Új idők, új eszmék

× Új idők, új eszmék ×

Calliope & Nizase

A Sötét Negyed a legkevésbé sem volt biztonságos Estrance-ban. Azt mondják, Sinarinban, az örök városban nem engedtek volna ilyen helyet létezni, hiszen az rombolta volna a Birodalomba vetett hitet, de itt, távol a Császár markától már azt hiszem kevésbé volt meg az emberekben az az illúzió, hogy a Birodalmuk tökéletes volt. Itt megtörténhettek olyan dolgok, hogy gyárak zártak be, emberek kerültek utcára, és bár látszólag mindenki küzdött ellene, a lelkük mélyén megbékéltek azzal a helyzettel is, hogy az út Ütközéssel még többen áramlottak be a városba, hogy a falakon belül rendezzék be a bázisukat, utána pedig tovább álljanak a Peremre. Talán pont ezért, senki sem gondolta, hogy az új jövevények sokáig maradnának, csak azzal nem számoltak, hogy a nincstelenek mind a szegényebb környékeken vernek majd tanyát, az eddig sem túl rózsás helyzetet még tovább súlyosbítva. Nekem persze ez jó volt, ha a dolog anyagi vonzatát néztük. A kilátástalanságban sok ember menekülőutat keresett, én pedig kínáltam nekik egyet, csillámló porok, színes folyadékok és áztatott növénykeverékek képében. Ha a dolog lelki vonzatát néztük persze… akkor bele kellett gondolnom, hogy azok, akik képesek voltak itt fennmaradni, akiket még nem lőttek agyon, azok már régen eladták a lelküket az életükért cserébe. Ahogyan én is, vagy Matty, vagy akárki más.
Éppen ezért nem fért a fejembe, hogy mégis miért akarhatott valaki itt egy állandó gyülekező helyet, Estrance pöcegödrében. Úgy gondoltam, hogy elég jól kiismertem már magam az alvilág köreiben, legalább névről ismertem a nagyobb bandákat a vezetőikkel együtt, hogy ki volt a konkurencia, kikkel voltam képes együtt dolgozni, kiknek fájt a foga a területemre, vagy akár a Konyhára, és kikkel volt érdemes előnyös szövetségeket kötni. A levél írója viszont teljesen ismeretlen volt számomra. Se a kézjegyet nem ismertem fel, sem a szimbólumot a lap alján – nagyon misztikus volt, meg kell mondjam, így valami vallási szektára tippeltem első körben – de az aláírásban szereplő nevet sem hallottam vagy láttam még soha. Hogy miért pont a Konyhát nézték ki erre a célra, azt valamivel könnyebb volt megtippelnem.
Hogy milyen gyár volt ez valaha, azt nem tudtam, talán acélt készítettek, de a kohókat és gyártósorokat már azelőtt kipakolták, hogy én ide érkeztem volna. Mikor is volt az… Harminc éve? Talán megvolt az negyven is már, de már akkor is drogkonyhaként működött az épület Rufus vezetése alatt, és nem is ő alapította, amennyire tudtam. Maga a főzés a korábbi kohók helyén folyt a jó szellőzés miatt, de voltak raktáraink a földszinten és egy-két őrszoba, egy lépcsőn fel lehetett menni az első emeleten az irodákba, tárgyalóba és pihenőkbe, még feljebb pedig szintén szobák voltam, már nem tudom mi lehetett az eredeti funkciójuk, de most szállás volt azoknak a kuktáknak és futároknak, akiknek nem volt hova menniük. Én magam lent laktam a pincében egy ott kialakított lakosztályban. Nem zavart az ablakok hiánya, a föld méhében pihenni pedig megnyugtató volt mindig is, talán az éjtündér fajtám miatt, akikről azt mesélte anyám, hogy hatalmas, föld alatti barlangrendszerekben éltek. Igazából lett volna rá pénzem, hogy vegyek lakást egy jobb környéken, akár még a nemesek közé is beköltözhettem volna némi spórolással és az embereim egészen minimális kizsákmányolásával, de… hát az a döntés még váratott magára. Jó volt nekem itt, ahol én voltam az úr.
Kívülről a gyárépület rozsdásodott, a nagy ablakai koszosak voltak, viszont egy sem volt betörve, ami egy itt élőnek, aki különlegesen jó megfigyelő volt már feltűnhetett, de a figyelmetleneknek, vagy a kevésbé gyakorlott estranceiaknak nem igazán. A külső takarítással nem törődtünk, egy túl tiszta épület nagyon feltűnő lett volna, de a belefektetett melót a még működő gyárak gőzgépeinek füstje úgyis tönkretette volna. Elég, ha bent akkora tisztaság volt, mint egy kórházban, vagy patikában sem. A jó hírünk függött tőle, hogy ne foghassák ránk, hogy szennyezett az áru, közvetve pedig a profit függött ettől, a profittól pedig elég sok család megélhetése.
Kint őrszemek álltak, már három utcasarokra a gyártól is figyeltettem, hogy ki jött vagy ment. Nem ártott tudnom, kik éltek a környéken, és jelentettek minden furcsaságról, új, ismeretlen arcokról, akikről utána eldönthettük, hogy kellett-e tenni velük valamit. Igazából az volt a kérdés, hogy próbált-e valaki árulni rajtunk kívül, vagy sem. A területünk határát nem jeleztük – nem volt rá szükség már jóideje, de mi pontosan tudtuk hol volt, ahogyan a többi banda is. Voltak átfedések persze, de csak azokkal, akiknek szigorúan semmi közük nem lehetett a drogterjesztéshez, de az embercsempészekkel, illegális fegyverekkel és egyéb ilyen üzletek bonyolításával mi nem foglalkoztunk, a jó viszony jegyében nagyvonalúan megengedtem, hogy ezt más tegye meg. És pontosan ezen az elven voltam hajlandó legalább meghallgatni, hogy ez a bizonyos társaság mit akart.
Hogyha fizetnek és nem köpik el mi folyik itt, akkor végső soron maradhattak, de ehhez tudnom kellett, hogy megbízhatóak-e, és nem fognak idehívni egy lidérc végrehajtó osztagot, hogy kipucolják a konyhát, lesitteljék az embereimet, engem meg feltálaljanak valami lakomán. Igazából vártam ezt a találkozót, egy ilyen rejtélyes üzenet nem volt mindennapi, és néha kellett valami, ami felpezsdítette az életet. Persze mióta Matty akcióba lendült, meg jött az Ütközés nem panaszkodhattam az unalomra.
Az első emeleten volt egy kis erkély, ami a macskaköves utca felé nyúlt a bejárattól nem messze. Kiléptem, hogy lenézzek a koszos utcákra, távolról biccentettem az egyik fal mellett cigiző futárnak, és szívjak egy kis friss levegőt. Már amennyire a füstös bűzt annak lehetett nevezni, de végülis otthon-szaga volt. Mára volt megbeszélve a találkozó és látni akartam, már messziről, hogy kik jönnek, mennyien voltak, hogy még időben intézkedhessek, ha valami esetleg nem tetszett.

Új idők, új eszmék

Callie & Nizz

-----------------:O:-----------------

× Új idők, új eszmék ×

Calliope & Nizase

Az erkélyen állva már akkor kiszúrtam a három nem ide tartozó alakot, amikor befordultak a sarkon. Nehéz lett volna megfogalmazni, miből látszott, hogy valakinek a Sötét Negyed volt-e az otthona, vagy sem. Volt valami a testtartásukban, ahogyan a tekintetük riadtan rebbent falról falra, arcról arcra, mintha a fejünkben már eleve lejátszódott volna az összes sötét jóslat, ami arról szól mi történik, ha beteszi ide a lábát egy Észak-Estrance-i. Sokszor sajnos tényleg be is igazolódtak, így az óvatosság egyáltalán nem volt alaptalan, sőt bolondok, akik nem próbálnak mindenre figyelni.
Két férfi és egy nő. Talán nekem is kellett volna valamiféle kíséretet szerveznek magamnak, de végülis én voltam otthon. Az én hátsómat az egész konyha védte, és igazából egy egészen picit reménykedtem benne, hogy voltak a kuktáim, pribékjeim és futáraim között olyanok, akik hűségből tették ezt, nem puszta nyereségvágyból. Azért inkább nem akartam rákérdezni. A szentimentálisok nem éltek sokáig.
Sarkon fordultam, és úgy döntöttem, inkább az irodámban vártam meg őket. Tettem ki mindent, ami ilyenkor itt szokás volt, whiskey-t (egész jó féle volt, csak hogy felvágjak vele az üzletpartnereim között, egyébként marta a torkomat, nem szerettem), több fajta cigarettát, vékonyat, vastagat, hosszút, rövidet, ízesítettet, meg egy kancsó vizet is. Igazából mindegy mit kértek, ha gyanakodás nélkül elfogadták, amit kínálok mielőtt én magam beleittam volna, az azt jelentette, hogy vagy nem néztek eléggé utána annak, hogy miben utaztam, vagy mégiscsak túl naívok voltak. Még akkor is, ha egyébként nem tettem semmit az italokba, se a cigarettákba, minden pontosan az volt, aminek látszott.
Kint az emberem bólintott az érkezőknek, szóltam neki előre, hogy vendégeket várok, akik nem idevalósiak, így rögtön sejteni fogja kiket kell beengedni. Danny – mert így hívták - intett, hogy kövessék, így már hamarosan én is meghallottam az acél balkonon dobogó lépteket, ami a bejárattól vezetett kicsi fentebb mint a régi gyártósorok helye, majd a több szólamú ütemet fel a lépcsőn. A korlátját magam díszítettem, vasból formáltam rá virágokat, amikor a népem erejét próbálgattam, de nem voltam benne túl gyakorlott azóta sem, és egyébként is vagy nem szokták észrevenni, vagy ha mégis, elkönyvelték afféle női hóbortnak.
Danny benyitott az irodámba, majd amikor az érkezők beléptek diszkréten becsukta mögöttük az ajtót.
– Üdvözlöm önöket a Konyhámban. Calliope Evenstar vagyok. – próbáltam eldönteni, hogy melyikük lehetett a vezetőjük, de hirtelen nem tudtam megtippelni, úgyhogy már csak előzékenységből is úgy döntöttem, hogy a vörös hajú nőnek nyújtok kezet először. Már ha elfogadta persze. Az ő visszafogottsága, már csak ami az öltözékét illette, de ott volt az arckifejezésén, az őt körbelengő tisztaság illatán, szöges ellentétben állt az én hivalkodásommal, az erős parfümmel, a mélyen dekoltált zöld fűzőmmel, és a combközépig érő csizmámmal, ami alatt nadrágot viseltem, ami igazán nem illett egy finom hölgyhöz, de én nem voltam se finom, se hölgy. Hordtam én szoknyát is, ha olyan napom volt, de ebben az épületben előbb voltam a Séf, mint nő.
Utána azért kezdet fogtam a két kísérővel is.
– Meg kell mondanom, az önöktől kapott levél volt életem egyik lekülönösebb üzenete. Foglaljanak helyet, nyugodtan töltsenek akár a vízből, akár whiskeyből, és ha valamelyikük dohányzik nyugodtan gyújtson rá. – mosolyogtam a kompániára, miközben én is leültem az íróasztalom mögé. – Utána ha gondolják rá is térhetnek, hogy Vahe melyik rémálmában látták, hogy pont ebben az épületben akarnak valami találkozó szobát. Meg hogyha a Birodalom megdöntésén munkálkodnak, azért azt is jó lenne tudni. – az utóbbit félig viccnek szántam. De csak félig.

Új idők, új eszmék

Callie & Nizz

-----------------:O:-----------------

× Új idők, új eszmék ×

Callie & Nizase

Szinte már szórakoztató volt, hogy a talptól nyakig csipkébe és szaténba bugyolált kisasszonyok megszokott látványa után mennyire le tudtam taglózni a férfiakat csak azzal, hogy mélyen dekoltált blúzokat és fűzőket, és testhez simuló nadrágokat hordtam, amik hagytak teret ugyan a képzeletnek, de sokkal több támpontot adtak, mint az ember arisztokraták abroncsos szoknyái. Legalábbis a már-már szemérmetlen bámulást leginkább ennek tudtam be, nem is a puszta szépségnek. A Rongyos Mama mindig azt mondta annak idején – Vahe rémálmai remélem még holtában is kínozzák – hogy a szépség előadás és stílusérzék kérdése inkább, nem pedig a természet adta adottságoké. A legrondább kurvát is el lehet adni egzotikusként, és a legszebbekből is lehet toprongyos koldust csinálni néhány rossz választással. Most viszont nem feltétlenül volt a célom, hogy bárki elbűvöljek, a megjelenésem inkább csak megszokás volt, de mélyen elraktároztam magamban az információt, hogy az északiakból még képes vagyok ilyen hatást kiváltani.
Ahogy sejtettem, a vörös hajú nő lehetett a vezetőjük – vagy ha eredetileg nem is volt az, most előléptette magát és ő kezdett el beszélni a két férfi helyett. Ha nem hölgytársaságban érkeztek volna komolyan elgondolkoztam volna rajta, hogy talán most láttak először nőt életükben… Bár a vöröshajú a tündérségemre fogta a dolgot, amiben lehetett némi igazság. A sötét bőr és a fehér haj tényleg nem volt megszokott, valamiért éjtündérből viszonylag kevés mászkált Estrance utcáin. Annyira, hogy én magam még nem is találkoztam eggyel sem magamon és persze néhai anyámon kívül. Azért a megfogalmazásán, hogy „ilyet” enyhén megemelkedett az egyik szemöldököm. Nem voltam benne biztos, hogy szándékos volt akár a tárgyiasító kifejezés, akár az enyhe rasszizmus, úgyhogy egyelőre inkább betudtam egyszerű balesetnek.
Az pedig a továbbiakból már egyértelmű lett, hogy a hölgy nem volt gyakorlott tárgyaló. Görcsösen próbált nem megsérteni, akár a személyemet, akár a Konyhát, vagy a sötét negyedet, és szabadkozni kezdett a nyelvbotlásáért is, ám az urak nem voltak túlzottan a segítségére. Azt hiszem az volt a szerencséjük, hogy nem valami türelmetlen és agresszív bandavezérrel akartak elkezdeni alkudozni, mert lehet nem jártak volna túl jól.
– Ha gondolja, Danny körbevezetheti az urakat azokon a részeken, ahova esetleg lesz bejárásuk, és addig mi elrendezhetjük a részleteket. – mondtam egészen nyugodtan. Látszott, hogy a két férfi csak kolonc volt, akiktől bár a vöröshajú segítséget várt, az, hogy nem kapja meg csak még jobban frusztrálhatta. Engem is idegesített volna, hogyha egy üzleti tárgyalás közepén legszívesebben a saját kísérőimet fojtanám meg, nem a másik felet. – Danny! – szóltam ki fennhangon, mire a férfi, aki bevezette a kis csapatot rögtön be is nyitott.
- Asszonyom?
- Megtennéd, hogy kicsit megmutogatod az épületet és a lehetőségeket a két úrnak, ameddig mi a hölggyel itt beszélgetünk? Természetesen úgy, hogy a szakácsokat ne zavarják meg. – utaltam ezzel arra, hogy oda azért ne vigye be őket, ahol főzik a drogot, de valahogy kösse le a két úriembert.
Ha elmentek – vagy ha visszautasították a lehetőséget – újra a nőhöz fordultam, hogy meghallgassam az ajánlatát. Majd kénytelen voltam nagyot sóhajtani rá.
– Amit mond, az mind szép és jó, nekem azzal van problémám, amit nem mond. Honnan tudjam, hogy nem az Estrance-i rendfenntartásnak dolgoznak, hogy bizonyítékot gyűjtsenek, és utána kitakaríthassák innen a konyhát? Vagy honnan tudjam, hogy nem egy rivális banda bérelte fel magukat, hogy beszivárogjanak, szabotázst hajtsanak végre, és ha mi ellehetetlenültünk, akkor megszerezzék a területeinket? Ahhoz, hogy beengedjem ide magukat, ráadásul rendszeresen, ahhoz részemről egy nagy fokú bizalom is kell, ez esetben a bérleti díj mondhatni másodlagos probléma. – ezen a ponton döntöttem úgy, hogy töltöttem magamnak abból a whiskey-ből, csak hogy kellemesebb hangulatban tárgyaljuk meg ezt a bizalom kérdést, ami egyébként önmagában is elég kellemetlen volt, de sajnos mindig túl kellett rajta esni. Ami többnyire bizalmat szült, az a közös érdek volt először, majd amikor már megismertük egymást, és tudtuk, hogy a másik banda mit akart, a vezetőjük milyen ember volt, akkor lehetett hosszabb távú szövetségeket kötni, és még így is rendszeresen előfordultak árulások. De hogyan magyarázhattam volna ezt el valakinek, aki nem a Sötét Negyed farkastörvényei között szocializálódott?
– Két utat látok. Vagy meggyőz valahogy, hogy közös érdekből jobb szövetségre lépni, és hogy a Konyhám többet ér maguknak így, mintha szabotálnak és átadják valakinek, aki nagyon sokat fizet érte, vagy minden lépésüket három emberem fogja figyelni, és hogyha szabotázst terveznek, mármint ellenem és a vállalkozásommal szemben, akkor egyszerűen lelövik magukat. – teljesen tárgyilagos maradt a hangom. Nem akartam fenyegetni őket kifejezetten, de tisztán kellett látniuk, hogy mentek itt a dolgok, vagy hogy én hogyan éreztem magamat bitonságban.

Új idők, új eszmék

Callie & Nizz

-----------------:O:-----------------

× Új idők, új eszmék ×

Calliope & Nizase

Sokakkal ellentétben én nem becsültem le a rendfenntartó szerveket. Sok bandavezér sem vette őket komolyan, azt szokták mondani az okos lidércek bérgyilkosnak állnak inkább, az okos emberek pedig, akik alkalmasak lennének ilyen munkára már a Peremen próbálnak szerencsét, de nem értettem velük egyet. Szerintem csak azért volt itt az a rendszer, ami, mert a fejesek engedték, de egyszer jusson eszébe valakinek rendesen kipucolni a Sötét Negyedet, és mindannyian lógni fogunk. Ha pedig én lettem volna az a fejes, akinek nem csak az esze volt meg és a szándéka, hanem a forrásai is, például egy teljes rendfenntartó szervezet, akkor én a belső bomlasztással és kémkedéssel kezdtem volna. Persze megeshetett, hogy tényleg én gondoltam sokat másokról, de ehhez úgymond adni a hülyét, hogy eltereljék magukról a figyelmet szintén kézenfekvő módszer lett volna. Bár tény, hogy talán a két uraság egy kicsit eltúlozta ezt a tettetést, ha valóban az volt. A nő szégyenkezésére elmosolyodtam.
– Ne tegye, kedvesem, ennél sokkal nagyobb durvaságokhoz vagyok szokva. – még ha nem is emlegetjük a bordélyt, ahol felnőttem és jóideig dolgoztam, hát az én Konyhámon sem úriemberek végezték a piszkos melót, ahogyan a többi bandánál sem. Bár az tény, hogy az ő ajánlataik direktebbek voltak, amiket egyszerűen elintéztem a jól bevált frázissal, hogy nem tudnának megfizetni.
Azt nem gondoltam, hogy a nő volt az ötletgazdája ennek az egész látogatásnak. Az egy dolog, hogy bátor dolog volt tőle, de úgy tűnt a többiek hallgattak is rá, tehát már valamennyire kivívta a tiszteletüket. Ezek szerint több volt bennünk a közös, mint az elsőre látszott. A Nővérek emlegetését mélyen elraktároztam magamban, de előbb végig akartam hallgatni, mielőtt közbevágtam volna bármivel. Nekem is meg kellett rágnom, emésztenem minden ahhoz, hogy egy ilyen fontos dologban döntést tudjak hozni. Amit viszont tényleg éreztem, hogy fontos volt leszűrnöm, az az volt, hogy ők is ugyanúgy tartottak a rendfenntartóktól, mint mi. Különös volt.
– Ha már egyszer határozok valahogy, attól tényleg nem tudna eltántorítani, de pont ezért igyekszem csak alapos mérlegelés után eldönteni valamit. – válaszoltam először az utolsó, könnyebbik kérdésre mosolyogva, miközben kiittam a poharamból a maradék italt.
– Valójában, ha én be akarnék szivárogni rendfenntartóként valahova, nagyjából úgy csinálnám, mint a társai, és elhitetném másokkal, hogy teljesen ostoba vagyok. Bár elismerem, talán könnyebb lenne helyi nincstelennek kiadni magukat, akik kuktaként akarnak munkát vállalni. – válaszoltam utána arra, hogy komolyan rendfenntartóknak nézem-e őket. Mondjuk jobban belegondolva kicsit nyakatekert megoldás lett volna ez a részükről, de működőképes. A vádaskodás viszont nem vezetett semerre, ez inkább csak egy teljesen elméleti, már-már költői felvetés vol a részemről, semmi igazán komoly. A valódi üzlet inkább most kezdődött el.
- De kezdem látni, hogy tartunk valamerre. Az, hogy mi miért tartunk a rendfenntartóktól, az világos, azt hiszem önöknek is. De maguknak mi okuk törvénytisztelő állampolgárokként félni tőlük? Főleg, ha pusztán elméletekről és ideolgóiákról vitatkoznak.
A bizalomnak valóban jó alapja lehetett, hogy ugyanazoktól tartottunk, és ha ők nem árulnak el minket, akkor mi sem őket. Ezzel lehetett valamit kezdeni, végülis többet talán nem is várhattam el egyelőre. Viszont azt meg ők nem várhatták el, hogy ideengedek embereket anélkül, hogy kényelmetlen kérdéseket tennék fel.
Közben töltöttem magamnak még egy italt, és most a nőnek is töltöttem egyet, az orra előtt, ugyanabból az üvegből, amiből én már fogyasztottam, majd elé toltam.
- Maga már csak azért sem lehet rendfenntartó, mert látom, hogy nagyon izgul. Igyon nyugodtan, nincs olyan dolog a tündérporon kívül, ami magára hatna, rám meg nem, és mivel én már ittam belőle tudhatja, hogy biztonságos. – ha tényleg északi volt, legalább így már tudni fogja legközelebb, hogy mit volt érdemes figyelnie, ha valakivel máskor is együtt akarna inni a Sötét Negyedben, aki nem én voltam.

Új idők, új eszmék

Callie & Nizz

-----------------:O:-----------------

× Új idők, új eszmék ×

Calliope & Nizase

Ameddig Nizase mesélt lassan belekortyoltam az italomba. Tehát rajta kívül nem nagyon tudtak rólam semmit, bár ha jobban belegondoltam, nem is volt nagyon mit tudni. A lényeg csak annyi volt, hogy hol voltunk és mivel foglalkoztunk itt a Konyhán, és ezt tudták. Minden egyéb információ akár rólam, akár az embereimről teljesen mellékes volt. Még csak zsarolni sem lehetett semmivel, mert nem volt senkim, se közeli hozzátartozók (távoliak sem, vagy hát ha voltak akkor Tír na nÓgban, és sosem találkoztam velük), se igazán barátok, csak ez a hely. Így, ha ezt tudták, tudtak mindent. Ezt viszont nem feltétlenül akartam a vendégeim orrára kötni, még a végén elvettem volna a kedvüket attól, hogy magukról meséljenek.
Nem kerülte el a figyelmem, hogy a nő nem ivott bele az italába, csak forgatta, de legalább nem is utasította vissza ez is valami volt. Látszólag nagyon próbálta összeszedni a gondolatait, hogy megfelelően fogalmazzon, annyit mondjon csak el, amennyivel már úgy gondolta, hogy pont elégedett leszek, és egy hanggal sem többet.
Amikor azonban belekezdett, és lassan felfogtam, hogy miről volt szó elsötétedett az arcom. Minden agytekervényemmel igyekeztem összerakni a nagy képet, hogy kik voltak ők, mit akartak és mindezt hogyan akarták megtenni. Főleg ez utóbbi volt az, ami merőben eltért attól, amihez szokva voltam. A Sötét Negyedben mindenki az erőszak nyelvét beszélte, aki pedig máshogy próbálkozott az jobb esetben bevert orral, rosszabb esetben átvágott torokkal végezte. Az, hogy ez a csoportosulás meg akarná változtatni a fennálló rendszert, talán az egész társadalmat, méghozzá békés eszközökkel, az valahogy számomra teljesen elképzelhetetlen volt. De megeshetett, hogy itt az én fantáziátlanságomban volt a hiba. Csak a legmerészebb újítók voltak képesek igazi változást hozni… Mégis kénytelen voltam visszakérdezni, annyira távol esett ez az elv mindentől, amihez szokva voltam.
– Tehát ha jól értem… Maguk egy olyan csoport, akik egymással vitatkozva és filozofálgatva azon dolgoznak, hogy… min is? Társadalmi egyenlőségen? – így, hogy ennyire egyszerűen összefoglaltam, talán mégsem az én készülékemben volt a hiba. Ehhez ugyanis akkora fantázia, olyan idealizmus és talán bolondság kellett, ami nem csak belőlem hiányzott, hanem a legtöbb emberből. Igazából nevetni szerettem volna, de Nizase annyira komolyan adta elő ezt, hogy valahogy nem ment. Ők komolyan gondolták. Ehhez talán kellett volna még egy ital és egy cigaretta is, de nem akartam a vendégeimet jobban idegesíteni a kelleténél, így inkább lehúztam a kezemben levő ital maradékát, mint egy felest. – Nem sértésképp, de ott északon annyira komolyan veszik, hogy valakik egyáltalán beszélgetni mernek ilyesmiről, hogy rács mögé dugnák önöket? Mármint, ha csak oktatni akarnak, azt megtehetnék az egyetemen, lejöhetnének ide a Rémvárba a hibrid kölykökhöz, vagy csinálhatnak a szegényeknek jótékonysági iskolákat…
Vagy én nem értettem valamit, vagy Nizase nem mondott el mindent, és ez utóbbit tartottam a valószínűnek. Az világos volt, hogy a fenti gazdagok miért nem akartak társadalmi egyenlőséget – hiszen, ha mindenki gazdag, akkor senki sem az, és valakinek ki kell őket szolgálni – de ameddig csak beszélgetnek, és nem történnek konkrét tettek, mint amikről Nizase kijelentette, hogy nem csinálják, akkor én a magam részéről hagytam volna, hadd beszélgessenek. Ám lehet, hogy az észak-estrance-iak annyira féltették a pozícióikat, hogy inkább tényleg el akarták hallgattatni a másképp gondolkodókat.
– Azért jó tudni, hogy vannak odafent is olyanok, akik látják, hogy nem feltétlenül mennek jól a dolgok. És idelent is vannak olyanok, akik ezen változtatnának.

Új idők, új eszmék

Callie & Nizz

-----------------:O:-----------------

× Új idők, új eszmék ×

Calliope & Nizase

A tekintetem követte, ahogyan Nizase letette a poharat az asztalra, anélkül, hogy belekóstolt volna az italába, de megjegyzés nélkül hagytam. Fontosnak érezte a mondanivalóját annyira, hogy ne hagyja, hogy a kezében tartott likőr, amivel úgy tűnt nem nagyon tudott mit kezdeni, ne terelhesse el a figyelmét. Ám most először tényleg valami olyasmit mondott, ami megcsillantotta a reményt, hogy ő, és főképp a társasága nem éltek teljes álomvilágban. Teljesen igaza volt abban, hogy aki hatalmat szerzett önként nem akart róla lemondani. Mondhatnám, hogy ilyen volt az emberi természet, de ez minden értelmes fajra igaz volt, amelyek Sinan és Vahe napjai alatt jártak.
Amikor viszont meglebegtette, hogy tudott rólam ezt-azt, megemelkedett a szemöldököm, éppen csak enyhén, ami lehetett egyszerre a csodálkozás, de az elismerés jele is. Nizase úgy tűnt elvégezte a házi feladatát, mielőtt idejött, nem csak minden előzetes tudás nélkül állított be hozzám.
- Szépen fogalmaz azzal, hogy kiálltam magamért és az elveimért, de tudja azt is, hogy ezért mi mindent kellett tennem? Azért, hogy ez a Konyha fennmaradjon és ne tépjék szét, és hogy azoknak is legyen valami esélyük fennmaradni itt, akiket az isteneik nem erőszakra teremtettek? – költői kérdés volt, biztos voltam benne, hogy tudta, hogy én ezért öltem, nem is egyszer, zsaroltam, megfélemlítettem, és kihasználtam minden adódó lehetőséget, akkor is, ha másoknak ezzel károkat okoztam. Azért, hogy én, és a bandám, vagy ha archaikusak akartunk lenni a törzsem kicsit jobban éljen és boldoguljon. Nem volt elég a kiállás, sem a szép szavak, sem ígéretek, sem eszmék. Ehhez olyanná kellett válnom, mint bármelyik másik bandavezérnek, bár én ezt nem láttam feltétlenül rossz dolognak. Ez a világ ilyen volt, ebben kellett boldogulnunk.
És itt jött a képbe az egyetlen pont, amiben nem értettem egyet a nővel, a hiba az eszméiben az emberi szívekben gyökerezett. Akik elég erősek voltak, azok képesek voltak felemelkedni a legmélyebb bugyorból is. Ha nekem sikerült – noha Rufus ebben segítség volt, hogy munkát adott – akkor bárki másnak is sikerülhetett. Akkor, amikor őt megölték, bárki más kiállhatott volna ezért a helyért, de nem tették, mert inkább patkányok módjára menekültek volna vissza az odujukba, csatornákba, ki hol talált volna menedékre.
- Nem hiszek abban, hogy bárki tehetetlen lenne pusztán a születése okán. A tehetetlenséget tanuljuk, és aki elég erős, akiben van elég akarás, az le tudja győzni. Némi bátorság is kell hozzá, de mihez nem? Szóval igen, én úgy vélem senkinek sem kötelessége gondoskodni másokról. Szép lenne a világ, ha mindenki segítene mindenkit, de jelenleg az erős felfalja a gyengét, ahogyan az állatvilágban is. Akinek viszont van elég akarata kitörni, annak sikerülni fog. Tudja hány nemes van Északon, akinek az apja, vagy a nagyapja idelent kezdte? Szörnyű dolgokat tettek azért, hogy feljebb jussanak, de akarták, úgyhogy megoldották.
Persze nem tagadhattam, hogy volt abban valami amit mondott. Hogy ha mindenki részesülhetne legalább az orea adta lehetőségekből, új májból, jobb szerszámokból, akkor több lenne a megragadható lehetőség is, amit talán többen észrevennének, és nem kéne mérlegelni, hogy ha élnek a lehetőségekkel, azzal automatikusan vásárra viszik-e a bőrüket, mint ahogyan én tettem. Vagy ahogy Matty teszi minden nap.
– Abban teljesen egyetértek, így, hogy levezette, hogy nyíltan nincs esélyük kiállni ezekért a jogokért. Ahogyan látom, odafent is ugyanazokat az elveket vallják, amiket az előbb én is felvázoltam önnek. Az erős-gyenge tengelyen gondolkoznak, nem a jó ember – rossz ember tengelyen, mint ahogy ön. Amivel viszont meggyőzheti őket, ami most nekem is szöget ütött a fejemben, és talán kapaszkodót adhat önöknek, az a hatékonyság. Az egészséges ember hatékonyabb, a mágiával erősített ember is, és az oreával erősített eszközök is. Ha így adja el, akkor már mondhatja akár azt is, hogy igen, a társadalom számára hasznos polgárokat nevelnek. Arról nem kell beszélni, hogy ezzel a szegények életszínvonala is nőne, az maguknak cél, nekik csak egy mellékhatás. Engem sem érdekel, hogy a futáraim mekkora házat vesznek maguknak, ameddig termelik a profitot, és nem kiveszik a zsebemből. – vontam vállat. Eddig meglepő módon sosem gondoltam bele, mennyire hasonlóan gondolkozhattak az itteni bandavezérek, mint az északi mágnások – legalábbis azok, akiknek tényleg volt üzletük, és nem az őseik vagyonát herdálták már generációk óta.
Egy ideig gondolkoztam, meglehetősen gyakorlatias dolgokon. Már nem is az érdekelt, mi volt az eszme, inkább a megvalósítás foglalkoztatott, de azután észbe kaptam, hogy még nem adtam meg Nizase-nak a válaszom.
- Ó, igen. A helyszín. Persze vitatkozzanak meg filozofálgassanak csak. Én fejben már néhány lépéssel előbb jártam. – mondtam szórakozottabban, mint ahogy az tőlem megszokott volt. - De ha elfogad tőlem egy tanácsot, kedves Nizase, most, hogy rájöttem hogy sokkal több közös van bennem és az északi gazdagokban, mint azt ebben a negyedben illene beismerni: minden csak tálalás kérdése. Ha az eszméiket és meggyőződéseiket képesek úgy tálalni, hogy azok akik ellen küzdenek azt higgyék, hogy ez nekik megéri, akkor a hatás végül lehet nagyon hasonló, mintha a lelkükre és a jóérzéseikre akarnának hatni. Ha a módszereikkel kellően kitömik valakinek a zsebét, annyira, hogy mások irigyek legyenek, ha akik eddig nekik dolgoztak a másiknál állnak sorban állásért… Akkor észre sem veszi és a módszereik már el is terjedtek. Csak nem a szép eszmék, meg a jó érzés, meg az egyenlőség nevében, kérdés hogy ez számít-e maguknak, vagy a végeredmény. – mondtam végül. Ez után lendítettem egyet a tűsarkús lábaimon és felálltam, közben megigazítottam az övemet és vele együtt a nadrágomat is – ez volt a szűk anyagok átka, majd az ajtó felé intettem.
– Jöjjön megmutatom a tárgyalót, amit önöknek szántam. Közben beszéljünk a fizetségről. Úgy döntöttem, hogyha ilyen szép dolgokért harcolnak, akkor vannak hasznosabb dolgaik is a pénznél. Azt akarom, cserébe, hogy dolgozzanak ki egy modellt, hogy hogyan nézne ki ez az intézmény itt a maguk módszereivel, és tételesen, hogy ehhez mire lenne szükség. Nem mondom, hogy alkalmazni fogom, de érdekelne, hogy nézne ki ez a gyakorlatban, és annak milyen várható hatásai lennének kicsiben.
Pénzem volt elég. Tudtam volna venni magamnak egy kisebb kastélyt is a falakon kívül, de nem tettem, mert semmi kedvem nem volt elköltözni, ráadásul meglehetősen hosszú ideje éltem, így felhalmozódtak a dolgok. Meg lett volna a tőkém ahhoz, hogy kicsiben megcsináljam azt, amit Nizase és társaságának eszméi kívántak, ha tudtam, hogy mi volt az. Ráadásul őszintén érdekelt, hogy mindez tényleg csak eszmék és gondolatok-e, vagy valami kézzel foghatóbb.

Új idők, új eszmék

Callie & Nizz

-----------------:O:-----------------

× Új idők, új eszmék ×

Callie & Nizzi

Elég szélsőségesen fogalmazott a nő azzal kapcsolatban, hogy az, amire utalni akartam – és egészen jól összefoglalta a szavaim mögött rejtőző igazságot – az, hogyha valóban úgy van az ő eszméiknek a halálát jelentené. Igazából nem volt célom, hogy összezúzzam az álmait, vagy hogy kihívjam mintha ez párbaj volna, hogy bizonyítsa a filozófiájukat. Megérteni szerettem volna, de úgy tűnt a tapasztalataim, amit az élet eddig magából mutatott akaratlanul is ide terelték ezt a beszélgetést.
– Nem akartam megsérteni, Miss Nae. – kezdtem óvatosan, talán még kedvesebben is, mint amilyen hangnemet a tárgyalások során meg szoktam ütni. – Nem vagyok tanult tündér, és csak keveset láttam az északiak életéből, és azt is erősen megszűrve, így csak azt tudom mondani, amit eddig idelent tapasztaltam az elmúlt nyolcvanhét évben. Vagy kilencven, néha elveszek a számolással. És sajnos én azt látom, hogy innen még senki sem ment el úgy, hogy az ehhez kellő pénzt tisztes munkával szerezte meg. Talán néhány ritka és kivételes esetben, ha egy-egy bandavezér megszán egy gyereket és taníttatja, de annak is megkérik idővel a maga árát, így hát nem nevezném kitörésnek, csak valaki beépíti őket a város kevésbé mocskos negyedeibe, hogy legyen emberük ott is. – vontam vállat. - De attól még, hogy én nem láttam, nem jelenti azt, hogy nem is létezik olyan, amiért ön küzd. Az itteni minden napos küzdelmek hajlamosak egy sötét szemüveget rakni az ember szeme elé.
Bíztattam volna? Komolyan? Magamat is megleptem vele, de talán pont azért tettem mert szerettem volna hinni abban, hogy lehet olyan is a világ, ahogyan felvázolta. Nem hittem, de szerettem volna.
Amit mondott, hogy az Északiak, gyármágnások, bányász-cégek, mint elvégezték volna a számolásokat, csak úgy döntöttek, hogy rosszabbul jönnek ki, az elképzelhető volt. Ha Nizase és társai, vagy akár én el tudtuk végezni a matekot, akkor bizonyára az akadémián is képesek voltak ugyanerre, vagy akár az ilyen vállalatok könyvelői is meg tudták csinálni a kimutatásokat. Valahogy mindig butáknak képzeltem el, akik a fényűző palotákban éltek és a kapzsiság csak a második helyen állt, de lehetséges volt, hogy én tévedtem. Sajnos az utolsó mondat, hogy mindig lesz, aki olcsóbban és elvégzi a munkát, túlságosan is igaz volt.
- Hát, reméljük, hogy a Perem változtat ezen. Ha sokan indulnak el arra a jobb élet reményében, és kevés lesz az olcsó munkaerő, talán átgondolják. – biztos voltam benne, hogy innen is sokan el fognak menni szerencsét próbálni. Legalábbis a bátrabbak. Persze pont arról beszéltünk eddig, hogy aki elég bátor volt, az eddig is ki tudott törni a szegénységből, és nekivágni az ismeretlennek talán még annál is nagyobb bátorság kellett.
Ez után viszont már a konkrét üzletre kellett koncentrálni, nem akartam én sem tovább rabolni Miss Nae idejét, és nekem is volt még dolgom. Pedig érdekes beszélgetés volt ez, olyan, amit szívesen folytat az ember - vagy tündér – egy üveg ital mellett, bár jobban adta volna a hangulatot, ha a nő is kortyolgatja a kitöltött italát. Nem kerülte el ugyanis a figyelmemet, hogy még akkor is, amikor biztosítottam róla, hogy nem fogom megmérgezni, akkor is csak fogta a kezében, de nem kóstolta meg. Talán jobb is volt így, sosem lehetett idelent elég elővigyázatosnak lenni. És végülis nem koccintottunk a megkötött üzletre még.
Azt azért nem gondoltam volna, hogy a kérésem, amit pénz helyett kérek ilyen döbbenetet fog kiváltani a nőből. Nem ez a hozzáállás lenne az, amiért dolgoznak? Felvontam a szemöldököm, azután elmosolyodtam, bár ez a mosoly inkább volt egy ragadozóéhoz hasonlatos.
- Talán megijedt kicsit a kihívástól, Miss Nae? – kérdeztem csipkelődve. – Azért, mert kíváncsi vagyok, hogy amit el akarnak érni, az valóban működik-e a gyakorlatban is, és hogy tényleg az lesz-e az eredménye, amit maguk elképzeltek. Sosem voltam igazán a hit embere, azt szeretem, amit látok a saját szememmel. Az, hogy végül én döntök arról, hogy alkalmazom-e a javaslataikat, az egyértelmű, hiszen bárhol máshol akarnák bevezetni, végső soron mindig az adott gyár, bánya, bármi, üzemeltetője fog dönteni arról, hogy végül megteszik-e. Vagy úgy gondolta, hogy majd a munkások fogják követelni addig, ameddig nem lesz más választásuk, nem tartva a következményektől, hogy még azt a keveset is elveszítik amijük van? – kezdtem megérteni, hogy de, valószínűleg pontosan így gondolta, és akkor viszont már megint az emberi bátorság megléténél tartottunk. - De ne féljen, akkor is filozofálgathatnak itt, hogyha a modell nem válik be. Biztosan maguknak is hasznos lenne látni működés közben, nem? Csak gondoltam előbb jobb papíron a matekkal kezdeni.
Én nem tartottam őket ellenségnek, és biztos voltam benne, hogy más hatalommal bírók is csak akkor fogják, ha tényleg fenyegetve érzik magukat majd tőlük. Az pedig csak akkor történhet meg, hogyha nagy tömegek kezdenek el hinni bennük, de egyelőre még csak filozófusok voltak, és vajon hányan lehettek?

Új idők, új eszmék

Callie & Nizz

-----------------:O:-----------------

× Új idők, új eszmék ×

Calliope & Nizase

Kellett ennyi idő és ennyi beszélgetés, hogy végül megfogalmazódjon bennem, hogy mit találtam annyira furcsának Nizase-ban. Ahogy beszélt, ahogy felvázolta az ő és a társasága álmait, a csillogás a szemében, a hangja, minden apró rezdülése azt mutatta, hogy egyrészt mélyen hitt ezekben az álmokban, másrészt – és ez volt számomra az igazán idegen – őszintén segíteni akart. Tényleg jobbá akarta tenni a világot puszta önzetlenségből, jobbat akart számára idegen embereknek, akikkel talán sosem találkozott, és akiktől nem fog kapni egy „köszönöm”-öt sem. Az élet a Sötét Negyedben engem már megkeményített annyira, hogy ha valaha meg is volt bennem a csírája efféle jóságnak, az már réges-régen elhalt, de valahol még ott lehetett, ha megtaláltak az ilyen idealista álmodozók, akik meg akarták váltani világot. Amilyen Nizase is volt. És amilyen Matt. Be kellett őket mutatnom egymásnak, bár ha Matt varjú volt, úgy ez a nő galamb, és bár madár-madár attól még nem biztos, hogy ki is jöttek volna egymással. Egy próbát megért, később.
- Mindenben van kockázat. – mosolyodtam el. Továbbra is úgy gondoltam, hogy bátorság, vagy egyenesen vakmerőség, és nem kevés szerencse kellett a kitöréshez. - Ezt a gondoskodást úgy képzeli el, hogy akiknek telik rá, azok nagyobb összegekkel támogatják mondjuk a kórházakat, Tsvig papnőit, meg olyan központokat, mint ahol a katonatiszteket rehabilitálják egy-egy sérülés vagy augmentáció után? Mert ebben az esetben kezdetnek elég lenne néhány kifejezetten gazdag embert megnyerni ehhez, hogy létrehozzon és utána adományokkal segítsen ilyen intézményeket a közemberek számára. – mint amilyen én is voltam, de ezt nem kellett tudnia. Vagy amilyen Matt volt, főleg miután kirabolta a központi bankot. Vagy ha hasznot látnak benne, lehet, hogy más bandavezéreket is be lehetett vonni, esetleg kicsit noszogatni őket, hogy tegyék meg, akár akarták akár nem… Végülis Miss Nae-nak és illusztris társaságának mindegynek kellett lennie, hogy a pénz honnan jött. Nemeseket is rá lehetett volna venni erre persze, ha divatot és presztizst csinálnak az adományozásból, de ehhez a részéhez én már nem értettem, és nem is tudtam volna megteremteni. Vagyis, ha nagyon akartam volna igen, ha mondjuk lakhelyet és életmódot váltok, de ettől kifejezetten ódzkodtam az elmúlt évtizedekben.
Már kint álltunk az egyik felszerelt fémkorlátnál, hogy elvezessem a nekik szánt szobákhoz, amikor elkezdte magyarázni, hogy a társaság vezetőjének kell döntést hoznia a javaslatomról. Elsőre nem értettem, miért szégyellte el magát, de amikor végül kibökte, hogy azért ő tárgyalt velem, mert mindketten nők voltunk, de a férfiak döntenek, elnevettem magam. Őszinte, csengő kacagással, ami visszhangzott a gyár fémfalain, néhány lent dolgozó munkás még fel is nézett ránk. Kiváló akusztikája volt a helynek, ezért is kedveltem.
- Ne aggódjon, ez már csak ilyen. A férfiak világában nekünk minden morzsányi tiszteletért kétszer annyit kell dolgoznunk. Ne tudja meg, engem hányszor becsültek alá, próbáltak meg átverni, kihasználni, de mindig ők húzták a rövidebbet. Régen bosszantott, mostmár csak szórakoztat, és látja végső soron így is a mi kezünkbe került a döntés. A nagymesterük, vezetőjük, vagy ahogy hívják, úgy fog dönteni, ahogy maga javasolja majd neki. Úgy fog tenni, mintha nem így lenne, de nem tud semmi másra hagyatkozni, csak önre és az állításaira. Hadd játszák el, hogy náluk van a hatalom, még aranyos is, hogy elhiszik. – mondtam vidáman. Sokan vágytak a nők közül is látványos elismerésre, ezt meg is értettem, de talán szintén a korom tette, hogy mára megtanultam bizonyos dolgokat csak elengedni. Játszani a gyerekeket, ha úgy tetszik. - Adhatok egy listát az itt dolgozókról, és információkat róluk, bár ez nagyjából összesen száz ember jelent, ha futárokat és a biztonságra figyelőket is belevesszük. Az, hogy milyen előnyük származik viszont ebből a pénzen kívül, azt egyszerű megmondanom. Védelmet jelent. Ha valaki nekem dolgozik, és ezt mások is tudják róla, akkor azzal is tisztában vannak, hogyha fenyegetik, kirabolnák, bántalmaznák, akkor azzal a fejükre vonnák a haragomat, és többet semmit nem ehetnének vagy ihatnának nyugodt szívvel. Persze megeshet, hogy valaki közülünk csinál hülyeséget, azt ez sem menti meg, és persze ott vannak az időnkénti bandaháborúk is, bár egy barátom az esetemben ezt elég jól megoldotta… Most, hogy szóba került, ha esetleg nyitott rá, szeretném önt bemutatni valakinek, aki úgy gondolom osztaná az önök nézeteit, még ha a módszerei... drasztikusabbak, mint ahogy önök dolgoznak. De szerintem megérne egy órát az ön életéből is meg az övéből is, hogyha teáznak egyet.
Közben odaértünk az ajtóhoz. Egy része tejüvegből volt, mögötte látszott is Nizase két kísérőjének sziluettje. Kinyitottam és előre engedtem a nőt a kellemes tárgyalóba, avgyis először annak polcos előterébe, ahol teli irattartók voltak egymásra halmozva, egy könyvespolc még Rufus könyveivel, amiket egyrészt nem volt szívem kidobni, de másrészt nagyon hasznosak voltak, majd egy újabb ajtó vezetett még innen a tárgyalóba. Egy fémkandalló volt az egyik sarokban, ami meleget adott meg némi kellemes hangulatot, ezen kívül egy nagy ovális asztal, körülötte párnázott és zöld posztóval borított székekkel. Annak idején, amikor a gyár még gyárként működött itt ülhetett össze az igazgatótanács, én csak ritkán használtam, jobban kedveltem a saját kis irodámat, de úgy gondoltam ennek a kis titkos társaságnak ez lehetett a legmegfelelőbb.
- Mit gondol? Megfelelő?

Új idők, új eszmék

Callie & Nizz

-----------------:O:-----------------

× Új idők, új eszmék ×

Calliope & Nizase

Abban a nőnek sajnos teljesen igaza volt, hogy egy-egy nagyobb felajánlásra, grandiózus gesztusra hosszútávon működő rendszert nem lehetett felépíteni. Sosem tudták, mikor apadnak el a forrásaik, mikor mennek ki a divatból, mikor jön el a pont, amikor egy-egy nagyobb adomány már nem vált ki elismerést a környezetből, mert megszokott, hétköznapi dolog lesz, az unatkozó nemesség pedig keres más játékot magának, új irányokba fordul, a régiek pedig hoppon maradnak. Nem mertem biztosan kijelenteni, hogy én különböznék tőlük. Bár az idő számomra sokszor lassabbnak tűnt, ami az embereknek egy évnyi érdeklődés volt, az nálam lehetett tíz is a hosszú életem miatt, de sokszor felvettem az ő ritmusukat – elvégre köztük éltem, nem a sajátjaim mellett. Már amennyire a tündéreket a sajátjaimnak lehetett nevezni, mert a származásomon kívül sok közöm nem volt hozzájuk, hiába volt szárnyam vagy képes voltam a mágiára minden féle ketyerék nélkül is.
Így ha Nizase belátást keresett bennem, találhatott is.
- Ehh, nem véletlenül nem mentette még meg a világot senki. Az életben mindenhez három dolog kell, pénz, pénz, és még egy kis pénz. Biztos létezik századonta egy olyan hülye, aki a teljes vagyonát jótékonykodásra költené, és még az se lenne elég. – adtam tulajdonképpen igazat neki. Szar világ volt, ezt be kellett valljam, bár tudtuk mind a ketten eddig is, különben nem filozofálgattunk volna ilyesmiről. Be kellett érni azzal, hogy az ember a közvetlen környezetét próbálta jobbá tenni, és azoknak az életét, akik körülötte voltak. Ez pár embernek egy családot és szűk baráti kört jelentett, másoknak, mint amilyen én is voltam egy szervezetet, amilyen a konyha volt – bandát, ha úgy tetszett – és időnként jött néhány fehér holló, mint amilyen Nizase és a társasága voltak, akik megpróbálták nyakukba venni az egész világ gondját és megpróbáltak tenni valamit. A céljaikat persze szerintem teljes egészében sosem érhették el, de ha csak száz vagy ötven ember életét jobbá tették, már az is győzelem volt. Kis győzelem, nem teljes, de akkor is győzelem.
A férfiak uralta világ kapcsán egyetértettünk, ez olyasmi volt talán, amin valóban tudtunk változtatni, ha más nem példamutatással, de ez könnyebb is volt, mint a szegénység kérdése. Ha szegény embereket a nagyon gazdagok nem is láttak maguk körül, és fordítva a szegények sem feltétlenül ismertek egyetlen nemest sem, anyja azért mindenkinek volt. Ha nem is szülőanyja, de valaki, aki felnevelte, szoptatta öltöztette, és ezeket a nőket még a legmarconább férfidominanciát hirdető idióták is tisztelték. Ez a harc az anyákon múlt főleg, hogy hogyan nevelték fel a fiaikat, de mindannyiunkat egy fokkal jobb helyzetbe tett.
- Egyelőre mindenképp bizakodó vagyok, még ha számítok is néhány keresetlen megjegyzésre, főleg ha krízishelyzet adódik, és az mindig adódik. De ilyenkor elég őket emlékeztetni az anyjukra, hogy visszafogják magukat. – kacsintottam Nizase-ra.
Ez után rá is térhettünk a listára. Az a száz ember, amit emlegettem talán soknak tűnt, de a nálam dolgozók családjai ugyanúgy része voltak ennek a bandának, mint azok, akik konkrétabb feladatokat láttak el. Az ő biztonságuk és kenyerük is tőlem függött, így hát akár bele is vehettem őket. Látva Nizase elképedését mosolyra húzódott a szám. Talán most először látott nőt tényleges hatalommal a kezében, pedig ennek egy jobb világban nem kellett volna ennyire megdöbbentőnek lennie.
- Természetesen, sőt, inkább megnyugtat, ha tudom, hogy ezek az információk az ön kezében vannak, akivel tudok azonnal beszélni, ha valami adódik és nem kell közvetítőkre hagyatkoznom. A családtagokról sokszor én sem tudok olyan sokat, csak, amit muszáj, főleg, ha a dolgozók úgy látják jónak, hogy elhallgatnak egy-két rokont, de azokkal magának sem kell foglalkoznia. Ettől a csipetnyi káosztól lesz élő a rendszer, ha ezzel megbirkózik, akkor egy kevésbé kaotikus már nem jelenthet kihívást. – abban biztos voltam, hogy a feltételeimet el fogják fogadni. Nekik csak munkába kerül, pénzbe nem, ráadásul ez a munka legális és veszélytelen is volt. Sehol máshol nem kaptak volna ilyen kedvező ajánlatot, még ha ijesztőnek is hangzott, amit kértem, biztos voltam benne, hogy ebből ők is profitálni fognak. Ki más hagyná végülis, hogy leteszteljék gyakorlatban is az elméleteiket? Már ha nem csak afféle hangemberek voltak, akik szerettek beszélni, de betojtak, hogyha tényleg csinálni is kellett valamit, de ez meg jobb volt, ha hamar kiderül.
Nizase feltételei, hogy hogyan találkozna szívesen Mattel teljesen érthető volt. Nem lehetett bizalmat várni senki részéről csak az én szavam alapján, ha még nem nézhettek egymás szemébe.
- Ez így természetes. Soha senki sem játszik elsőre nyílt lapokkal, ezt én is tudom és az ismerősöm is. Elsőre azt mondom majd neki, hogy ön az üzletfelem, az már sejteti, hogy ön sincs egyedül és nem kell megemlítenem a Társaságot sem. Aztán majd ön eldönti, hogy mennyit árul el neki, meg ő magának. – jó megérzéseim voltak ezzel kapcsolatban. Abban biztos voltam, hogy Matty el fog jönni, mert minden lehetőségre szüksége volt, minden mentőövet meg kellett ragadnia, ha továbbra is olyan sebességgel akart dolgozni, mint most. Ez a jó érzésem kitartott akkor is, amikor beléptünk a tárgyalóba, és csak tovább fokozódott Nizase lelkesedését látva.
– Ennek örülök. Azért azt még beszéljük meg előre, hogy milyen napokon számítsunk önökre, illetve azt hiszem szükséges lenne valamiféle azonosító jel. Itt a legtöbb ember arcról megismeri egymást, de önök újak lesznek, és nem szeretnénk senki olyat beengedni, aki nem önökhöz vagy hozzánk tartozik. Valami kis tárgy, amit felmutatnak is jó, de akár egy hetente változó jelszó is megteszi, amit tudni fognak az én ajtónállóim is, és maguk is mindig elmondják a következő hetit az utolsó ülésükön. Vagy a nagyobb biztonság érdekében mind a kettő.
Erre inkább miattunk volt szükség, nem miattuk. Ez egy biztonsági rés volt, amin keresztül beszivároghattak kémek és szabotőrök is. Persze semmi sem jelentett száz százalékos megnyugvást, de legalább illett megnehezítenem minden ellenségem dolgát, ha túl könnyű lenne igencsak csorbult volna a hírnevem.

Új idők, új eszmék

Callie & Nizz

-----------------:O:-----------------

× Új idők, új eszmék ×

Calliope & Nizase

Érdekes új információ volt, hogy Nizase nem tartotta magát jó emberismerőnek. Fontos képesség volt pedig, főleg ha valaki a túlélésért küzdött. Vajon mi volt a nő valójában? Nem tűnt olyannak, mint aki aranykalitkában nevelkedett, és fogalma sem volt a kinti világ gyötrelmeiről, de biztos, hogy nem is a sötét negyedből származott. Valamiért viszont azt sem hittem, hogy napközben egy gyárban dolgozna. Különös volt, pedig én jó emberismerő voltam. Bár jelen egyezségeink szempontjából nem számított. Felőlem a Birodalom királynéja is lehetett volna, nem változtatott volna semmit. Na jó, az talán igen, de csak a remélt váltságdíj összege miatt.
- Kérdezősködhet róla is, bár nem javasolnám. Ő… Matty nagyon kényes arra, hogy milyen hírnevet épített fel magának itt a negyedben. – persze értettem én, hogy az elharapott mondatvég azt jelentette, hogy szerette volna, hogyha önként és dalolva adok ki róla információkat, de ahogyan Nizase nem akarta, hogy a társaságról beszéljek a Varjúnak, úgy bizonyára ő sem akarta, hogy kényes dolgokat áruljak el, már amennyi ilyet én tudtam egyáltalán. - Ha kérdezősködni kezdene, szörnyű dolgokat hallana, amik mind egy tudatosan megtervezett imázs részei, de a függöny mögé nem látna. Így kérem higgye el, ha azt mondom, hogy tényleg törődik az itt élők sorsával, jobbat akar nekik, de ő sem képes más eszközökhöz nyúlni, mint amit ismer. Viszont jó vezető, sokan hallgatnak rá, sokan utálják is ezért, és biztos vagyok benne, hogy nyitott lesz arra, amit nekem felvázolt. De ha az én szavam nem elég, érdeklődjön a Varjúláb banda felől. – mondtam végül. Nem várhattam el, hogy a nő egyedül az én szavamra adjon, az ostobaság lett volna, mert bár én tudtam, hogy nem verem át, ő ebben egyáltalán nem lehetett biztos, soha egyetlen pillanatra sem.
Ez után figyelmesen hallgattam a szokásaikat, hogy hogyan fognak majd idejönni. Nem számítottam ilyen kiterjedt óvintézkedésekre a részükről, de határozottan szimpatikus volt. Azt mondjuk nem értettem, hogy miért is titkolóztak ennyire, ha tényleg csak annyiról volt szó, amennyit nekem felvázolt az irodában, de én aztán biztos, hogy nem szóltam le senkit azért, mert óvatosabb volt a feltétlenül indokoltnál. Ez volt a hosszú élet titka Estrance-ban, és ők bizonyára hosszú távon terveztek.
- Értem, hát nem tolonganak a bérlők, így nem is kell beosztást csinálnom az irodához, rám se nagyon lesz szükségük, jöhetnek bármikor, ha szólnak azért tisztességes idővel előtte. Így viszont a postaláda is szükséges, valóban, hogy tudjunk róla. Létezik egy patika közép-Estrance-ban, ami szerintem megfelelő lehet erre, nem kell senkinek lejönnie a Sötét Negyedbe, és bárki, aki odamegy lehet akár egyszerű vásárló is. Mi rendszeresen járunk arrafelé, így hogyha ott hagy nekünk üzenetet bármilyen módon, meg fogjuk találni. A neve Rézmérleg Patika. - hogy kis cetlit hagynak ott, vagy a gyógyszerésznek mondják meg az időpontot minden kontextus nélkül, az nekem már mindegy volt. Az ott dolgozó asszisztens a mi bandánkból került ki, a tulaj meg tartozott, mondhatni a hely a markunkban volt, de csak alapanyagbeszerzésre használtuk őket, és ez mindenkinek megfelelt eddig.
A lépések pedig meg is érkeznek a folyosó felől, ahogy Nizase két társa visszatér a gyártúráról. Még utolsó üdvözlésként rámosolyogtam a két férfira, hátha a szívükhöz kapnak kicsit, de utána még a nőhöz fordultam.
- Nos, örülök, hogy megismerhettem. Nézzenek körbe ezen a részen nyugodtan, de ha nem bánják, az egyik emberek itt marad, ha akarják akkor kintebb, és majd ki is kíséri önöket. Azt a teázást meg majd megszervezem, és mire legközelebb jönnek el fogok készülni a listával is. – csak nem lehetett annyira nehéz… Végülis mindenki nyitottnak tűnt. Nagyon vártam továbbá azt a bizonyos kidolgozott tervet is, amivel meg lehet váltani a világot…

Új idők, új eszmék

Callie & Nizz

-----------------:O:-----------------