Fly to our doom - Daphne & Moros & Kayne

× Fly to our doom ×

Daphne, Morcimorc, a Gróf úr és Cato

-----------------:O:-----------------

Mr. Cato megigazította a gallérját. Ez azt jelentette, hogy valamelyikünk rendesen megszorongatta végre, ha tippelnem kellett, akkor a jó kapitányunk volt az a baleset emlegetésével.
- Nos, igen… Szerencsétlen, felettébb szerencsétlen körülmény volt az a baleset. Természetesen a korona kész mindenkit kárpótolni, tekintve az ügy… kényességét. Úgy az épülethelyreállítási munkálatokat kifizetjük, mind a családoknak kész vagyunk kompenzációt küldeni, amennyiben sérülés, vagy haláleset történt. Úgy tündér barátainknak is hálásak vagyunk a segítségért a helyszínen, és kárpótolnánk őket a kellemetlenségekért.
Kárpótlás. Mintha meg tudtak volna minket vásárolni. Ám ez olyan dolog volt, amit még a hasznunkra fordíthattunk, és semmi féle olyan dolgot, ami alapján igényeink lehettek a korona felé nem dobtunk vissza nekik.
- Helyes, akkor a kárpótlásról való tárgyalás okán már meg is van, hogy miért is lenne helyünk azon az audiencián. Azon kívül persze, hogy ez Stuart kívánsága is.
Nekem még így is komoly kétségeim voltak afelől, hogy az érv, amit Moros és Mr. Westerburg is felhozott, miszerint Stuart akarta, hogy jelen legyünk számított bármit is. Őt akarták császárnak, ám egyelőre nem volt több engedetlen gyermeknél, akit haza kellett hozni, és akinek, mint kiderült már nem is volt beleszólása a saját sorsába. Ha pedig így állt a dolog, csiszolhattunk bármennyit Stuart beszédén, kiállhattunk mellette – mert ő bizonyára azt akarta – hogy nem alkalmas uralkodónak és a háta közepére sem kívánja, akkor sem változtathattunk a dolgokon, vagyis teljesen felesleges volt jelen lennünk. Hacsak…
- Amellett, hogy Mr. Little, ha szabad egyelőre így neveznem, valóban szeretne minket az oldalán tudni az audienciája alatt, és ahogy Westerburg kapitány és Mr. Greycloud is megjegyezték ehhez joga van… Megkérdezhetem, hogy őfelsége miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy Mr. Little kövesse őt a trónon? Bizonyára megkapta a megfelelő okítást, hogy alkalmas legyen hozzá, ám ő magát valamilyen oknál fogva nem tartja annak, és, hogy érzékletesen fogalmazzak, a háta közepére sem kívánja az egészet.
A kirakósnak ezen darabja nekem nagyon hiányzott, noha nem számítottam rá, hogy egyenes választ fogunk kapni erre a kérdésre, mert számíthatott kőkemény államtitoknak is. Viszont én nem voltam benne biztos, hogy a Birodalomnak valóban egy olyan császárra volt-e szüksége, aki a rengeteg uralkodással járó problémát nem érzi a magáénak, és helyette inkább aprócska macaronokat sütögetne? És lehet abban még jobb is volt, mint az uralkodásban… Persze Mr. Westerburg elismerte, hogy nem tartozik még rá sem, nem hogy ránk, de gondoltam egy kérdést csak megér a dolog, mert érdekelt, és mert utáltam a vakfoltokat.
- Tudták, hogy őfelsége rendkívül nagyra tartja a humán tudományokat? Önök ott Estrance-ban főleg a mérnöki és a természettudományokkal találkoznak, így talán kicsit háttérbe szorultak a művészetek, és a filozófia. – már kezdtem magamat felidegesíteni, hogy témát merészelt váltani, de még egy kicsit kitartottam, hátha ennek van valami köze a kérdésemhez. - A császár, Sinan ragyogjon rá fényesen még jó sokáig, az elmúlt években különösen elmélyült a filozófia és a történelem tanulmányozásában, és rendkívül sokat tölt a nagytemplomban is. Ezen elmélkedései során arra jutott, hogy olyan idők elé nézünk, ahol a legideálisabb egy olyan uralkodó lenne, aki az embert… és kérem most értsék jól az ember kifejezést, mert nem feltétlenül mint fajt értek ez alatt… szóval aki az embert, az emberiességet helyezi a középpontba. A császár elsőszülött törvényes fia Finnick bár rendkívüli férfi, hódítók történetein nevelkedett, és nagy uralkodóként akar bevonulni a történelembe, a Peremnek, amiről pedig azok az aggasztó híreik vannak egy léghajóflottával és tízezres gyalogsággal menne neki. Egyébként önt igencsak nagyra tartja, Mr. Westerburg, hogy ilyen sokat elért ennyire fiatalon. Sokan támogatják is ezen terveit, a császár viszont valamiért úgy érzi, hogy hiába van a nyakunkon az Ütközés, másféle utat akar kijelölni az utódjának. Szerinte pedig ehhez a kulcs az, ha Stuart ül a trónra.
Ez érdekes fejlemény volt. Nem ismertem a császárt, nem tudtam milyen ember, de azt igen, hogy ahogyan öregszenek érdekes módon változik meg a világlátásuk. Csak a legtöbbeknek nincs akkora hatalmuk, hogy ennyire drasztikus döntéseket hozzanak.

× Fly to our doom ×

Kayne, Daphne & Moros

----------------- :O: -----------------

Cato válaszára kénytelen voltam elnyomni egy mosolyt. Sinarinban voltunk, nem lepődtem meg azon a hozzáálláson, hogy a világ minden problémája eltűnt, ha elég pénzt öntöttek rá. Sajnos azonban a baleset okozta károknál sokkal drágább volt a tény, hogy egyáltalán megtörtént és balszerencséjükre éppen az estrance-i légierő kapitányát és Tír na nÓg követségét érintette a dolog. Mi pedig meglehetősen nehezen felejtettünk - és nagyon drágán.
Daphne pedig azonnal le is csapott, mint egy vadászó ölyv, amint a kamarás kiejtette a száján a kárpótlás szót, nekem pedig öntudatlanul rezzent egyet elismerően a szemöldököm és kanyarodott félmosolyba a szám sarka, miközben lopva felé pillantottam. Cato kamarás és teljes Sinarin megtanulja még, hogy nagyon, nagyon jól válogassák meg a szavaikat Daphne Prismblossom jelenlétében.
Az viszont, amit az uralkodóról mondott a kamarás egészen más fénybe helyezte a dolgokat. Tehát a Birodalom feje öregedett - és mint az öregek általában, megpróbált nagyon bölcsnek lenni és még az utolsó éveiben valai olyat alkotni, amivel megváltoztathatja a világot. Például hogy távol tartja a tróntól a háborúra éhes fiát és helyette a szakácsot jelöli meg utódjának. Egészen fantasztikus ostobaságnak hangzott, olyasfajtának, amit csak fáradt öregemberek tudnak kitalálni. Viszont ha tényleg így állt a helyzet, Tír na nÓgnak mindenképpen előnyös volt Stuart kénytelen segge azon a trónon, ugyanis ha ő nem volt hajlandó légiókat indítani a Perem ellen, akkor nyilván Tír na nÓg ellen sem. Tehát egészen nyugodtan lehetünk szemtelenebbek.
- Ahogy ön is mondta, kamarás uram, ha őfelsége ezt a maga bölcsességében így határozta, nekünk sem okunk, sem jogunk nincs beleszólni a Birodalom belügyeibe. Viszont felajánlhatjuk a segítségünket, hogy Stuart herceg ne legyen olyan kelletlen az örökléssel kapcsolatban.

Fly to our doom

Daphne & Moros & Kayne

Éles tekintete rezzenéstelen villant a kövér tokára. Szerencsétlen baleset. Egyik szemöldöke felvándorolt, egészen magasan járt.
-Történt és Estrance előkelősége biztosan örülni fog, hogy a kárt nem saját zsebből fizetik, mégis úgy hiszem a pénzbeli kompenzáció és a sajnálatos eset kevés lesz Mr. Cato. Úgy vélem az ügy rendes magyarázatot érdemel, elég sok itt a miért.
Kezdte csípős gúnnyal, mintha máris a kamarás képébe vágta volna mennyire megvetendőnek tartja az alamizsnát, orra fintorra rángott, legszívesebben kifordult volna az ablakon hányni, mert annyira tudta, hogy így akarják megoldani, mit megoldani, eltussolni az ügyet.
Daphne okfejtésére csak biccentett, remekül perezentálta, hogy ott KELL lenniük az audiencián, már csak azért is, mert szemtanúk voltak és ha kárpótolni akarták a tündéreket, ő nem vállalta a tolmácsságot.
A kiskövetasszony kérdése aztán roppant kívácsivá tette és arra jutott ő maga nem is tudta volna feltenni ilyen nyíltsággal.
Kissé előredőlt, ahogy hihetetlenkedve meredt tovább Catora, szinte pislogás nélkül mi köze ehhez a filozófiának. Megszállta tán a királyt valami furcsa ihlet?
-Nos az nem lenne jó, ugyanis híreim talán tudnak hatni erre az emberséges uralkodóra, amit persze örömmel hallok.
A tündérek bizonyára saját ügyeik mellett álltak, ezt rögtön leszűrte a hamari válaszból, ami Greyclud ajkát hagyta el, akik eddig mellszélességgel támogatták volna Little szabad akaratát, azonban a véreskezű katonakirály gondolata riasztó lehetett számukra, nem is ok nélkül.
-Nos ezt is szívesen megbeszélnénk őfelségével, valóban több napos lesz ez úgy hiszem annyi a téma. Elöljáróban annyit hagy kérdezzek meg, nevezett Finnick is részt vesz az audiencián?
Azt, hogy dicsérte el is engedte füle mellett, sokkal inkább kíváncsi volt mennyire szkeptikusan teheti fel a legbanálisabb kérdést majd: Miből gondolja a király, hogy Finnick nem fogja meggyilkolni Stuartot az első adandó alkalommal? Elgondolkodtatta inkább lenne jellemző a fivérre, hogy hazahozatal helyett nekimenjen egy Estrance-i léghajónak, amin persze ellene is rajta volt.

× Fly to our doom ×

Daphne, Morcimorc, a Gróf és Cato

-----------------:O:-----------------

A külvilág felé nekünk tündérekre mindig egységet kellett mutatnunk, most főleg ilyen… ellenséges környezetben. Noha nem lőttünk egymásra és nem folyt vér sem, végső soron ez is egy fajta háború volt, ahol mi álltunk az egyik oldalon a Birodalom pedig a másikon, folytonos pávatáncot járva egymás körül. Hogy Westerburg kapitány hol állt, az még nem dőlt el. Éppen ezért viszont elkerültem, hogy akárcsak rosszalló pillantást vessek Morosra, amikor felajánlotta, hogy akár segíthetünk is Stuartot meggyőzni, hogy ne legyen kelletlen. Jól látta, hogy nekünk, Tír na nÓgnak, valóban az lett volna a legjobb, hogyha a szakács lesz a következő uralkodó és nem valaki, aki bármelyik pillanatban felénk fordíthatja a léghajóit, csak éppen ezt nem kellett volna hangosan kimondani, és főleg nem Kayne Westerburg előtt, akiről úgy gondoltam, továbbra is inkább a saját alkalmazottjának a kívánságát akarja majd tiszteletben tartani, mindegy, hogy az később mivel jár. Végülis katona volt, nem politikus… ahogy egykor én is, de a tündér olyan sok év alatt, mint ami nekünk megadatik változik is, legalább évszázadonként egy keveset.
- Természetesen kiadhatunk egy közleményt a köznép számára, ám az semmiképp sem az igazság lesz. Amibe sajnálatos módon belekeveredtek, mindeddig államtitok volt, és ha Stuart trónra is ül egy napon, az öröklése körülményei mindenki érdekében jobb, hogyha titokban maradnak. Ön persze megkaphatja a magyarázatát, ami remélem kielégítő lesz, hiszen ön magas rangú tiszt, és közvetlenül belekeveredett, amit ismételten rettenetesen sajnálunk.
Aprót sóhajtottam.
- És még mondják, hogy nincs sok közös emberekben és tündérekben. – ez nálunk is ugyanígy ment volna, ebben biztos voltam. Szerencsére nálunk nem voltak efféle problémák, legalábbis egyelőre semmiképp, de ha lett volna, akkor sem kötöttek volna az uralkodók mindent a nép orrára. Az csak egy teljesen idilli és teljesen másfajta rendszerben létezhetett volna, vagy még abban sem.
Westerburg kérdésére Cato bólintott.
- Természetesen ott lesz. Egyelőre még ő a koronaherceg, nem venné ki magát jól semmilyen körökben, ha ne vehetne részt az összes ülésen. Rossz fényt vetne rá, amire nagyon figyelnie kell, hogyha mégis ő kerül trónra.
Erre én is helyeslően bólintottam.
- Annak fényében, amit az előbb elmondott, sok minden más megvilágításba került. És bár ahogyan Mr. Greycloud is megjegyezte nincs se jogunk sem okunk beleszólni a Birodalom belső ügyeibe. Így csupán kíváncsiságból, Stuartnak vannak támogatói az udvarban? Őfelsége bizonyára gondolt mindenre, hogy mi lesz az után, hogyha majd valamelyik fia kerül a trónra, és nagy kár lenne, hogyha minden erőfeszítés, amit ebben az ügyben tettek kárba vészne.
Bármikor máskor örömmel üdvözöltem volna egy örökösödési háborút az emberbirodalomban, ám most, a Peremen levő dolgok miatt mégis az lett volna jó, amit eredetileg terveztünk, ha egységesen tudtunk volna állni az onnan érkező fenyegetés ellen, de jelenleg a választásunk egy lehet, hogy inkompetens és mindenképpen az uralkodást nyűgnek érző király, vagy egy vérgőzös háborús történeteken felnőtt hősködni vágyó hadkirály volt. Egyik sem tetszett.
A hintók lassan begördültek egy több szárnyból álló, robosztus épület udvarába, amiről úgy sejtettem, a szálláshelyünk lehetett. Ha beértünk és ez a pojáca végre magunkra hagy minket mindenképp akartam néhány őszinte szót váltani Westerburggal és Moros-al is, hogy most mit csináljunk. A legkevésbé az kellett, hogy a trónteremben forduljunk egymás ellen, és amiket most hallottunk eléggé megváltoztatták a dolgokat.
- Félek nem értem, mire céloz, nagykövetasszony.
Nem. Hát persze, hogy nem.

× Fly to our doom ×

Kayne, Daphne & Moros

----------------- :O: -----------------

Kíváncsi lettem volna erre a rettegett Finnick hercegre, de értettem, hogy Westerburg grófnak miért voltak kétségei a jelenlétét illetően. Ha a fülébe jutott, hogy a Peremvidéken egy ellenség vár a Birodalomra, az igen könnyen a saját malmára hajthatta a vizet. Meglovagolhatta a hírt, hiszen ezek szerint köztudottan ő volt a katona, a védelmező, és talán a hódító. Háború idején pedig az ilyen uralkodók felettébb népszerűek lettek nagyon rövid időn belül.
- Őszinte leszek magával, kamarás uram. - mondtam egy egészen kicsit félrebillentve a fejem. - Amibe belekeveredtünk valóban államtitok, és mint ilyen, egy fegyvertény. Most egy lőporos hordón ül, ahol egy igen vékony titoktartási próbálkozás tartja távol egymástól az oreát és a gyújtószerkezetet. És mi, Tír na nÓg kihelyezett követei ilyen kényes körülmények közepette is segítő szándékkal fordulunk önhöz és az uralkodóhoz ahelyett, hogy postakocsival rohannánk a Lebegő Sziklákhoz felhasználni valahogy ezt a tényt és úgy érzem, hogy eddig felettébb elutasító velünk szemben.
Jobb volt, ha Cato kamarás elgondolkozott rajta, hogy akart-e egy sokadik problémát a nyakába a meglévők mellé egy sértett tündérkövetséget. Felettébb meg tudtuk nehezíteni az életét és akkor is beleszólni ebbe az örökösödési színházba, ha nem voltunk jelen a megbeszélésein. De azt ő nem szerette volna.
Főleg, hogy ahogy Daphne meglebegtette, nem biztos, hogy őfelsége bölcs döntése mindenkinek tetszett és talán egy éppen fortyogó polgárháború készült Sinarin aranyozott kondérjában.
A felettébb feszültté váló hintóút lassan a végéhez ért, pedig még szívesen izzasztottam volna Lodovicus Cato-t, de minden jónak vége szakadt egyszer. Azért rengeteg új információ került most a birtokunkba, a kamarás viszont végérvényesen nem kapta meg, amiért jött, ugyanis Westerburg gróf nem osztotta meg vele a Peremen átélt híreit. Volt mit megbeszélnünk négy-hat szem között.

Fly to our doom

Daphne & Moros & Kayne

Ő csodálkozott volna leginkább, ha olyasmivel rukkolnak elő, mint az igazság. Ölébe ejtett keze nyugodtan pihent a helyén, ujjpercei meg-mergrezzentek.
-Természetesen egyetértek azzal, hogy az uralkodóház belső ügyei nem tartoznak a köznépre, ahogy az is igaz, a tragédia már megtörtént, nem lehet visszafordítani, de úgy van, én, mi, rászolgáltunk a magyarázatra.
Vetett egy pillantást az egybegyűlt követek felé, főleg ahogy Daphne megjegyezte hogyan ment náluk, ugyanúgy, hát persze. Nem voltak illúziói, a  teljes őszinteség, még egy “tökéletes” világban sem lett volna kivitelezhető.
Finnick herceget el tudta képzelni, sajnos a reális kép borzasztó jövőt vetített elé és amitől tartott, megerősítést nyer. Hogyne lenne ott.
Csak biccentett, magában még mélyebben elraktározva mennyire nem lesz egyszerű semmi. Az emberiség sorsa.
Daphne kérdését remeknek tartotta, bár a király Stuartot akarta a trónra, voltak-e egyáltalán támogatói. Kérdő tekintetét, felvont szemöldökét fürkészőn vetette a kamarásra.
Micsoda undorító hárítás.
-Félek nem teljesen őszinte Kamarás uram, ez elég egyszerű kérdés volt.
Vetette oda jegesen, miközben lassan érkeztek, egészen addig, amíg Moros elég lényegretörően nem kezdte el képviselni a tündérek álláspontját.
Elismerően villant rá tekintete, majd ajkán apró mosollyá simult a gúny, ahogy Catora nézett.
-Nézze Kamarás uram, elhiszem, hogy nem szeretne barátságtalan színben feltűnni, de roppant érzékeny dologba tenyereltünk, legyen jobb szívvel követeink iránt, hiszen ahogy az utódlás kérdése, úgy ez is államérdek.
Tette még hozzá, aztán megvárta, hogy érkezzenek, nem bolygatta legalábbis tovább a kamarást, csak tekintete találkozott össze szövetségeseivel és öltötte magára az illendőség újabb, hamis maszkját, amíg kiszálltak.

× Fly to our doom ×

Őaprósága, Morcimorc és a Kapitány Sinarin ellen

-----------------:O:-----------------

Lodovicus Cato szeme megrebbent. Láthatóan nem volt hozzászokva ahhoz, hogy a formaságok és a forró kása udvarias kerülgetése helyett valaki egyenesen nekiálljon a kérdésekkel. Sajnos azonban az volt a helyzet, hogy a kondér már kihűlt, nem volt hova tovább kerülgetni, abból bizony szedni kellett mielőtt még megromlik.
- Jól van, fogalmazok másképp. A kérdésem az volt, hogy ha kinevezik Stuartot örökösnek és ő elfogadja, akkor tartanunk kell-e attól, hogy valaki már a következő héten, de lehet már másnap megmerényli? Mert azt igen nehéz továbbra is elképzelnem, hogy a baleset valóban csak baleset volt, és senkinek nem volt semmilyen hátsó szándéka.
- Most gyanúsítgatni óhajt, nagykövetasszony?
Nagyot sóhajtottam. Ez egy annyira, de annyira tipikus válasz volt, hogy szinte fájt. Biztos oktatták a diplomácia iskolájában, de pont ettől lett ekkora klisé.
- Nem. Azt óhajtom, hogyha már egyszer megfontolom, hogy megszegjem az adott szavam egy szerencsétlen szakácsnak, mert mindenkinek az jobb, ha ő ül a trónra, akkor ne legyen hiába. Mert ahogyan Mr. Greycloud is megjegyezte, dönthettünk volna nagyon másképp is. Az, hogy itt vagyunk és nem Hyperion Sunspear tróntermében, azt egyedül a kapitánynak köszönheti. – biccentettem itt Westerburg felé. Egyébként ez tényleg így is volt, vele hajlandók voltunk együtt játszani, merthogy ő ezt cseppet sem gondolta játéknak, és elhittem neki, hogy a legjobbat akarja mindenkinek, főleg a saját emberének. Voltak akik értettek a politikához, voltak akik egyenesen szerették és tobzódtak az ilyen helyzetekben, de ő nem.
Mr. Cato megköszörülte a torkát.
- Mindent meg fogunk tenni, hogy megóvjuk a trónörököst. Azok, akik hűségesek a jelenlegi uralkodónkhoz és azok, akiknek a jelenlegi rendszer, a békés fejlődés útja tökéletesen megfelel szintén Stuart mellé fognak állni, de természetesen ez nem fed le mindenkit. A helyzet két dolgon múlik, egyrészt, hogy Finnick herceg hogyan fogja fogadni a döntést, hogy nem követi atyját a trónon, mit tudnak neki felajánlani, hogy ő is úgy érezze, megkapta, amit akart, illetve hogy milyen ipari érdekek játszanak még itt. Ez már Stuarton fog múlni, hogy tud-e úgy egyensúlyozni, hogy mindenki úgy érezze, a nyereség nem éri meg már a kockázatot. Ennyit tudok mondani.
Hittem neki. Ez már teljesen úgy hangzott, mint egy valós térkép a jelenlegi hadállásokról, és túl sok volt a szereplő ahhoz, hogy a kamarás mindenkinek tudja minden szándékát.
A hintó megállt, az ajtó kinyílt, én pedig kiröppentem a szabad levegőre. Bent már szinte fojtogató volt, így örültem, hogy végre megérkeztünk a házhoz, vagyis inkább kispalotához, ami a királyi palota majdhogynem tőszomszédságában volt, és már egészen bizonyosan uralkodói birtokon.
- Köszönjük, hogy elkísért minket Mr. Cato, igazán tanulságos beszélgetés volt.
Láttam, hogy Stuart kocsija is megérkezett, a szakács pedig szinte kimerülten esett ki belőle. Amikor elindultunk befelé odaröppentem a társaimhoz.
- Javaslom uzsonna mellett, vagy után, de mindenképp hatszemközt beszéljük át a dolgokat. Szerintem egyikünk sem számolt korábban Finnickkel és ez elég sok mindent megváltoztat.

× Fly to our doom ×

Kayne, Daphne & Moros

----------------- :O: -----------------

Igazából Lodovicus Cato már akkor elveszítette a beszélgetést, amikor beismertet, hogy Daphne-nak igaza van. Ez általános tanulság volt az élet minden területére, így én próbáltam minél kevesebbszer kiejteni ezeket a szavakat. Még akkor is, ha néha elkerülhetetlen volt.
- A legjobbakat, Cato kamarás. Remélem hamarosan találkozunk. - hajoltam meg udvariasan a férfi felé, de valójában ez inkább a győztes bajvívók meghajlása volt a döfés után.
Apró főnököm fején találta a szöget, az a beszélgetés, ami következett nem tartozott mások fülére.
- Ez esetben utánanézek annak az uzsonnának, a lehető leghamarabb. Nem vagyok benne biztos, hogy sokat tudok várni a témával. Kapitány, kiskövetasszony.
Egy gyors felhajtás után el is indultam, hogy megkeressem a kispalota cselédségének számunkra kijelölt tagjait.
A konyhát nem volt nehéz megtalálni, ezeket az emberek valahogy minden alkalommal ugyanoda építették. Szinte ugyanazon a folyosón kellett végighaladni Sinarinban, mint Estrance-ban, hogy megtaláljam. És a cselédek éppen csak egy kissé jöttek zavarba, ahogy besétáltam. Ez azért némileg csalódás volt.
Nemsokára már a lakrészünk étkezőjében vártam, a terített uzsonna mellett, hogy rögtönzött küldöttségünk minden tagja megérkezzen. Várakozás közben azért körbesétáltam a falakat, az ujjammal végigsimítva és néha rákoppintva, hogy megtaláljam a rejtett hallgatózó fülkéket. Persze ezekre felhívni a figyelmet roppant udvariatlan lett volna, szóval ehelyett csak oda tetettem a terítéket, ami a legtávolabb volt ezektől, és elgondolkodva bámultam kifelé az ablakon.
Elképzelhető volt, hogy Estrance-ban nemsokára polgárháború lesz?

Fly to our doom

Daphne & Moros & Kayne

Daphne ügyesen megfogalmazta, ami az ő fejében is szüntelen keringett és Cato válaszára is számított, rögtön védekezés, fedezékbe bújás, ellentámadással.
Szerencsére a pixi nagykövet sem véletlenül volt a pozíciójában, így ügyesen kihúzta magát a célozgatások alól és kissé megrezzenve ugyan, de biccentett felé, hálásan, hogy eljöttek.
Így is nehéz volt a király elé járulnia különféle számonkéréseivel és világot érintő problémákkal, de úgy érezte a tündérek miatt nem teljesen egyedül száll harcba.
Cato végre mondott használhatót, illetve reálisat is, amire ő is csak biccenteni tudott, ez a Finnick érezte, probléma lesz még a levesben.
-Jól van, a tárgyalásokon úgyis sor kerül majd mindenre, a trónutódlás kérdéseire éppen úgy, mint az Estrancet ért kárra és néhány még ezeknél is kardinálisabb kérdésekre.
Szúrta még oda, hogy bizony nem az utódlást tartja legfontosabbnak.

Amikor végre megállt a hintó, örült, hogy friss levegőt szippanthat, fürgén pattant ki és szemöldökráncolva vette szemügyre a kispalota impozáns íveit. Megint be lesz zárva a pompába, megint megfullad majd.
Azonnal találkoztak is és csak tömören biccentett a tündérek rendelkezéseire, melyekkel maximálisan egyetértett.
Ameddig Moros intézte az uzsonnát, rövid látogatát tett lakrészében és a mosdóban, hogy helyrepofozza út közben megviselt ábrázatát és újra komoly, tartózkodó álcát öltsön. Viszonylag hamar tudott asztalhoz ülni a követség apró és szarvas népével, hangját is tudta úgy alakítani, hogy csak ők ketten hallják a pontos részleteket, hiszen gyakorlott volt az ilyesmiben, torokból, de a suttogásnál is halkabban.
-Mit gondolnak? Finnick elég nagy valószínűséggel fog Stuart életére törni, már csak hallomából is ezt gondolom, az pedig belső viszálykodáshoz fog vezetni, megintcsak a Perem ügyeiről lesz elvonva a figyelem, ami sehogysem szerencsés, sőt ha még elvonva és nem kisajátítva, legalább időt tudnánk nyerni, de ez a Finnick olyannak tűnik, mint aki hadiléghajókkal venné birtokba az egészet. Nehéz ügy…
Összegezte, miközben kedvetlenül szemezett uzsonnája egy darabkájával.

× Fly to our doom ×

Őaprósága, Morcimorc és a Kapitány Sinarin ellen

-----------------:O:-----------------

Vettem magamnak is a bátorságot, hogy kicsit felfrissüljek a nekem szánt hálókörletben… Ami nem létezett gyakorlatilag így hát kénytelen voltam magamnak lefoglalni egy egész nagyoknak való hálószobát a személyzet legnagyobb megrökönyödésére. Hogy azt eredetileg kinek szánták rejtély volt, de láthatóan ők sem tudtak mit kezdeni egy pixi jelenlétével és igényeivel. Pedig a Birodalomtól azért többet vártam. Egy nagy vizestál mellett megmostan az arcom, kifésültem a hajam jobb híján az ujjaimmal majd újra feltűztem, és még a sminkem is megigazítottam… volna, ha lett volna nálam méretembe illő készlet, de a poggyászunk még nem került megfelelően elhelyezésre. Nem akartam megvárni, hogy kipakoljanak nekem, inkább gyorsan konzultálni akartam én Westerburg kapitánnyal és Morcimorccal, így mire utóbbi utánajárt az uzsonnának és elintézett mindent, addigra én is körülményekhez képest teljes pompában repülhettem le az étkezőbe. Ott azonnal rávetettem magamat egy emberszemszögből kicsire vágott, háromszög alakú szendvicsre – még a szélét is levágták, komolyan – majd letelepedtem az asztal közepére és magam elé húztam egy kistányért is.
- Tea van? – kérdeztem Morostól reménykedve, mielőtt még a figyelmemet fontosabb ügyek felé fordítottam volna. Áhh igen. Örökösödés, meghintve egy lehetséges polgárháborúval, hadjárattal a Peremre, és mindezek közepében egy szerencsétlen szakács állt. Meg kellett mondjam, nem állt jól a szénánk.
- Az udvari politika főleg ha az örökösödés is terítéken van sosem volt egyszerű. – bólintottam Kayne Westerburg szavaira miközben méreteimhez képest meglepően nagyra tátottam a szám és beleharaptam a szendvicskémbe. – A szomorú helyzet az, hogy nekünk az lenne a legoptimálisabb, hogyha Stuart ülne trónra, és valahogy eltennénk Finnicket az útból. Mondjuk el kellene küldeni valami naaaggyon fontos, de mindenek előtt nagyon messzi helyre háborúzni, mielőtt még bárki rosszra gondolna. Viszont ehhez rá kell vennünk Stuartot is, hogy trónra üljön. A másik lehetőségünk, hogy Finnick ül a trónra, de rávesszük, hogy működjön együtt velünk. Ennek elég sok módja van, az egyik aljasabb, mint a másik, kivéve hogyha találunk valakit aki már most elég nagy befolyással van rá, egy példakép vagy ilyesmi, és akkor legalább a Perem ügyében lehetne terelgetni a nekünk megfelelő irányba. Viszont megmondom önnek őszintén, Mr. Westerburg, hogy Tír na nÓgnak nem érdeke, sőt, kifejezetten rossz lenne, hogyha a Birodalom trónján egy hódító ülne. Még ha hirtelen nem is vetne szemet a mi országunkra, a bizalmatlanság magját már elültetné, és ez gátja lenne a további együttműködéseknek. Azok alapján, amiket Cato mondott Stuart jó király is lehetne. Mindannyiunknak jó, csak épp neki nem, de a nagyobb jó általában áldozatokkal jár. Stuart tudja amúgy mi a helyzet a Peremmel?
Csúnyán mondva szerintem képesek lettünk volna belezsarolni Stuartot hogy fogadja el az apja ajánlatát. Viszont ebben a helyzetben nem láttam olyan megoldást, ahol nem kellett volna csúnya dolgokat csinálni a szó tág értelmében, mert megmerényelni azért nem kellett senkit. Nem kellett, de lehet az se lett volna Vahétól való ölet ha ez a Finnick nagyon útban volt.

× Fly to our doom ×

Kayne, Daphne & Moros

----------------- :O: -----------------

Elővettem a zsebemből egy apró fadobozt, aztán Daphne mellé helyeztem és felnyitottam. Neki szinte utazótáska méretű volt, nekem leginkább csak gyufás skatulyának tűnt, és tele volt lehetetlenül aprónak készült porceláncsészékkel és egy üvegpipettával. Még ha az ételt meg is oldották valahogy, szinte senki nem számolt egy pixi teázási óhajával, ezért ez a készlet mindig a zsebemben volt.
- Van, kiskövetasszony. Többféle is, citromfű és vörösáfonya. Melyiket parancsolja? - kérdeztem, mielőtt belemártottam a pipetta hegyét és csepegtettem Daphne apró csészéjébe.
Az, amit Westerburg kapitány és Daphne felvázoltak egy meglehetősen faramuci helyzet volt, ezt nem tagadhattam. Mintha választanunk kellett volna két rossz lehetőség között, ugyanis a tétlenségnek meg volt az esélye, hogy a nagyobbik rossz magától kerül fölénybe. Csak nem tudtuk, voltaképp melyik is volt a nagyobbik rossz.
- Ahogy én látom, van egy jó uralkodójelöltünk, aki felettébb nem akar uralkodni. És van egy rossz uralkodójelöltünk, aki kifejezetten szeretne. Ez a négy tulajdonság ebben a kettes felállásban nem fér meg, tehát így vagy úgy, de le kell faragnunk valamelyik hercegből. - gondolkodtam hangosan, egy saját csésze teát lötyögtetve a kezemben. - Akár Stuart, akár Finnick hajlandóságát nehéz megváltoztatni, főleg úgy, hogy a jelenlegi uralkodó már döntött az ügyben. Tehát ha nem az ő vízióját akarnánk követni, az csak Stuart halálával valósulhat meg, ami egy újabb átgondolandó komplikáció. Nekem az a problémám, hogy nem tudunk eleget őfelsége törvényes fiáról, azon kívül, amit Cato kamarás elmondott nekünk. De mivel a kamarás egy diplomata, a szavai nyilván nem a teljes valóságot fedték le, pusztán azt a szeletét, amit mutatni akart nekünk.
Ha Finnick herceg került trónra, abból háború lesz. Ez egészen biztos volt, a háború pedig egyelőre nem olyasmi volt, amit a Lebegő Sziklák meg akartak kockáztatni. Egyszer már megtorpanásra késztettük egymást az emberekkel és hosszú, az elmondások szerint keserves állófront lett a vége, míg mindenki meg nem unta. És Tír na nÓg még emlékezett rá, ha a Birodalom nem is.
Viszont Stuart mellett letenni a voksunkat csak akkor volt értelme, ha valahogyan elértük, hogy ne gyilkolják meg.
- Volna egy ötletem, kompromisszumként. Tegyük fel, hogy a két ország erős szövetségének szimbólumaként felajánljuk, hogy Stuart herceg Tír na nÓgban tanulhat néhány évig, akár addig is, amíg trónra nem kerül. Hogy megismerje a tündérek kultúráját és szélesebb rálátása legyen a világ működésére. Ha ez nehezen lenyelhető őfelségének, vagy Cato tanácsosnak, esetleg megpróbálhatjuk odahaza kijárni, hogy valamelyik tündér hatalmasság cserébe a Birodalomban vendégeskedjen. Így éveink lennének meggyőzni Stuartot, addig megakadályozhatnánk, hogy Finnick herceg egyik orvgyilkosa elvágja a torkát, és talán a jó herceg sem érezné annyira fenyegetve magát. És talán, ha Stuart magára szed valamit a tündérek pragmatikusságából, a trónra lépésekor már lesz elég tudása rendezni a helyzetét a féltestvérével.

Fly to our doom

Daphne & Moros & Kayne

Nincs étvágya, pedig tisztában van vele, hogy magába kell erőltetnie valamit, legalább akkora elánnal, mint a pixi nagykövet, vagy legalább annyit.
Így kap fel egy szelet emberméretűt és rágja, amíg Daphne beszél, mechanikusan, mintha a szavakat is emésztené. Csak fél szemöldökrándulással reagál a faun buzgóságára, magában tesz megjegyzést, arcán más mozgás nem látszik.
-Attól, hogy felnéz rám, még nem biztos, hogy tudok hatni rá, akármit is mondott a kamarás, így az első megoldást javaslom, sajnos trónra kell ülnie. Hogy elkerüljük a háborút és valójában az emberiségnek ugyanúgy érdeke ez, szükséges a békés út és a nos…jól irányítható karakter. Ha ehhez az kell, hogy egy szakács feladja az álmát, nos kegyetlen leszek, akkor fel kell adnia.
Pillanatnyi szünetet tart, minden továbbival egyetért, aztán bevesz még egy kis kekszet a szájába. Megintcsak mechanikusan rág és nyel, nem figyel a dolgok ízére.
-Igen, bár nem hiszem, hogy nagy jelentőséget tulajdonított neki idáig, sokkal jobban érdekelte, hogy a formás muffinjai hogyan őrizhetnék meg formájukat pixi méretben.
Válaszol Daphne kérdésére, aztán kissé ridegebb stílusra vált.
-Stuart halálát viszont ellenezném. Úgy gondolom ő formálható jellem lehetne, bár az valóban igaz, hogy csupán Cato véleményét hallottuk Finnikről, ezért úgyis az audencián derülnek majd ki a további részletek. Egyúttal arra kérnék mindenkit, tartsuk szemmel ezt a hadvezért, hogy hitelt adhassunk Cato szavainak, illetve cáfoljuk őket.
Az igaz, hogy előbb meg kellett győződni róla. Moros később igazán különös, de roppant figyelemre méltó tervvel áll elő, ami először számára furcsán hangzik, azonban, ahogy átgondolja és megfontolja, lát benne fantáziát.
-Arra mindenképpen jó lenne, hogy megakadályozzuk a merényletet, de attól is függ mikor tervezik beiktatni, meddig uralkodik még a király. Mivel elég sürgetőnek tűnt az öröklés kérdése nem tudom mennyiben engedne az időhúzásnak. Ez megint olyasmi, ami majd az audencián derül ki.
Pillant rájuk, a Kiskövet asszonyra, kíváncsi mit szól Moros tervéhez.

× Fly to our doom ×

Őaprósága, Morcimorc és a Kapitány Sinarin ellen

-----------------:O:-----------------

- Áfonyásat szeretnék, köszönöm. – válaszoltam Morosnak, aki kiváló munkaerő lévén már pakolta is elő az eszközöket, amikkel még egy olyan kicsi nő is kényelmesen teázhatott, mint amilyen én voltam. A pixik élete nehéz volt a kaptáron kívül, nem is tudom mikor ittam utoljára nektárt, vagy ettem egy jó szöcske sültet, vagy fürjlakomát.
Nade itt most fontosabb dolgokról volt szó, mint az én étkezésem. Birodalmak sorsa, meg ilyenek, amikkel igazából lehet, hogy nem is nekünk kellett volna foglalkoztunk, mégis benne voltunk a sűrűjében, és hogyha kedvező eredményeket akartunk, akkor mégsem bízhattuk ezeket a döntéseket másra. Mármint igazából, az embereket és az udvart jó volt meghagyni abban a tudatban, hogy még náluk volt a gyeplő.
Mind Moros mind pedig Westerburg felvetései érdekesek voltak és megfontolandók. Úgy gondoltam, valójában mind egy lapon voltunk, leginkább a „hogyan” állt a kérdések középpontjában. Megvédeni Stuartot és utána trónra ültetni, mert nekünk is ez volt a legjobb és a jelenlegi király is így akarta.
- Egy uralkodónak illendő mielőbb egyértelműen kijelölni az utódját akkor is, hogyha még számításai szerint sok éve van hátra, jót tesz a Birodalom stabilitásának, ha mindenki tudja mire kell számítania. Elképzelhető, hogy valamiért sürgős a dolog, de nem feltétlenül az, ezt mindenképpen ki kell valahogy derítenünk, ettől függ ugyanis, hogy Moros terve egyáltalán működhet-e. Mert egyébként az nem lenne rossz terv, Tír na nÓgban meg tudnánk védeni Stuartot egy ideig, de azt is vegyük számításba, hogy egy koronahercegnek sok a teendője már a trónra ülése előtt is. Meg kell mutatnia magát az embereknek, a nemességüknek, bizalmat kell építenie, ezt külföldről nem fogja tudni megtenni, sőt, lehet csak rásütnék a tündérpárti bélyeget. De ha tényleg vannak még évtizedeink a trónra ülése előtt, akkor egy időre jó megoldás ez, ameddig itt valaki eltakarítja az útból a nehézségeket. – bonyolult ügy volt, nagyon bonyolult. - Viszont ezek szerint abban megegyezünk mindannyian, hogy az alapján amit tudunk kénytelenek leszünk valahogy rávenni szegény szakácsunkat, hogy adja fel az álmait a nagyobb jó érdekében. – néztem itt előbb az egyik, majd a másik férfira. Ez fontos alaptétel volt, amit ki kellett mondani, mielőtt tovább haladtunk volna.
És persze itt volt még Finnick kérdése is.
- Mindenképp többet meg kell tudnunk a riválisról, és utána így vagy úgy de eltenni az útból. Ha hősködni akar, akkor kiküldhetjük a Peremre haderő nélkül, szintén csak „tanulni”, akkor akár ön, kapitány, még szemmel is tarthatja, aztán imádkozunk, hogy hősi halált is haljon ott. Vagy baleset érje. Vagy valami olyasmit tegyen, ami miatt a közvélemény el fogja ítélni és a botrányok miatt senki sem kockáztatja majd meg, hogy támogassa a trónra kerülését, tehát a sarkába kell állítani egy hadseregnyi újságírót, meg szerezni neki kétes barátokat. Ez utóbbi a leghumánusabb. Mint látják uraim, tele vagyok ötletekkel. – mondtam, miközben tovább nyammogtam a szendvicskémen, és kortyolgattam a kiscsésze teámat is. - Ez utóbbiról mit gondol, kapitány? Ha tetszik, akkor már akár most fel lehetne vetni a dolgot, és lehet még a Perem ügyében is jól fogunk járni egy sereg nélküli herceggel, olyan szinten mindenképp, hogy Sinarin vigyázó szeme arra fog végre szegeződni.
Egészen büszke voltam most erre az ötletre, de ezzel Westerburgnak csinálok rengeteg munkát, így szükséges volt, hogy ő is jó ötletnek tartsa.
- Ha kikristályosodott a terv lassan elindulhatnánk.

× Fly to our doom ×

Kayne, Daphne & Moros

----------------- :O: -----------------

- A kiskövetasszonynak van igaza. - toldottam meg Daphne szavait. - A kijelölés tűnik égető kérdésnek, nem kifejezetten a trónra ülés. Habár abban igaza van, kapitány úr, hogy valamiért felettébb kapkodva próbálják ezt elrendezni, ráadásul ott van a tény is, hogy a sinarini nemesek léghajóútjából valaki merényleti kísérletet csinált. És ötletünk sincs, hogy ki lehetett. Valami olyan van itt a háttérben, ami nem látszik első pillantásra.
A mondat végén nagyon ominózusan belekortyoltam egy csésze teába, közben a két herceg helyzetén gondolkodva.
- A kiskövetasszony feltételezi, hogy Finnick herceg irányítható jellem. Könnyen lehet, hogy nem tudjuk küldeni sehová, vagy egyszerűen átlát a csapdákon. Nem javasolnám, hogy olyan tervet alakítsunk, amiben a herceg pusztán egy irányba állítható bábu, ugyanis ha nem így van… Nos, akkor felettébb könnyen csúnya véget érhet a próbálkozás. Jobb, ha Cato kamaráshoz hasonlóan egy kihívást jelentő politikai ellenfélként tekintünk rá, és így próbáljuk legyőzni. Az egész világ java érdekében, mielőtt ránk szabadítja a Perem haragját, természetesen.
Vagy, ahogy Daphne is javasolta, akár meg is nézhettük magunknak ezt a Finnicket, és ha tényleg egy fafejű, hőskomplexusos tuskó volt, akár kezelhettük is annak.
- Attól félek ez a terv csak akkor fog kikristályosodni, ha már tiszták a részletek is. Szóval támogatom, induljunk.

Fly to our doom

Daphne & Moros & Kayne

Nincs étvágya, pedig tisztában van vele, hogy magába kell erőltetnie valamit, Hallgatta az apró pixi hatalmas szavait, amilyen kicsi volt Prismblossom kisasszony legalább annyi ész fért el fejében. Bólintott, amikor a pillantás őt kérdezte róla, mi a véleménye. Igen, sok mindent ki kellett deríteni, mielőtt bármit cselekedhettek volna, ugyanakkor rejtett veszélyeket magában ez a terv is, éppen a tündérpárti hívta fel magára figyelmét.
-Igen, egyelőre még várjunk a javaslattal, valamint a király atyai szavai is ágálhat a kiutazás ellen, éppen a tündérpárti, illetve Stuart formálható személyisége okán.
Próbálta diplomatikusan megfogalmazni, könnyen hihetik, hogy a tündérek akarják befolyásolni.
Amikor a nagykövet kisasszony pillantásukat kereste, gyorsan viszonozta, egy tömény, ámde annál jelentőségteljesebb biccentés kíséretében.
-Nos nem árt, ha mindhárman beszélünk vele. Little olyan típus, aki több véleményt is szeret hallani.
Megerősítéseket, hogy mindenki szerint ez a legjobb ötlet.
-Nem, a Peremre kiküldeni veszélyes, mármint ha Finnik valóban az a kaliberű férfi, akinek mondják.
Vetett ellen most viszont Daphnenak.
-Ha magára haragítja az ott tanyázó entitást, sőt az kideríti, hogy a király fia, akkor a Perem részéről érkezhet akár támadás is, oda küldeni kockázatos. Esetleg a falra, vagy gyakorlatozni, az erdőbe.
Találgatott tovább, az ismeretlen “lények” vidékétől egyelőre tisztes távolságban tartaná.
Moros okfejtésére sietve biccentett és maga is belekortyolt valamibe, de az ízére sem figyelt. Talán rejtélyek egész tárháza fog felsorakozni előttük hamarosan.
A faunférfi egészen más aspektusból közelítette meg a problémát, Finnik jellemét vetette fel, hát biccentett, ő a mozdíthatóságát evidensnek vette, pedig nem volt az.
-Valóban ravaszabb eszközök kellenek egy ilyen emberhez és azt hiszem dühös is lesz, ha Stuart meggondolja magát.
Tette még hozzá, mielőtt felemelkedtek volna az asztaltól, az indulást ugyanis szintúgy támogatta. Próbált elvonatkoztatni a gyomorgörcstől, ami eluralkodott rajta, ahogy lassan elhagyták a termet, a járást nagyjából ismerte, hacsak Cato nem jött elébük, avagy más kíséret nem várta őket az ajtónál, maga vezette a társaságot a trónteremhez.

× Fly to our doom ×

Őaprósága, Morcimorc és a Kapitány Sinarin ellen

-----------------:O:-----------------

Többet kellett tudni. Ez volt a végső konklúzió, és bármennyire is nem szerettem, hogy nem volt már most azonnal valami kiforrott tervünk Vahe poklának bugyraiból, sajnos kénytelen voltam egyetérteni a kapitánnyal és Moros-al. Egyelőre a sötétben tapogatóztunk, Cato még csak most vázolta fel a helyzetet egy bizonyos mélységig – bár biztos nem a valódi mélységekig – és így senkitől nem volt elvárható, hogy azonnal valami épkézláb és mindenki jó megoldást prezentáljon. Még tőlünk sem.
Így hát amikor legalább ez a konszenzus megszületett és úgy éreztem, hogy minden érvet el tudtam raktározni, amit a két férfi felsorolt felröppentem, és (remélhetőleg mindhárman) elindultunk a palota felé a kispalotából, ahol elszállásoltak minket. Bizonyára küldtek volna kocsit elénk, ha kérjük, hogy megtegyük vele azt a néhányszáz méteres távot, de szerintem nem csak nekem esett jól a csönd és a friss levegő. Eleget utaztunk ma már bezárva, és így legalább megcsodálhattuk a palotakomplexum kertjét is.
Fogalmazzunk úgy, hogy én nem ilyen kertet építettem volna. Nem volt csúnya, sőt, gyönyörű volt, minden virágágyás mérnöki pontossággal lett elhelyezve, a színek, a magasságok és fajták tökéletes kompozíciója volt. Az összes bokrot tökéletesre manikűrözték, nem volt sehol egy kilógó levél sem, és még a szökőutak is teljes összhangban bugyogtak. Még épületek bronz díszítéseiről visszaverődő fény útjába is precízen építettek vagy ültettek valamit, és a murva, amin haladtunk is szikrázó fehér volt, mintha aznap tették volna oda. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy mi is volt az egésszel a bajom. Sterilnek láttam, és az én szememben nélkülözött minden természetességet. A virágok ennyi erővel készülhettek volna üvegből is, a bokrok pedig fémből, és ugyanezt lett volna a hatása.
Séta közben egy ponton Moros vállára költöztem, tartogattam az erőmet, ám amikor odaértünk a főpalota ajtajához leröppentem róla, és onnantól kezdve méltóságteljesen, szinte lebegve haladtam a többiekkel. A trónterem előtti szobában néhány percet várattak minket, korán érkeztünk és még zajlott az előző audiencia. Az idő csigalassan telt, egyre idegesebb voltam, így már-már megváltásként érkezett, amikor a nagy bronzkapuk végül kitárultak. Előttünk egy udvaronc szaladt be, hogy illendő módon bejelentse az érkezősünket. Még egy összetekert papírlapot is elővett, amiről felolvashatta a szövegét.
- Kayne Westerburg gróf, a légierő kapitánya, Daphne Prismblossom nagykövetasszony, és Moros Greycloud úr. A mai tizennegyedik napirendi pont, a gróf úr kérvényezte a meghallgatását, amelyben bizonyos a Peremen történt eseményekről óhajt beszámolni, továbbá szót kíván ejteni, tizenötödik napirendi pontként egy Estrance-ban történt szerencsétlen balesetről is, amelyben Stuart herceg is érintett. Ez utóbbi napirendi pont ügyében idézte meg tanúként a vele érkező tündéreket.
Miközben beszélt végighordoztam a tekintetem az összegyűlt tömegen. Sokan voltak, de ezen cseppet sem voltam meglepve, a Lebegő Város trónterme is nyüzsgött audiencia idején a különböző érdekcsoportok képviselőitől, diplomatáktól, udvaroncoktól, nemesektől, és persze a királyi család rokonaitól. Ez itt sem volt másképp, és bár nem tudtam őket beazonosítani, biztos voltam benne, hogy az egyik szemüveges, őszülő hajú hórihorgas férfi az alkimisták céhének volt a képviselője, egy másik a mérnököké, de jelen kellett lennie az admirálisnak is, és a hadsereg tábornokainak is a trónterem két oldalán levő oszlopos árkádsorok között.
Szemben pedig ott ült egy napkorongot szimbolizáló bronz kör alatt a Birodalom teljhatalmú ura. Már őszült, de talán ötven körül lehetett, emberévekben sosem voltam igazán jó, de nem tűnt nagyon öregnek és kifejezetten betegesnek sem. A trón mögött jobbra egy kisebb, párnázott széken egy hasonló korú nő ült, bizonyára a királyné, balra pedig egy díszes, de mégis katonai egyenruhába öltözött fiatal férfi állt. Finnick herceg, dilemmánk tárgya. Nem volt kifejezetten jóképű, de emberek között csúnya sem a világosbarna hajával és zöld szemével, és fess alakjával. Túl nagy volt az orra, az nem tetszett benne. Kicsit hátrébb, de még szintén azon az oldalon pedig két lány állt. Ezzel nem is számoltam, hogy a királynak lehettek lányai is, nem csak fiai. A Nagyok társadalmi berendezkedése valamiért elhomályosította a pixi királynő ösztöneimet.
Ez után szememmel a tündér követség képviselőit kerestem az oszlopok között, nekik is ott kellett lenniük. A sinarini követség a békekötés óta létezett, a mi kis követségünk Estrance-ban tisztán azért jött létre, hogy legyen egy kirendeltségünk a Peremhez közel is. Szerencsére hamar kiszúrtam Helios Sunspear platinaszőke haját, és szépen hímzett ezüst tunikáját. Mellette ott volt az éjtündérek képviselője is, róla csak annyit tudtam, hogy háborús hős volt, és persze ott álltak körülöttük a saját udvaroncaik is, vagy hát, főképp az asszisztenseik, de róluk nem tudtam semmit.
A király intett a kezével, hogy közelebb mehetünk, majd az egyik udvaronc diszkréten jelzett nekünk nagyjából fél úton, hogy álljunk meg.
- Westerburg gróf, üdvözöljük önt újra Sinarinban, ahogy a kísérőit is. A napirend betartása érdekében, kérem, terjessze elém és az udvar elé elsőképp a Peremmel kapcsolatos ügyeket. Mindannyian nagyon izgatottan várjuk onnan az új híreket.
Persze. Azt várják, hogy mikor kezdhetnek neki bányászni, ez egyértelmű volt, csak szépen be kellett csomagolniuk aranypapírba, hogy türelmetlenek, és már igazán elkezdhetnék termelni a pénzt azok a termelési jogok…

× Fly to our doom ×

Kayne, Daphne & Moros

----------------- :O: -----------------

Kényes kérdés volt ez az apró trónviszály - illetve egyelőre inkább csak örökösödési bizonytalanság -, amibe hirtelen belecsöppentünk. Nem olyasmi, amit egyetlen ülés alatt ki tudtunk ismerni vagy felkészülni rá. Több információra volt szükségünk.
Szerencsére az audiencia ideje lassan elérkezett, szóval apró főnököm és Westerburg kapitány társaságában átvágtam Sinarin természetre alig hasonlító királyi kertjén, az uralkodó palotája felé. Botrány, hogy olyan fontos vendégeknek, mint amilyenek mi voltunk nem jutott hely a főépületben, az pedig még nagyobb botrány volt, hogy a kertésznek semmi érzéke nem volt a növényekhez. Az élre vasalt fűszálak papírból is lehettek volna, a murva a patáim alatt csak kréta volt egy rajzon. Megúszós megoldás volt, az olyan gyávák kertészete, akik megrémültek a vad természettől és nem voltak elég ügyesek a káoszból szépet csinálni. Hogy rövidre zárjak egy hosszú elmélkedést, a növények a fejem tetején impozánsabbak voltak.
A palota maga már egy fokkal lenyűgözőbb volt, de annak is csak pénz illata volt. Mérhetetlen gazdagság és pompa áradt belőle, olyasmi, ami szinte fegyvertény volt a Birodalom kezében. Én pedig, mint jó vendég, zavartalanul bámészkodtam, minden csigavonal és aranyló napmotívum előtt tágra nyílt szemekkel haladva el - egy kissé talán tújátszva a dolgot.
Amikor a rikkancs végül bejelentett minket, visszaöltöztem a háttérbe húzódó asszisztens szerepébe, egy lépéssel Daphne és a kapitány mögött haladva a szemüket meresztő nemesek között. Szerencsére nem csak emberek voltak, tündérek is szép számmal - nyilván a sinarini kollegák, bár faunt egyet sem láttam. Nem mintha meglepődtem volna, tudtam, hogy én vagyok az egyetlen bak, aki hajlandó másra használni a fejét, mint öklelésre.
Amikor közelebb értünk a trónhoz, szó nélkül meghajoltam a királyi család felé. Az uralkodó nem olyan férfi benyomását keltette, akinek felettébb sürgős lett volna utódot választania. Nem volt fiatal, de a betegágy sem illett még hozzá, szóval valami más volt itt a háttérben.
Finnick herceg egyelőre nem árult el sokat magáról. Merev volt, magabiztos, makulátlan katonai egyenruhában. Csak hogy senki ne kérdőjelezhesse meg, ki is állt a háta mögött.
Mivel az uralkodó kifejezetten Kayne Westerburg kapitányhoz intézte a szavait, és gondolom mindenkit jobban érdekeltek a Peremvidék hírei egy elfuserált merényletnél, így egyelőre csak a háttérben maradtam és vártam, hogy a kapitány előadja a történetét. És alig vártam, hogy megfigyelhessem az összegyűltek reakcióit.

Fly to our doom

Daphne & Moros & Kayne

Némán vonult ki a tüdérek oldalán, gondolataiba feledkezve. Fikarcnyi pillantást sem vesztegetett az impozáns kert, a kastélyfalak látványára, végig a földet nézte. Szemének a pompa megszokott volt, bár a szépséget valami egészen másban látta.
Olyan hamar megérkeztek, hogy gondolataiból szinte felocsúdni sem tudott, máris várakozniuk kellett, volt meghallgatás, másoknak.
Kezdett komolyan stresszelni, érzte, hogy kihűlt végtagjai zsibbadtak, hidegek, szívét, gyomrát összeszorítja az ádázul jelentkező szorongás. Mindaddig a földet nézte, amíg meg nem szólították őket.
Akkor elővette tettetését és kifejezéstelen faarccal pillantott az udvaroncra.
Kissé összerándul gyomra, még szűkebbre, ha ez még lehetséges, amikor meghallotta, hogy tizennegyedik egy hosszú sorban. Valahogy úgy képzelte a királynak lesz még energiája rá, rájuk, hiszen ehhez tiszta fej és nem tizenhárom hülyeség kellett, amit előtte hallgatott.
De csak biccentett, mert az adminisztráció jól sikerült.
Amint beljebb fáradtak, aggodalmai csak növekedtek. Ennyi ember előtt kell elbeszélnie a birodalom legsúlyosabb ügyét. Mindenki…hallani fogja? Nem mutatkozhatott gyengének, pedig nagyon szeretett volna tündér ismerősei felé pillantani valamiféle…talán biztatásért, hogy nincs egyedül. Persze csak illúzió, mert mindig egyedül volt.
Csak futó pillantással mérte fel az egybegyűlteket. A kedélyesnek látszó királyt, egy nemesasszony oldalán, az acélos arcvonalú, nagyorrú katona férfit, aki talán túl elhamarkodottan “csodálta” őt.
Azt a néhány tündért, fontos emberek éhes tömegét. Szinte érezte, ahogy fülébe lihegnek és arany, nyersanyag csörgését érzik minden lépésében.
Kihúzta magát, mint egy katona, előrelépett, akárcsak az Estrance-i légierő kapitánya. Valahol a felettese, vagy annak egy embere is itt bujkálhatott.
Hangja rideg, távolságtartó, kemény volt, amikor megszólalt, szeme mögött az aggodalmak, szorongás és mindazon iskoly, amit érzett homályba bújt.
-Üdvözlöm királyom, nagy örömömre szolgál, hogy meghallgatást nyerhettem, tizennegyedik napiendi pontként a Perem ügyében. Bizonyára értesült róla, hiszen elküldtem a jelentéseket Sinarinba is, hogy bátorkodtam személyesen részt venni egy civilmentésben és mélyen a terület gyomrába hatoltunk, noha még a Peremnek is csupán a peremén jártunk. Ahogy azt már előre bocsátottam, sajnos nem afféle entitással találkoztunk, mind idáig az ütközések során, hanem olyasmivel, akivel roppant nehézkes minden tárgyalás, tulajdonképpen csak a megfelelő emberek értenek szót vele. Én is csupán tolmácsolok. Ez a lény egészen más, mint az eddigiek, sokkal erősebb, veszélyesebb és hosszabb életű, elementárisabb, hogy úgy fogalmazzak. Itt lesz bőven utódaink után, mélyen a földben. Nos több civil is életét vesztette, ezért bátorkodtam lezáratni a területeket és felszámolni a katonai túlkapásokat, valamint felfüggeszteni a birtokvásárlást. A hely veszélyes és kísérleteket folytatni arrafelé, szintén. Az entitás ugyanis gyermekeinek tekinti a mintát, amit kinyertünk és megvizsgáltunk. Egyelőre arra szeretném kérni, támogassa törekvéseim arra vonatkozóan, hogy tilos a lény bolygatása. Kell találnunk egy megfelelő tolmácsot és volt is velem valaki, aki hasznosnak bizonyult. A tárgyalásokig viszont szigorúan lezárt területként kellene rá tekintenünk és nem bolygatni. Azt hiszem a terület kiaknázása sajnos nem lesz lehetséges.
Fejezi be, mereven előre, a királyra nézve. Pedig biztosan suttognak körülötte, a méhkas felbolydulni látszik.

× Fly to our doom ×

Őaprósága, Morcos és a Gróf – meg fél Sinarin

-----------------:O:-----------------

Westerburg szavaira az udvar felbolydult, ahogyan az várható volt. Mindenki egyszerre kezdett el beszélni, és csak akkor halkultak el, amikor az udvaronc háromszor ütemesen a márványpadlóhoz ütötte a botja végét.
- Csendet! Csendet a teremben!
Őfelsége is felemelte a jobbját, hogy elhallgassa az összegyűlteket, és csak utána szólalt meg.
- A Birodalom tisztelettel adózik önnek Westerburg gróf, amiért személyesen hatolt be az ismeretlen területek szívébe és kockáztatta az épségét az alattvalókért.
Alig bírtam megállni, hogy ne forgassam meg a szemem. Akkor szokták így kezdeni a beszédet, amikor a folytatás nem feltétlenül alakul majd a jó kapitánynak kedvezően, csak el akarják venni az élét. Nem mondom, hogy közelről és mélységeiben ismertem Westerburg jellemét, de annyi már kikristályosodott a találkozóink alkalmával, hogy becsületes célok vezérelték nem az egyéni haszonszerzés, ami az emberek között nem volt valami gyakori jelenség, és ez alapján nem gondoltam, hogy eme tulajdonságokat a sinarini udvarban szerezte volna meg.
- Természetesen mindannyian fel voltunk készülve rá, hogy intelligens élettel találkozunk a Peremen, ahogyan az más számos más esetben is megtörtént. – őfelsége tekintete itt a tündérküldöttség felé villant, majd tovább siklott ránk, de végül a kapitányon állapodott meg újra. – És természetesen az udvar is egyetért abban, hogy ezen fejlemények után óvatosan kell megközelítenünk ezt az… entitást, ahogyan ön jellemezte. Ugyanakkor az udvar túlzásnak érzi, hogy azonnal minden tevékenységet beszüntessünk a területen, hiszen az ön által jelentett események előtt nem értesültünk semmiféle atrocitásról, vagy agresszív fellépésről a Perem részéről. Nem világos továbbá, hogy hogyan érti, hogy csak kevesen tudnak szót érteni vele és hogy megfelelő tolmácsot emleget.
Ójaj. Ez még így nem hangzott olyan szörnyűen, és talán csak az én gyanakvásom volt túlzó, de elég tárgyaláson voltam már ahhoz, hogy megsejtsem, hogy hova akarnak majd kilyukadni. Nem kellett volna beleszólnom, mert azon túl nem volt az ügyhöz közöm, hogy jómagamnak is voltak céljaim a Peremmel kapcsolatban, hisz ott akartam megalapítani a jövőben a saját kaptáromat, de a helyzet az volt, hogy megkedveltem a különös kapitányt és egyszerűen azt akartam, hogy nyerjen. Nevezhettük ezt múló szeszélynek is, játéknak, bárminek, de ebben a versengésben én most épp Westerburg csapatában játszottam, szóval úgy gondoltam jól jöhet neki a segítség.
Az illúziókat lehetett tömegekre vetíteni, de személyekre is, így amennyire észrevétlenül ezt meg lehetett tenni, vékonyka illúzióhangom szólalt meg a jó kapitány füle mellett, amit csak ő hallhatott.
Vigyázzon, csőbe akarják húzni. Azzal fogják vádolni, hogy olyan személyeket akar majd tárgyalni küldeni, akik nem a birodalom, hanem az ön érdekeit szolgálják, hogy ezzel ön tisztességtelen előnyhöz jusson a többi nemessel szemben. Mert ők ezt tennék.
Nem magyarázhattam túl hosszan, mert az gyanús lett volna, és talán szükségtelen is volt. A férfi nemesnek született, és bizonyára pontosan értette, hogyan működtek a honfitársai, csak biztosra akartam menni, hogy a becsületessége nem homályosítja el a tisztánlátását, hogy itt minden csak intrika volt, és magasról tettek a Perem őslakóinak az érdekeire, vagy akár a telepesekre.
Érdekes módon ekkor Finnick herceg kért szót.
- Nagyrabecsült udvar, mélyen tisztelt atyám, jómagam többször is olvastam az említett jelentést, amit Westerburg gróf küldött. Bátorkodok egyetérteni azzal a kezdeményezéssel, hogy ameddig nem tudunk többet az entitásról, hogy egyedül van-e, együtt lehet-e vele élni, addig a Perem egészét nyilvánítsuk katonai műveleti területté.
Ha lett volna pattogatott kukoricám, most elkezdtem volna hangosan rágcsálni.

× Into the sky ×

× Fly to our doom ×

Kayne, Daphne & Moros

----------------- :O: -----------------

Persze meg voltak az udvarok maguk formaságai, amik szépen-lassan egész nyelvvé nőtték ki magukat - és ez sem volt sokkal bonyolultabb, mint a Glór na nÓg, ha valaki beszélte. "A Birodalom tisztelettel adózik", ez volt az egyik kedvencem. A Birodalom nem adózott senkinek, ő beszedte az adókat, amik neki jártak. Ez a mondat átlagos embernyelven úgy hangzott, hogy "nem mondhatjuk, hogy kussolj már, mert ahhoz túl sokat csináltál", de azért az első mégis csak szebben hangzott. Az, hogy az "intelligens élet" után alig egy röpke pillanatig időzött rajtunk az uralkodó tekintete egy kissé sértő volt, de hát emberekről volt szó. Ráadásul szánt szándékkal félreértették a jó kapitány szavait. Egyértelműen nem minden tevékenységet akart beszüntetni, csak épp nem akarta, hogy néhány érdeklődő nemes besétáljon egy élő komposztálóba, hogy aztán maga váljon komposzttá. Vagyis valami olyasmi volt a javaslat, amit Finnick herceg is az apja elé tárt. Viszont ezek szerint Daphne ösztönös lerása, miszerint ez a férfi a hadsereggel élt és halt, helytálló volt. Legalább is nekem ott, akkor egészen úgy hangzott, mintha ezzel a saját védelmébe akarta volna venni a Peremet, rátéve hercegi-tábornoki kezét és elhessegetni mindenkit, akinek nem kell.
Ami, tegyük hozzá, nem volt egy kifejezetten elvetendő ötlet.
Óvatosan közelebb léptem a lebegő Daphne-hoz és lehalítottam a hangomat egy alig érthető mormogássá. Végülis az asszisztensek szoktak súgni az uraiknak - vagy úrnőiknek -, ebben nem volt semmi botrányos.
- Ha Finnick herceg megjelenne a Peremen, akkor legalább kimozdítjuk Sinarinból, el Stuart közeléből. És ott is meg tudjuk figyelni. Ráadásul Kayne gróf is megkaphatná, amit akar, ha a herceg parancsára csak a katonái mennek oda.
Ezután visszaléptem az eredeti helyemre és tovább figyeltem a kialakuló eszmecserét, közben egy pillanatra elmosolyodva, ahogy elkaptam az idősebb királylány tekintetét.

Fly to our doom

Daphne & Moros & Kayne

Sejtette, hogy szavai zűrzavart keltenek majd, ezért az öblös “csendet” cseppet sem lepte meg.
Még szerencse, hogy nem volt rá jellemző érzelmek kimutatása, legszívesebben ugyanis felemelte volna szemöldökét, amikor a király megszólalt, sőt megköszönte neki szolgálatait. De betudta a formalitásnak, időhúzásnak, végül bármennyire is reménykedett titkon, hogy csak bizalmatlan, mégis igaza lett. Komor tekintete nem követte a királyét, aki a tündéreket bolygatta pillantásával, egyenesen rá szegeződött.
-Fennség, minden tisztelettel, ahogy említettem, ezúttal másféle értelmes teremtményekkel állunk szemben.
Levegőt vett, mélyet, aztán megint.
-Igen, mert nem sok részlet került nyilvánosságra. Sok halálesetet tusoltak el, de a felelősöket már, engedelmével, eltávolítottam.
Érezte, még azért is meg fogják szidni, hogy önállóan cselekedett. De igenis megfelelő embereket akart a határ őrzésére nem pedig túlkapások és hamistítások közreműködőit.
-Úgy, hogy nem tudni mi alapján, de az entitás válogat. Néhányan meghalnak, másokat figyelmen kívül hagy, egyesekkel szót ért. Legutóbb is csak úgy menekültünk meg, hogy volt valaki, aki tudott rá hatni. Olyan embereket kell gyűjtenünk tehát, akik képesek beszélni vele, a veszélyben viszont nem túloztam, halálesetek pedig akkor is, előtte is történtek, a jelentéseket természetesen az udvar átnézheti.
Épp csak befejezte, amikor Daphne hangja szólalt meg fülében, de csak aprót rezzent tőle. Próbálta nem elárulni mi történt, továbbra is rezzenéstelenül állni. Aprót biccentett csak, amit a kiskövetasszony mondott, logikus volt.
-Persze, ha ragaszkodnak hozzá kiküldhetnek az udvarból valakit, egy megbízható személyt a Peremre, de célszerű lenne olyan ember társaságában, aki tud azzal tárgyalni.
Felőle bárki meghalhatott a nemesek közül, ez a bizonyos csodálója, a herceg is. De nem nézett rá, nem árulta el, hogy őt küldené le az entitás torkán.
Éppen gondolt rá, amikor Finnick megszólalt, bár arra nem számított, hogy vele fog egyetérteni. Ezt a meglepetést pedig már nem tudta titkolni, felvont szemöldökkel biccentett ugyanis a herceg felé, mintegy megköszönve támogatását. Ez is lehetett csapda, itt minden lehetett az.
Mégis… szinte várta, hogy valakinek eszébe jusson Finnick herceg jelenléte ott, ő maga nem akarta kimondani és nem is tudta, hogy a háta mögötti tündérsugdolózás is hasonló terveket takar.

× Fly to our doom ×

Őaprósága, Morcos és a Gróf Sinarin ellen

-----------------:O:-----------------

A levegő, mely Moros suttogását kísérte alig lebbentette meg a szőke tincseimet mégis borzongás futott végig tőle a gerincemen. Nem számított udvariatlanságnak, ha egy asszisztens kisegíti a főnökét egy ilyen társasági eseményen, így apró bólintás után a szavait illúzió formájában rögvest tolmácsoltam is Westerburg kapitánynak. Milyen kényelmes is volt nekünk, hogy a herceg önként jelentkezett erre a veszedelmes küldetésre, mintegy átvágva a kibogozhatatlan csomót, amit az öröklés, a Perem ügye és az udvar akadékoskodása okozott! Talán túlságosan is kényelmes, és az volt a legbölcsebb, ha gyanakodással fogadtuk a szerencsénket, de azért nem szabadott kizárni, hogy néha a sors malmai nekünk is őrölhettek.
Akár fel is vethetné, hogy szívesen elvinné a herceget magával a Peremre, kis hízelgéssel fűszerezve persze, hogy nála megbízhatóbb embert úgyse találhatna a korona, meg ilyesmi. – tettem még hozzá Moros tolmácsolt üzenetéhez, bár valószínűleg szükségtelenül. Azért igyekeztem rövidre fogni a mondandóm, hogy ne tereljem el a jó kapitány figyelmét a király szavairól, az nem lett volna szerencsés, és nekem is jobb volt, hogyha oda tudtam figyelni, különben hogyan láttuk volna el jó tanácsokkal kedvenc emberünket?
- Már megbocsásson, gróf úr, de a felelősök eltávolítása ahelyett, hogy bíróság elé állnának, nem pont ugyanolyan… eltusolás mint amivel az udvart vádolja? – kért szót egy számomra teljesen ismeretlen emberférfi nagy hassal és az arcához képest aránytalanul nagy bajusszal.
- A kapitány nem az udvart vádolta a dolgok eltusolásával tábornok úr, hanem a helyi alacsonyabb rangú szakaszvezetőket, ha jól értettem, Westerburg gróf? – pillantott a végén Finnick herceg a jó kapitányra. Érdekes volt, hogy ő első sorban katonai rangjelzéseket használt. Máskor, más körülmények között azt hiszem kedveltem volna a herceget, de még tartottam magam ahhoz az állásponthoz, hogy amilyen időket most éltünk, nem a Birodalomnak nem egy új hadkirályra volt szüksége.
- Engem inkább az érdekelne, hogy tanulmányozták-e, hogy a lények mi alapján válogatnak, hogy kivel állnak szóba és kivel nem. Kell lennie valamiféle kiválasztási procedúrának, és ha így van az estrance-i Akadémiának mindenképp vizsgálnia kell ezt. Jól értem a szavait, gróf úr, hogy ön nem tartozik a Kiválasztottak közé? Természetesen minden jelentést alaposan át fogunk vizsgálni még egyszer, de addig is, van konkrét javaslata, hogy ki az az ember, akit ilyen fontos feladatra küldjünk, és szót ért az új szomszédainkkal? És ha van, akkor ő most miért nincs itt? Azt nem várhatják, hogy véletlenszerűen küldjünk oda nemeseket, hátha nem eszi meg őket a Perem...
Ó, a jó Lodovicus Cato… Bár ne szólalt volna meg, függetlenül attól, hogy értelmes és sajnálatos módon jogos kérdései voltak. Nem tudom, miért viseltettem felé ilyen ellenszenvvel, pedig lehet, hogy éppen ő is nekünk segített.

× Into the sky ×

× Fly to our doom ×

Kayne, Daphne & Moros

----------------- :O: -----------------

Egy ilyen eseményen senki nem tudott nyugodtan ülni a seggén, Kayne gróf pedig több oldalról került támadás alá - és a gyakorlatlansága meglátszott. Ezért volt ő katona, és ezért volt ilyen magas rangban. Nemesként ez volt az egyetlen menekülőútja, ha nem akart politikus lenni, ő pedig úgy látszik menekült rendesen. Amíg a politika csúnya, epés karmai utol nem érték a hadseregben is. Egyfelől az uralkodó támadta, próbálva kicsinyíteni a veszély lehetőségét. Másfelől a herceg, aki ugyan úgy tett, mint aki a védelmébe vette, de közben igyekezett irányba is állítani. És harmadikképpen most még Cato kamarás is kimutatta a foga fehérjét. Nem volt egyszerű tánc, azt meg kellett hagyni, a kapitány pedig mintha kezdett volna billegni.
És hogy tetézzük a dolgokat, Sinarin tündérnagykövete ezt a pillanatot választotta, hogy szintén fellépjen a parkettre.
Helios Sunspear. A Hadkirály. Tír na nÓg Lándzsája. A Villanó Halál. Ilyen és ehhez hasonló hangzatos neveken illették az emberek, de tündérszemmel sem volt kevésbé impozáns a tekintélye. Lehetett legalább kétszáz, mégis úgy hordta magát, mint aki mindenki fölött áll. Alig néhányat csapott a szárnyaival, hogy átlibbenjen néhány embernemes feje fölött, aztán előttük, a körénk gyűlt kör legszélén, de mégis legelől megköszörülte a torkát.
- Ha engednek néhány szót ennek a vén tündérnek... Hány ilyen lénnyel találkozott ezen az új Peremen, Westerburg kapitány? Mert talán nem szerencsés elhamarkodottan ítélni egy maroknyi találkozás után. Ha valaki az én népemet Hades Firesong vagy Dareios Greycloud alapján ítéli meg, azt hiheti, a tündérek mind háborús felbújtók. Ha Trystan Silvermisttel találja szembe valaki magát, megalkuvónak hinnének minket. Ha a fiammal... Adriata óvjon attól. De talán van ezek között az új jövevények között is, aki hajlandó szót érteni, civilizált módon.

Fly to our doom

Daphne & Moros & Kayne

Meglepte a hirtelen továbbküldött illúzió, de csak szemöldöke rándult, mintha csupán egy ideg játszana az arcán. Aztán óvatosan, alig észrevehetően biccentett, ahogy eljutott hozzá, sőt egyet is értett, ő maga is pontosan erre gondolt.
Daphne gondolata ugyancsak újabb, apró, még az előzőnél is jelentéktelenebb biccentésre késztette. Már próbálta fogalmazni Finnik herceg felé mondandóját, amikor egy aránytalanul nagy hasú fazon fennakadt bizonyos részleteken.
Elmosolyodott. Kayne Westerburg ritkán csinált ilyet, ám furcsa kurázsi kezdett vénáiban szambázni, ahogy erre az emberre nézett, ahogy megjegyzését hallotta és bár tudta, veszélyes, ha vérszemet kap, most engedett neki.
-Örülök, hogy felvetette ezt a nagyon is helytálló megjegyzést uram. Az ügyük ugyanis még korántsincs lezárva, első körben eltávolítottattam őket, a bírósági idézést egyelőre kiküldtem, amennyiben itt Sinarinban kívánják tárgyalni az ügyet, a legfelsőbb bíróságon, csak támogatni tudom.
Visszavágott. Nem hitte, hogy a bajszos ember komolyan gondolta, csak kekeckedni akart, de akkor is. Finnick pedig kiállt mellette és hogy szót kért újabb remek lehetőséget adott.
-Köszönöm Finnik herceg, valóban, eszem ágában sincs a Perem ügyében vádolni az udvart és egy fontos, kompetens személy jelenléte a Peremen valóban nagy segítség lenne helyzetüknek.
Biccentett felé, ugyanakkor elhallgatta, hogy a Perem ügyében talán nem, de a léghajó katasztrófa kapcsán majd még előveszi őket.
-Nos, Mr. Cato a körülményekhez képest igen, tanulmányoztuk, noha a botanikai vizsgálatokat felfüggesztettük, amint kiderült, hogy ez az entitás élő szervezet és a növényeket a gyermekének tekinti, illetve megtorolja a rajtuk esett sérelmet. Ami a kiválasztást illeti egyelőre nem találtunk mintát benne, elég random válogat. Természetesen nem szeretnék én sem nemeseket küldeni a Peremre, sőt a civilek maradjanak tőle távol. A mintázatokat, hogy mi ennek az alapja, még vizsgáljuk. Egy akadémiai tagra gondoltam, ő is ott volt velem a mentésnél és nos nélküle nem sikerült volna. Volt katona, a neve Jeremiah Cooper, tudott tárgyalni a lénnyel.
Már-már azt hitte sikerült minden nemesnek megfelelnie, amikor…felszólalt a tündérkirály is és erre nem volt felkészülve. Daphne és Moros mindketten segélykérő szemvillanásokat kaptak tőle és torkát is megköszörülte, amikor szóhoz jutott az uralkodó okfejtése után.
-Nos ez a lény egy egész volt, úgy kell elképzelni, mint kollektív tudatot, képes volt irányítani egy egész erdőt, talán többet is. Tisztában vagyok vele, hogy még keveset tudunk és valóban kellenek még felderítő csapatok a Peremre, egyelőre azonban biztos, hogy az entitás veszélyes és a kolonizáció elhamarkodott ötlet. Hogy azokat, akiket nem fogad be, megöli, mint ahogy történt is haláleset a Perem mélyén ugyanúgy, mint annak peremén a túlkapások miatt. És persze lehet több entitás is, akikkel szót lehet érteni, megint csak úgy tudjuk meg, ha felfedezőket küldünk, de valóban jó lenne tudni mi alapján válogat és nem szabad elfelejtenünk, hogy a sűrűjében még ennél is veszélyesebb lényekre bukkanhatunk, nem zárhatunk ki, semmit…
Biccentett felé, aztán remélte tündérkövetei valahogy mellette állnak majd, mielőtt ezek ténylegesen szétcincálják, apró, nemes darabokra.

× Fly to our doom ×

Őaprósága, Morcimorc és a Gróf versus Sinarin

-----------------:O:-----------------

- Köszönjük, Westerburg gróf, hogy intézkedett a bírósági meghallgatások ügyében. Nem ragaszkodunk hozzá, hogy Sinarinban legyenek a tárgyalások, hisz a Birodalom valamennyi bírósága, beleértve az Estrance-i főbírót is ugyanolyan kompetens, ám jegyzetelés céljából örülnék neki, hogyha Cato kamarás is részt vehetne a tárgyalásokon mint megfigyelő. – szólalt meg a király, mire az emlegetett kamarás mélyen meghajolt előtte, bár az arckifejezéséből ítélve nem tűnt túl boldognak. Egy ilyen kiküldetés szabotálni fogja az itteni terveit, bármik is legyenek azok…
- Nos, ha kompetens személyre van szükségük. Felség, engedd meg kérlek, hogy magam nézzek utána a Perem ügyének.
A szerencse végre ránk mosolygott! Alig bírtam elnyomni a vigyoromat. Ez mindent megoldana.
- Szó sem lehet róla! – közölte őfelsége. Hát, ennyit a szerencséről.
- De hát miért? Hiszen itt…
- Vigyázz a nyelvedre, Finnick herceg! Majd négyszemközt megbeszéljük. – morogta a király. A kis közjátéktól az udvarban többen is kényelmetlenül feszengtek, én inkább kíváncsi voltam, hogyha úgyis Stuartot akarja a király a trónra, akkor miért is ne engedhetné el a másik herceget a Peremre. A srác biztos, hogy bizonyítani akarta az érdemeit, vagy azért, hogy az apja meggondolja magát a trónralépését illetően, vagy mert hősi babérokra vágyott, de ez nekünk mindegy is volt. Jó lett volna szemmel tartani.
Közben Cato az állát dörzsölgette Westerburg válaszára.
- Haladéktalanul ide kell hoznunk azt a katonát, az Akadémiának pedig el kell kezdenie összegyűjteni azokat, akik hozzá hasonlóak. Találjanak ki valamiféle módszert, hogy hogyan lehet ezt biztonságosan tesztelni. Meg is írom a parancsot a tárgyalás után…. Persze csak ha felséged is egyetért. – hajolt meg gyorsan a király felé, mielőtt még elfeledkezett róla magáról. A király egy bólintással értett egyet. Ekkor pedig olyan történt, amire nem számítottam én sem.
Bírtam Helios Sunspeart. Jó kedélyű tündér volt és mindazok ellenére amiket átélt hosszú élete alatt és amiket látott megőrizte ezt a tulajdonságát. Ő volt a Sinarini nagykövet, így mondhatni a közvetlen felettesem volt, és a politikai kérdésekben úgy nagy általánosságban ugyanazokat a nézeteket vallottuk. Az is az ő ötlete volt, hogy legyen egy egység itt is és Estrance-ban is az Ütközés után, nehogy lemaradjunk bármiről, és tekintve, hogy milyen jóban lettünk Kayne Westerburggal szerintem kiválóan teljesítettünk. Így amikor a jó kapitány olyan kétségbeesetten pillogott ránk, akkor csak bíztatóan bólintottam neki. Mondja meg mi a helyzet, nem lesz baj. Emellett pedig mindenképp javasolnom kell majd Helios nagyúrnak, hogy nem szerencsés egy apát a fia jelenlétében sértegetni, mert ő nem tudhatja, Morcimorc hányadán áll az apjával… Persze lehet, hogy mégis. Hm. Gondolatban időnként még mindig alábecsültem.
- Ha közbeszólhatnék, felség, nagyuram. – röppentem előre. Igyekeztem illúzióval felerősíteni a hangomat, az ilyesmi inkább Nova terepe volt, de azért reméltem, hogy akiknek kellett, azok jól fognak hallani. - Noha a kapitány nem tért ki arra, hogy a tündérek iránt hogyan viseltetnek az új szomszédaink, ha megengedik, magamra vállalnám az első kapcsolatfelvételt. Ameddig az Akadémia kinyomozza a kiválasztódás kritériumait, addig is megtehetünk mindent amit lehet, hogy ne kelljen ölbe tett kézzel ülnünk, és senki se vádolhasson senkit tétlenséggel. Ha van az új szomszédaink között barátságos, meg fogjuk találni.
Hősies én önfeláldozó voltam, meg konstruktív is meg minden. Igazából csak el akartam menni a Peremre körbenézni, kiválasztani a leendő kaptáram helyét meg ilyenek, de jól hangzott, hogy ezzel milyen nemes feladatot vállalok magamra és mindenkinek segíthetek.
Az udvar a Hadkirályunkra nézett. Gyanítom ők úgy gondolták, hogyha megesz egy kollektív tudattal rendelkező növényszörny, hát egy ilyen kis pixiért nem kár, amit vehettem volna sértésnek is, de nem tettem, mert jól jött.

× Into the sky ×