All that glitters
+4
Nova Prismblossom
Adam Morava
Rydel Morceran
Tybalt Morphsturm
8 posters
1 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Vahe's Wrath Posztok : 108
All that glitters
Adam & Nova
Utólag már egyetlen segítő vagy cirkusztag sem emlékezett, hogyan került az ismeretlen nő a nagysátorba. Mindenki el volt foglalva azzal, hogy Adam Morava legendás légtornász-bemutatóját bámulja, ámuldozzon a lehetetlen forgásokon és felnyögjön, mikor az artista a halál küszöbén elkapta a lengő hintákat. Fel sem tűnt senkinek ennyi ámulat közben. Csak egy átlagos fiatal nő volt, ápolatlan, rongyos, mint a söpredék minden tagja. A szemében viszont rettegés ült, az arca fájdalmas fintorba húzódott, ahogy előbb csak tántorogva haladt a pódium felé, aztán ahogy a helyi kidobók megpróbálták útját állni, felharsantak az első kiáltások. A kidobók, megtermett, bikanyakú és sokat látott nehézfiúk ordítottak és tántorogva léptek el a nőtől, a karjaikat és a mellkasukat markolva, a nő pedig felrontott a pódiumra. Görnyedt tartása volt, mint egy alakváltónak a bőreváltás közepén, de a jegyei nem tükröztek semmiféle állatot. Kristályból volt, az ujjai hegyétől a felkarja közepéig, és ahogy kinyúlt a légtornász felé, a kristály töredezni kezdett.
- Nem... nem tudom megállítani... Nem akarom... Nem... - zokogta elkeseredett hangon, mielőtt mindkét karja darabokra hullott, a nő pedig elterült a porondon.
A tömeg hirtelen elhallgatott, a zenészek is megálltak, fülbántó akkordokkal szakítva meg a háttérzenét. Aztán valaki feltette a kérdést, ami elszabadította a káoszt.
- Ez... orea?
A szó visszhangot vetett a tucatnyi összegyűlt ajkairól, kisvártatva pedig a nézőtér szegényebb része egymást taposva rohamozta meg a pódiumot, hogy felmarkolhasson egy darabot a nő széthullott testéből.
Nizzi
Az O2 ritkán jelenik meg személyesen, ezt pontosan tudod. Éppen ezért tűnik rémisztőnek, amikor a haloványan ismerős férfi gyakorlatilag egyetlen szó nélkül ül le éppen melléd Estrance egyik étkezdéjében, valahol a középső negyed piacterének szélén. Figyelemre sem méltatja sem a többi szabad helyet, sem a csomagokat, amiket a bevásárlás közben felhalmoztál, csak leül veled szemben, kék szemét a szemüvegen keresztül rád függesztve.
- Dr. Nae. - biccent elegánsan. - Felettébb kevés az oxigén ebben a teremben, nem gondolja?
Kódok. Titkok. Az O2 ezeket az eszközöket használja, ezekkel lépett veled is kapcsolatba egykor. A férfi az oldalához nyúl, egy közepes méretű oldaltáskát emelve az asztalra. - Gladstone professzor, örvendek a szerencsének. - mutatkozik be, mielőtt a táskát feléd tolja. Ránézésre az valamiféle dobozt tartalmazhat, aminek a sarkai kitüremkednek az egyszerű barna szövet alatt. - Egy kedves barátom megkért, hogy feltétlenül adjak át egy csomagot. Állítása szerint felettébb érdekelheti, és... nos, biztosra veszem, hogy lesz egy-két bölcs szava.
A táska valóban egy rézveretes dobozt tartalmaz, amit akár ott helyben ki is nyithatsz. A tartalmát megpillantva azonban elgondolkozhatsz, hogy azonnal vissza is zárod, ugyanis a selyemborításban fekvő kövek összetéveszthetetlenek. Zöld kristálydarabkák, aranyló belső fénnyel. A prima materia. Az orea. De mégsem, ugyanis ahogy alaposabban szemügyre veszed, valami nem stimmel vele. A fénye valahogy más, haloványabb, az aranyló csillanás sötétebb, a zöld is sápadtabb, mintha a kristály beteg lenne.
- Mit szól, doktor?
Gwen
A tanoncok élete a bevásárlásból áll, ez azóta igaz, hogy a mesterségek megjelentek a világban. Bár a jó Hale mester szívesen bíz rád mindenféle munkát, azért mégis csak a ranglétra alján kapaszkodsz épp felfelé, ez pedig házimunkával jár. Jó minőségű ezüstöt Frederic Campbelltől lehet szerezni, ezt tudja minden ékszerész, így te is a boltjában gyűlő sorban állsz épp, sajnos nem egyedül. A hosszú várakozás unalmát azonban azonnal elfújja, mikor fültanúja leszel az előtted álló vásárló, egy tollas fülű hibrid és az ezüstkufár beszélgetésének - és lopva megpillantod a pultra terített zsebkendőn csillogó kristályokat.
- Ne szórakozz velem, Will. - fonja össze vékonyka karjait Campbell. - Komolyan azt akarod elhitetni velem, hogy ez valódi? Meg ha az is, hány ember vére tapad hozzá?
- Ugyan már, Mr. Campbell. Egész Estrance felismeri az oreát. Ha nem hisz nekem, hívjon Álmodót, az majd megmondja. - feleli a hibrod, megvakargatva a füléből kinövő rozsdaszínű tollakat.
- Egész Estrance rohanna a Céhhez. Ők többet tudnak fizetni, mint én.
A hibrid kissé előrébb dől, lehalkítva a hangját, de még éppen eljut hozzád minden szó.
- Mióta ismerjük egymást, Mr. Campbell? Néha nem a pénz minden. Az alkimisták csak odavetnék a gazdagoknak, abból meg mi haszna lenne az alsóvégnek? Nem, ezt nekünk kell felhasználnunk. Ahhoz pedig olyanok kellenek, mint maga.
Frederic Campbell tüntetőleg összecsomagolja a zsebkendőn csillogó köveket és visszatolja a hibrid felé.
- Nem érdekel. Már nem foglalkozok ilyesmivel. Ha tiszta érceket hozol, megveszem, de vidd innen ezt az átkot.
A Will nevű hibrid néhány másodpercig tétovázik, aztán felmarkolja a kis csomagot és fejet hajtva hátralép.
- Ahogy gondolja, Mr. Campbell. Megkérdezem a Varjúláb mennyit ad érte. Vagy bárki más. A viszont látásra.
Azzal a férfi sarkon fordul, kis híján belédütközve a nagy felindultságban.
- Elnézést, kisasszony. - azzal megkerül és kisétál az üzletből, hátrahagyva egy felettébb fáradtnak tűnő ezüstárust és téged. A zsebében pedig végig ott csilingelt a legdrágább anyag egész Estrance-ban.
Rydel
Vannak vevők, akik nem az alkimistát keresik benned, ezt azonnal látni lehet azon, ahogy besétálnak megboldogult mestered üzletébe. És nem is a felső tízezer tagjaiból kerülnek ki. Mint a férfi, aki egy bottal sántikálva lép be, kopott fekete kabátban, hasonszőrű kalapját az első szabad fogasra akasztva, nyomában egy alacsonyabb, szinte gyermeknek tűnő nővel. A férfi előrébb botorkál, botjával szinte fenyegetően kopogva a padlón. Vagy hát, bárki másnak fenyegető lenne, egy lidércnek inkább csak jelzésértékű.
- Üdv, Mr. Morceran. - köszönt, miközben int a mögötte várakozó lánynak, hogy üljön le valahová oldalra. - Szerintem még nem volt alkalmunk személyesen találkozni. Mathias Crowle. Mondanám, hogy örvendek, de a maga fajtájának senki nem örül. - mosolyodik el keserűen. A neve ismerős. Aki az alvilágban mozog, az nagyjából tisztában van a Sötét Negyed erőviszonyaival, Crowle pedig az egyik játékos azon a szomorú sakktáblán. A bandája, akit a köznyelv csak Varjúlábnak nevez valami érthetetlen okból felettébb szétszórtan tevékenykedik, de főleg a fal és a negyed közepét jelentő Gyűrű között. Csak átlagos söpredék, akinek a többi valamiért engedelmeskedik. Legalább is egy részük.
- Fizetni viszont szoktak. - folytatja kis szünet után. - Ezért is vagyok itt.
A férfi a kabátjába nyúl, egy mély zseb legmélyére, aztán elővesz egy látszólag emberi kéznek látszó tárgyat, ami teljes egészében egy túlzottan ismerős, zöld kristályból áll.
- Alkimista, igaz? Mondja meg, mi ez. Aztán vadássza le, aki létrehozta, én pedig megtérítem a fáradozásait.
Jeremiah
Nem minden munka küld vissza a Peremvidékre, hiába hívnak a hangok. És nem is mindegyik kever vissza a hadsereg kötelékébe. Vannak egyszerűbb megbízások, viszont egy ideje azok is elapadtak. Nem is kell sokat várnod, hogy megtudd, miért.
Henry Kohl nem professzor, még csak nem is tanár, de felettébb sokat találkoztál vele. Ő a beszerző, a nyersanyagok adás-vételéért és egyéb gazdaságpolitikai dolgokért felel az Akadémia berkein belül, ezúttal pedig felettébb zabos. Nnincs is igazán ideje átnézni a jelentésed a legutóbbi prototípus fegyver anyagfogyasztásáról, amint meglát végigtúr a haján és nagyot sóhajt.
- Oh, Cooper, jó, hogy jön. Most mondja meg, mi ez a szar?
Az említett dolog, amelynek minőségét meg kellene állapítanod egy szabályos tégla, ami látszólag nyers oreából áll. De valamiért Mr. Kohl még sem elégedett, úgy veti eléd, mintha átverték volna a piacon színezett üveggel.
- Ezt hozták nekem legutóbb. Tizenkét rúd, teljesen értéktelen. Komolyan, annyit sem bízhat az ember a tudósokra, hogy megnézzék, mit kapnak? Egyáltalán honnan szerezték ezt a sok szemetet?
Ahogy alaposabban megvizsgálod, mert hát már odalökték eléd, valami tényleg nem stimmel az oreával. Láttál eleget, katonaként és az Akadémián is, de az valahogy máshogy fénylet. Sokkal élénkebb volt, mintha élet vibrált volna benne, vagy Sinan fénylő vére, ahogy a hithű emberek vallják. Ez látszatra ugyanolyan volt, de tompa. Semmi szép nem volt benne, mintha valaki le akarta volna másolni egy mester festményét szénceruzával.
- Sajnos nem tudom ellátni, amíg ilyen hamisítványokkal töltik meg a raktárakat. Az okosok meg nem foglalkoznak vele, amíg az övék el nem fogy. De... - Mr. Kohl itt egy pillanatra megáll és elgondolkodva mér végig. - Maga elboldogul a városban, nem? Nem maradt valami kapcsolata a seregben, aki ránézne, ki a fene hamisítja az oreánkat? Vagy akár maga. Majd kispórolok valami jutalékot érte.
Tybalt
Másfél nap. Ezúttal ennyi idő telt el egyik pillanatról a másikra, bármiféle emlék nélkül. Másfél nap, amikor fogalmad sincs hol jártál és mit tettél, de ez jelenleg a legkisebb bajod. A hibrid jegyeid egyre intenzívebbek, reggel pedig észrevettél egy horribilis újdonságot - az egyik kezed kisujjának legkülső perce ugyanis nem olyan, mint szokott. Nem deformált, de nem is hús. Ha valaki pisztolyt fogna a fejedhez, azt tudnád mondani, hogy egészen olyan, mint a... nyers orea? De az kizárt. Hibridek nem változnak oreává. Meg úgy egyébként semmi.
Ez a bizarr jelenség kétféle dolgot vált ki egy tudós elméből. Egyrészt nyilván pánikot, hiszen érthetetlen. De ami érthetetlen - az érdekes. Meg kellene vizsgálnod? Megmutatni valakinek? Tenni ellene valamit? Vagy épp felhasználni valahogy? De egyébként is, kihez fordulhatnál egy ilyen érthetetlen dologgal?
Ez lenne az első kör, mindenki reagáljon, ahogy tenné egy átlag posztra. Ha valakinek kérdése van, discordon megtalál.
Rydel Morceran likes this post
The author of this message was banned from the forum - See the message
Rydel Morceran Posztok : 16
All that glitters
Mindenki
-----------------:O:-----------------
Az csengő halk rezdülésére gyors felpillantással jegyzeteimből reagálok az érkezőre. - Szép napot, fáradjanak beljebb - invitálom beljebb őket egy nyájas mosollyal, de minek után konstatálom magamban, hogy a Fürge Róka becenevet nem a férfi viseli, kényelmesen eresztem vissza tekintetem a beszerzendő dolgok listájára. Csupán a haragos koppanásra nézek fel újfent felvont szemöldököm alól. Figyelmet óhajt; kiegyenesedve emelem rá kérdőn tekintetem, melynek kisérője egy barátságos mosoly ábrázatomon. Mely, hamarosan úgy olvad le képemről, akár a viasz a gyertyatestről. Neve, mint szállóige kering az alvilágban, s csak az ég tudja miért akad nyája a sötét berkekben. De ki lennék én, hogy megkérdőjelezzem hatalmát, s talán pont ezért pergettem végig a fejemben az elmúlt hónapok eseményeit, melyből rá kell jöjjek tartozásom aligha akad. Tehát, más okból tisztelt meg jelenlétével. - Ezt bóknak veszem - halvány kaján mosoly telepszik meg szám sarkában. Tekintettemmel követem miként helyezi magát kényelembe a gyermek, s arra a következtetésre juttok sokáig fognak maradni. - Ez esetben akkor minek köszönhetem a látogatást? - egyéb esetben frissítővel is marasztalnám őket, de szeretnék minél előbb a végére jutni a beszélgetésnek. Hirtelen vált zsúfolttá a tér, ami az alvilági alakok jelenlétét illeti. Érdeklődve figyelem, miként kotorászik hosszan zsebében, s vesz elő egy szinte összetéveszthetetlen anyagú és formájú tárgyat. Alig észrevehetően dőlök előre, hogy két szemmel is biztosan jól látom, amit látok. - Első ránézésre azt mondanám, hogy orea...kérem tegye le – intek magam elé a pultra. S ha megteszi, úgy finoman érintve ujjaimmal simítok végig az anyagon. Tapintása talán hasonló, ám magam sem tudnám megmondani még, hogy miben más. A benne rejlő derengés is megcsalhatja a szemet. Jobban ráfókuszálva műszememmel a magába zárt pulzálás, inkább csak halvány mása az eredetinek. - Mmm... - elgondolkodva méregetem s forgatom magam előtt az anyagot, majd kilépve a pult mögül sétálok az ajtó melletti gombhoz, s megnyomva könnyedén ereszkedik le az ajtót és kirakatot védő szerkezet, s a szobára sötétséget hoz. Vagyis majdnem; az oreának csúfolt kődarab ugyan vajmi derengést bocsájt ki magából, ám közel sem olyat, mint az kellene. - Így pedig úgy vélem tartalmazhat orét, de közel sem tiszta - érintésemre csörtettessel kúszik vissza helyére a roló, kellemetlen világosságot hoz a szemnek. - Azt mondta “ aki létrehozta”. Feltételezhetem akkor, hogy ez nem valami, hanem valaki darabja? Ebben az esetben, bár messze menő következtetés, de talán valaki megtalálta a módját, miként kristályosíthatja meg a szervezetben a porrá őrölt oreát. De megeshet az is, hogy nem tud róla - vonom le a magam talán elhamarkodott megállapítását. - Persze tévedhetek is. Hol szerezte? S a szerencsétlen, akihez tartozott él-e még? És, ami még lényeges, mi lesz az ár?
Nova Prismblossom Előtörténet : Im the candy man
Posztok : 94
All that glitters
Első nagykaland
-----------------:O:-----------------
- Ééééés aaa légtornász!
Akkorát ordítok, mint nyolc kétlábú muki egy liter tömény után, aztán bereppenek a félhomályba, hogy rohadt büszke legyek magamra.
Addig Adam elkábít kvázi mindenkit a sátorban, én pedig ellenőrzöm mennyi pixi nyál került a mikrofonomba.
Kidugom a fejem nézni a show-t, nem mindenkiét szoktam, de Adamtól néha ellesek pár mozdulatot. Szent gatyamadzag hogy ki tudja magát húzni ember létére, a háta meg úgy hajlik ívbe, hogy csigolyarákot kapok.
Azon töröm a fejem mivel tarthatnám fenn a nagyközönség figyelmét, ilyen produkciók után mindig nehéz megszólalni, amikor egy őrült asszony kristályosodásnak indul.
Nem értem az embereket minek esznek oreát. Az oreából számtalan klassz dolog készülhet, például pici kristálypohár, ami valójában mélyebb, mint amilyennek látszik, korona, toll, ami mozgó, villogó betűket csinál - hogy csak párat említsek az ötleteim közül. De az emberek bedugnak a szájukba és a seggükbe minden természetelleneset.
Visszaröppenek a pódiumra, de addigra az asszonyka már széttöri magát, elhúzott szájjal figyelem, ahogy darabokra szakad.
Ne-egyél-oreát plakátot kellene csinálni róla. Felpillantok Adam biztonságban van-e, nem egy ijedős fickó, de azért nem árt ellenőrizni, szóljak-e valakinek.
A magam részéről rögtön felcsillan szemem, mert arra gondolok, amire most a cirkuszban talán mindenki, éljen a mesés gazdagság! Meg arra, amire a környezetemben talán senki, hátha van olyan kisebb darab, amit én is elbírok. Az egérlyukamba senki ember fia nem tud utánam kúszni, hahaha! És akkor csináltathatok Gwennel valami szépet. De mi legyen, korona, vagy pohár?
Amíg jól nevelt pixi módjára - fene enné azt az ízléses pofám odareppenek, hát látom, hogy más is feni a fogát az asszonyka maradványaira. Emberek, ez a ti fajtátok, milyen morbidok vagytok!
- Hé, hahó, veszélyes lehet! Nem látjátok? A mágia még tart! Emberek, a ti szent Sinanotokra, távolodjatok, az asszony szakadékot csinál!
Vagyis igazából én egy ügyes kis illúzióval, ami ha összejön, akkor a megvadult csorda egy igazi, mély és fokozatosan töredező szakadékot pillant meg maga alatt. Idő lesz, mire rájönnek, hogy nem zuhannak bele, egyelőre talán nagyon is élethűnek tűnik. Aztán mire rájönnek mi már meglépünk a szajréval. Ha Adam is előkerül, mert a nagyobb darabokat nem tudom elcipelni innen. Csak talán egyet, najó kettőt-három talán még belefér.
Nizase Nae Előtörténet : Holnap tán jobb nap jő... Posztok : 185
All That Glitters
Gwen, Adam, Jeremiah, Nova, Rydel és Tybalt
-----------------:O:-----------------
Végre szabad volt a napja. Egy nap, amelyet sem a Rend, sem a Céh, sem pedig az O2 nem akart beosztani számára. És mert szinte idejét sem tudja már, mikor volt vásárolgatni a piactéren, most úgy dönt, órákon át fogja járni a kisebb-nagyobb üzleteket, és megvásárol minden olyan holmit, amire már régen szemet vetett, de vagy ideje nem volt a vásárlásra, vagy pedig a pénze volt kevés egy ilyen kiruccanáshoz.
Most sem gondolta magát vagyonosnak és más sem képzelt volna róla ilyesmit, azonban a gyakornoki fizetése most jóval több volt, mint az a néhány garas, amelyet a szálláson és az ellátáson felül a Rend juttatott neki az egyetemi évei alatt. Hát úgy döntött, kiélvezi a megszerzett pénz előnyeit és – persze csak miután ismét támogatta a nővérek munkáját szerény hozzájárulással – költekezni indult. Órákon át keresgélt és alkudozott, míg végül – persze erre fájó lába és korgó gyomra figyelmeztette – véget vetett a „bevásárlásnak”, és az egyik – általa – jól ismert teaház, a Thécotheque tiszta és méretes asztala mellett foglalt helyet hatalmas csomagjaival, csak hogy a 101 féle ízletes nedű egyikével jutalmazva magát, megkoronázza ezt a napot. Persze, azért is esett a választása a helyre, mert tudta jól, hogy az innivaló mellé itt mindig kerül egy szelet sütemény is. A mai kitartásának jutalma egy szelet torta volt, amelynek rétegei közül mindenféle gyümölcs és tejszínes krém kandikált ki és amely látványa mellett ízével is a lány megelégedésére szolgált.
Éppen ebben a „megelégedett” állapotban üldögélt ott, a vásárolt holmikat nézegetve és azon gondolkozva, hogy gyalog induljon-e neki a hazavezető útnak, vagy a városi járattal menjen el a rendház melletti kis lakásához legközelebb eső állomásig, amikor egy árnyék vetült az asztalára, s a lánynak ideje sem lévén a tiltakozásra, amely a kissé tolakodó megjelenést lett volna hivatott minősíteni, máris egy idegennel találja magát szemben. S talán akkor is felmerülne benne a lehetőség, hogy mégsem teljesen az, hogy a férfi TÉNYLEG halványan emlékezteti őt valakire, ha nem szólítaná rögtön a nevén a szemüveges, átható kék pillantású úr.
- Dr. Nae…
Olyan ritkán nevezik így, hogy ez Nizase eddigi - inkább rosszalló - arckifejezését meglepetté változtatja. S meglepetését csak fokozza az újabb mondat, amely az OmniOrea egyik kódolt üzenetét rejti, s amelyre a lány azonnal válaszol is a megfelelővel. Azzal, amely azt jelzi az ismeretlen számára, hogy egyedül van.
- Igen, jól hiszi, de már kinyitottak EGY ablakot.
És az idegen – mintha csak erre várna - már nyúl is a táskáért, amely az oldalán lógott eddig és teszi elé az asztalra. Nizzi-t talán nem is az lepi meg, hogy itt és most találta meg az O2, inkább az, hogy eddig nyilvános helyen sosem kapott „csomagot”. Eddig mindig kínosan ügyelt a Társaság arra, hogy ne kompromittálják, hogy ne hozzák olyan helyzetbe, amellyel bárki gyanakvását felkelthetik. Hiszen a Céh – természetesen saját érdekeit szem előtt tartva – megköveteli gyakornokaitól a fedhetetlenséget. Éppen ezért a lány gyorsan nyúl a doboz után, hogy aztán az asztal rejtekében nyissa ki azt, bámulja hitetlenkedve néhány pillanatig, aztán gyorsan visszazárva tegye a táskába újra és tolja a Gladstone professzorként bemutatkozó alak elé a veszélyes küldeményt. Azt reméli, a suttogva előadott, mégis határozott szavak senki máshoz nem jutnak el, hogy jól mérte fel a terepet és nem hallgatja ki őket senki, akire nem tartoznak az O2 „ügyei”.
- Bölcs szavakat szeretne? Akkor csak azt mondhatom, hogy vigye innen gyorsan és szabaduljon meg a kedves barátja csomagjától, de azonnal! És persze vegyük úgy, hogy soha nem is találkoztunk. Ha bárki meglát minket együtt és megtalálják magánál ezt a… - próbál keresni egy kevésbé zavaró és persze feltűnő szót, amivel egyiküket sem sodorja veszélybe. – Ezt a holmit, akkor azonnal lőttek az állásomnak és persze a terveinknek is. Tegye el, nagyon kérem! – könyörögne, ha azt látná, hogy a másik még habozik. – Mit akar, mit mondjak ezzel kapcsolatban? Vagy mit tegyek? Mert ha azt tenném, amit az alkimisták elvárnának tőlem, akkor most azonnal fel kellene jelentenem. És ugye tudja, hogy a szemükben már azzal is szabályt szegek, hogy ezt nem teszem meg nyomban, hanem itt beszélgetek magával?
Most sem gondolta magát vagyonosnak és más sem képzelt volna róla ilyesmit, azonban a gyakornoki fizetése most jóval több volt, mint az a néhány garas, amelyet a szálláson és az ellátáson felül a Rend juttatott neki az egyetemi évei alatt. Hát úgy döntött, kiélvezi a megszerzett pénz előnyeit és – persze csak miután ismét támogatta a nővérek munkáját szerény hozzájárulással – költekezni indult. Órákon át keresgélt és alkudozott, míg végül – persze erre fájó lába és korgó gyomra figyelmeztette – véget vetett a „bevásárlásnak”, és az egyik – általa – jól ismert teaház, a Thécotheque tiszta és méretes asztala mellett foglalt helyet hatalmas csomagjaival, csak hogy a 101 féle ízletes nedű egyikével jutalmazva magát, megkoronázza ezt a napot. Persze, azért is esett a választása a helyre, mert tudta jól, hogy az innivaló mellé itt mindig kerül egy szelet sütemény is. A mai kitartásának jutalma egy szelet torta volt, amelynek rétegei közül mindenféle gyümölcs és tejszínes krém kandikált ki és amely látványa mellett ízével is a lány megelégedésére szolgált.
Éppen ebben a „megelégedett” állapotban üldögélt ott, a vásárolt holmikat nézegetve és azon gondolkozva, hogy gyalog induljon-e neki a hazavezető útnak, vagy a városi járattal menjen el a rendház melletti kis lakásához legközelebb eső állomásig, amikor egy árnyék vetült az asztalára, s a lánynak ideje sem lévén a tiltakozásra, amely a kissé tolakodó megjelenést lett volna hivatott minősíteni, máris egy idegennel találja magát szemben. S talán akkor is felmerülne benne a lehetőség, hogy mégsem teljesen az, hogy a férfi TÉNYLEG halványan emlékezteti őt valakire, ha nem szólítaná rögtön a nevén a szemüveges, átható kék pillantású úr.
- Dr. Nae…
Olyan ritkán nevezik így, hogy ez Nizase eddigi - inkább rosszalló - arckifejezését meglepetté változtatja. S meglepetését csak fokozza az újabb mondat, amely az OmniOrea egyik kódolt üzenetét rejti, s amelyre a lány azonnal válaszol is a megfelelővel. Azzal, amely azt jelzi az ismeretlen számára, hogy egyedül van.
- Igen, jól hiszi, de már kinyitottak EGY ablakot.
És az idegen – mintha csak erre várna - már nyúl is a táskáért, amely az oldalán lógott eddig és teszi elé az asztalra. Nizzi-t talán nem is az lepi meg, hogy itt és most találta meg az O2, inkább az, hogy eddig nyilvános helyen sosem kapott „csomagot”. Eddig mindig kínosan ügyelt a Társaság arra, hogy ne kompromittálják, hogy ne hozzák olyan helyzetbe, amellyel bárki gyanakvását felkelthetik. Hiszen a Céh – természetesen saját érdekeit szem előtt tartva – megköveteli gyakornokaitól a fedhetetlenséget. Éppen ezért a lány gyorsan nyúl a doboz után, hogy aztán az asztal rejtekében nyissa ki azt, bámulja hitetlenkedve néhány pillanatig, aztán gyorsan visszazárva tegye a táskába újra és tolja a Gladstone professzorként bemutatkozó alak elé a veszélyes küldeményt. Azt reméli, a suttogva előadott, mégis határozott szavak senki máshoz nem jutnak el, hogy jól mérte fel a terepet és nem hallgatja ki őket senki, akire nem tartoznak az O2 „ügyei”.
- Bölcs szavakat szeretne? Akkor csak azt mondhatom, hogy vigye innen gyorsan és szabaduljon meg a kedves barátja csomagjától, de azonnal! És persze vegyük úgy, hogy soha nem is találkoztunk. Ha bárki meglát minket együtt és megtalálják magánál ezt a… - próbál keresni egy kevésbé zavaró és persze feltűnő szót, amivel egyiküket sem sodorja veszélybe. – Ezt a holmit, akkor azonnal lőttek az állásomnak és persze a terveinknek is. Tegye el, nagyon kérem! – könyörögne, ha azt látná, hogy a másik még habozik. – Mit akar, mit mondjak ezzel kapcsolatban? Vagy mit tegyek? Mert ha azt tenném, amit az alkimisták elvárnának tőlem, akkor most azonnal fel kellene jelentenem. És ugye tudja, hogy a szemükben már azzal is szabályt szegek, hogy ezt nem teszem meg nyomban, hanem itt beszélgetek magával?
Adam Morava Előtörténet : Légtornász Posztok : 123
All that glitters
Nova
-----------------:O:-----------------
A szaltó jól sikerült, még egy teljes fordulattal meg is toldottam és tééényleg az utolsó pillanatban kaptam el az épp megfelelő felém érkező trapézrudat. Tudtam, hogy lentről ez úgy tűnik, mintha az életemet mentve kaptam volna utána és ez is volt a cél, de persze, minden precízen kiszámított volt.
Nyilván ennek ellenére történhetnek balesetek és én is estem már le – főként gyakorlás közben, - nem is egyszer, de az alakváltóként kapott ruganyosságom megmentette a súlyosabb sérülésektől, a többit meg Howe doktor mindig tudta kezelni.
Hallottam Nova kiáltását, ami legalább akkora szám volt, mint az én produkcióm, hiszen az egész Cirkuszban hallatszott, pedig egy másfél arasznyi pixi szájából hangzott fel.
Ilyenkor már csak egy ugrás van hátra, mellyel megcsinálom a szaltókat csak épp hátrafelé, hogy visszajussak a fix állványra, ahonnan majd egy kötélen csúszom le a földre, természetesen nem csak úgy egyszerűen, hanem fejjel lefelé és csak tíz centire a földtől állítom meg a szinte zuhanásnak beillő csúszást.
Ám ez most nem következik be, mert mielőtt még ellendülnék valami szokatlan mozgást kapok el a szemem sarkából. A kidobók fájdalmas ordítása és a közöttük feltűnő, koldusnak tűnő lány furcsa botladozó, görnyedő járása, ami emlékeztet egy alakváltás kezdetére, egy pillanatra mozdulatlanná dermeszt, mert ez nem jelenthet jót.
Ám nem az történik, aminek lehetetlenségében lélegzet visszafojtva reménykedek, nem, annál sokkal-sokkal döbbenetesebb.
Látom az eltorzult, kétségbeesett arcot, hallom a szenvedő szavakat és megpillantom azokat a karokat, azokat a jellegzetes ragyogású kristálykarokat! Ez ….. ez LEHETETLEN!
A test zuhanása és a kristálykéz csilingelő széttöredezése után, hirtelen olyan süket csend lett, hogy a légy zümmögését is meg lehetett hallani.
Aztán csak egy rövid szó és akkor............. kitört a káosz!
Egy pillanatra ismét felrémlik annak a szerencsétlen lánynak az arca előttem és az, hogy miként tépik darabokra, még akkor is, ha csak a karján láttam a kristályt feltűnni, de ez most senkit nem fog érdekelni, pedig valószínűleg még életben van. És lent vannak a társaim, akiket a semmivel nem törődő, a hirtelen megszerezhető gazdagságtól megőrült tömeg egyszerűen eltaposhat, Novával az élen……
Ellöktem magam és egy lendülettel elértem a kötelet, ami szinte füstölt a kezem alatt, ahogy pár másodperccel később már a porondon landoltam, még a tömeg előtt és egy hirtelen támad szakadék szélén……..
Ha nem tudnám, hogy ott nincs semmi, még engem is megtévesztene, de én tudom, hogy ki képes erre, viszont a közönséget hatásosan megtorpantja, legalábbis egy ideig.
Ez az egész annyira hihetetlen, hogy talán még egy kicsit tovább is elhiszik, hogy ezt is a lány csinálta.
- Ezek szétszedik a lány, minket és közben a Cirkuszt is. – jelentem meg a pixi porondmester jobbján. – Tűntessük el innen a lányt és a …….a kristályokat és tűnjünk el mi is. Fenntudod tartani még egy kicsit? – dobom a vállamra a lány és a műsor kezdetén ledobott köpenyembe seprek a kristályokból annyit, amit hirtelenjében tudok.
Hogy mi ez és, hogy van a lány, ráérünk majd később kiagyalni, de ha maradunk, eltipor minket a tömeg.
- Futás...... azaz spuri Nova! Hátsó kijárat!
Nyilván ennek ellenére történhetnek balesetek és én is estem már le – főként gyakorlás közben, - nem is egyszer, de az alakváltóként kapott ruganyosságom megmentette a súlyosabb sérülésektől, a többit meg Howe doktor mindig tudta kezelni.
Hallottam Nova kiáltását, ami legalább akkora szám volt, mint az én produkcióm, hiszen az egész Cirkuszban hallatszott, pedig egy másfél arasznyi pixi szájából hangzott fel.
Ilyenkor már csak egy ugrás van hátra, mellyel megcsinálom a szaltókat csak épp hátrafelé, hogy visszajussak a fix állványra, ahonnan majd egy kötélen csúszom le a földre, természetesen nem csak úgy egyszerűen, hanem fejjel lefelé és csak tíz centire a földtől állítom meg a szinte zuhanásnak beillő csúszást.
Ám ez most nem következik be, mert mielőtt még ellendülnék valami szokatlan mozgást kapok el a szemem sarkából. A kidobók fájdalmas ordítása és a közöttük feltűnő, koldusnak tűnő lány furcsa botladozó, görnyedő járása, ami emlékeztet egy alakváltás kezdetére, egy pillanatra mozdulatlanná dermeszt, mert ez nem jelenthet jót.
Ám nem az történik, aminek lehetetlenségében lélegzet visszafojtva reménykedek, nem, annál sokkal-sokkal döbbenetesebb.
Látom az eltorzult, kétségbeesett arcot, hallom a szenvedő szavakat és megpillantom azokat a karokat, azokat a jellegzetes ragyogású kristálykarokat! Ez ….. ez LEHETETLEN!
A test zuhanása és a kristálykéz csilingelő széttöredezése után, hirtelen olyan süket csend lett, hogy a légy zümmögését is meg lehetett hallani.
Aztán csak egy rövid szó és akkor............. kitört a káosz!
Egy pillanatra ismét felrémlik annak a szerencsétlen lánynak az arca előttem és az, hogy miként tépik darabokra, még akkor is, ha csak a karján láttam a kristályt feltűnni, de ez most senkit nem fog érdekelni, pedig valószínűleg még életben van. És lent vannak a társaim, akiket a semmivel nem törődő, a hirtelen megszerezhető gazdagságtól megőrült tömeg egyszerűen eltaposhat, Novával az élen……
Ellöktem magam és egy lendülettel elértem a kötelet, ami szinte füstölt a kezem alatt, ahogy pár másodperccel később már a porondon landoltam, még a tömeg előtt és egy hirtelen támad szakadék szélén……..
Ha nem tudnám, hogy ott nincs semmi, még engem is megtévesztene, de én tudom, hogy ki képes erre, viszont a közönséget hatásosan megtorpantja, legalábbis egy ideig.
Ez az egész annyira hihetetlen, hogy talán még egy kicsit tovább is elhiszik, hogy ezt is a lány csinálta.
- Ezek szétszedik a lány, minket és közben a Cirkuszt is. – jelentem meg a pixi porondmester jobbján. – Tűntessük el innen a lányt és a …….a kristályokat és tűnjünk el mi is. Fenntudod tartani még egy kicsit? – dobom a vállamra a lány és a műsor kezdetén ledobott köpenyembe seprek a kristályokból annyit, amit hirtelenjében tudok.
Hogy mi ez és, hogy van a lány, ráérünk majd később kiagyalni, de ha maradunk, eltipor minket a tömeg.
- Futás...... azaz spuri Nova! Hátsó kijárat!
Gwendolyn Edevane Posztok : 36
All that Glitters
Mindig is arról álmodtam, hogy majd egy nap orea ékszereket hordhatok, méghozzá pont olyanokat, amilyeneket szeretnék és el tudok készíteni. Ezért egy kicsit csalódott voltam, amikor csak Hale mester fogadott tanítványul, aki köztudottan nem foglalkozik drágakövekkel, csak és kizárólag fémekkel. Viszont utólag úgy gondolom, hogy nem is lehetne jobb mesterem. Úgy hallottam, hogy a legelején a tanoncok csak takarítanak és a városban futkorásznak alapanyagért, a tényleges tanulást és gyakorlást pedig csak évekkel később kezdik meg. Ezzel szemben a mesterem egyből a mély vízbe dobott, hagyta, hogy kísérletezzek és megrendeléseket teljesítsek. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem én lettem megbízva az alapanyagok beszerzésével, de ha ez a feltétele annak, hogy szabadon fejlesszem magam, akkor nagyon szívesen.
Most is Frederic Campbell boltjában álltam sorba, hogy pótoljam az elhasznált ezüstöt. A várakozás maga nem volt túl izgalmas, úgyhogy azon kezdtem el ábrándozni, mi legyen a következő projektem. Étkészletet már készítettem, viszont leendő ékszerész létemre még semmi hordhatót nem készítettem. Viszont az ékszereknek is rengeteg fajtája van, s egyik érdekesebb, mint a másik… Különböző darabokat képzeltem el, amint hordom őket, s hamar átléptem az elkészíthető-extravagáns határt, s elkezdtem álmodozni arról, hogy milyen ékszereket fogok készíteni, ha egyszer híres leszek és lesz oreám is.
Éppen a legszebb nyakláncon töprengtem, amikor megütötte a fülemet az orea szó, ami egyből visszarángatott a valóságba. Úgy tűnt, hogy az előttem álló hibrid próbálta éppen eladni az emlegetett kristályt, s a pultra pillantva egyből meg is akadt a szemem rajtuk. Az a zöld csillogás, amit egyik másik kristály sem tudott utánozni.
A fülemet hegyeztem, hogy elcsíphessek bármi használhatót a beszélgetésből, s hallva, hogy Campbell úrnak esze ágában sincs megvenni, elkezdtem számba venni az összes félre tett pénzemet, hogy az vajon elég lenne ahhoz, hogy megvegyem őket, hogy ha eljutok addig, hogy ékszereket tudjak belőle készíteni, akkor legyen nálam. A férfi – akinek tollas füleit eddig észre se vettem – vevő híján sarkon fordult, s nem számolva azzal, hogy mögötte is állhat valaki, belém is ütközött. Bocsánatot kért, majd sietősen az ajtó felé vette az útját.
Még mindig hitetlenkedve az imént látottakon és tapasztaltakon néztem utána. Miután kilépett az üzletből mart szívembe a felismerés, hogy vele együtt az az esélyem is elúszott, hogy orea kristályt vásárolhassak.
Úgy se tudnék vele mit kezdeni – próbáltam nyugtatgatni magam, de ahogy nőtt az elkeseredettségem, úgy egyre kevésbé tudtam másra gondolni, mint a zöld csillogásra… A félelemtől, hogy elveszíthetem az oreát, vakmerőség töltött el, s megindultam a hibrid férfi után. Ha Campbell úr utánam is szólt, nem számított. Ha volt rá lehetőségem, akkor mindent meg szerettem volna tenni azért, hogy az áhított kristályt megszerezhessem.
Még az utcában volt, s látva, hogy viszonylag közel, meggyorsítottam a lépteimet, úgy eredtem utána. Egy mellékutcában értem utol, s szólítottam meg.
- Elnézést, uram. Campbell úr boltjában találkoztunk és úgy hallottam, hogy potenciális vevőt keres az… árujához – halkítottam le a hangom, félve attól, hogy más tehetősebb személy hallva a lehetőséget lecsapjon az ajánlatra. – Engem érdekelne az… áruja, s érdeklődnék, hogy mennyiért tudnám megvásárolni Öntől.
A szívem a torkomban dobogott, s csak remélni tudtam, hogy a legelső megrendelésem ára fedezni tudja azt, amit kér érte.
Most is Frederic Campbell boltjában álltam sorba, hogy pótoljam az elhasznált ezüstöt. A várakozás maga nem volt túl izgalmas, úgyhogy azon kezdtem el ábrándozni, mi legyen a következő projektem. Étkészletet már készítettem, viszont leendő ékszerész létemre még semmi hordhatót nem készítettem. Viszont az ékszereknek is rengeteg fajtája van, s egyik érdekesebb, mint a másik… Különböző darabokat képzeltem el, amint hordom őket, s hamar átléptem az elkészíthető-extravagáns határt, s elkezdtem álmodozni arról, hogy milyen ékszereket fogok készíteni, ha egyszer híres leszek és lesz oreám is.
Éppen a legszebb nyakláncon töprengtem, amikor megütötte a fülemet az orea szó, ami egyből visszarángatott a valóságba. Úgy tűnt, hogy az előttem álló hibrid próbálta éppen eladni az emlegetett kristályt, s a pultra pillantva egyből meg is akadt a szemem rajtuk. Az a zöld csillogás, amit egyik másik kristály sem tudott utánozni.
A fülemet hegyeztem, hogy elcsíphessek bármi használhatót a beszélgetésből, s hallva, hogy Campbell úrnak esze ágában sincs megvenni, elkezdtem számba venni az összes félre tett pénzemet, hogy az vajon elég lenne ahhoz, hogy megvegyem őket, hogy ha eljutok addig, hogy ékszereket tudjak belőle készíteni, akkor legyen nálam. A férfi – akinek tollas füleit eddig észre se vettem – vevő híján sarkon fordult, s nem számolva azzal, hogy mögötte is állhat valaki, belém is ütközött. Bocsánatot kért, majd sietősen az ajtó felé vette az útját.
Még mindig hitetlenkedve az imént látottakon és tapasztaltakon néztem utána. Miután kilépett az üzletből mart szívembe a felismerés, hogy vele együtt az az esélyem is elúszott, hogy orea kristályt vásárolhassak.
Úgy se tudnék vele mit kezdeni – próbáltam nyugtatgatni magam, de ahogy nőtt az elkeseredettségem, úgy egyre kevésbé tudtam másra gondolni, mint a zöld csillogásra… A félelemtől, hogy elveszíthetem az oreát, vakmerőség töltött el, s megindultam a hibrid férfi után. Ha Campbell úr utánam is szólt, nem számított. Ha volt rá lehetőségem, akkor mindent meg szerettem volna tenni azért, hogy az áhított kristályt megszerezhessem.
Még az utcában volt, s látva, hogy viszonylag közel, meggyorsítottam a lépteimet, úgy eredtem utána. Egy mellékutcában értem utol, s szólítottam meg.
- Elnézést, uram. Campbell úr boltjában találkoztunk és úgy hallottam, hogy potenciális vevőt keres az… árujához – halkítottam le a hangom, félve attól, hogy más tehetősebb személy hallva a lehetőséget lecsapjon az ajánlatra. – Engem érdekelne az… áruja, s érdeklődnék, hogy mennyiért tudnám megvásárolni Öntől.
A szívem a torkomban dobogott, s csak remélni tudtam, hogy a legelső megrendelésem ára fedezni tudja azt, amit kér érte.
A hozzászólást Gwendolyn Edevane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 15, 2022 1:09 pm-kor.
Jeremiah Cooper Előtörténet : Job Interview Posztok : 65
All That Glitters
Küldetés
-----------------:O:-----------------
Ha volt dolog, amit Jeremiah nagyon szeretett az Akadémián töltött üres napokban az mindenképpen a fegyvertesztelés volt. Eleinte a központi laboratóriumok egyikében kapott helyet, de miután zavarni kezdte a kutatókat a rendszeres lövésekkel (és egy gellert kapott lövedék majdnem lefejezett egy óvatlan hallgatót), végül száműzték a raktárak egyikébe, ahol speciálisan kialakítottak neki egy lőteret. Ha nem a könyvtárban ült, mindig itt töltötte az idejét, és szorgosan jegyzetelte a tesztek eredményeit noteszébe, amiket a fegyverére aggatott számos teszteszköz hűségesen mutatott neki.
„Szerda. Ötödik lövés. Torkolati sebesség: 421 m/s. Energia: 26,58 KJ. Távolság: 25 m. Eltérés a céltól: 2 cm. Katalizált orea: 0,2g.”
Elégedetten zárta be a füzetét, továbbra is fantasztikusan üzemelt a találmány. Bár a belső működési elvét nem értette teljesen, és főleg nem mert belenyúlni a hátizsákja lezárt részébe, lenyűgözte a mérnöki csoda, és örömmel szedte szét meg rakta össze azokat a részeket, amiket jól ismert. Az oreát is ő cserélte, és rendkívül kényelmesen egy apró mérleget is szereltek felszerelésébe, hogy nyomon tudja követni a fogyasztását. A készleten lévő oreája stabil tempóban fogyott. Nem evett persze annyit, mint egy-egy léghajóágyú a fegyvere, de mint minden, ez is a gyorsan fogyó zöld kristályokhoz volt kötve. Még egy előnye az Ütközéseknek, valódi áldás. Amikor pedig kopni kezdtek a készletei, megbízólevele alapján a gazdasági részlegnél tudott előre kis rudakba faragott nyers oreát kérni, amit aztán a hátizsákja rejtekében katalizált valami istentelenül bonyolult alkímiai szerkezet energiává. Így hát el is határozta, hogy meglátogatja a beszerzési osztályt, és benyújtja a fegyvere fogyasztásáról készült, rendkívül pedánsan elkészített táblázatot. Saját maga is meglepődött, hogy mennyire szeret ilyeneket írni – ahhoz képest, hogy a seregben mennyire gyűlölt jelentéseket készíteni.
Félúton sem volt a gazdasági iroda felé, amikor a dohányzóban megpillantotta az embert, akit keresett. Henry Kohl egy lazán, de valahogy mindig alkalomhoz illően öltözött külsős volt az Akadémiánál, aki a beszerzéseket kezelte. Egy kis, kerek asztal mellett ült, és ingerülten rágott egy meglepően jó minőségű szivart.
- Mr. Kohl! Pont önt keresem! – Intett felé Jeremiah, majd leült vele szemben egy másik székre. - Hoztam a kimutatásokat, meg szeretnék némi oreát kérni. Csak a szokásos néhány grammot. – Készségesen csúsztatta elé a táblázatát, de a férfi csak beletúrt a hajába és nagyot sóhajtott.
- Oh, Cooper, jó, hogy jön. Most mondja meg, mi ez a szar? – Morogta, majd letett a táblázatára egy méretes zöld érctömböt. Orea volt, annak kellett lennie. Mégis valahogy úgy érezte, hogy nem azt lát, amit sejt. Ezt pedig maga Kohl is hamar megerősítette. - Ezt hozták nekem legutóbb. Tizenkét rúd, teljesen értéktelen. Komolyan, annyit sem bízhat az ember a tudósokra, hogy megnézzék, mit kapnak? Egyáltalán honnan szerezték ezt a sok szemetet?
Jeremiah kézbe vette a kristályt, majd az egyik kör alakú oldalablak elé tartotta. A rajta áttörő fénysugarak zöld ragyogásba vonták az asztalt, de valami mégis hiányzott belőle. Ha percekig kereste volna a szavakat se tudott volna mást mondani, minthogy „élet”. A papok úgy mondták, hogy az orea Sinan vére. Valami, amit az emberek megmentésére folyatott a földre. Nem kellene brilliánsan ragyognia, ha maga Sinan járja át sugaraival? Nem kellene káprázatos fényjátékkal bevonnia az egész szobát, ahogy a millió rejtett, belső élén megtörik az éltető fény? Életre kellene kelnie. De halott volt. Nem úgy, mint amit használt csodafegyverének üzemeltetésére. Nem úgy, mint amit kilogrammszámra szállítottak a peremről befelé. Ez nem orea volt.
- Nos, megerősítem: Ez szar.
- Szar hát.
- És tizenkét rúdnyit kaptunk ebből? Valahogy az Alkimista akadémián senkinek nem tűnt fel, hogy ez nem orea?
- Ugye? Csak tudnám mire kapják a fizetésüket akkor… Már pedig a papírozással minden rendben volt.
- Vagy épp a minőségellenőrök is nyakig benne vannak. Ennyi emberen csak nem megy át némi… Nos, mi ez egyáltalán? Színes üveg?
- Passz, mit tudom én… Én csak pénzt veszítek ezen. Többet, mint kellene.
- És akkor a fegyveremhez kaphatok valamennyit? Csak hogy én ne veszítsek rajta. – Henry Kohl azonban csak keserűen rázta meg a fejét.
- Sajnos nem tudom ellátni, amíg ilyen hamisítványokkal töltik meg a raktárakat. Az okosok meg nem foglalkoznak vele, amíg az övék el nem fogy. De... – Egy pillanatnyi óvatos hunyorgás után úgy tűnik Kohl-nak eszébe jutott Jeremiah múltja, és kiváló lehetőségnek találta bevonni őt a munkába. - Maga elboldogul a városban, nem? Nem maradt valami kapcsolata a seregben, aki ránézne, ki a fene hamisítja az oreánkat? Vagy akár maga. Majd kispórolok valami jutalékot érte.
A veterán sóhajtott egyet. Nem volt végül is vészesen kifogyva oreából, mindig előre rendelt. De ki tudja meddig húzta volna. Ha pedig rossz minőségű, esetleg hamisítvány oreát kap, fel is robbanhat a szerkezet a hátán. Végső soron nem akart egy ilyen hülyeség miatt halott vagy béna maradni élete hátralevő részében, így megadóan bólintott.
- Jól van, miért is ne. Néhány dolgot kérnék, hogy legyen min elindulnom. Egyrészt be tudja valaki megbízhatóval vizsgáltatni ezt az izét? Ha már tudjuk, hogy mi ez, megkereshetem, hogy hol hamisították. Másrészt kellene a minőségellenőr neve, aki átengedte ezeket. Harmadrészt meg a beszállító, akitől vették. Ha ezek közül bármelyiket megtudja, és megüzeni nekem, ígérem, hogy az orea ismét folyni fog. A könyvtárban leszek addig is. – Majd némi szakálldörzsölés után hozzátette: - A sereget nem vonnám be, ha nem baj egyelőre. Ki tudja milyen projekteket kaszálnak el, ha kiderül hogy némi hamis oreát se tud az Akadémia időben kiszűrni.
Henry Kohl feszülten vont vállat. Őt láthatóan jobban zavarta az ügy.
- Meglátjuk. Ha találok valamit, küldöm.
Jeremiah ezzel felállt, és búcsút intett az üzletembernek. Noha anyagi érdekeltsége volt főleg a dologban, talán Henry Kohl volt az egyik ember, akivel maradéktalanul szót értett a projektjét övező csapatból. Ha tehát lehetősége volt rá, pusztán bajtársiasságból is szeretett volna segíteni neki. Már csak abban reménykedett, hogy előkerül egy nyom – máskülönben tényleg végig kellett volna túrnia Estrance alvilágát, ahhoz pedig nem fizettek neki eleget.
Tybalt Morphsturm Posztok : 9
× All That Glitters ×
Kaland
-----------------:O:-----------------
Egy hosszú nap után indulok haza az egyetemről. Már éppen átöltöztem, hogy induljak, amikor Balthasar Proff elkap, hogy vigyek már el neki egy kis csomagot a szegénynegyedbe valami patikusnak. A patikus ugyan nem a Rend tagja, de van egy kis kotyvalék, amit el kellene készítenie nekünk. A papírra mindent felírt, Összehajtogatott, s át adta nekem.
A következő pillanatban pedig már a házam oldalán támasztom, mint aki sokat ivott, s tántorgok be. Az inas kedvesen üdvözöl, s a segítségemre siet. Szép lassan összeszedem magam, s hogy mennyi idő is esett ki most. Másfél nap. A nagyobb bökkenő pedig bal kezem kisujja eltorzult. A fürdő után fehér selyem kesztyűt húzok óvatosan, s közben figyelem, hogy mennyire érzem az eltorzult testrészemmel a szövetett. A fürdés, és a reggeli végeztével bezárkózom dolgozó szobámba, s próbálok visszaemlékezni, de nem sok sikerrel. Ezek után az ujjamat kezdem el vizsgálni. A fiókból előveszek egy orvosi szikét, s finoman a gyűrűs ujjamon megvágom a bőrt. Utána a transzmutálódott részt próbálom ugyan úgy megvágni, s közben figyelni, hogy érzésre ugyan olyan, vagy tompább esetleg. Így próbálom meg kideríteni, hogy mennyire durva a transzmutáció. Majd el kezdem lapozgatni a könyveimet, hogy hátha valamelyikben van említés a transzmutációról. Humán transzmutációról ugyan nincs könyvem, de az egyéb anyagátalakulásokról van, s azok között keresem a nem létező választ. A Korroziónál is négy féle transzmutáció van. Az első esettben csak a fém felület felső rétege transzmutálódik, evvel meggátolva a belsőbb rétegek átalakulását. Erre tipikus példa a Timany, amely levegővel érintkezve enyhén mattá válik. A színvas vízzel leöntve savas gőzök között vöröses transzmutáció figyelhető meg, amely a felületről egyre jobban bontja le az eredeti anyagot lassan. A harmadik fontos korrózió pedig amikor két egymásre érzékeny fém érintkezik, ilyenkor a korrózió az érintkezés mentén indul meg a transzmutáció, s 3 dimenzióban nagyjából egyenletesen terjed. A negyedik és legmisztikusabb korrozió pedig speciális körülmények között megy végbe. Például, ha kénsavba cinket és réz rudat erősítünk, majd ezekről az Energiát Timany huzallal elvezetjük, akkor a Timany huzal képes kiégetni az acélt is. Bár ez nem valódi égés, de a korrózió hamar egyre beljebb és beljebb halad az acélba. Akár teljes vastagságban át halad. Az mindegyikben igaz, hogy kell egy kiváltó ok. Szép tiszta utcai ruhát veszek magamra. Felcsatolom a szabályzó szerkezetet is, a tojást a zsebembe rakom. Az Aletiometert mielőtt elraknám a zsebembe rá helyezem a torzulásomra, hogy egy egyszerű elemzést hajtsak végre. Az első három összetevő amire kíváncsi vagyok: Kövek, vasak, kristályok.
Ha evvel is meg vagyok, akkor magamhoz veszem a sétapálcámat, a zakómat, cilinderemet és irány a szegénynegyed a szép fehér selyem kesztyűmbe, hátha ki tudom deríteni, hogy merre jártam, vagy mi történt.
Vahe's Wrath Posztok : 108
All that glitters
Adam & Nova
Láttak már sok elképesztő és sokszor félelmetes dolgot ebben a cirkuszban, de olyat, hogy a föld megnyíljon még senki. Mivel volt ez hihetetlenebb, mint a nő, akiről nyers orea hullott a földre, mintha a megkövült vére lett volna? El is hitték, meg is torpantak, menekülni is kezdtek. Egy részük legalább.
Mások bátrabbak voltak, főleg, akik a látszat-szakadék másik oldalán rekedtek. Ott, ahol a Légtornász épp a vállára vette a groteszk testet, nyomában hullajtva a vagyont érő köveket.
Aki végül útjába állt a megmentőnek teljesen felejthető arcú, koszos, kormos gyári munkás volt, egy kopott zsebkéssel a kezében. Nem mondott semmit, nem fenyegetőzött, csak szúrt, egyenesen Adam hasába - de az alakváltókat nem ilyen egyszerű megsebesíteni, óh, nem. De felbosszantani talán pont ennyire egyszerű.
Mégis, mielőtt az egész jelenet vérrel folyó tömeghisztériává válhatott volna a késes támadó tarkóján egy vascső csattant elegáns ívben, mögötte pedig a cirkusz igazgatójának kackiás bajusza tűnt fel.
- Tsvig szerelmére. - nézett sajnálkozóan az eszméletlenül elterült férfira, aztán a vállának támasztotta a vascsövet. - Nos, jöjjenek uraim.
Azt nem lehetett elmondani az Igazgatóról, hogy ne lett volna határozott. A cirkusz fogdmegjei hamar utat nyitottak a kompániának, egészen a főnök irodájáig tisztítva az utat, ahol is az Igazgató letette a széles karimás kalapját és töltött magának egy karcsú nyakú üvegből egy borostyánszínű italból.
- Tehát, akadt a kezünkön egy helyzet. - mondta néhány korty után. - Tegyék csak le a kanapéra.
A rejtélyes nő nem lélegzett, nem is mozgott, még csak pislogni sem pislogott. De nehéz is lett volna, mert közelről világosan látszott, hogy a szeme is tiszta orea volt.
- Úgy gondolom van talán egy óránk, mielőtt lidérc végrehajtók lesznek a nyakunkon. Addig javaslom vitassuk meg, mit is fogunk nekik mondani. - folytatta az Igazgató, miközben kitöltött egy nagyobb meg egy gyűszűnyi pohárba és egy tálcán beosztottjai felé nyújtotta. - Különben igen hamar süllyedünk még mélyebbre abban, akármi is ez.
Nizzi
Gladstone professzor olyan férfinak tűnt, akit lehetetlen volt megingatni a magabiztosságában. Hiába a heves elutasítás, a burkolt fenyegetés, ő csak ült, mint az akadémikus élő megtestesülése, nyugodt és jámbor arckifejezéssel, miközben óvatosan visszahúzta magához a dobozt. Még nem tette el, inkább csak az asztalon hagyta, mint egy elsütni való fegyvert.
- Feljelenteni? Ugyan miért, doktor? Ilyen csomagot ezeddig bárki szerezhetett megfelelő tőke befektetésével. A különbség pusztán az, hogy nem kell hozzá egy egész vagyon. - A professzor szórakozottan végigfuttatta az ujjait a doboz tetején. - Kedves barátunk a teljes csomagért két aranyérmét fizetett.
Két arany. Egy darab oreát sem lehetett két aranyért venni, egy egész dobozért pedig lehetetlen ár volt. Még az O2 legmerészebb álmaiban sem szerepelt ilyen alacsony elértéktelenedés. De ha a férfi nem hazudott, akkor valaminek történnie kellett, hiszen magától nem lesz hirtelen megfizethető a nyers orea.
- Vannak, akik szerint ez... nem egészen az a fajta csomag, ami valóban értékes. De nem is teljesen hamisítvány. Viszont szakértői vélemény nélkül az ilyesfajta vélemények pusztán találgatások. Viszont ha meg tudná vizsgálni, és kiderülne, hogy legalább felerészt olyan, mint amire mindannyian vágyunk, hovatovább valahogyan megoldaná, hogyan lehet a felerész szennyet kiégetni belőle... nos, ezt nem fűzöm tovább. Csak gondoljon bele.
A doboz még mindig ott hevert kettőtök között, hívogatva, fenyegetve, mintha a fedelén keresztül is átcsillogott volna a rejtélyes tartalma. Mi volt az igazság? Mennyi volt az igazság? És ami a legfontosabb, akarta-e egyáltalán Dr. Nae, hogy kiderüljön?
Gwen
A rejtélyes, tollas fülű Will kezdeti bizalmatlansága azonnal megváltozott, ahogy leskelődőből vásárlóvá változtál. Még szórakozottan meg is emelte a csomagot, amiben az orea csilingelt, mintha gyönyörködni akart volna a saját árujában.
- Az ár attól függ kegyed mennyire... elhatározott a dologban. - kezdte rendkívül rejtélyesen, miközben kétszer-háromszor feldobta a csomagocskát. - Ez csak egy ízelítő. Előjáték, amivel az öreg Campbell étvágyát akartam felkelteni, de hát úgy tűnik már kikopott belőle. De ha magácskát jobban érdekelné... Mondjuk azt, hogy egy aranyért elviheti ezt. És vele együtt egy cetlit, hogy kit keressen ennél hosszabb távú üzletért. Megegyeztünk?
Először biztosan azt hitted, hogy rosszul hallottad. Hogy az egy az egy ezret jelent, esetleg egy vagyont, de nem. Egyetlen aranyérméért adta volna át neked a teljes csomagot, belerejtve egy papírfecnit. Egy gyári munkásnak ez egy heti teljes bére volt, de a tanoncok ennél jobban kerestek, így akár meg is vehetted tőle.
De otthon, ha így tettél, keserédes felismerésben volt részed a csomagot kibontva. Színre orea volt, ami szétgurult az asztalodon, de a fénye... Egy fénytündér ismerte a fényeket. Hallotta a hangjukat, látta az arcukat, ez a kristály pedig nem úgy fénylett, mint a többi orea. De ezt látszatra szinte senki nem mondta volna meg, legalább is aki nem értett hozzá.
A cetli pedig valóban ott hevert a kövecskék alatt, girbegurba írással. Kész csoda volt, hogy Will egyáltalán tudott írni, ha onnan jött, ahová a cetli vezetett - Dél-Estrance, Sinarini Sugárút, Monaghan cipőgyára.
Ahol úgy tűnt cipőt már nem gyártottak, oreát viszont felettébb olcsón. De megérte a fél-orea ezt az utat?
Rydel
Mathias Crowle türelmes alaknak látszott, legalább is egy szó nélkül várta meg, míg megvizsgáltad az eléd tett kezet.
- A kéz tulajdonosát John Claynek hívták. Egy ideje nekem dolgozott. Megbízható volt, de ez már teljesen mindegy. Két hete szívódott fel, egy szó nélkül. Tegnap bukkant fel. Így. - mutatott kesztyűs kezével a kristályra. - Szerencsére valaki olyan vette észre, aki tudta, kinek kell szólnia, mielőtt a Zsebes patkányok szétcincálják. Mikor észrevették még csak a karjai voltak ilyenek, mire odaértem már a szeme és a fogai is. Aztán ma reggelre már nem maradt belőle semmi. Nem boncoltuk fel.
Crowle nem tűnt zaklatottnak, de a bandák vezérei ritkán azok. Legalább is egyik sem mutatja, nehogy a presztízsük bánja azt, ha egyszerű, halandó embereknek hiszik őket, ostoba érzelmekkel.
- Ráadásul nem ő az egyetlen, akiről hallottam. Mint valami ragály, ami csak úgy terjed, míg az egész negyed bele nem döglik. És mivel én is itt élek, szeretném ezt megelőzni. Ez lenne a maga feladata.
Mathias Crowle feje kényelmetlenül rángott oldalra, mintha valami rángás lett volna úrrá rajta egy pillanatra.
- Clay nem magától lett ilyen. Keresse meg hol járt ebben az elmúlt két hétben, hátha rájön, honnan terjed ez a ragály. És ha megtalálta a felelőst.... legyen kreatív. Ha megbizonyosodom, hogy elvégezte a munkáját, fizetek száz aranyat. És emlékezni fogok magára a nagyobb nyereséget ígérő munkák előtt, Mr. Morceran. Megegyeztünk?
Jeremiah
Az irodádban felállítottak egy telefont, ami ritkán csengett ki. Most kivételesen igen, éppen akkor, mikor kiléptél volna a folyosóra, belőle pedig Henry Kohl fáradt hangja hallatszott.
- Szerencséje van, Cooper. Háromból kettő nem rossz arány. Ez a sok szemét tényleg orea, csak nem tiszta. Valami kontár ötvözet, ami igazinak akar látszani, de az okosok szerint a rúd minden harántujjnyi része mást csinál. Valaki csak úgy összeolvasztotta, pusztán arra figyelve, hogy nyersnek nézzen ki. Ami elég érdekes volt, hogy felkeltse a dékáni szék érdeklődését, szóval most már hivatalos megbízása van kideríteni, ki ez a kontár. A minőségellenőr, akit keres Jacob Cromwell, negyvenes, Marlowe utcai lakcímmel. Az egyetemen belül gondolom megtalálja. Ennyit tudtam kideríteni, de remélem segített. Sok sikert.
Azzal Kohl le is tette a telefont.
Jacob Cromwell sovány férfi volt, lassan őszülő hajjal, félregombolt mellényben, három különböző láncos zsebórával. És az egyetemen látszólag mindig sietett valahová, fel-le keringett, mint egy mérgezett egér, és mindig sürgetett valakit. Hogy otthon kerested fel, vagy munka közben az látszólag rád volt bízva. Henry Kohlt nem érdekelte, a professzorokat annyira sem. Már csak azt kellett kitalálnod, hogyan közelíts meg egy ilyen rejtélyt.
Tybalt
A tudós elme kíváncsi, ez néha másoknak furcsa dolgokra serkenti. Például hogy belevágjon a saját ujjába, tűrve a szokásos fájdalmat, a kibuggyanó vért, legalább is a hús-vér ujjad így reagált. A másik nem érzett semmit. Nehéz is volt megvágnod, mintha jeget kellett volna átszúrnod, de egy pár milliméter után ugyanolyan vér buggyant elő, mint a másikból. De az sem fájt. Cserébe viszont még mozgott, rozsdásan, kattogva, de úgy-ahogy sikerült hajlítanod.
A könyvekben nem volt semmi, ami közelebb vitt volna a rejtélyhez - legalább is nem ezekben a könyvekben. Emberek átalakítására eddig csak egyszer volt példa a történelemben, annak az eredményei még mindig köztünk jártak. Hiszen téged is épp egy ilyennek vetettek alá, ezért esnek ki napok, ezért változik a tested. Ezért. Más magyarázat nem akadt. De a hibrid-kísérletekről régen nem volt tudományos leírás sehol, a könyveket betiltották, azóta szétszéledtek és a nemesek magángyűjteményébe vagy Dél-Estrance antikvárusaihoz kerültek.
Ott azonban nem csak a könyvek vártak, hanem a Sötét Negyed teljes sötétsége. A bizonytalan pillantások, a méricskélés, a fenyegető vigyorok. És egyvalaki, aki a látásodra elkerekedett szemekkel futásnak eredt. Mintha felismert volna és - félt. De mégis mitől?
Ez lenne a kör, a szabályok a szokásosak. Jó írást!
Adam Morava Előtörténet : Légtornász Posztok : 123
All that glitters
Az értetlen társulat
-----------------:O:-----------------
Éreztem a felrobbanni készülő feszültséget a levegőben, ami nem is volt csoda, mert ez a nép itt, még a gazdagabbja sem valószínű, hogy látott ennyi oreat valaha is egy rakáson. Az meg nyilván senkit nem érdekelt, hogy hogyan került a lányba, lányra és ami igaz, az igaz én sem ezen törtem az agyamat.
Lehet, hogy ha van időm gondolkozni, akkor magam is hagyom a lányt és csak a kristályokra koncentrálok, de volt valami fura érzésem a kövekkel kapcsolatban, még úgy is, hogy sosem láttam negyedkörömnyinél nagyobb darabot és azt is csak a mérnököknél vagy egy ékszerbolt kirakatában.
De most nem volt idő a gondolkodásra, mert ha a nyálát csöpögtető nézőseregből valaki mégis megkockáztat egy ugrást és kiderül, hogy a szakadék csak egy illúzió, akkor minket széttépnek a lánnyal együtt.
Tehát tettem, amit az amit az ösztönöm diktált és próbáltam elhúzni a csíkot, amíg lehetett, remélve, hogy Nova is ezt teszi.
Ám nem mindenki rekedt a túloldalon és pechemre pont egy semmit sem vesztő melós állta az utam…… egy késsel. Nem szólt az egy szót sem, csak szúrt, minden bizonnyal elég rutinja volt benne.
Gyors vagyok ugyan, de azért nekem is vannak határaim, pláne egy plusz teherrel a vállamon. Csak annyit tudtam tenni, hogy egy kicsit oldalra fordultam, így a penge nem a gyomromba mélyedt, hanem az oldalam vastag húsába, ahol nem sérthetett fel fontosabb szerveket. Ettől függetlenül rohadtul fájt és a fájdalom dühössé tett.
A düh pedig nem segített az önuralmam megtartásában, amikor életveszély lebegett a fejünk felett. Ujjaimból méretes karmok villantak elő és visszakézből akartam pofán csapni a késest, de valaki, aki a háta mögül tűnt fel megelőzött. A fickó feje olyan hangot adott, mint az érett dinnye, amikor a földre esik. Hang nélkül terült el és meglepődve láttam, hogy maga az igazgató jött a segítségünkre. Bár lehet, hogy csak a felfordulás okát akarta megnézni. Igyekeztem az átalakulást visszafordítani, mert volt elég bajunk.
Reméltem, hogy tudja mit csinál, hiszen nem volt ostoba ember és látta a kialakult helyzetet, nekem meg amúgy is csak addig volt ötletem, hogy eltűnünk innen, ezért csak bólintottam felé, hogy okés és mentem utána az irodájába. Addigra már minden alkalmazott azon fáradozott, hogy kitereljenek mindenkit a Cirkuszból, vagy a saját lábán, vagy megreptetve.
Letettem a még mindig mozdulatlan és látszatra - a szeme is kristályosan csillogott, - már sajnos halott fiatal lányt ahová mondta, aztán nekidőltem mellette a falnak és az oldalamra szorítottam a kezem, hogy ne csöpögtessem össze az igazgató szőnyegét, de igazából már alig vérzett. szerencsém volt, ha ember lettem volna, valószínűleg már haldokoltam volna.
- Mi lenne, ha kivételesen az igazat? – szólaltam meg. – Már ha nem tud valami olyat, amiből az derülne ki, hogy valakinek közülünk benne volt a keze. Rengeteg tanú van rá, hogy csak besétált. Vagy valaki ismeri?
Ez a Társulat nem volt bűntelen, mindenki úgy próbált megélni, ahogy tudott, de ez eléggé túlmutatott rajtunk, bár igaz, a lidérceket vajmi kevésbé érdekelte az igazság, ha a Sötét negyed lakóiról volt szó, így tehát az, hogy idejönnek semmiképpen nem volt jó…..
- Egyáltalán hogyan lehetséges ez? – intettem a karnélküli testre és a ledobott nagyobb kövekre. – Vagy egy hibrid kísérlet? – hajoltam le és kézbe vettem egy félökölnyi darabot.
Szép volt, de mintha hiányzott volna belőle valami, inkább olyan volt, mint egy színes üveg, de én nem értettem hozzá.
– Ilyen tehát az orea nyersen?
A hozzászólást Adam Morava összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 10, 2022 9:37 pm-kor.
Nova Prismblossom Előtörténet : Im the candy man
Posztok : 94
All that glitters
Első nagykaland
-----------------:O:-----------------
Féloldalasan közölném Adammal, hogy bármire képes vagyok, de igazából szemenszedett hazugság lenne és most kivételesen nincs kedvem hencegni. Hová írjuk fel?!
Főleg azért mert néhány hataloméhes fickó nem hallgat omladozó illúziómra, az egyik ráadásul hasba szúrja az ÉN légtornászomat- pedig Adamot csak én bánthatom, ezt mindenki tudja. Ráadásul olyan gyorsan történik, hogy ha loptam is volna valamennyit, azt most mind elejteném. Kegyetlen egy sorsom van, porozott potrohomra legyen szólva!
Annak rendje és módja szerint felordítok, ha ez a kés engem talál el nincs az a bűvész, aki összeragaszt.
Érdemes összetojni magam attól is, amit Adam művel, de előbb vágatnám le a hajam, minthogy összekoszoljam az egyik fellépő ruhám. Különben is megjelenik a legjobb fej ember ebben a valóságban, örömömben csaknem nekiszállok a bajuszának.
Meghatottan pislogok rá, mert uramnak kb. csak ő szólít, imbolyogva szállok az oldalán a jól ismert helyre, és hatalmasat sóhajtok, mert többes számban beszél. Mintha lenne bármi közöm hozzá, hogy Adam egyedül cipeli az orea-hullát. Amikor italt kezd el tölteni kishíján szonátát írok hozzá, pedig a szóbeszédekkel ellentétben nem izgat a bajusz. Egy dalt azért majd megérdemel, később. A jó öreg MacGiolla ráadásul számomra is tartogat poharat.
Előszöris is azonnal felhajtottam a nekem szánt felest, idegeim is rögtön vidámabban állnak a problémához.
- Egészségére igazgató úr, Én csak Önre iszom, az az ütés! Még száz év múlva is emlegetni fogom, ha király leszek minden pixi unoka fejből fogja fújni!
Csinálok egy ügyes kis szaltót a levegőben, aztán rászállok a halott nőre, konkrétan arra a szemére, ami még megvan és óvatosan rugdosni kezdem. De ezt ők úgysem veszik észre, mert fontosabb megtárgyalni mit monjunk a lidérceknek.
- Én azt hittem orea evő, de ez itt félrenyelhetett valamit. Azért csak tartsunk meg néhányat.
A lidércek dolgában egyetértek Adammel, hiszen mi nem tehetünk semmiről és biztos lesznek szemtanúk.
- Megbolondult egy szép fehérnép, de tőlem lehet ronda is a sztori szerint - mert romlott oreát evett és még a késes bizarr tagot is fejbe vágta, mielőtt kilehelte volna a lelkét. A szakadékot is ő követte el, nyilvánvalóan. Bár az addigra úgyis el fog tűnni és írhatjuk a sokk számlájára. Ahogy sok mást is. A lényeg, hogy minket igazán nem hibáztathat senki.
De nehéz ügy, a lidércekkel mindig csak a gond van.
The author of this message was banned from the forum - See the message
Rydel Morceran Posztok : 16
All that glitters
Mindenki
-----------------:O:-----------------
Miként a Liliom szirmai nyílnak, egyik a másik után bontakozik ki az ügy eddig elhallgatott részletei. Be kell vallanom, elsőre úgy véltem egyedi esetről van szó, egy kedves ismerősről, ám, hogy többeket fenyeget... nem esküdtem volna rá. A tudatlanok szerint a varjú csak egy ostoba madár, de ez a feltételezés egy cseppet sem helytálló. Egy roppant okos és élelmes állat, s ezt híres estrancei tudósok is bebizonyították már. Csendben elintézni az ügyet, még mielőtt kitör a pánik, esetleg ott pusztul mind. S bár messziről ugyan, de magam is odatartozom. Az már mellékes, hogy magam is olykor onnan szerzem be áldozataim. De sok más hasznos előnye is akad a Sötét negyednek, s annak “urai” kegyében lenni. - Korrekt az ár, de én inkább jobban örülnék egy szívességnek. Mint mondta a kreatív megoldások híve vagyok, talán sose lesz rá szükségem és akkor csak jól jár. Ezeket pedig itt hagyja nekem - érdeklődre vonom fel a szemöldököm, várva a választ, a véleményem szerint, tisztességes javaslatra. Amennyiben rábólint halovány mosoly dereng fel ábrázatomon, a lámpások narancsos fényében. Hát amennyiben az istenek vakok a szerencsémre, kelletlen, de elfogadom a kínált jusst. - Öröm Önnel üzletelni, Mr. Crowel – biccentek, mint egy végszóként, várva még néhány pillantott hátha akad még mondanivalója a számomra, amit érdemes tudnom. - Cukrot az útra? - emelem le az ajtó melletti állványról a gömbalakú üveget, melyben a szivárvány színeiben pompázó édesség halmozódik. Illedelmes lidérc vagyok, csak néha elfeledkezek róla, bár nem a kedvesség hajtott mikor kihelyeztem a boltba. Noha, a kislány a jobbik fajtából való- hisz, mint a légynek, annyi hangja se akadt- sokszor jobb, ha a kölykök zsibongás helyet a majszolással vannak elfoglalva. Miután távoztak még pillanatokig figyelem távolodó alakjukat a kirakatból. Az ajtó zárja halkan kattan, miként úgy döntök mára elég volt a látogatókból. A roló ismét zörögve adja meg magát, vonva a teret baljós homályba. Szükségem van egy kis csendre s egy pohár bársonyos zamatú borra a gondolataim rendezéséhez.
Érdekes világban élünk, míg a gazdagnegyedek az éjszaka közeledtével elcsendesednek, addig a “senkiháziak” földjén virágozni kezd az élet. Merthogy az itt élők bizony senkik a luxusvillákban élők szemében. Segélykiáltásuk nem hallatszik fel az arannyal veretett kalitkák ablakaihoz, sorsuk születésük pillanatában megpecsételődött; kevesen vannak, akik nagyot tudnak ugrani a létrán, s még kevesebben, akik nem herdálják el a szerencséjüket. Merthogy a sötét negyed utcái bekebelezi őket, nyomorúság dobbantja szívét. Persze, akad itt úri ficsúr, selymes bőrű nemes leány, de ők csak élvezik, azt a kevés jót, mit e negyed adhat nekik. De sosem cserélnék fel, mindig tiszta, virágillatú pamlagjukat, áporodott szagú lepedőkre. Megviselt kopott ruhában andalgok a megfáradt arcú munkások közt, kik a munkából hazafelé igyekeznek, s fáradhatatlanuk kutatok gondolataim közt, hallottam e mostanában felbukkanó új tagról a negyedben. Nem érkeztem fegyver nélkül, csizmám szárában tőröm, míg oldalamon kardom ütemesen verődik lábamhoz. Ha megérzésem nem csal olyasféle dologba készülök beletenyerelni, mely nem kis veszéllyel járhat, s noha általában a vég perceit én hozom, mindig akad kivétel, mindig akad, aki jobb. S ha netalán Varjú még hajdani embere darabját is nálam hagyta, még apróbb darabot is magammal hoztam belőle. Megannyi helyen próbálkozhatnék, ám elsőnek a Szerencsevadászba vezetnek lépteim, ha pletykáról van szó, ott bőven hallhat a lidérc, csupán csak az igazakat kell kiszűrni belőle s számításaim szerint nincs olyan, ki ne fordult volna meg már ott valaha. Odáig is viszont nyitott füllel járok.
Himbálódzó fények alatt saját farkába harapó kígyóként gomolyog a füst, s a korainak mondható órában is már szép számban akad, ki kevés pénztől sokat remél. A pultnál leülve kérek egy sört, s míg pukkanó habjának figyelem, majd lassú kortyolgatásába kezdek csak hallgatódzok, amennyire lehetséges. S ha érdekes nem üti meg fülem, az egyik csapost intem magamhoz. - Még egyet kérek, s talán segíthetnél is. Keresek valakit. John Clay-t. - talán ismeri, talán nem, talán tud valakit, aki ismeri.
Nizase Nae Előtörténet : Holnap tán jobb nap jő... Posztok : 185
All That Glitters
Gwen, Adam, Jeremiah, Nova, Rydel és Tybalt
-----------------:O:-----------------
Szerencsére eddig még senki sem figyelt fel – legalábbis láthatóan – a diskurzusra, és Nizzi reméli, hogy ez így is marad. Mert persze, kit ne érdekelne egy ilyen lehetőség, amely közelebb vihetné a Társaságot a céljai eléréséhez. De éppen ezért gyanús a dolog. Felettébb és különösképpen gyanús. Mert ugyan ki lenne az, aki pont őket, egy aprócska sejtet keresne meg ilyen kivételes „felkéréssel”? Miért nem valamelyik Mesterhez juttatták el ezt a holmit? És miért pont őt kereste és találta meg az előtte ülő és látszólag cseppet sem izgatott úr? Miért éppen őt, aki néhány röplap és kiáltvány kézbesítésén túl még sosem vett részt semmilyen akcióban? Miért pont őt, aki azt hitte, a „beépülés” időszakában nem fogják keresni, csak hogy ne hozzák gyanús helyzetbe?
De mert azt látja, hogy eddigi titkos „kötelezettségei” immár változáson mennek keresztül, és hogy erről láthatóan Gladstone professzor többet tud, mint amennyit ő maga sejthet, próbál alkalmazkodni és próbál „felnőni” a feladathoz.
Ám ez csak a kisebbik dolog, ami miatt most aggódik. Aggodalmának legfőbb oka ott hever előtte, alig elrejtve egy táskában, azonban eléggé szem előtt ahhoz, hogy ne legyen kérdéses, ha véletlenül meglepnék őket, hogy a csomag mindenképpen valamelyiküktől származik. És ha Nizase azt remélte volna, az ismeretlenül ismerős alak megérti majd óvatosságát, most azt kell látnia, hogy a férfi a csomag tartalmát és a nyilvános hely kombinációját a legkevésbé tartja veszélyesnek. A lány persze egyfolytában azt figyeli, mikor toppan be valaki ismerős, vagy akár egy ismeretlen is, aki azonnal az asztalukhoz sétál, de aztán – mivel semmi ilyesmi nem történik – inkább a kék szemek gazdájának válaszol, aki végtelen nyugalommal és derűlátással vázolja fel a szerinte elvégzendő feladatot.
- Talán kedves barátunk arról nem tájékoztatta, de még csak nemrégen dolgozom a Céhnél. – suttogva kezdi, hiszen még mindig nem lehet biztos a kéretlen és hívatlan hallgatóság jelenlétében, vagy hiányában. – Amíg nem telik le a gyakornoki idő, még csak a gyanúját sem engedhetem meg magamnak, hogy veszélyeztetni, vagy kijátszani akarom a szabályaikat, ugye ezt megérti? Ha ezzel a csomaggal a kezemben megtalálnának, ön szerint nem gyanakodna ilyesmire senki? Nem gondolná azt, hogy valami félresikerült kísérlet termékeit látja, amellyel „utánozni” igyekszünk a valódi kristályokat? Kérem, ne is válaszoljon… Felesleges lenne… - emeli fel a kezét tiltakozóan a lány. – De rendben, gondoljuk át, mit tehetek a … barátjáért. Vagyis egyelőre maradjunk annál a ténynél, hogy az itt bemutatott „dolog” értéke jelenleg másodlagos a tartalmához képest, professzor. Higgye el, tudom, hogy fontos lenne tudni, hogy merre vezetne minket ez a holmi és hogy nem kellene-e már átgondolni a lehetőségeinket, s szövetségesnek megnyerni valakit, aki erre képes, … De ahogy ön is mondta, ehhez meg kellene vizsgálni. Megvizsgálni pedig itt nem tudom és a rendházban sem. Professzor, amennyit szemmel meg lehetett állapítani róla megtettem, további vizsgálatokhoz eszközökre lenne szükségem, amelyekhez csak a … A munkahelyemen juthatok hozzá. De bevinni ezt a dobozt veszélyes lehet. Nappal semmiképpen sem tennék ilyet, akkor szem előtt lennék mindenkinek. Éjjel pedig… - próbál végig gondolni mindent, megoldást keresni arra, hogy az ügy titokban maradhasson, de mégis választ kaphassanak az égető kérdésre, hogy vajon megéri-e kockáztatni a lelepleződést. Ha találna valami feladatot, természetesen a Céh jóváhagyásával, talán használhatná az eszközöket a vizsgálathoz. És akkor talán senki sem jönne rá, ha ezt a munkaidején kívül tenné. De persze ott van a kockázata annak, hogy valakit mégis érdekelni fog túlzott ügybuzgósága. Aztán persze mégis döntésre is jut. - Jó, legyen! – áll fel, miközben a csomagjait a székről az asztalra teszi, s titokban egyikbe csempészi a Gladstone által hozott dobozt. – Megpróbálok ürügyet találni arra, hogy a munkaidő vége után bent maradhassak. De mondja meg a „barátjának”, hogy beletelik egy kis időbe és azt is, hogy …
Azt akarja mondani, hogy soha többet ne hozzák nyilvánosan ilyen helyzetbe, de az asztalnál ülőt csak hozzá hasonló „gyalognak” véli, hát a véleményét inkább megtartja magának. Néhány rézpénzt vesz elő a tárcájából, az asztalra teszi, s aztán már csak a búcsúzás van hátra. Sietős és óvatos.
- Ha megtudok valamit a csomaggal kapcsolatban, hol értesíthetem a „barátunkat”?
De mert azt látja, hogy eddigi titkos „kötelezettségei” immár változáson mennek keresztül, és hogy erről láthatóan Gladstone professzor többet tud, mint amennyit ő maga sejthet, próbál alkalmazkodni és próbál „felnőni” a feladathoz.
Ám ez csak a kisebbik dolog, ami miatt most aggódik. Aggodalmának legfőbb oka ott hever előtte, alig elrejtve egy táskában, azonban eléggé szem előtt ahhoz, hogy ne legyen kérdéses, ha véletlenül meglepnék őket, hogy a csomag mindenképpen valamelyiküktől származik. És ha Nizase azt remélte volna, az ismeretlenül ismerős alak megérti majd óvatosságát, most azt kell látnia, hogy a férfi a csomag tartalmát és a nyilvános hely kombinációját a legkevésbé tartja veszélyesnek. A lány persze egyfolytában azt figyeli, mikor toppan be valaki ismerős, vagy akár egy ismeretlen is, aki azonnal az asztalukhoz sétál, de aztán – mivel semmi ilyesmi nem történik – inkább a kék szemek gazdájának válaszol, aki végtelen nyugalommal és derűlátással vázolja fel a szerinte elvégzendő feladatot.
- Talán kedves barátunk arról nem tájékoztatta, de még csak nemrégen dolgozom a Céhnél. – suttogva kezdi, hiszen még mindig nem lehet biztos a kéretlen és hívatlan hallgatóság jelenlétében, vagy hiányában. – Amíg nem telik le a gyakornoki idő, még csak a gyanúját sem engedhetem meg magamnak, hogy veszélyeztetni, vagy kijátszani akarom a szabályaikat, ugye ezt megérti? Ha ezzel a csomaggal a kezemben megtalálnának, ön szerint nem gyanakodna ilyesmire senki? Nem gondolná azt, hogy valami félresikerült kísérlet termékeit látja, amellyel „utánozni” igyekszünk a valódi kristályokat? Kérem, ne is válaszoljon… Felesleges lenne… - emeli fel a kezét tiltakozóan a lány. – De rendben, gondoljuk át, mit tehetek a … barátjáért. Vagyis egyelőre maradjunk annál a ténynél, hogy az itt bemutatott „dolog” értéke jelenleg másodlagos a tartalmához képest, professzor. Higgye el, tudom, hogy fontos lenne tudni, hogy merre vezetne minket ez a holmi és hogy nem kellene-e már átgondolni a lehetőségeinket, s szövetségesnek megnyerni valakit, aki erre képes, … De ahogy ön is mondta, ehhez meg kellene vizsgálni. Megvizsgálni pedig itt nem tudom és a rendházban sem. Professzor, amennyit szemmel meg lehetett állapítani róla megtettem, további vizsgálatokhoz eszközökre lenne szükségem, amelyekhez csak a … A munkahelyemen juthatok hozzá. De bevinni ezt a dobozt veszélyes lehet. Nappal semmiképpen sem tennék ilyet, akkor szem előtt lennék mindenkinek. Éjjel pedig… - próbál végig gondolni mindent, megoldást keresni arra, hogy az ügy titokban maradhasson, de mégis választ kaphassanak az égető kérdésre, hogy vajon megéri-e kockáztatni a lelepleződést. Ha találna valami feladatot, természetesen a Céh jóváhagyásával, talán használhatná az eszközöket a vizsgálathoz. És akkor talán senki sem jönne rá, ha ezt a munkaidején kívül tenné. De persze ott van a kockázata annak, hogy valakit mégis érdekelni fog túlzott ügybuzgósága. Aztán persze mégis döntésre is jut. - Jó, legyen! – áll fel, miközben a csomagjait a székről az asztalra teszi, s titokban egyikbe csempészi a Gladstone által hozott dobozt. – Megpróbálok ürügyet találni arra, hogy a munkaidő vége után bent maradhassak. De mondja meg a „barátjának”, hogy beletelik egy kis időbe és azt is, hogy …
Azt akarja mondani, hogy soha többet ne hozzák nyilvánosan ilyen helyzetbe, de az asztalnál ülőt csak hozzá hasonló „gyalognak” véli, hát a véleményét inkább megtartja magának. Néhány rézpénzt vesz elő a tárcájából, az asztalra teszi, s aztán már csak a búcsúzás van hátra. Sietős és óvatos.
- Ha megtudok valamit a csomaggal kapcsolatban, hol értesíthetem a „barátunkat”?
Tybalt Morphsturm Posztok : 9
× All That Glitters ×
Kaland
-----------------:O:-----------------
A kutatásokban sokan nem azt látják, amit kellene. Hiszen egy – egy kísérlet miatt azt mondanák, hogy Kudarc. Pedig az nem Kudarc, hanem az eredmény, amely azt mutatja, hogy nem jól gondolkoztuk, vagy hogy jó úton járunk, de nem helyes irányból közelítettük meg a kérdést eddig. Illetve úgy is lehetne fogalmazni, hogy rosszul tettük fel a kérdést. Hiszen egy pohár lehet félig teli és félig üres, de egy tudós tudja, hogy nincs olyan, hogy üres. Csak félig van folyadékkal, a másik felében levegő, illetve légnemes anyag található. Az ujjam megvágásának is van értelmes. Tudás. Még ha nem is olyan tudás, amit most azonnal gőzgépek üzemeltetésére használható. A felső réget kemény, mint a jég, de vér van alatta, még ha nem is érzem a vágást.
A könyvek ugyan nem adnak konkrét választ, főleg nem az én esetemre. Biztos vagyok benne, hogy a Társaság belső könyvtárában lenne olyan olvasni való, ami hasznos lenne, de oda nem mehetek. Így hát marad a nyomok vissza követése, és irány a negyed, amely tele van sötétséggel, mint az ott élők szíve. Úgy méricskélnek az emberek, mint ahogy a farkasok nézik a bárányt, aki besétált közéjük. Kissé zavar ugyan a tekintetük, de ugyan olyan magabiztosan sétálok, mint aki az egyetem biztonságos falai között sétál. Hiszen itt van a közelben a Rendőrség, azokkal az ocsmány Lidércekkel. Nem mernének megtámadni, vagy valamit csinálni egy ilyen úriemberrel, mint én. Legalábbis így gondolom, mert ha tudnám, hogy a világ nem ilyen tökéletesen leírható egyenlet, akkor biztos remegnék a félelemtől, de így most teljesen felvértezve sétálok a farkasok között, amikor megpillantok egy kis szürke nyuszit. Amint meglát elkerekednek a szemei, s futásnak ered. Futhatnék utána, de egy úriember nem fut, ahogy én sem. Szoktam ugyan futni, de nem azért, hogy üldözzek valakit vagy hogy versenyezzek, csupán azért, hogy jó formába legyek. Mégis utol kellene érnem.
-2 Ezüstöt kap, aki elfogja nekem azt az úriembert! – kiáltom el magam, miközben a zsebemből előveszem a 2 pénzérmét, s a magasba emelem, hogy mindenki jól láthassa, miközben sétálok tovább arra, amerre futott.
Gwendolyn Edevane Posztok : 36
All that Glitters
Hallva, hogy a nyomába eredő személy nem veszélyforrás, hanem potenciális vásárló, a férfi felém fordulva bizalmas hangvétellel elegyedett velem beszédbe, pontosabban kezdett velem üzletelni.
- Az ár attól függ kegyed mennyire... elhatározott a dologban. - kezdte rendkívül rejtélyesen, s feldobta néhányszor a csomagot, amiben ott csilingelt a legdrágább kristály a világon. A korábbi vakmerőségem kezdett lankadni, s csak reménykedtem, hogy lesz is annyi pénzem, amit meg tudok fizetni érte. Mert elhatározottnak elhatározott voltam, hiszen ez volt minden álmom.
- Ha magácskát jobban érdekelné... Mondjuk azt, hogy egy aranyért elviheti ezt. És vele együtt egy cetlit, hogy kit keressen ennél hosszabb távú üzletért. Megegyeztünk?
Alig akartam hinni a fülemnek. Egy arany több apró kristályért? Kizárt dolog, hogy valami ennyire értékeset ilyen olcsón meg lehetne szerezni. Már pedig ha ennyibe kerül, akkor nagy eséllyel nem is ér többet, s az eladni kívánt „orea” is legfeljebb egy meggyőző replika csupán. Egy arany ugyan nem volt kevés és sok hasznosabb dologra is eltudtam volna költeni, de az egy olyan ár volt, amit ki mertem adni úgyis, hogy a termék tisztasága megkérdőjelezhető volt.
Haboztam egy pár pillanatig, de végül táskám után nyúltam, s elővettem belőle egy aranyat. – Megegyeztünk – nyújtottam felé, s amint átvette a pénzt, át is adta a csomagot. Egy darabig csak meredtem rá, még mindig hitetlenkedve a tényen, hogy csupán egy aranyat kért érte.
Hirtelen eszméltem rá, hogy a város közepén álltam egy apró batyut tartva a kezemben. Ha bárki is figyelte, hogy mennyit fizettem érte… Gyorsan eltettem az esetlegesen kémlelő szemek elől, majd elköszönve friss üzleti partneremtől, elindultam visszafelé. Körbetekintve nem úgy tűnt, hogy bárkit is érdekelt volna, hogy milyen üzletet kötöttem éppen, de mégis a szívem majd kiugrott a helyéről attól tartva, hogy valaki el szeretné lopni tőlem. Pedig még meg sem néztem, hogy ténylegesen azt kaptam, amire számítottam: oreát.
Elmerengve a kristály tisztaságán már rég elhagytam Campbell üzletét, mikor ráeszméltem, hogy miért is hagytam el a műhelyt eredetileg. Visszafordultam, s egy ugyan gyors, de annál kínosabb vásárlás után folytattam utamat.
A műhelyben a nap hátralévő részében tűkön ültem, s próbáltam valami eladhatót produkálni, ami közel lehetetlennek bizonyult a figyelmem gyakori elkalandozása miatt. Viszont nem mertem elővenni sem a kristályokat, attól tartva, hogy mégsem igaziak, s a mesterem rosszalva tekintene a vásárlásomra. Az öreg meg is jegyezte, hogy ez nem az én napom ékszerkészítés tekintetében, úgyhogy a bolt kitakarításával bízott meg. Miután ezt sikeresebben teljesítettem, elengedett, én pedig szárnyra kapva, légvonalban repültem hazáig.
Szinte feltéptem az ajtót, úgy repültem a szobámig, hogy végre kézbe vehessem, végre megtekinthessem őket… Kiszórtam őket az asztalomra, s az első csillanásnál rájöttem, hogy ez nem ugyanaz a káprázatos kristály, mint amibe beleszerettem a Magnificában. Egy aranyért ugyan számítottam arra, hogy valamilyen utánzatot fogok kézhez kapni, de korábban szerettem volna elhinni, hogy mégis valamilyen csoda folytán igazi oreát vásároltam. Felemeltem, s úgy vettem jobban szemügyre az egyébként meglepően igényes utánzatokat. Ha nem láttam volna soha igazit, akkor én magam sem tudtam volna megállapítani a különbséget a kettő között.
Miután szemügyre vettem, visszatettem az asztalra az „oreát”, s megpillantottam a férfi által említett cetlit is, amint ott hevert az utánzatok alatt. Félresöpörtem a köveket, hogy felemelhessem és elolvashassam, viszont csupán egy helyszín szerepelt rajta.
Dél-Estrance. Ott még sosem jártam és azokban a körökben, ahol mozogtam, nem is nagyon emlegették a helyet. Arról tudtam, hogy arra találhatóak a különböző gyárak, amik ellátják a várost termékekkel, de ezen kívül nem hallottam róla semmit. Az előttem heverő kristályokon végignézve, nem voltam meggyőződve arról, hogy feltétlenül fel szeretném keresni a helyet, de az agyamba akaratlanul is befurakodtak a gondolatok, hogy meg kéne néznem a helyet. Mi van, ha mégis van igazi kristály a többi termék között? De ha nem is lenne, hogyan tudnák ennyire élethűen reprodukálni őket, ha nincs náluk valódi orea?
Ugyan egy darabig próbáltam logikus érvekkel meggyőzni saját magam, viszont a kíváncsiságom felülkerekedett. S mivel a mai nap hamarabb el is engedtek az üzletből, nem akadt jobb dolgom úgy sem, úgyhogy végül felkerekedtem, s elindultam Dél-Estrance felé.
- Az ár attól függ kegyed mennyire... elhatározott a dologban. - kezdte rendkívül rejtélyesen, s feldobta néhányszor a csomagot, amiben ott csilingelt a legdrágább kristály a világon. A korábbi vakmerőségem kezdett lankadni, s csak reménykedtem, hogy lesz is annyi pénzem, amit meg tudok fizetni érte. Mert elhatározottnak elhatározott voltam, hiszen ez volt minden álmom.
- Ha magácskát jobban érdekelné... Mondjuk azt, hogy egy aranyért elviheti ezt. És vele együtt egy cetlit, hogy kit keressen ennél hosszabb távú üzletért. Megegyeztünk?
Alig akartam hinni a fülemnek. Egy arany több apró kristályért? Kizárt dolog, hogy valami ennyire értékeset ilyen olcsón meg lehetne szerezni. Már pedig ha ennyibe kerül, akkor nagy eséllyel nem is ér többet, s az eladni kívánt „orea” is legfeljebb egy meggyőző replika csupán. Egy arany ugyan nem volt kevés és sok hasznosabb dologra is eltudtam volna költeni, de az egy olyan ár volt, amit ki mertem adni úgyis, hogy a termék tisztasága megkérdőjelezhető volt.
Haboztam egy pár pillanatig, de végül táskám után nyúltam, s elővettem belőle egy aranyat. – Megegyeztünk – nyújtottam felé, s amint átvette a pénzt, át is adta a csomagot. Egy darabig csak meredtem rá, még mindig hitetlenkedve a tényen, hogy csupán egy aranyat kért érte.
Hirtelen eszméltem rá, hogy a város közepén álltam egy apró batyut tartva a kezemben. Ha bárki is figyelte, hogy mennyit fizettem érte… Gyorsan eltettem az esetlegesen kémlelő szemek elől, majd elköszönve friss üzleti partneremtől, elindultam visszafelé. Körbetekintve nem úgy tűnt, hogy bárkit is érdekelt volna, hogy milyen üzletet kötöttem éppen, de mégis a szívem majd kiugrott a helyéről attól tartva, hogy valaki el szeretné lopni tőlem. Pedig még meg sem néztem, hogy ténylegesen azt kaptam, amire számítottam: oreát.
Elmerengve a kristály tisztaságán már rég elhagytam Campbell üzletét, mikor ráeszméltem, hogy miért is hagytam el a műhelyt eredetileg. Visszafordultam, s egy ugyan gyors, de annál kínosabb vásárlás után folytattam utamat.
A műhelyben a nap hátralévő részében tűkön ültem, s próbáltam valami eladhatót produkálni, ami közel lehetetlennek bizonyult a figyelmem gyakori elkalandozása miatt. Viszont nem mertem elővenni sem a kristályokat, attól tartva, hogy mégsem igaziak, s a mesterem rosszalva tekintene a vásárlásomra. Az öreg meg is jegyezte, hogy ez nem az én napom ékszerkészítés tekintetében, úgyhogy a bolt kitakarításával bízott meg. Miután ezt sikeresebben teljesítettem, elengedett, én pedig szárnyra kapva, légvonalban repültem hazáig.
Szinte feltéptem az ajtót, úgy repültem a szobámig, hogy végre kézbe vehessem, végre megtekinthessem őket… Kiszórtam őket az asztalomra, s az első csillanásnál rájöttem, hogy ez nem ugyanaz a káprázatos kristály, mint amibe beleszerettem a Magnificában. Egy aranyért ugyan számítottam arra, hogy valamilyen utánzatot fogok kézhez kapni, de korábban szerettem volna elhinni, hogy mégis valamilyen csoda folytán igazi oreát vásároltam. Felemeltem, s úgy vettem jobban szemügyre az egyébként meglepően igényes utánzatokat. Ha nem láttam volna soha igazit, akkor én magam sem tudtam volna megállapítani a különbséget a kettő között.
Miután szemügyre vettem, visszatettem az asztalra az „oreát”, s megpillantottam a férfi által említett cetlit is, amint ott hevert az utánzatok alatt. Félresöpörtem a köveket, hogy felemelhessem és elolvashassam, viszont csupán egy helyszín szerepelt rajta.
Dél-Estrance. Ott még sosem jártam és azokban a körökben, ahol mozogtam, nem is nagyon emlegették a helyet. Arról tudtam, hogy arra találhatóak a különböző gyárak, amik ellátják a várost termékekkel, de ezen kívül nem hallottam róla semmit. Az előttem heverő kristályokon végignézve, nem voltam meggyőződve arról, hogy feltétlenül fel szeretném keresni a helyet, de az agyamba akaratlanul is befurakodtak a gondolatok, hogy meg kéne néznem a helyet. Mi van, ha mégis van igazi kristály a többi termék között? De ha nem is lenne, hogyan tudnák ennyire élethűen reprodukálni őket, ha nincs náluk valódi orea?
Ugyan egy darabig próbáltam logikus érvekkel meggyőzni saját magam, viszont a kíváncsiságom felülkerekedett. S mivel a mai nap hamarabb el is engedtek az üzletből, nem akadt jobb dolgom úgy sem, úgyhogy végül felkerekedtem, s elindultam Dél-Estrance felé.
A hozzászólást Gwendolyn Edevane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 15, 2022 1:10 pm-kor.
Jeremiah Cooper Előtörténet : Job Interview Posztok : 65
All That Glitters
Küldetés
-----------------:O:-----------------
Ha tehette volna Jeremiah minden idejét a könyvtárban tölti, amit nem a lőtéren. De nem volt ilyen szerencsés – miután elbúcsúzott Kohl-tól és megígérte neki, hogy a könyvtárban találja majd, délutánra mégis vissza kellett menni a lőtér melletti irodájába, hogy elintézze a saját munkajelentéséről szóló dokumentációt. A kutatási napló vezetésével ellentétben ezt nem szerette csinálni. Ha tehette volna, azt az illetőt használja céltáblának, aki kitalálta, hogy jelentéseket kell írnia bárkinek. Sinan se bánná – nem önvédelem-e a jóérzésű embertársainak védelme? Nagyot sóhajtva letette az utolsó aláírás után is a tollat, majd már készült visszamenni a könyvtárba, amikor megcsörrent az asztalára felállított telefon. Aggodalommal emelte fel a kagylót, jó híreket nem szokott onnét kapni. Legfeljebb még több olyan munkát, ami amúgy nem az ő dolga, csak nincs más, aki elvégezze. Nagy megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy most az egyszer Henry Kohl az.
- Nem azt mondta, hogy a könyvtárban lesz?
- Valamikor dolgoznom is kell, tudja. Talált valamit? Bármit?
- Szerencséje van, Cooper. Háromból kettő nem rossz arány. Ez a sok szemét tényleg orea, csak nem tiszta. Valami kontár ötvözet, ami igazinak akar látszani, de az okosok szerint a rúd minden harántujjnyi része mást csinál. Valaki csak úgy összeolvasztotta, pusztán arra figyelve, hogy nyersnek nézzen ki. Ami elég érdekes volt, hogy felkeltse a dékáni szék érdeklődését, szóval most már hivatalos megbízása van kideríteni, ki ez a kontár. A minőségellenőr, akit keres Jacob Cromwell, negyvenes, Marlowe utcai lakcímmel. Az egyetemen belül gondolom megtalálja. Ennyit tudtam kideríteni, de remélem segített. Sok sikert.
Kohl olyan hirtelen csapta le a telefont, mintha a háza égett volna a hívás közben. Jeremiah nagyot sóhajtott, majd leült a székébe.
Tehát orea, csak már megmunkált, és egybeolvasztott. Ezért volt olyan fénytelen. Viszont ez azt is feltételezi, hogy valahonnét összeszedték a darabokat. Talán a roncstelepről? Nem tűnt valószínűnek – annál (mondjuk a seregben) alaposabban átkutatják már leselejtezés előtt a gépeket, semhogy annyi orea lehessen benne, ami kitesz egy ujjnyi részt. Ennyi oreától senki sem válik meg önként, főleg nem ingyen.
Önként és ingyen nem… Jeremiah rosszat sejtett a dolog mögött, így azonnal fegyveres dobozába csomagolta szokásos felszerelését (még sem járkálhat nyíltan egy kísérleti fegyverrel az utcán), majd felsietett a dékáni hivatalba. A hivatali titkár már ismerte, és nem is a dékánnal kellett találkoznia. Gyorsan felvázolta, hogy miért jött: Cromwell pontos lakcímére van szüksége a nyomozáshoz, valamint egy levélre, amit a minőségellenőr kezébe adnak a munkaideje végén. Ebben pedig annak kell állnia, hogy Jeremiah, a fegyvertesztelési részlegről meglátogatja őt ma otthonában, mert szüksége lenne a tehetségére. Valamint megkérte a titkárt és a hivatalvezetőt, hogy a lehető legnagyobb diszkrécióval kezeljék a nyomozást – senkinek ne jusson a fülébe, aki nem közvetlenül a hivatal része, főleg ne Cromwell fülébe. Tudta Jeremiah, hogy nem állhat egyenesen az ügyhöz. Látásból ismerte csak az akadémia oreaminőség-ellenőrét, és nem tűnt olyan alaknak, aki jól kezelné a közvetlen szembesítéseket. Klienssé kellett válnia tehát. Az akadémiáról – fejvesztés terhe mellett, hivatalos procedúrával – kibérelt egy orea rudat a legnagyobb tisztaságból, közvetlenül a kutatók készletéből. A lehető legrégebbit kérte, így ha szerencséje volt, Cromwell nem is emlékezett már rá. Visszament az akadémia kollégiumán bérelt szobájába, felvette legelegánsabb ruháját (tehát a díszegyenruháját), és vállára vett dobozával elindult Cromwell házához. A férfinek ismernie kellett a veteránt, legalább látásból és pozícióra – feltűnő jelenség volt, ha más nem. De feltehetően nem is veszélyes az üzletükre, pont a lazább kapcsolatai miatt az Akadémiával, így ennyi előnyből indult. Amint bebocsájtást nyert az óvatoskodó férfi házába, óvatosan mutatta meg neki a kristálytiszta oreát.
- Cromwell Úr, úgy hallottam, hogy maga tudja, hogy hol tudok több ilyet szerezni. Sajnos az Akadémia fukar gazdasági részlege nem hajlandó eleget adni még ahhoz se, hogy a munkám végezzem. Ezt az egy rudat kaptam mindösszesen. Azt mondták, hogy a legutóbbi szállítmányból van, ami különösen is jó minőségűre sikerült. Szívesen fizetek érte bőségesen, ha el tud küldeni valakihez, aki sok oreát árul.
Természetesen ez hazugság volt, de ki kellett zökkentenie kicsit Cromwellt. Látnia kellett, hogy mit reagál a férfi arra, ha a valóság eltér az ő fejében lévőtől. Ilyenkor az emberek hibáznak, neki pedig pont erre a hibára volt most szüksége.
Vahe's Wrath Posztok : 108
All that glitters
Adam & Nova
Az Igazgató, csak így, nagy I betűvel, megsimogatta a bajszát és ivott még egy kortyot, mielőtt válaszolt volna.
- Az igazsággal az a baj, Adam, hogy sokszor nem elég jó. - felelte a poharát lötyögtetve, hátha a szesz hullámzása ad valamiféle választ. - A teljes igazság az, hogy fogalmunk sincs semmiről, nemde? Nem tudjuk, hogy ki ez a lány. Nem tudjuk, miért ide jött, mikor, hogyan. Nem tudjuk mi történt vele, csak vad dolgokat láttunk. De mivel a Cirkusz területén történt, a lidércek minket, illetve főleg engem fognak csontig rágni a válaszokért. Amik jelen pillanatban nem léteznek.
Az Igazgató borús monológját félbeszakítva apró porondmesterére pillantott.
- Nem, ez még rosszabb. Nem adhatunk fél választ, akkor az egészre kíváncsiak lesznek. Például honnan tudjuk, hogy oreát evett? Ha már ezt tudjuk, azt eláruljuk-e, honnan szerezte? Mások is esznek-e? Et cetera, et cetera, és már meg is ástuk a saját sírunkat. A legjobb lenne eltüntetni, és letagadni az egészet, de ez... hm... körülményes, a végletekig tisztelt publikum miatt.
A kocsi ajtajának túloldaláról halkan kiáltások szűrődtek be, de eleinte ezt könnyű volt az előbbi rémület számlájára írni. Egy ideig. Mostanra már kissé gyanús lett, hiszen már rég el kellett volna halniuk, ahogy a szakadék elszűnt, a kristállyá vált lány is ott feküdt mellettetek. De akkor miért sikoltoztak?
A válasz egy hatalmas dörrenés képében érkezett meg, mintha valaki ököllel vágott volna az iroda ajtajára. Az Igazgató sóhajtott, aztán odalépett és gyanútlanul tárta fel a bejáratot.
- Pete, hogy van a--
Eddig jutott a mondatban, utána a hangja belefulladt egy halk nyögésbe, ő pedig hátratántorodott, szinte nekiesve az asztalnak, ahol a drága üveg alkoholt tartotta. Rögtön utána egy férfi lépett be. A Nyakas Pete, jól ismertétek. Alacsony, kövérkés fickó volt, rövid bikanyakkal, de erő az volt benne. Meg most orea. Az ujjai aranyló-zöld kristálykarmokként meredtek előre, a háta meggörnyedt és a gerince mentén is kristálytüskék burjánzottak, mint egy groteszk sörény, a tekintete pedig homályos volt. Fénytelen. Tudatlan - és éppen felétek pillantott.
Nizzi
Gladstone professzor türelmesen hallgatta a csapongó okfejtést, amelyben magadat is alig-alig sikerült meggyőznöd arról, mennyire is veszélyes vagy hasznos az előtted heverő csomag. Noha látszólag többször is közbe akart szólni, mindvégig tiszteletben tartotta a tiltakozásodat, csupán megfejthetetlen arckifejezéssel ült és hallgatott.
- Ha ilyen tehernek gondolja, nyugodtan itt is hagyhatja, Dr. Nae. - felelte végül, figyelmen kívül hagyva a tépelődésed eredményét, mintha egyszerűen nem érdekelte volna a válasz. - De úgy gondolom ez egy felettébb pazarló döntés lenne pusztán azért, mert tart a rendszer megtorlásától. Ha sikerül meglelnie a csomag tartalmában az igazi értéket, már nem kellene sokáig a Céh miatt aggódnia. Ez csak megér némi paranoiát és éjszakai túlórát. Hiszen ez a célunk, nemde? - mosolyodott el a végén, és ahogy felemelkedtél, ő is felállt.
- Úgy hallottam ismeri a virágos parkot a bank épülete mellett. Van ott egy pad, a sárga rózsákkal szemben, amelyet kedves barátunk kifejezetten szeret. És igen sokszor jár arra. Viszont ez esetben nem is tartanám fel, doktor. Jó munkát.
Gladstone professzor magadra hagyott, mint aki ott sem volt soha. Egy pillanatra talán el is gondolkodhattál, hogy megtörtént-e a beszélgetés, de a csomag súlya szinte égette a karod a vásárlásod hagyományos eredményei között. És ezek szerint várt rád egy hosszú éjszaka a Céh számodra tiltott részén.
Gwen
Dél-Estrance nem a fénytündérekhez igazodott. Büdös volt, füstös, korom és pernye szálingózott a sikátorokban, a gyárak mellett szinte forró volt a levegő, máshol egészen hideg. Sötét Negyed, így is nevezték. Egy hozzád hasonló fiatal lány pedig a járókelők szemében vagy gazdag volt, vagy kurva - és mindkettőt érdemes volt kaján vigyorral köszönteni. Meg sanda pillantásokkal követni, hátha lehullott valami róla út közben, amit aztán el lehetett adni. De mások is voltak az utcákon, nem csak munkások. Zord tekintetű, halottfehér alakok, beteges, vérrel telt szemekkel, akik keselyű módjára várták, hogy bárki egyetlen okot adjon a vadászatra.Lidércek kibiceltek a Sinarini Sugárút teljes hosszában, a sarkokon, az utcai lámpások alatt, az ő pillantásuk kereszttüzében pedig nem akart kirabolni senki. Legalább is amíg figyeltek.
Monaghan cipőgyára nem különbözött a többi leharcolt, patinás bronzgerendákkal és forgó kerekekkel egyben tartott gyártól - kivéve, hogy ez előtt nappal is lézengtek és felettébb erőszakosan próbálták elriasztani azokat, akik illetéktelenül akartak bejutni. Máshol azokat várták verőemberek, akik kilógni akartam munkaidőben, ide viszont belépni volt nehéz. De a cetli, amit kaptál ide szólt.
- Mit akarsz? - kérdezte rögtön egy nadrágtartós, kopott inges, lapos sapkás alak, zsebre dugott kézzel. - A gyár zárva van.
Nyilván. Cipőt már rég nem csináltak itt. De ahhoz, hogy beljebb merészkedj, kellett egy adag bátorság.
Rydel
Mr. Crowle lapos pillantása egy röpke pillanatra megremegett, ami elárulta számodra a meglepettségét. Biztosan kevesen voltak, akik nem aranyban és nem azonnal kérték a fizetségüket a bandavezértől. De nem gondolkozott sokat, csak vállat vont és kezet nyújtott.
- Legyen, Mr. Morceran. A kezet megtarthatja. Ha bármit tud vele kezdeni, tekintse nyugodtan előlegnek. ellenkező esetben várom az ajánlatát.
Ezzel a végszóval Mathias Crowle vette a kalapját, majd egy utolsó mozdulatként megemelte feléd, mielőtt távozott volna. A nyomában lépdelő leány egy pillanatra a szemedbe nézett, ahogy elvett egy cukorkát, a pillantásától pedig elöntött egy furcsán feszengő érzés. Mintha egy rivális ragadozó tévedt volna a területedre. De ahogy jött, távoztukkal az érzés el is múlt, te pedig szabad kezet - és egy új orea-kezet - kaptál ahhoz, hogy felderítsd a Sötét Negyed legújabb fekélyes mocskát.
A Szerencsevadász az egyik kivételes hely volt, ahol szívesen látták a fajtád - hiszen a tulaj is az volt. Cael Felton, vagy ahogy a lidércek valójában hívták, Caelsethre, most sem rejtegette igazán, hogy oreavérű. Arca beesett volt, fehér haja összetapadt, mint ebben a negyedben majd' mindenkinek, a bőre pedig fehérebb volt, mint a viasz. És most kivételesen maga állt a csap mögött. Hogy a párja, Cera hol volt, az egyelőre rejtély maradt számodra.
- Hello, Rydel. - tolt eléd még egy korsót, miközben rákönyökölt a pultra. - John Clay? Hmm. Ami azt illeti, napok óta nem láttam. Azóta, hogy itt járt azzal a nővel. De azután, hogy Flint majdnem elvágta a torkát, nem is csodálkozom. Gondolom befejezte.
Lidérc létére Cael meglehetősen készséges volt. Vagy csak unatkozott és remélte, hogy valami épp alakulóban volt. A Szerencsevadász volt az egyik hely a városban, ahol nem csak engedték a kocsmai verekedést, de egyenesen szorgalmazták.
Jeremiah
Az Akadémia látszólag rendkívül tisztán és lelkesen akarta megoldani az ügyet, ugyanis minden működött, mint egy óramű. Nem volt akadály, sem elrozsdált fogaskerékrészlet a tervben, még csak egy véletlen baleset sem.
Jacob Cromwel nem volt a legszívélyesebb házigazda, de beengedett a lakására. Nem volt túl nagy, de egy látszatra egyedül élő férfinak elég volt. És határozottan jobb állapotban volt, mint bármi a Centrumtól délre, a gyárak árnyékában.
Az orea látványára azonban Cromwel tekintete gyanakvóvá változott.
- Mi... minek hozta ide? Akkor is elhittem volna, ha nem mutatja meg azt az egyet, amit kapott, Mr. Cooper. - kezdte az asztala mögött állva, miközben sandán pillantott át a vállad fölött, az épp mögötted lévő ajtóra. Esélytelen volt elérnie. Egy veterán reflexeivel szemben mindenképp. - Megtudott valamit, igaz? Mit akar? Feljelenteni? Megzsarolni? Ha az utóbbi, nyugodjon meg, egy vasam sincs. Eltűnt, elszivárgott, elhamvadt. Ha az előbbi... hát, sok sikert. Nem vallok be semmit.
A férfi arcán két érzelem tükröződött felváltva. A pánik, amivel folyton a menekülőutat kereste, és a csalódottság. Akármi is történt itt a háttérben, úgy tűnt Jacob Cromwel a rövidebbet húzta éppen.
Tybalt
A Sötét Negyedben voltak, akik hittek Sinanban. Néhányan Tsvigben, mások Adriata istennőben. De amiben mindenki hitt, az a pénz volt, így a felemelt két ezüstérme látványára hárman is ugrottak. Persze hárman nem osztozhattak két érmén, így a háromból kettő azonnal ölre ment, és ahelyett, hogy az előled menekülő férfi után iramodtak volna, egymás bordáit püfölve zuhantak be e gy sikátorba. Hanem a harmadik... annak több esze volt. Macska-ügyességgel érte utol a menekülőt és gáncsolta el, aztán nyomt aa fejét a koszba, míg utolérted őket.
- Életem legkönnyebb két ezüstje. - mondta elhajolva egy kétségbeesett kapálózó karlendítés elől.
- E-engedj el, te korcs. Le... letépi a karom! Nincs már nálam több! Nem tudok neki adni, és legutóbb azt mondta, letépi a karom és megeteti velem. És... és én... tudom, hogy nem viccelt. Eressz!
Az ismeretlen ehhez hasonló siralmakat ismételgetett, miközben az ad hoc felbérelt zsoldosod felráncigálta a földröl és nekilökte egy házfalnak - aztán a kezét nyújtotta a fizettségért. Végülis jó munkáért tisztes jutalom járt.
Jeremiah Cooper Előtörténet : Job Interview Posztok : 65
All That Glitters
Küldetés
-----------------:O:-----------------
Cromwell volt olyan kedves, hogy a nappalijának asztaláig kísérje Jeremiah-t. A kedvességét természetesen csak szájhúzás mellett tudta fenntartani, valószínűleg az akadémiai levélre nézve tisztelettel, amikor pedig Jeremiah elővette az oreát és előadta a hazugságát, a minőségellenőr az összes létező érzelem legalább kétharmadán átesett, néhány másodperc alatt.
- Mi... minek hozta ide? Akkor is elhittem volna, ha nem mutatja meg azt az egyet, amit kapott, Mr. Cooper. – A szemében a felismerés rémülettel vegyesen csillant meg, és látta Jeremiah, ahogy az ajtót nézegeti mögötte. Persze, ha az embert sarokba szorítják, a menekülés az első ösztöne. Azt viszont tudta, hogy nem szabad magát ellenségként feltűntetnie. Abból nem nyerne semmi hasznosat, legfeljebb több ellenállást. – Megtudott valamit, igaz? Mit akar? Feljelenteni? Megzsarolni? Ha az utóbbi, nyugodjon meg, egy vasam sincs. Eltűnt, elszivárgott, elhamvadt. Ha az előbbi... hát, sok sikert. Nem vallok be semmit.
Jeremiah nagy levegőt vett, majd ki is fújta egy eltúlzott sóhajtás képében. Valahogy úgy tűnt, hogy komoly kára származott Cromwellnek a helyzetből, ezt pedig ő a saját hasznára tudta fordítani. Földre dobta a dobozát, majd széttárta a karját, hogy ne érezze magát fenyegetve Jacob.
- Ha futni szeretne, fusson. Nem fogom megállítani. Nem azért jöttem, hogy ártsak magának, hanem hogy folytathassam a munkám. Nem ezt a fajtát, hanem azt, ahol a lőtéren vagyok egész nap. Ahhoz pedig orea kell, de használható fajta.
Tartott pár másodperc szünetet, hogy Cromwell lenyugodhasson. Közben leengedte a karját, és visszatette a kabátzsebébe az oreát, hogy még a látványa se feszélyezze.
- Nem fogok magának hazudni, az Akadémia küldött. A Dékán. Azért önhöz, mert tudják, hogy benne van nyakig a dologban. De nem tudják, hogy miért és hogyan. Szóval megbíztak engem, hogy járjak utána mindennek, és állítsam vissza az orea-beszállítást. Tehát csak az én jelentésem fogják látni az ügyről, senki másért. Remélem érti, hogy mire gondolok.
Jeremiah közelebb lépett az asztalhoz, keresett rajta egy üres papírlapot, majd a rémült férfi elé tolta.
- Egy üzletet ajánlok önnek. A jelentésemben az fog állni, hogy Jacob Cromwell minőségellenőrt megzsarolták, megfenyegették és fizikailag kényszerítették, hogy részt vegyen a hamisításban. Hogy nem önszántából volt benne, és életveszély miatt nem is tehetett semmit a csalás megfékezésére. Hogy Jacob Cromwell ártatlan ember, és meglátásom szerint betöltheti a pozícióját továbbra is, mint a Bölcsek Köve Akadémia orea-minőségellenőre. – Hagyott néhány másodpercet, hogy a férfi átgondolhassa a dolgot, és közben a tekintetébe fúrta a sajátját, hogy őszinteségét lássa. Mert hogy tényleg őszinte volt. Jacob Cromwell egy gyáva és gyenge ember volt, aki hibás döntést hozott, és most annak a kárát látja. De mégis csak ember, többet érdemel annál, minthogy ez bedöntse az egész eddigi életét. Valamint eddig nem volt gond az ellenőrzött oreájával, szóval a munkája is jó hírnek örvendett. Jellemformálásnak jó lesz talán számára. - Cserébe neveket kérek. Vagy egy helyet. Bármit, amin tovább indulhatok. És szavamat adom, hogy azok, akikkel kollaborált az ügyben nem fogják megtudni, hogy mindezt magától tudtam meg, és mindegyiket rács mögé vagy a föld alá teszem. Folytathatja az életét úgy, ahogy előtte, csak remélhetőleg bölcsebben. Ha ezt az ajánlat nem megfelelő önnek, akkor viszont kénytelen vagyok végezni a munkám úgy, ahogy az Akadémia szeretné. Remélem, most is érti, hogy mire gondolok.
Hangja nem volt fenyegető. Azzal a tárgyilagossággal beszélt, amivel a fegyverének adatait szokta közölni a gépészekkel. Nem kívánt azért ha lehet senkit a föld alá tenni, de a végére kellett járnia az ügynek, hogy zavartalanul dolgozhasson tovább, és ehhez Jacob Cromwell információi kellettek.
Adam Morava Előtörténet : Légtornász Posztok : 123
All That Glitters
Orea minden szinten
-----------------:O:-----------------
Nova talán még élvezte is a helyzetet, a szokásosnál is jobban fel volt pörögve, ezért nem örültem, hogy az Igazgató még italt is kínált. Nem hittem benne, hogy ez megnyugtatja az idegeket, legfeljebb meggondolatlanságra késztet, amit józanul nem tenne meg az ember.
Persze értettem én a férfi idegességét, mert én is tartottam attól, hogy még hanem is hoznak ki minket hibásnak, azért megrángatnak minket, ami elmaradt előadást, kiesett bevételt, nézők elmaradását jelentheti, hiszen senki nem akar olyan helyen lenni, ahol nyüzsögnek a lidércek, főként, ha nem derül ki, mi a fene történt és megtörténhet-e máskor is.
Nova röptében kiötölt magyarázata, amiben keverte az igazságot a hazugsággal, nem volt rossz, de a végeredmény szempontjából – abban igaza volt a diri – nem volt különbség.
- Nem fogják bearanyozni a nevünket, mert elhappoltuk előlük a zsákmány, kétlem, hogy ezek után mellénk állnának a vallomásaikkal. – bólintottam.
Tehát tagadni, eltűntetni nem lehet, igazat mondani vagy hazudni sem célser, hát ez elég gáz és lidércekre ne kell már sokat várni…….
Próbáltam valami ötletet kitalálni, de re nem volt lehetőség, mert máris hangok közeledtek.
Azonban ráncba szaladt a homlokom, mert nem a rendfenntartó élőholtak könnyű léptei, követték a felhangzó ordibálást hanem, valami…..más.
- Ne……. – léptem hátrébb, ahogy az ajtóba csapódó ököl nyomás az igazgató kételkedés nélkül kitárta az ajtót, de már késő volt.
Csak egy pillantást vetettem a férfi mellettem elrepülő testére, de máris valami olyat kerestem, amivel védekezhettem volna, hiszen még mindig a fellépő, a testemre simuló, fekete dresszfélében voltam, semmilyen fegyverrel nem rendelkeztem.
- A fenébe! – szisszent ki a hang a torkomon, mert az átváltozást el akartam kerülni, de lehet, nem lesz más választásom.
A belépő Pete már nem a törékeny lány volt, akit elég lett volna csak meglökni, ha harcra kerül sor és nagyon nem volt eszénél, ha csak a szemét néztem, de aztán ott voltak még azok a kristálykarmok…….
Felkaptam az alkoholban ázó asztalt és nekivágtam a fickónak, bár sejtettem, hogy ez nem fogja megállítani.
- Nova? Ötlet? Hátsó kijárat?
De közben már a kezem kezdett átalakulni, hiszen ez volt az egyetlen „fegyver”, ami most rendelkezésemre állt, bár kételkedtem benne, hogy, ha a teste többi része is kristályt növeszt, egyáltalán kárt tudok-e benne tenni.
De, ha ellököm, talán kifuthatunk mellette, Novát talán észre sem veszi…..
- Mit akarsz…Pete? – léptem kissé hátrébb, hogy lendületet vegyek a nekirohanáshoz.
Nova Prismblossom Előtörténet : Im the candy man
Posztok : 94
All that glitters
Első nagykaland
-----------------:O:-----------------
Nekem minden ötletre jut még másik négy, de ha az összeset előadnám, még megvádolnának, hogy nem veszem komolyan.
Nagy levegőt veszek, hogy hangosan és érthetően találgassak tovább, de dörömbölnek. Folyton belém fojtják a szót! Csak mert azt hiszik majdnem akkorák, mint egy ló! Karbateszem a kezem mellkasomon és kifejezetten megbántottan nézem mi a frász fárad be azon az ajtón.
Először azt gondolom lidércek jönnek, amilyen gyorsan működik a likvidálás, de természetesen magamra vállalom a dumálgatást, eddig még mindig sikerült valahogy lyukat beszélnem a magasak hasába.
Rá is kacsintanék drága jó dirinkre, csakhogy sokkal gyorsabban elrepül mellettem, mintsem, hogy megtalálná érmeméretű fejemen a szemem.
Igazából rögtön rájövök, hogy ebben is kikapcsolták az áramköröket, totál megette agyát ez a kő.
Kezdem gyanítani, hogy nem sima pikniket tartottak és valami nagyobb gebasz van kibontakozóban. A sikolyok se szivárványos jókedvnek hangzanak.
Úgyhogy Petetől, akinek elmentek otthonról a világon semmit nem kérdezek, csak Adamnak mondom, amíg még szépen, pontosan meg tudjuk beszélni a stratégiát.
- Hátsó kijárat, bizony! Figyelj, én lefoglalom egy illúzióval, addig te vidd ki az igazgatót. Vagy húzz be neki egyet?
Mivel nagyon lendül, nem szólok rá, hogy ne már, elég az illúzióm, az feltartja, megvárom, amíg elesik, vagy nem, valami lesz vele, csak akkor húzom fel a Petenek látható illúziófalat, abban a reményben, hogy mielőtt nekimenne, megtorpan - addig pedig Adam fel tudja nyalábolni, vagy valahogy mozgásra bírni kedvenc főnökünk, azzal a kezével, ami még nem állat. Igazából azt hiszem van hátsó kijárat, mert kackiás bajuszról és az irodájáról van szó, de nem tudom fog-e köpni róla, vagy már elvesztette az eszméletét. Mindenesetre nem hagyom ám itt! Ő a munkaadóm! De legfeljebb kimegyünk elől, én röppenve és megkerülve a falat, ha egyáltalán összejön, hogy a kőagyú Pete megzavarodjon tőle.
Gwendolyn Edevane Posztok : 36
All that Glitters
Hallásból nem tudtam, hogy pontosan mi vár rám a város déli részén, de félve attól, hogy nagyon kitűnnék a tömegből, fejembe húztam köpenyem csuklyáját. Aztán lehet, hogy ez gyanúsabbá tett (legalábbis északon tuti érdekes pillantásokat kaptam volna), de legalább valamennyire eltakarta tündér jellegzetességeimet. Ugyan a szárnyaimat így nem tudtam volna használni repülésre, ha esetleg szükségem lett volna rá, de remélhetőleg nem is lesz rá szükségem.
Ahogy közeledtem Dél-Estrance felé, egyre furcsább és egyre büdösebb szagok csaptak meg. A levegőben korom szállt és amikor észrevettem, hogy egy pernye épp a köpenyemen landolt, gondolkodás nélkül lesepertem. Legalábbis ez lett volna a terv, helyette viszont egy fekete csíkot húzott a köpenyemen. Vettem egy mély levegőt, majd próbáltam minden erőmet összeszedni, hogy beljebb sétáljak, ahol másodpercenként fog ugyanez megtörténni. Emlékeztető későbbre: hazafelé adjam be a köpenyemet takaríttatni. Nem tudom, hogy mire számítottam a gyárakat körülölelő Dél-Estrancetől, de arcom akaratlanul is fintorba rándult.
Arról ne is beszéljünk, hogy minden alaktól, aki mellett elhaladtam kirázott a hideg. Ez egyrészt köszönhető volt a vigyoruknak és egy olyan nézésnek, amihez még nem volt korábban szerencsém. Nem tudtam, hogy mit jelentett, de nem is szerettem volna megtudni. Ezen kívül a legkevésbé bizalomgerjesztő alakok álltak minden sikátor és minden utca sarkán. Amikor tekintetük felém tévedt, akkor ösztönösen próbáltam meg összehúzni magam és a lehető legkevésbé kitűnni a tömegből. Bár elnézve, hogy az itt tartózkodó személyek majdnem mind férfiak voltak, nem győződtem meg arról, hogy ne lennék feltűnő.
Egy ponton belefutottam néhány verekő alakba, de gyorsan irányt váltottam, hogy lehetőleg messziről elkerüljek minden balhét. Ez volt az, amikor komolyan megfontoltam azt, hogy csak forduljak vissza, mert nem ér ennyit az egész. A táskámat görcsösen szorítottam, félve, hogy kiveszik a kezemből, s nemcsak a keresetemtől búcsúztam volna el, hanem Dwayne-től is. Akit Graham mestertől kaptam és aki folyamatosan emlékeztetett arra, hogy mit is szeretnék csinálni. Orea ékszereket. Márpedig ennek eléréséhez szükségem van oreára, amihez sokkal közelebb vagyok itt, mint a műhelyben ücsörögve.
Így egy új adag elhatározottsággal tettem meg az utolsó szakaszt a cipőgyárig, ugyan a biztonságérzetem minden lépéssel egyre csökkent. Az épület felé közeledve az azt körülálló személyek tekintete mind rám szegeződött, viszont érdeklődés vagy furcsa mosoly helyett kifejezett ellenszenv tükröződött arcukon.
- Mit akarsz? – szólított meg felettébb „udvariasan” az egyikük. Kezeit zsebre dugva állt előttem, olyan kopott ruhákban, amihez képest a legkevésbé elegáns ruhám is ünneplőnek nézett ki. Nagyon nem illettem ebbe a környezetbe. - A gyár zárva van. - Ezt rögtön sejtettem. Egy gyár, ami munkásoktól hemzseg nem egy ideális hely orea kristályok készítésére és árusítására.
Körbekémleltem és cseppet sem meglepő módon több szempár is szegeződött ránk, az épület őrein túl is. Bármilyen nagyon specifikus információt megosztani veszélyesnek tűnt. – Ez felettébb érdekes, ugyanis a kontaktom erre a címre küldött. Mondjuk lehet, hogy csak én nem tudom elolvasni az írását, aztán valóban rossz helyen járok. De akkor tudna segíteni abban, hogy ez a cetli hova vezet? – vettem elő a cetlit és mutattam oda neki. Reménykedtem, hogy felismeri és ez alapján beenged az épületbe.
Ahogy közeledtem Dél-Estrance felé, egyre furcsább és egyre büdösebb szagok csaptak meg. A levegőben korom szállt és amikor észrevettem, hogy egy pernye épp a köpenyemen landolt, gondolkodás nélkül lesepertem. Legalábbis ez lett volna a terv, helyette viszont egy fekete csíkot húzott a köpenyemen. Vettem egy mély levegőt, majd próbáltam minden erőmet összeszedni, hogy beljebb sétáljak, ahol másodpercenként fog ugyanez megtörténni. Emlékeztető későbbre: hazafelé adjam be a köpenyemet takaríttatni. Nem tudom, hogy mire számítottam a gyárakat körülölelő Dél-Estrancetől, de arcom akaratlanul is fintorba rándult.
Arról ne is beszéljünk, hogy minden alaktól, aki mellett elhaladtam kirázott a hideg. Ez egyrészt köszönhető volt a vigyoruknak és egy olyan nézésnek, amihez még nem volt korábban szerencsém. Nem tudtam, hogy mit jelentett, de nem is szerettem volna megtudni. Ezen kívül a legkevésbé bizalomgerjesztő alakok álltak minden sikátor és minden utca sarkán. Amikor tekintetük felém tévedt, akkor ösztönösen próbáltam meg összehúzni magam és a lehető legkevésbé kitűnni a tömegből. Bár elnézve, hogy az itt tartózkodó személyek majdnem mind férfiak voltak, nem győződtem meg arról, hogy ne lennék feltűnő.
Egy ponton belefutottam néhány verekő alakba, de gyorsan irányt váltottam, hogy lehetőleg messziről elkerüljek minden balhét. Ez volt az, amikor komolyan megfontoltam azt, hogy csak forduljak vissza, mert nem ér ennyit az egész. A táskámat görcsösen szorítottam, félve, hogy kiveszik a kezemből, s nemcsak a keresetemtől búcsúztam volna el, hanem Dwayne-től is. Akit Graham mestertől kaptam és aki folyamatosan emlékeztetett arra, hogy mit is szeretnék csinálni. Orea ékszereket. Márpedig ennek eléréséhez szükségem van oreára, amihez sokkal közelebb vagyok itt, mint a műhelyben ücsörögve.
Így egy új adag elhatározottsággal tettem meg az utolsó szakaszt a cipőgyárig, ugyan a biztonságérzetem minden lépéssel egyre csökkent. Az épület felé közeledve az azt körülálló személyek tekintete mind rám szegeződött, viszont érdeklődés vagy furcsa mosoly helyett kifejezett ellenszenv tükröződött arcukon.
- Mit akarsz? – szólított meg felettébb „udvariasan” az egyikük. Kezeit zsebre dugva állt előttem, olyan kopott ruhákban, amihez képest a legkevésbé elegáns ruhám is ünneplőnek nézett ki. Nagyon nem illettem ebbe a környezetbe. - A gyár zárva van. - Ezt rögtön sejtettem. Egy gyár, ami munkásoktól hemzseg nem egy ideális hely orea kristályok készítésére és árusítására.
Körbekémleltem és cseppet sem meglepő módon több szempár is szegeződött ránk, az épület őrein túl is. Bármilyen nagyon specifikus információt megosztani veszélyesnek tűnt. – Ez felettébb érdekes, ugyanis a kontaktom erre a címre küldött. Mondjuk lehet, hogy csak én nem tudom elolvasni az írását, aztán valóban rossz helyen járok. De akkor tudna segíteni abban, hogy ez a cetli hova vezet? – vettem elő a cetlit és mutattam oda neki. Reménykedtem, hogy felismeri és ez alapján beenged az épületbe.
The author of this message was banned from the forum - See the message
Rydel Morceran Posztok : 16
All that glitters
Mindenki
-----------------:O:-----------------
Már az is furcsa volt, hogy Crowle egy kölyökkel sétált be ide. Elsőre azt gondoltam, talán valalmi élőjáték, házi rabszolga vagy valami ehhez hasonló, aztán, hogy az áldozat maga után hagyott kölyke, akit felkarolt, de ez a pillantás... mint a báránybőrbe bújt farkasé.
Magam elé húztam az újabb kórsót s figyelmesen hallgattam Caelsethre szavait. Egy nő? Emelkedett meg enyhén szemöldököm, s számtalan újabb kérdést vetett fel bennem. - Miféle nővel? Láttad már a környéken korábban is? - csak a gyanú halvány szikrája, mely elfog, hogy talán a nőnek akadhat köze a dologhoz, főleg ha neve sincs. - Mi volt az ok, amiért Flint ennyire át akarta rendezni a képét Claynek? - persze, minden jel arra mutat, hogy nem sikerült bevégeznie a munkát, valaki sokkal gyorsabb volt nála. - Itt van most? - tekintek körbe a termen. Nem ismerős a neve, nem foglalkozom a nevekkel, csak azokéval, akikkel valóban komoly dolgom van. Üzlet.
Nizase Nae Előtörténet : Holnap tán jobb nap jő... Posztok : 185
All That Glitters
Gwen, Adam, Jeremiah, Nova, Rydel és Tybalt
-----------------:O:-----------------
A professzor túl sok útmutatóval nem szolgált, s úgy tűnt, a veszélyt sem látja elrettentőnek, amit vállalnia kellene, hogy előbbre jusson a vizsgálatokkal. S burkoltan a „kötelességére” is figyelmezteti, amelyeket a Társasághoz való csatlakozással vállalt, s melyeket most „számon kérnek” tőle. Hát vár néhány percig, amíg a szemüveges férfi eltávozik, s az ablakból figyeli, hogyan tűnik el az egyik utca sarkán az oldaltáskájával, csak akkor indul kifelé. Persze már az is, hogy a csomagokkal hazajusson, feszültséget és aggodalmat szül benne. Először arra gondol, hogy használja a városi vasutat, de ráébred, hogy ilyenkor túl sokan tömörülnek a kocsikban, s nem lenne okos dolog, ha azt kockáztatná, hogy valamelyik zsebtolvaj – látva a sok csomagot – majd pont őt szemeli ki áldozatául, s csomagjai közül akár azt ez egyez is elemelheti, amiben titkos küldetésének „tárgya” lapul most. Éppen ezért inkább konflist hívat a teaház alkalmazottjával, s míg várakozik, egyfolytában a dobozba rejtett küldeményen jár az esze, folyamatosan azt figyeli, nem lesi-e lépteit valaki az árnyékból. Aztán, amikor a kocsi megérkezik, csak azokat a táskákat nyújtja át a lovaskocsi tulajdonosának, amelyekben csak „veszélytelen” holmikat csomagoltak az üzletek alkalmazottai. Aztán a saját, aprócska lakásához viteti magát, de útközben többször is kitekint a kocsi ablakain lógó függönyök rejtekéből, csak hogy ellenőrizze, nem követi senki őket, s amikor megérkeznek, gyorsan kifizeti a kialkudott 5 ezüstöt, hogy aztán már nyissa is ki az ajtót, s igyekezzen fel a legfelső emeletre, az aprócska lakásba, ahol még csak néhány bútor árválkodik azt várva, hogy a lakás tulajdonosa végre beköltözzön.
A konyhában álló asztalra teszi a tasakokat, zacskókat és táskákat, majd visszafut a bejárathoz, hogy kulccsal és retesszel is bezárja az ajtót, s csak akkor veszi le a kalapját és a kesztyűjét és rogy le az egyik párnázott székre, hogy aztán megacélozva magát vegye elő a Gladstone professzor csomagját. Néhány pillanatig csak bámulja a dobozt, aztán nyitja csak ki és nézi meg újra a köveket. Igen, nem tévedett, amikor azt gondolta, furcsa, nem természetes kristályokat lát. Mert látott már eleget az ütközések során képződött kövekből, s ha vizsgálni akarja, hát hagynia kell, hogy hatását úgy fejthesse ki, ahogyan a valódi kristályok. Nem tudhatja, hogy mennyi ideje hevernek a dobozban, de talán nem árthat, ha az éjszakai vizsgálódása előtt „feltölti” őket. Hát az ablakhoz sétál, amelyen most akadálytalanul áramlik be a fény, és amelynek párkányára most kiteheti a nyitott tárolót, aztán széket húz az ablak mellé és figyelni kezdi a köveket, hátha történik valami.
Estig még van ideje arra, hogy kitalálja, milyen okkal jut be majd a munkahelyére, de nyilván olyan dolgot kell kreálnia, ami hihetővé teszi a próbálkozását. Talán azt használhatja ki, hogy egyike azoknak, akik mindig újabb és újabb, persze nem túl lényeges, mégis aprólékos feladatot kapnak és azokat mindig rövid határidővel kell elvégezniük. Hogy néhány rajz másolása, hol egy-egy jegyzőkönyv letisztázása, néhány eszköz előkészítése. S ha elmaradna velük, biztosan mehetne magyarázkodni a mesterhez. Talán ez lesz a jó megoldás. Ha most ő, Nizase Nae „elfelejt” valamit. S talán akkor a kétségbeesése sem lesz hiteltelen, amivel bejutni igyekszik és ami tulajdonképpen a hazugságnak és a megtévesztésnek szól.
De estig, ha nem történik semmi, még „finomíthat” rajta.
A konyhában álló asztalra teszi a tasakokat, zacskókat és táskákat, majd visszafut a bejárathoz, hogy kulccsal és retesszel is bezárja az ajtót, s csak akkor veszi le a kalapját és a kesztyűjét és rogy le az egyik párnázott székre, hogy aztán megacélozva magát vegye elő a Gladstone professzor csomagját. Néhány pillanatig csak bámulja a dobozt, aztán nyitja csak ki és nézi meg újra a köveket. Igen, nem tévedett, amikor azt gondolta, furcsa, nem természetes kristályokat lát. Mert látott már eleget az ütközések során képződött kövekből, s ha vizsgálni akarja, hát hagynia kell, hogy hatását úgy fejthesse ki, ahogyan a valódi kristályok. Nem tudhatja, hogy mennyi ideje hevernek a dobozban, de talán nem árthat, ha az éjszakai vizsgálódása előtt „feltölti” őket. Hát az ablakhoz sétál, amelyen most akadálytalanul áramlik be a fény, és amelynek párkányára most kiteheti a nyitott tárolót, aztán széket húz az ablak mellé és figyelni kezdi a köveket, hátha történik valami.
Estig még van ideje arra, hogy kitalálja, milyen okkal jut be majd a munkahelyére, de nyilván olyan dolgot kell kreálnia, ami hihetővé teszi a próbálkozását. Talán azt használhatja ki, hogy egyike azoknak, akik mindig újabb és újabb, persze nem túl lényeges, mégis aprólékos feladatot kapnak és azokat mindig rövid határidővel kell elvégezniük. Hogy néhány rajz másolása, hol egy-egy jegyzőkönyv letisztázása, néhány eszköz előkészítése. S ha elmaradna velük, biztosan mehetne magyarázkodni a mesterhez. Talán ez lesz a jó megoldás. Ha most ő, Nizase Nae „elfelejt” valamit. S talán akkor a kétségbeesése sem lesz hiteltelen, amivel bejutni igyekszik és ami tulajdonképpen a hazugságnak és a megtévesztésnek szól.
De estig, ha nem történik semmi, még „finomíthat” rajta.
Vahe's Wrath Posztok : 108
All that glitters
Adam & Nova
Legnagyobb szerencsétekre az Igazgató keményebb volt annál, hogy egy ilyen meglepetésszerű támadástól kilehelje a lelkét. A mellkasa viszont csúnyán megsérült, Pete kristállyal borított ujjai három csíkban feltépték az ingjét és alatta a bőrt is, az ütés ereje pedig a karmolások körül is csúnya zúzott foltot hagyott. De élt, összekapta magát és ahogy a Légtornász felkapta az asztalt, aminek nekiesett volt annyi lélekjelenléte, hogy kitérjen az útból. Szép darab volt, faragott, biztosan drága, és jó nehéz. Még a bőreváltás közepén is érződött a súlya, Pete arcának csapódva viszont biztosan nehezebbnek érződhetett.
- E... óh, az Anyaistennő ölére... - szisszent fel az Igazgató. - Erre. Mielőtt összeszedi magát.
Az irodának valóban volt hátsó kijárata, ami a cirkuszt körbeölelő, naponta foldozott kerítés egy pontjához vezetett. Egy ügyes mozdulat kellett csak, félrehúzni az egyik rézlapot, amit a deszkákra szegecseltek látszólag, és ki is surranhattak azok, akiknek épp ez volt a szándéka.
Az Igazgató lerogyott a kerítés túloldalán és fintorogva nézett végig a mellkasán.
- Igazán kár, hogy összetörtem az üveget... Felejtsék el, amit mondtam az előbb, az lenne a legjobb, ha a lidércek már itt lennének. Legalább is ha ez az akármi terjed...
Nem fejezte be a mondatot, de a bőrébe rajzolt három csík épp eleget mondott, mindhármatoknak. A kérdés csak az volt, hogyan tovább?
Nizzi
Az orea fürdőzött a fényben, mint a természetes testvére, szinte itta magába, mintha el tudná fogyasztani az egész napot. Aztán rövid úton elszabadult a káosz. Az egyik kő megemelkedett a párkányról, aztán az ablak üvege apró szilánkokká tört egy tökéletes kör mentén, aminek mintha a lebegő kő lett volna a közepe. Egy másik olyan hevesen fénylett, ami szinte bántotta a szemed, és közben zúzmarát rajzolt a párkányra, ráadásul kérlelhetetlenül eltolta magától a társait. Egy harmadik forogni kezdett, a levegőből pedig egy semmiből előgyűlő vízcsepp-oszlop esett rá folyamatosan, a negyedik körül mintha a többi minden rezdülésétől hullámot vetett volna az ablakpárkány anyaga, mégha semmi oka nem is volt. Ráadásul ez a negyedik volt a legkülönösebb, mert az iegen csillogás mintha utat tört volna magának a szemed tükrein át, mintha nem csak láttad volna a fényét, de hallottad, sőt, érezted.
Akármi is volt a különös kristályhalom, meglehetősen élettel teli volt minden darabja. És az egyik mintha beléd pillantott volna.
Gwen
A cetli úgy nyitotta meg az utat, mint a vonatjegy a kabinok belsejét. Az eddig kifejezetten ellenszenves és elutasító ajtónálló azonnal szívélyesebb lett, még egy mosoly is szétterült a kormos arcán.
- Óh, ez mindjárt más. Kev, bevezeted a kisasszonykát?
Kev egy másik, fiatalabb férfit jelentett. Ugyanolyan koszos volt, mint itt mindenki, bár talán egy fokkal kevésbé elgyötört és mintha ő nem méregette volna minden zsebed úgy, mintha már a rablást tervezgette volna. Nem is igazán szólt semmit, csak elindult, feltételezve, hogy követed, be a hatalmas épületbe.
Odabent meglepően kevés ember volt, és még kevesebb gép. Nem voltak gyártósorok, se hatalmas kohók, csak az ajtóval szemközti felében egy halom asztal, körbe véve rengeteg ládával - amiből az itt dolgozók marokszámra merték az oreát. Ha mind valódi lett volna, a Központi Bank teljes kincstára sem lett volna elég, hogy mindent kifizessen valaki.
Kísérőd az egyik asztal mellett strázsáló, idősebb, ősz hajú férfihoz vezetett, aki kivételesen nem pakolta az elképzelhetetlen hamis vagyont csak elégedetlenül nézte a dobozokat.
- Vincent, jött egy vevő. - szólította meg a Kev nevű útmutatód. Vincent abbahagyta a doboz-strázsát, helyette feléd pillantott és nyájas arckifejezést öltött.
- Óh, örvendek a szerencsének. Vincent Harrow, szolgálatára. Miben segíthetek? Bár ennyi kristállyal a kérdés inkább az, hogy miben nem. - nevetett fel a végén. Mintha ebből bármi tréfa lett volna. Mintha akár csak viccként elképzelhető lett volna ennyi orea.
Rydel
Cael egy pillanatig tétovázni látszott, mintha meggondolta volna magát a túlzott készségesség kapcsán, de aztán beteges színű szemeiben érdektelenség villant. Valószínűleg egy lidérc, aki képes volt kocsmát nyitni már az égvilágon semmi miatt nem aggódott.
- Korábban még nem, de azt mondják Irisnak hívják. Vagy hívták, ki tudja életben van-e még. Flint mintha felismerte volna, aztán Clay ezt egy balhoroggal jutalmazta, ami aztán tovább fokozódott. De ott ül a fal mellett, megkérdezheted magad is. - bökött az állával egy alacsony, de felettébb köpcös alak felé, az orrát egy jókora véraláfutással.
Flint kockázott, harmadmagával, és éppen vesztésre állt. És ha Cael szerint tudott valamit, lehet ezúttal kicsit többre kockázott, mint a napi bevétele - ez csak rajtad múlt.
Jeremiah
Cromwell mérlegelte a lehetőségeit. Többek között az ajtót, amit szívélyesen feltártál előtte, aztán a szavaidat, de végül úgy döntött inkább marad.
- Magáról azt mondták, hogy egyenes ember, Cooper. Megígéri, hogy békén hagynak, ha elmondok mindent? Kiszálltam belőle, esküszöm. Tsvig fényére esküszöm, hogy itt a vége, amúgy is elúszott benne több, mint amit nyertem. Tudja, ki az a Harrow?
Cromwell egy pillanatot várt, de mivel látta, hogy a név nem mondott neked semmit, csak megrázta a fejét.
- Nem, ez még a maga ideje előtt volt, évekkel ezelőtt. Azóta meg nem beszélnek róla. Vincent Harrow, alkimista, mérnök, biológus, meg az istenek tudják még micsoda. Zseni volt, de állítólag veszélyes, szóval kitették az Akadémiáról. Hogy miért, azt én nem tudom. De egyszer csak felkeresett egy üzlettel. Állítólag valamit felfedezett, amivel sokszorosítani tudja az oreát anélkül, hogy keresni kellene a Peremvidékeken, csak valami nem stimmel vele még. De meg tudja oldani, állítólag, csak forrásokra volt szüksége. Szóval elküldte nekem a félresikerült oreát, amit én továbbadtam az Akadémiának és kifizettük, mintha valódi lett volna. Ha Harrow megcsinálja, amit ígért a sokszorosa jöhetett volna vissza haszonban, mint amennyi kárt okoztunk. Ez két hónapja volt. Egy ideig ment is a dolog, de aztán Harrow egyre több pénzt kért. Én meg már nyakig benne voltam, ha ott nemet mondok, biztos, hogy lecsukat, szóval az egyetem helyett én pótoltam ki. Három napja hallottam felőle utoljára, akkor közölte, hogy a dolog befuccsolt. Volt-nincs orea. Valami történt nála, ami megakasztotta a sokszorosítást, én pedig itt maradtam üres kézzel. Meg egy halom felemás oreával, ami papírnehezéknek talán jó, meg az orea-zabálóknak. Ez minden, amit tudok, Cooper.
Adam Morava Előtörténet : Légtornász Posztok : 123
All that glitters
A baj csőstől jön
-----------------:O:-----------------
A Cirkusz ebbe a nyomorultakból és kitaszítottakból álló mocsárban a maga nemében egy kis oázis volt. Akik itt dolgoztak figyeltek egymásra, kisegítették egymást, nem ritkán tartós, halálig tartó barátságok kötődtek, hiszen nekik, nekünk nem volt más. És ennek a kifacsart, torz családnak az egyik legnagyobb összetartója az Igazgató volt, aki legtöbbször tartotta a hátát és életben tartotta a bandát azzal, hogy munkát és megélhetést adott nekünk.
Nova szavai áthatoltak az átváltozás pillanatnyi ködén és azonnal vissza is rántott, bár akkor már legalább az asztalt Pete-hez vágtam, amit nem biztos, hogy normál emberként meg bírtam volna tenni.
De most hideg fejre volt szükség, mert döntenem kellett. Az igazgató vagy ….. – a szeme a behozott és még mindig mozdulatlan lányra rebbent, - vagy ő, de valószínűleg érte már nem sokat tehetek.
Bíztam Nova illúzióiban, hiszen már nagyon sokszor megmentett minket, ahogy az előbb is, de azt is tudtam, hogy a sok és erős mágia hamar le fogja meríteni.
Nem volt idő!
- Vahe szerelmére Nova! Nem hagyom itt! – morogtam a barátomra, aztán a férfi karját a nyakam köré kanyarítottam, aki tocsogott a ráömlött alkoholtól és szép kis vágást gyűjtött be a valamikori Pete-től, de egyértelműen magánál volt.
Még jó, hogy formában voltam, mert a diri nem volt épp pehelysúlyú. A hátsó kijáratot az útmutatása alapján hamar megtaláltuk és szerencse, hogy magánál volt, mert nélküle eltartott volna egy darabig a felfedezése.
Én jobb szerettem volna minél távolabb lenni, de nem vonszolhattam magammal a végtelenségig, így a térdemre támaszkodva hallgattam, hogy mit mond, ahogy próbálta magát összeszedni a földön.
Igaz, hogy Nova néha kiborító volt, de a bajban úgy vágott az esze, mint a borotva, jól feltalálta magát, így bíztam benne, hogy hárman csak kitalálunk valamit.
- Nem tudom mi történhetett, de a lidércek nem szoktak késlekedni, ha egy kis csetepatéra ugorhatnak. Tényleg különös, hogy még nincsenek itt. – jegyeztem meg. – Jobb lenne megnézetni azt a vágást Howe dokival, - böktem a vágásokra, - de egyébként sem ártana elhúzni innen messzebb és közben valahol lemosni a szeszt, mert olyan csíkot húzunk magunk után, amit egy befogott orrú ember is tudna követni, már, ha az a valami, ami Pete lett, minket akar.
Közben egyfolytában füleltem visszafelé.
- Tud járni? – kérdeztem igazgatót. – Jó lenne, ha elindulna, Nova pedig segíthetne kémlelni az utat. Én visszamennék körülnézni, hátha megtudok valamit és ha követ minket, el is csalhatom.
1 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.