Reveal your scars - Daphne & Moros

× Reveal your scars ×

Daphne & Moros

-----------------:O:-----------------

Nyilván nem gondoltam, hogy Morcimorc szende szűzleány volna, azok nem másnaposak minden egyes csütörtökön, de azt nem gondoltam volna, hogy vissza mer szólni egy ilyet nekem, hiszen végülis a főnöke voltam. Akaratlanul is megemelkedett a szemöldököm, de a szavait nem nagyon lehetett félreérteni, akkor sem, hogyha nagyon igyekeztem volna. Már csak az maradt kérdés, hogy a teljesen maszk szerű mosoly mögött mi volt. Vajon azért mondta ezt, hogy ne hagyjon magán támadási felületet, amikor sértettséget tettetve kijelenthetem, hogy nem is tart szépnek, és ezt mégis hogy képzeli? Bár akkor fogalmazhatott volna máshogy is…
- Én azért néha sajnálom. – válaszoltam hasonlóan gonosz mosollyal, hogy szerencsésnek tartotta, hogy apró voltam, aztán gondolja tovább, ahogyan akarja, én is úgy fogok tenni. Persze módjával, mielőtt még olyasmit képzelnék, ami nem létezett. Én az illúziókat teremteni szoktam, nem belesétálni.
A jövőbeli világuralmunkról szóló terveinket szövögetni ehhez képest biztonságos talaj volt. Olyasmi, ami az eszünket vette igénybe, de egyelőre semmi másra nem volt szükség, és minden mást figyelmen kívül hagyhattunk. (Érzések? Dehogy, ezt a szót még csak meg sem mertem volna fogalmazni a fejemben, hogy Morcimorc és az én esetemben bármiféle érzelmek léteznének. Bármifélék. Pont.) Legalább elismerte, hogy a tervének még vannak támadható pontjai, ez mindenképp dícséretes dolog volt, mert azokon a gyenge pontokon még lehetett dolgozni.
- Az élet valóban színház, és gyönyörű lenne, ha mi lennénk a rendezők és a színészek is benne, csak hogy az a helyzet, hogy mindenki más is legalább színész szeretne lenni, páran pedig még a rendezéssel is megpróbálkoznak. Több-kevesebb sikerrel. A te sikered sokban múlhat azon, hogy ismered-e a társulatot, amiben játszanál. – vetélytársakat, ellenfeleket, szövetségeseket, ki ül a rendezői székben, ki báb, ki az aki felhasználható… A szociális játékok finomságait ki kellett ismerni, és rettenetesen nehéz műfaj volt. Olyasmi, amihez még én sem akartam hozzányúlni, ezért is döntöttem úgy, hogy szűz területen akarom megalapítani leendő kaptáramat, ahol ezekkel nem kellett számolnom.
A konkrétabb tervekre bólintottam, jó kezdetnek tűnt, bár aggályosnak láttam, hogy egy olyan rendet akart felborítani azzal, hogy egyesíti a faunokat, ami ki tudja milyen régóta volt már így. Az ősidők óta talán.
- Kezdetnem nem rossz, és van egy nagy előnyöd is. Vagy hát, eldöntheted, hogy előny-e vagy hátrány, de szerintem neked kell majd megteremtened azt a helyzetet, hogy a többi tündérnemzetség is úgy lássa, hogy a faunoknak egyesülniük kell, és persze a saját néped is. Abból a szempontból jó, hogy te időzítheted, így nem csúszhat ki a lehetőség a kezeid közül, abból a szempontból viszont rossz, hogy egyelőre ötletem sincs, ezt hogyan lehetne kivitelezni. Nem tudok rólatok eleget, azt hiszem. De tarthatsz gyorstalpalót, ha éppen unatkoznánk. – mondjuk a betegségem ideje nekem pont ilyen volt. Morosnak kevésbé, ugyanis a sürgős teendőimet így neki kellett ellátnia, és ezen felül még valamennyire engem is, de ki tudja, lehet akadtak szabad percei, amikor éppen a fauntörzsek szövevényes belpolitikájáról akart nekem mesélni.
A kérdése teljesen jogos volt, ami a Peremet illette.
- Tír na nÓg messze van innen, és a Peremtől még messzebb. Az emberek tudják, hogy számíthatnak a segítségünkre ilyen esetben, de még nem kérték, viszont ha idemasírozunk csapatokkal, eszközökkel, mindennel, ami egy ilyen művelethez szükséges, azt Sinarin veheti aggressziónak is. A Lebegő Városnak az az álláspontja, hogy inkább veszítsük el a Peremet, mint hogy újabb fegyveres konfliktusba kerüljünk a Birodalommal. Ebben egyébként én is egyet értek velük. Így nem tudunk mást tenni, mint tűz közelben maradni, és várni a megfelelő alkalmakra. Mint amilyen a léghajóbaleset is volt, csak kicsit nagyobbra. És hidd el, lesz ilyen. A Perem nem egy üres ígéret földje. Nagyon-nagyon kicsi az esélye, hogy az legyen, meghódítani hosszadalmas lesz, fárasztó és erőforrásigényes. És még az is lehet, hogy értelmes őslakosokba botlanak, ami az embereknek tovább bonyolítja a helyzetet, nekünk viszont újabb lehetőségeket teremthet. De ettől függetlenül azért érdekel, hogy szerinted mit kellene csinálnunk.
Ha már oktatás, meg uralkodó akart lenni, akkor nem ártott, ha ilyen módon is átgondolja a dolgokat, amiket felvetett, nekem meg úgy sem volt jobb dolgom, mint őt hallgatni. A kellemes látvány mellett kellemes hangja is volt, és ha érdekeseket mondott, akkor legalább kicsit húzhattam a gyógyszer álmosító hatását.

× Reveal your scars ×

Daphne & Moros

Azért Daphne sem olyan - aprócska, inkább csak csemete - fából lett faragva, ami megilletődne egy ilyen egyszerű visszavágástól. Helyette csak lecsapta a kérdést, ugyanolyan mesterkélten mosolyodva el, ahogy én. Igazából leginkább csak kíváncsi voltam, mit reagál egy hasonló kijelentésre, de ez a kíváncsiságom ki lett elégítve, szóval részemről igazából tovább is léptem a témán. Daphne továbbra is tizedakkora volt, mint én, nézhetett ki bárhogyan és terjenghetett rólam bármilyen rossz csélcsap szóbeszéd a Közép-Estrance-i mulatókban, a természet törvényeit még én sem tudtam felülírni. Addig meg felesleges volt ilyeneken gondolkodni.
Nem mintha a királyság megszerzése sokkal valószínűbb lehetőség volt, de annak legalább a fizika nem állta útját - csak éppen minden más. Például a világ minden szereplője, ahogy Daphne igyekezett rámutatni, de még mindig makacsul ragaszkodtam a tényhez, hogy a tehetségemen nem múlhatott a dolog. Vagy képes voltam rá, vagy nem, ezen nem tudtam változtatni, így számolni is felesleges volt vele. Ha bármi is sikerült a jövőben, az a feltétlen önteltségemből fakadt, mint a világ legönérzetesebb gyomnövénye, ami aztán orea-virágokat növesztett.
- A saját meglátásom szerint tökéletes pozícióban vagyok ahhoz, hogy megismerjem ki más akarja a saját szájízéhez igazítani a színdarabot. - feleltem, közben megint pozíciót váltva a könyöklésben. Most kezdtem csak igazán sajnálni, hogy nem hoztam magamnak egy teát. Vagy valami erősebbet. Egyszerűen kellett volna valamiféle kellék ehhez a sok szöveghez. - A nagyobb problémám inkább a díszlet. Ahogy mondta, kiskövetasszony, nekem kell megteremtenem a helyzetet, amit utána megragadhatok, ehhez azonban ismernem kell, hogy áll jelenleg a világ. A háború egy elég részletgazdag díszlet volt, ami egységbe rendezte a tündéreket, most a Perem adja a lehetőséget, bár egyelőre homályos, hogy hogyan.
Főleg azok után, amit Daphne mondott. Igazából engem sosem avattak be pontosan abba, hogy mi Tír na nÓg vezetésének álláspontja a Peremvidékkel kapcsolatban, mondván azt elég, ha a lépéseinket megtervező nagykövet ismeri. Vagyis ez a háború-iszony újdonságként hatott, bár nagy meglepetést nem okozott. A legutóbbi összeütközést az emberekkel kis híján elveszítettük, az elmúlt száz évben pedig a Birodalom sokat fejlődött. Sokkal többet, mint amit tündérléptékkel el tudtuk képzelni és mindenki félt attól, ha esetleg az emberek újra próbálkoznának.
De ha az emberek is rájönnek erre, akkor mint egy kést fogják a nyakunkhoz szorítani, aminek még fájdalmas következményei lehettek. De sajnos az megkérdőjelezhetetlen volt, hogy az új Ütközés Estrance mellett nem nekünk volt hazai terep, ezért jogot elég nehezen formálhattunk rá. Ezt az ajándékot ők kapták, mi csak licitálhattunk.
- Ha rajtam múlna, én éppen a háború okán követelnék ki magunknak aktívabb szerepet a felfedezésekben. - feleltem, miután minden apró részletet sikerült a helyére tennem. - Természetesen nem fenyegetéssel, inkább megpróbálnám meggyőzni a birodalmi vezetőséget, hogy az új Perem új lakóival csak úgy kerülhető el egy összetűzés, ha az első pillanattól egységesen lépünk a földjükre. Emberek, tündérek, lidércek, aki csak ezen a világon találta magát. Persze elképzelhető, hogy senki nem lakja a Peremet, és akkor megtehetik, hogy figyelmen kívül hagyják a követelést, de ez egy vakon megtett fogadás. Mert ha mégis vár valami abban a völgyben, ami gondot okoz az embereknek, később mi ugyanúgy visszautasíthatnánk a kérésüket egy esetleges támogatásra. Ha ezt az üzenetet finoman át tudnánk adni, szerintem meglepően sokat érhetnénk el.
Máshogy fogalmazva én közölném a sinarini királlyal, hogy jobb azelőtt szövetségeket kötni, hogy szembenézünk egy potenciális ellenféllel, és nem azután, hogy kivert kutyaként húzódnak vissza. Csak ezt udvariasan - nagyrészt.

× Reveal your scars ×

Daphne & Moros

-----------------:O:-----------------

A színház hasonlat meglepően találónak bizonyult, mert egészen sokáig tovább tudtuk fűzni a gondlatot ezen a fonalon. Tényleg el kellett volna látogatnunk a Magnificába, ez után igazán stílusos lett volna és… egyébként biztos remek lett volna Morosszal csak úgy színházba menni, minden féle hivatali kötelességek nélkül. Mostanában nekem sajnos úgyis nagyon kevés normális szórakozás jutott, hiába gondolt a faun erről egészen mást. Vagyis én akartam úgy, hogy mást gondoljon, de mostmár nem akartam, azt hiszem.
Mindegy. Szerencsére a nagyravágyó tervei elég gondolkodni valót adtak nekem, hogy személyes kérdéseken már ne törjem az agyam.
- Tény, hogy remek kezdőpozícióban vagy, bár itt a nemzetközi politikát fogod inkább megismerni, nem az otthonit… Már ha az utat tényleg nem új földek felé visz majd inkább, nem pedig vissza Tír na nÓgba. De ha az utóbbi, akkor is egy megfelelő első lépés ahhoz, hogy színpadra léphess. – az egész egy nagy játék volt, és valóban volt díszlet, de szerintem fontosabbak voltak a színészek, rendezők, szövegírók… a látvány csak a közönség figyelmét terelte el, egy háttér volt, semmi több. - Még előttem is. De kihozzuk belőle a lehető legjobbat.
Ez után viszont mivel kikértem Moros véleményét a jelen álláspontunkról, az volt a legkevesebb, hogy teljes figyelemmel hallgattam, megrágtam, kielemeztem minden szót és minden mondatot. Nem azért, mert kötekedni akartam vele, hanem mert ha valami nem stimmelt tanítani akartam, viszont, ha voltak közötte jó gondolatok, akkor miért ne építettük volna bele a politikánkba? Minél több lehetőségünk volt, minél több tervünk, annál nagyobb volt az esélye, hogy végül jól jöjjünk ki az egész helyzetből. És döbbenetes módon nagyon érett, sőt, már-már haladó gondolkodásról tanúskodott az ötlete.
- Ez… egészen érdekes megközelítés. – válaszoltam elgondolkodva. - Egy közös ellenség ahogyan egyesítette a tündértörzseket egyesíthetné ennek a világnak a népeit is, de ahhoz, hogy lidércek és tündérek egy oldalon harcoljanak… Hát nézd meg most ezt a helyzetet. – intettem magamra, az ágyra, a gyógyszeremre. Ezt lidércek okozták, ha nem is közvetlenül, de az ő rettenetes ízlésük miatt kerültem ebbe a helyzetbe. - Olyan sérelmek húzódnak a népek között, amit nem biztos, hogy össze lehet fércelni még ideiglenesen sem, de a tündérek és emberek között talán valóban volna értelme felvetni valami ilyesmit. De egyébként igen, ezt határozottan fel lehet vetni a Lebegő Városnak és Sinarinnak is. Előbbieknek írd meg a levelet, én majd aláírom, Sinarin meg… meglátjuk mit válaszolnak a mieink, lehet értesítik is az ottani kirendeltségünket, de lehet, ha meglátogatjuk őket mi is megemlíthetjük… Végülis van még egy szökött királyi fattyúnk talonban. Nyugodtan megemlítheted a levélben, hogy a te ötleted volt, én pedig nagyszerűnek találtam. – reméltem, ezzel a válasszal elégedett lesz.

× Reveal your scars ×

Daphne & Moros

- Valójában én sem számítok rá, hogy a lidércek bárkivel egy oldalra állnának. - feleltem Daphne meglátására, és miközben fájdalmasan végigmutatott magán én csak újra elképzeltem az érzést, ahogy Bertold lába szilánkosra törik a patáim alatt. A kettő nagyjából kiegyensúlyozta egymást, így a hirtelen visszatérő harag el is múlt az emlék hatására. - Pusztán biztosítékként említeném őket - ha maradunk a teoretikus megoldások talaján. Így nem lenne annyira nyilvánvaló, hogy mi, mint tündérek, nyerészkedni tervezünk a helyzetből. Ha valaki dögevő kannibálokat is a terve részévé tesz, az ostoba, vagy túl lágyszívű. Vagy hazudik, de erre a legnehezebb rájönni.
Főleg az embereknek, ahogy ezt megtapasztaltam. Nagyon könnyen esnek abba a csapdába, hogy elítélik a maguktól különbözőt - és nem csak más fajokat. Ha valaki szegényebb, kisebb hírneve van, kisebb rangja, kevesebb eredménye, az mind lenézni való volt. Ehhez épp csak egy apró csali kellett, utána a lidércek felőlem megfulladhattak a következő vacsorájuktól.
Az ezt követő kijelentésre azonban őszintén meglepődtem. Tehát ennyi volt a teorizálásból, Daphne pillanatnyi hangulata úgy hozta, hogy komolyan veszi az észrevételem. Persze magamhoz mértem a meglepettség alig egy pillanatig tartott, utána valami kékesszürke elégedettséggé változott, ami aztán egy halovány mosolyként kristályosodott ki az arcomon.
- Megírom a levelet. A kiskövetasszony viszont jobb, ha befejezi a gyógyszerét, utána pedig hagyja, hogy a morfium tegye a dolgát. Ha bármi történik, ami egy fikarcnyit is érdekes, felébresztem.
Ennél nagyobb dolgot egyébként sem tehettem apró főnökömért, ha már ő vette a fáradtságot komolyan venni az uralkodói ambícióimat. Már csak egy megfelelő ürügy és némi hátszél kellett a megfelelő helyekről. Az gyakorlatilag semmi.

× Reveal your scars ×

Daphne & Moros

-----------------:O:-----------------

Én leginkább azon csodálkoztam, hogy az emberek hajlandók voltak a lidércekkel valamiféle szövetségre lépni, de miután eleget tanulmányoztam a nemzetközi, vagy inkább népek közötti kapcsolatokat igazából arra a következtetésre jutottam, hogy azért tanultak meg együtt élni velük, mert kiirtani nem tudták őket. Ebben végülis sorstársak voltunk a kannibál vérmágus hordával, bármennyire nem mondtam volna ki ezt hangosan. Valószínűleg a lidércek mágiája piszkosul erős volt a maga módján, és nem kötötte meg a kezüket semmiféle morális megfontolás, ahogyan a miénket vagy akár az emberiségét. Az alakváltókról nem tudtam igazából nyilatkozni, mert emberi formájukban olyanok voltak, mint bárki más, állati formájukban viszont amennyire tudtam nem tudtak tovább gondolkodni a valóban ősi és vad ösztöneiken.
- Vagy ha muszáj nekik. El lehet képzelni olyan helyzetet, hogy inkább harcoljanak mellettünk mint ellenünk, mert velük jobbak az esélyeink… Bár ahhoz tényleg valami durvának kellene történnie. – tettem még hozzá Morcimorc okfejtéséhez. - De a politikában mindenki hazudik, vagy ha igazat is mond, akkor is van mögötte legalább két három hátsó szándék felsorakozva. Mindenki tudja aki benne van, hogy ez egy ilyen műfaj, szóval a naivitásra jobb nem alapozni.
Nekünk is voltak hátsó szándékaink, és nem csak az országunkat illetően, hanem a személyes céljainkat is, tehát az már rögtön kettő, és ki tudja vajon Moros elmondott-e most mindent. Bár talán ennél sötétebb titka, mint hogy a faunok királya akart lenni és térdre kényszeríteni mindenkit, aki eddig lenézte, nem volt már. Reméltem, hogy valami ilyen álmot fog hozni a gyógyszer, ezt szívesen elnézegettem volna, és már egyébként is unalmas volt a sok robbanás, tűz és halál.
De legalább a faunkos elégedett volt az eredményekkel, és azt hiszem örült annak, hogy levélbe foglalhatja az ötleteit. Legalábbis az a halvány mosoly valamennyire őszintének tűnt, bár nem volt könnyű megállapítani. Én pedig… azt hiszem örültem annak, hogy elégedett volt.
- Szavadon foglak. Ha kiderül, hogy lemaradtam bármiről is, azt meg fogod bánni. – öltöttem rá nyelvet, visszasüllyedve a gyermeteg szerepbe, amit a testemet takaró illúziók fölé, újabb réteg szemfényvesztésképp húztam.
Pedig a valóságban szerettem volna megkérni, hogy maradjon, ameddig elalszom. Vagy hogy keverje a gyógyszerem édes mézes teába, csak hogy még egy kicsit tovább tartson ez a hangulat, ami most volt, mert ha elmúlik visszahúzzuk mindketten a maszkjainkat, és minden megint pont olyan lesz, mint régen. És addig egy picit szívesen fogtam volna a kezét is, hogy kapaszkodjak valamibe miközben visszasüllyedek az álmok mélyére, mert tartottam tőle, mit találok odalent, de most, hogy talán megsejtette talán ki tudott volna húzni belőle. Vagy… nem is tudom. Ezek a gondolatok már biztosan a gyógyszer hatásai lehettek, és annak, hogy azért tagadhatatlanul felkavart ez a beszélgetés sok mindent, ami eddig szürke iszapként ült odalent, egy tiszta víz alján, és most az egészet mocskossá és zavarossá tette.
Úgyhogy nem kértem meg, hogy maradjon. Amikor becsukta maga mögött az ajtót felhajtottam a gyógyszerem, mint a tömény alkoholt szokták, hátradőltem a párnára, és lecsuktam a szemem. Jöjjön aminek jönnie kellett.

//Köszönöm a játékot!//