In and out - Eydn & Matt

× In and out ×

Eydn & Matt

Volt abban valami felemelő, ha valaki a zsebéből meg tudta fizetni a szabadságát és azt, hogy a feleslegesen pattogó rendfenntartók békén hagyják - éppen ezért volt kibaszott zavaró, ha ennek ellenére még sem úgy működött a rendszer, ahogy annak kellett volna. Elvégre ha ilyen elcseszett rendszer volt, a minimum annyi lett volna, hogy kiismerhető módon nem teszi a dolgát. De abból ítélve, hogy három razzia történt az elmúlt kilenc napban, egy Kirkhamnél, egy a Perchben, egy meg Kétkezes Rob pincéjében, kezdtem megérteni az üzenetet. Valaki délen nem volt hajlandó korrupt rendfenntartót játszani. Valakinek hősködnie kellett, és mivel nem egyedül csinálta, valószínűleg valaki olyannak, akire hallgattak. És az, hogy kénytelen voltam valakiként hivatkozni rá, felettébb bökte a csőröm. Szerettem tudni a nevét annak, akit el kellett tenni láb alól.
Persze egy normális világban eltűntetni az egyetlen rendfenntartót, aki valamit csinál felettébb gyanús lett volna és sok nem kívánt következménnyel jár, de ez nem egy normális világ volt. Itt sokkal jobban átment az üzenet, hogy Matt Crowle azt szeretné, ha békén hagynák. A békéért fizet. A zaklatásért is, csak éppen máshogy. Ehhez azonban meg kellett tudnom melyik mitugrász volt az, aki felzavarta a szépen épülő pocsolyám állóvizét.
Úgy löktem be a Szerencsevadász ajtaját, mintha az is az enyém lett volna, erélyesen a padlóhoz koppantva a botom minden lépésnél. Cael már ennyiből tudta, hogy mi a helyzet, szóval csak lopva sóhajtott egyet a söntés mögött és törölgetni kezdett egy korsót, csak hogy legyen alibije, ha esetleg kikérdeznék. Pont ezért jártam az ő kocsmájába, az öreg lidérc tudta a dolgát és tudta, mi nem az ő dolga.
Mikor elég szem fordult felém levettem a kalapom és magas hangon füttyentettem, hogy a többi is észrevegyen.
- Van itt valaki, aki keresne egy kis pénzt? - kérdeztem a beálló - majdnem - csendben. - Be kellene menni valahová, elhozni valamit és kijönni. Húsz aranyért.
Ennyi talán elég volt kedvcsinálónak, szóval csak intettem Caelnek a szokásosért, és letettem magam egy asztalhoz. Valakinek csak kell ebéd az elkövetkező három hétre.

 

 >  In and out <

 

 

  Nem volt törzsvendég, de nem is volt nehéz őt itt találni. Ha! Ha a preferált zugok egyike még éppen nem élvezett társaságot és a mai szerencsés napon ez volt a helyzet. Amíg ő meg nem érkezett, úgy pár órácskával ez előtt. Két pohár pihent előtte, mert mindig kettőt kér, ám az egyiket szigorúan üresen. Teszi ezt azért, hogy az unalmasabb pillanatokat eltöltse olyan jelentős játékokkal, mint egyik pohárból a másikba önteni a szeszt. Olcsó játék hülye gyerekeknek, de maradéktalanul hatásos, ha éppen magányra vágyik. Bár nem ördögtől való tett a részéről egyszerűen odabökni a pohárra és közölni, hogy a puszta - társalgást nem magában foglaló, társaságának változó díját abba lehet dobálni. Vagy csak nézzék részegnek. Jelenleg az utóbbira apellált. Még éppen ráfoghatja tagjainak elrendezésére, hogy nincs szétcsúszva. Kényelmes, ahogy már szinte az asztalon fekve, jobbjával kitámasztva a homlokát pihenteti szemeit. Egy óvatlan pillanat elég, ha elbóbiskol, tisztán tízpontos kivitelezéssel megfejelné az asztalt. Semmi hangulata sincs a közröhej tárgyává válni, inkább csak szolidan élvezni az őt körülvevő nyüzsgő duruzsolást. Illetve, hát élvezné, de ebbe az egészbe egyszerű fennköltséggel belerondít egy éles hang. Nem! Ez messzemenőkig nem az a szint, amire az ő sajgó feje akár csak egy kicsit is vágyna. Ha éppen akadna, aki feszegetné a miérteket, nyilván készségesen elárulná, amúgy meg nem. De mivel a figyelmet igénylőnek a pillanat hevében ezt kívánta... lehet jobb, ha tud róla? Hogy az amúgy alvásra szánt idejét jó néhány igen fejhangon és a sikítás minden borzalmas hangszínében kommunikáló, nagy fogú, nagy karmú, igen akaratos, szinte már-már erőszakos, valószerűtlenül egy polip és egy bika nászából fakadóan létrejött, harangfejű, feltehetően nőnemű egyedekkel tengette. A hallottak azonban feledtették vele ezt a rosszindulatú kívánságot, mi több, érdeklődve futtatta végig a tekintetét a jelenlévő társaságon.  
Túl szép ez az ajánlat! - meglepődne, ha nem ugrana rá senki. Ahogy azonban térülnek-fordulnak a gondolatai kénytelen egyetérteni a szinte bántó -talán csak kezdeti- érdektelenséggel. Túl szép... Vajon, hány foga bánná? Mondjuk az összesen kívül!? Egyszerűen csak mozdítania kellett volna egy kicsit a csuklóján, hogy tünettőleg hátat fordítson a még nem felhajtásnak. De egészen megdöbbentő volt, önmaga számára, hogy az esélyeit latolgatta e helyett. Akkor is, ha vonzó az összeg, akkor is, ha jócskán megkönnyítené a jövőre vetített terveimet... Megéri? -ezt fontolgatva tápászkodott fel, nagy lustán.  
Nem lehet azt mondani, hogy nem adta meg másnak a lehetőséget, az elsőbbséget, igazán nem ragaszkodott hozzá. Egy visszalépéssel az alig egy kortyot dédelgető poharáért még vissza is nyúlt, ha már kifizette, igazán nem hagyja ott másnak.  
- Ha megfelelek valaki-nek? - lépet oda ahhoz a bizonyos asztalhoz. A “le ülhetek” udvarias kérdését pedig csak egy kérdőnek szánt biccentéssel és magasabbra húzott szemöldökkel ejti meg, ha rá esik a férfi figyelme. Ellenkezés hiányában, de esetleges vonakodás ellenére, sőt egy esetleges konkurencia mellet is leteszi magát az üres székre, meg a poharat az asztalra. Így meghittebb odakönyökölni hanyagul a falapra, a kis üvegdarab mögé.
- A bőkezű ajánlathoz némileg... egyszerűnek ígérkezik a feladat. - köntörfalazás nélkül tapogatózik mimikájával, nüansznyi jelét adva annak, hogy simlisséget sejt. Vagy pusztán csak hozzászokott a csekély jövedelemhez. - De! - siet egy esetleges válasz elébe. - Mielőtt kiderülne mit is szeretne a tulajdonában tudni, előzze meg az a kérdés, hogy: honnan? - mert nem mászik bele minden szarba szánt szándékkal. Igyekszik éreztetni ezt, dacára, hogy nincs hírneve. Bár felfogható ez a képen is, hogy nem lesz rest felárat szabni, ha még is kiderül, hogy rizikósabb a hova, vagy a mit. Addig azonban osztatlan figyelmét élvezheti a leendő megbízó, legalább is értékelhető ideig. Pedig egyre biztosabban érzi úgy, hogy van valami ismerős a közelében.

× In and out ×

Eydn & Matt

Persze a húsz arany olyan varázsszó volt idelent, amit még a tündérek sem tudtak felülmúlni. Végülis kevesebbért is ölték már halomra az emberek, szóval nem volt ennyi pénz, ami nem vérfoltokkal tarkított érmékből állt volna. Persze ez sem volt teljesen tiszta, de a tisztaság túlértékelt volt.
Volt is jelentkező, nem is egy. Az idősebbik Smith fivért elküldtem, mert túl felismerhető volt és túl sok dologban volt már benne, ráadásul a fiatalabbik biztosan kihasználta volna a helyzetet a maga javára. Gyufás Timmy felettébb hálás volt azóta, hogy kihoztam Westerburg elmebeteg farmjáról - még ha nem is én voltam benne a fő ötletgazda -, de egy kölyök erre még nem állt készen.
Aztán ott volt a harmadik, akinek még nem tudtam a nevét, szóval még sosem dolgozott nekem. Ez egy előny volt, most kifejezetten. Ráadásul ahogy odaült az asztalhoz, elkedvetlenítve a negyedik barmot, aki jelentkezett volna az elég volt, hogy felkeltse a figyelmem. Elsőre nem tudtam megmondani, miféle, de az egyik fülébe is belekapó vágás az arcán azt elárulta, hogy helyi lehetett. Azok szoktak ilyenekkel járni, akik rosszkor rossz részegbe futottak bele. Ráadásul az az óvatosság is, amivel körülszaglászta a kérdést is jellemző volt azokra, akik megégették már magukat. Ígéretes.
- Óh, pedig ez a feladat cseppet sem egyszerű. - feleltem egy szokásos, semennyire nem vidám mosollyal - Azokért nem szoktak fizetni, azt csak elvárják. Amit ki kellene hozni, az a rendfenntartóknál van. Így már érthető a húsz arany?
Valamiért úgy sejtettem, hogy a húszból hamar lehetett harminc is, de most nem garasoskodhattam. Harminc, vagy akár ötven aranynál sokkal több forgott most kockán - de azért nem voltam a saját pénztárcám ellensége. Ha az ismeretlen leendő alkalmazottam alkudozni akart, neki kellett megtennie az első ajánlatot. Aztán eldöntöttem, hogy akadt-e nála olcsóbb balfék.

 

 >  In and out <

 

 

 Nem pusztán csak figyelnie kellene? Elemeznie kellett volna a másikat, mielőtt mellé ül? Igen és nem. Itt mindenki olyannak mutatja magát, amilyennek akarja, vagy éppen amilyennek a szükség alatt lennie kell. Ezért hát nem merült kutakodólag a másik vonásaiba túl mélyen, nem fürkészte az íriszei rezzenésében elbújtatható rafinériát. Mondhatni: azt vette alapul, amit kapott. Az pedig, ha nem is bőlére engedve, de nyújtott neki néhány értékes támpontot. Ám, ezek most nem lennének többek, mint egy lap szélére gyorsan felfirkantott szavak. Kell és talán az alapos, látszatúr.  
Kérdővé formálja az éppen elkalandozott és e formán visszatérő pillantását, de azért ott volt benne a “sejtettem” savanyú lemondása. Ami túl szép, az nemes egyszerűséggel, valóban az, csak az, ahogy az most is igazolásra kerül. Ezen felesleges megdöbbeni, egy lemondó nem sóhajjal adózik is az örök igazságnak. Ha könnyű lenne az tényleg természetes lenne. De, ahová végül kilyukad a mondat, az egy elismerő mosolyt csal az arcára, amitől nem is válik meg csak úgy sebtében. Enyhe elhúzódással képez némi távolságot, mintha csak szüksége lenne arra a kis szünetre, hogy teret engedhessen a megfontolt gondolatoknak. Amivel valljuk be, még nem késett el, de lehet a szóba elegyedésük előttre kellett volna ütemeznie.  
- Tökéletesen. - helyesel, hogy bizalmasabban közelebb kerüljön, na nem az idegenhez, csak a pohárhoz. Kér keze közé fogva sodor rajta, hogy mozgásba hozza az eddig benne nyugvó sötét lőrét. Mintha csak tanakodna, vagy így kívánná vonakodásának jelét adni. Igazából, csak unalmas közjáték, egy falatnyi időhúzás, míg dönt arról vásárra viszi-e a bundáját.
- Oda sosem a bejutás okozta a kihívást, mindinkább a visszaút. - e tényt nyilvánvalóvá kívánta tenni. De okkal használt más szót a gond, baj, probléma fogalomkört le nem vetkező kijövetelre való utalásában. Esetében a kihívás egyet jelent azzal, hogy még mindig érdekli a megbízás. - Viszont! - és bizony, tekintetét csak most szakítja el, az újra nyugvópontot találó lőrétől. - A húsz arany, ismerve az ottani marasztaló légkört, inkább csak elégségesnek mondható. - elhúzhatná a száját és sajnálkozhatna még az összeg és a feladat kapcsolatának aránytalan viszonyán, de erre nem érez késztetést. Nem játékból ült ide, egy kis szórakozásért. - Hacsak, nincs még valami a tarsolyában? - vonja fel a szemöldökét némileg és most eltekint attól az óvatoskodó nézéstől, ami megilletné a mondatot. Inkább vesébe látóan fókuszba helyezi a másikat. - A magunkfajta ritkán kószál arra önszántából, de ha Ön már tudja, hogy Az ott van, bizonyára tud mást is? Olyat, ami mindkettőnknek ... gazdaságos. - talán egy kicsit szemtelen, vagy meglehet a kelleténél számítóbb? Na persze, neki ott van a vérvonalának öröksége, minden jó és rossz, na meg persze bosszantó mibenlétével együtt. Nem kerülne azért olyan sok munkába, hogy a rendelkezésre nem álló dolgokat “megtudakolja”. De miért kéne fölös energiákat elhasználnia? Itt ül előtte a lehetőség! Továbbá megbeszélésük nyilvánvalóan újabb sarkalatos pontjába érkeztek, hiszen még nem kötettett meg az egyezég.

× In and out ×

Eydn & Matt

Sosem láttam még ezelőtt ezt a kölyökképű alakot, de alkudozni azt tudott, ezt azonnal megjegyeztem egy esetleges későbbi együttműködés esetére. Már ha elvállalta, amit kértem tőle és utána nem záródott az orrára a csapda idejekorán. Többek között meg sem várta, hogy az első lebegtetett feltételezésére válaszoljak, már fűzte is tovább a dolgot. A kurafi azt akarta belőlem kihúzni, hogy mi mást lophat még el onnan, amiből aztán pénzt csinálhat.
- Őszinte leszek. - kezdtem pofátlanul. Ha valaki ismerős hallott volna, most körberöhög. Matt Crowle és az őszinteség. - Díjazom a találékonyságot, ameddig az nem akadályozza a munkát. Amit én ajánlok most, az egyetlen aktáért jár. De ahol az az akta van, van sok minden más is. Olyan dolgok, amiért sokan fizetnek. Van amiért én is, de ha nem, tudok olyanokat, akik igen.
Callie-t például felettébb érdekelte volna, kik járőröznek a közeljövőben a mostani területeivel határos részeken és közülük kinek kellett egy pár arannyal többet fizetni, hogy az ő futárjait látva mindig nap csillanjon a szemükbe, de a vetélytársak emberei mindig le legyenek fülelve.
- A bejutás pofon egyszerű, akár szó szerint is. Elég, ha jóindulatból orrba vág egy rendfenntartót, már viszik is be. Csak jobb, ha részegnek adja ki magát, akkor csak rendbontás és nem szándékos támadás. A kijutásban tudok adni egy kis segítséget. Van valaki a fogdában, aki feledékeny és néha nyitva hagyja a cellákat, meg a hátsó ajtót. Van egy olyan erős megérzésem, hogy ez éppen ma este is így lesz.
Ennél többet nem tudtam - és őszintén, nem is akartam - tenni. Akkor már én magam is csinálhattam volna, de eszem ágában sem volt. Mi másra volt az a valag pénz, amit az északi nemesektől vettem kölcsön, ha nem az ilyen esetekre?