ajtaja, elvágva minket a halltól és Miss Fenlyntől a tekercset egy elegáns mozdulattal bedobtam a kandallóba, én magam pedig letelepedtem az egyik kanapéba.
- Megtetted azokat a dolgokat, amikkel vádolnak, asszonyom?
A hadseregben hívtuk így. A tiszteket urazták, a női feletteseket meg asszonyomnak szólították. Psyché felettem állt rangban, de ez sosem zavart, ő volt az idősebb és ő jobban szeretett terepasztalok fölött repkedni és haditerveket kitalálni, nekem meg jól ment az őrült tervek megvalósítása, így hát minden rendben volt. De azt akartam, hogy tudja, most egy olyan tündérként szóltam hozzá, akivel együtt szolgált, együtt szenvedett, és ugyanaz a tűz égetett meg minket. Nem tudtam elképzelni, hogy ezt ne tisztelje, és ha tisztelte, akkor a színtiszta igazat kellett mondania, nekem pedig egy pillanatig sem szabadott kételkednem benne.

× Family meeting vol. 2.

- An unexpected guest×

Psyche

-----------------:O:-----------------

Áthatóan tanulmányoztam Psyche arcát, miközben beszélt. Igazából már az a határozottság is meggyőzött volna, amivel közölte, hogy nem ő volt, és rögtön megvédte a csapatát is, akiket annak idején rábíztak, és a szükség miatt olyan hatalmat kapott felettük, ami egyébként csak egy királynőnek járt volna. Persze találkoztam már olyanokkal, akik képesek voltak faarccal, hangjukban teljes meggyőződéssel hazudni, de azok ebből éltek, és fele-fele arányban voltak színészek és politikusok. Én az utóbbi voltam, Psyche viszont egyik sem, hiába várták volna el tőle, hogy legyen ő is az. Valójában mindannyiunktól, az összes húgunktól és nővérünktől, akikben megvolt a királynővé válás lehetősége elvárták, hogy megpróbáljuk, és hogy addig áskálódjunk, míg végül csak a legrátermettebb maradt talpon.
A következő tény, ami meggyőzött arról, immáron tényleg véglegesen, hogy a nővérem igazat mondott, hogy elismerte a saját felelősségét a történetben. Nem magában a robbantásban, hanem hogy az egész iádig fajulhatott, hogy most itt ült a követség fogadószobájában, az emberek birodalmában, ahelyett, hogy éppen vadonatúj párnát varratna az ülepe alá a trónszékéhez.
- Képzelem milyen tárgyalás lehetett… – húztam el a szám. Ezek a fajta tárgyalások nem gondoltam, hogy tényleg úgy zajlottak volna, ahogy kellett volna nekik. Megvolt az előadás, a kirakat, de az ítéletet már az előző este meghozták egy pohár erjesztett nektár mellett. Afelől is voltak kétségeim, hogy anyánkat kijátszották-e. Ő tudatosan asszisztált ehhez az egészhez onnantól kezdve, hogy nem jelölt meg egyetlen utódot és küldte el a kaptárból azokat a királynőjelölteket, akik nem fogadják el a döntését. Innentől pedig őt ugyanannyira terhelte a felelősség, mint azt, aki behúzta Psychét a csőbe. Ezt azonban nem akartam a nővérem arcába vágni, nem segített volna.
Amikor azonban végülis eljutottunk ahhoz, hogy mit akart itt drága nővérem valójában, legszívesebben a kezembe temettem volna az arcom. Főleg, hogy a válaszom sem az lett volna hirtelen, amit ő hallani akart. Csak az volt a kérdés, hogy viszonozzam-e azt az egyenességet, amit az imént elvártam tőle, és vágjam-e az arcába azt a rövid és határozott „nem”-et, vagy csomagoljam be úgy, hogy kisebbet üssön? A tárgyalóasztal mellett ezek egyértelmű döntések voltak, családon belül már kevésbé.
- Sajnálom, ami veled történt, őszintén. Nem tévedsz abban, hogy nyíltan harcolni a leghelyesebb, csak épp sajnos nem a legeredményesebb. Én valóban megláttam, hogy ilyen idők jönnek, és úgy döntöttem, hogy nem szeretnék benne részt venni. Vagyis… Ha már árnyék-háborúzni kell, csalni, hazudni, kijátszani másokat és abból előnyt kovácsolni, akkor azt lehet sokkal nagyobb léptékben is csinálni, mint egy pixikaptár. – mosolyodtam el. Végülis a diplomácia, és az a feladatkör, amit itt betöltöttem nem volt annyira nagyon más, csak itt nem voltak igazán ellenségek, sem személyesség csak emberek és tündérek érdekei. Legalább többnyire létezett olyan kompromisszum, hogy mindenki jól járjon, és nem csak egyetlen győztes lehetett.
- Értem, hogy dühös vagy és csalódott, és bántja az igazságérzeted ez az egész, de azt mondd meg nekem, hogy mit remélnél nyerni ezzel? Becsületet, igazságot, elvont fogalom mindegyik. Ez nem fog királynővé tenni, sőt még azt sem gondolom, hogyha letéped a szárnyait az igazi bűnösnek, és mindenki elfogadja, hogy ártatlan vagy, akkor majd a keblükre ölelnek. Onnantól kezdve lehet, hogy inkább fel kell fogadnod két három pixit, akik megkóstolnak minden ételt és italt, ami eléd kerül. Akkor már jobban jársz, ha itt maradsz egy ideig, csak ameddig mondjuk az ellenségeid száma le nem feleződik. Vagy harmadolódik, ha nagyon belehúznak egymás elintézésébe.
Eltereltem kicsit az egyenes válaszadást, tudtam én is. Ha kikényszerít belőlem egy igent vagy egy nemet ki fogom mondani, de azért reméltem, hogy eljut az, amit mondani akarok neki. Hogy öngyilkosság lett volna most visszamenni, akkor is, hogyha az igazság valóban nála volt.

× Family meeting vol. 2.

- An unexpected guest ×

Daphne, Moros & Kayne

-----------------:O:-----------------

Amikor Psyche elkezdett külső ellenségeket emlegetni összehúztam a szemem. Nem volt példanélküli, hogy két kaptár háborúba keveredjen egymással, de a legutolsó ilyen nagyon régen volt már. Az új világ, a közös ellenfelek valamennyire összekovácsoltka minket, de ezen kívül is ritkán volt érdekellentét. Ettől még megeshetett persze, hogy idegen kaptárak idegen királynői nem akartak a kaptáralapítás fáradtságos folyamatán végig menni, hanem egyszerűbbnek látták elfoglalni valaki másét.
Ám ahogy folytatta már tisztább lett, hogy valamelyik húgunkat vagy nővérünket gyanúsította azzal, hogy külső erőkkel szövetkezett, ami egyébként nem volt ostoba lépés így kívülről nézve a dolgot. És az is lehetséges volt, hogy ezeket a szövetségeseket rosszul ítélte meg, és a körmére égett a dolog.
- Jól értem, hogy attól tartasz, hogy támadás érheti a kaptárunkat, mert esetleg egy húgunk rossz pixicsaláddal kötött szövetséget, hátha trónra segítik? – foglaltam össze röviden és egyszerűen, amit ő körülményesen próbált felvezetni. Persze eddig éppen én voltam az, aki nagyon óvatosan járta körbe a témát, de ez akkora horderejű vád volt, amit ki kellett mondani, ha érdemben akartunk vele foglalkozni. Megmasszíroztam a halántékomat. Nem akartam kaptár politikával foglalkozni, ha akartam volna nem jöttem volna el egészen idáig.
Ez után viszont végre rátért, hogy mit is várt el tőlem… Be kellett vallanom, hogy hihetetlenül megkönnyebbültem. Egyébként névlegesen hajlandó lettem volna mellé állni, hogyha ez nem járt volna azzal, hogy haza kell térnem a kaptárba, és személyesen kell segítenem elintézni a dolgokat. Amit viszont kért, még ennél is kevesebb volt.
- Ja, persze, írd meg a leveleidet, akinek akarod. Nekem semmibe nem kerül ellátni egy követségi pecséttel, onnantól kezdve államtitok, fel se bonthatja senki. – vontam vállat. - Ha elhitték, hogy feladtad, akkor teljesen hülyék. Vagy te hitetted el velük túl jól, hogy tényleg elkényelmesedtél, és már nem az a tündér vagy, aki száz éve voltál. Bárhogy is, ez neked most előny, nem számítanak rá, ha visszaszúrnál. Ki tudod csempészni az embereidet Tír na nÓgból? Ha már itt vannak, akkor már tudok nekik minden féle papírt adni, és a kaptár nem szólhat rá semmit, mert onnantól kezdve az már az egész állam ügye. Viszont el kell jutniuk idáig hozzá. Helios Sunspear úgyis jön nekem eggyel, ha már istápolnom kell az unokáját…
Persze ezt nem mondtam meg a vén exkirálynak, de reméltem, hogy így is egyértelmű, hogy ezért én is kérhetek valami kis apró szívességet…

× Family meeting vol. 2.

- An unexpected guest ×

Daphne & Psyche

-----------------:O:-----------------

Egy apró szemöldökemelést kap tőlem csupán a tény, hogy Psyche szerint van olyan testvérünk, aki annyira messzire is elmenne, hogy nagyokat vonjon be a kaptár ügyeibe, vagy akár két kaptár konfliktusába. Már az sem tetszett, hogy a nővéremet egy éjtündér kísérte, és ha ez anyánk rendelkezése volt, úgy igen mélyre süllyedt a szememben. Ahogy a kaptáraknak meg volt Tír na nÓgon belül az autonómiájuk, úgy nem szabadott volna bevonni semmilyen más tündérfajta az ügyeinkbe. Nehogy még véletlenül azt higgyék, hogy bármibe van joguk beleszólni. De ezek szerint már itt is más szelek fújtak. És ez a szél bűzt hozott magával azt kellett mondjam, de még próbáltam reménykedni benne, hogy Psyche tévedett.
- Mindenféleképpen szükség van bizonyítékra ahhoz, hogy bármit tudjunk a dologgal kezdeni, de egyébként… ugyan már. Egy pohár mézbor mellett beszélgethetsz a húgoddal vad teóriákról minden féle következmény nélkül. Ha nem bíznál abban, hogy nem fogok ellened felhasználni semmit, amit mondasz, akkor nem is jöttél volna ide. És nem is tévedtél, egyébként sem nyernék vele. – vontam vállat. Bár akkor sem árultam volna el, ha mertem volna nyerni valamit ezzel, egyrészt szerintem úgysem érte volna meg, másrészt… Én kedveltem a nővéremet, jó királynő lett volna, meg amúgyis túl sok minden kötött össze minket, de ezt már nem akartam fejtegetni. Egyrészt nyálas is lett volna, másrészt meg a túl sok bizonygatás nekem mindig is gyanús volt mindenkinél. Volt súlya a szavaknak, természetesen, hiszen erről szólt a munkám, de a körítés legalább annyit számított.
Most viszont valóban nem feltétlenül akartam ezt tovább boncolgatni, csak szerettem volna, hogyha a nővérem is tudta, hogy itt nem kellett magát visszafognia. Vádaskodhatott, csapkodhatott, törhetett, zúzhatott hisztizhetett… A személyzet egyrészt látott már mindent, másrészt meg valahogy ki kellett ereszteni a gőzt, és úgy gondoltam, hogy Psyche már nagyon-nagyon régen nem tett ilyet.
Azt el sem akartam képzelni, hogy milyen érzés lehetett neki eszköztelennek és kétségbeesettnek lenni annyira, hogy az ellenségei úgy higgyék, ebből már nem fog felrepülni. Hogy annyira elszigetelték, hogy nincs már hova menni. Ebből a szempontból egészen elégedett voltam a ténnyel, hogy én voltam az a bizonyos utolsó mentsvár, és ezek szerint velem sem számoltak már otthon. Még nem tudtam mit akartam kezdeni ezzel az információval, de nem ártott elraktározni.
- Beszélhetünk később a régi csapatodról, persze. De szerintem teljesen érthető indok az, hogy ők hozzád hűségesek, akkor követnek téged a száműzetésbe is. Bár tény, hogy ebben az esetben én is tartanék attól, hogy visszatérsz egy hadsereggel, de én nem vagyok hülye, a kaptárban maradottak meg már bizonyították, hogy azok. Meg se érdemelnek minket. Meg téged sem. Biztos vagy benne, hogy uralkodni akarnál rajtuk? – kérdeztem csak mintegy mellékesen. Én már meghoztam ezt a döntést, de nem voltan benne biztos, hogy Psyche rájött-e már, hogy neki is komolyan el kell gondolkoznia ezen.
- Hogy érted azt, hogy „említette”? – kérdeztem gyanakodva, amikor csak megemlítettem neki, hogy a koronaherceg is ide fog érkezni, csak biztonsági okokból nem tájékoztattak róla még engem sem, hogy pontosan mikor, de valamikor mostanság kellett lennie.

× Family meeting vol. 2.

- An unexpected guest ×

Daphne & Psyche

-----------------:O:-----------------

A teáról és az uzsonnáról menet közben teljesen megfeledkeztem, de most, hogy eszembe jutott sem szakítottam volna félbe a nővéremet azzal, hogy egy cselédért csengetek, hogy készítse el a teánkat. Ahhoz túlontúl érdekes volt, amiket Psyche mondott, és az agyam minden fogaskerekét igénybe vette, hogy kibogozzam a Prismblossom kaptár intrikáinak bonyolult hálózatát.
- Simán el tudom róla képzelni. – legyintettem a kérdésre, hogy drága nagymamánkról el tudtam-e képzelni, hogy hasonló próbatétel elé állította az utódait. Viszont akkoriban egész Tír na nÓg zűrzavaros időket élt, és a közös ellenség miatt képesek voltunk félretenni a belső viszályokat. Időlegesen, ahogy az kiderült. - Abban viszont egyetértek veled, hogy túl sok időt és teret engedett anyánk a viszálynak és az elmérgesedésének. Erős utódot akar, de azt, hogy milyen erőre is lenne szükség elfelejtette rendesen körülhatárolni. A szarkavarás amit a testvéreink művelnek összetéveszthető a hatalommal, de bárki is kerül trónra ez nem fogja őket segíteni az uralkodásban. – ahogy ezt kimondtam, már kezdtem érteni, hogy Psyche miért gondolja úgy, hogy ő jobb királynő lenne végső soron, és Sinan látta a lelkemet egyet is értettem vele, csak ez jelenleg nem segített. Azt a bizonyos aljasságot, amiről beszélt anyánknak kellett volna látnia és megakadályoznia, de nem tette. Érdekelt volna, hogy miért. Ha a helyében lettem volna, talán én is hagytam volna, de végül nem azt neveztem volna meg utódomnak, aki ilyen módon szerzett magának elég erőt, sőt… Talán mindez csak egy újabb próba volt, amit tudatlanul buktak el. Szerettem volna, ha így lett volna, és elképzelhető volt, hogy egy napon majd nekiszegezem a kérdést szeretett anyánknak.
- Azért gondolom, hogy nem érdemelnek meg minket, amit te is megfogalmaztál. Lehet, hogy te is elkényelmesedtél, de ők is gyengék lettek. Eltunyultak, és jobban leköti őket, hogy kaptáron belül mi történik, kinek mennyi támogatója van, ki kit túr ki. Az embereknek erre van egy találó kifejezésük, azt mondják „vihar a biliben”, és szerintem ez teljesen jól leírja a helyzetet. Mindezt pedig ahelyett, hogy kicsit messzebbre néznének, mert akkor látnák, hogy a határainkon kívül nagyobb fenyegetések is húzódnak. Az emberekkel kötött béke nem örökre szól, ráadásul itt a Perem, amiről a semminél csak egy kicsivel tudunk többet, és az a kevés sem rózsás. Talán a Birodalom és Tír na nÓg együttes ereje sem lesz elegendő, hogy szembeszálljunk azzal, ami ott van… Csak kicsit ki kéne nyitni a szemüket. De nem. Ez így kényelmesebb. – meg sem próbáltam leplezni a hangomban a megvetést. Persze még nem feltétlenül érhetett el minden hír a kaptárunkhoz, de a múlt tapasztalatai alapján nem engedhettünk volna meg magunknak ilyen szintű megosztottságot és felkészületlenséget. Nem szabadott volna elhinni egy pillanatig sem, hogy a világot a béke fogja uralni az örökkévalóságig. Vagy akár pixigenerációkon át. A boldogság létezhetett, amit Psyche remélt a népünknek, de a biztonság csak illúzió volt.
A kérdésre bólintottam.
- Megkapsz mindent, amit csak szeretnél, és eljuttatom a leveleidet ahova, és akinek mondod. Függetlenül attól, hogy csak engem találtál annyira megbízhatónak, hogy ide gyere, van olyan testvérünk, aki még úgy ahogy becsületes és megbízható? Esetleg akit még magad mellé tudsz állítani? – ezt még azért nem ártott tudni ugyebár. - Nován kívül persze, vele találkoztam többször is, mióta itt vagyok, és a legkevésbé sem érdekli mi van otthon, bár szeret eldicsekedni vele, hogy herceg. – ő már tisztázta, hogy soha nem fog hazatérni, és bár nekem a soha túlságosan hosszú időnek tűnt, tiszteletben tartottam, hogy most így gondolta. Ettől nem lettünk kevésbé testvérek, főleg nem a nagyok világában.
A herceg említése viszont és hogy Psyche találkozott vele a vonaton, viszont a kölyök még nem volt itt vele ellentétben nagyon baljós képet festett a jövőről.
- Megemlítette, de mint látod, nem érkezett meg… Ez pedig baj. Ha egy vonattal jöttetek már ide kellett volna érnie. Nem gondoltam volna, hogy már azelőtt elkóborol. Meg kell találnom. Vagy találnunk, ahogy tetszik, nem csámboroghat a városban csak úgy. A nagyapja szavai alapján hajlamos bajba kerülni, és ha az első nap elvesztem a koronaherceget, akkor az a legjobb eshetőség, hogy csak felmentenek a tisztségem alól…
Nagyon igyekeztem nem kimutatni, hogy kicsit pánikba estem. Persze bármelyik másik nap elég lett volna szólni Morosnak, hogy vegye a nyakába a várost és kerítse elő.
- És persze, hogy kibaszott szerda van. A hét legszörnyűbb napja.

× Family meeting vol2.

- An unexpected guest ×

Daphne & Psyche

-----------------:O:-----------------

Nem tudtam mennyit fedhettem fel a nővéremnek azokból a dolgokból, amelyekbe először Westerburg kapitány avatott be minket, majd csak utánunk a császárt, és a Sinarini konzulátusunk tagjait (többet között a néhai királyt, Helios Sunspeart, aki nagyanyánkhoz hasonlóan a lemondása után diplomáciai feladatokat vállalt el, és ennek során tájékoztatott az unokája érkezéséről). Ellenben én azon az állásponton voltam, hogy tudja csak meg mindenki, miféle erők lakoztak ott, és hátha néhány értelmesebb ember, és gógyival rendelkező tündér úgy dönt, hogy nem éri meg a kockázatot. Ha így néztük a tudás és az információ jelenleg tényleg életeket menthetett meg.
Psyché reakciója, és ahogyan feltette a kérdéseit persze érthető volt. Én sem kedveltem jobban az embereket nála, az új háború előszelei pedig mindannyiunkat kétségbeeséssel töltöttek el, hiszen mi tudtuk, hogy mivel járt az ilyesmi.
—Az emberek sosem tanulnak semmiből. – válaszoltam. - De kivételesen ők a kisebbik problémánk. Kiderült, hogy az Ütközés ismét intelligens lényeket hozott magával, de ők… A beszámolók alapján nagyon különböznek tőlünk. Hatalmas kiterjedésű entitások, akik szépen lassan be akarják kebelezni az egész világot, közben pedig kiszelektálnak minket. Vannak emberek, akik szerintük jók és tiszták őket meghagyják, mindenki mást viszont megölnek, egyelőre csak a Peremen, de később… Egyértelművé tették, hogy nem szándékoznak örökre ott maradni. – itt széttártam a karom. - Próbálunk időt nyerni, valamiféle dűlőre jutni velük, de nem vagyok benne biztos, hogy ez lehetséges. Ha viszont nem lehetséges… Akkor vagy ők, vagy mi. És Westerburg kapitány szerint, aki már találkozott velük, nem garantált, hogy mi fogunk nyerni, akkor sem, ha mindannyian összefogunk. Én még nem láttam őket első kézből, de ott leszek a kapcsolatfelvételnél, utána többet fogok tudni. De mostmár érted, ugye? Hogy mi van a horizonton, amit látnunk kell, és hogy már most van ott valami, ami ellen lehet egy nap megint csatába kell vonulnunk.
Mindig tudtuk, hogy az Ütközések új fajta népeket hoznak magukkal, hiszen mi tündérek is így kerültünk ide, ahogyan állítólag a lidércek is nagyon-nagyon régen. Az alakváltók eredetéről senki sem tudott biztosat, de le mertem volna fogadni, hogy az ő történtük is hasonló volt. Bármikor, bármilyen Ütközéssel érkezhettek barátságos, és ellenséges lények. És érkeztek is, újra, nekünk pedig kezdenünk kellett velük valamit. Ha lehetett, akkor békésen, de én tartottam tőle, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű.
Azt azért jó volt hallani, hogy még voltak a kaptárban, akik támogathatták Psychét.
- Akkor meg kell várnunk tényleg, ameddig a dolgok kicsit elcsendesednek. Addig pedig információ kell, hátha valaki hibázik, amit utána ellene lehet fordítani. Addig is… Nyaralj. Már amennyire Estrance-ben ez lehetséges, de a fürdőik egészen pihentetők, van néhány tündér vezette konyha, üzlet, egészen sok a látnivaló, és azt kell mondjam, hogy az emberek tudománya elképesztő ütemben fejlődik, és kérkednek is vele a titkolózás helyett. Van választék, hogy mivel szeretnéd elfoglalni magad a várakozás napjaiban, és biztos vagyok benne, hogy kétszáz éve nem nyaraltál. Persze ha nem megy, én szívesen viszlek magammal mindenhova, szerintem többen szélütést fognak kapni, ha megtudják, hogy egy Prismblossom helyett mostmár kettőnek kell lesni a kívánságait. – vigyorodtam el gonoszan. És persze ott volt a harmadik Prismblossom, Nova, aki önmagában is egy forgószél volt. Nem kellett volna, de felkacagtam Psyche történetén a tiaráról és a ruháról. Annyira… annyira Novára vallott. A flitterek még mindig megvoltak.
- Azért egy vacsorát csak hajlandó vagy elkölteni a társaságában, ugye? Ő régebb óta van itt mint én, és azt kell hogy mondjam, egészen beilleszkedett. Sok hasznos információja van olyan dolgokról és helyekről, ahova mi nem jutnánk be. – de a kaptár ügyeiben valóigaz volt, hogy nem számíthattunk rá. Ez persze nem volt feltétlenül baj, a lényeg az volt, hogy itt viszont igen, ezt nekem már bizonyította, és biztos voltam benne, hogy Psyche is meg fog enyhülni az irányába.
Újabb kuncogással jutalmaztam a nővéremet, amiért burkoltam, de örökké elegánsan beszólt arra, hogy káromkodtam. Azt hiszem, hiányzott.
- Ne haragudj. A szerdák… Nehezek. Az asszisztensemnek ilyenkor van szabadnapja, és valahogy mindig akkor történik valami, amikor nincs itt, pedig szükségem lenne rá. Most például elszalajtottam volna, hogy vegye nyakába a várost és kerítse elő a herceget. Viszont… Lehetséges, hogy igaz amit mondasz. Tényleg oktatnom kéne, méghozzá elég sok mindenre, amit én sem tudom, hogy fogok beilleszteni a programomba, de a nagyapja megkért rá, és neki nem nagyon illik nemet mondani. Főleg ha megtisztel egy ilyen fontos üggyel. – dőltem hátra a fotelben. - Most viszont nem tudom, hogy aggódnom kéne-e, és magam vágni neki az utcáknak, hogy előkerítsem, vagy küldjem a nyakára az őrséget, de akkor belekeveredhetnek a lidércek, amit mindenképp elkerülnék… Vagy ott a harmadik lehetőség, ami igazán rám vallanak, hogy talán jó lecke lenne őfelségének, hogyha megpróbál egyedül boldogulni a városban. Talán rájönne, hogy az sem nem könnyű és még annyira sem biztonságos, azt pedig nem mondták, hogy a haja szála se görbülhet. Csak nagyrészt maradjon egészben, meg még dobogjon a szíve amikor visszaadom Tír na nÓgnak. – az utóbbi terv addig volt jó, ameddig nem akarták megölni őfelségét. Vajon az ő torkát vágnák el előbb, vagy azért ha csak kirabolni akarnák még meg tudná magát védeni? - Hm. Lehet feleslegesen estem pánikba. – ismertem el Psychének.

× Family meeting vol2.

- An unexpected guest ×

Daphne & Psyche

-----------------:O:-----------------

Sejtettem, hogy Psyche kérdések áradatát fogja rám zúdítani azok után, amiket elé tártam. És amiket mi még átéltünk az emberekkel kapcsolatban – persze mi sem voltunk szentek – azok alapján az is teljesen érthető volt, hogy első sorban az ő szavahihetőségüket kérdőjelezte meg. Mindannyiunknak nagyon óvatosan kellett eljárnunk ebben az ügyben, éppen ezért képes voltam teljesen higgadtan válaszolgatni a kérdéseire is, még akkor is, hogyha azok miatt feltételezhettem volna, hogy az én képességeimet is kétségbe vonta, hogy ítéljek az ügyben. Mindig is felettem állt rangban, talán most először nem volt ez egészen igaz, de eszem ágában sem volt ezt soha egyetlen pillanatig sem felemlegetnem, hacsak nem fogja a jövőben túlzásba vinni a dolgot.
- Egyetlen emberben sem bízom meg teljes mértékben. Ám Westerburg parancsnok… Érdekes példány, fogalmazzunk így. Álmodozó és idealista, aki rettenetesen fiatal kora miatt még őszintén hiszi, hogy megválthatja a világot, és keresi velünk a szövetségeket. Igen, ott járt és túlélte, és most mindent megtesz, hogy a sajátjait tartsa távol a Peremtől, ami nem könnyű feladat, pontosan a kapzsiság és a mohóság miatt, amit emlegetsz. Ám pontosan mivel senkiben sem bízom teljes mértékben, és tündér felderítő ha járt is ott, nekem nem jelentett, a saját szememmel kell látnom a helyzetet. Látni akarom a Peremet, találkozni akarok azzal a lénnyel, beszélni akarok vele. Meglátjuk, valóban csak magát védi-e, ám Psyché… Ne hidd, hogy Tír na nÓgnak nincsenek ambíciói a Peremmel kapcsolatban. Az embereknek az orea kell, de az új világ kincsei és a letelepedés lehetősége a Lebegő Várost is érdekli. Az utóbbi engem is.
Reméltem, testvérek között egy ilyen dolog őszinte beismerése belefért. Könnyű volt magunkat jónak az emberiséget pedig gonosznak látni, de ez a helyzet sokkal árnyaltabb volt. Ráadásul az embereknek két generációja is felnőtt már mióta utoljára egymás vérét ontottuk, ők már nem emlékeztek és nem tartottak haragot igazából úgy, ahogyan mi.
- Ráadásul, ha mi azt mondjuk, hogy nem veszünk részt a hódításban az emberek viszont igen, akkor ha győznek, nekünk semmi nem jut belőle. Ügyesen kell lavírozni, leginkább az lenne a cél, hogyha a Perem lakói nem támadnak, akkor más se tegye. Érdekes módon ennek az álláspontnak pont Westerburg a leghangosabb szószólója, aki járt ott, de tartok tőle, hogy bármilyen udvariasan csomagolja be Sinarin a dolgokat, valójában süket fülekre talál. Nekem minden segítségre szükség van az ügyben, így nem fogom visszautasítani a tiédet sem, mire gondoltál pontosabban?
Psyché mindig kiváló stratéga volt, ostoba lettem volna ezt nem kihasználni. Sőt bárki ostoba lett volna, ha nem hallgatja meg a nővérem tapasztalatait és a javaslatait főleg egy ilyen helyzetben. Legalább ő sem unatkozott, ameddig arra várt, hogy odahaza kicsit elcsituljanak a dolgok.
Ezek után ki tudja, édes öcsénk emlegetése kellemesebb vagy kellemetlenebb témának számított-e, mint a világ, vagy a Perem dolgai? A vacsorát egy bólintással nyugtáztam.
- Akkor megszervezem. A cirkusz pedig… – nagyot sóhajtottam. Teregessem ki vajon minden lapomat már most, a nővérem megérkezésének első napján? Ijesszek rá még jobban és mélyítsem el még jobban a gyűlöletét az emberek birodalma iránt? Ha az emberek irányába nem is, hisz már tudtam, lidércek álltak az események mögött és konkrétan egy hibridet tettem felelősség az állapotomért – mert ő volt képes fölém kerekedni – attól még mindez itt történt, ebben a városban és ebben az országban. - Még nem láttam. Elindultam egyszer, de… Nem alakult jól a látogatásom a Sötét Negyedbe. Megtámadtak út közben és csak egy öreg orvos meglepő szakértelmének és egy alakváltónak köszönhetem, hogy még itt vagyok. Már forralom a vérbosszút, csak a megfelelő pillanatra várok.- persze gondoltam, hogy lesznek még kérdései, de reméltem látta rajtam, hogy nem akartam ezt a témát feltétlenül feszegetni. - De most, hogy itt vagy megfelelő kísérettel együtt elmehetnénk megnézni. Szerintem sokat jelentene Novának, ha ott lennénk az előadásán, ráadásul a légtornászuk… Aki mellesleg az alakváltó, aki megmentette az életemet igazi híresség felsőbb körökben, és mit ne mondjak, igencsak kellemes látvány. – nevettem fel. A vidámságomat pedig csak tovább fokozta, hogy Psyché Novához hasonlította az érkező herceget. Bár én még nem találkoztam vele, képtelenségnek tartottam, hogy felérjen a fivérünkhöz, ami a csínytevéseket és a színpadiasságot illette, de lehet őfelsége talán jobb tanítványa lett volna Novának, mint nekünk.
- Elképzelhető. Csak ez épp olyankor elég kellemetlen tud lenni, ha ő az egyetlen gyermek, és egy ország irányításának súlya fogja egy napon a vállát nyomni. Persze az én felelősségem, de ha ebbe is besegítesz, talán képesek leszünk férfit faragni belőle, és remélhetőleg jó királyt is. Egy ilyen kapcsolat rendkívül hasznos lehet, nekem is, de hosszútávon szerintem neked is…
És itt most nem csak arra céloztam, hogy talán segíthetne Psychének idővel hazatérni – arra is persze – de ha a kaptárunk trónjára ül, akkor is elég jó pozíció jóban lenni a fénytündérek királyával.

× Family meeting vol2.

- An unexpected guest ×

Daphne & Psyche

-----------------:O:-----------------

Felfortyantam. Psyche úgy beszélt, mintha én nem ismertem volna épp úgy az embereket mint ő, és ne lettem volna én is száz éve tisztában azokkal a dolgokkal, amiket elmondott.
- Nem kell, hogy kioktass, nővérem! – csattantam fel, miközben a szemem szikrákat szórt, de viszonylat gyorsan visszanyertem a nyugalmam. - Minden egyes munkanapomon szembesülök azzal, amit mondasz. – mondtam mostmár egy fokkal visszafogodtabban. Nem akartam emlékeztetni rá, hogy ez az én követségem volt, és jelenleg én mutattam felé hatalmas jóindulatot azzal, hogy még csak meg sem kérdőjeleztem az igazát a kaptárban, vagy hogy úgy voltak a dolgok, ahogyan ő azt állította. Cserébe viszont elvártam volna, hogy ő is adjon nekem némi bizalmat, hogy tudtam, hogy mit csinálok. - Nyilván nem fogjuk tudni örökre távoltartani a Peremtől sem a telepeseket, sem a bányásztársaságokat, sem senkit, de legalább lelassítani megpróbálhatjuk őket. És ha a félelem nem akadályozza meg őket, akkor semmi, ezért kell, hogy eléggé féljenek. Legalább annyira hogy lassítsanak a tempón. Én is tisztában vagyok vele, hogy minden megállapodás csak addig él, ameddig a szerződő felek betartják azt, de nincs másunk, csak megállapodások és szerződések. Úgy kell csinálni, hogy megérje nekik is betartani. – nem kellett volna ezeket magyaráznom, nem csak neki, senkinek. A politika így működött. Megállapodásokkal é azoknak a betartatásával. - Ahogy én értelmeztem az eseményeket, a kapcsolatfelvétel mondhatni véletlenül történt meg, és nem egészen békésen, és előbb tudtam róla én, mint a császár Sinarinban. Egyelőre ez elég, mert nincs több. Az pedig, ha naívnak és befolyásolhatónak gondolnak minket előnyünkre is válhat. Könnyeb kifürkészni a szándékaikat, ha alábecsülnek. – mondtam végül. Arra a bizonyos segítségre, amire rá is kérdeztem korábban Psyché csak utalt, és a hogyanja továbbra is kérdéses volt a szememben, de legalább segíteni akart, ezt se kellett alábecsülni. - Hogyha el akarsz kísérni a Peremre a kapcsolatfelvételhez, velem jöhetsz. Amúgy se árt ha normális kísérettel megyek.
Ezek után persze hiba volt neki bevallanom, hogy felelőtlenül indultam neki a Sötét Negyednek, hogy meglátogassam Novát, de ami történt megtörtént, változtatni már nem tudtam rajta, csak tanulni belőle.
- Természetesen nem saját kezűleg tervezem intézni azt a vérbosszút. – legyintettem. - De ez legyen az én gondom. Az pedig, hogy a hölgyek hogy vélekednek Mr. Moraváról… Hát lehet, hogy csak akkor fogod megérteni, ha már hónapokat töltöttél anyánk háremétől nagyonnagyon távol. Mondjuk úgy, hogy ilyen téren sajnos a Birodalomban nicns túl sok lehetőség, de legalább néznivaló akad. – vigyorodtam el végül. - Messziről meg minden kicsi.
Ki kellett húznom azt a karót a nővérem hátsó feléből, hogyha azt akartuk, hogy az ittléte mindannyiunk számára szórakoztató legyen. Ez amúgy sem ártott, és talán a cirkuszba tett látogatás jó alkalom lesz erre. Talán rendezhetnénk majd azt a vacsorát Novánál, összekötni több dolgot, és amúgy is emlegette, hogy hamarosan vesz magának egy kis lakást. Azt már meg sem mertem említeni Psychének, hogy az öcsénk saját bevallása szerint egy egérlyukban lakott, azon még én is kiakadtam.
A Sunspear örökös emlegetésére viszont felvontam a szemöldököm. Itt kell elszállásolnunk és itthon már volt mit néznem, és kiről fantáziálnom a romantikus ponyvakönyveim alapján magányos óráimban… Lehet azokat a könyveket el kellett volna tennem, ameddig a nővérem nem érezte magát egy kicsit kényelmesebben itt minálunk… De a lényeg, hogy végülis nem árthatott meg a változatosság.
- Lehetséges, de az ő esetében még én is óvatos lennék. Ráadásul úgy hallottam lélekben még igencsak gyermek, és az azért sokat levon. Mi a gond a modorával? Mármint, van gond azon túl is, ami a fiatalsága számlájára írható? Mert akkor azt is nekem kell kinevelni belőle. – sóhajtottam fel. Lehet a holnapi újságban már a nevelőnői hirdetéseket is be kell majd karikáznom, de azért reméltem, hogy ennyire nem volt rossz a helyzet.

× Family meeting vol2.

- An unexpected guest ×

Daphne & Psyche

-----------------:O:-----------------

Próbáltam Psyché szavait úgy értelmezni, ahogyan valóban gondolta őket, és elhinni, hogy az emberek iránti megvetése heves reakciókat szült, de végeredményben tudta, hogy alkalmas voltam a feladatra, amit végeztem, és hogy nem számon kérni, vagy kioktatni akart, csak a félelmeit öntötte szavakba. Tényleg igyekeztem, de nem volt egyszerű feladat. Azt hiszem még bennem is ott volt, ennyi idő után is, hogy az ő szava volt a döntő, az ő parancsát kellett követni végső soron, de ugyanakkor arra is vágytam, hogy… Elismerjen? Talán. Nem hittem volna, hogy nekem szükségem volt ilyesmire és azt sem, hogy bizonyítani vágytam előtte, mikor nem volt rá szükség. Más utakat választottunk, más irányokban próbáltunk kiteljesedni és már nem kellett a jóváhagyása semmihez, akkor mégis mi volt az az eltemetett ösztön, ami miatt még mindig odaképzeltem az ítélkező tekintetét, még akkor is, hogyha az nem volt ott? Érdekes felfedezés volt ez önmagam számára is, de nem olyasmi, amit most helyben meg tudtam volna oldani, és nem is volt biztos, hogy meg kellett egyáltalán.
- Még magam sem tudom, hogy miféle támogatásra lesz szükség ebben a helyzetben, ehhez egyelőre többet kell tudnom. Mindenesetre, ha nyitva tartod a füled, az mindig jó, utána pedig meglátjuk. De az biztos, hogy nagyon biztonságban érezném magam, ha velem tartanál, és utána megbeszélnénk ki mit szűrt le. Szólok, amikor eljött az idő. – zártam le végül ezt a témát, valamiféle nyugvó pontra jutva, amiből nem is akartam elmozdulni.
Estrance hiányosságain viszont kénytelen voltam felkuncogni. Rátapintott arra, ami valóban kellemetlen volt, és nem csak a potenciálisan megfelelő hímek hiánya miatt. Sajnos mivel nagyon kevés pixi élt a városban az emberek egyáltalán nem voltak felkészülve ránk, ami számos kellemetlenséget eredményezett az után, hogy kellően kiszórakoztam magam a kezdeti meglepettségükön. Ennyi hónap után már nem voltam benne teljesen biztos, hogy az a néhány pillanatnyi zavar és döbbenet megérte, hogy két hónapig nem volt normális étkészletem például.
- Azt kell mondjam, sajnos igazad van. – húztam el a szám. - A fajunk hiánya eleinte áldásnak tűnt, de ennyi idő múltán már én is komoly hiányosságnak látom, és nem csak azért, mert egy kósza görbe estére sincsenek potenciális partnerek, a saját hárem kialakítása pedig teljesen esélytelen. Hónapokba telt, mire az asszisztensem talált egy ékszerészt, aki elvállalta, hogy csinál egy normális étkészletet nekem, a kicsi bútorok és a használati tárgyaim nagy része pedig játékboltokból. Játékboltok! Ráadásul ami rajtam van tudod mi? Babaruha. Szerencsére az emberkislányok odavannak a méretünkben készült ruhákért, de ezt még én sem látom optimálisnak. Ha pedig ráveszek szabókat, hogy próbálkozzanak az is méregdrága. Viszont, az ágyam akkora, mint amekkora a nagyoknak van, és nagyon kényelmes. – próbáltam optimista maradni. Igazából kezdtem hozzászokni, de azért ilyenkor tudott hiányozni a kaptár.
A hercegnek legalább ilyen gondjai nem lesznek, és nem maradunk szégyenben, ami az ellátást illette. Próbáltam elraktározni a nővérem megfigyeléseit Astraeos Sunspeart illetően. Ha ő nem látta reménytelennek, az mindenképp előrelépés volt.
- Kém? Igen, mintha a nagyapja említett volna valami olyat, hogy túl sokat olvas… Még nem tudom mi lesz a jobb stratégia, hogy belemegyünk a játékaiba, vagy ha leöntjük egy vödör vízzel, hogy ébredjen fel. Végül sikerült lebeszélni?

× Family meeting vol2.

- An unexpected guest ×

Daphne & Psyche

-----------------:O:-----------------

Az, hogy most nem lett volna időm foglalkozni egy háremmel teljesen igaz volt, de az új kaptáram felépítését nem lehetett elég hamar elkezdeni. Úgy terveztem, hogy mire megtalálom neki a tökéletes helyszínt – és ezért voltam annyira érdekelt a Peremben is – addigra már legalább húsz-harminc pixi lesz a hátam mögött, akik hűséget fogadtak nekem. Nem tudtam volna megmondani, hogy a terv melyik része volt éppen távolabb a megvalósítástól. Sajnos mind a kettő, de tudtam, hogy ez egy hosszú játék lesz.
- Igazad van, talán abban is, hogy jelenlegi bokros teendőim közepette kisebb problémám is nagyobb annál, minthogy figyeljek egy esetleges háremre, főleg ha elkezdődnének az ő kis belső intrikáik is… – sóhajtottam egyet teátrálisan. - De nem terveztem egész életemben nagykövetnek maradni. Úgy semmiképp, hogy itt van mellettünk egy hatalmas, vad terület, nem egészen üresen, de egyelőre mindenképp kaptárak nélkül. Egy kaptárba pedig kellene lakók is. – mosolyodtam el sejtelmesen, de ebből azt hiszem már tökéletesen érteni fogja, hogy mi volt az a hosszútávú cél, ami miatt belementem ebbe az egészbe. Ami miatt itt voltam, és ami miatt annyira látni akartam a saját szememmel a Peremet és a lakóit. Ha akart róla tovább beszélni, előtte nem szándékoztam titkolni. Királynő akartam lenni én is, csak épp nem a nővéreim kárára, és saját kaptárat építeni egyébként is annyival izgalmasabb volt. Ráadásul… Elég nagy volt az a hely két kaptárnak is, hogyha a nővérem úgy döntene, hogy nem kell neki többé Tír na nÓg. Talán ő lélekben még nem tartott itt, de még eljöhetett a pillanat, amikor ő is rá fog ébredni a lehetőség nagyszerűségére.
Valószínűleg a körülményeinket illetően Psychénél még én is „lazább” voltam, bár messze nem annyira, mint amennyire például Nova az volt. Ellenben pont ezért tudtam, hogy nővérem meg fogja érteni, hogy miért tartottam szörnyűnek a játékbolt nyújtotta lehetőségeket, még hogyha sajnos jobb opcióm egyelőre nem is nagyon volt. Megállapítására miszerint ez megalázó volt szomorúan bólogattam.
- Ó az valóban nagy segítség lesz, köszönöm, de azért igyekszem elérni az embereknél, hogy az apró népünket is végre méltó módon kezeljék. Érdekes módon most először találkoztam azzal, hogy bevallják, hogy valamire egyszerűen nem képesek. Igazából ezért már önmagában is megérte idejönni, csak amolyan kicsinyes bosszúból tudod… Gyere, megmutatom a szobám. – intettem neki, majd felröppentem.
A követség folyosói hosszúak voltak legalábbis a mi szemszögünkből. A berendezés vegyesen mutatott emberi és tündér jegyeket, mióta itt voltunk volt időnk átrendezni a helyet valamennyire, de a falakat még mindig régem meghalt emberek egészen életszerű festményei díszítették kis bronztáblákkal a nevükről, és hogy mikor születtek és haltak meg. A vázákban mindig friss virág volt, ezeket különösen kedveltem, a szőnyeg pedig a többiek állítása szerint elég puha, egyszer kipróbáltam, de mivel nekem bokáig értek a szálai, ezért azt hiszem nem pont azt tapasztaltam belőle, amit a többiek.
- Bölcsen tetted. – válaszoltam közben a koronaherceget illetően. - Bár amit eddig mondtál róla, az alapján nem gondolom, hogy tartanod kellene tőle, az udvarban is tudják, hogy rendkívül élénk a fantáziája. Ami meg a neveket illeti. Ha ad nekem egyet, akkor ő is fog kapni egyet, és nem biztos, hogy örülni fog neki. – nevettem fel. - Azt hiszem elküldöm érte Zoit, kedves faun lány, ki fog bújni a bőréből, hogy bizonyíthatja a rátermettségét, és elég barátságos lesz ahhoz, hogy őfelsége ne fogja menekülőre. De megfogadom a tanácsodat, úgysem azért küldik ide, hogy laza legyen a gyeplő. Szeretnél részt venni a herceg kiképzésében? A te tapasztalataid biztos vagyok benne, hogy a hasznára válnának főleg a stratégia területén, és neked is elterelné a gondolataidat. Ez persze csak egy lehetőség, amire mondhatsz nemet is, annyira, hogy még csak megkérni sem kérnélek így egyenesen, mert úgy sejtem ez nem lesz egy könnyű séta repülés.
Az én szobám az emeleten volt, de a lépcsők sosem okoztak nekünk különösebb problémát. Út közben biccentettem néhány cselédnek, akik épp nagy tollseprűkkel porolták le a vitrinek tetejét, majd bereppentem a résnyire nyitva hagyott szobám ajtaján.
- Az ajtókilincseket nem szeretem. Van, hogy ki tudom nyitni, hogyha megkapaszkodok a legvégükben, úgy a súlyom lenyomja, és utána megfogom és elkezdek hátra repülni, hogy kinyissam, de az egész nagyon nehézkes és kellemetlen, és sokszor nem sikerül elsőre. – magyaráztam. - Éppen ezért sokszor egyszerűen csak nyitva hagyatom az ajtót, vagy Moros nyitja ki nekem. Moros a faun asszisztensem, bizonyára hamar fogsz vele is találkozni, de ha nem lennék ott hirtelen, hogy bemutassalak titeket, onnan ismered meg, hogy mindig olyan arcot vág, mint aki rázva kérte a nektárját, de keverve kapta. – meg onnan, hogy ing nélkül mászkált, szét volt tetoválva, és összeségében egészen szexi volt, de ezt Psychének a világért se mondtam volna ki, éppen elég volt azt megemlítenem neki, hogy Adam jól nézett ki. Amögött úgyse volt semmi. Meg persze emögött sem. Természetesen. Csak Nova látott bele többet, aminek egyáltalán nem is volt semmi, de semmi alapja.
Most viszont mivel ajtónyitó segítség nélkül voltam – mert Szomorú Szerda volt – elég volt csak bereppenni a résen, és máris nővérem szeme elé tárulhatott a lakosztályom. Még emberi mércével mérve is nagy szoba volt. A közepét elfoglalta egy királyi méretű ágy rajta zöld szaténtakaróval. Két oldalt egy-egy éjjeli szekrény volt, rajtuk kis lámpákkal, az egyiken ott feküdt becsukva az „Én és a Kapitányom” tizenkettedik kötete, de csak azért, mert elég nehéz volt ahhoz, hogy mindig fel és lecipeljem a könyvespolcról. Helyet kapott benne még egy szépen faragott paraván is, mögötte tükrös fésülködőasztallal és egy nagy szekrénnyel, amibe viszont kisebb dobozokat alakítottak ki, hogy be lehessen akasztani az apró ruhácskáimat. Volt az egyik fal mellett egy asztalon egy egészen nagy babaház is berendezve a mi méreteinkben, meg kipróbáltam milyen lenne inkább abba lakni, de nem tetszett. Volt még egy kávézóasztalom is, mellette két fotellel majdnem úgy, mint a fogadószobában.
- Hogy tetszik? Van még szabad szoba szerintem, te is kaphatsz egy hasonlót, de elviheted ezt a kisházat is ha szerinted kényelmesebb. Én nem kedveltem meg, viszont egészen gyorsan megszoktam a nagy ágyat és a párnám is nagyon-nagyon kényelmes, néha megesik, hogy csak azon alszom.

× Family meeting vol2.

- An unexpected guest ×

Daphne & Psyche

-----------------:O:-----------------

Hogy Zoi mi is volt a követségen azt még mindig nem sikerült rendesen lepapíroznom. Hivatalosan testőr akart lenni, de ez a szememben maximum amolyan névleges pozíció volt. Neki is és Morosnak is kifejtettem már számtalanszor, hogy nekem nem volt szükségem testőrökre, csak nem szabadott még egyszer annyira felelőtlenül viselkednem, mint legutóbb a Sötét Negyedben, amikor helyben hagytak azok a mocskok. Zoinak ráadásul még rengeteget kellett tanulnia Estrance-ról és az emberekről, de tudtam, hogy neki is fel fog tűnni, ha nem veszem hasznát. Így ez talán valóban két legyet egy csapásra alkalom lesz, idővel pedig elválik majd, hogy mi lesz a faun lányból. Harcos, az bizonyos volt, hiszen ez volt minden álma, de hogy milyen módon az még kétséges volt. Arra sajnos nem számítottam viszont, hogy pont ő fogja megóvni a koronaherceget az esetleges botrányoktól, csak abban reménykedhettem, hogy gyorsan vissza fogja hozni, és minden másról majd gondoskodhatok én.
- Bizonyosan bele fog egyezni. Ha azt hiszi, hogy szuperkém vagy, akkor csak meg kell lebegtetni előtte, hogy minden hősnek volt egy hasonló kaliberű mestere és nem lesz gond. Már ha tényleg olyan, amilyennek a nagyapja leírta, de amit te mondtál, az csak eddig csak megerősítette az elképzeléseimet. – volt egy kis csipkelődés a hangomban, de azt Psychének is el kellett ismernie, hogy a fajtánk a megtévesztés mestere volt. A mágiánk miatt mondhatni ilyesmire  születtünk, hogy elhitessük másokkal azt, ami nem létezett, és ehhez nem is mindig kellett használni a testünkben feloldódott oreát.
A szobámban majdhogynem visszafojtott lélegzettel vártam a nővérem ítéletét, a jóváhagyását, vagy bármit… Nem kellett volna így éreznem magam, ez az elmúlt egy órában már többedszerre fogalmazódott meg bennem, de attól még így volt. Nagymama után anyánk, ám közvetlenül utána Psychének a véleménye volt az, ami mérvadó volt, még ha távol is voltunk a kaptártól. Reméltem, hogy egyszer, ha majd én leszek a saját kaptáram királynője meg fogok szabadulni ettől az érzéstől, hogy tartok az ítéletüktől és egyben éhezem az elismerésükre, mintha még mindig harminc éves lennék. Azért úgy láttam, hogy az ágynemű tetszett neki, meg egyébként is, ez egy szép szoba volt.
- Hogyne. Megmondom a cselédeknek, hogy az efölött levő szobát készítsék elő, az az emelet elég csendes egyébként is. Felvitetem oda a csomagjaidat, és be is rendezik neked, már megszokták, hogy hogyan bánjanak az apró holmikkal. Még pipetta is van, amivel a kávénkat tudják rendesen adagolni. – nem ártott kicsit dicsérni őket, persze szigorúan csak a hátuk mögött. - Novának meg majd szólok, szerintem az lenne a legjobb, ha megnéznénk az előadását és utána együtt vacsoráznánk. Ma már biztosan nem kerül rá sor, nyugodtan megírhatod a leveleidet, nem fog zavarni senki. Az irodámat majd megmutatom még, hogyha oda leteszed őket, akkor könnyen el fogom tudni küldeni a többivel együtt és senki sem volt gyanítani semmit.
Már azt hittem, hogy tényleg minden eshetőséggel számoltam, és sikerül mindent az igényeinek megfelelően alakítanom, amikor viszont csak kiszúrta az éjjeliszekrényemen hagyott könyvet. Odareppentem, és szinte védelmezően álltam rá a borítóra.
- Hé, ez nem olyan! – vettem azonnal védelmembe, pedig ne szépítsük, valóban ponyva románc volt. De hogy emiatt szükségem lett volna egy háremre… Hát, szükségem volt rá, de a könyv egyáltalán nem azt volt hivatott pótolni. - Ez más! Tele van szenvedéssel, és vágyódással, meg romantikával, tiltott románccal meg ilyesmi… Az explicit részletek nélkül, amit bár sajnálok, de prűd embereknek íródott. Itt már az is botrányos, ha egy nőnek kint van a bokája, és a kulcscsont a legcsábítóbb részlet valaha. Igazán sokat lehet belőle tanulni az emberek gondolkodásáról… Na jó, igazából csak kikapcsol. – vallottam be végül. - Képtelen vagyok még esténként is száraz szövegeket olvasni, a legtöbb kikapcsolódás pedig… elérhetetlen. Vagy ha el is érhető, nem lenne illendő az én pozíciómban.
Maradt hát a szenvedés. Meg a vágyódás. Csak ameddig főhősnőnk csak időnként vesztette el a reményt, de általában rátalált, az én reményeim maximum száz éves távlatokban létezhetett. Majd, talán, egyszer, ha már meghódítottam a Peremet, majd ha királynő leszek, majd, majd majd.