Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Hétf. Okt. 24, 2022 7:01 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy gond is ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

A Rémcirkusz szórólapját magamhoz ölelve repültem át a Sötét Negyed képzeletbeli határát. Talán félnem kellett volna, de nem tettem, gyorsan tudtam repülni, és ha Nova elboldogult egy ilyen környéken, akkor nehogymár engem baj érhessen. Elsőre nem értettem, az öcsém miért csatlakozott egy ilyen kétes hírnevű társasához, de azután hallottam néhány kifejezetten pénzes hölgyet a városházán, ahogyan az előadásokról csacsognak, így időszerűnek éreztem, hogy én is megnézzek egy előadást, és ha már ott voltam beköszönjek az öcskösnek. Csak hogy ha már abban reménykedett, hogy a Kaptár keze nem ér el idáig, akkor pontosan tisztában legyen vele, hogy mekkora bakot is lőtt. Mondjuk úgy százszor akkorát, mint amekkorák mi voltunk.
Levendulaszínű ruhácskát vettem fel, fehér harisnyával és szintén levendula színű cipővel és kalappal, Sinan áldja a babaruha varrókat, bár elég furcsán néztek rám, amikor a boltban ráböktem az egyik nagyjából velem egymagas babára, hogy azt kérem, de csak az öltözékét. Ez után szárnyon indultam neki Estrance óriási városának. Kérhettem volna kocsit, meg egy ponton az is megfordult a fejemben, hogy talán meg kellett volna kérnem Morcost, hogy kísérjen el, de azután eszembe jutott, hogy úgyis csak Morcoskodna, és megpróbálna lebeszélni, hogy betegyem a szárnyam egy ilyen környékre. Meg kellett volna tudakolnom, hogy azok a bizonyos nemeshölgyek mégis hogyan jutottak el a cirkuszba, de ez is viszonylag későn jutott eszembe, mostanra meg mindegy volt.
Amire nem számítottam, hogy a Sötét negyed jobban hasonlít egy labirintusra, mint valódi negyedre, az utcák véletlenszerűen kanyarogtak, rendező elv nem volt, ráadásul még lefelé is haladt, és még azt sem tudtam, hogy a cirkusz sátra egyáltalán elfér-e a hasadék alján. Egy időt után kezdtem érezni, hogy menthetetlenül eltévedtem.
Az ötlet pedig, hogy eljöjjek egymagam erre a kirándulásra akkor kezdett igazán rosszá válni, amikor észrevettem, hogy követnek. Nem volt túl nehéz, nem haladtam túl gyorsan, a szárnyam pedig tele volt tündérporral, bár azt nem tudtam, hogy a halovány nyomot, amit a lehulló, csillámló por hagyott maga után emberi szem láthatta-e. Hallottam pletykákat arról, hogy egyesek felszívják a tündérport… az orrukba… az emberek beteg állatok voltak. Ha színes illúziókat akartak látni, elég lett volna megkérni rá minket, hogy hozzunk össze valamit.
Kicsit sebesebben kezdem el verdesni a szárnyaimmal, amikor elém lépett kettő másik óriás is.
- Eltévedtél tündérke? Megmutassuk az irányt? – kérdezte az egyik, miközben sárga fogaival vigyorgott rám. Talán nekem kellett volna inkább útbaigazítanom őt egy fogászhoz. És bár tényleg eltévedtem, annyira naiv nem voltam, hogy velük is menjek.
- Cserébe meg adhatnál egy kis port a szárnyacskádról… – szólalt meg mögöttem egy másik, mire hirtelen odafordultam.
- A lidércek mondjuk egészen sokat adnának érte. – jegyezte meg az előbbi előtt álló másik. Egy harmadik utánam kapott, de az óriások lomhák voltak, így elkerültem az első kontaktust, amit egyetlen porcikám sem kívánt. Majd egy másik próbált elkapni, e az elől is kitértem, amikor viszont egy valahonnan előkerülő negyedik akarta rám vetni magát felfele reppentem, így pont nekicsapódott a vele szemben állónak.
- Az anyádat!
Biztonságos magasságból néztem le rájuk nevetve, egészen addig, ameddig az egyikük le nem dobta a ballonkabátját, felfedve két fekete szárnyat. Láttam már hibrideket, főleg az urak szolgájaként, de suttogták, hogy akik nem akartak lenézett és megalázott kiszolgálószemélyzet lenni, azok inkább választották a szegénynegyedeket, hogy ott próbáljanak meg boldogulni… Sajnáltam őket, egészen eddig a pillanatig, most viszont a saját bőröm fontosabb lett, mint egy szegény hibrid boldogulása, és kitörése a nyomorból a pénz segítségével, amit apró habtestem eladásából kapna. A hibrid elemelkedett a földről, nekem pedig hirtelen nem nagyon volt hová repülnöm előle. Egyre kétségbeesettebben igyekeztem kikerülni őt, meg az alulról a fal melletti lefolyócsöveken felmászó támadóimat, meg az alul maradottakat is. A szárnyas fentről támadt, éppen kitértem előle, mire beleütközött egy másikba, amit hangos káromkodás követett ismét.
Mostmár mérgesek voltak. A szemből nekem támadóval elhitettem, hogy éppen gyomrom vágták – ügyes és hasznos illúzió volt, kár hogy nem okozott valódi sérülést, ez után egy másik kezdett el brekegni, és ugrálni mint egy béka… aminek képzelte magát. Egy harmadiknak kicsatoltam az övét, amikor elhaladtam mellette, ez legalább valódi volt, a lecsúszó nadrágjában pedig hasraesett. Nevettem volna, tényleg vicces volt, de abban a pillanatban jobban örültem volna, ha csak minél messzebbre kerültem volna tőlük. A szárnyas újra becélzott, amikor viszont kitértem előle, vaskos ujjak kulcsolódtak körém.
- Most megvagy!
Egy ügyes illúzióval emeltem a tétet, gyomrom ütés helyett megpróbáltam elképzelni milyen érzés lehetett a tökön rúgás, és valamennyire sikerült is, ugyanis a fickó bár nem dőlt el az ágyékát markolászva ahogyan azt elképzeltem. Helyette mérgében teljes erejéből nekicsapott a közeli téglafalnak. Utána még egyszer. És még egyszer.
Már az elsőnél is éles fájdalom hasított a hátamba, de a következő csapások csak rontottak a helyzeten. A tüdőmből minden levegő kiszakadt, a karom fájt, majd utána vállból már nem is éreztem, valami pedig biztosan reccsent, majd valami más is reccsent.
- Elég még megölöd! – hallottam az egyik hangját valahonnan távolból.
- De hát pont ez a lényeg nem?
- Mi van ha a lidérc nem fizet hulláért mert nem elég friss?
- De a port még leszedhetjük róla így is nem?
Torzsalkodás kezdődhetett, mert a kéz, ami eddig a falnak szegezett elengedett, én pedig leestem a mocskos macskakövekre. Repülni már nem tudtam, mozdítani se bírtam a szárnyaimat, de annyi életösztön még maradt bennem, hogy kínkeserves nyögésekkel bekússzak egy ház melletti láda mögé, majd onnan az ereszek vízlevezető csatornájának a nyílásába.
Sírtam. Még hallottam messziről, hogy észrevették, hogy eltűntem és elkeztek keresgélni, így próbáltam visszafogni magam és csak halkan szipogni, ameddig el haltak a lépteik. Ez után kigurultam a cső végéből, és egy puffanással értem földet – újabb fájdalom – majd megpróbáltam felállni… csak hogy rögtön hasra is essek. Nem mertem nyikkanni sem, pedig tudtam, hogy egyedül nem fogok sokáig eljutni. Szinte kúsztam előre, direkt a másik irányba, mint amerre szerintem elmentek, de nem tudtam megállapítani meddig juthattam. Óriás – mércével biztosan nem sokáig.
– Segítség… – mondtam nagyon halkan, biztos voltam benne, hogy nem fogják meghallani a cincogásomat. Meg kellett próbálnom hangosabbnak lenni. - Segítség!
Kúsztam tovább előre, de az erőm elfogyott egy ponton. Csak hevertem egy fal tövében. Még utolsó csepp mágiámat kifacsarva magamból az út közepére idéztem egy fehér nyulat. Bárki láthatta, pont ez volt a lényeg. Talán egy fehér nyuszi elég furcsa lesz itt ahhoz, hogy felfigyeljenek rá.
- Segítség…

× girl my heart you've captured

Kedd Okt. 25, 2022 6:50 pm

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

A már megszokott útvonalon igyekeztem a „munkahelyem” felé, mely nem jelentette azt, hogy nem figyeltem a környezetemet árgus szemekkel. Nem volt rajtam semmi kirívó, nem voltam puccos ruhában, nem csillogott ékszer sem a nyakamban, sem a kezemen és a zsebórámat sem villogtattam feltűnősködve, nem, hiszen ez a Sötét negyed. Tudom, hogy akit ide száműz a sorsa, az minden lehetőséget megragad, hogy jobbá tegye, de én nem vagyok préda, hanem épp ellenkezőleg, én vagyok a vadász. Ám az elbizakodottság sem célszerű, mert egyrészt mindenkinél lehet jobb, másrészt egy nagyobb vagy szervezett bandával öngyilkosság lenne felvenni a harcot.
De számíthatok rá, hogy még ha, a nesztelen lépteim – ami már ösztönösen jött, -ellenére valaki fel is figyelne rám, a Cirkuszi „hírnevem” megvéd. Én itt csak egy vagyok a többi nyomorult között, aki megpróbálja a fejét egy hajszálnyival a szenny fölött tartani.
A mai produkcióm már a kisujjamban van, bármennyire is félelmetesnek látszik a kötélen és lengő trapézon bemutatott, védőháló nélküli akrobatika, az én képességeimmel, ez szinte már-már könnyed gyakorlat. Talán más örülne neki, hogy ennyi izgalom is van az életében, én örültem volna már valami „izgalmasabb” munkának is, mert a faun, akinek a pince sarkában lévő lyukért fizettem, már kidobással fenyegetett, ha nem adom meg a már rég esedékes lakbért.
Nem lett volna probléma, ha nem kellett volna az egész vagyonomat a pisztolyomra költeni, de még a mérnöknek is tartozom pár arannyal és nem szerettem volna, ha még egy másik vadász is a nyakamba liheg az adósság miatt. Szóval le voltam égve, jól jött volna most egy zsíros megbízás.
Hangokat hallottam közeledni felém, amire ösztönösen az árnyékokba húzódtam és engedtem, hogy négy, cseppet sem bizalomgerjesztő alak, elmasírozzon mellettem. Mondjuk, ha csak megálltam volna is, elsétálnak mellette, olyan heves vitában voltak.
- Te agyatlan barom, hogy lehet valaki olyan ostoba, hogy elengedi az értékes zsákmányt! – mondta az egyik sötét alak.
- Igen, fel tudod fogni, hogy mennyit kaszálhattunk volna. – dühöngött a mellette trappoló.
- Nem az én hibám! – hördült fel a nagydarab. – Attól, amit kapott meg sem kellett volna moccannia! De ti tereltétek el a figyelmemet. – lökte meg a jobb oldali höbörgőt.
- Kussoljatok és tartsátok a szemeteket a földön, bolondok. – dörmögte a negyedik és maga elé mutatott.
- Te csak ne oktass minket! Neked kellett volna a legjobban figyelni!
Egyre hevesebben vitatkoztak és szidták egymást, aztán lassan elhaladtak mellettem, de ahogy eltűntek a kanyar után, verekedés zaja hallatszott és biztos voltam benne, hogy el lesznek egymással egy darabig.
Megcsóváltam a feje, majd haladtam tovább, úgy látszik ezeknek ma nem sikerült újabb áldozatot szedniük. Ám ez is mutatta, hogy az óvatosság még nekem sem árt.
Megtapogattam a derekamra csatolt pengéket és …………… megtorpantam,…..mintha hallottam volna valamit…….
Gyanakvóan összeszűkűlt a szemem és felvillant függőlegesen metszett íriszem, a fejem lassan ide-oda fordítottam…….és igen. Biztos voltam benne, hogy valaki hangját hallottam. Halk, gyenge…….
Előrébb osontam és a szemem meresztettem, mert az út közepén egyszerre csak megjelent egy ……nyúl. Nyúl? Ez komoly? Ez valami csapda? Meg mertem volna esküdni, hogy az előbb, még nem volt ott semmi! Füleltem……a csendet csak az utca közepén csordogáló szennyvíz surrogása törte meg, távolban néha felhangzott egy groteszk, emberi vagy épp embertelen üvöltés, ami hirtelen halt el. Szipogás?
Nem éreztem senkit a közelben, legalábbis, aki veszélyt jelentene rám, így a kíváncsiság a nyúlhoz vitt.
- Mi vagy te? Biztos, hogy itt akarsz vacsora lenni? Kihez tartozol?– közben a szemem a sötét sarkokat, a házak falait vizslatta. - - Van itt valaki?
Talán valamelyik hintóból dobták ki a Cirkuszba menet, de nem hallottam sem patadobogást, sem kerékcsattogást már jó ideje.
Pedig valaki volt itt, egyre biztosabb voltam benne. Előhúztam az egyik tőrömet, biztos, ami biztos és a nyúl felé nyújtottam a kezem……..lassan, óvatosan.

Kedd Okt. 25, 2022 7:37 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy is. ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Léptek. Lépteket hallottam, de beszélgetést nem, sem keresést, sem szitokszavakat. Csak lépteket, amik megálltak a mágia szőtte kis nyúl előtt, majd szavakat. Kellemes férfihang volt, és rá is jött, hogy a nyúl nem volt igazi. Próbáltam megszólalni, de nem jött ki hang a torkomon, csupán egy nagyon magas hangú nyögés, amit az emberek nagy része szerintem már nem is hallott. És még ez is fájt. Biztos voltam benne, hogy több bordám eltört, de a belső vérzés miatt jobban aggódtam. Az hamar elvitt bárkit, az, hogy még éltem nem azt jelentette, hogy nem volt, csak annyit, hogy talán nem volt olyan nagy. Ha nem talál meg, még napokig szenvedhetek. Láttam már ilyet… Igazából többet láttam, mint ami másoknak akár csak eszébe jut, de könnyen megtéveszti őket az az egyszerű és szembeötlő tény, hogy mi voltam.
Lélegezz. Ez az utolsó esélyed túlélésre.
Hiszen ez vezetett végső soron mindenkit. A túlélés. Még azokat a szerencsétleneket is egyedül ez mozgatta, és bár szántam és megvetettem őket, nem gyűlöltem. Az az érzés száznyolcvan év alatt messze elkerült, Adriatanak hála.
Nyúl. Nem lamentálhatsz a túlélés filozófiáján, mert akkor annyi volt.
Próbáltam kizárni az agyamból a fájdalmat. Már nem igazán láttam tisztán a férfi cipőit sem a nyulat, de az orea még nem szivárgott el a szervezetemből, így próbáltam a fehér bundás kis képre koncentrálni. Nem voltam olyan erős, hogy szimuláljam a szőr puha érintését, így a férfi keze egyszerűen átsiklott a képen, arany színű csillámlást hagyva maga után majd a kép újra összeállt. A nyuszi ez után két lábra állt, majd lassan elkezdett ugrálni felém. Ha a férfi megtorpant a nyúl hátra nézett rá, és újra ugrált felém, hátha megérti, hogy azt akarta – vagyis én azt akartam – hogy kövesse.
Újra nagy levegőt vettem – pokolian fájt, biztos, hogy a borda volt, és ha tippelnem kellett, átszúrta a tüdőmet – csak hogy megnyikkanhassak.
- Segítség… – túl magas. Nem fogja hallani. Igazából belegondolva ez egy elég dicstelen vég volt, valahogy nem így képzeltem el. Még a nyuszit néztem, ahogy ugrált felém, majd elhagyott minden erőm, és az illúzió szertefoszlott.
Különös delírium jött rám, valahol az ájulás és az ébrenlét, halál és élet mezsgyéjén. Az előbb próbáltam kizárni a fájdalmat, mostmár viszont kapaszkodtam bele, mert ameddig fájt, addig még éltem.

× girl my heart you've captured

Kedd Okt. 25, 2022 9:25 pm

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Azt hiszem senki nem róhatott volna meg, hogy bizalmatlan és gyanakvó voltam. Ez az egész helyzet túl furcsa volt és a nyúl, aminek fehérsége szinte virított az éjszakában és mely olyan ártatlannak mutatta magát, akár csapda is lehetett. Mert ki gyanakodna egy kis, puhaszőrű nyuszira?
A megidézett állat, mert hamar kiderült, hogy az, ahogy átsiklott rajta a kezem és amit már előtte sejtettem, lehette az, aki elaltatja egy ember figyelmét, de akár az is, aki nem akar senkit megijeszteni az ártatlanságával, mert szüksége van segítségre.
Hmm………vajon melyik végkifejletben reménykedjek?
Felsejlett előttem a nem messze hallott banda párbeszéde és vitája, ami afelé terelte a gondolataimat, hogy talán az utóbbi feltételezésem állt közelebb a történtekhez és valaki bajban volt a jóvoltukból.
De ez csak egy lehetőség volt és én nem azért voltam még életben mert annyira felelőtlen lettem volna, hogy nem viszonyulok óvatosan a megérzéseim ellenére a dolgokhoz.
A levegőt visszatartva merevedtem meg, amikor ismét megütötte a fülemet egy alig hallható nyögés.
Biztos voltam benne, hogy más nem hallotta volna meg, de én igen
- Jól van….Tehát mágia, de hol a mágus? – mormoltam az orrom alatt és pár pillanatra megfeszültem, tenyerem biztosan szorította a tőrt támadást várva, hiszen ez lett volna a megfelelő idő egy támadásra, de az…..nem érkezett.
Úgy véltem, már beazonosítottam a helyet, honnan hallottam a hangot, de ekkor a nyúl is megmozdult és nem túl természetes testtartásban, ugrálni kezdett előttem. Ugrott, visszanézett, aztán megint ugrott. Nem igazán kellett egytrösztnek lennem, hogy azt akarja menjek utána.
Menjek, vagy ne menjek?
Ha valaki ártani akart volna nekem, már rég megtehette volna, semmi értelme nem lett volna, hogy ilyen praktikákhoz folyamodjon. Ez nem a biztonságos, kivilágított Északi negyed volt, itt a nyílt utcán is megkéselhettek.
Két lépés után már megláttam. Először a fehér harisnyás apró lábakat, aztán már az egész alakot, mely mérete a tőreimmel vetekedett. Aztán a megviselt, alig látható szárnyakat is……haloványan csillogó szárnyakkal, amik most kókadtan lógtak.
Egy tündér? Egy tündér! Egy pixi!
Olyan mozdulatlan volt, hogy azt hittem már talán elérte a vég, de…..a nyúl még ott volt és talán ez azt jelentette, hogy még él, bár nem voltam jártas túlságosan a sajátos mágiájukban.
Viszont az ajkai megmozdultak és már biztosan hallottam, hogy mit mond:
- Segítség!
Sok mindent láttam már életemben és itt a Sötét negyedben a halál és a megnyomorított test látványa megszokott volt, de ez az apróság……… Mintha egy gyereket törtek volna össze. Halkan káromkodtam.
- Még, ha a magatok fajtájával kezdtetek volna, nyomorultak! Ráadásul négyen!
Az összetört tündér mellé térdeltem, de haboztam, hogy mihez kezdjek. Ha rosszul emelem fel, talán meg is hal. Ám nem tehettem mást, itt nem hagyhattam.
- Felemellek, jó? Nem bántalak, ígérem.
Fogalmam sem volt így hirtelen, hogy mit kezdjek vele, talán a Cirkusz, ….igen a Cirkuszban is van pixi, ő segíthet!
- Elviszlek innen, csak tarts ki!

Szer. Okt. 26, 2022 9:54 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy gond is ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Tartsak ki. Hát ezt mondani igazán könnyű volt, de azért igyekeztem. Aprót bólintottam, hogy felvehet, másképp nem is jutottam volna igazán messze az volt a nagy helyzet. Küzdöttem a szemem elé kúszó sötétség ellen, mert tartottam tőle, hogy ha elájulok, akkor többé nem ébredek fel.
Újra kibuggyantam a könnyek a szememből a fájdalomtól, amikor a kezébe vett, apró sós cseppekkel nedvesítve a nagy és érdes tenyeret. Nagyon óvatos volt és ezt értékeltem, nem ő tehetett róla… De attól még fájt, és az elmém hátsó részében egy kis hang azt mondta, hogy csak legyen vége… Ám ezzel az volt a baj, hogyha a fájdalomnak vége volt, akkor egyelőre az életemnek is. Nem tudtam mi volt az, ami miatt ennyire ragaszkodtam hozzá, de így volt. Eszem ágában sem volt meghalni, még az önfeláldozás is igen távol állt tőlem, nem hogy az ilyen értelmetlen vég. Ha egyszer elmegyek, annak vagy nagyot kell majd szólnia, vagy egy kaptár királynőjeként fogok távozni, ahol ezrek fognak siratni, ameddig ez nem teljesül, addig volt még dolgom.
Ehhez viszont kellett egy orvos.
- Dok… tor… – ciripeltem, de továbbra sem voltam elégedett vele. Abban sem voltam biztos, hogy a segítségkérésemet hallotta meg, vagy a nyuszi tette meg a hatását. Vajon volt még bennem egy apró varázslatnyi erő?
- VIGYÉL ORVOSHOZ! – szólalt meg egy hang a semmiből, egészen hangosan, ahogy minden mágiámat beleöltem az illúzióba, ami felerősített hangon közvetítette a gondolataimat. Az illúziókat sokan játéknak tartották, mások esztétikusnak, megint másik veszélyesnek, de csak nagyon kevesen praktikusnak, pedig mindössze fantázia kérdése volt a dolog. Az persze, hogy a sötét negyedben mégis hol volt orvos, és az milyen volt, az erősen kérdéses volt… de kellett lennie. Ha léteztek azok a szervkereskedők, akikkel riogattak, azoknak is orvosoknak kellett lenniük, de még jobban örültem volna valami jótét léleknek, aki ingyen gyógyította a szegényeket, ráadásul, ha ilyen gyakoriak voltak a verekedések, késelések, bandaháborúk, valaki biztos, hogy ellátta őket. Kellett lennie valahol egy doktornak!
Szívesen elmondtam volna a megmentőmnek, hogy ki tudom fizetni, az orvost is, akár őt is, ha megmenti az életemet megkapja a súlyát aranyban, de spóroltam az erőmmel. Ráért később, ha ezen múlt a dolog.

× girl my heart you've captured

Csüt. Okt. 27, 2022 7:43 pm

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Sosem voltam ilyen közel egy tündérhez sem. Nem igazán volt dolgom velük, nem tartoztam azon emberek közé, akik mindent megadtak azért, hogy hozzájussanak ezen aprónép mágikus porához, amit testük és főként a szárnyaik tartalmaztak. Persze hazudnék, ha azt mondanám hidegen hagyna, ha olyan tárgyakat birtokolhatnák, amik orea-val megtámogatottak, de ezért sosem bántanék senkit, nem, hogy egy alig két arasznyi teremtést. Én nem ezt az utat járom.
A kezem biztosan tartja a felemelt tündért, miközben sebesen gondolkodom, milyen gyorsan is tudom vinni, melyik útvonal lehet a legbiztonságosabb, hiszen ha gyengén is, de azért még pislákolnak a szárnyai és nagyon nem tudom elrejteni, hiszen a legkisebb rossz mozdulat is végleges lehet számára. Nem kell orvosnak lennem, hogy lássam, milyen rossz állapotban van. Fogalmam sincs mit csinálhattak vele, talán megtaposták, vagy mi a rosseb?
Legszívesebben utánuk mentem volna és kinyírtam volna a bagázst, de most fontosabb dolgom volt.
Felálltam és elindultam, de a vékonyka kis hang megállított.
~ Hát persze! Adam, te nagyon hülye! Persze, hogy orvos kell neki! ~
És én tudok is egyet, nem is nagyon kell másfelé menni, hiszen a Cirkusznak szinte naponta van szüksége arra, hogy kéznél legyen egy orvos.
Mivel az előadás pár óra múlva kezdődik, biztosan a megtalálom a lakóhelyén, ami egy utcára van a Cirkusztól. Bár nem hiszem, hogy a kezemben tartott tündér ilyen helyhez és ilyen – enyhén szólva sem tiszta és szagtalan - rendelőhöz szokott, de a fickó érti a dolgát, hiszen a keze alatt már mindenféle lény megfordult, ismeri őket kívül-belül.
Tényleg, ez fel is veti a kérdést, ez a kis tündér mi a fenét keresett itt? Kétlem, hogy ennyire mélyen a Sötét negyedben csak ide tévedt volna……
Mivel annyira koncentráltam, hogy meghalljam az emberi fül számára alig hallható szavait, a semmiből érkező erőteljesebb hang úgy vágott belém, mintha megütöttek volna. Megrándultam és majdnem elejtettem a törékeny testet.
- Ááááá….kérlek, ezt ne csináld többet. – ráztam meg a fejem, mintha kirázhatnám belőle a fájdalmas csengést. – Hallottalak az előbb is. Elviszlek egy orvoshoz és remélem tudd segíteni, a Cirkuszban sok mindenki megfordul. Sietek, amennyire csak tudok, ám nem akarok neked több fájdalmat okozni és talán nem kéne ….beszélned, ha elveszi az erődet. – mondtam bizonytalanul, mert nem ismertem az igézetük természetét.
Megpróbálkoztam egy laza kocogással. Képességemnél fogva ez inkább suhanásnak tűnt és nem nagyon mozgatta meg a kezemet, benne a tündérrel. Tudtam, hogy sietnem kell.
Hamarosan már az orvos ajtaján dörömböltem, ahol fény játszott a koszos ablakon, biztosan itthon volt.
- Howe doki! Nyissa kis, sürgős!
Mikor kinyílt az ajtó, majdnem beestem, de előrenyújtott kezemben láthatta a vészhelyzet okát……

Pént. Okt. 28, 2022 11:02 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy gond is ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Csak szakadozottan törték át a szavai az agyamra ereszkedő fájdalom-ködöt, de azt hiszem a lényeges dolgokat megértettem. Például, hogy valamilyen csoda folytán hallott, de arra már nem volt erőm, hogy azon kezdjek el agyalni, hogy jó hallású ember volt, hibrid, vagy valami más… De talán nem is tudtam volna több varázslatot kipréselni magamból, a lényeget már tudta, minden más ráért akkor, hogyha már túléltem ezt a félresikerült kis kirándulást.
A másik, amit felfogtam, hogy Cirkusz. A plakát, amit szorongatva bemerészkedtem ebbe a negyedbe valahol a sárban kallódhatott már összetaposva, így a férfi, aki olyan gyengéden mégis olyan határozottan vett a kezébe, nem tudhatta, hogy pontosan oda tartottam. Apró öröm volt ez a tetemes mennyiségű ürömben.
- Nova… – leheltem halkan az öcsém nevét. Rajta volt a plakáton, biztos, hogy a társulat tagja volt, talán a megmentőm ismerte is névről. Hátha. De a nagy családi összeborulásnál fontosabb volt előbb, hogy tényleg orvoshoz jussak. Még pihegtem menet közben, próbáltam küzdeni, megfogni a fájdalmat, megfigyelni még ha homályosan is láttam a megmentőm arcát, de a látóterem széle fekete volt, és egyre inkább kúszott be a szemem elé. A doktort már nem láttam.

***

Howe doktor átlagos ember volt, ami a Sötét negyedben nagyjából annyit jelentett, hogy nem volt sem hibrid, sem alakváltó, sem pedig lidérc, hanem csak egy öreg ember, bár hogy pontosan mennyi idős volt azt senki sem tudta. Valószínűleg fiatalabb volt, mint amennyinek kinézett. Ősz haja szanaszét állt, a szemüvege pedig akkorára nagyította a szemét, amitől már-már komikus volt. Az orvosi köpenye valamikor fehér volt, azóta inkább szürke, ismeretlen eredetű foltokkal tarkítva, alatta pedig csak egy alsónadrágot viselt, de csak azért, mert többször összetűzésbe került már másokkal amiatt, amikor még az se volt rajta, csak a köpenye. Hogy miért itt praktizált, nem tudta pontosan senki, főleg azért, mert minden furcsasága ellenére meglepő módon értette a dolgát.
- Adam? Fiam mi ez a sietség? Válladat ficamítottad ki előadás előtt, mi? Ó! – ekkor vette észre a pixit, akit a férfi felé nyújtott. Megigazította a szemüvegét. – Hát milyen apróságod van itt neked? Meg vagy tán bolondulva, hogy idehoztad ahelyett, hogy leszeded róla a port, meg odaadod a lidérceknek a darabkáit? Tudod mennyit fizetnek azért? – kérdezte miközben szélesre tárta az ajtót, hogy utat engedjen Adamnek befelé.
Ez után bezárta az ajtót kulcsra és a hátsó kis szobába kacsázott, ahol egy emberméretű műtőasztal volt, felette több lámpával is, mellette kis asztalon egy tiszta törlőrongyon minden féle eszközök hevertek. Igazából ezen a helyen végzett minden orvosi beavatkozást, még a kificamított izületek helyrerakását is, csak hogy meglegyen a hangulat.
- Mi a beteg panasza? - kérdezte, miközben a lehető legnagyobb világítást csinált, majd elkezdett kotorászni az egyik fiókba. - Rakjad csak le az oda az asztalra, aztán segítsél nekem keresni egy nagyítót.

× girl my heart you've captured

Szomb. Okt. 29, 2022 4:02 pm

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Majdnem megtorpantam rohanásom közben, mikor megütötte a fülemet a név, amit a tündér annak ellenére elsuttogott, hogy megkértem tartogassa az erejét az életben maradásra. Ráadásul tényleg, még az én fülemnek is halk volt, így abban sem voltam biztos, hogy rényleg jól hallottam és nem csak azért véltem ismerősnek, mert tényleg volt valaki, akinek ez volt a neve és még együtt is dolgoztam vele………Jól kijöttem nagyjából mindenkivel a társulatnál, de az a pixi…….. még, ahogy rágondoltam is mosolyt csalt az arcomra, pedig semmi okom nem volt most vidámnak lenni. De Nova………, ha van akit óvatosan a barátomnak tartanék, akkor ő az, egy kész kis energiabomba és nála ……excentrikusabb kisembert még nem hordott magán a föld.
De a tündér talán csak félrebeszélt, a ruházatából ítélve és abból, hogy egyáltalán itt volt, arra következtethettem, hogy a Cirkuszba készült, mint sok más hibbant arisztokrata, akiket a vér, a borzalom és a veszély vonzott…..Talán ezért volt a név….
De ez csak egy tipp volt, mindenképp meg kell majd kérdeznem erről a pixit, ha ez a pöttöm alak a kezemben már biztonságban lesz.

Howe doki végre kinyitotta az ajtót és én aggodalmasan nyújtottam felé a tündér már ernyedt testét. Nem voltam biztos benne, hogy él még, már nem beszélt és nem is mozgott egy ideje.
Kérdésére csak ráztam a fejem és reméltem, hogy a szemüveg nem csak dísznek van az orrán és leesik neki, hogy nem velem van a baj, de nem is vártam meg, hogy túl sok ideje legyen a helyzetet méricskélni, már mondtam is, miközben beléptem az ajtón szinte tolva magam előtt az idős férfit.
- Igen és nem. Tudom, hogy egy tündér és nem, nem szándékozom kihasználni a nyomorult helyzetét és főleg nem adom azoknak a halottszívű mocskoknak. Minek nézel engem doki, ismersz, nem? – vágtam kicsit élesebben oda neki, mint szerettem volna.
Persze senki sem tudta miért épp itt verte fel a prakszisát, hiszen biztos keze és nagy tudása volt, a fővárosban is megállta volna a helyét, de nagyon reméltem, hogy nem volt köze sem a szervkereskedőkhöz, sem a lidércekhez ilyen viszonylatban.
Egy pillanatra átfutott rajtam, hogy talán mégis rossz ötlet volt idehozni, de hát……..ez az egy esélye volt, így aztán beljebb siettem és letettem az asztalra, ahol szinte elveszett a törékeny, egyre haloványabb test.
- Súlyosan megsérült és nagyon valószínű, hogy pont az általad emlegetett dolgok miatt bántották. Nem értek a tündérekhez, de csúnyán összetörték, nem tudom, talán még rá is léptek. – vontam meg a vállam kétségek között. – És Doki…….mintha Nova-t emlegette volna…..Tudod milyen nagy a családjuk, lehet, hogy ismeri….
Úgy voltam vele, hogy ez jobban ösztönzi majd a gyógyítót, ő is ismerte apró, de annál nagyobb szívű porondmesterünket.
A szemem végigfutott a rendelőn és megakadt az egyik rongyhalom alól kikandikáló nyélen.
- Itt van. Él még? Tudsz segíteni rajta? – nyomtam a kezébe a nagyítót és léptem félre az útjából, hogy mielőbb nekiláthasson a vizsgálatnak. Minden pillanatnyi idő számíthat a lánynak.

Hétf. Okt. 31, 2022 12:44 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy gond is ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Az élesebb megszólalásra Howe doktor csak felemelte a kezét.
- Jól van na, jól van, nem kell így felkapni a vizet. Pont a jó szíved miatt nem vagy idevaló, aztán egy kis rossz azért hogy többet ne kelljen rosszat tenni sokak szerint eléggé megéri. – vont vállat. A Sötét Negyed eléggé rányomhatta a bélyegét a doki erkölcsi érzékére, itt másképp működtek a dolgok, mint a város puccosabb helyein, ahol inkább a félrenézés volt divatban.
Nova emlegetésére a doktor csak bólogatott.
- Igen, igen az apró porondmester aki azt hiszi, sztár lesz. Hát ki tudja, lehet ez az apróság hozzá igyekezett, addig nem tudjuk meg, ameddig vagy Nova ide nem jön és megnézi, hogy ismeri-e, vagy a kicsilány fel nem kel és elmondja mit akar. Már ha felkel. Hmm… Talán lehet el kéne szaladnod azért a Vahe rémálmáért. – vetette fel a doktor mintegy mellékesen, miközben összeszedte a felszerelést. Átvette a nagyítót, hogy azzal vizsgálja meg az ájult pixit.
- Lélegzik, szóval egyelőre él, de már alig. Tartsad ezt nekem, fiam. Ettől a sok fodortól meg csipkétől nem látok semmit, de ne aggódj, orvos vagyok, régen olyan nemesasszonyokat láttam pendelyben, hogy még te is megirigyelnéd, bár tudom, hogy te a pendelyt is leszeded róluk némi aranyért…
Ha Adam megtartotta a nagyítót a pixi fölött, akkor a doki fogott egy kisollót és nemes egyszerűségek elvágta a lila ruhácskát és az alatta levő fehér alsóruhát is. Szinte szívszorító volt tönkretenni a drága anyagot, így viszont már feltárult a probléma valódi forrása. Meglepő módon a pixi kis testén voltak régi forradások, és egy majdnem egy centis égésnyom is, de már mindegyik nagyon régen begyógyult, halvány volt és fehér, ellentétben a nagy, sötétlila és egészen friss véraláfutásokkal, amik szinte az egész testét beborították csípőtől nyakig.
- Ó teremtőm… – nyögött fel Howe doktor. - Hát én azt mondanám, hogy nem éri meg a reggelt, és tényleg inkább el kéne adogatni a szerveit, de ha ragaszkodsz hozzá, akkor persze megteszek mindent, aztán remélem, aki ilyen drága ruhácskákban járkál, az majd megfelelően tud kompenzálni is, ha túléli. – a doki egy ujjal megtapogatta a hasüreget és a pixi két oldalát is a bordáknál. - Belső vérzés, fel kell vágnom. Ott van egy forrasztópáka, amivel az eszközeimet szoktam javítgatni, azt hozd ide, hogy elállítsuk majd a vérzést, de gyorsan kell csinálni. Mennyire ügyes a kezed, Adam? Csak mert ilyen apró méretekben elég pontosnak kellene lenni, aztán nem akarom hogy esetleg engem falj fel, ha elrontom.
Letette az ollót és már hoztak is a legkisebb szikéjét, valami szúrós szagú folyadékot – feltehetően tömény alkohol volt, ide csak ilyen barbár fertőtlenítőszer jutott, és közelebb vitt egy csomó lámpát is. Ahhoz képest amilyen öreg volt meglehetősen gyorsan mozgott.

× girl my heart you've captured

Kedd Nov. 01, 2022 4:01 pm

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Igen! Tényleg azt kellett volna tennem, amit Howe doki felvetett. Más minden bizonnyal ezt tette volna és tudom, hogy borzasztóan ostoba dolog az én helyzetemben morális elvet kialakítani és még tartani is magam hozz. Sőt mondhatnám nevetséges az esetemben. És nem először hallom ezeket a tanácsokat….. Ám, akárki és akármi is vagyok, úgy vélem ez gátol meg abban, hogy lesüllyedjek a legaljára a mocsoknak, talán egyszer még lesz számomra remény, hogy „normális” életem legyen.
Ha most vér is mocskolja a kezem, nem mindegy kié, kiké.
- Persze…. kisebb rossz, nagyobb rossz…. ki dönti ezt el, melyik rossz hová tartozik? – mormoltam, de nem haragudtam a dokira, hiszen ő csak ugyanúgy a felszínen akar maradni, mint itt mindenki.
- Jó nekem így. – vonom meg a vállam aztán inkább arra koncentrálok, hogy próbálom kivenni a kis tündér lélegzetét a férfi szavain túl. Félek, hogy tényleg csak a szervei jelentenek majd fizetséget a dokinak, mert nem marad életben.
- Fogok neki szólni, ha ő felébred, vagy, ha már biztosan nem. – intek a mozdulatlan test felé.
A kezében bízom a dokinak, de abban nem, hogy mennyire képes ilyen csábításnak ellenállni, nem fogom itt hagyni őket kettesben.
- Egy darabig a tündérlány úgy sem megy sehová és Nova-t is bármikor megtalálom. – tettem hozzá mintegy magyarázatképpen.
Nem akartam Howe dokit magamra haragítani vagy megbántani, hiszen ő volt most minden reményünk, jobb, ha nem ismerte a gondolataimat.
Figyelmesen álldogáltam hát a férfi mellett, aki végre mindent összeszedett és már a lányt vizsgálta, de aztán meglepődtem, ahogy szinte a kezembe nyomta a nagyítót és pár pillanattal később, már a halovány test pőrén feküdt kikerekedett szemem előtt. Egyrészt nem volt szándékomban így látni, hiszen én nem voltam orvos, aki ezt természetesnek vette. Természetesen épp elég nőt láttam már mezítelenül, de az teljesen más kontaktusban volt. Azt hiszem, ha túléli ezt nem biztos, hogy megakarom majd osztani vele…… Másrészt az döbbentett meg, hogy mennyi régebbi sérülés is volt rajta, nem gondoltam, hogy a felsőkörökben miért történhetett ez vele. Ám mindezeken túl ott voltak a friss sebek! Nem csak a doki kiáltott fel a láttán, hanem én is felszisszentem, a kezemben megremegett a nagyító.
- Még az állatokat tartják kegyetlennek! – morogtam és sárgán izzó szemeimet a gyógyítóra fordítottam. – Ragaszkodom hozzá doki, ha már ő nem tud. – érintettem meg szinte csak érintőlegesen a pixi haját. Az volt az egyetlen szinte, amit nem borítottak zúzódások.
Ha Nova ismerőse vagy rokona, ha csak egy eltévedt, szerencsétlen tündér, akkor is megérdemelt egy esélyt.
Viszont soha életemben nem csináltam még ilyet, mármint én vagy élvezetet nyújtok az ügyfeleimnek, vagy halált, de még sosem próbáltam ……gyógyítani. De, ha már a dokitól elvártam, hogy mindent megtegyen, akkor én sem visszakozhatok.
- Nem panaszkodhatom, elég biztos kezű vagyok. – vettem kézbe a pákát, amit Howe mutatott, de nem kommentáltam, hogy azt hiszi megennék egy embert. Fújjj!
Értékeltem, hogy legalább az időt nem húzta és már a pixi fölé is hajolt én meg megfeszültem, hogy készen álljak, ha szükség van a forró vasra, ami, bár nem volt nagy, mégis annak tűnt a kis test mellett.
- Pontos utasításokat kérek viszont, és azt teszem, amit mond. – mondtam halkan a doki fülébe, aztán a tündérre néztem.
- Tarts ki kicsi pixi! Csak még egy kicsit tarts ki!

Kedd Nov. 01, 2022 10:51 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy gond is ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Howe doktor megcsóválta a fejét.
- Az ember a legkegyetlenebb mind közül, ezt mindenki tudja aki már olyan sok mindent látott életében mint én. Az állat nem öl kedvtelésből, se akkor ha hasznot remél, csak ha éhes vagy ha fenyegetik. Ez itt… Harag és frusztráció. – szinte már szomorúnak látszott, és mellesleg valahogy bölcsebbnek is, mint eddig. Talán a korral tényleg együtt járt néhány ilyen dolog, ha valaki elég ideig figyeli az emberiséget, akkor akaratlanul is levon néhány konklúziót.
Ez után összecsapta a kezét, és felemelt egy szikét.
- Akkor vágjunk bele! – nevetett fel, láthatóan nagyon jól szórakozva a saját olcsó poénján. – Fogd a forrasztópákát és kapcsold be. Kauterizálni kell az ereket ez a legfontosabb, mert jelenleg az elvérzés a legnagyobb problémánk. Szóval megkeressük a vérző ereket, neked csak annyi a dolgod, hogy kiégeted őket a tű végével. Remélem elég kicsi, de hát ennél jobb nincs. Utána jön az, hogy leválasztod a sérült tüdőlebenyt, azt megmenteni már nem lehet, de gondolom nekik is van vagy öt mint nekünk, szóval nem fog neki annyira hiányozni, a helyére pakoljuk a bordáit, utána bevarrjuk és imádkozunk. Világos? Mehet?
Ha pedig megkapta a megerősítést, és már látja az izzást a forrasztópáka végén, akkor valóban belevág az aprócska pixibe a szikéjével. A vér azonnal folyni kezd, és belül is alig látni tőle valamit.
- Adj egy kis vattát azzal a csipesszel, így… látod, ott van a borda, meg a sérült tüdőrész… hm… Kezdjük a vérzéssel, utána találsz ott cérnát, elkötjük a nagyobb hörgőket amik ebbe a lebenybe visznek utána még némi érzárás, és rendben leszünk. Azt hiszem látom is… Ott azt, óóóóvatosan, csak nagyon óvatosan! – mutatott rá a doki egy sötétvörös pöttyre tényleg alig látszik, de ahogyan töröl, úgy már látszik hogy onnan szivárog a vér.
És ez így folytatódik tovább. A doki sokat nem magyaráz ezen túl már, de időnként rábök, hogy hova menjen az égetés, utána viszont a cérnáért nyúl a hörgő elkötéshez. Az idő megszűnik létezni, annyira aprólékos az egész és annyit kellett koncentrálni, még a doktornak is gyöngyözni kezdett a homloka, pedig egyáltalán nem volt meleg. Végül egy csipesszel kivette a roncsolódott tüdőrészt.
- Na és most a bordát csak helyre kell pattintani kicsit, de azt is óvatosan mielőtt még nagyobb bajt csinálunk. Tedd le azt, már nem égetünk ki semmit, hanem csak itt ez a csipesz, próbáljuk meg, hogy úgy álljon mint az a másik.
Amikor pedig ez is megvan, a doki néhány öltéssel össze is varrta a kis testet, betakarta egy tiszta kendővel, majd fáradtan rogyott le egy fal melletti rozoga székre.
- Azt hiszem, mostmár csak imádkozunk. Bár ahogy néztem ez a kicsi lány elég sok mindent túlélt már, nekem ez volt a legdurvább műtétem valaha. Te is jól csináltad, Adam. Mostmár én is annak drukkolok, hogy túlélje, és elmondhassam, hogy Howe doktor még ezt is megoldotta, odafent meg bánhatják, hogy ide űztek! – rázta meg az öklét észak felé. - Konyakot? Van az egyik felső szekrényben egy üveggel, megérdemeljük.

× girl my heart you've captured

Szer. Nov. 02, 2022 9:26 pm

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Ha nem lettem volna ilyen feszült, biztos felmerült volna bennem az odavetett megjegyzése után, hogy vajon sejt-e valamit, arról, mivel foglalkozom…..harmadállásban, bár tudva, hogy értékes mesterségét itt a Sötét negyedben gyakorolja, nem hiszem, hogy tartanom kellett volna tőle, hogy elkotyog valamit.
Viszont én – bár nem épp kedvtelésből, hanem megélhetésből, de mégis csak a haszonért ölök……, ahogy mondta.
Na, de most nincs itt az ideje, hogy egymás titkait feszegessük, meg azt hiszem nem is lesz egy darabig, itt mindenki jól megfontolt érdeke volt, hogy befogjuk a szánkat és ne üssük bele más dolgába az orrunkat.
Figyelmemet most azonban a kicsivel több, mint arasznyi pixi felé fordítottam és a kezem egy kicsit sem remegett, ahogy a kellően forró pákát markoltam és hallgattam, ahogy Howe doki sorolta az instukciókat, mikor mit kell tennem.
Nem szóltam ugyan közbe, mert nem akartam megzavarni,, de reméltem, hogy nem fog sok olyan szót használni, mint az a „kautermicsoda”, mert ennek jelentését ugyan még összeraktam magamban, de nem biztos, hogy mással is így lett volna. Gondoltam, hogy annyira a beavatkozásra koncentrált, hogy elfelejtette, nem épp a hozzáértő segédje áll mellette…..
~ Tüdő……. lebeny, na ja! Még egy embernél sem ismerném fel mi az a …..lebeny, de egy piximéretben még úgy se! ~
Szívesen megforgattam volna a szemem, de akkor nem tudtam volna figyelni és most nagyon-nagyon kellett koncentrálni, nehogy egy apró mozdulattal is félrenyúljak.
Minden esetre azt megjegyeztem, hogy nagyon magabiztosan végezte a műtétet, sorolta a szerveket és elhelyezkedésüket. Ez csak biztosabbá tette azon gondolataimat, hogy nem a Sötét negyedben szerezte meg ezen tudását, amit később a szavai is igazoltak.
- Ühüm! – morogtam összeszorított fogakkal a kezdés felvetésére.
Aztán már nem volt időm még gondolkodni sem, csak csináltam, amit mondott vagy mutatott: égettem a pálcával, kezébe adtam, amit kért, töröltem, ha kellett.
Először még magam előtt láttam a tündér felnyitott testét, tisztában voltam, hogy előttem ez egy élő, lélegző lény, de, ahogy telt az idő, már csak az erek, a szervek kuszasága kötött le és az utolsó öltésig már nem is aggodalmaskodtam azon, hogy valakinek a testében kotorászunk. Főként, hogy én teszem ezt! A végén, mintha valami álomból ébredtem volna fel úgy álltam ott, a kezemben még ott szorongattam a csipeszt, a másikban pedig véres vászoncsomókat, előttem pedig egy nagyon vértelennek tűnő pixilány feküdt, akit épp most takargatott be Howe doktor. Csak most tűnt fel az is, hogy az orvos is alaposan kimerült és a verejtéket törölgette a homlokáról.
Mire kiszáradt számmal megszólalhattam volna, már meg is válaszolta azt, amit kérdeztem volna. Persze szerettem volna azt hallani, hogy minden rendben lesz, de úgy véltem annak is örülhettem, hogy még mindig életben volt.
- Tényleg megcsináltam? Életemben nem féltem ennyire, hogy megremeg a kezem. – szólaltam meg végre és ejtettem ki mindent a kezemből, ami most úgy gyengült el, mintha órákig kapaszkodtam volna az életemért egy ablakpárkányba több emelet magasságban.
- Ha …….., illetve, amikor majd felébred, – néztem a tündérre, - biztos vagyok benne, hogy jó híredet keltik doki és én sem fogok ebben fukarkodni.
Nem kíváncsiskodtam egyelőre, hogy a kifakadása kinek szólt, ha akar majd mesél róla, meg volt a maga titka az ittlétének, ahogy nekem is.
- Meg tudnék inni most egy üveggel is, de nekem még fellépésem van és nem szeretném, ha én lennék a következő páciensed ezen az asztalon. – sóhajtottam, de azért előbányásztam azt az üveget és letettem elé. Azért az illatát még élvezhettem.
- Szerinted mikor tér magához? Szeretnék itt lenni, talán akkor nem ijed meg nagyon, talán megismeri a hangomat…… - ültem le a fal mellé.
Fogalmam sem volt, hogy fogom a műsort végigcsinálni, de össze kell addigra szednem magam. A közönség látvány, veszélyes látványt akar, vagy vért és én inkább az előbbit preferáltam.
-Vajon ki lehet ő? Miért vállalt ekkora kockázatot, hiszen csak egy apró pixi? – kérdeztem, ám erre csak ő maga adhatott biztos választ.

Pént. Nov. 04, 2022 7:42 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy gond is ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Howe doktor szórakozottan mosolygott a kimerült Adamre.
- Megcsináltad. Az ember néha nem is tudja, mi rejtőzik benne. Szerencsésebb körülmények között még műtőssegéd is válhatna belőled, megszoknád. – vont végül vállat. A jó hír keltésére azért összehúzta a szemét, és közben felállt, és elővett valahonnan egy fogkefét - nem onnan ahonnan a fogkeféknek a helye szokott lenni - és egy kis tálkát - Azért remélem a kisasszony máshogy is honorálna. Aranyban értettem, mielőtt rosszra gondolnál. De ha már itt vagyunk, neki meg nem kell, leveszem az előleget.
Óvatosan megszokta a tündér hártyás szárnyát, majd a fogkefével elkezdte róla a port a tálcára söprögetni. Mire végzett mind a kettővel nagyjából egy adagnyi tündérporra lett gazdagabb, felmerült tehát a kérdés, hogy mégis hány tündérről kell lefejteni a port, hogy ellássa az alvilág Estrance összes fogyasztóját. Nade ez nem a ma problémája volt.
- Hát, egy kupica talán nem fog ártani, már csak a stressz miatt is, de te tudod, én ma már nem akarnék ellátni senkit, ha nem muszáj. – miután elcsomagolta a tündérport, elő is vette a konyakot és magának töltött, de azért kitett még egy kis felespoharat, arra az esetre, ha Adam esetleg meggondolná magát. Ez után újra az asztalon fekvő pixire nézett és felsóhajtott.
- Nem fogok kertelni, nincs még túl a nehezén. Lehet negyedóra, lehet egy óra, lehet egy nap... lehet soha nem kel fel, ez már nem rajtunk múlik. Én itt leszek, menj nyugodtan az előadásodra, vigyázok rá. Vagy ha nem bízol bennem, hogy ezek után nem adnám el, vagy több pénzt remélek tőle, mint a lidércektől, akkor magaddal is viheted, hátha még látja az előadást. Szerintem azért jött amúgy is, főleg ha Novát emlegette. Az első nő, aki nem miattad jön. – nevetett fel. – Hogy ki lehet, azt nem tudom. Akárki. Az biztos, hogy nagyjából annyi esze lehet, mint egy csirkének, ha egyedül jött le a Sötét Negyedbe és nem ide tartozik. A ruhácskája alapján nagyon nem itt van a helye. – vont vállat a doktor.
Adamen áll hát, hogy magával viszi a tündért, vagy visszajön az előadás után.

× girl my heart you've captured

Szomb. Nov. 05, 2022 3:54 pm

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Akármennyire is „belefeledkeztem” a segédkezésbe, azért nagyon sokat kellett volna fizetni nekem, hogy ezt megismételjem. Csak azért nem mondom, hogy soha, mert van az a pénz, amiért az ember azt is elvállalja, amit egyébként a háta közepére sem kíván. Én csak tudom.
Nem szóltam semmit, amikor a tündérport begyűjtötte a doki, hiszen ezzel nem okozott kárt – legalábbis tudtommal . Fájni most meg biztos nem fájt neki semmi, bár a kefe amúgy is kíméletesen simította végig a most fakón átlátszó, szitakötőkre emlékeztető, hártyás szárnyakat.
- Biztos vagyok benne, hogy ő is legalább annyira értékeli az életét, mint mi és reméljük a fejével és az emlékezetével sem lesz semmi baj. – néztem a mozdulatlan testre, amelynek a színe azért, mintha csöppnyit már elütött volna a szürkésfehértől.
- Egyébként szívesen átengedem a részem, ebből a hálából, ha továbbra is megteszel mindent, amit tudsz, érte.
Mindez azért jutott eszembe, mert magam sem feltételeztem, hogy egy ilyen súlyos sérülés és komoly beavatkozás után, annyira jól lesz, hogy magammal vihetem, hiszen az előadás nem sokára elkezdődik és ha nem jelenek meg, találnak mást a helyemre, aki nem hagyja cserben a Társulatot és vesz ki pénzt a zsebükből, amit az elégedetlen nézősereg okoz, ha nem kapják meg, amiért fizettek.
Szóval mennem kell és a pixit itt kell hagynom Howe doktor gondjaira bízva, ha nem akarom kockáztatni bármilyen mozgatással az életét.
Én nagyon kevés „emberben” bíztam meg és bár a doki már párszor összekalapált, ezt megfelelő juttatásért tette és ráadásul az én szerveim nem voltak olyan értékesek, mint a kis tündéré.
Ha viszont többet várhat attól, ha életben és biztonságban tartja, akkor – bizalom ide vagy oda, - az érdekei miatt is meg fogja tenni.
Az alkoholra ismét csak megráztam a fejem. A szervezetem gyorsan dolgozta fel a szeszt, nehezebben ütött ki, mint másokat, ám most még ennyit sem akartam kockáztatni. A műsort gyorsan le akartam tudni, mert – már eldöntöttem, - nem vihetem magammal és itt akarok lenni, amikor magához tér.
- Ha vége az előadásomnak és visszajöttem, akkor szívesen iszom veled, akár többet is, de most nem akarom a legkisebb bajt sem. És a kicsi erős, láttad rajta azokat a hegeket? Sok mindent túlélhetett már, ezt is túl fogja. – nem volt ez olyan határozott állítás, de azért reméltem, hogy annak hangzott és talán még hallotta is ott, ahol éppen járt. – Doki, te is tudod, hogy nem vihetem magammal, hová tenném, ahol úgy igazából biztonságban lenne. Persze szólhatok Nova-nak, de akkor csapot-papot otthagyna és aggódna, na meg rohanna a zsiványok után, még akkor is, ha nem is ismeri. Ő szereti, amit csinál, megküzdött a posztjáért, ha ezért kirúgnák……. – a többit a fantáziájára bíztam.
- Nem, maradjon itt és én sietek vissza és bízzunk benne, hogy hamarosan megtudjuk, miért is vállalta a kisasszony ezt a veszélyes utat ide a mocsok legaljára.
Igen, a ruhájából ítélve, jómódú és bár azok tartják fenn a Cirkuszt, kényelmes és jól biztosított hintókban érkeznek, nem egy szál magukban.

Az előadásom nem sikerült a legfergetesebbre, de most nem érdekelt, ahogy lecsúsztam a kötélről még a közönség tapsát is csak egy rövid meghajlással köszöntem meg és már siettem is átöltözni, majd vissza Howe doktor rendelőjébe. Most már másnap estig szabad vagyok, majd én vállalom, hogy virrasztok mellette, hogy a gyógyító is tudjon pihenni, elvégre már nem volt egy mai gyerek.

Hétf. Nov. 07, 2022 6:21 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy gond is ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Kínzó fájdalomra ébredtem, pedig már reménykedtem benne, hogy az egész nem volt több rossz álomnál. A fejem felett túl világos volt a fény, és éreztem, hogy valaki betakart. Ösztönösen próbáltam meg felülni, mire egy hang heves tiltakozásba kezdett.
- Hó, hó, hó! Nem eszik azt olyan forrón, tessék szépen visszafeküdni! – hát, ezt akkor is megtettem volna, hogyha nem figyelmeztet, a hasam ugyanis rettenetesen fájt, benne minden izomösszehúzódás olyan volt, mintha forró tűvel szurkáltak volna. Nyögve hanyatlottam vissza a… nos, bármin is feküdtem. Rengeteg kérdésem volt, de egyelőre csak zihálni tudtam.
- Várjál csak, kereset valamit… igen, ez jó lesz… – egy őszhajú, öreg emberférfi lépett oda egy összegyűrt konyharuhával majd óvatosan feljebb ültetett, és a hátam mögé tette, hogy neki tudjak dőlni, és kicsit körülnézhessek. Rossz szaga volt a rongynak, de éreztem szagokat, fájdalmat, hallottam hangokat, ez pedig azt kellett jelentse, hogy valamiféle csodával határos módon életben voltam.
Ekkor ajtónyitást hallottam, amitől megint ösztönösen szerettem volna felülni, de most képes voltam uralkodni magamon, és a rongyon maradni.
- Adam! Pont időben! Úgy tűnik az istenek ma rád mosolyogtak… – hallottam az öregember hangját, aki már sietett is vissza, hogy a nyomában egy fiatal férfi lépjen be. Be kell valljam, ilyen látványra szívesebben ébredtem volna, mint az öregemberére – ebben szerintem bármelyik nő egyet értett volna velem -, de elég hamar jött, ahhoz, hogy úgy értékeljem, ez még belefért. Szerettem volna mondani valamit, kérdezni, de a torkon rettenetesen ki volt száradva, és így függőlegesen, vagy hát félig ülve kicsit azért szédültem is.
- Hol… vagyok? – préseltem ki magamból egy suttogást, de még ez is rettenetesen kellemetlen volt, és csak egy ennyire klisés kérdés jutott eszembe. Valahol a Sötét Negyedben, máshol nem nagyon lehettem, messzebb nem jutott volna velem az, aki összeszedett a földről.

× girl my heart you've captured

Kedd Nov. 08, 2022 4:22 pm

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Szerencsére nem az én fellépésem volt az utolsó, így nem kellett a kiáradó tömegen átverekednem magam, na meg Nova sem kaphatott el, hogy igyunk meg valamit levezetésképpen. Neki persze szándékomban állt elmondani, hogy mi történt és, hogy a pixilány az ő nevét nyöszörögte, pedig alig volt benne élet. Természetesen ez lehetett véletlen, ahogy már ott az utcán eszembe jutott, de ha az ember haldoklik akkor nem egy Sötét negyedi rémcirkusz porondmesterének a nevével készül megtérni Sinan kebelére. Így esélyes volt, hogy valami rokon, mert az a pixiknél annyi volt, mint égen a csillag, ezrét joga volt tudni Nova-nak, hol van a lány és főleg, hogy hogy van.
De neki még dolga volt és én is jobb szerettem volna, ha jó hírekkel – már a legrosszon túl, szolgálhatok neki, ami azt jelentette, hogy sebesen szedtem a lábam, reménykedve abban, Howe doktor nem tragikus szavakkal vár.
Egy utcát kellett csak futnom, ezért hamar odaértem és mivel nem volt bezárva az ajtó, na meg a doki is számított a visszatérésemre, kopogás nélkül léptem be és siettem az előtéren keresztül a rendelőbe. A szemem azonnal az asztalra tévedt, de már meg is hallottam a doktor megnyugtató hangját, mielőtt még fel foghattam volna, hogy az apró test már nem fekszik és nem is mozdulatlan, sőt már színe is volt, még ha nem is teljesen „normális”.
- Él? – bukott ki belőlem. – Életben van! – léptem közelebb és vigyorodtam el.
Jó érzés volt, hogy sikerült megmenteni, megmentenünk az életét.
A mosolyom szélesebb lett, ahogy a hangját is meghallottam, még ha nagyon halkan is, de ennél már halkabban is szólt hozzám.
- A Sötét negyedben vagy, de ne félj már jó kezekben. – próbáltam megnyugtatni. – Ez itt Howe doktor, nagyon jó orvos én pedig Adam vagyok. Én találtalak meg és hoztalak ide, nagyon rossz bőrben voltál. Jobban érzed magad?
Nagyon meg szerettem volna kérdezni, hogy mit keresett itt, de egyelőre még nem úgy nézett ki, hogy sokat tudna beszélni, így visszafojtottam a kíváncsiságomat.

Kedd Nov. 08, 2022 9:42 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy gond is ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

A bemutatásra felpillantottam az öregemberre, aki csak integetett, amikor elhangzott a neve, majd visszanéztem a férfira, aki Adamként mutatkozott be. Rajta legalább tényleg volt is mit nézni. És ezek szerint továbbra is a Sötét Negyedbe voltam, ráadásul életben. Adriata-nak vagy Sinannak bizonyára még voltak velem tervei… Vagy Vahénak. Inkább Vahénak. Isteni beavatkozás nélkül ugyanis nem tudtam elképzelni, hogy lehetek még mindig ezen a világon.
Ahogy beszélt, már megismertem Adam hangját, a hangot, ami… hát azt nem tudom mennyi ideje, de az életet jelentette. A kérdésére fájdalmas félmosolyra húzódtak az ajkaim.
- Annál jobban, ahogy rám találtál. Egészen biztos voltam benne, hogy átszúrta a bordám a tüdőmet, de akkor… – felemeltem a takarót és most először lenéztem a hasamra és a rajta éktelenkedő hosszú és ronda vágásra. - Adriata szerelmére. – bukott ki belőlem. Kicsit hitetlenkedve néztem fel a két férfira. - Most mondanám, hogy voltam már ennél szarabb bőrben is, de szerintem nem voltam. – újra lenéztem a hegre, majd inkább még jobban betakaróztam mert egyrészt fáztam, másrészt meg véletlenül sem akartam látni többet. Ráadásul ezek szerint tönkrement a ruhácskám, pedig most vettem… De csekély ár volt némi csipke a túlélésért.
- Adam, Howe doktor… én… köszönöm. Maguk nélkül már biztosan halott lennék, még most sem vagyok benne biztos, hogyan tudták véghez vinni ezt. Az életemmel tartozom önöknek, szóval, ha bármit tehetek…
Nem szerettem a szívességeket, a tartozásokat, a „majd-egyszer-meghálálom”-okat. Könnyű volt az ilyesmivel másokat csőbe húzni, főleg, hogy sosem lehetet tudni ki mikor mivel áll elő, és az sem volt tiszta, hogy mi mivel volt egyenértékű. Éppen ezért az ilyen alkuknak csak azon a végén szerettem állni, hogyha nekem tartozott valaki, és nem átallottam mindezt kegyetlenül ki is használni. Bár jobban szerettem, hogyha csak féltek attól, hogy mikor hajtom be a tartozást, mint tényleg meg is tenni, de ez már más kérdés volt. Az a játék része, az egyetlen érdekes része.
Most viszont az életemmel tartoztam, aminél nagyobb érték nem volt, és csak akkor tudtam volna leróni, ha én is életet adok nekik, de mivel nem voltak veszélyben nem kellett őket megmenteni, ezt aligha tudtam megtenni.
- Mármint bármi olyat, ami nem kerül az életembe. – tettem azért még hozzá.
- Tudod, kicsi lány, itt csak az arany ér valamit, és az is csak titokban, mert még elvágják az ember torkát érte. – nevetett fel Howe doktor.
- Csekket elfogad? Nem hordok magamnál aranyat, lehúz a súlya. – néztem fel a doktorra teljesen komolyan, aki láthatóan nem számított ilyen válaszra. Ameddig megemésztette Adamhez fordultam. - És ön? Kérhet bármit. Tényleg. Akármit. Ha a hatalmamban áll, megadom.
És egészen sok minden állt a hatalmamban, bár ezt ők nem tudhatták. Kíváncsi voltam, mit kért. Mit mert kérni. Valamire biztosan vágyott ő is…

× girl my heart you've captured

Szer. Nov. 09, 2022 4:37 pm

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Biztos, hogy jobban volt, hiszen láttam a szemén, hogy érti és felfogja azt, amit mondtam neki, nem csak bambult rám üveges tekintettel. A megkönnyebbülés még nagyobb lett, hiszen akár a feje is megsérülhetett volna, vagy a műtét, a vérveszteség is lehetett volna rá rossz hatással, de Vahénak hála egyik sem történt, tisztán és érthetően beszélt, csak kicsit rekedtesen suttogva.
Nem tudtam, hogy Howe adott-e neki vizet, de valószínűnek tartottam, hogy nem, mert láthatóan tényleg csak pillanatokkal az érkezésem előtt térhetett magához.
Mozdultam is, hogy kerítsek a nélkülözhetetlen nedűből, viszont azonnal akadályba is ütköztem. Miből adjak neki inni? Mi olyan kicsi, hogy megfeleljen erre a célra. Mégsem rakhatok elé egy tálat, hogy abból igyon, mint valami kutya……
Aztán az italos üveg dugóján megakadt a szemem, az talán elég kicsi lesz, hogy a pixi is megemelje, ha csak félig töltöm. A szesz meg úgy is fertőtlenítette, így lehet ez a legtisztább dolog itt a doki rendelőjében.
Azt hiszem talán rá is fért, mert amikor a zsebkendő méretű – lehet az is volt, - anyagdarab alá nézett és meglátta mit műveltünk vele, az a kis vér, ami már megszínezte az arcát, az is eltűnt.
Bár amit tettünk megmentette az életét, minden bizonnyal a pixi orvosok szebb munkát végeztek volna ezen az apró testen, a mi kezeink és a doki műszerei túl nagyok voltak és a végeredmény nem volt túl esztétikus, ráadásul még nyers volt és duzzadt. Én már sokszor megsérültem, volt rajtam is számtalan heg, de én férfi voltam, nekem még jól is jött egy-egy nemesasszonynál, de ő……túl szép és fiatal volt, hogy ilyesmi csúfítsa, bár a régebbi forradásokból ítélve, nem ez volt az első, hogy baja esett.
Kihúztam a dugót és a doki egyik szikéjével két mozdulattal kivájtam a belsejét, majd az egyik kancsóból pár cseppet beleöntöttem, aztán a feltámasztva ülő tündérnek nyújtottam.
- Talán jól esne. És igen, Howe doki itt a legjobb, de még nem igazán volt dolga ….. a te méretedben lévő beteggel, aki ráadásul fel kellett nyitni. Szívesen segítettem, mert élesebb a szemem és biztos a kezem, de sosem csináltam még ilyet. Sajnálom, hogy ilyen lett. – fintorodtam el, de a köszönetére csak biccentettem.
Azért örültem, hogy felhozta a témát, mert bár én semmit nem akartam tőle, a doki nem engedhette meg magának, hogy jótékonykodjon, ráadásul, ha nagyobb hasznot vélt abban, hogy a pácienseit inkább életben tartsa, azzal mindenki jól járt. Legközelebb talán csak akkor gondol arra, hogy a paciense jobban megéri darabokra szedve, ha felépülése után sem fizet.
Howe elég egyértelművé tette, hogy mit kíván a pixi megmentéséért cserébe, de aztán rám került a sor.
- Én megelégszem azzal, ha kielégíted a kíváncsiságomat és válaszolt a kérdéseimre, bár egy fél grammnyi orea azért jól jönne a fegyvereim erősítésére. – néztem rá félrebiccentett fejjel egy halvány mosollyal a számsarkában, aztán folytattam. – Te már tudod kik vagyunk, de ki vagy te? A ruhádból ítélve és, hogy a pixik nem igen járnak ide, főként kísérő nélkül, jobb környékről jöhettél. Aztán meg ……. az utolsó szavaiddal, amit még kiejtettél a szádon, Novat emlegetted, miért? Ismered, a rokonod? Mit keresel itt kistündér, amiért megkockáztattad, hogy a Sötét negyed örökké elnyeljen?

Szomb. Nov. 12, 2022 4:40 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy gond is ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Howe doktor felvonta a szemöldökét a csekk említésére, így sejtettem, hogy ebben a negyedben nem nagyon volt szokás bankba járni. Ellenben a végén, noha ráncolt homlokkal, de mégis bólintott. Közben Adam hozott nekem vizet a piásüveg tetejében, ami ugyan nem volt pohár, sem pedig csésze, de azért értékeltem a kreativitását. A városvezetést szerettem az ilyesmivel zavarba hozni, de itt most nem volt célom, végülis mégiscsak a megmentőim voltak, akár ott is hagyhattak volna vérbe fagyva az utcán, hiszen nem tudták, számíthattak-e jutalomra. Így minden féle fintorgás és megjegyzés nélkül kortyolgattam azt a nekik csak néhány csepp vizet, de nekem most kifejezetten jól esett. Rengeteget kellett innom, hogy pótoljam a vérveszteséget.
- Köszönöm. – pillantottam fel Adamre, miután ittam egy keveset. Így hogy a torkom már nem volt száraz mint a pusztaságok, sokkal jobb lett a hangom is. A magyarázkodására és a sajnálkozására megráztam a fejem. Komolyan, örültem, hogy éltem, ezek után panaszkodni arra, hogy a heg ronda lesz igazán nem lett volna helyénvaló. Egy pixi tizedakkora tűvel mint ami nekik lehetett biztosan szebbet csinált volna, de az ő lehetőségeikkel már ez is kisebb csoda volt.
- Nem kell sajnálnod semmit. Magának sem, doktor. El tudom tűntetni a heget, nem fogja látni senki csak én. A többi se látta még senki… vagyis most maguk, de értik hogy értem. – az illúziómágia nagy előnye volt ez. Akik láttak már öltözni, azok sem látták sosem, hogy hogyan nézett ki a testem valójában, és szerettem volna, ha ez így is marad, még ha ezt a műtétet nem is fogom tudni eltitkolni, ha nem akartam, hogy a helyzet rosszabb legyen, vagy hogy tönkremenjen a két férfi munkája, amivel bizonyára vért izzadtak.
A fél grammnyi oreán elmosolyodtam. Igazából besétálhattam volna az alkimista céhhez, hogy oreát akartam venni, és amilyen hírem volt, bármit elhittek volna, amit mondok magyarázatként, hogy mégis mire kell. Bár szívesebben adtam volna neki is inkább pénzt rá, de ezt majd még megbeszéljük. A kérdésekre viszont könnyedén válaszolhattam most azonnal is. Nem akartam rögtön azzal kezdeni, hogy én voltam a tündérek iderendelt diplomatája, ezt a poént a végén akartam elsütni, már ha egyáltalán fontos volt. Mivel egyedül nem tudtam hazajutni innen, ebben az állapotban lehetetlennek éreztem, hogy egyedül hazarepüljek, úgyis kénytelen voltam megkérni őket, hogy valahogy vigyenek haza, ott meg már egyértelmű lesz, amikor meglátják, hogy a megadott címen a követség van.
- A nevem Daphne, nagyon örvendek. – mutatkoztam be először is. - Nova pedig az én Vahe verte öcsém. – ha ismerték, akkor bizonyára nem akadtak fent azon, ahogy hivatkoztam rá. Mindig is nagyon… különleges volt. A szó jó és rossz értelmében is. - Én csak… szerettem volna megnézni az előadást a cirkuszban. Láttam Nova képét a szórólapon, és meg akartam nézni mire vitte. Meg hátha örül, hogy valakit érdekel a családból, hogy tényleg sztár lett-e az emberek között, ahogy ígérte, amikor elment. Nem szóltam neki, meglepetésnek szántam. – húztam el a szám. - Azt hittem nem lesz gond, kicsi vagyok, gyors is, pikk-pakk megjárom, és így is lett volna, ha az egyik rohadéknak nem lett volna szárnya. Elbasztam. Mostmár csak szeretnék haza menni. Nem akarom, hogy az öcsém így lásson, csak hatalmas ügyet csinálna belőle, de tenni nem tud vele semmit. Majd üzenek neki, és akkor ha akar meglátogat.
Elég szar volt ez így, de hát mit lehetett tenni. Ezt ki kellett feküdnöm, és többször nem vállalkoztam volna erre az útra így, ha mindenáron cirkuszba akarok menni, legközelebb nem egyedül jövök, hanem szerzek mellé kíséretet, vagy bekéreckedek valamelyik nemeskisasszony mellé, akik pasikat meg izmokat mennek bámulni. Erről jutott eszembe…
- Te is rajta voltál a plakáton. – néztem összehúzott szemmel Adamre.

× girl my heart you've captured

Vas. Nov. 13, 2022 4:28 pm

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Úgy láttam, nem volt rossz ötlet vízzel kínálni a kis pixit, mert jóízűen kortyolt belőle, majd a hangja is egészen kitisztult, ahogy utána beszélni kezdett.
Tényleg sajnáltam, amit tennünk kellett vele, meg aztán most, hogy már nem egy élettelen test volt, hanem elevenen és beszélgetve ült elöttünk, már az is zavart, hogy ruhátlanul láthattam, hiszen ez egészen más volt, mint amikor az úriasszonyokkal játszadoztam, még akkor sem mindig voltak teljesen pucérok, mert azt már szégyellték. Elég kicsavart logikája volt némelyiknek, megcsalni az urát egy fura, nincstelen figurával lehet, de a testét látni nem….
De a tündér nem volt tudatánál, így a beleegyezését sem tudhattuk magunkénak és bár nyilvánvalóan ez az élete megmentéséhez kellett, mégis furcsa érzés volt.
Sosem gondoltam volna egyébként, hogy ennyire …hmm ….természetes számukra az illúzió keltése, hogy akár folyamatosan, vagy legalábbis hosszútávon és kontrollálva irányítják, ezrét tulajdonképpen folyamatosan másként láttathatják magukat. Természetesen tudtam, hogy Nova is sokszor használja, de azok csak rövid hatáskeltés miatt, de ezek szerint jó sok mindent nem tudok róluk, bár úgy vélem ezzel a nagy átlaghoz tartozom.
Az életéért cserébe pedig nem akartam semmit, hiszen az megfizethetetlen volt mindenkinek, a csipetnyi oreat is csak azért mondtam, hogy ne érezze úgy, tartozik nekem bármivel is, ezért nem is értettem teljesen a mosolyt, inkább egy megkönnyebbülésnek tudtam be, hogy nem valami lehetetlen dolgot kértem.
A fontosabb kérésemre viszont meg is érkezett a válasz, ami, hogy őszinte legyek nagy naivságnak tűnt számomra, de lehet, ha nekem is lettek volna szárnyaim én is megtettem volna, na meg ha nem a Sötét negyed az otthonom már egy ideje.
Hogy Nova a rokona az már sejthető volt, de az nem, hogy egyenesen az öccse, akit ugyan rég láthatott ezek szerin, de ezek szerint a jelleme mit sem változott.
- Már ne vedd sértésnek, de te biztosan …….biztosan új vagy a városban Daphne, mert ha nem így lenne, tudtad volna, hogy ebben a negyedben aztán mindenféle átkozott és a társadalomból kitaszított életforma fellelhető és a legtöbb vallja az „amit megszerzel magadnak az a tied” elvet. Egy repkedő hibrid, nem meglepő. – csóváltam meg a fejem. – Nova pedig – most én vigyorodtam el, - tényleg nagy sztár lett, mert nincs még egy pixi, akinek akkora szája és lelke van, mint neki. Ő és én, barátok vagyunk jóban-rosszban mondhatjuk.
Abban viszont Daphne-nak igaza volt, hogy talán most nem a legjobb az idő, hogy elmondjuk neki mi történt, mert úgy reagálna, ahogy a nővére mondta.
- Bízom benned, hogy üzensz majd, mert azért rossz lenne neki, ha nem tudná mi történt, de akkor addig tartom a szám rólad. – biccentettem a szavaira, ahogy ezt átgondoltam.
Már arra készültem, hogy ezek után megkér vigyem haza, ezért váratlanul értek a következő szavai, hogy rám is emlékezett.
- Igen, én is a Cirkuszban dolgozom, én vagyok a légtornászuk. Itt ismertem meg Novat is. Biztosan jól szórakoztál volna a produkciókon, bár van amihez jó gyomor kell, de az urak és úri dámák szeretik a veszélyes számokat, meg a véreset is. - vontam meg a vállam, de a szemeim fényesen ragyogtak.
Szerettem a levegőt szelni szabadon, szerettem a veszély ízét érezni. Ezek az enyémek voltak, ezt nem vehette el tőlem senki.
- És te? Valamelyik Háznál vendégeskedsz a városban, hogy most el tudtál jönni Nova-t meglátogatni?

Kedd Nov. 15, 2022 7:51 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy gond is. ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Nem szerettem, hogyha valaki úgy kezdett egy mondatot, hogy „ne vegyem sértésnek”, mert akkor biztos valami olyasmit készült mondani, amit egészen könnyedén annak vehettem. Az arisztokrata körökben pedig ezt nem is átallottam volna kegyetlenül kihasználni, de ez nem az a közeg volt, és nem is a szociális játszmák ideje. Az mondjuk igaz volt, hogy új voltam a városban, de azért tudtam, hogy a Sötét Negyedet nem az utcalámpák hiánya miatt nevezték így, hanem inkább a benne lakók lelke miatt, még ha ragyogott is ezen a fekete égbolton néhány csillag, mint amilyen Howe doktor is volt, vagy Adam, még ha sejtettem, hogy ők se lehettek szentek, ha itt éltek, és főleg: túléltek ezen a terepen. Viszont én sem voltam szent, így ez nem zavart túlzottan.
- Mondhatni új vagyok, de nem lett volna semmi baj, tudok én vigyázni magamra csak… hát száz év alatt kijöttem a gyakorlatból, és túlságosan a szárnyaimra bíztam magam. – húztam el a szám. Ezt el kellett ismernem, hogy valóban elbíztam magam, sokkal kreatívabb illúziókkal is félrevezethettem volna őket, gyorsabban búvóhelyre repülhettem volna… számtalan dolog eszembe jutott így utólag, amivel megúszhattam volna az életveszélyt, de ez már eső után köpönyeg volt.
Nem bírtam elnyomni egy mosolyt viszont, amikor Adam Nováról kezdett mesélni. Nagy száj, nagy szív, igen, ez kétségtelenül ő volt, bár hogy ezen a környéken barátkozott az nem vallott túl jó emberismeretre… vagy szándékosan akart bajba keveredni, hirtelen nem is tudtam mi volt a rosszabb opció. Mindenképpen beszélnem kellett vele idővel, hogy kifaggassam, és hogy ő is tudja, milyen lehetőségei voltak most, hogy itt voltam. Ki tudtam húzni sok csávából, hogyha szüksége lenne rá, és őt ismerve, ha egyelőre nem is, de később el fog jönni a pillanat, amikor kelleni fog egy jó barát, vagyis nővér, aki mellesleg diplomata, és ezáltal diplomáciai mentessége van. És így, hogy megmentette az életem, ezek a lehetőségek maradéktalanul vonatkoztak Adamre is, akkor is, ha csak egy kis oreát kért cserébe. Talán pont ezért még inkább.
- Hamar fogok üzenni neki az biztos, de lehet megpróbálkozok még egyszer ezzel a kirándulással majd, csak kísérettel, úgyse árt ha szerzek barátnőket… – ez persze már a szociális játék része volt, de össze lehetett kötni a kellemeset a hasznossal. Növelni kicsit a befolyást, mellette pedig izgalmas előadásokat nézni és még testvért is látogatni, csak előnyei voltak a dolognak. Így kellett volna csinálnom elsőre is, csak szerettem volna kettesben is találkozni előbb Novával, hogy nyugodtan tudjunk esetleg az előadása után beszélgetni, és ne kelljen nemeshölgyekhez alkalmazkodnom.
Tudtam én, hogy láttam a plakáton, és ezzel ki is derült, hogy ő volt az a híres légtornász, akit csak sóhajtozva emlegettek az asszonyok, és csak akkor, ha a férjeik nem voltak a közelben. Hát mit ne mondjak, meg tudtam érteni, és ha a kollegái is hasonló kaliberűek voltak, akkor meg pláne, igazi csemege volt a szemnek.
- A veszélyes és véres számok nagyon jól hangzanak. Nagyon sajnálom, hogy lemaradtam róla. Na majd legközelebb! – egészen elszánt voltam, hogy mostmár tényleg el fogok jutni az előadásra. A kérdésére, hogy egy nemesi háznál vendégeskedek-e félrebillentettem a fejem és elvigyorodtam.
- Felajánlották, hogy akár vendégül lát valamelyik arisztokrata család is, de ragaszkodtam a saját épülethez. Ha egy nemesi család ad otthont a tündér nagykövetségnek, az túl jól nézett volna ki nekik, de rosszul nekem, úgyhogy ragaszkodtam hozzá, hogy kiürítsenek egy normális épületet a kedvünkért. De reményeim szerint hamarosan meglátod, meg akartalak kérni ugyanis, hogy így, hogy már nem jutok el az előadásra hazarepülni pedig nem tudok, ha nem akarom tönkretenni a munkátokat és elvérezni menet közben, hogy kérlek szállíts haza valahogy. Természetesen díjaznám ezt is.

× girl my heart you've captured

Szer. Nov. 16, 2022 9:25 am

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Én komolyan gondoltam, hogy a szavaimat nem sértésnek szántam, inkább azt mondanám, hogy egyfajta figyelem felhívásnak a továbbiakra nézve, bár kételkedem abban, hogy a mostani tapasztalata után, még egyszer megismételné az utat egyedül a Sötét negyedben. Én inkább csak kíváncsi voltam, hogy miként merült fel benne egyáltalán, hogy ezt megtegye, amire meg is kaptam a magyarázatot. Kis pixin egója legalább akkora volt, mint Novaé és ezzel el is jutottunk oda, hogy ha akarnák sem tagadhatnák le, hogy rokonok.
Persze még az is lehet, hogy az egész kis tündérnépség ilyen mentalitással rendelkezik, mert az emberekkel való barátságuk – már emberi korokban mérve – még nagyon újkezdetű volt, így nem csak én, mások sem rendelkeztek túl sok információval róluk.
Gondolhatná az ember, hogy ez most jó tanulópénz lehetett számára, de majdnem az életét vesztette el és egy kis hiba nem ért egy életet …..kivéve itt ebben az átokverte negyedben, ahol nem csak törvények, de még sokszor betyárbecsület sem volt.
A mi barátságunk Novával talán pont ezért volt számomra olyan értékes. Néha ugyan az agyamra ment és csupa szórakozásból olyan helyzetekbe sodort, hogy minden szál szőr felállt rajtam, de soha nem szándékosan és bármikor rábíztam volna a hátam védelmét.
Ezért talán még jobban örültem, hogy sikerült megmentenem a nővérét és ezzel javíthattam a statisztikánkon, mert a seggmentések terén még ő vezetett.
Daphne megkezdett mondatára először bólintottam, majd a nem tetszés ülte meg a vonásaimat és tiltakozásomnak adtam volna hangot, de jó, hogy megvártam a végét, mikor hozzátette, hogy a legközelebbi látogatását már megfontoltabban tervezi és kísérettel.
A rajtam végigsikló tekintete és az, hogy nem látszott rajta, hogy megrémült volna a „veszélyes” és „véres” dolgok emlegetésétől, egyrészt bebizonyosodott, hogy azért megélt már kemény napokat – ahogy a hegei is mutatták, - másrészt továbbra sem tántorította el az előadásunk megtekintésétől.
Igen, az extrém alakok, a mágia furcsa kitekert mutációinak kreatúrái és véres bemutatói és a magamfajta, különös képességű kitaszítottai sokakat vonzottak, még a legfelsőbb rétegekből is. Minket ugyanis csak itt lehetett látni és már ide az út is egy külön borzongás volt a biztonságos, bársonyban nevelkedett úrinépnek.
A megmentett pixi lelkesedése most mégis mosolygásra késztetett, mert nem a vérszomjat, nem a fájdalomban fürdőzés esélyét hallottam benne, hanem a puszta kíváncsiságot és ez ritka volt.
Most ő volt a soros, hogy az én kérdésemre válaszoljon és őszintén be kell vallanom, hogy a magyarázatát hallgatva, kezdtem elbizonytalanodni, hogy kivel is hozott össze minket a sors.
Bár igen éles hallásom volt és értettem is, hogy a nagykövetséget emlegeti, meg, hogy ő …..intézte, hogy kapjanak külön épületet, de ez még mindig jelenthette azt is, hogy ő csak az ……. aki megszervezte ezt az egészet, ugye ……?
Az, hogy Tir na nÓg-ból küldtek követeket ebbe a városba is, nem volt titok, a hír pillantok alatt eljutott ide is természetesen, erről sutyorgott mindenki, de az nem lehet, hogy ….ő ……pont ő ……
Ösztönösen bólintottam a kérésére, hiszen már ezelőtt is számítottam rá, hogy, ha nem kér meg, magam ajánlom fel neki a fuvart, ám még mindig a hatása alatt álltam a többinek.
- Akkor te ……..úgy érted, hogy ……szóval azt mondod, hogy ……te ….Ön …a tündér nagykövet? – nyögtem ki, hirtelen nem is tudva, hogy ha ez igaz, akkor most mit is kéne tennem. – Ugye csak….. áááá …..biztos meg akarsz tréfálni. – kuncogtam fel idegesen, miközben árgus szemekkel figyeltem a reakcióit. – De hidd el, e nélkül is elviszlek bárhová, ahová kéred, nem kell fizetni érte, úgy is dolgom van a belső városban. – biztosítottam azért fejcsóválva.

Szer. Nov. 16, 2022 8:54 pm

× Kis tündér kis gond… meg nagy gond is ×

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Zavar. Mindenkiből ezt váltottam ki, amikor rájöttek, hogy ki voltam, vagyishogy inkább milyen rangban voltam. És akkor még nem is tudták, hogy tulajdonképpen hercegnő is voltam, és hogy idővel egy kaptár királynője leszek. Ha nem öröklöm meg anyámét, akkor majd a sajátomé, de egyszer, egynek mindenképp. Ez a zavarodottság, ami ilyenkor kiült az emberek arcára általában nagyon szórakoztatott, most viszont valahogy kevésbé. Inkább csak megvártam, ameddig Adam valahogy lerendezte magában ezt a dolgot, bár rögvest bele is kavarodott a helyes megszólításba.
- Láttál pucéron nemrég, szóval a magázódást én itt már okafogyottnak látom. – futottak az ajkaim egészen széles vigyorba. Nem mintha szégyellős lettem volna, nem voltam az, de nem sokan mondhatták el, hogy tényleg láttak, illúziók nélkül is. Talán csak azok, akik a többi sebemet ellátták annak idején. Így az etikettet már réges rég a hátunk mögé dobtuk, ez a hajó elment, zátonyra futott és el is süllyedt. Mellesleg, ha Nova barátja volt, ha el tudta őt viselni hosszútávon, és még így is képes volt szeretettel beszélni róla, akkor pedig már szinte családnak számított. Bárki más agyoncsapta volna.
A vigyorom ez után viszont engedékeny mosollyá szelídült.
- Nem kell hinned nekem, ha az úgy kényelmesebb, mindenesetre tényleg megköszönném, hogyha el tudnál vinni a nagykövetségre. Tényleg ott lakok. És köszönöm. Mármint a szállítást is, az életmentést is, meg mindent. – az egy dolog, hogy ő nem kérte, hogy honoráljam pénzben is a szolgálatait, de valamit muszáj volt adnom neki. Bármit. Na jó, lehetőleg olyat, ami hasznos is volt, egy festménnyel nem sokra ment volna, hogy ki tegye a sötét negyed béli kis lakásába. Legalábbis valahogy úgy képzeltem, hogy itt lakott az egyik épület egyik lepusztult kis lakásában. Mondjuk ez egy egészen szomorú kép volt. Vehettem volna neki egy szebbet.
Ez után körbenéztem. Nem lett volna kényelmes a kezében utazni, a vállán ülni nem tudtam.
- Doktor, ha megtenné… kellene valami, amiben Adam elvihet. Kibélelt uzsonnás doboz vagy ilyesmi. – fordultam az eddig csöndben hallgató Howe doktor felé. Az mintha álomból ébredt volna bólogatni kezdett.
- Igen igen, semmiképp sem javallott ülni, csak feküdni, és bár Adam erős fiú, az úton az ő keze is elfáradhat kell valami biztonságos. Aztán szüksége lenne még gyógyszerekre is, a fertőzés miatt, bár figyeltünk amennyire tudtunk, de veszély mindig van, meg utána valami krémre is, hogy szebben gyógyuljon a seb, meg ki kell szedni majd a varratokat is…
- Ne aggódjon, doktor. Lesz aki gondoskodjon rólam. Van ön szeretné esetleg felügyelni a gyógyulásom? – kérdeztem, igazából teljesen komolyan. Aki képes volt egy pixit megműteni úgy, hogy túl is élje, annak én nem kételkedtem a szakértelmében. De a doktor csak felemelte a kezeit.
- Nem, nem, én mondhatni persona non grata vagyok a város északabbi részében, meg ilyen öregemberként már nem is akarnék napi szinten gyalogolni, de jegyezze meg jól ezeket az intelmeket. Vagy nem is. Látom, hogy magácska milyen kis szeleburdi, azt fogja hinni idő előtt, hogy már elég jól van, úgyhogy Adam fiam, ha úgyis hazaviszed, a nagy… követasszony biztos nem egyedül él, megmondaná azoknak, akik vigyáznak rá, hogy adjanak neki gyulladáscsökkentőket, meg gyógyszereket és ne hagyják nagyon mozogni két hétig legalább, de jobb lenne ha háromig? Meg a jövőhéten vegyék ki a varratokat.
Morcosan néztem Howe doktorra, hogy ennyire megbízhatatlannak ítélt. Nem mintha amúgy nem lett volna igaza, de akkor is. Az öreg ez után keresett egy fémdobozt, hogy eredetileg mi lehetett benne, azt már nem tudtam megállapítani, majd elkezdte kibélelni egy sállal. Én közben magam köré igazítottam a kendőt, amivel betakartak, majd felnéztem Adamre. Most egy kicsit én is zavarban voltam. Nem szerettem ilyen tehetetlen lenni.
- Ha… volnál olyan szíves beletenni… – motyogtam. Utána már indulhattunk is.

× girl my heart you've captured

Csüt. Nov. 17, 2022 4:44 pm

Kis tündér kis gond… meg nagy gond

Őaprósága & Adam

-----------------:O:-----------------

Igen! Teljesen igazat kellett adnom neki abban, hogy mit hebegek-habogok itt, mint valami nyeretlen kétéves, valami szűzkislány, aki zavarba jön attól, hogy meglátja valakinek a meztelen bokáját! Persze ez a helyzet némileg többet tárt fel némi fedetlen lábnál, de én meg nem az voltam, aki ettől zavarba kéne, hogy jöjjek. Ahogy a rangjától sem, már ha elhiszem, hogy ő a városba kinevezett tündérkövet…… De akármennyire is igyekeztem elviccelni a szavaiban történő beismerést, szinte teljesen biztos voltam benne, hogy Daphne az igazat mondja, mi a csudának mondott volna mát, hiszen ha hazaviszem úgy is kiderül, nem?
- Úgy sincs most más dolgom. – vontam meg a vállam, ezzel a nemtörődöm viselkedéssel próbálva semmissé vagy legalább enyhíteni az előző zavaromat. – És mint mondtam örülök, hogy életben maradtál, ……légy akárki is ……és még Novának is tehettem egy szívességet.
Azért felmerült bennem, hogy mit fognak szólni a követségen, ha csak úgy besétálok a sérült pixivel a kezemben, mert nem szerettem volna, ha az első reakciójukra lelőnek, mert arra jutnak, hogy mondjuk ….túszul ejtettem, vagy valami rosszabb, hiszen jelenleg egy szál konyharuhában leledzett, rólam meg nem lehetett azt mondani, hogy tipikus Észak-Estrancei vagyok.
Szerencsémre a tündérlány már elég észnél volt ahhoz, hogy helyettem is gondolkozzon, na meg a doki helyett is, mert máris javasolt egy aránylag elfogadható megoldást, ami mind neki, mind nekem, mind a kíváncsi szemek szempontjából jónak tűnt, már csak a szállítóeszközt kellett megtalálni.
Howe doki, aki eddig csak csendben hallgatta a beszélgetésünket, bár nem volt kétség, hogy azért egyetlen szót sem mulasztott el belőle, azonnal aktivizálta magát és már ömlött is belőle a szó, mintha eddig a szavait elzárta volna, mint egy folyóvizet.
Érdekes volt hallani, hogy mikor a tündér felajánlotta neki, hogy nem zárkózik el attól, hogy a doki lássa el és felügyelje továbbra is a gyógyulását, az elméletem bebizonyosodott. Valamikor az úri negyedben praktizálhatott, csak valakinek a tyúkszemére lépett.
Meglepődve kaptam fel a fejem, amikor ezen felvilágosítás után a jó doktor nekem kezdte el felsorolni, hogy miként kell majd ápolni és kezelni Daphne-t, vagyis rám bízta, hogy majd átadjam ezeket az információkat az illetékesnek, nem bízva abban, hogy a kis pixi eleget fog tenni nekik.
Hát az arckifejezéséből ítélve egyet kellett értenem Howe-val.
Előkerült a doki doboza, amibe puha kendő került, hogy a lány kényelmesen feküdhessen benne. Vártam, hogy majd az orvos elhelyezi benne, de Daphne engem szólított meg.
- Hát persze…..nagyon szívesen. – ráztam le magamról a meglepettséget és óvatosan a lány háta mögött összeillesztve a két tenyeremet, mint egy fotelt ajánlottam fel neki.
Magam sem értettem, most miért voltam idegesebb és okkal óvatosabb, mint amikor iderohantam vele, de semmiképpen nem akartam fájdalmat okozni. Talán csak azért, mert most ébren volt.
Ha elhelyezkedett, kapott még egy sálat, hogy be- és eltakarja magát, én meg elbúcsúztam a doktortól és a lány gyors, de sima léptekkel az Északi negyedbe indultam, ahol már azonban szükségem volt Daphne útmutatására, hogy melyik épületet tették meg a követségnek.
Nem volt benne semmi fenyegető, ugyan olyan volt, mint a többi úriház, de a gyanakvásom azért nem lankadt, főleg akkor, amikor már az ajtó előtt álltam és használtam a kopogtatót……….
- Én itt csak a fuvaros vagyok, te fogsz beszélni. – mormoltam a csomagnak, bízva benne, hogy a pixi nem aludt el, mert ha igen, akkor érdekes magyarázkodásnak nézek elébe.
Már az is felmerült bennem, hogy az elsőnek, aki kinyitja az ajtót a kezébe nyomom a dobozt, azt már húzok is, de …..mi van, ha mégis csak felvágni akart a címmel?

Csüt. Nov. 17, 2022 9:07 pm

× Kis tündér, kis gond

meg nagy gond is

- a komornyiknak ×

avagy hogyan került Daphne
egy uzsonnásdobozba

Szerettem volna azt mondani, hogy Daphne kivételesen nem közölte velem hová is megy, de sajnos nem volt ebben semmi kivételes. Nem volt kedvem kideríteni ezúttal milyen fajok kerültek beválogatásba a férfi prostituáltak képzeletbeli körébe, amit őaprósága a "ne kérdezősködj" metaforájaként használt, szóval csak elfogadtam, hogy a délutánom ezúttal szabad volt. Mármint amennyire egy asszisztensnek szabad lehetett. Leveleket rendeztem, naptárba firkáltam, próbálva egyben tartani Daphne véletlenszerűen születő igényeitől dúsult időrendjét, aztán mikor azt feladtam leültem a saját szobámban az asztal mögé és próbáltam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy nem tudtam mit kezdeni magammal. Ha tudtam volna, hogy ma már nincs több dolgom valószínűleg már céltalanul bolyongtam volna a városban, de valamiért azt sejtettem, hogy apró főnököm épp erre a pillanatra várt, hogy betoppanjon és elrontsa a terveimet. Úgyhogy csak heverésztem a szobámban, időnként ónsípon játszottam, míg arra is rá nem untam, máskor felvettem egy-egy könyvet, de sosem jutottam tovább néhány oldalnál. Eleget olvastam hivatalból, valahogy szórakozásképp nem igazán kötött le az írott betű.
Aztán valaki kopogtatott. Tekintve, hogy a dekoratív esernyőtartó mellett a dekoratív ajtónyitó is a szerepköröm volt, egy sóhajjal átsétáltam a követség épületén és a rézkilincset lenyomva kitártam a bejáratot. A férfi nem volt ismerős, bár a férfiakat ritkán jegyeztem meg. Elsőre gyári munkásnak gondoltam volna, vagy kihordónak, amit a csomag is megerősített a kezében.
- Szép napot. Segíthetek? Ha a követasszonyt keresné, ő most nincs az épületben.
Lehet csak némi aprót akart, de az felettébb különös lett volna. Ahhoz nem szoktak bekopogni. Nem is leskelődő volt, mert azok sem álltak meg az ajtóban, fegyvert meg így első pillantásra nem láttam nála. Ha én ki akartam volna rabolni magam, biztosan az arcomba toltam volna azt, amivel motiválni akarom magam az együttműködésre, de az idegen ilyesmit egyelőre nem tett. Lehet csak részeg volt.

× Shudder before the beautiful ×

Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne

Re: Down the rabbit hole - Adam & Daphne