Luna Serenity La Croix

Luna Serenity La Croix

Lidérc - Kislány (életet keresgél) - 18 - Freya Allan

-----------------:O:-----------------

Nálunk mindenki úgy nézett ki, ahogy én, legalábbis saját családunkban. Az engem körülvevő legközelebbiek-és általában törzsünk tagjai vettek csak körbe, mivel nemes főcsaládunk nem szívesen eresztett össze az alantasabbakkal.
Jellemzően hosszú hajúak voltunk (még a férfiak is, ám ez nem jelenti, hogy ne lettek volna maradéktalanul férfiasak) fehér tónusú, sápadt bőrrel, halovány szürke szemekkel.
Arcunk bár beesett és minél beesettebb, annál szebbnek lettünk mondva egymás között, tekintetünk minnél ridegebb, annál vérremenőbbnek, mely jelző csak pozitívként szolgált ott, hol felnőttem La Croix tornyában és a hozzá tartozó lidércmétékben mérve pompázatos birtokon.
Sosem örültek a nőnek, egy családba elég volt legfeljebb kettő, hiszen egy tenyészkanca szülhette sorban a nagynevű, kegyetlen hím utódokat. Az én családom különösen szerette a hatalmat és szert is tett rá. Anyám egyetlen lánya vagyok, a legkisebb, hacsak száraz öle nem produkál még utánam valami egészségeset, beteg, halva született csecsemőinket ugyanis megesszük. Nem én, de atyám, bátyáim közül néhányan (az érdemesek) kóstoltak már halott gyereket. Talán nem is olyan meghökkentő, hogy gyomrom fordul fel odahaza mindenkitől (majdnem)
De térjünk vissza arra hogy néztem ki, mert ez még odaát, nálunk is igazán fontos volt, legalábbis nekem, akinek más érdem elvileg nem juthatott volna. Vlószínűleg nagy szerencse, hogy nem lettem kifejezetten csúnya, bár törékeny és vékony testalkatú, ami nálunk azt jelenti beteges, nem tudok majd elég fiúgyermeket szülni.
Arra próbáltak megtanítani ezért, hogyan csábítsam el más családok védtelen bolondjait, hogy szépen rátegyük a kezünk javaikra. Én voltam a csali és még sok minden más, noha koromról sokszor hazugságok keringtek, mert minél fitalabb voltam, annál kelendőbbnek számítottam, márpedig serdülő kamaszlánynak tűntem, aki oly messze van még az édes tizennyolctól, mint azok a bizonyos, megfejthetetlen csillagok az égen.





Azt már tudom milyennek nem szabadott volna lennem, ennek ellenére éppen az ellentéte voltam mindennek, amit elvártak tőlem, egy kifacsart, groteszk hiba - és mégsem bántott érte senki, mert nem hagytam.
Bár fele annyira sem vagyok undorító, mint családom többi tagja, magamra húztam egy fajta nyers, belső erőt, önállóságot és nemesi tartást, azoknak vékony felszíni rétegét, melyeket szelektálva megfelelőnek tartottam, hogy a magam számára kiépüljön ez a személyiség.
A kíváncsi-betegesen, mindenbe beleszagoló, összeráncolt homlokkal érdeklődő, távolságtartó, mégis szemtelenül közelmerészkedő fennség, aki maga dönti el mikor fordul ki a torony kapuján és mit vesz a szájába. Imádok enni ugyanis, folyton zabálok, de nem mindig vért (vagy tündéreket, fuj)
Igaz, hogy az étkek nagy részét sokkal véresebben szeretem, mint mások. Vagy, hogy a modorom talán sosem lesz emberi mértékben mérve kisasszonyos, ellenben érces és gunyoros, félelmet és alázást nem kímélő (ha az illető szerintem megérdemli) és csúfolódó, mert Estranceban minden annyira gyenge ahhoz képest, hogy bátyáim odahaza farkas karommal piszkálták a fogaikat. Úgyhogy a tűrőképességem legendás, mondhatni semmi sem hat meg, ami másnak ijesztő, mert az én ingerküszöböm már három éves koromban kiütötte a levágott lábujj készletem, vagy atyám levágott ellenségeinek hajából készített játékbabám.
De sokkal kevésbé vagyok lidérc, mint mások, ez tény, bár elég eszes hozzá, hogy remekül titkoljam. Hányni mindig csak titokban mertem például és jó képet vágtam a legmorbidabb butaságokhoz is, mint kínzások, csonkolás, vagy épp családom specialitása - a nekromancia. Utóbbi tudományágat ráadásul megkedveltem, így az az érzésem, bármennyire is próbáltam ellenállni, mégis került belém egy kis morbiditás.




Először is beszélnünk kell Ash-ről, aki egy HULLA és azért készítettük Mortimer bátyámmal, hogy legyen egy korban hozzám illő, élőhalott szolgám, aki úgymond pajtásként néha megtartja a kezébe adott kártyalapokat, ha nem találom a jokert. Ash-t az én vérem táplálja, kell is bele anyag, cserébe azonban segít levadászni azokat az áldozatokat, akiket reményem szerint annyira nem fogok sajnálni, vagy halálig csapolni. A lényeg, hogy kissé morbid "humorú" barátként tökéletesen beválik és inkább tartom ennek, mint testőrnek, hiszen ő inkább sokszor igaz, nagyon groteszk módon, de vicces. Szokott érdekes dolgokat csinálni a szájával, felfújja két oldalt az arcát, fintorog, vagy hirtelen nekiáll szórakoztatni, például almákkal zsonglőrködni. Igazából azért készült, hogy bébiszitter legyen, méghozzá az enyém, nagyjából tizenöt éves koromban, így nem kifejezetten vérmes, csak ha éppen úgy akarom. Estranceban talán sor kerül rá, irányítani ugyanis megtanultam, igaz csuklyás köpenyt kell majd húznom a fejére. Szóval, ha láttok egy hullával járkáló "kislányt" akkor az én leszek.

Minden tiltás ellenére, és mert némi befolyással legkisebb lánykaként valóban voltam a bátyáimra, rávettem őket, hogy képezzenek ki legjobb tudásuk - és az én szorgalmam szerint. Mivel semmi másom nem volt, kitartásom legalább akadt.
Így alapvető nekromanciai ismeretekkel rendelkezem - kösz Morty
Aglis vagyok, könnyedén járok a csapdák között, hála az én kínzóeszközöket készítő, mégis lelkes zugakadálypálya építő bátyámnak  Rowannak, aki úgy gondolta remek játszóteret készít majd számomra, röpködő, láncra függesztett golyókkal, amiket ki lehet kerülni, tüskés neked támadó nyilakkal, rejtett szakadékokkal, faltörő kosokkal, amely néha gyomron vág. Imádtam ott játszani és reflexeim neki köszönhetem, Rowan a legjobb.
Kedvenc bátyám mégis Rhett, akit rávettem, hogy vívni tanítson, így magamnál hordom nagyméretű tőröm (neki kicsi) amivel bánni is tudok. Rhett azonban szintén fekete bárány a családban és nincs már odahaza, a sötét erdőt járja, állítólag. Célom többek között az, hogy őt keresem, és mert nem hiszek a pletykáknak, szerintem a városban lesz!



Egyetlen cél vezérelt,  amikor már az asztalnál ültem, hogy elfogyasszuk a meghitt pompában feltálalt medvecombot családi asztalunknál. Mivel Rhett már egy éve nélkülözött bennünket - és azóta motivált, hogy meg kell szöknöm, csak két jószándékúnak (a maguk módján) megmaradt bátyám tudott a dologról, de bennük bízhattam.
Rowan, aki legidősebb testvérünk Waldemar fivérünk mellett ült, acélos pillantást vetett rám és elővette asztal alatt dédelgetett, alkaromnyi nagyságú tőrét. Ő arra szúrta fel az enyhén pirított, de még félig véres medve elfogyasztásra szánt cafatait. Mivel késmániás volt, és néha megvágta nyelvét, erősen selypített. Modortalanabb bátyáim csúfolódásainak tárgyaként így keveset beszélt.
Hasonlóan Mortyhoz, aki annyira morbid volt, hogy mindenki mást kirohasztott maga mellől. Szívesen teázgatott volna saját hulla gyűjteményével, de a családi vacsorákon részt kellett vennie. Rhett után ő volt a legjobb barátom, ha ő nincs-és szervezik meg Rowannal a szökésem, már biztosan felvágtam volna az ereim.
A többieket szóra sem méltattam, ahogy anyám rezignált fapofáját, vagy apám öblös nyeléseit. Még egy öcsém volt, aki korban nem sokkal volt idősebb nálam, de szadista volt, így tőle csak azt tanultam meg, hogyan lehet tökön rúgni a barátságtalan fiúkat. Ő volt az, aki elvette és megette az apám ellenségeinek hajából font babám gyerekkoromban, pedig már öt éves volt. Nem az eszéért voltak oda, Ash többet tudott nála.
Ash... ő ott várt már lidértornyunk keleti kapujánál, hosszú, fekete palástban és csuklyában. Az összes csomagom elástam Rowannal a sírkert végében Rosomweel bácsikánk fejfájával álcázva a halmot.
-Igyunk a medve bőrére, szép fogás volt - dicsérte meg atyám Waldemart, a kedvenc gyermekét, aki majd a vár ura lesz egyszer. Mindenki kupát emelt önelégülten vigyorgó testvérünk tiszteletére és kiitta a vérrel higított vörösbort. Elég jól bírtam az italt, tekintve, hogy hagyományaink szerint már tízéves korom óta rendszeresen traktáltak vele, különféle mondvacsinált alkalmak koccintásainál. A medveölésben például nem volt semmi felemelő, bár szó mi szó szerettem a húsát. Most sem kontrolláltam magam, egyenes háttal, máltóságteljes tartással, de vadul faltam a kezembe kapott combot. Ne felejtsem el megtörölni majd ajkam, mielőtt Estrancebe érek, mégiscsak óhajtottam valamennyit titkolni magamból a városban. Lehetettem ugyanis szürke szemű, szőkésfehér hajú kislány, valami normális mondjuk egy favágó apa gyereke, akinek az anyja is hentesasszony például. Igen, egy hentescsaláddal vígan kibékültem volna.
Nagy levegőt vettem, aztán eldobtam a medvecsontot, hiába hencegett Waldemar, nem is volt még egészen felnőtt szegény. Remélem nem alakváltót kapott el...
-Én visszavonulok a hálószobámba - jelentettem ki, majd komótosan felálltam, nyújtózva, mintha a koraesti, nálunk tíz utáni időpontban álmos lettem volna.
-Várj, szeretnék mutatni valamit az új testen, jó lenne, ha éjfélig még gyakorolnál - állt fel rögvest Morty, ahogy előre megbeszéltük.
Rowan szeme mintha könnybe lábadt volna, de gyorsan leütötte fejét, nehogy a többiek észrevegyék. Én bátyám felé biccentettem és mindketten ráérősnek tűnte távoztunk az asztaltól.
Átvágtunk a fekete selymekkel, bársony sötétítőkkel tartkított, gótikus ebédlőn, melynek priccsein is sötét huzatok ültek, aranymintás koponyaszegélyekkel. Csak én hordtam lázadásból fehéret, de anyám legtöbbször leölt állataink szőrmebundáját terítette a vállamra, mintha szégyelte volna ízlésficamom. Most is egy ilyen volt rajtam és bár mondják, hogy a városban hideg van én azért pakoltam néhány prémet, már csak takaró gyanánt is, ki tudja milyen helyen fogok szállást kapni.
Koppanó léptekkel vágtunk át ebédlőnk visszhangos márványpadlóján. Nem tudom Morty hogy volt vele, de én alig mertem levegőt venni, amíg kiértünk.
-Biztos vagy benne, hogy el akarsz menni? - kérdezte a sötétet pásztázva ősz hajú bátyám.
-Tudod mennyire gyűlölöm ezt és most nem a hulláidról van szó, akiket sikerült megszoknom és megszeretnem - csak néhány perc séta után mertem megszólalni, ahogy végigsiettünk a kihalt, fáklyák fényében úszó folyosón. - Állandóan céloznak rá, hogy férjhez kellene mennem, de nincs olyan lidérc, aki miatt szívesen válnék olyanná, mint az anyám. Halál, kínzás, döglődés, gyerekek... - fintorogtam. - Ez az állandó harc, meg a legyünk minél undorítóbbak.
-Ahová készülsz, ott te leszel undorító - figyelmeztetett Morty mereven.
-Tisztában vagyok vele - vontam vállat, miközben lefordultunk a lefelé vezető csigalépcsőkre. Itt már ritkásabban voltak fáklyáink, pedig elvileg ooolyan gazdagok voltunk. Amikor arcomra vetült az egyik gyér fénye, féloldalasan bátyámra vigyorogtam. - Azt hiszem egy kicsit élvezni fogom - vallottam be.
-A csonkoló készletet eltetted? Kés, harapófogó, bőrnyeső - sorolta Mortymer remegő hangon, miközben átvágtunk egy újabb folyosón a keleti kapu felé igyekezve.
-Minden megvan - biztosítottam sóhajtva. - Nem értem ti miért nem jöttök, megérdemelnék. Feleannyira sem foglalkoznak veletek, mint kellene és hiába vetik meg az embereket, annyi minden van, ami bennük állítólag csak úgy tombol, belőlünk viszont hiányzik. Fontos tulajdonságok, amiket meg akarok ismerni. Emberség... Mit jelent az, hogy emberség? Könyörület? Vajon képes leszek rá? Szeretném megismerni a világot továbbá és nem érdekel, ha egyedül. Valahol jó ez így, magamban - magyaráztam, mert Rowan és Morty is remek hallgatóság voltak Rhettről nem is beszélve. Eszembe jutott ő is. - Rhett sem véletlenül ment el. Haraszom rá, mert üzenet nélkül hagyott, egy szem mondattal, hogy majd ha eljött az ideje tudni fogom mit kell tennem és kit követnem. Persze egyértelmű volt, hogy azt akarja menjek utána, de azért alaposan helybenhagyom majd a szavaimmal - fújtattam némi haragtól még, de javarészt persze elpárolgott, főleg hogy ennyi beszéd mellett loholva tettük meg a maradék utat.
Ash csendesen imbolygott ott, ahol hagytam.
-Még a dolgaim is elő kell ásnunk - figyelmeztettem, amikor leértünk, szavaim minkettejükhöz szóltak, bár Ash fog ásni, mialatt Morty őrködik - én pedig felügyelem a munkát, ez világos volt.
Azért választottuk keletet, mert közel volt hozzá a sítkert, csak a rozsdás kapuhoz kellett lopakodnunk.
Elbújtunk a szomorúfűz alatt, ez teljesen más oldalon volt, nem láttuk a vidám fénnyel lobogó ebádlőablakot. Az én emeleti szobám nézett a sírkertre és amíg a fiúk dolgoztak, szomorú búcsút vettem tőle gondolatban. Baldachinos ágyamtól, szürke, fonott szőgyegemtől (ebbe is bele voltak fonva atyám ellenségének hajszálai) hintaszékemtől, törött petróleum lámpámtól, amit én találtam még annak idején a halott lidércek tornyában, amit kifosztottunk, leigáztunk, mindegy. Volt pár ilyen mozdíthatatlan emléktárgyam, amit meghagytam az enyészetnek.
Amint Ash kihúzta a csomagom, leporolgatta, szarvasbőr kardigánomra kaptam, ahogy volt, halottföldestül. Nem igazán finnyáskodtam.
Mortyval aztán hárman átvágtunk a temetőkerten, Ash előttünk szökdécselt és ritmustalan rigmust dünnyögött. Nem igazán vettük emer, pláne lidércszámba kreálmányainkat, de én mindig kicsit másképp gondolkodtam erről. Némán baktattunk a düledező fejfák, mohával szőtt sírkövek erdejében, amíg ki nem gyalogoltunk a birtokról. Itt aztán várt már a Rowan által szervezett kocsi.
-Tudod van egy olyan érzésem, hogy tudják - fordultam hirtelen bátyám felé.
-Mindig, mindent tudnak - nyugtázta hullmereven. - Szerintem azt hiszik jó lecke lesz neked, illetve, hogy talán birodalmat építesz ki odaát, gyanítom levelek érkeznek majd előbb anyánktól, kiket sikerült az ágyadba csalnod, hogy hatalomra tegyél szert, aztán apánktól, aki követli majd, hogy öregbítsd családunk hírét.
Nagy levegőt vettem, volt ráció abban, amit Morty mondott. Közben felterelgettem Asht a kocsira, aztán magam is felálltam az első, utamba akadó lépcsőre.
-Elképzelhető, de talán lesz egy kis időm, mielőtt foglalkoznom kellene ezzel a problámával. Szétnézni - magyaráztam. - Ne félj Mort, találkozunk még, addigis minden szívnél jussak eszedbe - mosolyogtam rá a halványan derengő holvilág pislákoló fényében, még ha ezt a gondolatot, hogy dereng, hold és hogy ezen gondolkodom, szégyelltem is valahol. Annyira...lidérc volt és én annyira ódzkodtam tőle. Nem tudtam teljesen megtagadni természetem, de próbáltam.
-Igyál sok vért - búcsúzott ő, én pedig felléptem, leültem a kocsiba és hagytam, hogy becsapja utánam. A kocsiban tartózkodó lidércek nagy szemekkel mustráltak, hisz én itt valaki voltam, számítottam, ideát ismerték a nevem. La Croix, a kegyetlen, ősi, mindent bekebelező főcsalád, az egyik leghatalmasabb - a többivel meg hadban álló vérmes família.
Senki akartam lenni, egy névtelen, kíváncsi, kislány, akinek kinéztem. Éreztem, ahogy mozdul velünk a kocsi, Ash lekuporodott a lábam elé. Távolodott a tornyunk, a sötétség, de a fény el fog vakítani, azt hiszem.

Elfogadva!

Luna remek kiegészítése lesz a szökött gyerekek csapatának, ezt már most látom, ráadásul kíváncsi leszek, hogyan fogja megélni az eddig teljesen lidércközegben nevelt, azt azonban elutasító leányzó a hirtelen éghajlatváltozást. A bátyáidat meg azonnal tessék keresettnek meghirdetni, sőt, nem is azonnal, tegnap! Szólottam.

Ne felejtsd el elkészíteni a karakterlapodat, ezt itt tudod megtenni, leírást pedig itt találsz arról, hogyan is kell kinéznie.