In search for justice - Kayne & Matt

×In search for justice ×

Kayne & Matt

A másnap reggel gyorsabban jött el, mint számítottam rá, és az önkéntesen a nyakamba vállalt feladat miatt nem is aludtam. Emberek titkait kikaparni a sok mocsok közül, ami drága városunk volt nehezebb feladat volt, mint az átlag ember gondolta, főleg ilyen szűkös határidővel. De én mondtam ezt Kayne Westerburgnak, mást nem okolhattam. És szerencsére meg voltak a csatornáim már. A fecsegő varjak, akik szívesen adták tovább, amit felcsipegettek a nemesek árnyékában.
A tetováló szalon épp csak kinyitott. Hárman dolgoztak benne, bár tudtommal csak az egyikük volt alakváltó. Nem tudom melyik isten vezette az utamba ezt a rengeteg emberbőrbe bújt szörnyeteget, de kezdtem kifejezetten megkedvelni a fajtájukat. Kiszámíthatóak voltak. A legtöbbjük csak élni akart, míg két lábon járt, és megölni, mikor négyen. Az átlagos emberek sokkal bonyolultabbak voltak, mert a lábak száma sem utalt soha arra, mikor készültek torkon harapni. Vagy nyakon.
A legtöbb betévedő kuncsaft - nem meglepő módon - tündér volt, hiszen az ő fajtájuk őrizte már csak azt az ősi hagyományt, hogy a bőrükre karcolták a bűbájokat, amik az istenek kegyét voltak hívatottak lehozni. Persze volt, amelyik tényleg működött, mert orea-por volt a tintában és így napfényben csinált valamit. A legtöbb viszont már csak díszítés maradt.
- Rose. - biccentettem a farkasnak, aki az ártábla alatti falnak dőlve méregetett. Persze az, hogy ismertem nem azt jelentette, hogy előre szóltam a jövetelemről, szóval teljes joggal volt gyanús.
- Mit akarsz, Matty?
- Kellene egy hely, ahol nem hallanak. Ennyit csak.
Az alakváltó szemöldöke megemelkedett.
- Ennyi? Semmi segítség, semmi üzlet?
- Esküszöm. Ez most nem olyasmi, amibe be akarnál szállni, hidd el. Ha gondolod, kifizetem a mai bérleti díjat.
Rose egy ideig méregetett, aztán megforgatta a szemét és egy ajtó felé biccentett, ami valami iroda lehetett.
- Gondolom nem magadban akarsz beszélgetni, szóval kit várjak utánad?
- Hidd el, fel fogod ismerni. - mosolyodtam el halványan, miközben kinyitottam az indikált ajtót. - Nem az a fajta, aki sűrűn megfordul erre.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

Le sem hunyta a szemét, de ez sem meglepetés, sem szoktatlan volt. Az ólmos terhek inkább csak feje körül citeráztak, miközben járőröket ellenőrzött, vagy papírokba nyomta az orrát a falon, csak Lysistrata rémképe tűnjön el szemei elől, amint egy injekciós tűvel hibrid gyerekek fölé hajol.
Hát nem tűnt, csak kerengett benne a gondolat, mint rossz vér és bár minden tagja ugrásra készen rángatózott, nem mehetett sehová.
Ráadásul túlságosan ki volt szolgáltatva újdonsült ismerősének és ironikus módon éppen az vette rá a megnyugtatóbb gondolatokra, hogy hibrid Crowle maga is, ha pedig az, egészen biztosan a lehető legnormálisabb szövetséges.
Ez veti ide ma, amikor pedig a maga egyszerű, mondhatni álruhás öltözetében érkezik, hiszen végeláthatatlan, kínlódó órákra számít. Léghajóval északra, betörnek hozzájuk, őt majd nem ismerik fel fekete, katonai öltözete nélkül, ellenben szürkében csak beolvad az egykedvű falak közé. Még mindig annyira naiv…
Nem érdekli hová, merre, részéről a csatornába is beugrana azonnal, mert annyira nehéz hideg fejjel, nem rögtön cselekedni, mintha az elevenét taposnák, nyúznák éppen.
Pedig milyen régen meghalt már Kiara…és ezek a kölykök nem az övé voltak.
Zihálva érkezik, alig fékez le, miután megtorpant, mintha élete legfontosabb jelét készülne magára vésetni. Pedig a láthatatlan billog már rajta van.
A kompetens személyt keresi, szeme alatt sötét lila karikákkal, csak tartásából és természetes méltóságából nem veszít, amikor a nőhöz sétál, így, soron kívül, vagy keres valamit, egy ajtót, bárkit, aki reagálni fog, ha mond egy nevet.
Kimért suttogással, merően, a nyugodtság sötét álarcával. De mégis, minden nem ostoba látja, hogy a szeme alatti lila foltok és űzött jelleg valami vészt vetítenek a parancsnok vonásaira.
-Mr. Crowlehez jöttem.
Biztos benne, hogy már mindent elintézett.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

Rose még nem tudta, mennyire találó leírást adtam Estrance légierejének főkapitányáról, de a nyakam tettem rá, hogy elkerekedett a szeme a szén alatt, amivel kihúzta. Nem volt a beszédes fajta, mintha a szavak csak jobban belekeverték volna valamibe, amibe nem akart, szóval csak a fejével intett az ajtó felé, ami mögött én várakoztam, az ablakpárkánynak dőlve. Nem adtam a leereszkedő bandavezért, végülis nem volt bölcs döntés Kayne Westerburg tyúkszemére lépni. A kelleténél jobban, legalább is.
- Jó reggelt, Mr. Westerburg. - biccentettem neki. A sötét karikákból a szeme körül látszott, hogy ő sem aludt sokat az éjszaka. Legalább ebben sorstársak voltunk. - Gondolom nem szeretné a legkevésbé sem húzni az időt, szóval gyors leszek. Kiderítettem valamit Lysistrata tenyérjósáról, amivel talán a falhoz szoríthatjuk. Hat évvel ezelőtt még Featherby márkinak dolgozott, akkor éppen pénzügyi tanácsadóként - és egy másik néven. Atticus Gray nem is létezett akkor, viszont létezett egy Hayden Carmichael, akinek kifejezetten gyorsan lett igen tragikus halála.
Miközben beszéltem, a kabátom egy belső zsebéből elővettem két lapot. Másolt példányok voltak egy csendőrségi irattárból, eredeti orea-képmásokkal. Megváltozott a haja, leborotválta a szakállát, de a két férfi tagadhatatlanul ugyanaz volt.
- Ez az, ami biztos, innentől csak találgatok, de talán az is elég nekünk. Állítólag Carmichael azért igyekezett ennyire nevet váltani, mert Featherby márki tonnányi arannyal támogatta valami kétes üzletben, ami aztán befuccsolt. A márki pedig nem egy békeszerető ember, szóval a tartozást biztosan behajtotta volna így vagy úgy. Szóval Hayden Carmichael nincs többé, Atticus Gray pedig egy hét múlva már más munka után nézett. Úgy tűnik a nagynénje, vagy harmadnagynénje, unokanővére, akárkije is Lysistrata nem néz utána eléggé az embereinek.
Ami most jelenleg hatalmas szerencsét jelentett nekünk. Azt is megtudtam időközben, hogy melyik hivatalnok intézte el Carmichael identitásválságát, de ezt megtartottam magamnak. Végülis ha már ilyen önzetlenül segítettem néhány elfogott árvának, a legkevesebb volt egy kis hasznot húznom belőle.
- Szóval itt a terv; megkeressük ezt a sármőr tenyérjóst, az orra alá dugjuk a két levelet és... rábeszéljük, hogy legyen szíves elmondani pontosan hol is tartja Lysistrata a gyerekeket és mit tervez velük. Utána azt csinál vele, amit akar, ebbe nem akarok beleszólni.
Ha még mindig az én módszeremmel csináltuk, ami egy igen nagy ha volt. Bár egy öntörvényű igazságosztó, aki embereket ölt nem a zsarolástól fog visszariadni - legalább is reméltem.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

Átlépett a nő biccentésén, ahogy az ajtón és mintha elfelejtett volna udvariasnak lenni, azt is otthagyta a döbbent asszonynak.
Lendületesen magukra zárta és hajszolt tekintetét máris a hibridébe fúrta, kérdőn, lélegzetet is alig vett.
Fáradt elméje próbálta követni az események sorát, Atticus Gray, vagy Hayden Carmichael és rögtön hajolt, hogy szemrevételezze a bizonyítékot.
Tagadhatatlan, hogy Crowle nagyon, már-már gyanúsan gyorsan végzett alapos munkát.
Ajka összezárt, hunyorgó szeme a látványt emésztette és fülei is nyitva maradtak.
A merev kifejezéstelenség már-már arról mesélt, talán ébren alszik, épp csak néhány pislogással reagált, Lysistratával való rokoni kapcsolatára rándult meg csak egy izom az arcán.
-Másodunokatestvér.
Ennek ellenére is túl közeli rokonnak érezte, evnynek, amit le kell mosnia a világ meztelen bőréről.
De a lényeg terv formájában körvonalazódott máris, ez az, ami most leginkább érdekelte.
-Köszönöm Crowle, tényleg behajthat majd rajtam akármit és nos, nem húznám az időt, keressük meg a tenyérjóst. Reméljük beválik a fenyegetés, egyébiránt bízza rám a vallatást.
Csinált már ilyet, valami távolságtartó, hideg ércesség hangjában elárulta, van Kayne érmének másik oldala is, emberség, lélek, amit a hatékonyság oltárán már régen feláldozott.
Ez is ilyen, egyszerűen csak háttérbe kell szorítania, elnyomnia, magát, azt a felszínét kapargató jobbik ént, mely folyton kifelé mászna belőle.
Hatalmas levegőt gyűrt le torkán, benne volt egyszerre sok kicsi, aztán az ajtóhoz lépett.
-Gondolom tudja pontosan merre találjuk, ez esetben ne késlekedjünk.
Aztán a nőre újfejt ügyet sem vetve, hacsak nem tömör biccentés kíséretében, lehetőleg Crowle után indult.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

Érdekes apróság volt, hogy pont a rokonsági foka húzta ki Kayne Westerburgot a reggeli zsibbadásból. Nem a személyiségét hátrahagyó tenyérjós, vagy a tény, hogy egyetlen éjszaka alatt előkapartam a bürokrácia olajszagú fogaskerekei közül a papírokat. Nem, a másodunokatestvére és az ő kapcsolata. Láthatóan a főkapitány úr nem igazán szívlelte az olyan rohadt almákat a fáján, mint amilyen Lysistrata volt.
Igazából már meg volt az ötletem, hogy hogyan és milyen formában fizettetem ki vele a segítségem, de nem volt jó az ilyen dolgokat elsietni. Ahogy kifejezte - sokadjára - felettébb sietős volt a dolga. Ki tudja, mit csinált addig Lysistrata a gyerekekkel.
Az én gyerekeimmel. Az én negyedemből.
Kayne hihetett akármit, mégis csak egy északi kurva merészelt nem csak megnyomorítani déli gyerekeket, de közben üzletszerűen betolakodott a területemre.
- Azt nem tudom most hol van. - ismertem be, de a mosoly, ami az arcomon volt nem épp kudarcról árulkodott. legalább is azoknak biztos nem, akik ismertek. - De tudom hol lesz, úgy egy óra múlva. Egy másik nemes totum factumával találkozik Astran tornyában, a csillagvizsgálónál. Ha bérkocsival megyünk, kényelmesen odaérhetünk, viszont az egy zsúfolt helyszín. Ha én csinálnám, onnan inkább követném. De pisztolyt is nyomhat a veséjének feltűnésmentesen, akkor ő fog követni minket. Ezt már magára bízom, végülis a maga családjának dolgozik.
Felesleges szurkálódás volt, de jól esett. Akármilyen áldozatkész volt, és akárhány világ fájdalmát vette magára, hogy jobbnak érezhesse magát a szenvedés közepette, mégis csak egy északi volt. És most az ő közege miatt szenvedtek az olyanok, akiknek nem volt választása.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

Biccentett, mereven és gyorsan, mert ha volt is sértés ebben, nem vette észre, nem akarta, sőt talán egyetértene, együtt ócsárolnának minden Westergurgot, végre partnerre lelne benne, mint mások a bridzsben.
Csak a hatékonyság érdekelte, az idővel kelni birokra megint, szegény gyermekeket azonnal, eszközt nem kímélve menteni, hogy egy óra válassza már csak el egy csaló böfögésétől, izgatottá tette.
Ott hangyásztak zsigereiben az akcióra éhes sejtek, mind űzné már, akármilyen eszközzel a tenyérjóshoz, mert neki az maradt és ezen Astran tornya sem változtat, pedig még kedvelte is.
Bérkocsi, kényelem. Talán Crowle sem volt olyan finnyás, viszont addig jó, hogy elvigye őket valameddig, igaz a férfi lába lassú - és ezt most ő érezte sértésnek, ki sem mondta, nem, soha nem támad iróniájával mást, csak saját fajtáját.
-Akkor egy gyors és feltűnésmentes bérkocsin induljunk, valameddig. Az a lényeg, hogy gyorsak legyünk, talán a toronyban is lesz valamiféle üres hely, ahol kihallgathatjuk, bár kockázatos. Lehet, hogy még a kocsiban elintézem.
Morfondírozott félhangosan, középen is voltak néptelenebb mellékutak, luxusbordélyok, arrafelé pedig sűrűn kiáltozhattak, ha esetleg a jós egy-egy sikolyt mégis kiböffentett volna véletlenül.
Ellenőrizte tőrét, fegyverövén pisztolyát, minden megvolt a feladathoz, gyorsan megbeszélték, a férfi ugyanúgy a hatékonyság alkalmazottja, mint ő, ezért valahol hálás volt neki.
-Menjünk, szerzek kocsit, két utcányira megállhatunk a toronytól, az én képem el fogja bájolni egy percre, pisztolycsövem ugyan már kevésbé.
Értett eggyel a tervvel tömören és a maga részéről már indult is, hogy megfelelő szállítóeszköz után nézzen.
Nem volt nehéz, tudta merre állnak, csupán kis, kényelmetlen séta választotta el őket a puha ülésektől. És egy csomó idő, amit négyszemközt töltenek majd a kocsiban és Kayne már előre tudta, hálálkodni fog. Minden más diskurzus meghaladta nem létező szociális képességeit.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

Tehát Westerburg nem Astran Tornyának ártatlan látogatóit akarta kitenni a - bármilyen tervnél felbukkanó - esetleges nem várt következményeknek, inkább megvárta vagy megelőzte Atticus Greyt a fontos találkozójára menet. Nekem aztán édes mindegy volt, Skeet már úton volt egyébként is, hogy hallgatózzon a találkán. Hacsak nem öltük meg a tenyérjóst, valószínűleg utánunk sem akart lemondani egy ilyen jelentős megkeresést - sőt, ha veszélyben érezte magát, talán még inkább egy másik nemeshez akart dörgölőzni.
- Ahogy gondolja, Mr. Westerburg. A maga negyede, a maga terve.
Ezzel képletes értelemben levettem a kezem az egész kivitelezésről, habár egyébként nem volt vele semmi bajom. Ha a Sötét Negyedben lettünk volna, lehet én is így csinálom. De nem ott voltunk, így itt minden következmény, ami egy félresiklott fogaskerék kipattanása után elszabadul ebből az óraműből azt terhelte, akinek hazai terep volt. Kayne Westerburgot.
Meg sem próbáltam tartani a tempóját, amivel kiviharzott Rose tetoválószalonjából, csak a szokásos kopogással bicegtem utána. érdekes módon nem kérdezett rá a botra, de arra soha senki nem kérdezett rá. A kesztyűre igen, annyi tapintat nem volt az emberekben, de a lábamat valami minden réteget, a királytól a zsebtolvajig, mindenkit átjáró kegyelet védte a kérdésektől. Végülis lehet, hogy hősi módon csatában sérültem meg... valaki ellen. Jó régen nem volt már háború, ez manapság kevésbé állta meg a helyét.
Az utcán néhány tekintet felénk fordult, ahogy elhaladtunk egy bérkocsi után nézelődve, de nem éreztem magam kényelmetlenebbül tőlük. legtöbbször csak pimaszul visszavigyorogtam, mintha rá akarnék játszani a délről felszabadult őrült szerepére, akinek biztosan hittek. Kopott voltam, gyűrött, viharvert. Nem a ruhám, vagy nem csak az. Könnyű volt kinézniük maguk közül.
Miután bemásztunk a kocsi magányába elhelyeztem a lábaimat, aztán a botomra támasztva az állam Kayne felé pillantottam.
- Nem szeretek mindig én lenni a vészmadár, de meg kell kérdeznem néhány dolgot. - kezdtem, a nevét szándékosan elhallgatva. Ha a kocsis nem ismerte fel, jobb is volt. - Bár teljesen megérdemli a drága ismerőse, hogy lassan... nyugdíjba menjen, felkészült arra, hogy mi következik utána? Az ilyen nyugdíjazások általában kérdésekkel járnak. Maga felé főleg, mint... tudja.
Mint egyenes ági rokon, ezt akartam mondani a kissé bénára sikerült virágnyelv mögött. Nem féltem, hogy a kocsis hallgatózik - tudtam, hogy hallgatózik. A kocsisok mindig füleltek, hogy aztán olyanoknak adják tovább az információt, mint amilyen én is voltam. Viszont mivel most nem akartam megvenni a saját híreimet, legalább megnehezítettem a dolgát.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

Elfelejtette, mintha agya lassan működő, rozsdás rugóra járna, avagy emberségét hagyta volna valaki idegen lábnyomában. Megfeledkezett róla, hogy Crowle nem olyan agilis, mint ő és sápadtan, némi pírral vette tudomásul, az út közepén, ahol megvárta.
-Elnézést
Hagyta meg zavartan, bár égő arcát nem felé fordította közben, az néhány ásító házsornak jutott.
A bérkocsiban már rendezte vonásait és halánték masszrozással szerette volna felkészíteni magát a feladatra. Néhány légzés még társult hozzá hosszan, hogy eloszlassa elméjére telepedő aggodalmait, mind a gyerekek, mind a terv sikeressége fölött rettegve.
Elvégre ennek az embernek bevallotta ha cifrázottan is mi minden írható számlájára, illetve újabb gyilkosságot tervezett. Akármilyen is volt Lisystrata, akármekkora megvetés is duzzadt mellkasában.
Minden csak egyre intenzívebben feszített, amikor újdonsült szövetségese éppen a megfelelő kérdést tette fel a finomság köntösébe burkolva. Érezte, hogy homlokát hideg verejték veri ki, de nem volt elég élelmes hozzá, hogy zsebkendőt ragadjon.
-Valamennyire. Ha arra kerülne sor, hogy nyugdíjaznánk a fal biztosítaná papírjaimat, hiszen én ott tevékenykedem…állandóan. Ma például fontos iratokat írok alá.
Éppen ebben a percben esküdni fognak Kayne Westerburg jelenlétére.
-De természetesen semmi sem biztos, így minden javaslatot szívesen fogadok, valamint megfontolom a nyugdíjazást és csak abban az esetben alkalmazom, ha elkerülhetetlen. Félek az lesz, mert nem fogunk tudni mit kezdeni a kollégával.
Crowle okos volt, valóban valami nagyérdeműt látott benne és nem csak éles elméje révén, tudta, hogy elfogult lesz, ha egyszer ennek vége talán túlontúl nagylelkű is.
A kocsi vadul zötyögött, a kocsis nem kímélte a lovakat, tempót kért tőle, hát diktálta és a föl-fölbukkanó macskakövek összerázhatták gyomrukat.
Mindazonáltal az út java részét megtették és dél koszos sikátorai, törött kövei után módosabb útszakaszra értek, minden göröngy kissé engedékenyebben lapult a sebesen forgó kocsikerék alá.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

A katonáknak pofátlanul könnyű volt alibit szerezni, ezt néha meglehetősen irigyeltem tőlük. Elég volt két-három barát, akik az életükre esküdtek volna, hogy Westerburg épp mindháromnak a szekrényében heveri ki a másnaposságát, három különböző helyen. Persze nem mintha nekem gondot okozott volna hasonló eredményeket elérni, de nekem ez általában pénzbe került, aminek meg volt az a rossz tulajdonsága, hogy nem csak nekem volt. És nem is nekem volt a legtöbb belőle.
- Nem akarom feleslegesen felzaklatni. - feleltem a bérkocsi zötykölődése közepette, a kalapom alól nézve a piszkosul fiatal katonatisztet. - Talán senki nem fog kérdezni semmit. De mindig jobb úgy élni az életet, mintha mindenki véget akarna vetni neki, akkor egyik sem járhat sikerrel. Épp csak a nyugalma és a boldogsága az ára, de hát az a magunk fajtának felesleges, nem igaz?
Hányingerem volt attól, ahogy ezt a gondot sosem látott nemest magamhoz hasonlítottam, de biztos voltam benne, hogy Kayne Westerburg hitte, hogy valami magánál nagyobb dologért küzd. Mint most szegény elveszett hibrid gyerekekért, akik biztosan hálás kiskutyaszemekkel fognak rá nézni, mikor megmenti őket, ami megérte, hogy nem aludt tegnap éjjel. Mintha bármit is tudott volna a nélkülözésről. Arról, mikor nem azért nem alszik valaki, mert nyomja a lelkiismerete, hanem mert minden neszt egy eszelősnek hisz, aki éjszaka elvághatja a torkát és háromból egyszer igaza is van. Mikor az őrjítő gondolat tart ébren, hogy a másnap reggel egy ajándék, amit csak a szerencsések kapnak meg, és ebbe semmiféle beleszólásod nincs. Ezt kellett volna átélnie a flotta főkapitányának, hogy megértsen engem.
- Ha tőlem is elfogad néhány javaslatot, a nyugdíjazásnak nem egyfajta módja van. A közvélemény jobban fogja venni, ha azt hiszi, hogy... munkahelyi baleset miatt kényszerül erre a kollega. Vagy méginkább ha lenne néhány közeli munkatársa, aki megfelelő motiváció fejében készségesen elmondják az újságíróknak, hogy már napok óta... fontolgatta a nyugdíjazást, mielőtt megtörtént. Hogy szinte belebetegedett.
Kíváncsi voltam Kayne Westerburg képes volna-e a rokona személyzetét belezsarolni - vagy éppen lefizetni - abba, hogy tovább hízlalják az alibit, de ha nem, én még mindig elsimíthattam neki.
És volt egy felettébb pragmatikus okom, hogy miért tettem volna - ha csak én tudtam, ki ölte meg Lysistrata Westerburgot, az információ felettébb sokat ért.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

Elharapta feltámadó tiltakozását, hogy az alibi miatt lenne sápadt, és a kocsis előtt nem hangozhatott el még kósza utalás sem. Valószínűleg Crowle is sejtette, ha pedig nem, hát nem kell felhívnia figyelmét gyengeségeire. Sietve biccentett, ajka szegletében egyetértő, önironikus mosoly suhant át, a sorsközösség egyetértése.
-Valóban, mi azt hiszem soha nem lehetünk azok.
Erősítette meg keserű mosollyal, hiába választotta el őket társadalmi, vagy faji különbségek szakadéka, úgy érezte ebbe a döntő kérdésben ugyanazt vallják. A maguk számára sem a boldogság, sem a nyugalom nem megengedett.
Meggyőződése volt, hogy őszinte szavakat hall és egyre szimpatikusnak találta a férfit, igazából onnantól kezdve már annak, hogy megtudta, hibrid.
Zötykölődött velük tovább a bérkocsi, ha neszelt is valamit a hajtója, csupán metaforákat hallhatott, illetve a kocsizörgés, lópata kopogás is mind elnyelte diskurzusuk lényegét.
A Varjú értette dolgát, vele ellentétben képes volt hideg logikával gondolkodni, elvégre a szóbanforgó munkavállaló nem a rokona volt.
-Értem, nagyszerű meglátások, a kolléga különben is hajlamos a depresszióra, valamint egészsége sem szolgált túl jól, ami balesetekhez vezethet.
Valami sajnálatos tragédia, amit megfelelő orvos támaszt majd alá, vérnyomásprobléma, elveszthette egyensúlyát egy lépcsőn, szédülések, beleeshetett egy éles tárgyba, vagy csak túladagolt valamit, hiszen gyengék voltak az idegei, szüksége volt altatóra, talán önkezével vetett véget neki. A nemesasszonyok valahol mind depressziósnak tűntek, hatalmas teher a vagyon ugyebár. Fejben már tervezte, hajlott az öngyilkosság felé, esetleg kombinálni kívánta a kettőt. Már rég nem tartották  kapcsolatot, ha nem látja ott senki, valószínűtlen, hogy gyanúsított legyen.
Lassan feltűnt Astran kérlelhetetlen tornya, már nem is annyira a távolban, ő is, hogy Crowle javasolta, jobbnak látta gyalogszerrel folytatni.
Jelezte a hajtónak, hogy eddig és ügyes fékezéssel megállt velük a kocsi, egy lett a negyed forgalmas tömegével.
-Megérkeztünk. Fizetek és mehetünk.
Előresietett, hogy kedélyes csevejjel tartsa fel a kocsist, amíg társának volt ideje kiszállni, légből kapott, de roppant határozott stílusban hagyták el ajkát blődségek.
-Egy kis kutatás, fejlesztés, még ha nem is hiszik az embert tudósnak. Köszönöm a fáradalmait, egészen kellemes napunk van.
Több ilyesmi elhangzott és csak amikor a kocsis elhajtott már, hogy más nagy urak ülepét hurcolássza tovább, indult tovább a Varjúval, vagy ha előrement, hát  Crowle keresésére, egyúttal Atticus után is kutatva. A léhűtő tenyérjóst egyelőre nem látta, talán volt még egy kis idejük, mielőtt felbukkan.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

A fiatal tiszt ráharapott a csalira, amit elé dobtam, mintha néhány találó mondat után azonnal bajtársak lettünk volna. Éreztem, hogy valami nagyra is ki lehetett használni Kayne jóhiszeműségét, meg a szokását, hogy kiteregesse a titkait némi segítség reményében, csak egyelőre nem tudtam, mire. De jó volt elkezdeni építgetni a későbbi tervek alapjait abban a bérkocsiban is, hol ültünk. A depressziós unokatestvérére csak elégedetten elmosolyodtam és bólintottam, jelezve, hogy megértettem a célzást.
Ahogy a kocsi megállt Astran tornyának árnyékában én a sétapálcám adta jogommal élve komótosan és körülményesen száltam ki az utasfülkéből, végigpillantva az égbe törő épületen. A felkiáltójelen, a határtornyon, ami elválasztotta egymástól azokat, akik tényleg nagyságban élhettek és azokat, akik még csak a lejtőn kapaszkodtak, de még nem értek az aljára. A középső réteget, ami a nemesek és az itteniek fejében még létezett. De csak idő kérdése volt, hogy a torony mikor löki odébb a magáról sokat képzelő polgárságot. Mint egy bástya egy arany és mocsok sakktáblán.
- Ha valaki túl feltűnő az észrevétlenséghez, jobb, ha nem is próbálkozik. - magyaráztam szinte mellékesen, ahogy Westerburg csatlakozott hozzám a torony bejáratának lépcsői felfelé kaptatva. - Én az vagyok, és bármilyen elkeserítő ezt hallania, maga is. Mivel mi nem tehetünk úgy, mint aki ott sincs, a legokosabb úgy tenni, mint aki valami másért van ott. Maga velem tárggyal. Én magával. Semmi közünk sem a... kollegához, sem azokhoz, akik neki dolgoztak.
Persze az is okozhatott néhány hullámot a Sötét Negyed pocsolyájában, ha valaki kifigyelte, ahogy a Varjú Matt Crowle a légierő főkapitányával társalog Közép-Estrance egyik legforgalmasabb helyén, de én szerettem a hullámzó vizet. Ha állt, könnyebben ült meg benne a szenny.
Szerencsére nem kellett lépcsőn felkaptatnunk a legtetejébe, ehelyett egy orea-hajtotta felvonó reült fel velünk puhán, mint egy pixi szárnya. Csodálatos volt. Káprázatos. Gusztustalan. Annyi pompa volt ebben az egy kibaszott toronyban, mint szinte sehol máshol, a déliek pedig csak nyálcsorgatva nézhették. Már aki rálátott, és nem fulladt meg a füstködben.
A felső lepényben, ami körbevettem a felvonó aknáját rengeteg ember várakozott. Sokan a csillagvizsgálóra vártak, de jó néhányan csak a hatalmas üvegablakokon bámultak kifelé, a várost nézve. Én is odabicegtem a panorámához, nekidőlve a rézszínű korlátnak és szembefordultam Westerburggal.
- Maga nézzen el az én vállam fölött, én a magáét nézem. Ha észreveszi, akit keresünk, forduljon az ablak felé. Viszont ha már itt vagyunk, tárgyaljunk rendesen, kapitány úr. Mert ha nem csak ezeket a gyerekeket akarja megmenteni, hanem arról is gondoskodna, hogy ez ne forduljon elő többet, a Sötét Negyedben én vagyok rá a legjobb esélye.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

Örült az új ismeretségnek, szinte szabadnak érezte légzését, ha egy hibrid mellett kóstolhat Estrance egyre fullasztóbb esszenciájából.
Itt a polgárság ugyan még elviselhető, az alakoskodás fel-felütötte fejét és mindenki modoros illemmel köszöntötte a másikat. Crowle természetes, udvariaskodása mögött mindig volt valami élc és ezt valamennyire irigyelte tőle, hiszen ő lefutotta ugyanazokat a felesleges köröket, ő kimondta az elcsépelt mondatokat, de a hibrid nem.
Mozgása nehéz és ő nem tud most úgy, udvariaskodva segítségére lenni, mint eddig, hiszen le kellett rendeznie a kocsit és tartott a kockázattól, hogy eggyütt látják őket. Mégis van az a perc, amikor odalopakodhatott egyeztetni. Ekkor hallotta a férfi jogos óva intését. Nem tudott ellenkezni.
-Igaza van, persze és talán ez a legegyszerűbb “taktika” ha nem gondoljuk túl. Igazis…nem tudtam meg végül miben utazik.
Ha társalgóknak tűntek, márpedig ahogy elindultak a felvonó felé kifejezetten feltűnő cseverésző párost alkottak, legalább tudni szerette volna miféle hazugság mögé bújjon. Bár nem feltétlenül árulta volna el igazi pozícióját, ha ugyan volt neki olyasmi, amit először hazudott neki tökéletesen megfelelt, elvégre mindketten a rendet őrizték elméletben.
Futó pillantást vetett a felvonó unásig ismert formáira, figyelmét inkább a délire szegezte, nem feledkezve meg célpontjukról sem, akinek itt kellett lennie, hamarosan.
Úgy tett, ahogy a férfi monta. Megfordult fejében, hogy tulajdonképpen irányítják, éppen őt, de most minden jóhiszeműsége pőrén hevert a másik lába előtt. Elnézett válla felett, finoman biccentett, miközben a tömeget pásztázta.
-Akkor nagyon örülök, hogy megismertem, mert egész életemben ezen szerettem volna változtatni, tulajdonképpen a pozíciót is ezért harcoltam ki, legyen rá módom. Idáig a módot nem találtam, csak falakba ütköztem, de ha Önnek vannak ötletei mély elkötelezettséggel fogadom. Számíthat a támogatásomra. Tudja az a célom, hosszú távon, hogy felszámoljam a hatalmas különbségeket. Csak ez egyelőre lehetetlennek tűnik, egyelőre olyasminek, amiért inkább leváltanának, vagy tűzre vetnének.
Egyelőre nem látta a keresett alakot, várt mivel rukkolt elő a férfi, és már nem is kellett tettetnie a beszélgetést.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

Talán mostanra leesett Westerburgnak, hogy nem az egyik egyszerű, szerződéses rendfenntartó voltam, akinek gyatrán és átlátszóan állítottam magam, de ebből kikövetkeztethette volna, hogy mi is volt a valóság. Vagy nem volt elég nagy nevem, vagy a kapitány úr nem járt túl sokat a város délebbi felén, hogy tisztában legyen az ottani viszonyokkal és funkciókkal.
- Pedig elárultam. - feleltem egy halvány mosollyal. - Őrzöm a rendet, a déli Fal peremétől a Gyűrű déli feléig, széltében meg a Birodalmi sugárút és a Smythie között. És miközben őrködök, begyűjtöm a helyiek tisztes hozzájárulását ehhez a fontos feladathoz. Mellesleg így rajta van a kezem minden ügyleten, ami nálam történik, így ami nem tetszik, azt agyonnyomom a születése pillanatában, ami viszont hasznos, azt meg tudom támogatni. Ezért meg kell mondjam, felettébb bosszantó és piszkája a büszkeségem ez az ügy.
Nem kellett volna ilyennek történnie. Akármelyik idióta is szervezte be a két barmot a csatornában, illendő lett volna engedélyt kérnie tőlem. Szóval ennek hiányában, miután itt végeztünk és Westerburg végre nyugodtan alszik, nekem még volt néhány köröm odahaza. Néhány térdet meg kellett kalapálni az ilyen ostoba döntésekért.
- A hosszú távot egyelőre hagyjuk, kapitány úr, az túlságosan ködös. Rövid távon viszont... Van néhány ötletem. Felettébb sokat segítene például, ha a változatosság kedvéért egy Dél-Estrance-i székhelyű vállalkozás meg tudja vetni a lábát Középen. A forrásokkal nincsen gond, viszont jól jönne egy név, aki támogatna ebben. Akkor ez a vállalkozás lehetne a köldökzsinór, amin keresztül az északi gazdagság táplálhatná a déli nyomort.
Valójában voltak gondok egyelőre a finanszírozással, de erre már meg volt a tervem. És nem csak táplálni terveztem a Sötét Negyedet, ki akartam szipolyozni minden csepp vagyont, ami az északi nemeseknek az ölében pihent és mikor a világ megfordult és már nem volt semmilyük... Nos, akkor majd eldöntöttem, hogyan tovább. Amúgy sem volt valószínű, hogy megérem.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

Normális esetben azt mondta volna utánanéz a férfinak, főleg, ahogy ezt a tartalmas önjellemzést hallotta. De kinek akart hazudni? Nem volt ideje rá és még ezt is úgy kellett lopnia, mint egy tolvaj. Pedig volt abban valami aggasztó, amit Crowle mondott és minden ösztöne azt súgta alaposabban utána kellene néznie a fickónak.
Majd Sinarin után… Az volt a vízválasztó, az időszak, amikor még kapitány, ki tudja az marad-e, ha visszatér a fővárosból.
-Érdekes, nos ha ezt a mai tervet végigvisszük, biztosíthatom hálámról és nagylelkűségemről.
De azt meg fogja nézni pontosan hová, mibe teszi a pénzét. A férfi büszkeségére biccentett, ő úgy gondolta az övé jelentéktelen hiúság, más motiválta, de úgy érezte előzőleg kifejtette már, nem most állt le szándákaival győzködni, már Cowlenek is hinnie kellett valamennyire benne. Legalábbis erre számított.
-Valóban táplálnia kellene, elsősorban északnak, de nos rendben. Ha maga megmutatja az eszközt, akkor végre valódi céljaim is beteljesedhetnek Ön által. Csak tudnom kell miféle vállalkozás, tehát az ügy részleteit majd és ellenőrizni valóban a szegények kapják-e meg a pénzt. Ha az megvan, hogy nem lesz annyi éhező az utcákon, ha többé nem fordulhat elő Timmy és a többi gyerek koldulása, így elrablása, mindent megkap a nevemmel eggyütt. Én magam mint mondtam eddig falakba ütköztem, de nem is volt érzékem az üzlethez soha. Remélem nem hiszi, hogy nem bízom magában, egyszerűen csak szeretnék biztosra menni.
Közölte, aztán bizony feltűnt Atticus Gray is. Azonnal az ablak felé fordult, csak tekintete mászott el a tenyérjós irányába. A férfi egyedül volt, bárkivel is jött találkozni, még nem futottak össze. Most kellett elkapniuk.
-Lát valakit, aki felé igyekezne? Le tudja foglalni? Addig én megszólíthatom és nos…motiválhatom.
De hallgatott Crowle konkrét terveire is, ha voltak neki.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

Elnyomtam egy elégedett dögevő mosolyt, ahogy Westerburg a nagylelkűségéről biztosított. Ő még nem tudta ez pontosan mit is jelent, de nem kellett hozzá sok idő, és részleteiben felvilágosítottam róla. Talán nem részleteiben. Nem mindben, legalább is, épp csak annyiban, amit tudnia kellett.
- Ezért felettébb hálás vagyok, Mr. Westerburg. - mondtam végül semlegesen komoly arccal, már ha én egyáltalán még tudtam olyat. De legalább nem vigyorogtam, már ez is kész csoda volt. De a férfi óvatosabb volt, mint arra először számítottam, de legalább is kinézte belőlem, hogy a saját zsebem tömöm meg az ő jóindulatát kihasználva. Azt hitte rólam, hogy pont olyan vagyok, mint az északiak.
- Nem cukorkát akarok osztani. - ingattam meg a fejem. - Attól csak a hasuk fájna. Közvilágítást akarok a sikátorokban, ahol kirabolnak embereket. Kórházat akarok, ahol nem a pálinka az egyetlen gyógyszer. Munkásokat a csatornákba, meg az utcákra, akik a mocskot takarítják. A pénz hozzám fog jutni, én pedig ezekre költöm. Meg a munkások fizetésére, akik nekem dolgoznak majd. Tudom, hogy nem hangzik tündérmesének, mintha arany hullana az égből, de a mesékkel ellentétben ez valóság lehet. Csak kell egy kellően hangsúlyos aláírás néhány papír alá, mint támogató.
Az még nem fogalmazódott meg a fejemben, hogy pontosan milyen vállalkozásba kezdenék bele, ezen csak azután volt értelme gondolkozni, ha már minden egyéb körülmény kész volt. Az, hogy mit nyomott ki magából az a gyár teljesen lényegtelen volt. Nem az tette jövedelmezővé. Az minden máson múlt.
Kayne Westerburg kijelentéseire elnéztem a válla felett, de egyelőre nem láttam Atticus Grey jövendőbeli partnerét. A nemesek mindig késtek, miért épp a szolgáik lettek volna pontosak.
- Még nem. De menjen, én őrt állok és elhárítok minden... zavaró tényezőt.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

Crowle mosolya elkerüli, figyelme szavain pattog, agya máris gyártja a közvilágítást és kórházakat.
-Egyszer csinálni akartam egy segélyszervezetet, amiben tulajdonképpen hasonló dolgok szerepeltek volna, önköltségből, de visszautasították minden kérvényem. Észak politikailag, tisztes úton legalábbis nem engedélyez délnek semmit. A déliek nyakán taposva tör előre, a mélyszegénység emeli magasra. Olyan ostobaságokra vetemedtem, minthogy hibrideket bújtatok a saját házamban és látom el. De ez nem megoldás, ez cukorka. Igaza van. És talán nekem is felejtős a törvényes út, talán zsarolással kellett volna kiharcolnom ezeket, olyan ésszel, mint amilyen Önnek van uram, ezért gondolom, hogy eszközként a kezében mindketten azt érjük majd el, amit most mond. Közvilágítást, kórházat, iskolát, munkásokat, tulajdonképpen megszűnik Dél, bár hogy teljesen eltűnjön ahhoz sajnos az én pénzem sem elég.
Biccent, ő elhiszi, hogy Crowle is ezt akarja, bár az aláírásnál mély levegőt vesz.
-Sok mindenhez több támogató kellene és kevés az én egyszer volt nevem, amit higgye el már csak ezért használok, mert tudom, hogy mégis számít valamit. De ez majd a következő lépés lesz, és a részletek megbeszélése szintén. Egyelőre nagyon örülök magának, de koncentráljunk a gyerekekre.
Próbál összpontosítani, ki is szúrja a célpontot, noha a partner egyelőre hiányzik. Már csak biccent, de már indul Atticus nyakára, sebesen és szinte hangtalan suhan mögé könnyű lépteivel, a tömeg és zsivaj éppen elnyomja.
Nyakába éri egy másik Kayne Westerburg jeges lehelete, egy olyan emberé, akit Crowle se látott akcióban, akit csak lázas célok hajtanak és sosem volt rest ölni, lelkiismeret és szemrebbenések nélkül.
-Egy hangot se, különben itt és azonnal meghal, tudja, érzi a hangomon, hogy bármire képes vagyok, nem Atticus? Nem megmondta Lysistrata, hogy az unokaöccse veszélyes? Egy pillantást sem, különben halott és én aztán el tudom tusolni az ügyet. Kövessen!
A célpont sosem bátorságáról volt híres, így elég csak egy bizonyos oktávot megütni vele szemben, érezni a másik habitusán a kiontott vért szagát, vagy akár elszántságot, tudni, hogy Westerburg kapitánysága mögött kiképzett harcos rejlik, kevesebbért is követné. Oda viszi, ahogy Corwlevel is megbújtak, szorosan maga előtt tereli, sietős léptekkel, karját időközben hátracsavarja, szinte észrevétlenül és csuklójára fog. Olyan keményen préseli össze, hogy nem csak nyoma marad, de a férfi  mozdulni sem bír, verejtékezve, zihálva egy irányba taszigálódik. Aztán valami halk “kérem” és egy ideges “Westerburg mi ez?” elhagyja ajkait, de Kay érzi benne a színjátékot, Atticus Gray ugyanis pontosan tudja, mit akar tőle.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

Westerburg hibája az volt, hogy nyíltan kijelentette mit is akart tenni, az pedig nagy hiba volt. Észak nem akart segíteni a Sötét Negyeden, nekik ez volt kényelmes. Bármi, ami ennek a kizsákmányoló status quo-nak ellene ment, mint a kapitány segélyszervezete, csírájában elfojtásra került. Nem, ha valaki el akart érni bárminemű változást kegyetlenül hülyének kellett néznie az összes vastag valagú nemest és a sötétben tartani őket. Ott, ahová igazán való volt az összes.
- Nem, a maga pénze nem. De ezen ne aggódjon, szépen-lassan meg lesz rá a kellő vagyon. Erről majd gondoskodom. - mosolyodtam még el utoljára, mielőtt útjára engedtem.
Érdekes volt látni mennyire otthon érezte magát a fenyegetésben. Mint egy kígyó, ami az árnyak között végre levethette magáról az emberi gúnyát és kinyújthatta a méregfogait a prédára, aki gyanútlanul az útjába került. Sem kétely nem volt az arcán, sem bizonytalanság, még az a kényelmetlen rosszallás sem, ami eddig egy mellékzöngeként lapult a hangjában, amikor hozzám beszélt.
Nekem nem kellett ahhoz különösebb erőfeszítést tennem, hogy több helyre figyeljek egyszerre, a belém forrasztott hibrid agytekervények maguktól is úgy válogattak minden hangot, képet és mozdulatot, ahogy egy holló válogatta a vacsorája darabkáit. Egyszerre láttam a lassan megérkező, ám Westerburg látványára tétován megtorpanó nemesi szolgát, aki Atticus Grey várva-várt partnere volt, és egyszerre hallottam a beszélgetést, ami a kapitány folytatott az unokatestvére tenyérjósával. Meg sem rezzentem, ahogy megindultak felém, csak nekidőltem a kilátó rézkorlátjának és felöltöttem egy szürke mosolyt.
- Szép napot, Mr. Grey. Ha nem bánja, most elhagynám a szokásos tenyérbemászó megfélemlítést, mivel felettébb sietős a dolgunk. Szóval ha elmondja, amit tudni szeretnénk, már itt sem vagyunk.
Mielőtt idejöttünk persze elszórtam néhány érmét a ráérősebb bérgyilkosok között, ugyanis nem akartam, hogy ez a kétszínű patkány akárkinek is beszéljen arról, hogyan látott együtt Kayne Westerburggal. Ha a kapitány életben is hagyta, Atticus Grey akkor sem hagyta el élve ezt a tornyot - de ha mégis, az utcát semmiképp.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

Biccentett tömören és tárgyilagosan, mert a szegénység felszámolása más napirendi pontra tartozott.
Minden idegszála a gyerekek megmentésére állította magát, ott villogott agyában, mint egy gépben a cél és szemeit már az áldozaton tartotta, hogy rövidesen becserkéssze.
Különösebb probléma nélkül meg is történt, noha ő képtelen volt szemmel tartani Crowle útját konkrétan.
Grey már tőle is berosált, lévén nem bátorságáról volt híres és tenyérjósként is jóval ambiciózusabb emberek mögé húzódott. Ahogy azonban feltűnt Crowle, egészen bepánikolt. Bár nem kezdett rikoltozni, színeváltozásából és remegéséből mély félelem bűze áradt.
-Rendben, rendben, sietős a dolgom és… A társam? Valakivel találkozóm van, ő gyanút fog fogni, ő riaszthatja… Maga Westerburg? Mit akar maga egy ilyen alakkal?
Próbálkozott, rengő tokával, miközben Kayne a Varjú felé biccentett.
-Ő már gondoskodott a barátjáról Atticus. Most koncentráljon ide, aztán megfordulhat és elmehet, hogy ismét új személyazonosságot csináltasson, hiszen Lysistrata nem fogja elviselni az árulását. De én olyan piti alakokkal, mint maga nem foglalkozom. Nekem csak információ kell, hol tartja az unokanővérem a hibrid gyerekeket? Ha hazudik, bárhová maga után megyek, álmában fog meghalni, a torkát metszem el.
Hajolt hozzá közel, egészen, úgy, hogy pisztolya hideg csöve szövetkabátját súrolja, de érezze meg alaposan a fémet csigolyái között. Könnyű volt, szinte röhejesen egyszerű, hiszen ahogy sejtette, Atticus Grey Északot nevezte meg.
-Tehát azon a telkén, tudja hol van, igaz? Egy titkos, fallal körülvett terület. Úgy tudják, hivatalosan, hogy üvegház, de valójában kísérleti színhely. Olyan magas, nem látni be, megoldja. De nem is érdekel senkit. Ha kiderülne micsoda akkor se zavarna, úgy tudom az Akadémia támogatja is, a dékán, tudja? Szóval az unokanővére nem csinál semmi törvényelleneset, mert a kísérletek eredményeit prezentálja. Előadást is tart, szövettan, genetika, hibrid kutatások, hiszen ez mindig is divat volt, nem értem Westerburg.
Ekkor már ő is arra gondolt, hogy megöli, döbbenetében mégis elengedte. A férfi, hacsak Crowle másképp nem tett, el is tűnt a tömegben, noha egy bizonyos utcánál soha nem jutott már tovább.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

Egy viszketésnek engedve oldalra rántottam a fejem, aztán ragadozószerűen elvigyorodtam Atticus Grey felé.
- A kettőnk dolgához magának semmi köze, Mr. Grey. És ahogy a kapitány úr mondja, nem kell aggódnia, a várva várt társa már értesítve lett, hogy a találkozójukat elnapolták.
Legalább is így is lehetett értelmezni azt, hogy az előbbi megtorpanás után Atticus partnere a kialakult helyzetet látva sarkon fordult és sebesen elindult lefelé. Csak reméltem, hogy Skeet nem aludt el és volt esze követni, akárhová is ment. Persze nem ezért voltam itt, de egy bandavezér mindig bandavezér maradt, és sosem jött rosszul egy-két újabb... kényszer-beosztott.
Ahogy a tokás tenyérjós elhadarta, amit tudni akartunk és felszívódott a tömegben egy pillanatig nem tudtam mit mondani, csak vigyorból vicsorrá torzult arccal, remegő ajkakkal néztem utána. Genetika. Szövettan. Reméltem, hogy ezek után kitaposhatom a belét is a drága westerburg grófnőnek, csak úgy a miheztartás végett.
- Gusztustalan. - mondtam végül, visszanyerve az uralmat a vonásaim fölött. - Igazán kár, hogy a legtisztább megoldásként csak Lysistrata úrnő megy nyugdíjba ma. Jobban érezném magam, ha felgyújthatnánk az egész kastélyát. Csak a jó emésztés végett. Innen viszont már maga a szakértő, Mr. Westerburg. Én ilyenkor általában csak fizetek valakinek és várom a jelentést. Tudja, mint önkéntes rendfenntartó.
A metaforák és szójátékok megunhatatlanok voltak. Még akkor is, amikor már semmi funkciójuk nem volt.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

Atticus Gray sápadozott, alig állt a lábán, de nem is annyira kellett neki, tartották.
Agyának űzött részei talán társa után sikoltottak, hangot nem adott és azt már gondolatai sem érték többé el. Bár ő nem látta, hogy gyáván elmenekülnek, annyira lefoglalta a Crowletől való “indokolatlanul” heves rettegés
Őt is megrázta, amit hallott, még ha meglepődni nem is tudott rajta, csak egy pillanatra rebbent meg tekintetében a döbbenet, aztán az arcél arc eltakart minden továbbit. Kayne Westerburg még harminc sem volt, de ezalatt megtanulta tökéletesen elrejteni érzelmeit. Az unokanővére különös kegyetlenséggel lesz meggyilkolva, de kezében a fegyver most nem remegett meg. Crowle mimikájára is csak futó pillantást fecsérelt.
-Nyugodjon meg Mr Crowle, ki fogjuk használni a kastély lehetőségeit, de csak okosan. Szeretett volna fényt hozni a sötét negyedbe, az pedig nagyszerű kezdőtőke lesz.
Nézett a távolodó alak után, majd biccentett társa szavaira.
-Tudom. Nos, a helyzet a következő. Valószínűleg nem egyedül lesz ott, az őrség nem tudom mennyire erős, de bizonyos fokú védelme lehet a helynek. Én azonban el tudom intézni őket, az orvosokat magára bízom, ha kísérleteznek, lesznek. Tehát nagyszámú személyzettel számoljunk. Az utat ismerem, innen felszállunk egy hintóra, aztán a felfelé vezető villamosra, arrafelé már ismerős vagyok. Egy javaslatom máris van, de mint rendfenntartó talán több tapasztalattal rendelkezik, ki tud javítani. Adjuk ki magát Crowle, kutatónak, míg én maradok a leggusztustalanabb szerepben, a nemesében, aki tudományos érdeklődést mutat. Mit szól? Közben a részleteket megbeszélhetjük odafelé menet.
Indult volna, sietősen, azonnal. Tartott tőle ugyanis, hogy Crowle csapatot akar szervezni és éjszaka rajtaütni, de félt, hogy nem volt rá idő és ha hivatalosnak tetszett az egész, akkor bizonyára nem volt akkora biztonsági rendszere, vagy ha igen, ezzel a hazugsággal bejuthattak, hiszen ő is egy volt közülük.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

Először fel sem fogtam igazán, hogy Kayne Westerburg mit ajánlott fel az unokatestvére kastélyával, annyira elképzelhetetlen volt. Persze a hozzám hasonló, farkasveremben mozgó varjak mindig óvakodtak az odavetett eleségtől, amit nem magunktól kapartunk ki, mert ingyen ebéd nem létezett soha. Ráadásul a gróf azt mondta, hogy ki fogjuk használn, tehát önmagát is beleértette - ezzel pedig egyelőre ellentmondó érzéseim voltak.
- Ha rám bízná, amit nehezen tudok elképzelni, lennének vele ötleteim. De igaza van, hogy talán jobb semmit nem elpazarolni.
Ennek ellenére Lysistrata úrnőt még mindig felgyújthattam egy hordóba tömve, ebben nem állított meg senki.
- Amennyire én tudom a köztiszteletben álló kutatók mind legalább őszülnek. - dőltem neki a korlátnak egy pillanatra. - Ráadásul nem hiszem, hogy hitelesen tudnám adni a szerepet. De talán egy kutakodó buzgómócsing felügyelőt, akit az akadémia küldött ellenőrizni a dolgokat, talán el tudok adni. Annyira lefoglalja majd őket, hogy a valóságosnál jobb színben tüntessék fel azt, amit ők csinálnak, hogy arra nem fognak figyelni, amit én. Viszont ha rendesen akarja csinálni, előbb meg kell látogatnunk valakit a Sötét Negyedben. Egy ilyen munkához felszerelés szükséges.
Callie biztosan örülni fog, hogy megint az ő vagyonát terveztem hízlalni, de más nem kevert megbízható löttyöket az egész negyedben. És tényleg szükségem volt néhány dologra. Drasztikus fajtára és kevésbé drasztikusra is.
- Menjünk, Mr. Westerburg, mutatom az utat.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

-Szívesen meghallgatom az ötleteit
Vágta rá azonnal, de nem mert olyan egyértelmű és feltétlen bizalmat mutatni felé, még. Lysistrata pénze viszont nem érdekelte, volt saját vagyona amitől szabadult volna, legalábbis egy részétől.
Gyorsan vázolt egy tervet, ami hirtelen eszébe jutott, aztán Crowle kijavította, noha kereste rajta az ősz hajszálakat, egyet sem szúrt ki.
Végül biccentett a buzgómócsing felügyelő kapcsán, még ha nem is tűnt ugrálós személyiségnek. Ez a részlet kevésbé foglalkoztatta, úgy gondolta róla sem feltételeznék, hogy igen, bár mintha szimpatizálna a hibridekkel, képes lenne bárki életére törni miattuk.
-Legyen buzgómócsing.
Bicentett, aztán összeráncolta szemöldökét, mert nem tetszett neki az időhúzás. Minden perc számított, úgy érezte fogyatkozik a gyerekek esélye, mégis…
Hallgatnia kellett rá, ha elbuknak senkit nem fognak tudni kihozni. Belement hát.
-Rendben. Mutassa az utat és szerelkezzünk fel, csupán arra kérem igyekezünk.
Tette hozzá és követte a felügyelőt, akár a csatornába is visszament volna utána.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

Hát persze. Nem kellett sok, hogy Westerburg kijavítsa magát a kastély ügyével kapcsolatban, végülis én csupán egy déli senki voltam. Egy okos, kompetens senki, akire néha megérte hallgatni, de attól még ő volt a nemes úrfi. Én csak a kosz voltam, aminek néha meg volt engedve, hogy gyémántra tapadjon, ha az épp leesett a földre. Ennek ellenére nem lett volna rossz egy ilyen kapcsolat - azt ráértem később eldönteni, hogy mikor akartam megölni a légierő nagyrabecsült flottaparancsnokát. mert hát félreértés ne essék, az soha nem szerepelt a terveimben, hogy majd ő lesz az egyetlen nemes, aki túléli a vihart. Akárhogy meglágyult a szíve egy marék hibridgyerek szomorú sorsa miatt, attól még csak egy nemes volt. Minden, amit megvetettem.
Elfordultam Estrance talán legpompásabb látványától és lebotorkáltam a lépcsőn, le a toronyból a nyüzsgő utcára odalent. Ahogy a lábam mellett elrohant egy patkány legalább az a tudat megnyugtatott, hogy Skeet ezúttal nem aludt el a parancsot követve és pontosan tudta, hogy mit vártam el tőle.
- Jöjjön, kapitány úr. - mondtam, miközben elindultam az ismerős füstköd felé a láthatáron. - Ahová most megyünk, oda tisztes kocsis nem teszi be a lábát.
Estrance lépésről lépésre folyt át a gazdag fényűzésből a keserű nyomorba, ha az ember követte Sinan napjának sötétebb arcát. Érdekes kép volt ez, sosem voltam igazán vallásos, de volt valami festői igazság abban, hogy a nap keletről nyugatra haladt, mintha érinteni sem akarná a délen elterülő Sötétet. Abba a füstbe még az istenek sem szívesen ereszkedtek alá.
- Én elég sok kártyát terítettem maga elé, Mr. Westerburg. - mondtam közben a nemes felé sem fordulva. Azokon az utcákon, amikre lassan rátértünk soha senki nem nézett a beszélgetőpartnerére séta közban, különben kereshette a tárcáját. - Maga elég keveset. Igazán elmondhatná, miért pont az árva hibridek érdeklik. Miért nem a kihasznált tündérek. Vagy a falábú veteránok, esetleg a falábú emberkölykök, akik rossz helyre léptek a gyárakban. Miért a hibridek?
Nem mintha bármilyen választól megváltozott volna róla a véleményem, de ettől függetlenül érdekelt. Szakmai kíváncsiság volt, hiszen ebből a kíváncsiságból éltem. meg a védelmi pénzből, de ez lényegtelen volt.
Én tudtam, melyik utcasarkot keresem. Tudtam, nagyjából ki fog ácsorogni a félig leszakadt rézlámpa alatt, amiből az orea fénykövet már évekkel ezelőtt újrahasznosította valaki.
- Jonathan. - biccentettem meg a kalapom a langaléta kamaszfiú felé sétálva. - Látom ma sem vagy szabadnapos.
- Sajnos azok nem fizetnek, Mr. Crowle. - válaszolta Jonathan, miközben eldobta az eddig rágcsált dohánylevelet és sanda pillantást vetett Kayne Westerburg felé - aztán menekülőre fogta. Mielőtt nagyon messzire juthatott volna a botom horgas végét beleakasztottam a vállamba és magam felé rántottam.
- Á-á, ne olyan sebesen. Üzletelni jöttem, ne ugrálj. A másik bácsi sem harap.

×My insomnia eyes×

Kayne & Matt

Csak az előnyeit látta ennek  kétes kapcsolatnak és nem gondolkodott sokat a lehetséges következményeken.
Mindig célorientáltnak tartotta magát, most sem számított más, minthogy biztonságban tudja a gyerekeket és kifizessen egy újabb nemest, akinek meg kellett halnia, hiszen ő csak eszköz volt, kapitány Estrance sakktábláján.
Biccentve fordult be Crowle után, egyetlen felesleges szó nélkül. Örült, hogy olyan helyet fedezhet fel, ahol talán még nem járt, hiába ismerte a város kétesebb területeit.
A mocsok nem zavarta, az, hogy háttal beszéltek hozzá a legkevésbé sem, a sikátorokban bujkáló árgus szemek, vagy ködös utcák, a pénzére leső csavargók. De hiába kérdezett, és ahogy levegőt vett abba is beletörődött, mondania kell valamit, hogy meggyőzze ezt az embert, bár gyűlölte fényezni magát és ez most sem állt szándékában.
-Mert még nem találtam ki a módszert, amivel mindenkin egyszerre segíthetnék és eltörölhetném a rangokat, vagy nemességet úgy, hogy senkinek se essen baja, aki nem érdemli. Valóban, a hibridek közelebb állnak hozzám, jól látja. Az az igazság, hogy egykor szerettem egy hibrid nőt és miattam halt meg.
Közölte kurtán, csak a tört igazságra fókuszálva, pedig gondolatiban tekergőzött még, hogy szerinte ők a legmellőzöttebb és megvetettebb faj, akikkel igazságtalanabbul bántak, nekik van legcsekélyebb esélyük feltörni és lemosni önnön fogyatékosságaikat, mint madárkarmok, állábak, állati tekintetek. Csak a csúnya igazság, lélektelenül, tárgyszerűen, mert ekkor még hitte, hogy ez úgyis kiölt belőle minden érzelmet.
Ahogy odaértek a langaléta alakhoz, futólag végignézett rajta, bár Cowle előbb mozdult nála és rántotta vissza a srácot.
-Valóban nem Jonathan, a felszerelésért pedig többet fizetek, legyen a duplája. Bár az aranyaim jelenleg biztos helyen vannak, így előre nem tudom odaadni, de kocsit küldök magáért holnap éjfélre, Északra hozza majd.
Remélte addigra minden gyereket biztonságba helyezett.

×In search for justice ×

Kayne & Matt

Tehát rátapintottam korábban, Kayne Westerburgnak tényleg lehetett egy hibrid szeretője. Egy cseléd, egy prostituált, nagyon más nem igazán. Egészen biztosan nem a kiszemelt jövendőbelije volt, főképp, hogy azok nem halnak meg botor nemesek miatt. Azt kívántam, bárcsak megbotránkoztam volna ezen. Bárcsak felhergelt volna, mintha egy sosem hallott tragédiát mesélt volna, de nem ez volt. Mi csak eszközök voltunk, olyan sokan haraptunk fűbe azért, mert egy nemes épp elrontott valamit, vagy túl messze nyújtózott, hogy szinte mindennapos történet volt. És az, hogy Westerburg kapitány ezt mégis úgy élte meg, mintha az egyetlen tragédia lett volna az életben, csak tovább verte a véres éket az agyamba, ami kettétépte a "mi" és az "ők" fogalmát.
Ezek után Jonathan felettébb bizalmatlan fogadtatásával foglalkozni szinte felüdülés volt. Ismerős félelem volt ez, és ismerős érdeklődés csillant meg a szemében Westerburg ostobán nagylelkű javaslatára.
- Nem tudom, ezt igazán meg kellene beszélni a főnökömmel...
- Mondd meg neki, hogy velem üzleteltél. Az úrfi csak a mecénásom, az aranya meg nem fog a körmötökre égni. - Legalább is reméltem, hogy Callie elhitte, hogy nem voltam elég ostoba rossz üzletet kötni a flotta kapitányával. Vagy épp vele, az egyik lótifutiján keresztül. - Most kapsz két aranyat azért, amit veszünk. Megfelel?
Jonathan arca erre valamelyest megnyugodott és nagy elánnal zsebre dugta a kezeit.
- Jól van, Mr. Crowle, mit venne? Cukrot, sót, esetleg borsot?
Persze, végülis Callie csak egy konyhát üzemeltetett. Egy konyháról meg ilyen dolgok kerültek ki, ezt a hülye is tudta.
- Most inkább készételek érdekelnének, Jonathan.
A drogdíler tekintete összeszűkült, aztán lopva körbenézett és intett, hogy kövessük a legközelebbi sikátor felé.
- Jobb, ha megyünk, Mr. Westerburg. Ne aggódjon, a Csalogány emberei nem elég ostobák összeakaszkodni velem. Felettébb baráti a kapcsolatom a főnökükkel, valószínűleg ő maga mérgezné meg őket.