In search for hybrids Matt &Kayne

Borzasztó kimerült, csak azért tudja milyen nap van, mert jelentéseket kell aláírnia rideg falbéli irodája magányában. Néhányat már félre is tolt, amit nemesi szeszélyből fakadó halasztható “problémának” érzett, hogy valami igazi nyomába eredjen.
A lidérc támadása óta kujtorog már éjszakánként a Sötét negyed barátságtalan sikátoraiban, hogy az eltűnt hibrid gyermekek nyomára bukkanjon - egyelőre eredménytelenül. Számuk azóta, hogy katasztrófát katastrófára halmozott, ráadásul csak növekedett, mégsem annyira, hogy az bárkinek feltűnjön, hiszen csak  hiányzó korcsokról volt szó.
Próbál figyelni az elegendő alvásra - nehogy magával ragadja egy roham, de már csak tipegve lavíroz egy túl feszesre húzott, vékonyka cérnaszálon.

Ma azonban elhatározott, főleg mert több idő telt el az eltűnések óta, mint szerette volna és minden óra rengeteget nyom a latban, ha gyermekéletről van szó.
Ruhája ma is szinte pórias, az egyszerű szürke nadrág sötét köpeny feltűnésmentes kombinációja. Dísztelen öltözet, melynek rejtekében ott lapul orea tőre, az egyik és egy pisztoly. Ahogy a sötét negyedbe lép persze a falon strézsálók összenéznek milyen gyakran kurvázik, bizonyosan nem bír a vérével - és még felidézi Nizzi komoly arcát, mit reagálna ezekre a szemenszedett hazugságokra.
Nem törődik semmi mással, azt látja maga előtt, amit, akiket el akar érni, levélben már értekezett is a Rémvár igazgatónőjével, hozzá igyekszik fürgén, sötétségből sötétbe szökkenve.

Miss Bergmane dolgozószobájában várja, tekintet nélkül a kései időpontra és igazán meglepi, hogy a gróf úr, akit nem is általl végig így szólítani, mert tudja, hogy bosszantja, valóban azért jelent meg, hogy Timmyről érdeklődjön.
Feltesz legalább ezer az ügyet boncolgató kérdést, honnan tűnt el a gyermek, mikor, merre járt, kivel beszélt, hol látták utoljára, szemtelenül faggat, miközben a skorpió gyilkos szemekkel, fürkészőn méregeti és lehetőség szerint válaszolgat, hiszen neki is fontos - sokkal fontosabb, mint mutatja, hogy a gyerek előkerüljön.
Timmy már a hetedik, abban biztos, hogy komoly szervezés húzódik az egész hátterében, bár nem hisz benne, hogy másnak feltűnt, róla is hamar kiderül, árva.
- Tehát van az iskolájának egy bentlakásos szárnya - összegzi mereven, ahogy a nő szemébe néz. Van benne valami borzasztó hátborzongató, de állja, akármilyen hosszasan és élesen mustrálja is a skorpió.
- Csupán néhány gyermek számára, egyelőre ez egy újkeletű kezdeményezés.
Biccent. Nincs ideje most a háttérrel törődni, tudomásul veszi, elismeri, de a hosszas sallangokat - hogy ez milyen jó ötlet lehetőség szerint kerüli most. Megint az a kellemetlen sürgető érzés csikorgatja, amikor minden feleslegesen húzódó percet megfizethetetlennek érez.
- Tehát csak a környéken járt és három napja nem látták. Rendben. Köszönöm az információt, elő fogom keríteni.
Közli és feláll, olyan hirtelen, mint ahogy felbukkant a Rémvár leszakadt kapujában.
- Különös - kezdi Aurora Bergmane hangjában sejtelmes éllel. - Hogy maga ennyire foglalozik a hibridekkel Gróf úr - nyomja meg Kayne rangját. - Igazak lennének a pletykák?
Elsápad, már indul is, egyetlen elvesztegettt másodpercet sem akar Kiara emlékének ködébe burkolva várni. Sem felelni erre, csak a vállát vonja meg, ahogy távozóban se hall, se lát, elsiet.
- Minden gyerek egyformán védtelen.
Vet oda pusztán ennyit kurta elköszönés kíséretében és már kifelé nyargal, a különös megjegyzésre, amely keserűen száll tova Aurora szép ívű ajkairól, már nem reagál, de elkíséri a sarokig.
- Milyen biztos benne, hogy sikerrel jár.

Akár egy kísértet, végigborzong  túlhajszolt idegen, zsigerei mind vadul mocorognak. Megnézte már a Falnál lévő csempészutakat, amiről tudott, mind. Szigorított a léghajók ellenőrzésén és még csak nem is indokolta. Mégis egynesen katonákat mozgosított és tartotta fel az import-exportot, a közlekedést holmiféle eltűnt hibrid kölykökért. Azt mondta protokol, szigorúan át kell kutatni mindent és koholt kifogásokat gyártott, például, hogy nem támogatja a csempészetet, nincs-e Estranceban illegális emberkereskedelem, vagy orea behozatal. Elvileg hajón nem vitték ki őket, addig hajtotta embereit, amíg alaposan át nem néztek mindent. A nemesek közt is körbeszaglászott, ezernyi ótvaros mocsokra bukkant, de szagot nem fogott, a környéket már úgy ismeri, mint a tenyerét, sőt hibrid szülőket, megbízható szegényeket fizetett meg, hogy segítsék a nyomozást, mindhiába. Ekkor ötlik eszébe, ahogy a csatornafedélre néz, hogy arra még nem járt. Elindul, azzal a szent elhatározással, hogy ezúttal Estrance sötét negyedének kanálisába mászik be.

Éppen azt latolgatja mennyire nagy őrültség tudatlanul lemerészkedni oda. Fogalma sincs a földalatti világról, a csatorna zegzugos járatairól, a Sötét negyed térképét fejben ugyan ismeri, de az alant elterülő világ legalább akkora rejtély számára, mint két puszta kezével mosni.
Alighogy levegőt vesz, mint egy víz alá merülő, furcsa kopogás zajára lesz figyelmes. Megtorpan, minden előre igyekvő mozdulata belefagy az időbe. A felé bicegő férfi sovány sziluettje, hanghordozása, gesztusai éppen olyanok mint bármelyik polgáré, akár az itteni jobb sorsúakról, vagy épp eggyel “feljebb” a középső szektor lakóiról legyen szó.
Mogorva pillantása finoman siklik rá, egy kósza másodpercig megfordul fejében, hogy a hibrid gyerekek elrablója nyugodtan lehetne ez a fickó is.
- Nem hiszem, hogy a csatorna mocskosabb lenne, mint amihez északon szoktam.
Felel vállrándítással, tekintetét a fedélre szegezi, nem az a kérdés lemegy-e, annak ellenére, hogy talán vakon tapogatózna egy teljesen ismeretlen terepen, de inkább az, egyedül indul-e útnak. Ráadásul nem lenne szerencsés itt hagyni a tagot annak ismeretében, hogy ő odalent tartózkodik majd. Rárobbanthatják. Amióta a lidérc megpróbálta megölni, egy ember legalábbis létezik még a közelében, aki holtan akarja látni.
Kivár, legalább addig, amíg alapos levegőt nem vesz megint és körülnéz, de rajtuk kívül éppen nem neszeznek arra. Persze ki tudja, a Sötét negyednek még számára megannyi felderítetlen területe maradt, hiszen azt a bérgyilkost sem vette észre időben.
- Felteszem Ön jobban ismeri a föld alatti vidéket nálam. Lehet, hogy különös és hirtelen ajánlatnak tűnik, de jól jönne egy idegenvezető. Természetesen megfelelő összeg fejében. Önnek csupán navigálnia kellene, át akarom nézni a környéket.
Itt berekeszti mondandóját és fürkészőn figyel a figurára. Hihet bármit. Igazából azt is, hogy illegális áru után kutat - és ez a tény, ha hibrid csempészetről van szó, valamilyen módon még igaz is. Felemeli a csatornafedelet, a negyedben nem igazán foglalkoznak vele, hogy rendesen rögzítsék. Ezért is lehet ez remek és nem ellenőrzött menekülőút egy potenciális gyermekrabló számára. Amíg a férfi elgondolkodik az ajánlaton, ő óvatosan félreteszi a fedőt. Amint az út már nyitva áll és várja őket a mélység orrfacsaró bűze, még felegyenesedik, hogy kérdőn a jövevény szemébe nézzen.

Az irónia úgy pereg le róla, mint ereszről a kósza esőcseppek, alig észrevehetően még vállán is rándít egyet. El sem várná, hogy ránézésre, de akár még alapos ismeret után is hitelt tulajdonítsanak nézeteinek.
Mereven biccent a férfi szokásait illetően, vet rá egy hosszabb, tűnődő pillantást, magában felkészülve valami minimálisan rábeszélő szövegre, amikoris tekintetébe egyszerre felismerés szökik. Tesz egy óvatos, de határozott mozdulatot előre, felajánlja jobbját kézfogásra //igen, tudom XD//
- Az ilyesmit nem kell néznie, csak az embert Mr...?
Néz rá kérdőn, mivel felismerték nem  szándékozik azzal a kellemetlen részlettel foglalkozni, hogy elismétli a nevét - vagy egyáltalán kimondja.  De a folytatás, ami általában egy igen  után következik valami hasonló felajánlásra, mint általában, most is megdöbbenti. Persze nyílt titok, hogy szaglászik és ha a fickó járatos a negyedben hallhatott már erről.
Vesz egy hatalmas levegőt, megtorpan a csatorna lejáratánál és próbál a lehető legtermészetesebben beszélni.
- Eltűnt néhány gyermek errefelé, többek között Timmy is és azon egyszerű oknál fogva, hogy nem pártolom az ilyesmit. Őket szeretném megtalálni. A fajta nem érdekel, se a sajátom, se másé. Gyerekek tűntek el. De sajnos hivatalos kutatócsoportot nem szervezhettem az ügy köré…így
A csatornába pillant, le, egészen mélyre, azt fontolgatja ugrania kellene-e, vagy maradjon az óvatosabb mozgásnál.
- Léghajón nem vitték ki őket, a legtöbb titkos csempészúton is körbenéztem, bár nyilván nem tudok mindről. De itt lent még nem voltam. Remélem találok nyomokat, vagy valami többet. Csak…nem várom el ezt puszta jószándékból, de ha van valami ötlete őszinteségemen felül még mivel honorálhatnám, kérem ne tartsa magában.
Kivár egy percet, addigis mérlegel mennyire volt őrült ötlet beavatni ezt az idegent. De arra jut, legalább annyira, mint megkérni, hogy navigálja, vagy elvágja a torkát, vagy nem. Ha hibrid gyerekekért hal meg, már nem élt hiába - bár meg akarja találni őket előbb.
- Mennyire járatos odalenn?
Kérdezi és egyik lábát mindenesetre leereszti a résen. Akkor is menni fog, ha az idegen végül meggondolja magát.

Vet rá egy kifejezetten gyanakvó pillantást, ugyanis biztos benne, az önkéntes polgárőrség igazgatóját ismernie kellene, avagy kutatásai során legalábbis hallott volna róla. Persze, ha léha alak, aki a közügyekért éppen semmit nem csinál, meghúzódhatott a háttérben, de egy ilyen hangzatos rang valahogy elég gyanakvásra ad okot, hogy hosszú és kissé ironikus kérdést préseljen ki belőle.
- Igazán?
Később, pontosabban egy sietős másodperc múlva azonban hozzáteszi, hogy örvend és óvatosan megszorítja a férfi kesztyűs kezét is. Lényegtelen, ezen a ponton már édesmindegy ki lesz az idegenvezetője, ha ismeri a járatot, a semminél jobban már többet nyert, még ha későbbi szavai azt is ígérik drága lesz ez neki.
- Igen, úgy tűnik kár aggódnom és köszönöm. Bár meglehetősen érdekes, hogy igazgatóként lekényszerült a csatornába
Vet rá egy kósza félmosolyt, amit akárhogy lehetne értelmezni, mint az önkéntes polgárőrség igazgatóját, akkor is, ha biztos benne lesz a férfinak magyarázata, tud is tippelni micsoda.
- Rendben, köszönöm.
Bámul le a mélybe és valamennyire valóban óvatos, miközben lemászik, másrészt meglehetősen ügyes, ezzel ellensúlyozta mindig, hogy nem kifejezetten erős, így az utolsó fokoknál már megkockáztatja, hogy ugrik és elég elegánsan is érkezik. Oldalra áll és bevárja Mattet, addigis előremered a vaksögétben.
Mire a férfi talán leérkezik, tudatosodik benne, hogy nem erre készült és ha elindulnak vakok lesznek.
- Ne ijedjen meg, de elő kell vennem valamit, hogy világítsak
Közli és ügyesen előkapja orea-tőrét, ami ha hozzáér valamely felülethez vele, kék pajzsként felizzik.
- Hacsak nincs önnél valami sokkal funkcionálisabb darab. Ez egy hirtelen ötlet volt. Mindenesetre…
Óvatosan elindul előre
- Át akarom nézni. Keresztül-kasul, mindenhol. Van valami tippje, ha már polgárőrként dolgozott, merrefelé lehet olyan rejtettebb útszakasz, ahol találhatunk nyomokat?
Ha nem, hát random indul el egy bizonyos irányba.

Nem bánná, ha igaz lenne, bármi  legyen is a valóság, most mégis úgy tesz, mintha a Matthew Rabenként bemutatkozott ember az lenne, akinek mondja magát.
Óvatos illemmel ingatja fejét, hozzáfűzve megint valamit, amit talán nem várnak tőle, megszokta már, hogy mindenki azt szeretné, ha helyeselne, nem ágálna folyton.
- Jó lenne, ha olyan embert ültetnének a rendfenntartók székébe, aki lehetetlen vállalkozásokra is kapható. Elvégre ez most szintén valami ilyesmi. Még akkor is, ha egyetlen erkölcscsősz nem csinál kurvákból apácát.
Teszi hozzá kissé fanyarul, ennyi humorra futja tőle. Félreáll ott a csatornamélyen, amíg újdonsült ismerőse leszenvedi magát és csak azért nem kérdezgeti jól van-e, mert meglehetősen megalázó volna és tippre úgy véli harapós lenne utitársa hangulata, ha aggodalmaskodna felette.
A sötétbe hunyorog, célszerűbb lesz lámpással haladni, mint ore-tőrének gyenge megvilágításában, így egyetértően hümmög a férfi tippjére - máris sokkal előrébb van, mintha vakoskodna. El is indul a mondott irányba, de figyel rá, hogy útitársát ne terhelje túl az iram, még ha legszívesebben rohanna is.
- Igen, valami ilyesmire gondoltam. Ez már…tényleg az utolsó tippem.
Sóhajt fel, aztán lassan el is érik az említett lámpást, gyorsan lekapja a falról és udvariasan gyufát is kér a férfitól.
Tehát dél, óvatos léptekkel indul a beomlott szaksz felé, neszelve minden, aprócska zajra.
Patkánycsalád rohan át előttük, egyik-másik felvisít, ahogy a számukra éles fény rájuk vetődik, aztán iszkolnak rejtett üregeikbe.
- Bizonyára ki kellett volna ötlenem valami hatékonyabbat. Mindenképpen meg kell találnom azokat a gyerekeket, de egyszerűen…
A fejére szakad lassan sok tennivalója.
- Biztos hallott már Ön is róla, hogy elvesztek, esetleg előterjesztette valakinek, mennyire foglalkoztak itt az üggyel? Gyanítom semennyire, de nem küldtek legalább önkénteseket önöktől?
Érdeklődik halkan, ahogy a mondott irányba haladnak, egyre mélyebben a csatornarendszer girgeburba kanyarulatai között. Mindig csak egy apró szakasz látható, közvetlen előttük, az út nagy része az ismeretlen sötétjébe vész. Egyelőre csak patkányok neszezését hallja, kapirgálást, néhol, ahol valamilyen nyílás éktelenkedik lágy, alig érhezhető huzat fésül tincsei közé- és persze szeméten taposnak, ahogy rejtettebb területekre érnek egyre halmozódik talpuk alatt minden. Csorba csavarok, szögek, bomló papír, de üvegdarabok is.
- Legyen óvatos kérem.
Azt szeretné mondani halkabb, mégis visszanyeli ezt a szemenszedett modortalanságot. Ki tudja hol sérült meg szegény férfi lába, vele valószínűleg képtelen lesz olyan ütemben és stílusban haladni, ahogy lopakodni szokott - mégis, mérlegre téve a dolgokat még mindig jóval szerencsésebb vele, mintha egyedül bóklászna faltól falig.

Matthew szavaiban van igazság, ennek magvát saját magára őrültségére is kiterjeszti, de néma marad, csak biccentéssel adózik a megjegyzésnek.
Mielőtt beszélgetést kezdeményezne egy ideig csendben haladnak a pocsolyában, patkányok meszezésének közepette, néhol a rágcsálók árnya, vagy zajai hatására összerezzen, ám a mellette haladó rutinos férfi, mintha egészen jól ismerné a terepet.
- A néhány relatív fogalom és persze, el tudom képzelni. Ezért is tartom remek dolognak Miss Bergmane iskoláját, remélem sikerül jó nevelőket találnia. Viszont onnan is eltűnt egy gyerek, Timmy, tehát úgy gondolom a sorozatos véletlenek összetettebb ügyet takarnak. Például a koruk. Egyik sem, akiről legalábbis hallottam, töltötte még be a tizenhármat.
Komoran biccent a kanális büdös tócsájának. Mélyen sóhajt fel, mert sokkal kevésbé ismerte a szegénység bugyrait és lefolyóit ezek szerint, mint feltételezte.
- Igen. Ez a kanális dolog hamarabb eszembe jutott volna, ha járatos vagyok idelenn.
Vallja be és számít is valamiféle csípős megjegyzésre még, már előre készül, ellenben egyáltalán nem bánja, mintha hibázott volna, így önkéntes alapon is lehet. Várja a pofont, könnyebb így, mintha folyton önmagát ostorozná.
- Természetesen, megyek.
Máris előre halad, számít rá, hogy Matt, ha már ilyen kedves idegenvezetője volt eddig majd instruálja, ha rossz irányba fordul, addigis kaptat előre, világítja maguk előtt az útnak nevezet kotványt.

Haladnak egy darabig, legalább tizenöt, húsz perc, amikor vas csörömpölésének visszhangja döng vissza a penészes falakról. Megtorpan, hátrales és biccent a férfi felé, ahogy beszélték, maradjon csak mögötte, biztonságban. Addigis előrelopakodik, egyenest a hang irányába, amíg emberi beszédet nem hall.
- Ej a nemjóját Alee, itten hagytad azt a ládát, vagy nem hagytad itten? Mer’ itten nincsen, seholse! Ha én aztat nem szállítom le, kibeleznek! Azt mondtad itten van! Hogy ezt a járatot már Lola se használja, zsákokba rakta, osztan felvitte őket valahogy.

//szerencsétlen dobás :-(// Előrelopakodik, kitágult, nagy szemekkel, a kontextus ugyanis simán tartozhatna gyermekrablók hétfő esti diskurzusához, mint konc csap le a tépett húsra. Csakhogy nem veszi számításba, egy csatornában haladnak éppen, ami nemcsak visszhangos, de ahogy gázol a pocsolyában, bizony azonnal meghallják.
- Ki van ott?
Ekkor pedig már mindegy, rohanni kezd a hangok irányába és fel is tűnik előtte egy ronda, púpos alak, meg egy másik, vézna fickó ráncos tokával, kezükben egy-egy feszítővassal. Talán a láda tartalmát akarták kibelezni így, vagy abból kovácsoltak fegyvert, amit találtak.

Arca egészen hűvössé válik, hangja követi ezt a hideg, kissé élces jelleget.
- Van még egy kislány, fiatal, hatéves lehet, árva és siket. Őt nem keresi senki, véletlenül jutott tudomásomra, hogy eltűnt. Egyébként a gyerekek a helyes megnevezés  Mr. Raben, biztosan ezt szerette volna mondani.
Veti oda epésen, miközben nem rá, egyenesen előremered, a szürke homálynak tartogatja gonosz szemráncolásait. Rosszul van ettől a kifejezéstől, ahogy a siket kislány Suzy akármilyentén kihasználásától, vagy a szomorú ténytől, még örültek is, hogy eggyel kevesebb éhes száj tátog a sötét negyed sikátoraiban.
Egy kanyarig tart csak hallgatása, merthogy a megjegyzésen túl minden gusztusa elmegy a további diskurzustól, egészen addig, amíg rajta nem ütnek egy egészen furcsa duón.

Hátrales, utastársa azonmód fegyvert ránt, nem mintha túlzottan bízott volna benne, hogy az, akinek mondja magát, de amikor az Alee nevű fickó eldobja a feszítővasat és határozott rémülettel kiált fel
- Varjúláb! - Minden kétsége elszáll, hogy az alakot Rabennak hívják egyáltalán.
- Te ez nem? Egy tiszttel? Mi a tököm?! - reagál a púpos, de Aleehoz hasonlóan ő is eldobja a vasat és kifejezetten rémült pillantántást vet a rászegeződő orea tőrre. Még elülső lapátfoga is remegni látszik, mintha meg akarna szabadulni az ínytől.
- Mit tudnak az eltűnt hibrid gyerekekről?
A két delikvens összenéz és egyszerre, mint egy nagyon rossz drámában vágják rá:
- Semmit!
- Ugye Mr. Crowle nem kell mondanunk semmit? - kacsintgat Alee felé sokatmondóan, míg Kayne a maga részéről felvont szemöldökkel illeti a megszólítottat és kivont tőrét fenyegetően böki az említett felé.
- Öt másodperce van elkezdeni, különben a belei fognak itt ázni hamarosan
Kezdi jéghideg, elletmondást nem tűrő hangján. Voltak már áldozatok, akik utoljára hallották ezt a tónust és akik semmi fiatalságot, vagy eleganciát nem találtak benne.

Gondolatait már megnyugtatná ez az egyszerű, de kevésszer hallott frázis, amikor a folytatás miatt újfent lehunyja szemeit és sóhajt. Mivel feszült, enyhén szólva túlhajtott és idegein ki nem zongorázott az elmúlt időszakban, tőle szokatlan megnyilvánulást vet oda nyersen, foghegyről.
- Jó, teszek a véleményére.
Az egész világéra, itt mégis elvágja mondandója fonalát és inkább az útra koncentrál.

De hamarosan elétárul ez a mocskos látvány és Dirk azonnal köp, még ha Aleeba szorult is volna józan ész.
- Mink nem tehetünk arrú! Semmi közink hozzá! Neki viszont van!
Rámutat Kayne-ra, hatalmas, lapos mosollyal. A szürrealitásokhoz szokott parancsnok, aki többet élt át mostanában, mint más több élet alatt, megpördül tengelye körül, mintha láthatatlan találat érné. Kezében rezdül orea tőre. Eleve döbbent, mert alkalmi szövetségese könnyen indulhat ellene, mielőtt Timmyt vagy akárki mást megmenthetne. Alee feladja, olyan szavak hangzanak el, melyek gondolatébresztőek és sokkal közlékenyebb a barom Dirknél, csak úgy fossa egymás után a szavakat.
- Lola is csak nekik dolgozik, a nemeseknek. Kevesen tudják, mi is azér' mert jó pénzért megvettük volna Lolától ezeket a ládákat, azt csinálni vele, hogy... eh! - legyint, kiköpve. - Lysistrata Westergurgnak, őtet kell kérdezni róla. De állítólag a grófné farmot akar korcs kölykökből és szaporítani őket. Kísérletekre, vagy ilyesmi. Mit tudom én azt. Beszélték, hogy valaki járkál kérdezősködn utánuk, de hogy pont ő!
Kayne olyan képet vág, mintha leperegne előtte az élete. Szédül, fülei sípolnak és talán tőre gyér, kék fényében is látszik színeváltozása. Mindig is gyorsan döntött, még ha lélekben bele is nyomorodott ezekbe, mintha minden hirtelen halál elvett volna éveiből. Nem maradt már sok… Egyetlen fürge szökkenéssel terem Mattnél, mielőtt talán felocsúdna és halk, sistergő hangon súg igen kurtát a varjúnak.
- A Sinarini lappangók egyik embere vagyok. Segítsen megölni Lysistratát, megmenteni a gyerekeket és lesznek kapcsolatai.

Kayne Westerburgnak megannyi titka van. Álmodó, megölte a tulajdon apját - és beállt a fővárosban az egyik legsötétebb, kétesebb, de kétségtelen hatalommal bíró bűnbandába is. Az igazságosztók közé, a bosszú véres kezű nemesgyilkosaihoz, kiknek tetteit Estranceban is megírták.

A dolgok talán túl hirtelen fordulatot vesznek. A két nyomorult szája eljár és nem az ő malmára hajtja a vizet, de még csak azt sem lehet mondani, hogy kifelejtenék az események sodrásából, éppen beletoccsan mindennek a közepébe azzal, hogy elhangzik Lysistrata neve, aki az ő rokona.
Mintha az egész hibrid gyermek rablás végül náluk, Westerburgoknál csúcsosodna ki és az émelygés, a tények ilyentén szemlélése annyira felkavarja fizikailag is, hogy egy téves pillanatban azt hiszi lehányja Crowle lábát, mert így hívják. Mert ő is valami furcsa bábu ezen a sakktáblán, ahol ő csak mező, amire rálépnek. Alee köp, Lysistrata kísérleteket fojtat valami magán telken és gondoskodott róla, hogy a déliek segítségével odavigye Timmyt és a többieket. Az ő neve, az áll emögött. Mocskosnak, bűnösnek érzi minden levegővételét és a higgadtság álarcát nehéz megőriznie. Mindig az volt, főleg mostanában, számtlan olyan eset lőtte kupán, amikor csak akaratejere tartotta egyben. Most is így van, de olyan sokra van szüksége hozzá, hogy szédül. Káprázó szemmel hallgatja az észérveket és jön rá, hogy elárulta magát. Nemesgyilkos. Azzal, hogy a Sinarini bűnbandája nevét is beköpte, egészen világosa, ha a Cowle kicsit összefűzi a szálakat.
Megrázza fejét.
-Lysistratát nem tudják letartóztatni a lidércek, megveszi őket. De sajnálom, igaza van, nincs jogom hozzá. Semmi más nem érdekel, csak hogy hogyan tudnám megmenteni a gyerekeket.
Böki ki elsődleges célját, tervét. Az ő vére nem veheti el az életüket, képtelenség.
-Nem érdekelnek holmiféle számlák, semmi más csak az, hogy azonnal induljunk. Legkésőbb öt percen belül. Az ára? Hol izgat engem a kibaszott ára?! Ha nem mentjük meg őket…ha nem.
Elfullad. Először is sokkal többet árult el magából ezzel a káromkodással, mint szerencsés lett volna, másodszor a kísérletek egy farmon sokkal rosszabbat jelentett a gyeremekek számára a halálánál és nagyon is élénken el tudta képzeli, jelenleg is sikoltanak.
-Mink csak annyit tudunk, egészségesen kellettek néki és nem vitté messzire, csak kicsit voltak ebben a ládába. Fontos nekünk, hogy ne legyen benne húgy, meg szar, tudják. Ebbe komoly dolgok mennek, oszt hosszútávon belecsinálnak a kölykök. De ezek tiszták mind’
Kotyogja közbe Dirk roppant készégesen, ha már úgy áll a dolog, hogy Cowle üzletet akar kötni a górfocskával, a varjútól jobban fél, rá pislog sűrűbben.
Kayne zakatoló, fájó feje viszont összerakja a helyszínt, szinte azonnal.
-Én most indulok, most azonnal fel, Északra, az egyik légvárba. A tetején vannak…a tetejükre nem megy fel senki, túl magas…
Motyogja maga elé, miközben a falat tapogatja, mintha máris teremhetne ott valami létra, amivel a föl alól hirtelen magasba hág, de az is lehet, hogy annyia rosszul van, hogy valami támaszték mentén kell összeszednie magát.

Igen, akkor már sejti kicsoda Crowle, talán tudja is, de a legkevésbé sem érdekli. Sőt! Nem először, talán nem is utoljára köt szövetséget valakivel, aki talán még nála is mélyebbre ásta magát a mocsokban - és ez szintén csupán nézőpont kérdése. Crowle, akárki is legyen, biztosan nem született azzal a természetes bűnnel, mint ő.
Mire ezt a néhány mondatot odaveti, már kapja is össze magát a két ládás rohadék, innentől kezdve már nem figyel rájuk, különben is fiókba rendezi épp indulatait, így is túl sokat mutatott belőlük.
Igaza van, hiába néz rá Kayne feldúltan, olyan szapora légzéssel, hogy tüdeje kiszakadni vágyik bordái közül.
Megint…meg kell ölnie az egyik családtagját. Kitáguló pupillával mered rá, hatalmas szemmel, egészen annak peremére siklik, ahol már engedelmeskedne. Igen, belerúgni valamibe, szétverni, ordítani, mennyi ki nem üvöltött hang tapadt le benne.
De ha elkezdi egyszer, talán sosem állna le, addig verné a falakat, míg kezei roncsolt csonkokká nem válnak és jelen helyzetben nem engedhet meg magának semmi ilyesmit. Levegőt vesz, mint aki elhatározza magát, aztán lenéz a földre, csúffá koptatott, de drága cipőjére és oda fújja tüdeje tartalmát.
Válla megereszkedik, elernyed, fejét megrázza kissé.
-Nem lehet Mr. Cowle, hatékonynak kell lennünk, igaza van, nem lehet csak úgy…
Elharapja a mondatot és rányel, mert az üvöltés még mindig ott táncol szája sarkában.
-Mert hibridek. Lehet, hogy maga korcsoknak tartja őket, vagy ezzel így van az egész világ, de én teljesen másképp gondolom és volt alkalmam személyesen is ismerni…
Megrázza fejét.
-És van is, néhányat. Nálam prioritást élveznek, a gyermekek különösen. Nevezzen, vagy tartson szentimentálisnak, nem érdekel. Ha ez rendes emberekkel történik, itt tárgyalnánk meg a csatornában? Nem…már egész Estrancet mozgósították volna, Lysistrata viszont megússza.
Ökölbe szorulnak kezei, fogai, szinte bánja, hogy nem öletett meg mindenkit.
-Mit javasol, hogyan kezdjünk neki? Nekem is van egy kastélyom odafent ahol…de kérem ezt senkinek ne mondja el! Meg kell ígérnie, mert garantálnom kell a biztonságukat! Mindenesetre őket nem akartam bevonni és nem is hittem, hogy kell, de az én kastélyom felől megközelíteni Lysistrata birtokát?
Terve nincs, mert elméje még ködös, helységekben gondolkodik egyelőre, máris, azonnal ott akar teremni már, hiába tudja jól, hogy rögtönzött szövetségesének igaza van.

Nem akarta filozófiai kérdésekkel húzni az időt, ő máris nekimenne a nőnek. De azért vannak itt lent és talán valóban létezik valamilyen isten (Sinan) aki útjába keverte ezt a kétes alakot is, aki valamennyire még megálljt parancsol tetteinek.
Az észérvek kusza hálója túl vékony, mégis. Csak vállat von, ember, vagy nem, mindegy neki, nem ez alapján ítélt soha és bizonyára hibridből is létezik megátalkodott, csak ilyennel ő még nem találkozott soha.
Már éppen levegőt venne megint valamihez, ami sürgetés valamilyen formában, amikor úgy marad. Szeme kiguvvadva, szája, még a beszívott levegő is.
-Örülök Matt Crowle
Nyögi teljesen hülyének érezve magát, miközben óvatosan megrázza ezt a kezet, ha egyáltalán lehet és nem csak demonstráció volt. Szédül, úgy próbál figyelni, hallgatni és mérlegelni, de még mindig nem lát olyan tisztán.
-De nem lesz addigra késő? Nem szenvednek ők addig helyrehozhatatlan károkat? Bízom, persze… és Atticus Gray, ő a nos…tenyérjósa, valójában több annál, a szeretője és nemrég betolta a tanácsba, mint kultúr referenst, de valójában nem ért hozzá, mindegy.
Az, hogy ki miben kompetens ebben a városban egészen más lapra tartozik, bízik, de a holnap mégis messze van és addig valahogy ép eszét is meg kellene őrizni, ne rágja ki az aggodalom. Persze Crowle sem tud egyik pillanatról a másikra dolgozni, így valószínűleg csak ott lesz, ahol mondja, ha a név megfelelt - ott egy átvirrasztott éjszaka után, amikor ezerszer is megkérdőjelezi nem-e most ismerte meg a végzetét elhozó hibridet.