Knocking on the door of a new life Callie&Luna

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Ash mélán bólogatott, miközben tudja ördög hányadik sikátorszerű mellékutat hagytuk már magunk mögött.
Egyre fáradtabban léptem az egyébként érdekes macskakövekre, de tekintetem is inkább tükrözött érdektelenséget már, mint az elején, amikor lepattantunk a kocsiról, hogy nyakunkba vegyük a világot.
Abban hallgatólagosan megegyeztem magammal, hogy maradok ezen a pusztulat vidéken, annak ellenére, hogy első ránézésre nemesnek tűnök hozzá, bár előhalásztam motyómból egy hosszú, szürke köpenyt, amibe alaposan beburkoltam a kapott, örökölt drága göncöket.
Kicsit vágytam feszültséget kelteni és nyelni némi vért, aztán mégis arra jutottam negatív felhangja lenne egy ennyire rossz kezdésnek.
Nagy levegőt vettem-nyugalom, ráérünk és konkrét irányba igyekeztem, vagy legalábbis megpróbáltam felkutatni ezt az Evenstar kisasszonyt, akiről beszéltek.
Első dolgom volt ugyanis a nagy ájuldozások és bámész nézelődés közepedte, hogy szállás és munka iránt érdeklődjek, nagy nehezen sikerült kicsikarnom ezt a nevet, valami olyasmi összefüggésben, hogy konyha.
Azt hiszem ideát az utazó nem igazán válogathatott, még ha igazán szolgainak tűnt is első hallásra ez a szó és cseppet sem tudtam magam elképzelni benne.
De állítólag elkezdeni mindig a legnehezebb és mivel fogalmam sem volt mi az ördögöt művelhetnek ott konkrétan, valamennyire izgatott a dolog.
Ugyan eléggé meghökkentett, hogy úgy kaptam információt “az a tündér Evenstar” és előre borzongtam mi lesz ha megvádol a lidércséggel, vagy hallott az otthoni tündér lakomákról és azt hiszi majd, pixiket reggelizek.
De akkor kivágom magam, hogy mozgó dolgoknak csak a vérét iszom, nem élném túl, ha apró testrészek próbálnának kimászni a torkomból. Kizárólag folyadék, lékúra, nálam ez nem csak elvi, gyomori kérdés is.
Bár megpróbálom majd eladni magam felkapaszkodott paraszt lánynak valami faluból Sinarin környékén, az jó messze van, néztem térképen pár elmebeteg településnevet, remélem eszembe fog jutni egy esetleges szörnyű lebukás előtt.
Hatalmas és mély lélegzetet vettem, de kihúztam hátam és folytattam menetem arrafelé, ahol Evenstar kisasszony háza tájékát és alkalmazottait sejtettem.
Apám, anyám fejre állna, ha megtudná, én is egy akartam lenni közülük.
Különben minden nagyon újszagú volt itt és feltétlen körbe akartam nézni alaposabban, de az az igazság ez a búcsú, hosszú hintó út és tervtelenség kimerített, meg is ijesztett kicsit, bár ezt még Ashnek sem mondtam volna. Ő, ahogy mindenki más is azt látta, hogy valami világos hajú, alacsony lányka, szürke köpenyben keresgél valakit, fényes nappal.
Kaptam néhány bizalmatlan pillantást, azt hiszem beszólást is, de szándékosan nem értelmeztem, jó lenne valami semleges kezdéssel indítani, egyelőre vér nélkül és alázatosan.
Ahogy ezt a szót nyeldekeltem, mint valami penészes almát, ráakadtam a helyre, amiről meséltek, vagy legalábbis tippre annak tűnt. Hát bekopogtam, vártam és igyekeztem mosolyogni. Feszengve, kínosan, rossz színészi játékkal, hiszen világosan látszott mennyire ideges vagyok.

× To the new meat ×

Luna & Callie

A Konyha környékét mindig figyelték. Alapvetően kevés olyan embert foglalkoztattam, akik első sorban az erejükkel tűntek ki és nem az eszükkel, de egy tucatra szükség volt, mielőtt még valakinek kedve támadt volna átvenni tőlem az üzletet. Tudtam könyörtelen lenni, ha kellett, de mindenkinek kényelmesebb volt, hogyha nem jutottunk el odáig. Békeidőben – mint amilyen a mostani is volt valójában, ellentétben a híresztelésekkel – ezeknek a verőlegényeknek ritkán akadt dolguk, első sorban az őrzés-védés volt a feladatuk, az elrettentés, és a jelentés, hogyha valami szokatlan történik. Alapvetően persze tudták, mi volt a lényeg: nem jöhetett be senki, akit nem ismertünk, vagy akiről én nem szóltam nekik előre, hogy érkezik. Ennyi. Ezt szerencsére eddig még a legegyügyűbb izomemberek is meg tudták jegyezni.
Persze nem állíthattak meg minden járókelőt, akiről nem látszott már messziről, hogy valamelyik másik bandához tartozik, és az átutazókat sem volt értelme zaklatni, így a felénk tartó leány zavartalanul juthatott el a kapuig – mármint a környék mércéjével mérve zavartalanul.


Danny épp egy almát evett egy bicskával a bejárat mellett. Nem volt egy észlény, ezért nem is alkalmaztam soha, mint kuktát, ellenben magas volt és széles vállú, így alkalmasabb volt arra, hogy a biztonságra ügyeljen, minthogy futárkodjon, és ez a felállás az elmúlt… Öt? Tíz? Szóval az elmúlt években be is vált.
A kopogásra kinyitott egy reteszt az ajtón, ahol kinézhetett.
- Mit akarsz? – mordult rá a lányra az ajtó előtt. A jó modor nem szerepelt az önéletrajzában, de nem is volt követelmény ehhez a melóhoz. Igazából ameddig nem inzultált senkit, addig rendben voltunk, azt meg jobb ha idegenekkel sem tette, afféle „sosem lehetett tudni” alapon.

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Szörnyen modortalanok erre a népek, anyám kimosta volna a száját valamennyinek. Megemeltem állam, kihúztam magam és igazán elszántan meredtem az alak szemébe. Sem a hangsúly, csak a kinézet (már amennyit láttam belőle) nem riasztott meg és Ash is egykedvűen gurgulázott mellettem.
-Munkát! Calliope Evenstar kisasszonnyal szeretnék beszélni!
Mondták ezt a nevet és megjegyeztem, szép határozottan adtam elő, csak kurta tőmondatokban mi célból kötöttem ki éppen itt.
Kicsit toporogtam, legalábbis amennyiben váratott és Ashre is tanácstalan pillantásokat vetettem. Ő mondjuk nem sok mindent fogott fel a dolgokból, nem bánta volna, ha nincs hol hálnunk, vacsoráznunk, de engem sértett a gondolat, hogy éhen maradok.
Konyhán KELL dolgoznom! Igaz, hogy valahogy álcáznom kellett fene nagy étvágyam, de ráértem a dologra, majd akkor, ha elémkerül valami megfontolom a lehetőségeim.
Vártam erre a kisasszonyra, vagy hogy a bunkó alak beengedjen, mást nem igazán tudtam magammal kezdeni. Elszántan meredtem azonban előre.

× Tot he new meat ×

Callie & Luna

Danny megrágta az almát, miközben leplezetlenül nézett végig a lányon, majd felpillantott a mögötte álló magas alakra is.
- És a hallgatag fickó? – kérdezte, miközben elhajította a csutkát, és elhúzta oldalra a néhai gyár vasajtaját. Igazából sose néztem utána, hogy mit gyártottak itt annak idején, és hogy miért zárták be, de mindegy is volt. A bandánknak jó szolgálatot tett és megbecsültük az épületet.
- De valóban Callie foglalkozik a dolgozókkal, szóval akár kukta akarsz lenni akár futár, azt vele kell megbeszélned. A társad meg jó lehet a biztonságiaknál, az ilyen nagy, fenyegető fickókkal kevesen mernek kötekedni. – vont végül vállat Danny, majd intett a lánynak és kísérőjének, hogy kerüljenek beljebb. Amikor beléptek még behúzta mögöttük a fémajtót, majd egy korlátos vaspallón vezette végig a vendégeket majd fel még egy fémlépcsőn a második emeletre, ahol az irodám volt.
Bent zene szólt egy gramofonból, egy régi operaelőadás felvétele volt, csak afféle háttérzenének. Még ha nem is én énekeltem, élveztem hallgatni a zenét bármit is csináltam közben, és ezek a felvételek voltak azok, amikre nem sajnáltam súlyos aranyakat kiadni. Nem néztem fel a könyvelésből, amit épp próbáltam kitisztázni, amikor Danny belépett.
- Főnök, jött egy csaj meg egy néma pasas mögötte, azt mondja munkát akar.
Igen, ez az én dolgom volt. Szerettem ismerni az arcát azoknak, akik végül itt helyezkedtek el, váltani velük pár szót, tudni néhány hasznos és némi személyes információt. Ez tartotta össze a bandát, de tettem róla, hogy a családjaik se szenvedjenek hiányt semmiben. Eddig mindenki úgy volt vele, hogy ez tisztes üzlet, még ha talán adtak is a kezembe olyasmit, amivel visszaélhettem volna, ha akartam.
- Küldd be őket, köszönöm Danny. – pillantottam fel a végén, miközben becsuktam a bőrkötéses könyvet. A férfi bólintott, majd félreállt, hogy beengedhesse a vendégeinket, és utána behúzta maga mögött az iroda ajtaját, és visszament a főbejárathoz, ahol a posztja volt épp.
- Danny azt mondta, munkát szeretnél, de azt nem mondta, pontosan milyen munkát. – pillantottam végig én is csak futólag a szemtelenül fiatal lányon, majd a mögötte levő kísérőjén. Nagyon… fehér színkomplexiója volt, ez azonnal feltűnt, de nem jelentettem volna ki semmit elhamarkodottan. Igazából elég jó esélyekkel indult, ha értett is valamihez, mert a gyengém volt, hogy a hozzá hasonló fiatal lányoknak munkát adjak, és ezzel egy lehetőséget, hogy ne egy bordélyban vagy az utcasarkon végezzék.

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Biztos leesne a gatyája, ha azt mondanám halott, de komolyan vettem ezt a munkát, úgyhogy csak mély levegőt vettem. Még el is mosolyodtam. Kedvesen, kislányosan, ahogy kell, amilyen képet illett volna sugároznom.
-A társam.
Közöltem csak ennyit, miközben az én első alkotásom hallgatott. Tulajdonképpen a gyermekem volt, bár elég beteges gondolatnak tűnt, gyorsan elhesegettem és mosolyotam tovább, hátha ez belépő Evenstar kisasszonyhoz.
-Pompásan hangzik!
Vágtam rá, pukkedlizve, mert ezt is láttam valakitől, aki nagyon nőies igyekezett lenni és jobban összejött neki, mint nekem valaha is. Bár érdekes módon a futás jobban vonzott és máris élénken füleltem volna, hátha többet árul el, ugyanakkor a kukta is birizgatott falási szempontokból, én rengeteget ettem és ez volt az egyik legfontosabb kérdés, ami foglalkoztatott, a vajon mit és hogyan. Ami Asht illette, ha megparancsoltam neki, képes lenne egyszerű feladatokat ellátni, de jobb, ha ezt az illetékessel közlöm majd.
Inkább a férfi nyomában haladtam, folyton a lábam alá nézve, érdekelt a fém különös zörgése, ahogy végigtrappoltunk. Mintha nehezebbé tette volna lépteim.
Illedelmesen megvártam amíg bejelenti érkezésem, tudtam mikor kell csendben maradni, hallgattam a kintről hallatszó különös zajokat. Vajon mi lehetett? Valami ének, de különös stílusban.
Éppen elemeztem volna, valahol rémesen teátrálisnak tartottam, ugyanakkor szépnek, amikor végre bemehettem, így a konklúziót elnapoltam.
Körülbelül a legszebb teremtmény ült egy dolgozó asztalnál, irodában, akit valaha láttam, fehér haja különös kontrasztot alkotott csokoládé színével és az istenek is megáldották, rögtön kiszúrtam.
Azonnal zavart pukkedlit csináltam, már megint, pedig ezt most kínosnak éreztem és a földet bámultam az első zavart másodpercben.
-Hát igen, munkát. Nincs hová mennem!
Emeletem meg fejem hirtelen és makacsan, úgy néztem a nőre, Evenstar kisasszonyra, elszánt lázban égő szemmel, hiszen ragaszkodnom kellett a maradáshoz.
-Luna, csak úr elfelejtette mondani. Nagyon örvendek. Önt ajánlották az utcán.
Léptem közelebb és ha úgy láttam nem bánja, kezet nyújtottam felé, bemutatkozáskor, a komoly emberek, bátyáim mind így csinálták. Nem az elnyomott kislány szerepében akartam tetszelegni, azt akartam komoly nőnek lásson, aki elszánt és elvállal bármit.
-A konyhát emlegették, kukta, de a futárkodás is érdekelne, meg szeretném ismerni a várost. Mivel nincs pénzem, szállásom, igazából bármit elvállalok, igényeim is alacsonyak, egy szűk szoba megtenné. Ash pedig, a társam nos bár gyengeelméjű lehetne testőr, egyszerűbb feladatokra. Neki megfelel a pajta, szalma, ha van, vagy akár pince. Nem zavar sok vizet.
Az említett barátságosan hörögni kezdett, ez halott nyelven a köszönés volt. Alsó ajkát kitolta, aztán mutatóujjával azt kezdte babrálni különös hangokat préselve így ki. Megintcsak ciki volt, vigyorogtam. Remélem nem volt annyira bizarr, mint a tény, hogy egy halott ürgével jöttem munkáért. Indulás előtt kitömtem gyógynövényekkel a hónalját és a zsebeit, így talán nem volt olyan érezhető a rothadás bűz.

× New meat ×

Calliope & Luna

A zavart pukkedlire felvontam a szemöldökömet. Ilyesmi itt aztán végképp nem volt szokás, ellenben a következő kijelentéssel, hogy munkát akart mert nem volt hová mennie. Hát, sok más utcagyereknek sem volt hová mennie, úgyhogy ez nem nagyon lágyította meg a szívemet, mert ennyi erővel nyithattam volna árvaházat, anyaotthont, meg Sinan tudja még micsodát, de ez itt egy Konyha volt.
Viszont barbár nem voltam, ha valaki kezet nyújtott ismerkedéskor, azt illet elfogadni. Az üzletek végső soron mindig így köttettek, még ha az ismerkedések nem is feltétlen, itt pedig még korai lett volna üzletről beszélni. Felálltam az íróasztalom mögött, és odasétáltam a lányhoz, menet közben kikapcsolva a grammofont, mert útba esett. A magas sarkú cipőmben – imádtam őket, nem tudok ezzel mit tenni, a szárnyaim miatt ráadásul sokkal könnyebben egyensúlyoztam bennük, mint az átlag embernők – legalább fél fejjel voltam nagyobb nála. Elfogadtam a kinyújtott kezét és megszorítottam, ahogyan az üzletfeleimnek is szoktam. Határozottan, de nem annyira erősen, hogy fenyegető legyen.
- Calliope Evenstar, bár ezt már tudod. – hogy örvendtem-e vagy sem, azt egyelőre nem tudtam. Előbb érdekelt a mondandója, így nekidöntöttem a hátsó felem az íróasztalomnak, hogy végighallgassam, de mögé már nem ültem vissza.
- A megbízható gyengeelméjűkkel tudok mit kezdeni, ha a testőrködés mellett cipekedni is tud, akkor találunk neki helyet. – néztem itt a bizonyos kísérőre, ez volt a könnyebbik kérdés. Az izomerőre mindig szükség volt, de az erőszakosabb fajták ritkán álltak be az én bandámhoz, főleg mert mi finomabb módszerekkel szerettünk dolgozni. A lány viszont már más kérdés volt. Kuktával és futárral is tudtam volna mit kezdeni, de a futárkodást jobb szerettem fiúkra bízni, ami lehet, hogy nem volt szép dolog tőlem, de egy fiúra kevesebb veszély leselkedett, ami azt jelentette, hogy az árum is nagyobb biztonságban volt egy fiúnál, mint egy ugyanolyan képességű lánynál. Szégyen vagy sem, de ilyen volt a világ.
- Esetleg konyítasz valamennyit az alkímiához? Vagy ha ahhoz nem, főztél már egyáltalán, legalább egy levest? Olvasni tudsz? – tettem fel a konkrétabb kérdéseimet. Természetesen mindent meg lehetett tanulni, amikor én idekerültem én sem tudtam semmit, bár tény, hogy engem nem is kuktának hozott ide Rufus, hanem gyakorlatilag házvezetőnőnek, és menet közben szedtem fel magamra a tudást, ami végül ahhoz kellett, hogy idáig eljussak.
Ha tapasztalata nem volt, de olvasni tudott, akkor is volt remény, adhattam neki egy írott receptet, ahol pontosan kellett kimérni a dolgokat, nagy precizitásra volt szükség, és hogyha azt el tudta készíteni, akkor biztos lehettem benne, hogy elboldogult élesben is, de tudnom kellett mekkora terhet róhattam rá. Viszont ha olvasni sem tudott… Na arra viszont nekem nem volt kapacitásom, házvezetőnőnk pedig volt már.

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Igazi tündért még nem láttam, élőben, csak hallomásokból ide-oda csapott félmondatok alapján következetttem. Ez a látvány valahol mégis sokkoló volt és ebben a pillanatban, itt a hölgy irodájában a leglenyűgözőbb teremtménynek láttam, szinte megbabonázva bámultam szárnyait, a kecsességét, ahogy mozgott ebben a számára otthonos közegben.
-Igen
Feleltem és kihúztam magam, az első döbbenet elmúltával tartásomra visszafogott méltóság kúszott, szolid elegancia, ahogy otthon az enyéim között is mozogtam.
Ash bambán ácsorgott mögöttem, az ujjaival játszott, mint egy újszülött csecsemő. Nem is volt valami idős, talán idén lesz kettő, bár képességei észben alulfejlettek voltak egy kétéveshez. Felemelte koszos, férces ujját és azzal szórakoztatta magát. Gondolom a fejében átvonult éppen néhány lepke és üvöltött a semmitmondó szél.
Ha megparancsoltam neki, tudott cipekedni is, bólintottam. Megint hozzáfűztem egy igent. Csak ki ne szúrják, hogy én adom a parancsokat, nagyon direkten és konkrétan nem pedig Evenstar kisasszony, szegény beszélhetett volna hozzá. Ha szerencsénk van biztatóan rámosolyog, aztán folytatja elmélyült orrtúrását vagy ilyesmi.
Próbáltam biztatóan mosolyogni rá, bár kicsit kényszeredettnek éreztem, ideges voltam, remegett szám szegélye, aztán le is álltam vele, mert tátottam.
-Hogy micsoda? A főzéshez kell alkímia? Mert nagyon-nagyon szeretnék érteni ahhoz is, de nem tudtam, hogy ilyen komoly a dolog. Általában a lisztet szokták összeönteni dolgokkal, nem? A futárkodás ezek szerint nem jöhet szóba? Csak mert nyugodtan adhat próbamunkát, amelyikben jobban megfelelek.
Kissé vállat vontam, aztán éreztem sok vagyok egyszerre, villámgyorsan hallgattam el. Legszívesebben felsikoltottam volna, alkímia! Hát hogyne érdekelne! A további kérdések le is maradnak, fáziskéséssel húztam el a szám.
-Levest sem igazán, de hé, naná, hogy olvasni igen! Illetve bocsánat Kisasszony, tudok, igen.
Javítok a modoromon kicsit, anyám jól fejbe kólintana azzal a megsemmisítő, gyűlölködő boszorkány pillantásával. Kihúztam magam megint és csillogó szemmel szuggeráltam, alkímia. De az leesett már, nem lesz olyan egyszerű, biztosan próbára leszek téve!
Összekulcsoltam hátul ujjaimat, kissé előre lendültem, ahogy hintáztam a talpamon. Ash észrevette, hogy idegesebb vagyok, úgyhogy elkezdte piszkálni az orrát.

× New meat ×

Calliope & Luna

Ahogy Luna a kérdéseimre válaszolt most először sejlett fel bennem a gyanú, hogy a lány talán nem tudta, hova keveredett. Már csak az alapján is, hogy nem tudta, hogy ennyire komoly a „dolog”. De ez szinte lehetetlen volt, aki körbekérdezett kicsit a Sötét Negyedben, ráadásul ő mondta, hogy engem ajánlottak, az tudta, hogy mivel foglalkozott ez a banda. És mégis, amikor már liszt beleöntését emlegette, akkor már tényleg kezdtem gyanakodni, hogy a konyhát valami kifőzdének gondolta…
- Előre szólok, hogyha bármibe lisztet öntesz, akkor egész hátralevő életedben törleszteni fogod a kárt, amit okoztál. – néztem rá félig szigorúan, de még inkább hitetlenkedve. Tényleg csak az mentette az egész helyzetet, hogy azt állította, hogy tudott olvasni, és azért a tanulási hajlandóság és a lelkesedés sem volt mindegy. Tanítani csak lelkes alapanyagot lehetett, hogyha nem akartam rá időt és energiát fecsérelni.
- Szóba jöhet a futárkodás, ha erre vágynál, de ezen a környéken egy fiatal lánynak sem ajánlanám, ha nem akar előbb utóbb egy bordélyházban kikötni. Ha védelmet adnék melléd, azzal pont a lényege veszne el, mint a gyorsaság és főleg a láthatatlanság. – már ha nem azt gondolta, hogy csomagolt meleg ételt viszünk ki fáradt gyári munkásoknak… De nem, még akkor sem örültem volna, ha egy ilyen lány futárkodna a környéken, ebből a szempontból az áru tényleg teljesen mindegy volt.
Odaléptem a könyvespolchoz, és rövid gondolkodás után levettem egy kis bőrkötéses könyvet. Még Rufus írta kézzel, de az évek során elláttam a saját jegyzeteimmel, amikor tökéletesítettem néhány receptet. Voltak benne könnyebbek és nehezebbek is, de ha már egy alapot meg tudott főzni a lány, ha az tökéletesre sikerült, akkor az már elég volt.
- A próbamunkával viszont rátapintottál a lényegre. Mivel nincs tapasztalatod, de olvasni tudsz, ha elkészíted a receptet, amit a könyvből választok mindjárt neked, akkor fel vagy véve, de csak ha tökéletes, ebben a szakmában a hibázás lehetősége elég kicsi. – ugyanis akkor a vevőink vagy meghalnak túladagolásban, vagy nem azt a hatást kapják, amiért fizettek. Egyik sem tett jót az üzletnek, végülis részben a hírnevünkből éltünk. - Gyere velem.
Intettem Lunának, majd kivezettem a fémpallóra, onnan pedig le a lépcsőn az alsóbb szintre, ahol végülis a munka folyt. Átvágtunk egy kisebb termen, ahonnan egyébként üvegfal mögül láthatta a lány, hogy többen most is dolgoztak üstök körül, több asztalon lombikokban és kémcsövekben színes folyadékokat öntögettek tucatnyi borszeszégő fölött. Kívülről tényleg alkimista labornak néztünk ki, ezt be kellett vallanom, és a felszerelés is jó minőségű volt. Elég nagy hányadát forgattam vissza a bevételemnek az üzletbe.
Végül egy kisebb helyiségben álltunk meg, de ott is hárman dolgoztak. Köszöntem nekik, ők pedig visszaköszöntek, de épp csak egy pillantásra méltatták Lunát és engem is, különben inkább a munkájukkal foglalkoztak, és ez így is volt rendjén. Egy üres asztalhoz vezettem a lányt, majd végigpörgettem a lapokat a könyvben, ameddig nem találtam egy megfelelő receptet.
- Igen, azt hiszem ez jó lesz. – nyújtottam oda Lunának a nyitott könyvet. – Alapanyagokat és eszközöket a szekrényben találsz. Három próbálkozásod van, ha sikerül, akkor fel vagy véve.
Sok mindent elárult már az is, hogy hogyan állt hozzá. Mer-e majd segítséget kérni, kérdezni, egyáltalán, hogy áll neki. Szabályokat nem mondtam a három próbán kívül, mert nem léteztek szabályok. Ebben a világban nem.

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Az első leforrázott pillanat máris megérkezett, méghozzá olyan ostoba dolog kapcsán, mint a liszt.
Először kikerekedtek szemeim, mert azt hittem valamit elrontottam az öntéssel kapcsolatban, aztán már csak homlokom ráncoltam, hogy mi van?
-Hát jó, akkor nem öntöm. Gondolom megmutatnák mit és hogyan kell.
Valaki félretájékoztatott volna? A bordélyra kihúztam hátam, bár nem mondhattam ki ilyen nyíltan, hogy kösz nem, meg tudom magam védeni.
-Próbáljon ki kisasszony és bizonyítok.
Alig vártam, hogy elismerje mit tudok, mert odaát én nagyon is illékonyan surrantam egyik folyosóról a másikra, főleg, ha nem akartam érezni a vérszagot, vagy hallani a sikolyokat. A város kihívást jelentett, még ez a negyed is, akkora volt és olyan ismeretlen, de nem féltem. Az olyasmit hamar el kell engednie egy lidércnek. Ráadásul futárkodás közben körbe tudtam volna kérdezni Rhet kapcsán, míg egy konyhába zárva inkább a körmöm rágtam volna bele az ételbe, ha nem a lisztet öntöm. Tényleg nem kell liszt semmibe?
Ahogy elővette a szakácskönyvet már tudtam, hogy eldőlt a sorsom és majd csak a szabadidőmben járhatom az utcákat, ha egyáltalán lesz olyan. Mégis mereven álltam és néztem, ahogy a könyvben lapozgatott, ahol majd nekem is kell. Azt is tesztelni kellett tudok-e egyáltalán olvasni. Remek.
Utánamentem mégis, habozás nélkül, az élőholtam pedig némán, kissé dülöngélve követett. Meg kell hagyni, érdekes helyre értünk, javában bámészkodtam, egyáltalán nem olyannak tűnt a hely, mint egy hétköznapi konyha. Szóval ezért beszélt róla mindenki rébuszokban és kérte a kisasszony, hogy tanuljak alkímiát? Lábbujhegyre ágaskodtam, hogy jól lássak mindent és az a boldog tudat repdesett bennem, hogy ez boszorkánykonyha, bájitalokat fogok készíteni!
-Értem. Megteszek majd minden tőlem telhetőt
Ígértem és belelestem a recepetbe, megjegyeztem, hogy három lehetőségem van. Először is körbe forogtam, hogy mi mindent kell majd összeszednem hozzá, az üst már megvolt, a mérőedények közül sokat azonban nem értettem. Ha megfigyeléseim nem voltak elegek, megkérdeztem hol találom ezt, vagy azt és amint megvoltak, hatalmas levegővétellel elkezdtem az egészet. Ash közben biztos helyen várakozott rám, ahogy megparancsoltam neki. A kést nagy gonddal vettem fel és óvatosan kezdtem el szeletelni, de ez nem volt ismeretlen eszköz számomra, sőt egész gyakorlatiasan forgott tevékeny ujjaim között. Időközben fellestem, Calliope figyel-e rám, vagy mit csinál éppen, de próbáltam szépen a recept mentén haladni, főleg, mert most már érdekelt a dolog.

× New meat ×

Callie & Luna

Elszánt volt, amit akár már félsikerként is el lehetett könyvelni. Én egy széken telepedtem le a sarokban, ami lehet feszélyezte Lunát, és talán a többieket is, de nem ártott, hogyha néha nekik is a körmükre nézett valaki.
- Csak tegyetek úgy, mintha itt sem lennék. – mondtam nekik, de a lánynak is szólt igazából. Most csak megfigyelő voltam, így akkor sem szóltam volna rá, hogyha esetleg láttam volna, hogy valamit készül elrontani. Végülis három próbálkozása volt, és a kudarc talán még jobb tanító volt, mint a siker.
Egy ponton persze elkezdtem unatkozni. Az ilyesmi időbe telt, és az sem segített, hogy Luna félkegyelmű társa is csak strázsált egy sarokban. Nem kedveltem igazán a tétlenséget.
- Addig a barátod is hasznossá tehetné magát. A raktárban bizonyára tudnak neki olyan egyszerű feladatot adni, amivel elboldogul az ő… képességeivel is. – elvégre nem akartam megsérteni, hogy nyíltam félkegyelműnek nevezzem, legalábbis ameddig nem szúrt el semmit.
Azt észrevettem, hogy Luna azért kérdezősködött néha, főleg az eszközökkel kapcsolatban, de ezzel nem volt semmi gond. A többiek bár nem álltak neki magyarázni, többnyire a kezébe adták, amit éppen kért, vagy amire szüksége volt. A recept mellett találhatott néhány ceruzával írt jegyzetet, ami mondhatni felülbírálta a könyv írójának utasításait, ezek hosszas kísérletezések eredményei voltak, az is érdekes volt, hogy melyiket akarta követni.
Egy ponton rágyújtottam egy szál cigarettára. Itt éppen semmi olyan nem volt, aminek ez a piciny parázs árthatott volna, és valamivel legalább lekötöttem a kezem. A kukták lehet jobban értékelték volna, ha inkább egy dallal szórakoztatom őket, de akkor kevésbé tudtam volna Lunára figyelni. Hallhat majd ő is még eleget.

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Észrevettem, hogy mindenkin alapos stressz hullám futott végig, mert a főnök leült. Sőt néhányan nem csak kíváncsi, hanem lesújtó pillantást is vetettek felém, miattam van. Ugyanakkor jó fejekre is ráakadtam, akit sokatmondó pillantást küldtek egy-egy készlet felé, vagy megrázták a fejüket, ha rossz eszköz után nyúltam.
Próbáltam odafigyelni ezekre az apró jelekre és tökéletesen leszarni a gyönyörű Madam jelenlétét, legalábbis egyelőre.
Dolgoztam. A receptet egyáltalán nem volt gond elolvasni, faltam a betűket, legalább olyan elánnal, mint a nyers húst. De most még éhes sem voltam, annyira koncentráltam a szóról szóra utasításokra, ami a papíron állt és hogy mindent jól szedjek össze, helyesen öntsek egymáshoz, megfelelő irányba keverjem.
Egyedül akkor néztem fel, amikor felmerült Ash, nagyjából a munka felnél tartottam. Elléptem a félkész műtől, remélve nem esik össze, ha hagyom pihenni néhány pillanatra.
-Jó, megmondom neki. Én értek a nyelvén.
Siettem hozzátenni és gyorsan megparancsoltam az én drága hullámnak, hogy csinálja majd azokat a feladatokat, amiket Calliope emberei mutattak neki a raktárban. Nem működött olyan jól, ha én nem álltam mellette, elérhető közelségben, valószínűleg bambább és butább lesz nélkülem, de magam elé tudtam képzelni egy raktárat, ahol pakolgat és ez segített. Ráadásul Ash nem fáradt el.
Amint ez megvolt, a bizalmas néhány elsuttogott szó, koncentrálás, megint ki kellett ürítenem az elmém és a feladatra figyelnem. Nem mondom, hogy egyszerűen rázódtam vissza, de sikerült felvennem a fonalat és ott folytatni, ahol a nő-bizonyára szándékosan félbeszakított. Azt akarta, hogy rontsam el és belém gonosz dac költözött, mint amikor anyám parancsolt rám, több vérmességet, vagy eleganciát, talán ezért sikerült elsőre. Elég keményen tudok küzdeni, ha nem tartanak képesnek valamire és sértett, hogy még az olvasást se nézte ki belőlem, tudja isten kinek tűntem. pedig futárkodásra is jó lettem volna, bármire.
Szó szerint olvastam el mindent, az apróbetűs kiegészítéseket is, mintha csak a recept része lett volna. Már az első ilyen utasításnál kiszúrtam, hogy előrébb visz, jót tesz a kotyvaléknak, ezután bátran követtem. Amikor végeztem, elégedetten, sőt dacosan szusszantottam.
Hátracsaptam egy izzadt tincset, ami a pofámba lógott, kihúztam a hátam akár a toronyban, mintha tényleg eltévelyedett hercegnő lennék. Csakhogy otthon sosem bizonygathattam, egyedül a bátyámnak, titokban, most szeretném a sikeremet nyilvánosság elé tárni.
-Készen vagyok és a színe megegyezik azzal, amit az iromány javasolt. Tehát szerintem sikerült, de várom az ítéletet és hogy mit csinálhattam volna jobban.
Rhett is mindig megmondta, nem bántam, mert ezekből tanultam rengeteget.

× New meat ×

Callie & Luna

Valójában nem kizökkenteni akartam a lányt, egyszerűen csak zavart, hogy a nagy melák csak áll a fal mellett és nem csinált semmit. Amikor a lány kiadta neki az utasításokat, akkor én is csettintettem két embernek odakintről, hogy vigyék el a raktárba, aztán bízzák rá ott a fiúkra, hogy mutassák meg neki mit kell csinálni. Külön a lelkükre kötöttem, hogy csak nagyon egyszerű feladatokat, és amiket nem tudnak tőmondatokban elmondani, azt inkább tartsák is magukban. Ahogy Lunát dolgozni láttam felmerült bennem, hogy talán az első következtetésem nem volt helyes, és a nagyfiúval több gond lesz, mint a lánnyal. Nagyon koncentrált, szinte láttam, ahogyan meggyűrődik a bőr a homlokán, amikor összehúzta a világos szemöldökeit, hogy megértsen és megemésszen mindent, amit a receptbe leírtak. Még a kis kiegészítéseket is figyelembe vette, láttam, hogy nyúl valamifelé, azután feltűnt neki a ceruzás megjegyzés és változtatott a mozdulatokon.
Helyes. Kezdtem egészen optimista lenni, hogy ez így beválhat, ha nem ragaszkodik a futár munkához. Nekem sosem volt elég kuktám, minél többen voltak, annál többet termeltek és annál jobban járt mindenki.
Luna jelzett, hogy elkészült, így ellöktem magam a faltól és a kotyvalékhoz sétáltam. Szándékosan nem port adtam neki, azt még kristályosítani kellett meg törni, sokáig tartott, de nem mondott el valójában semmit a tehetségről. Felvettem az üveget és a fény felé tartottam.
- Szín alapján valóban rendben van. Ha a nyomtatott receptet követed más árnyalata lett volna, de látom megfogadtad Rufus tanácsait és az enyémeket is. Így elméletileg jobb minőségű anyagot kell kapj. Elméletileg, de ugyebár minket a gyakorlat érdekel. – mosolyogtam rá a lányra, és remélem, hogy így már érezte, hogy itt a próba még nem ért véget. Most jön az igazi próba.
- Hozzátok ide Wilfredet! – szóltam az embereimnek, mire az egyik elsápadt, a másik viszont oldalba bökte, mire mind a ketten eliszkoltak. Intettem Lunának, hogy kövessen, kezemben ott volt a műve. A nagy üstök között volt egy kisebb tér, de fent még tartott a palló, így fentről is tudtam beszélni hozzájuk, ha itt gyűltek össze, de lent is volt hely mindenkinek. Amikor megjelentünk, mindenki abbahagyta, amivel éppen foglalatoskodott, és egy emberként néztek felénk. Színes társaság voltak. Többségében emberek, de Luna kiszúrhatott közöttük néhány hibridet is, és olyanokat is, akik valamilyen félvérek lehettek. Nem szoktam kérdezősködni senkinek a származása felől, és ők sem kérdezgettek az enyémről, ez így volt jól. Ha valaki egyszer a banda tagja lett, onnantól nem számított, hogy mi volt korábban.
Három férfi egy horzsolásokkal teli, félmeztelen, nagyjából huszonöt körüli emberférfit rángatott felénk. A keze hátul meg volt kötözve. Keményen taszították le, hogy elém, és Luna elé térdeljen. A szemében rettegés volt, ahogy felnézett rám.
- Wilfred, kedvesem, végre kitaláltam, hogy mi legyen veled.
- Kérlek! Nem loptam, esküszöm!
- Menekülés közben kaptunk el téged öt csomag aranyporral. Nem okoztál halálos mennyiségű kárt, de éppen eleget ahhoz, hogy bosszantson.
- Sinan a tanúm rá…
- Igen. Ő lesz. Kitaláltam hogy veszem hasznodat. – ráztam meg az üvegcsét. - A lány mellettem Luna. Ez itt az első munkája, kaleidoszkópot csinált. Ha jól csinálta, kellemes fél órád lesz, utána elmehetsz. Ha elrontotta… De mivel te is Sinant emlegetted, legyen ő a bírád ma.
Nagyjából nyolcvan százaléknyira voltam benne biztos, hogy nem rontotta el, de ezt nem kellett tudnia senkinek.
- Ne, kérlek…! – ketten már ott voltak mellette, és keményen fogták meg Wilfred állát úgy, hogy a szája nyitva legyen, és bele lehessen önteni az üveg tartalmát. Lunához fordultam.
- A te műved. Akarod a megtiszteltetést, hogy megitatod vele, vagy csináljam én? – kérdeztem a lánytól. Teszt is volt meg nem is. Mennyire volt töke, mennyire volt biztos a dolgában, bár eléggé magabiztosnak tűnt, hogy jól csinálta. Ám hogyha nem volt képes ilyesmire, most az sem lett volna vízválasztó. A keménység, vagy talán a kegyetlenség nem volt felvételi kritérium.
Ráadásul legalább első kézből láthatta, hogy hogyan ment itt a bandában az igazságszolgáltatás.

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Megkönnyebbülten tettem le az eszközöket és poharat, aztán úgy néztem a Madamra, hogy most biztos nagyon megdicsér.
Ash gondolatától is elszakadtam és csak reméltem, boldogul egyedül is. Elégedetten biccentettem, ezek szerint okos dolog volt a megérzésemre hallgatni és követni az általuk hozzá firkantott megjegyzéseket. Kockázatosnak tűnt, de volt benne valami rafinált kihívás, ami felkeltette érdeklődésem és kicsit azokhoz a vívó órákhoz hasonlított, amit a bátyám adott, ott is kockáztatni kellett, néha eltérni a jól bevált sémáktól.
Aztán sápadtam valamennyit, mert holmiféle gyakorlatról beszélt. Hátracsaptam egyik átizzadt tincsem, ami a nagy koncentrálásban arcomba hullott és lélegzetvisszafojtva vártam. Nevetséges… ennyire izgulni, mintha az életem múlt volna rajta, pedig ha sokkal nehezebben is, de boldogultam volna.
Nem tudtam mit jelent ez az egyszerű név, de ahogy Evenstar emberei reagáltak rá cseppet sem tetszett. Aztán mit tehettem volna? Már nyakig benne voltam ebben az izgalmas, de veszélyesnek tűnő kálváriában. Hát követtem. Óvatos léptekkel, szinte lábujjhegyen. Ha menekülnöm kellett Asht magam után tudtam hívni, de próbáltam bízni az eszemben, mert alkimistaként erre volt szükségem.
Elég változatos társaságot verbuvált össze a nő és leplezetlen érdeklődéssel néztem ezeket a különös, félvér fajokat. Őszintén szólva nagyon tetszettek. Többek voltak, mint egzotikusak és meghökkentő látványuk egészen magával ragadott. Még csak hallottam róluk, de nem találkoztam velük, többek között azért is érkeztem a városba, hogy ilyeneket lássak.
Éppen nagyban álmodoztam, hogy az a rőt farkú egyed mennyire puha tapintásra, amikor megtorpantam egy…szerencsétlen előtt.
Volt bennem hasonló sejtelem, noha nem néztem volna ki a nőből. Olyan anyáskodónak tűnt… aha, kábé, mint a saját anyám. Vajon meg kellett ölnöm?
Mondjuk az alak szánalmas volt, ahogy így vinnyogott és a körülményekből-már amennyire fel tudtam mérni - is világossá vált, hogy tényleg ellopta azt a port.
-Tehát láthatom az ital konkrét hatását fizikai testre. Nagyszerű.
Mosolyodtam el megkönnyebbülten, végülis feleslegesen aggódtam, hogy itt mindenki előtt kell elmetszeni a torkát, vagy  valami embertelen akadálypályán kell végig gyalogolnom, mint Rhettnél. Ráadásul biztos voltam benne, hogy jó italt csináltam, egyezett az állag és szín, a maga módján a Madame is megdicsért.
Tehát nem volt szabad lopni. Nem mintha én valaha is lealacsonyodtam volna ilyesmihez, ha úgy vesszük “hercegnő” voltam, legalábbis a saját Tornyunkban.
Újabb teszt következett, noha nem vágtam rá rögtön az igent, bár elsősorban azért mert nem nagyon akartam más szája közelében fogdosódni. Volt egy sajátos, kuszos bukéja a fazonnak, ami nem tetszett és nekem túl közel kellett volna hajolnom hozzá. De azt hiszem, ha meg akartam szokni itt, kénytelen voltam bemocskolni a kezem.
-Hát jó. Beleöntöm én, ne Ön mocskolja össze a kezét asszonyom az én felelősségemmel.
Próbáltam ezzel jó benyomást kelteni, elvégre a főnököm lesz és én örültem volna, ha ezzel nyit egy mitugrász a parancsnokságom alatt. Megragadtam a fiolát, bár csak kicsit kellett az állához érnem, mert elég tágra nyitották nekem.
Vártam a hatást, méghozzá lélegzetvisszafojtva.
-Egyébként rendes dolog volt Öntől. Ki is rúghatta volna, enyves kis ujjaitól fosztottan.
Léptem hátra, felkészülve a cirkuszra. Persze a nyilvános megaláztatás is remek húzás volt. Már ha volt ennek az italnak olyan hatása, ami jó nagy cikibe hozta. Reméltem…igen.

× New meat ×

Callie & Luna

A lány tökös volt, ez tetszett. A Sötét Negyedben szükség volt arra, hogy valakinek legyen elég vér a pucájában megtenni, amit kellett, de akik ide születtek, nem maguknak választották ezt az életet, azokat, ha tehettem megkíméltem attól, hogy adott esetben rossz dolgokat kelljen tenniük. Az többnyire nem kifelé vezetett innen, hanem csak még lejjebb. Ennek ellenére viszont, akinek mégis volt elég bátorsága és gyomra, azok itt is meg tudták csinálni a szerencséjüket.
Biccentettem – talán bele lehetett látni, hogy elismerően – és odaadtam Lunának az üvegcsét. Határozottan öntötte bele Wilfred szájába, nem visszakozott, a férfinak pedig közben erővel becsukták a száját, hogy ne tudja kiköpni az italt, csak várhassa az elkerülhetetlent.
- A kirúgásával én is rosszul járhatok. Ki tudja, hogy ki ad neki munkát legközelebb és mit mond el arról, amiket itt látott? Egyszerűen elküldeni valakit a mi szakmánkban túl kevés retorziónak. Persze, ha túléli még így is elsétálhat, de első kézből tudni fogja, hogy mire számíthat, hogyha még egyszer olyasmit tesz, ami megkárosít.
Sokan úgy tartják, filozófusok és széplelkű poéták, hogy a jó vezetőt nem félelemből követik, hanem szeretetből és hűségből, de azok nem tudták, hogy ha mindemellé társult némi egészséges félelem és életösztön, az mennyivel hatékonyabbá tette a dolgokat. És nem gondoltam, hogy ez feltétlenül a környék jellemzője lett volna.
– De ezt az ujjaitól való megfosztást megfontolom. – villantottam rá a bőrömtől szinte vakítóan elütő fehér fogaim a lányra.
Wilfred eközben a földön szűkölt, majd alig egy perc múlva nyugalom terült szét az arcán. Az ember akár azt is hihette volna, hogy meghalt, ha a szeme nem mozgott volna, majd kiült az arcára egy idült mosoly.
- Olyan… szép… – motyogta. Akik leírták a kaleidoszkóp hatását úgy fogalmaztak, hogy mintha színes üvegcserepeken át látszódna az egész világ, amik közben még mozognak is. Valószínűleg tényleg szép lehetett. Akik keresték többségében művészek voltak, amennyire a futáraim meg tudták állapítani, esztéták, akik a szépséget keresték a világban, de nehezen találták. Ez viszont innentől ékes bizonyítéka volt annak, hogy Luna helyesen főzte meg az italt. Biccentettem azoknak, akik előhozták, majd karon ragadták a férfit, és elhúzták a földön vissza a pincébe. Kellett némi idő, hogy kiheverje a főzet hatását meg utána az élményt is.
- Gratulálok. – fordultam Lunához. - Most húsz percen át színesben látja a világot, nem érez se éhséget, se fájdalmat, gondolkozni se nagyon fog tudni. Utána valószínűleg összehányja magát, hacsak nem magad vagy Tsvig, hogy amit főzöl annak nincs mellékhatása. – mondtam a lánynak, majd kezet nyújtottam neki. - Üdv a Konyhán. A kuktákhoz foglak beosztani, tehetségesnek tűnsz, kár lenne elpazarolni. A próbaidő egy hónap, ez alatt bármikor elsétálhatsz anélkül, hogy tartanod kellene itt bárkitől, feltéve hogy kárt sem okoztál. – vagyis az első hónapban senkivel sem osztunk meg szakmai titkokat, a receptek egyszerűek és hétköznapiak lesznek. Utána majd kiderül, hogy a tehetségén túl mennyire bizonyul majd a lány megbízhatónak is. - A fizetség ez alatt napi egy ezüst, egy hónap után felmegy napi kettőre, három hónap után napi háromra. Emellett pedig szállást említettél igaz? Fent a padláson vannak cselédszobák, de osztoznod kell rajta a társaddal. Nem olyan rosszak, én sok évig laktam az egyikben. Ha esetleg vannak kérdéseid még, ki vele. – vázoltam fel a helyzetet, vagyis azt, amit én tudtam neki ajánlani. Ám itt semmi sem volt kőbe vésve…

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Hátraléptem és kissé mogorván meredtem a nyeldeklő férfira. Kicsit tartottam tőle, hogy valami természetellenes fog történni vele és ijesztő dolgot kell végignéznem, megint, sokkal kevésbé lesz eltérő ez a mocsok, mint az otthoni, ami elől elfutottam.
Mégis elkaptam elismerő biccentését, ami új volt és reménykedéssel töltött el, aztán fontolóra vettem és igazat adtam neki abban, hogy elkotyogta volna a rejtegetnivalókat. Tehát volt itt is mocsok bőven.
-Nincs valami oreás varázslat, ami örökre ideköti az embereidet? Elárulhatnak bosszúból is.
Néztem rá elszántan, még úgy is, hogy magam alatt vágtam a fát, mert ha elég jó ötletet adok neki, még a végén engem is ide köt majd. De egy ilyen fontos szervezetnél logikusnak tűnt, illetve otthon gyakran előfordult ilyesmi.
Másrészt érdekelt mi mindent tudtak csinálni az oreával az emberek, vagy a tündér használók, állítólag nem csak regenerációra lehetett használni.
Azt hiszem hasznos voltam neki, jó ötleteim voltak. Persze bosszúból még így is hátbaszúrhatták, de biztos megvoltak a saját módszerei. Viszonoztam a mosolyt, igaz kevésbé szélesen, még bennem volt ez az óvatos tartózkodás.
Figyeltem az embert, aki úgy viselkedett, mint egy drogos suhanc és elfintorítottam ajkam, nehogy rúgásközelben, vagy nyúlkálásiban legyen. Figyelmesen hallgattam aztán Evenstar kisasszonyt és megfontoltan hümmögtem a mellékhatások hallatán. Gondolom nagyon ment itt az ilyesmi, sokan akartak ilyesfokú eufóriát a Sötét negyedben. A futárok meg végülis arra kelhettek, hogy kiszállítsák az anyagot. Igaza volt, megcsinálni érdekesebb.
-Nem hiszem, hogy én lennék, attól tartok nem ússza meg a hányást, de megérdemli. Köszönöm.
Ráztam meg kezét mosolyogva.
-Észben tartom, egy hónap. Addigra beletanulok, meglátja.
Jelentettem ki magabiztosan. Nem tettem hozzá, hogy nekem nem lehetett csak úgy ártani, mert biztosan megtalálta volna a módján, még ha rá is jön mi vagyok.
A fizetségre biccentettem, bár Ash rohadó társaságát ki kellett majd küszöbölnöm.
-Köszönöm. Ő néha lent alszik majd, mert erkölcsös lány vagyok, ő meg férfi és büdös is.
Mondtam őszintén, aztán hozzátettem:
-De ezt majd megbeszéljük. Tehát ebben az összegben benne van a szállás, de a koszt nincs? Sajnos meglehetősen nagy étkű vagyok. Persze ha nincs, nem számít, mert tanítottak vadászni és az erdő nincs olyan messze. Lesznek szabadnapjaim, amikor ezt megtehetem?
Vért a városban, nyers húst az erődben szerezhettem. Nem voltam elveszve, de azért kellett még néhány infó.

× New meat ×

Callie & Luna

Varázslat, ami hozzám kötné az embereimet. Érdekes ötlet volt, és meglepő módon talán még kegyetlenebb is, mint azok, amiket magam ötlöttem ki az ilyen esetekre.
- És mi lenne a hatása, hogyha mégis megpróbálnának elárulni? Mert a haláltól már így is van okuk tartani, és tartanak is. – néztem rá kérdőn. Kíváncsi voltam, hogy milyen vérgőzös, vagy fájdalmas ötletek voltak még a tarsolyában. Ez egy olyan fajta kreativitás volt, amiről érdekes volt tudni, és adott esetben akár kamatoztatni is. – Nem tudok egyébként ilyesfajta bűbájról, de ha megpróbálom elképzelni hogyan működhetne, akkor is csillagászati összegekbe kerülne, ami nem éri meg. Olcsóbb, hogyha ezentúl minden pohár víztől tartaniuk kellene. – végülis ezek után nem feltétlenül volt baj, ha Luna tudott róla, hogy bár étkeztetésben nem, de mérgekben utazott a Konyha a drogok mellett is. Ritkán volt rá szükség, de megesett már, és minél kevésbé volt valami kimutatható, minél inkább elrejtette a mérgező kilétét, annál többet lehetett elkérni akár egyetlen fioláért is, ráadásul személyre szabható is volt. Kegyes halál, fájdalmas halál, gyors vagy lassú, minden a megrendelőn múlt.
De előbb jobb volt a drogokkal kezdeni. Kevésbé rettentett el egy leendő, és a jelek szerint igencsak tehetséges kuktát, hogyha nem érezte úgy már az első hetén, hogy bemocskolja a kezét. Én a magam részéről nem éreztem úgy – hisz mi csak főztünk – de sosem lehetett tudni kinél hol volt az a bizonyos léc, amit még bevett a gyomra, és amit már nem. Amit kértem tőle azt Luna gyomra látszólag egészen könnyen meg tudta emészteni, mert mosolyogva ráztunk kezet, és az üzlet megköttetett.
- Ebben biztos vagyok. – válaszoltam arra, hogy majd beletanul, de arra már, hogy erkölcsös lány volt majdnem elnevettem magam. Hiszen mi néhány pásztoróra ahhoz képest, ami itt a feladata lesz? Bár nekem azt hiszem az erre vonatkozó morális iránytűmet a neveltetésem már nagyon korán tönkretette, hiszen a körülöttem élők mind abból éltek, hogy áruba bocsájtották a testüket, és a vendégeik végre levethették magukról a ruháikon túl a szigorú erkölcsök látszatát is.
– Ha büdös, akkor vedd rá, hogy fürödjön meg. A folyosón alhat a szobád előtt, ameddig nincs útban senkinek, de nem örülnék, ha felügyelet nélkül csámborogna így az első időkben. – félkegyelmű volt az igaz, de azok is tudtak nagy kárt csinálni, nem szerettem volna ezt a véletlenre bízni.
– Az étkezést mindenki maga oldja meg, de a legtöbben ilyenkor összefognak, hogy kinek a felesége főz sok adagot, és megosztják a költségeket, így a legolcsóbb, de van jópár kifőzde is, főleg ha észak felé indulsz el. – azt, hogy vadászni tervezett, inkább nem kommentáltam. Estrance-ban csupán patkányokra és galambokra vadászhatott volna, esetleg macskákra és kóbor kutyákra, és bár az erdő tényleg nem volt messze, azért mégsem volt közel, és hogyha nem fog semmit aznap, akkor éhen marad. Őszintén nem is értettem, hogy a vadászat hogy jutott eszébe… Honnan szalajtották vajon ezt a lányt?
– Egyelőre heti egy szabadnap jár, de sok minden függ a megrendelésektől. Ha nincsenek megrendeléseink talán több, de ha sok van, akkor elképzelhető a túlóra, viszont abból némi extra bér is jut. Persze, ha elég gyorsan fejlődsz, változik a munkakör is, amivel több szabadság is járhat… – lebegtettem meg előtte az előrelépési lehetőséget. Ez után az egyik dolgozómhoz fordultam. – Craig! – egy vékony, patkányképű férfi fordult meg a névre, aki tipikusan nem olyan volt, mint amilyennek egy Craig-et elképzelt az ember lánya, de szerencsétlen anyja ezt nem tudhatta, amikor kiválasztotta a nevét. – A te dolgod lesz betanítani Lunát ami a mindennapi működést illeti, te osztod ki hol segítsen, és nyugodtan bízz rá egyszerűbb recepteket is. Mire lejár a próbaideje tudjon mindent, amit ti tudtok!
Természetesen terveztem figyelni, hogy milyen tempóban fejlődött, és hogy Craig elég jól végezte-e a munkáját, de ezt nem kellett előre tudniuk. A férfi végignézett Lunán, de végül csak bólintott.
- Igenis, Csalogány.
– Megmutatom, hol rendezkedhetsz be. – intettem neki, hogy kövessen, majd egy hátsó lépcsősorhoz vezettem és elindultam felfelé. – Még nem árt ha tudod, hogyha van családod, akik védelemre szorulnak, ezt meg tudjuk adni nekik is. Ha tudják a negyedben, hogy ide tartoznak, akkor nem fognak velük kekeckedni. – mondtam már baktatás közben.

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Lehet, hogy tetszett neki a kis ötletem? Elgondolkodtam, merjek-e igazán kreatív lenni? Ajkam széle megrándult, fejem kis főhajtásra biccent és sötét gondolataim máris ötleteket szültek.
-A halál sokszor megváltás Madamme. De például némulás, bénulás, csonkulás mint örök tényezők.
Drága volt, hát persze. Ránéztem és komoran biccentettem, azt hittem nagyon oda kellett figyelnem ideát még a vízre is. Komoly helyre kerültem és legalább annyira voltam izgatott és boldog emiatt, mint amennyire tartottam tőle. Bár sosem voltam áruló.
Kezet ráztam vele végül, még ha ki is nevetett az erkölcseimért, talán mert most az előbb látta, hogy lelkiismeret furdalás nélkül lennék képes véghezvinni igazán ronda dolgokat.
Kissé megrándult ajkam szegélye, mert Ash-en a fürdés nem segített. Sikáltam én, hiszen, amikor kész lett úgy gondoltam, majd az ágyam előtti kis padlószőnyegen alszik. De a halál és rothadás szaga sosem fog kifakulni belőle.
-Jó lesz a folyosón, köszönöm szépen. Ígérem nem fog galibát okozni.
Mosolyodtam el, hiszen Ash csak azt csinálta, amit én mondtam neki. Később majd keresek neki jobb helyet, ahol eldughatom, ha ez csak az első időkre vonatkozott. Meg fogják őt szokni, bár ha rájönnek micsoda nem biztos, hogy kitörő örömmel fogadják, annak ellenére, hogy kétes társaságnak tűntek.
Elég drágának látszott ez a főzés dolog, ahhoz képest amennyit én ettem, bér vérhez ebben a negyedben juthattam legkönnyebben és talán fizethettem néhány tagbaszakad szakácsnőnek.
-Én nem tudok főzni, de akkor erre költök majd.
És persze vadászom, ezt viszont bele kellett kalkulálnom.
-Változik a munkakör? De ugyanúgy készítem majd ezeket csak bonyolultabbakat, nem?
Érdekelt a dolog. Persze a vadászatot ígyis-úgyis ki kellett sajtolnom az időmből, nincs mit tenni. Tüzet gyújtani is tudtam, az erdőtől pedig nem féltem, így előre látva a dolgokat azt hiszem nem lesz itt olyan rossz sorom.
Egészen amíg meg nem láttam a nem túl szimpatikus pofájú Craiget. De igyekeztem szépen mosolyogni rá, legalábbis először.
-A próbaidő mennyi lesz? Valamilyen vizsga is vár rám megint? Vagy folyamatosan?
Jobb volt az ilyesmire lélekben felkészülni. Bár nem tetszett, ahogy a fickó végignézett rajtam, így a szájelhúzásom már nem tudtam eltitkolni.  Ha egy ujjal is hozzám ér, tutire lerágom a kezét!
-Köszönöm. Miss Evenstar?
Indultam el utána, mert igazából alig vártam, hogy berendezkedhessek és kicsit távolabb kerüljek ettől a Craigtől, nem bíztam a férfiakban.
-Ha valaki zaklatna vagy ilyesmi, megvédhetem magam?
Kérdeztem, bár ez gondolom nem vonatkozott a megölésükre. Azért óvatosan puhatolózni kezdtem meddig mehetnék el adott esetben.
A családra lesütöttem a szemem, mert az enyém egészen biztosan nem szorult rá semmi ilyesmire. Azt hiszem el is pirultam, igencsak kínos téma volt ez, hiszen csináltak…megvetendő dolgokat a tündérekkel. De új élet, új eszmék. Határozottan végighúztam kezem a hideg korláton, vagyis én annak éreztem.
-Nincs családom
Jelentettem ki ünnepélyesen és mintha megkönnyebbültem volna. Bár a bátyáim nagyon szerettem, nos nem, egyik se szorult védelemre és egyiküknek sem volt szabad megtudnia, hogy ide kerültem.

× New meat ×

Callie & Luna

Volt fantáziája a büntetéshez ami azt illette, lehet, hogy több is mint nekem. Ezzel a Konyhával elképzelhető, hogy nem a neki legtesthezállóbb bandát választotta, de nekem nem ártottak az ilyen gondolatok, sőt, jól is jöhettek, ha arra került volna a sor, így nem volt okom panaszra. Alkalomadtán talán összeeresztem majd Mattyvel, noha a legutóbbi ilyen alkalom, amikor bemutattam egy hölgynek nem sült el túl jól…
– Igazad lehet. A némulás egészen megtetszett, még átgondolom. – válaszoltam neki, majd rátértünk a munkaköre konkrétabb részleteire a szállást és a… barátját úgy gondoltam kiveséztük, vagy legalábbis magamban elnapoltam, ameddig nem derült ki több az úriember képességeiről a gyakorlatban.
Az ételre való pénzköltést megúszni nem lehetett, ez együtt járt az élettel magával, így csak biccentettem a megállapítására, hogy erre majd költeni fog. A saját pénzével azt csinált végülis, amit akart, és az étkezést is úgy oldotta meg, ahogy akarta. Akiknek semmijük nem volt, azok volt, hogy patkányokat ettek, halásztak a zavarosabb vizekben, kukáztak… De ebbe inkább bele sem akartam gondolni. Fog Lunának telni ételre, ameddig rendesen elvégzi a rá bízott feladatokat, különben senkinek nem érte volna meg nálam dolgozni. És minél jobban dolgozott, annál több üthette a markát.
- Egyszerűbb főzetektől haladhatsz a bonyolultabbak felé, ha elég jó vagy, később pedig elkezdhetsz olyanokat irányítani, akik nálad kevésbé ügyesek. Ki fog derülni, mihez van még érzéked, meg hogy hol van üresedés, de ne aggódj. Kuktákra mindig szükség lesz, az a feladat eltűnni nem fog. De a több, bonyolultabb, vagy felelősségteljesebb feladatokkal több pénz is jár, több megbecsültség… erről beszélünk majd, hogyha időszerű lesz. – most még nem volt az, hiszen még csak most érkezett, de jó megérzéseim voltak vele kapcsolatban.
- A próbaidő három hónap, ennyi időd van, hogy mindent elsajátíts ahhoz, hogy önállóan is tud utána dolgozni. Nem lesz vizsga, ki fog derülni magától is, hogyha valami mégsem úgy lenne, mint ahogyan azt most gondolom, vagy ha Craig csapnivaló tanár. – vigyorogtam itt rá a férfira, aki ettől nyelt egy nagyot, de azért határozottan bólintott. Nyilván ha ő nem képes tanítani, akkor amiatt nem Lunán fog csattanni az a bizonyos képzeletbeli ostor, de nem ártott, hogyha mind a ketten szorgalmasak voltak.
A lépteim ütemesen kopogtak a fémlépcsőkön az átmeneti szállás felé. Nem gondoltam, hogy Luna sokáig itt maradna, nem szoktak, főleg hogyha valaki meg tudta magának engedni, hogy saját helye legyen jobb szobája, privátabb, ahol alatta nincs a nap minden órájában átjáróház, vegyszerszag, és a többi, ami egy ilyen hely működésével járt. A kérdésére nem néztem hátra.
- Hm?
A zaklatás. Hát igen, előrelátó kérdés volt, és sajnos nem csak a Sötét Negyedben fordultak elő ilyen kellemetlen esetek, hanem akár Észak-Estrance-ban is, csak talán kicsit máshogy, más módon. Az erőszak, ahogy az étkezés, szintén a természet része volt, fajtól függetlenül. Nekem volt időm ezt elfogadni, de kicsit távolabbról nézve tudtam, hogy az én beletörődésem nem volt igazán egészséges, csak realista. A világ maga is beteg volt.
- Megvédheted, megbosszulhatod, ahogy jónak látod. A Konyhán belül nem kell ilyesmitől tartanod, mindenki tudja, hogy nem tolerálom az ilyesmit, és olyankor én is hozzád hasonlóan fantáziadús tudok lenni a büntetést illetően. A férfiak a kasztrálástól jobban félnek a halálnál is. Itt nem fog hozzád nyúlni senki. Ha kiteszed a lábad az ajtón, akkor előfordulhat, hogy valaki megpróbálja, de mivel te mostmár az én bandámhoz tartozol, számolniuk kell a következményekkel. Akkor is, ha esetleg nem járnának sikerrel és te hagyod helyben őket. Szeretném, ha beszámolnál róla, ha valami kellemetlenség történik. Ja igen, erről jut eszembe. Kérlek ne hívj madame-nak. Rossz emlékeket idéz. Az embereim Csalogánynak hívnak, vagy Callie-nek. Ha ez utóbbi túl közvetlen, akkor Calliope, vagy Miss Evenstar. Csak ne madame. – hogy a két gondolat hogy jött össze, annak a megfejtését rá bíztam. Ha kérdezett, nem volt titok, a legtöbben úgy jöttek ide, hogy tisztában voltak a hírnevemmel, de mivel Luna a Konyhát is szó szerinti kifőzdének gondolta, ezért szerintem ő nem ásott ennyire mélyre.
Amikor kijelentette, hogy nincs családja már felértünk az ajtó elé, így szembefordulhattam vele. A kijelentésre bólintottam.
- Az sok szempontból nehéz, de sok szempontból meg is könnyíti az ember életét. És akinek nincs családja, idővel választhat magának egyet, ha akar. Közben megjöttünk.
Egy kis folyosón álltunk a második emelet sarkában. Volt néhány ajtó, de a legszélsőhöz mentem, és nyitottam ki egy kulccsal, majd a lány kezébe nyomtam. Bent por volt, néhány pókháló is, de volt egy rozoga ágy, egy szekrény és még egy kis asztalka is székkel, meg egy láda, így minden személyes holmi elfért.
- Nem luxuslakosztály, de meglehetősen csendes, és én a húsz év alatt, ameddig itt laktam egyszer sem találkoztam patkánnyal se csótánnyal, ami kisebb csodaszámba megy.

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Kissé elvetemült képet vághattam, ahogy belegondoltam ezekbe az ősi, jól bevált metódusokba. Mert bár nem voltam én senki fajtám nagyjaihoz képest, sőt gyenge gyomrú, silány, mégsem hazudtolhattam meg természetem és neveltetésem, úgyis mondhatnánk, voltak ilyen gondolataim, de például a csonkolást nem végeztem volna sajátkezűleg és élvezettel, talán ez különböztetett meg a többiektől.
Most viszont mindenben hasznára akartam válni ennek a nőnek, tetszett a fellépése és szükségem is volt szállásra, munkára. A legjobb helyre küldtek, főleg mert hajlandó volt taníttatni és végre olyasmibe árthattam magam, ami igazán érdekelt.
Rögtön kihúztam magam, ahogy felvázolta a fejlődési lehetőséget, mert nagyon tetszett, hogy volt célja, íve. Egyszerűtől bonyolultig és az sem hangzott rosszul, hogy rácsaphattam az ügyetlenebbek körmére.
-Igyekezni fogok, egyelőre bár talán nem látszik, mert nem vagyok az a lelkesen ugrálós típus, de ha az lennék nos…talán lelkesen ugrálnék.
Tűnődtem el, ahogy próbáltam kifejezni mennyire tetszett, amit mondott.
-Tökéletes, köszönöm. Azt hiszem tudom majd kezelni Craiget is.
Tettem hozzá sóhajtva, elvégre mennyi ütődött bátyám van. A férfi mosolya nem érdekelt, vagy, hogy mit szól a kezeléséhez, hihetett, amit akart. Aztán ha majd disznólkodik legfeljebb meglepem egy-két fogással, mert hamar rá fognak jönni itt a konyhán, velem nem érdemes kekeckedni, a törékeny kinézet csak egy dolog volt, elég becsapós az én esetemben, de azt hiszem Evenstar kisasszony, mint tündér szintén tartogatott meglepetéseket.
Tetszett, ahogy haladtunk a fémlépcsőkön, sajátos koppanása volt minden lépésnek, a korlát hűs vasérintése feldobott.
A zaklatás miatt nemkülönben, mert iszonyat elszántan hangzott, azonnal hittem neki, rögtön bíztam benne. Valahogy kimondatlanul is, főleg ebben a kérdésben érződött az eltökéltsége. Ha pedig itt nem, nos azt senki sem látta mit csinálok a sikátorokban, időnként úgyis szükségem van vérre…
A kasztráláson felnevettem, ez igaz volt, jól ismerte a férfiakat.
-Beszámolni?
Kissé megtorpantam, mert ez pont azt jelentette, amit el akartam kerülni, rögtön tűnődni kezdtem valami kibúvón.
-Végülis főleg az érdekelt, hogy itt számíthatok-e ilyesmire, odakint már megoldom Miss… Callie. Ha Önnek se túl közvetlen próbálom ezt megszokni.
Vajon mi történt vele, hogy nem szerette ezt a megnevezést? Mert a koldus Mademe-nek nevezte…úgy említette, mint egy fontos ragadványnevét.
Igaz, hogy nem fejtettem ki nekem hogy nincs családom, meg hogy ez így nem teljesen könnyű, de nyilván nem fecseghettem sokat. Inkább hálásan néztem, amikor megérkeztünk.
-Köszönöm Miss Callie, és hogy megossza velem a tapasztalatait, mintha sok tekintetben egy cipőben járnánk.
Ami nem igaz, de egy óvatos célzást a családjára megengedek.
Éreztem a kulcs hideg, fémes érintését, miközben tenyerembe zártam, aztán bevonultam utána és…bár valóban nem az volt, amit megszoktam otthon, tetszett. Az egyszerűsége és a pókhálók is, még a patkányokra is vállat vontam.
-Azt hiszem nem gond, végülis lehet háziállatom. Bár a csótányokat majd mellőzöm, azok nem aranyosak. Köszönöm, tökéletesen megfelel, akár 20 évig is, bár az elég…riasztó nekem, aki nem él olyan sokáig. Megkérdezhetem hány éves, vagy nagyon indiszkrét vagyok?
Mielőtt elmegy például. Tudom…tudom, de olyan sok mindenre kíváncsi voltam vele kapcsolatban. Kár, hogy nem tudtam mondani, maradjon teára, teszek bele egy kis alvadtat.

× New meat ×

Callie & Luna

Nem vártam lelkes ujjongást, volt aki az a fajta volt és volt aki nem. Amikor még a bordélyban dolgoztam ott is volt minden féle lány, csöndes és magába forduló, de nagyon kifejező lelkes pillangók is, és mindegyiknek meg volt a maga helye, ideje, még vendégköre is. Ha Luna nem volt ujjongó rózsaszín pillangó típus, nem bántam azt sem. Én sem voltam az. Igazából már nem is emlékeztem rá milyen is a valódi lelkesedés, és az ezzel járó öröm.
Mivel a munka feltételeiről és az előrelépési lehetőségekről mindent megbeszéltünk, ami valamelyikünknek eszembe jutott, már csak a szállás és azok a bizonyos egyéb apróságok maradtak hátra, amik megkönnyítették Luna életét nem csak a bandában és a Konyhán, hanem a Sötét Negyed egészében vagy úgy általában Estrance-ban is. Biztos voltam benne ugyanis, hogy egyáltalán nem volt idevalósi, de nem az én dolgom volt firtatni, hogy mégis akkor honnan jött, mert mindegy volt. A lényeg az volt, hogy mostantól itt akart élni, és érdekelték a játékszabályok, abban pedig nekeem bőven volt tapasztalatom, tudtam és akartam is segíteni.
- Igen. – bólintottam, amikor visszakérdezett, szinte már ijedten, hogy most komolyan azt várom-e tőle, hogy beszámoljon az őt ért esetleges kellemetlenségekről. Egy nőnek nagyon nehéz volt ilyesmiről beszélni, mert mások elbagatellizálták az ilyesmit, mondván ez a nők sorsa, mindenkivel megesik, tovább kell lépni és a többi ilyen marhaság, de csak azok gondolkoztak így, akiknek nem volt elég eszköz a kezükben a bosszúhoz. Nos, az enyémben volt. - Mivel feltett szándékom hogy megmutassam az ilyen esetleges disznóknak, hogy hol a helyük, hátha egy idő után beleverem itt az összes férfi fejébe, hogy mit szabad és mit nem, ezért minden incidensről tudni akarok, amit vagy elrendezünk együtt, egy bandaként közvetlenül az illetővel, vagy ha tagja egy másik bandának, akkor én azt még extrán elrendezem az ő vezérükkel is. Nem csak akkor vagy ennek a bandának a tagja, amikor beteszed a lábad az épületbe, hanem innentől minden pillanatban, így nem kell magányos farkasnak lenned semmiben. Persze lehetsz, ha annyira ragaszkodsz hozzá… De sok mindenből kimaradnál te is meg mi is, abban meg mi lenne szórakoztató?
Érdekes kettősség volt ez, hogy sokan vágytak tartozni valahova, egy csapathoz, akik védik a seggüket, ahova hazafuthatnak, és elmondhatják, hogy a részük valaminek, de mégis annyira szürreális tud lenni az, amikor valósággá válik, hogy mégsem tudják egészen feladni a magányos farkas életet. Ehhez idő kellett, amit végülis megértettem, és nem sürgettem vele senkit, csak nem ártott, ha látták az előnyeit annak, ha volt egy falka. Meg hogy jobb egy másik falkába is falkaként belekötni, nem egyedül.
- A Miss Callie nekem megfelel. – végülis nem az elnevezésekben rejtőzött feltétlen a tisztelet, majd kialakul hogy fog hívni, tényleg csak az volt a fontos, hogy ne hívjon úgy, mint egy bordélyvezetőt.
Abban kételkedtem, hogy egy cipőben jártunk volna, de végülis ki tudja, akár lehetett is.
- Talán. Nincs családom, ha erre célzol. Vagyis olyan nincs akiket ismernék is.
Szerintem Tír na nÓgban volt még családom. Valahol volt egy apám, és ki tudja, talán újranősült és voltak féltestvéreim. Talán voltak nénikéim, bácsikáim nagyszüleim, akik talán még mindig éltek. Talán kerestek engem és anyámat, csak nem találtak meg. Valahogy eddig ebbe nem igazán gondoltam bele, és nem is tudtam hirtelen, hogy mit éreztem ezzel kapcsolatban. Anyám nem mondott szép dolgokat az apámról, talán csak egyszer vagy kétszer, amikor a rengeteg drogtól és piától nosztalgikus hangulatba került, de ez nem jelentette azt, hogy más rokonaim se lettek volna. Azt hiszem később, amikor egyedül leszek ezt még meg kellett rágjam magamban, hogy mi is volt ezzel kapcsolatban az álláspontom, mert egyelőre csak egy kellemetlen gombóc nőtt a torkomban, amit más oldalról hideg szellemujjak fojtogattak.
– Húsz év alatt sok minden történik, főleg, ha valaki igyekszik. Én akkoriban nem igyekeztem, bár nem is kuktaként kezdtem csak cselédként, és gyorsan repültek az évek. Megkérdezheted, hetvennyolc éves vagyok, plussz-mínusz néhány, időnként elvesztem a fonalat. Az én népem sokáig él, de nem tudom, hogy közöttük ez mennyire számítana kevésnek, én már emberek között nőttem fel, így lélekben inkább vagyok aszott öregasszony. A többiek már látják mikor van különösen házsártos napom, majd figyelmeztetnek téged is. – nevettem fel. Engem nem zavart ez a disszonancia, nem vágytam a korral járó leépülésre. Az voltam, amire az ember öregasszonyok vágytak, hogy legyenek, és nekem ez így teljesen megfelelt. Ameddig emberek között voltam, és egyáltalán nem is vágytam tündérek közé. Időnként eljátszottam a gondolattal, de igazából nagyon rövid időn belül teljes rémülettel töltött el az ötlet, ezért inkább kizártam a fejemből. - És természetesen meg fogom érteni, ha te nem szeretnél még öregasszonyként is ezen a Konyhán dolgozni, de majd kitalálunk valamit ha úgy döntenél, hogy másfajta életet szeretnél.

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Beszámolni. Mondott azzal valamint, hogy disznók és bandaként kell megoldani, a legkevésbé sem lett volna jófejség a részemről, ha akadékoskodni kezdek.
A kajám majd megszerzem máshol, másból, a disznók vére különben is ferforgatta a gyomrom. Biccentettem és próbáltam átlátni hogyan gondolkodik vezetőként, mindennel egyet is értettem, amit mondott, ha nekem kellett volna bűnbandát vezetnem, hasonlóan csinálnám. De ebben a történetben a “szerencsétlen” kislány voltam.
A dolog aztán érdekes fordulatot vett, mert nyilván voltak olyan dolgaim, amibe nem akartam másokat belevonni, mint a lidércségem és így a táplálkozás, vagy a bátyám keresése, de azt hiszem értettem mit akar ezzel mondani.
Felvetettem fejem és rámosolyogtam, kissé visszatartott vigyorral.
-Bár elég magányos típus vagyok, azért majd igyekszem beilleszkedni és a közösségi életben is részt venni, jó, hogy nyitottak erre és ezt ezzel fogom értékelni.
Végülis én otthon is tiszta jóban voltam minden testvéremmel a dolgaik dacára, furcsa is lett volna, ha csak Ash hörgését hallgatom és az értelmes beszédre nem nagyon figyelek.
A Miss Calliere is biccentettem és elraktároztam magamban így. Figyeltem aztán rá és a családjára, aztán megfontoltam mit mondok erre.
-Nekem van, de zűrösek, eljöttem onnan. Van néhány bátyám, akit kedvelek, egy akit keresek is, aki szintén saját utat akart.
Meséltem, azt hiszem konkrétumok nélkül ennyibe beavathattam, még ha szöget is üthetett a fejében, hogy akkor lelépek a bandából. De mivel Rhett egyáltalán nem biztos, hogy velem akart lógni, illetve lettem teher számára, attól még nem kell elmennem innen, ha majd rá is találok időközben. Amíg nem kérdez rá, addig viszont nem akartam magyarázkodni, sem túl sok belső infót elejteni a tesómról, inkább csak úgy közöltem, hogy akadt ám privát célom a beilleszkedésen felül.
Szóval nem igyekezett? Vajon miért? Persze egy tündérnek az ilyesmi nem számított, amikor kimondta mennyi, nyeltem egy nagyot, aztán ránctalan arcára pillantottam.
-Ó, értem. Én azt gondolnám egy tündérnek nem sok, de elhiszem, hogy itt Estranceben már bele lehet öregedni lelkileg. És figyelek, ha olyan napja van Miss Callie, hogy ne lábatlakodjak.
Bizonyára nekem is lesz, nehéz, vértelen, éhes napok.
-Sosem vágyott vissza az országukba? Avagy érdekli mi lehet arra?
Iktattam még közbe egy kérdés, aztán elmosolyodva megráztam a fejem.
-Erre még tényleg ráérünk, ezt az életet kell megszoknom.
Néztem rá nagy szemekkel, aztán eligazítottam cuccaim az ágyon.
-Még mielőtt lepihennék, azt hiszem Ash után nézek, csak hogy lássam rendben van-e.
A kulcsot persze eltettem és az utat is megjegyeztem, hogy vissza tudjak majd találni, de rá kellett néznem a zombimra, megparancsolni neki, hogy maradjon rejtett helyen.

× New meat ×

Callie & Luna

Elégedetten bólintottam, hogy legalább megpróbál csapatjátékos lenni. Nem dobálóztam olyan klisékkel, mint hogy mi egy nagy család vagyunk, mert elég nevetséges lenne, de ha őszinte akartam lenni, minden banda abból a szempontból nagyon is hasonlított egy családhoz, hogy kiállunk egymásért, és nem hagyjuk az út szélén a tagjainkat. Ezért érte meg itt a Sötét Negyedben csatlakozni egyhez, mert ha már semmi más nem adott biztonságot, mi még mindig itt voltunk.
A vallomásra viszont felvontam a szemöldököm.
- Tehát akkor mégiscsak van családod. – főleg ha az egyiküket kereste is, és volt is közöttük olyan, akit kedvelt. Ez azért az én szememben elég távol állt a „nincs családom” kijelentéstől, bár ha nem itt voltak, nem kellett róluk gondoskodni, akkor végülis nem számított. Nekem is lehettem még Tír na nÓgban élő rokonaim, csak nem ismertem őket, és valószínűleg nem is tudtak a létezésemről. Az is elfogadható volt, hogy a saját útját kereste, de reméltem a megjegyzésemből értette, hogy legközelebb fogalmazhatna kicsit pontosabban, ha már mond valamit.
- Ha valaki emberek között nő fel, felveszi az ő tempójukat, és furcsa látni, hogy ők megöregszenek és meghalnak, én pedig nem, pedig eleinte még együtt nőttünk fel. – furcsa volt tündérnek lenni az emberek között emiatt, de amikor ebbe belegondoltam igazából hálát adtam a sorsnak azért, hogy végül nem kötöttem ki egyetlen férfi mellett sem, akinek végig kellett volna néznem a lassú, de az enyémnél jóval gyorsabb hanyatlását. Bizonyára fájdalmas élmény lett volna. - Ne aggódj, olyankor bezárkózom az irodámba, a munka nem állhat le mindegy milyen kedvem van.
És persze zenét fogok hallgatni, adott esetben énekelni fogok, majd meglátja. Legrosszabb esetben is figyelmeztetni fogják a többiek. A kérdése viszont olyan volt, amit már sokszor hallottam, de a válasz mindig ugyanaz volt.
- Nem érzek honvágyat egy olyan hely iránt, amit még sosem láttam. Vagyis nem olyan idősen, hogy emlékezhetnék rá. Talán három éves lehettem, amikor idejöttünk, és azóta itt élek. Persze néha eljátszom a gondolattal milyen lenne meglátogatni Tír na nÓgot csak egy vakáció erejéig, de még sosem ütöttem nyélbe. – ennek az okai sok rétűek voltak, de sosem vallottam volna be senkinek, hogy leginkább a félelem tartott vissza. Egy idealizált mesevilágként élt a fejemben, és a csalódottság keserű pirula lett volna, ráadásul azt sem tudtam, hogy hol kezdjem. A Lebegő Városnál? Vagy az éjtündéreknél? Próbáljam meg megkeresni a rokonaimat, akikről semmit nem tudok, mert anyám csak szidni tudta az apámat? Nem mintha ő jobb szülő lett volna…
Luna válasza kicsit kizökkentett az elmélkedésből. Átadtam neki a kulcsot, és elléptem az ajtótól.
– Hogyne. Keresd meg a barátod, rendezkedj be, holnap reggel pedig kezdhetsz is. Üdv a Konyhán, és ilyenkor szokásosan sok aranyat kívánok neked is, amit majd itt megkereshetsz. – kapott még egy mosolyt, majd ha elindult utána lefelé követtem, de már nem akartam leellenőrizni, hogy mit beszél a melákkal. Ki fog derülni, hogyha vaj van a füle mögött idővel, én pedig roppant türelmes voltam.

×Lost little creepy ×

Calliope&Luna

Tiszteltem ezt a nőt, ezért akartam őszinte lenni vele, ezért vallottam a családról, csupa olyan dolgot, amit igaznak éreztem. Kihúztam magam, mint akinek feltett szándéka megfelelni neki és nem elárulni.
Rövid lelkiismereti kérdést csináltam belőle, hogy a legtöbb dolgot mégis elhallgattam. Ash egy zombi, én pedig lidréc és a családom sem egyszerűen zűrös, tündéreket esznek…
Mégsem sodorhattam magam túl nagy veszélybe, vagy lehettem bolondul meggondolatlan.
-Van, de el akarok tőlük szakadni, mert nem értek egyet anyámmal és apámmal.
Egészítettem ki sebtiben.
-Úgyhogy olyan mintha nem lenne, valamint a bátyámra se számíthatok a jelek szerint.
Elment, magamra hagyott, pont. Az egy dolog, hogy én kerestem és számon akartam kérni, rajtam múlt. Figyelmesen hallgattam mennyire különös lehetett neki így az emberek között, belegondolni is furcsa volt, ugyanakkor izgalmas. Én bizony nem éltem ilyen sok ideig, ő naggyá válhatott ennyi év alatt.
-Azt hiszem mindenkinek megvan a maga súlyos története Calliope kisasszony.
Vetettem rá egy mosolyt és igazán hálás voltam érte, így elöljáróban is, hogy bezárkózott, amikor rossz kedve volt.
-Önnek szabad kisasszony, de hisz rengeteg ideje van rá. Meglátogathatja majd.
Gondolkodtam azon, amit mondott a tündérek birodalmáról. Igazából még engem is érdekelt volna, de ott, köztük én lennék áldozat és még Estrancet is fel kellett fedeznem magamnak.
Végül átvettem tőle a kulcsot és mosolyogva biccentettem neki.
-Köszönöm mindent, amit értem tett, remélem nem fog csalódni.
Mondtam őszintén és Ash keresésére indultam. Akartam neki találni egy olyan helyet, ahol nincs szem előtt, megmondani, maradjon nyugton és csak az egyszerű utasításokat hajtsa végre, amiket tőlem hall. Hát igen, dolgozhattam duplán, helyette is, de Ashnak nem volt szüksége annyi élelemre, csupán rám, én éltem helyette.

//Nagyon élveztem, még ha lassú is voltam ő.ő Köszönöm szépen//