[Magánküldetés] Always a man, always a lighthouse, always a city

     Az úton semmi olyan nem történt, ami furcsa lett volna. Kellemesen telt, hiszen a gazdám külön kocsit adott és ünneplő ruhát szabatott rám, mivel, hogy csak úgy mint mindig amilyen ruhába voltam nem mehettem. Felszerelésemet nem hagytam otthon, de kevésbé látványos helyekre rejtettem el őket a szép ruhámban. Bár üzleti út volt és képességem többet ért mint bármi amit magammal vittem, úgy éreztem, hogy jobb ha nálam van. Egy nagyon szép ember lányt kaptam magam mellé kísérőként, éppen csak alig ért fel hozzám a maga 160 centiméterével. A lány kedves, volt, hosszú barna haja kedvesen simogatta vállait. Nem ismertem és nem is tudtam, hogy ki ő pontosan, de lelkemre kötötték, hogy vigyázzak rá mint a szemem fényére. A nemes egyik nagyon kedves szolgálója lehet, de ha eddigi tapasztalataim nem csalnak, akkor ő a legújabb ágyasa. Fiatal, erős, de vékony lányka volt, az akadémia egyik diákja. Szemei kékek voltak ahogy a kocsi ablakain kinézett a napfényes tájra, de ahogy befordította fejét a fényről, a szeme egészen feketének tűnt.

Az út zökkenő mentesen telt, csendes volt, a nagy részében aludtam és felkészültem, hogy bármi is történjék ott és akkor én megvédem a lányt, de még inkább keresztül viszem a nemes akaratát. Bár voltak kétségeim és félelmeim, az odaúton rossz érzések fogtak el, de nem törődtem velük. Többször végig néztem a meghívót, amit kaptam, de sehogyan sem fért a fejembe, hogy vajon honnan szerezte meg a nemes, kicsit féltem is, hogy be engednek-e. De efelől nem kellett volna kételkedni. Tudtam, hogy soha dobna ennyire kellemetlen helyzetbe és voltam már kellemetlenebb szituációban is, még is az, hogy be sem akarnak engedni sokkal megalázóbbnak tűnt, mint amikor elrabolni, megölni, kihallgatni vagy felhasználni akartak. Az átadni való levelet is megnéztem, biztosan megvan-e, meg is volt.

Már esteledett amikor végre a kastélyhoz értünk és bebocsájtást nyertünk, de magával a grófnővel nem találkozhattunk, arra hivatkozva, hogy már lefeküdt, de megesküdtek, hogy másnap találkozhatunk vele. A szállásunk kényelmes volt, nem volt számomra ismeretlen, vagy kényelmetlen. Szerencsére nem a legpompásabb szobát kaptuk, de nem is panaszkodhattunk, nem egy cseléd szálló volt. Nem voltunk fontos vendégek és ezt éreztük a cselédek és komornyikok hozzá állásán, akik persze kedvesek voltak és az engem kísérő Aliz is nagyon jól szót értett velük. A fürdőhelyiségben már csak mi ketten voltunk, ezért igen nyugodtan jól ki tudtuk nyújtóztatni fáradt tagjainkat a hosszú út után. Beszélgettünk a munkánkról és arról, hogy miket szoktunk dolgozni a nemesnek. Valóban cselédlány volt, de nem az ágyasa volt, hanem a konyhai cseléd, aki a földeken a tejért volt felelős. Van ott egy kis házikója, van férje és két gyermeke, akiket nagyon szeret. A nemes még gyermekkorában talált rá az út szélén és vette szárnyai alá, hogy majd amikor megnő, ő legyen az aki azt a tanyát vezeti és igazgatja, ennek betanulásán dolgozott ott. Szeretett ott lenni, de néha szeretett kimozdulni is és világot látni. Ezért is őt bízta meg a nemes ezzel a feladattal. Ki nem mondta, de a történetei alapján az jött le, hogy ez nem csak egy farm, hanem a nemes egyik pénzmosója. Az este kellemesen telt, csendesen. Az ágy kényelmes volt, de számomra egy kicsit túl puha, ezért reggel amikor felkeltem, egy kicsit fájt a hátam. Rémálmok gyötörtek és többször felriadtam. Az egyik alkalommal a hold erősen sütött le reám, a felhők mögül, mintha valami baljósat szeretne velem közölni. Sosem fogott még el ennyire a félelem, pedig voltam már sok rossz helyzetben.

A reggeli kellemes volt, több emberrel is tudtam beszélgetni, de nem tudtam esetleges üzleti partnert találni. Aliz többször mondta, hogy ne is erőltessem, itt most főleg pihenni akarnak ráadásul nincs akkora nevünk, hogy tudhassák, hogy kik vagyunk. Inkább csak hallgattam őket és a reggeli után vissza is vonultunk, hogy átöltözzünk az ebédhez és az azt követő bálhoz. Az ebédnél végre találkoztunk a grófnővel és nem csak találkozhattunk vele, de közel ültettek hozzá. Nem nagyon szólítottam meg, nem is nagyon vegyültem csak füleltem erősen. Egy ponton felállt, megkocogtatta a poharát és ezt mondta:
- Nagytiszteletű hölgyeim, uraim, vendégeim! Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásomat. A Browning család örököseként nagy örömömre szolgál, hogy végre kinyithatom a felmenőim által gondosan ellehetetlenített kapcsolatok csatornáit, mind a mi, mind pedig az önök érdekében. Ne haragudjanak, ha nem voltam mindenkivel közvetlen, de az ebéd, és az azt követő idő során örömmel fogadok mindenkit, aki szeretne néhány szót váltani velem. Most pedig kérem, élvezzék családunk vendégszeretetét! - majd leülve biccentett egyet felém és egyet az előttem ülő férfi felé.
- Köszönöm, hogy eljöttek, Westerburg gróf, Walker úr. - mondta az előttem ülőknek - És önnek is, miszter... Elnézést, megkérdezhetem, hogy kinek a képviseletében érkezett? Sajnos még nem vagyok kellően járatos a déli nemesi családok között. - megigazítottam a ruhámat, megköszörültem a torkomat és ránéztem:
- Köszönöm a megtiszteltetést, az én nevem Hektor Dunn, akit pedig képviselek ezen a szép estén nem más mint William Coleman. Nem takargatom itt létem célját, de mulassunk és élvezzük ki ezeket a kedves perceket. Esetleg ha szánna rám egy kis időt később, azért hálás lennék.
- Köszönöm a meghívást Browning kisasszony, ha esetleg megengedi, én is szeretnék beszélni Önnel, lehetőleg négyszemközt – mondta a velem szemben ülő, akin bár látszott, hogy ideges talán egészen jól takargatta, de sokat nem foglalkoztam vele, mert igazából nekem csak az volt a fontos, hogy ne legyen vetélytársam.
- Én is köszönöm a meghívást. - mondta a mellettem ülő Walker. Majd hozták is az ebédet, de a grófnő könnyedén folytatta:
- Természetesen, mindkettőjükkel szívesen beszélek, akár rögtön ebéd után. - mondta kedvesen, aztán mert volna egy tál levest, de Walker egy gyors mozdulattal megelőzte és szedett neki. Ilyet leginkább akkor látok, amikor a fiatal fiúk együtt ebédelhetnek a madámmal, vagy valamelyik nagyobb rangú prostituáltal és a kedvében akar járni egy jó szex reményében.
- Tudták, hogy ma nem csak finom ebédünk lesz, de napfogyatkozás is?Kérdezte a grófnő, majd belekóstolt az ételbe. - Ha jól tudom, bármelyik percben elkezdődhet. Láttak már napfogyatkozást - egy pillanatra megfagytam, mert éreztem, hogy ennek nagyobb jelentősége van, mint másnak ami itt történik. Óvatosan rá is kérdeztem:
- Nem még nem volt szerencsém sajnos, kíváncsi lennék rá. De hadd kérdezzem meg: van valami köze a találkozónak a napfogyatkozáshoz?
- Köszönöm a lehetőséget és nem, én sem láttam. - jött a válasz előttem.
- Nos, annyi köze van, hogy legszívesebben máshová tettem volna ezt a bált, mert... nos, némileg érzékeny vagyok az asztrológiai változásokra. - mondta zavartan a grófnő. Walker bort töltött neki. Ha nem egy úriembert kellett volna játszanom, biztosan kicsúszott volna a számon, hogy vigye már szobára, de így csukva tartottam azt és csak halkan tűrtem a talpnyalását.
- Nos, valójában több köze is van a bálnak a napfogyatkozáshoz. Többek között ritkán lehet másként ennyi embert egy helyre gyűjteni, ilyen különböző hátterekből. - mondta végül Walker.
Hagytam a dolgot, de az étvágyam elment, csak néztem a sok barmot aki mit sem tud a sejtelmes beszélgetésről... Hagytam had folyon a beszélgetés.
- Hmm - Valóban, nagyon érdekelne hogy, miért gyűjtöttek ide ennyi embert, ahogy Ön mondja Mr. Walker különböző hátterekből... - a nyugtalanság kézzel fogható lett főleg ahogyan az ablakot kezdték bámulni.
- Nos, igazából a tényleg csak a családom üzletét szerettem volna nyilvánosan is átvenni, és... huh... Bocsájtsanak meg egy pillanatra, a fejem... Kissé megszédültem… - kapta homlokához a kezét. Walker ideges lett és mindenfelé nézelődött.
- Westerburg gróf, Mister Dunn, jól jegyezzék meg, hogy ki nézi éppen a grófasszonyt! - mondta Walker hidegen. „Fejétől bűzlik a hal és nem terszik, hogy mi ez. Milyen üzletet akarna a nemes ilyen fura hívőkkel? Mi lehet a céljuk?”
- Üzlet. A családi üzlet. Nem takargatom, hogy ezért is lennék itt. De ha a ma este nem alkalmas, talán vissza jöhetek később is. - intettem a kísérőmnek, megtöröltem a számat, de csak apró jelzéseket tettem, hogy indulni készülnék, hátha szükségük van rám és félbeszakítanak. Sajnos elkéstem, mert ahogy a grófnő felkelt össze is esett és minden megszűnt létezni körülöttem.

Egy csónak ringató ölében ébredtem két társammal, a nyeglével aki előttem ült, meg a fickóval aki mint egy szűz kisfiú kiszolgálta a grófnőt. A hó esett, ami furcsa volt és a nem látszott más csak egy sziget egy világító toronnyal.
- Remek. Egyszerűen remek. - mondta Walker.
Kényelembe helyeztem magamat, erősen ránéztem és neki szegeztem a kérdést:
- Mesélhet. - mondtam ezt olyan erősen és kíméletlenül, hogy tudja, hegy rossz szó és a halakkal alszik már ha van.
- Tehát akkor maga tényleg az. A forrásaim helyesek voltak. - mondta Walker, mire igen felbőszített.
- Ez egy álom? - kérdezte a másik.
- Igen, ez egy álom. Anette Browning grófnő álma. Azt hiszem itt az idő, hogy bemutatkozzak ténylegesen. A nevem Lucian Walker, a sinarini titkosszolgálat álmokkal foglalkozó specialistája. Úgy tűnik, hogy együtt fogunk dolgozni, Uraim. - bár a csónak lassan a világító torony felé ment, a férfi még nem tudta, hogy végzete felé is.

   

     Always a man, always a lighthouse, always a city:
     Restless Secrets

     "Szóval tud rólam. Nem mintha ez akármit is jelentene, főleg, hogy egyetlen egy dologból találta ki. Tehát akkor ő is véreb. Ha a titkos rendőrség része. Ám legyen." Kipróbáltam tudom-e használni az erőmet. A csónak súlyát lassan elkezdtem megemelni. Valami melbevágó érzést éreztem és ne mkaptam levegőt, mintha vissza hatott volna rám a dolog.
     - Kíváncsi vagyok milyen meghalni egy álomban... Vajon lehetséges? - kérdeztem a csónakban felállva.
     - Természetesen meg lehet halni. És garantálom, hogy pont ugyan olyan, mint a valóságban. - mondta felém fordulva majd folytatta -  Van egy ügy, amit régóta próbálok megoldani, és minden szála itt fog összefutni. Bármennyire is szerettem volna nem belevonni külső szemlélőket, de ha már megtörtént, nincs más választásom. - Sóhajtott egyet, de úgy úgytűnt, idegesítjük őt, mint sem, hogy tudnánk segíteni - Annyit mondhatok el egyelőre, hogy valaki valamit akar az álmodókkal, és Anette úrnő lenne a negyedik áldozata. Valahogyan tudja befolyásolni az álmokat, és mindig hasonló sémák jelennek meg bennük. Most ebben az álomban itt van az összes gyanúsítottam.
     - Csodálatos... Nyilván meg kell őt védenünk. Mik ezek a sémák? Illetve tudja összegezni kik a gyanúsítottak? - mondta társam kisség izgatottan, ami engem kisség meglepett.
     "Szóval halandóak vagyunk, fogalmunk sincs, hogy velünk mit akarnak, de az biztos, hogy Anette halálát akarják. Tudja, hogy meg tudunk halni és nem is ez az első hasonló ütja. Anette napfogyatkozást említett... Nem. Ha a többieknél is ott volt és már sémákról beszél, akkor több kalandja kellett hogy legyen. 2-3 biztosan. Ő valahogyan mindig bele keveredik, ráadásul, most itt van minden gyanusítottja. Gyanús ez az alak. És miért pont víz, csónak és világító torony? Ha az álmodók ezt a képet vetítik elénk... talán áldozatként akarják bemutatni egy új vallás jövője ként, hogy őket mint a világosságot és útirányt kövessük? Vagy mindennek Anette-hez van köze?"
     - Milyen ember volt Anette? Volt köze a hajózáshoz? Vagy a fényekhez? Említette a napfogyatkozást. El tudja mondani miért? - kérdeztem felé fordulva.
     - Azért ne temessük még! - meglepődtem ezen a rekción, de rájöttem, hogy valóban rosszul fogalmaztam.
     - Meglepő módon maguk az álmodók nem sérülnek meg az incidensek során, így Anette védelméről nem kell különösen gondoskodnunk. Bár tény, hogy mivel az ő álma, kulcskarakter lesz itt is, akár csak a többiek. - Rázta meg a fejét. - A sémák, amik ismétlődnek a következők: Egy világítótorony; egy város nagyon zárt közösséggel; és egy ember egy küldetéssel. Ezen felül minden más változik. Anette nem kötődik ezek közül egyikhez sem, amennyire tudom. - Felelte Hektor kérdésére. Amint abbahagytad a súlynövelést, azonnal megkönnyebbültél, és némi sajgás maradt csak a végtagjaidban. - Nem véletlenül napfogyatkozáskor vagyunk itt. Befolyásolja a nap az álmodók képességeit valamilyen szinten, a napfogyatkozás meg egy kiemelt asztrológiai esemény. Én kértem Anette úrnőt, hogy mára szervezze a bálját, és meghívtunk minden gyanúsítottat. Kíváncsi voltam, hogy mit változtat a napfogyatkozás a dolgokon az eddigiekhez képest. Eddig nincs változás.
     - Azt mondta voltak akik nagyon nézték Anette-t. Egy éjtündérnő és egy ősz szakállú férfi. Ők ketten a gyanúsítottjai? Mit tud róluk? - Kérdezte a fiú, mintha egyenrangú társak lennének.
     "Egyre gyanúsabb ez az ember. Honnan tudjuk, hogy valódi és nem Anette ellen akar minket felbújtani? Miért bízzunk benne? Miért hagyatkozzunk rá?"
     - Jó sokat tud az ügyről, de nem csak erről. Úgy beszél mint aki nem csak ezt az álmot ismeri, hanem az összes többit. - bár magyarázat egyszerű lehet, ha titkos  rendőrségről van szó, hiszen többen dolgoznak, de ő nem úgy beszél ezekről a dolgokról, mint amiket leírásból hallott - Még is ki maga és honnan tudta, hogy Anette lesz a következő célpont? Vagy ez az ön csapdája volt? Ki álmodta a többit? És ha többen álmodták, akkor még is miért mindig ugyan az a séma? Miből biztos, hogy az álmodók álmodták azokat is és nincs egy nagy álmodó, aki valójában álmodja ezeket? - majd egy kicsit eldöntöttem a fejemet - És miből gondoljuk, hogy nem ő az a karakter aki küldetést akar adni?
     - Az vagyok, amit elmondtam. Ami jóval több, mint amit elmondhattam volna. Rendkívül inkompetens lenne a sinarini titkosszolgálat, ha a specialistáik nem tudnának ennyit se arról, amivel dolgoznak. Nem kell megbíznia bennem, de ha életben akar maradni, javaslom hogy kövessen. Ha meg szerencsét akar egyénileg próbálni, nem fogom megállítani. A korábbi ügyekről pedig szintén nem mondhatok többet. - mondta nekem - Egy nagy álmodó nincs. Nincs akkora erejű, akinek áthatna az ereje a birodalom majdnem egészén. Azt már istenségnek hívnánk. - Tette még hozzá és ismét sóhajtott egyet - Na, már megint túl sokat mondtam. Mindegy. A jelenlegi ügy gyanúsítottjait jól vette észre Westerburg úrfi. Erről beszélhetek, mert ebben benne vannak. Az öreg egy Immanuel Reynolds nevű hajóstiszt, a hozzá kötődő hajó egy világítótorony üzemzavara miatt süllyedt el, miközben küldetésen volt vele. A tündérnő pedig Athena Evershade, egy illegális fegyvercsempész, akit azóta figyelünk hogy felszámoltuk a készletét egy világítótorony aljában. Sinarinnak egy alvilági szervezetét látta el. Szóval mindkettő kötődik a toronyhoz, de egyik csak a küldetéshez és egyik csak a városhoz.
     - Nem javaslom, hogy külön utakra térjen, az álmok roppant szeszélyesek, egyelőre kénytelen lesz megbízni az úrban. - mondta nekem az úrfi, nem mintha szándékomban állt volna. - Nekem mondhat, minél többet!- mondta izgatottan a fiú, de ha mindent jól értek, nem ez lett volna a szándéka, de hagytam. - Nos....nincs túl sok tapasztalatom, annak ellenére, ami vagyok és azt előre le kell szögeznem, számítok a diszkréciójukra.... De mit tehetünk? Megvizsgálhatjuk egy álom világítótornyát? - tette hozzá a torony felé nézve.
     Egy pillanatra meghökkentett a feérfi reakciója, de értettem a határokat. Nem mintha ettől nyugodtabb lehettem volna, de talán egy kicsit kijózanodtam a döbbenetemből.
     - Nem azért kérdeztem, mert kételkednék magában. - mondtam nyugodtan egy lenáző pillantást vetve rá. - Azért kérdezek, mert a jelek nem arra utalnak amiket mond. Mellesleg valahol mindenkinek el kell kezdeni, így a titkos szolgálatnak is. És mivel gyakorlatilag szinte nem vagyunk tisztában semmivel, hagyhatjuk a fellengzést. Mi volt a terve azzal, hogy ide hív minden gyanusítottat. Az elmondása alapján az álom kiszolgáltatobbá tett mindenkit még annál is ami volt. Azt javaslom, hogy hogy ne legyenek titkok közöttünk így szemben állunk eléggel. Vegyük szemügyre az eszköz készletünket először és induljunk el az első nyomon. Mi az amit biztosan tudunk a képességeinklről, a tárgyainkról, az álom befojásolásáról és arról, hogyan kedvez mindez Anette rosszakaróinak.
     - Dunn úr, ahogy utaltam rá, ez nem Anette úrnőről szól. Ő csak egy áldozata a helyzetnek. Nem, nem áldozata, ez nem pontos. Önkéntes segítője a munkámnak. Titkok maradnak közöttünk, mert nem tervezek itt meghalni, és ha csak nagyon nagy őrültséget nem csinálnak, önök sem. Nem fogok olyan dolgokat feltárni, ami aztán később bármelyikünk számára kellemetlen lehetne. De ami ahhoz kell, hogy megoldjuk ezt a helyzetet és kijussunk mindannyian élve, azt nem fogom elhallgatni. Nem vagyok a hatékonyság ellensége. - felelte teljesen nyugodtan, ami egy kicsit furcsa is volt számomra, de örültem neki, hogy egyenesbe kerültünk - A megelőző eseteknél nem tudjuk pontosan, hogy mi vetett az álmoknak véget. Látszólag teljesen véletlenszerű időkben maradtak abba, és az emberekben csupán nagyon zavaros emlékek maradtak belőlük. Kivételek ez alól az álmodók. Annyit tudunk biztosra, hogy valahogy a világítótornyon keresztül érhető el a város. Szóval azt kell megvizsgálnunk először. - mondta és hozzá tette - Természetesen képzésemből adódóan meg tudom védeni magam, ha szükséges, de ezen felül teljesen átlagos ember vagyok. És ezzel is többet mondtam, mint kellett volna. Az eszünkön kívül véleményem szerint kevés dologra hagyatkozhatunk itt.
     - Tehát azért kellek, hogy ne érjen véget idejekorán az álom? - kérdezte a fiú.
     Elgondolkodtam, szinte magamnak mondva:
     - Tömeges halucinációról, vagy tömeghisztériáról, ahol emberek hasonlóan furcsa dolgokat művelnek még talán hallani máshonnan is, de hogy többen ugyan arról az álomról számoljanak be... és - itt a nyomozóra néztem - mitől lesz valaki áldozat?
     A csónak gyorsulni kezdett. Vannak pillanatok az életeben amikor nem jó magasnak lenni és pont ilyen az, amikor egész testhosszal átérek egy csónakot. Nem voltam elég gyors, hogy kitegyem a kezemet és így is az egyik beakadt a csónak szélébe, ami azt jelentette, hogy nem teljesen orral fejeltem le a csónak szélét, hanem a számban kötött ki ami kevésbé volt kellemetlen. Mellékes, hogy az álombeli csónak egészen jó ízű volt.
     - Anette úrnő ötlete volt, hogy vonjuk be önt. Remek döntésnek bizonyult. - mondta a fiúnak, aki valószínűleg éppen befolyásolta az álmot. Majd felém fordult, mintha valamit megsejtett volna - Ön tündér, az álmodók pedig ritkák, szóval nem kizárt hogy nem hallott még róla, de az álmodók könnyedén berántanak másokat is az álmukba. Rosszabb, ha ez egy "Rémálom". Amennyire tudom, az incidenshez kötődő álmok nem rémálmok, de érdemes ébernek maradnunk. Az "áldozatsághoz" úgy tűnik egyelőre annyira van szükség, hogy valaki álmodó legyen. Sejtéseim szerint az elkövető magával az álmodás jelenségével kapcsolatban készül valamire, de nem tudok semmi bizonyítékot felhozni erre. Remélem, hogy most sikerül majd.
     - Azt hiszem értem akkor miről is van szó. De ha nem mi vagyunk az álmodók de tudunk változásokat elő idézni, akkor... - megpróbáltam egy utat elképzelni magam elé, ahogy járok rajta. A kíváncsiságom kedvéért emberi lábakkal képzeltem el magamat. Nagyon erősen gondoltam ezekre, mélyen az emlékeimből merítettem, még amikor gyerekként jártuk az erdőket.
     - Nem, aki nem álmodó, az nem tud változtatni egy álmon. Sőt, általános esetben egyik álmodó se a másikén. És valóban, mi ketten nem vagyunk álmodók, Dunn úr. A többi magyarázatát Westerburg úrfira bíznám. Én előre megyek a toronyba. - Mondta, azzal elsietett a világító toronyhoz, meredek sziklákon felrohanva.
     - Lehet, hogy a másik álmodó nem egy átlagos álmodó. Az álmokban érzelmek és emlékek is keverednek. Ha van egy álmodó, aki erősebb mindenkinél, mert az érzelmei erősebbek. Talán máshol meg sem élhati őket. De valamiért ez a pillanat fontos neki és mint egy parazita más álmodók álmait szövi meg újra... természetesen csak teoretikusan. Mert hiszen mi más van ami ennyire erősen összekötné az álmodókat?
     -Kérem Dunn úr, ne említse másnak, de én álmodó vagyok. Talán minimális mértékben tudom befolyásolni és ébredés után tudok segíteni az ügyben, mert emlékezni fogok, de ez nos...minden.  Sajnos nincs túl sok tapasztalatom. - Ekkor éreztem végelegesen, hogy teljesen el vagyok veszve, de legalább a sziklákon én ugráltam felfelé a legkönnyebben csodálatos lábaimmal.
     Egy pillanatra Westeburg urfira néztem:
     - Hmm... Köszönöm, hogy emlékeztet rá, hogy milyen értékes tudásnak is vagyok a birtokában. - mondtam kissé elmosolyodva - De nem kell aggódni nem vagyok fecsegős... - mondtam, de tudtam, hogy a megfelelő értékért ezt a tudást is eladnám lelkifurdalás nélkül. Mielőtt utánuk iszkoltam volna, egy pillanatra azért körbe néztem, hátha találok valami érdekeset.

   

Always a man, always a lighthouse, always a city:
Restless Secrets

- Hányszor járt már ebben az álomban? Sok álmodóval foglalkozott már? És mi köze volt ehhez a napfogyatkozásnak? - kérdezte a fiú előttem. A válaszra én is kíváncsi voltam, de nem vártam, hogy feleletet kapjunk rá, amúgy is a zárral foglalkozott, inkább emeltem a kezem, hogy betörjem az ajtót, de eszembe jutott, hogy nem tudom mi történne, ha használnám az erőmet ezért szomorúan leengedtem.
- Ebben? Most először. Nem ugyan azok az álmok. Hogy a napfogyatkozásnak mi köze lesz az egészhez, arról csak tippeim vannak, de azt nem oszthatom meg egyelőre. - továbbra sem tudtunk meg semmit. Legszívesebben lelöktem volna a mélybe, de ő volt ez egyetlen lehetőségünk, ezért inkább nem tettem. A zár egy nagy kattanással kinyílt, az ajtó pedig egy kis kellemes nyikorgással méltóságot kérve magának, kinyílt. A nyomozó benyitott, a fiú már kaptatott volna utána én csak óvatosan a késeimhez nyúltam és utánuk léptem. Nem gondoltam volna, hogy gyanúsnak tűnök, de a fiút nagyon felkavarta amit csinálok.
- Van valami tippje mit keressünk? -kérdezte ismét az előttem menő.
- Valami gépezetet, ami megnyitja az utat a város felé. Ez eddig jellemzően így történt. - érkezett a válasz, aki eközben a porban úszó elhagyatott bájosnak alig nevezhető lakó szobát fürkészte végig tekintetével. Zavartuk őt, nem is kicsit. Lehet, hogy talán szándékosan loholt előre, hogy lehagyjon minket, de ezt azért én sem gondoltam komolyan, nem mintha szimpatikus úriember lett volna.
- Nagyméretű? - kérdezte a fiú, majd meg ijedt ahogy meglátott, bár a késeimet nem láthatta, de még is egyből rátapintott - -Ugye nem minket akar leszúrni? - kérdezte kicsit viccből, kicsit félelemből.
- Nem áll szándékomban gyilkolni. Elég ostoba lennék ha ez lenne a célom, de elővigyázatosnak kell lennünk. - néztem rá szúrós tekintettel, majd a polcokat matató nyomozóra néztem, aki a vállát sem vonta meg, mint egy emberi gépezet végezte a dolgát tovább. Fel szökdécseltem a következő emeletre, hogy körül nézzek. Obszidián kövek, egy törött csákány, semmi érdekes. Kutattam a kövek között, de hiába, semmit nem találtam. Lekiáltottam:
- Ha van jelentősége, ide fent sok láda van obszidiánnal tele!
- Akkor az fix, hogy a város lefelé lesz. Egy napló alapján valamit bányásznak itt. Mélyen. Nagyon mélyen. - érkezett a válasz. Sokat nem törődtem vele, felmentem a második emeletre, hogy ott is körbe nézzek. Még egy obszidián követ a földre dobtam, hogy megnézzem valóban az-e, vagy, hogy nincs-e benne valami, de az csak szilánkokra tört a padlón.

A következő emelet a friss levegőre vezetett, de nem volt kellemes a sziget kopár látványa. A reflektor ami a fényt szórta volna romlottan rozsdásodott a szélben. Megpróbáltam megjavítani hátha csak valami egyszerű hiba, de sajnos nem. Így hát vissza is indultam a többiekhez. Ahogy mentem lefele egy kiáltást hallottam és megszaporáztam a lépteimet.
- Jöjjön le ide, szükség lenne a szakértelmére – mondta a fiú, de elképzelésem sem volt, hogy mire gondol, tekintve, hogy valószínűleg ő nem tudta, hogy ki vagyok. Amikor leértem rögtön meg is kérdeztem:
- Miben segíthetek?
- Meg kellene javítani a szerkezetet, ha esetleg rá tudnál nézni te is, mert… ez lehet a városhoz vezető út nyitja. - mondta fiú, de a nyomozó megelőzte.
- Legtöbbször nem kell sok szakértelem a dologhoz. Ettől a ponttól legtöbbször magától megoldódik a helyzet. De én kiállnék a terem közepéről. -mondta, majd a padló szét is nyílt egyből. A fiú éppen el tudott lépni onnan. Egy szerkezet emelkedett ki belőle, amiről később kiderült, hogy egy lift.
- Azért nem ártana hasonló képességekre nekünk is szert tennünk, ha túl akarunk élni. - mondtam szemrehányóan.
-Mármint? Ezt nem én csinálom...én csak – válaszolta a fiú, majd egy lépéssel a liftben termett.
- Nem magának mondtam. - mondtam ez úttal kedvesen a fiúnak, majd megveregettem a vállát - szép volt. - magam is meglepődtem azon, hogy mennyire támogató és kedves voltam vele, de úgy éreztem erre szükség van most.
- Öhm, köszönöm..- mondta meglepetten- Uraim? Azt hiszem lefelé indulunk. Elkérhetném a naplót esetleg? - kérdezte a fiú a nyomozótól. Ránéztem a nyomozóra, hogy mi lesz a reakciója és készen álltam, ha nem adja oda, én is kérlelni fogom és ezt nem is palástoltam a tekintetemmel.
- Ha nagyon szeretnék, vigyék. Én már minden lényeges információt megjegyeztem belőle. - mondta pökhendien, hogy majdnem megint leütöttem volna, de inkább csak beszálltam én is a liftbe.

A notesz nem tartalmazott sok érdekes információt, csak bányászati feljegyzéseket. Próbáltam én is bele lesni, de nem akartam udvariatlan lenni.
- Nem lehet, hogy az orea szót felcserélték obszidiánra? - kérdezte a fiú a nyomozót. - Amiket fent talált tényleg csupán obszidiánok voltak? Nem hozott el belőlük véletlenül egyet? -fordult most felém és átnyújtotta a noteszt.
- Nem sajnos. Az oreat felismerem mert azzal dolgozom. Hacsak aaz álmodó nem cserélte fel, de ilyen alakú és formájú oreát nem láttam még. És nem is egészen úgy törik. De valóban érdekesen hangzik, hogy nem említik meg. - én is jól megvizsgáltam a naplót, de nem csak azt, hogy mi van bele írva, hanem, hogy hogyan es miként, milyen szavakkal. Megnéztem a naplót higyan van össze illesztve. Minden bekezdést átnéztem még egyszer hátha van benne valami titkos összefüggés. Sajnos semmi ilyesmit nem találtam benne.
- Akkor nem csak nekem tűnt fel, hogy itt nincs orea. Minthogy nem bányásszuk mi sem, nem kellene mélyre ásni hozzá. És mégis, még csak a gépek alkatrészével kapcsolatban sincs szó róla. Különös, különös…
- Valóban, ez mivel működik? Persze csak egy álom, de akkor is… – mondta, de ahogy befejezte, elképesztő látvány tárult a szemünk elé.
Egy hatalmas üreg, teli füsttel és izzó kővel, amitől egy erősen sárga fénybe kerül minden. Szinte alig látni valamit a gomolygó felhőben, de alattunk az egyik nagy lávató fölött, mintha egy acélozott pókháló terülne el, egy furcsa épületkomplesumot láttunk meg. A levegő nehéz lett, érezhetően sokkal melegebb is, izzadni kezdttem és talán egy pillanatra fulladni is, de tartottam magamat.
- Látják azt? Ez nem tűnt fel eddig az álmokban? Oda kéne eljutnunk majd. Ha nem sülünk meg - mutogatott az épületkomplexum felé.
- A város... - válaszoltam a fiúnak - Meg van a világító torony. Ez a város. És még van az ember, aki a küldetést adja. Ha jól értem... - nyomást éreztem, mintha össze szűkülne a melkasom. Nem úgy mint amikor az erőmet próbáltam meg használni, de egyszerre gyengének és kicsinek ereztem magam. "Milyen csodálatos és egyszerre milyen borzasztóan nyomasztó."
- Melyik az a helyzet, amikor obszidián értékesebb mint az orea? - kérdeztem teoretikusan.
- Elméletileg nincs ilyen helyzet. Nem kellene lennie. Az egyetlen magyarázat az, hogy bárhol is vagyunk, nem ismerik az oreát. Egyáltalán. Igen, az lesz a város. De az ember... Kire gondol, Dunn Úr? - kérdezte. Most először végre érdeklődést mutatott, meg is lepődtem.
- Értem. - felelte a fiú.
- Nem ismerik, vagy az álomban az obszidián is szerepet visel. Nem volt a többi álomban valami hadonló? Nem cserélt szerepet egy tárgy vagy anyag vagy esemény vagy érzés? Már ha nem nagy titok. - Kérdeztem érdeklődve, de csak megrázta a fejét. - Említette, hogy mindig van egy világító torony, egy város és egy ember aki küldetést ad. Még meg gyanúsítottam, hogy nem maga adja-e a küldetést. Emlekszik? A csónakban. Nem is olyan régen. - mondtam szinte ketelkedve a sajat azavamban.
- Valóban, én magam is lehetnék az ember, ezt nem tagadom ennyi információ alapján. Én is egy ember vagyok egy küldetéssel. De hogy ki ez az ember vagy ki nem, nem befolyásol semmit. Rá kell jönnünk, hogy ki és miért csinálja ezeket az álmokat. - a lift egy nagy csattanással megállt és az ajtó nyikorogva kinyílt. De ezt hamarosan úgy is megtudjuk…