Tax the rich - Matt & the gang

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Már nem derül ki mit mondana a tag, csak paprikavörös képe, elváltozó tekintete, meg a levegő, amit kapkod és eltűnik előle, annyira megrázó ez a robbanás.
Én igazából élvezem, a két mellé közé szorulva és ez azt is jelenti tervünk első fázisa érvénybe lépett, még az illúziót sem kell fenntartanom, nyugodtan fenyegethetem a banki alkalmazottat egy injekciós tűvel. Vagyis eljött az én időm, a káosz. Csak épp ami másnak megrázó élmény, azt én tökéletes légzsákok közül élvezem. Előröppenek, amikor jelt kapok és egészen apró, csúfondáros valómban vigyorgok a zavart, nagyon ijedtnek tűnő alkalmazottra.
-Tudtam…tudtam, hogy valami nem stimmel…
Eddig jut, remegő tokával, megemeli kezét, mintha magyarázna, de a rémülettől csak fáziskéséssel, aztán űzötten körbe fordul és keresgél, talán további alkalmazottakat, de egyelőre senkit nem látunk.
Én kihasználom a helyzetet és Callie zsebéhez röppenek, hogy előhalásszam a tűket. Kicsit nehezek, de most, hogy nem kell fenntartanom az illúziót koncentrálhatok erre, így kardként lendítem foglyunk felé-legalábbis még az.
-Hallotta a kisasszonyt, nem? Pakolni, egy-kettő, rámolni kifelé mindent, amit csak meg bír mozdítani, Én leszek a maga idomára! Higgye el, ha ezt a seggébe nyomom, kipurcan és szaros egy halála lesz, olyan mélyen dugom bele! Na mozgás!
Igazából azt hiszem már Callie szavai is meggyőzték, de egy injekciós tűt lóbáló pixitől, aki a segge felé törtet végképp kikészül és engedelmesen nyitogatja a széfeket, vagyis csinálja, amit mondunk. Egyelőre. Látszik a pofáján, attól is megijed, hogy tündérek vagyunk.

Akcióban!

-----------------:O:-----------------

×Tax the rich ×

featuring: the boys

A metaforikus ágyúgolyó néhány hosszú, végtelennek érződő pillanatig még felém száguldott, mielőtt a bőréből kifordult Adam Morava sikeresen legyűrte az állati énjét és groteszk hullámzással visszaszuszakolta a jóvágású fizimiskája mögé. Azért akkor és ott, vértől és mások húsa alól kifordult zsírtól csepegve biztosan nem volt az a nőcsábász, amilyen a kötéltornász mutatványai közepette.
Annak sosem jártam utána az alakváltók hogyan élték meg a kettősségüket. Annie nem beszélt erről soha, legalább is magától nem, én pedig nem kérdeztem. Talán két önálló személynek tartották magukat. Talán csak két állapotnak, mint ahogy a részegek hivatkoztak az esti önmagukra macskajajos reggel. Talán egyik sem. Minden esetre most csak örültem, hogy Adam Morava visszatért annyira, hogy tovább folytatódhasson ez a terv.
Szereztem egy léghajót. Egy katonai, hamisítatlan léghajót.
Még nehezemre esett elhinni.
Odaléptem egy fémszekrényhez, ami az egyik falra volt csavarozva és sorban kinyitogattam az ajtajait, míg az egyikből egyenruhák és téli kabátok nem estek ki.
- Szolgálja ki magát. Valahol lennie kell egy hordó víznek, a fegyverek hűtéséhez, abban lemoshatja a nagyját. - utaltam a bőréhez tapadt nedvekre. - Megtenné, hogy egy kupacba hordja a barátainkat és terít rájuk néhány rongyot? Nehogy gyengébb lelkű társaink szélütést kapjanak a látványtól.
Átléptem egy feltépett torkú katonát, a vértócsával már nem zavartatva magam és tovább nyitogattam a szekrényeket, míg meg nem találtam két tartalék kötéltekercset. Valószínűleg a léghajó ballonjának esetleges javításához használhatták, de most tökéletes volt Kyrosnak. Vagy ha nem is tökéletes, de megtette.
Miután kinyitottam az ajtót és kilöktem rajta a kötelet, a faun meglepően gyorsan suhant fel rajta. Bár igazából nem volt ezen semmi meglepő, a faunoknak sosem volt gondjuk a mászással. Nekem sem lett volna, ha a föld nem ugyanúgy húz mint az átlag embereket.
Kyros félig elismerően, félig undorodva nézett körbe, végül azonban csak hangosan szusszant egyet.
- Nem rossz.
- Megleszel? - kérdeztem, ahogy behúztam mögötte az ajtót. Minden hasznossága ellenére Kyros egy háborús veterán volt. Nem lett volna előnyös, ha most tör ki rajta a tüzérségi sokk.
Szerencsére viszonylag gyorsan levette a szemét a vérről, helyette csak keresett egy tisztán maradt ülést és ledobta magát.
- Meg. Irányítsd ezt a masinát.
Bár a parancsoló hangnem a legkevésbé sem tetszett, az utasítással egyet értettem, szóval magára hagytam a két nehézfiút a tetthelyen és visszasétáltam a pilótafülkébe. A menetirányt tartottuk, egyedül a magasságon volt mit állítani. Egyebekben úton voltunk, hogy három óra negyven perckor felvegyük Callie-t, Prismblossom-ot, és Estrance nemeseinek teljes vagyonát a bank ablakánál. Vagyis volt húsz percünk kényelmesen odaérni.

× Tax the Rich ×

Callie and the Boyz

Ahogy Nova kirepült a dekoltázsomból lenéztem a kezemre, hogy véget ért-e ezzel az illúzió is. Megkönnyebbültem, amikor a saját, sötét bőrömet láttam, és azt az egyszerű ruhát, amire csak rá kellett vetíteni a Coleman picsa ruháinak mintáját és színeit. Hiába volt minden változás csak látványban, mégis jól esett a tudat, hogy a saját arcomat hordhatom.
Csak egy ponton hibáztunk. Méghozzá szarvas méretű bakot sikerült lőnünk. A banki alkalmazott látta az arcunkat. Ha Nováét nem is jegyezte meg, mégis hány pixi élt Estrance-ban? És hány éjtündér az én személyleírásommal? El kellett volna kábítanunk, mielőtt lekerül rólam az illúzió, de Nova még akkor is bajban lett volna. Egy idióta voltam, és ez most sajnos a barátunk életébe fog kerülni. Nem az első és nem is az utolsó ilyen eset, de mégis jobban örültem volna, hogyha ezt el tudjuk kerülni.
A férfi remegő kezekkel nyitotta az első széfet a kulccsal, legalábbis próbálta, de nagyon lassú volt. A félelemtől is, de szerintem hátráltatni akart minket.
- Ez így nem fog menni jóuram. – csóváltam meg a fejem. Odaléptem a széfhez, majd az egyik ujjamat hozzányomtam a zárhoz, és koncentráltam. Olyan érzés volt, mintha a bőröm összeolvadt volna vele, és érzetre nem is tudtam volna megmondani, hol kezdődtem én, és hol kezdődött a széf. Majd mintha az izmaimat mozgatnám, egyszerűen folyékonnyá tettem a zárat. Úgy nézett ki, mintha nagy hővel kiolvasztották volna, nem tudtam volna visszacsinálni, de talán így nem is kellett. Rá lehetett fogni bármilyen nagy hőt termelő varázstárgyra is a hatást.
- Kezdjétek el az ablak alá hordani a tartalmát, ameddig kinyitom az összeset. Ne kelljen fegyelmeznem! – mondtam nekik, bár főleg itt a banki alkalmazottra gondoltam, de azért rávigyorogtam Novára is. Ez után elkezdtem szépen módszeresen végigmenni az összes széfen. Mindegyiknél ugyanaz volt a menet, megolvaszt, kinyit, tovább, megolvaszt, kinyit… Majd az utolsónál kezdve csak fogtam a szoknyám, hogy az anyagra söpörve az értékeket én is be tudjak szállni a hordásba. Biztos voltam benne, hogy nem fogjuk tudni mindet elvinni, de meg kellett tenni, amit tudtunk. Egy idő után már szó szerint szaladtam a széf és az ablak között. Nem néztem, mit hozok el, papírok, ékszerek, arany, ezüst, érmék, minden volt ott. Még talán családi fotók is, de most nem tudtunk válogatni.
Amikor pedig lejárt az idő, és már megláttam a sziluettjét a léghajónak az ablaknál szomorúan néztem a bankárra, kezemben egy másik kábító injekcióstűvel.
- Nagyon sajnálom. Őszintén. Nova, a tiéd is kelleni fog. – mondtam, majd belevágtam az injekcióstűt a férfiba, és belenyomtam a tartalmát. Majd a következőt is. Ha Sinan kegyelmes vele, talán túléli, és remélhetőleg nem fog emlékezni ránk… De valószínűbb volt, hogy nem éli túl.

Célirányban!

-----------------:O:-----------------

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Nekem csak fáziskéséssel esik le mi történik, ráadásul a jelent lelassul, mintha illúzió hatása alá kerültem volna, pedig éppen most vontam ki alóla Calliet.
Leolvadó zár, lassan folyik el, szinte finomnak tűnik, én pedig elkerekedett szemekkel bámulom a folyamat tökéletességét.
-Ugyan, nekem nem kell mondani!
Kapok észbe egy pillanat alatt, ami röpke és szertelen, aztán már szállok is az olvasztott zárasba, hogy előbb félrerakjam egy sötét zugba a tűt, aztán megragadjam egy igazán nagy aranytömb felületét…és ennyi!
A reszkető alkalmazottat szemmel tartom, nem-e lendül a tű után, de ahhoz lassú testben és agyban is, hanem zsákokat fog és azokat kezdi halmok alá rendezni az ablakhoz, csak lassan.
Lóhalálában kapkodva fölkapok, amit tudok, miután meggyőződtem róla, hogy az ispe békén hagyja a tűm. Egy érmét elbírok, aztán inkább az ékszerekre állok rá, nyaklánc, fülbevaló, drágakövek. Egyet a gatyámba is beledugok, úgy türemedik ki, mintha diónyi méretűvé dagadtam volna odalenn, de szörnyen prizmállott az a gyémánt. Azért a többi mégis az ablak alatt végezte, egyetlen előnyöm talán a szárnycsapások, levegőben gyorsabban ment.
Zihálva torpanok meg aztán Callie mellett, aki belevájta mérges fullánkját az alkalmazottba.
-Végülis…járulékos veszteség.
Elszállok a sajátomért, amit félreraktam és sóhajtva nyomom bele a magamét hirtelen a nyakába, de legalább gyorsan, hogy iparkodva keljen át a túlvilágra.
-Elég fatökű volt. De persze…szegény. Nade a lényeg, hogy ideérjen a csapatunk!
Szállom körbe Calliet idegesen, mert most már hulla is foszlik a lábaink előtt.

×Tax the rich ×

featuring: the boys

Az orea-működtette zajos vészmadarak vijjogása hamarabb ért el, mint hogy megláttuk volna a bank épületét. Nem tudtam eldönteni, hogy ezek az önjáró szirénák voltak hangosabbak, vagy a pánik lassan szétterjedő kakofóniája. Nem tudtam, hogy megsérültek-e emberek a robbanásban, de nem is kifejezetten érdekelt. Skeet csak annyit kapott parancsba, hogy dugja jó mélyre a bombát, azt már nem, hogy zavarja el mellőle az ártatlan bámészkodókat. Egyébként is északiak voltak. Senki nem volt ártatlan odalent.
Ahogy lassan megközelítettük az impozáns, az én ízlésemnek már éppen túl csicsás bankot előre dőltem, nekitámaszkodva a masszív hajlított ablakoknak, szememmel az épület sarkát fürkészve.
Ott pedig valaki egy barna kabátot lengetett, mintha csak eszét vesztette volna a pániktól. Tehát bűntársaink a lecsapódó zárak túloldalán voltak, és valószínűleg éppen ránk vártak.
Odairányítottam a hatalmas katonai gépet az ablakhoz, aztán lelakatoltam a kormányt és hátramentem a két nehézfiúhoz.
- Célnál vagyunk, uraim. Ha minden jól ment, és eddig nagyon úgy tűnik, odabent már nincs senki, aki később azonosíthatná magukat, ezért csak fejjel előre.
És még le sem lőttek minket, tehát a katonai léghajó egy kifejezetten jó választás volt. Ha más nem, legalább összezavarta a bank őreit annyira, hogy ne próbáljanak kilyuggatni. Kinyitottam az ajtót, ami egy kis csúsztatással pont az ablakra nézett. Kimérten aprólékos, szemkápráztató mozaik volt, ami SInan ragyogását ábrázolta, amit a nemesek biztos a saját vagyonukkal azonosítottak, szóval szinte örömmel fogtam a botom és néhány jól irányzott csapással bezúztam az egészet. Kyros már mellettem állt, de mielőtt levetődött volna a kötéllel a dereka körül még megállítottam és kotorászni kezdtem a zsákban, amiből az egyenruhát is előszedtem. Mikor megtaláltam, amit akartam - egy összehajtogatott, kifejezetten szívós bőrköpenyt, ami talán elég nagy volt, hogy a kincs nagy része ráférjen -, a kezébe nyomtam.
- Remélem nem kell magyarázkodnom! - kiabáltam neki a sziréna-madarak vijjogásán át. Kyros bólintott, aztán bevetődött az ablakon, mintha csak egy lépcsőfokról lépett volna le.
Az egyik szekrényben láttam egy jókora rézcsigát, ami a beltér tetejében egy fogatba illeszkedett, így a helyére pattintottam és áthúztam rajta Kyros kötelét, a végét meg a Légtornász kezébe nyomtam.
- Fogja és húzza, ha megrángatják, ahogy csak bírja!
Nem tudtam pontosan, hogy hogyan működött a faunok mágiája. Valaki azt mondta egész léghajókat tudtak a földre vinni vagy a levegőben tartani, legénységgel együtt, ha hozzáértek. Van, aki szerint egy ház is összedőlt, ha megfogták a sarkát, vagy épp lebegni kezdett, ha úgy akarták. Reméltem, hogy Kyrosnak elég volt pusztán a köpenyt tartania, hogy felhúzhassuk a szajrét, de bíztam az ígéretében.


Kyros úgy ért földet, mintha csak egy métert kellett volna esnie, alig egy pillantással adózva az eszméletlenül fekvő banki alkalmazottnak.
- Minden rendben volt? - kérdezte az éjtündért, közben a szemével a pixit keresve. Ha nem volt semmi fennakadás, Kyros szétterítette a leplet és úgy kezdte hajigálni rá az arannyal telt zsákokat, mintha csak apró kavicsok lettek volna, aztán mikor nem fért rá több és az idő is lejárt, összetekerte a sarkait és a vállára kapta, aztán megrángatta a kötelet. - Idő van. Induljunk.

Célirányban!

-----------------:O:-----------------

× Tax the rich ×

Callie and The Boyz

Nova gyorsan kapcsolt szerencsére és elvéve a másik tűt sikerült teljesen kiütnünk a bankárt, aki valószínűleg már sosem fog felébredni. Csodálkoztam, hogy a pixi ezt ennyire könnyedén vette, pedig nekem még úgy is lelkiismeret furdalásom volt, hogy repítettem már golyót másokba saját kezűleg… csak azok tényleg rászolgáltak, itt viszont mi hibáztunk. Azt nem néztem meg, hogy életben volt-e még, a méregnek kellett egy kis idő, hogy hasson, és ha nem volt bizonyosság, akkor maradt még egy halovány remény, hogy talán túléli, ha kap orvosi ellátást.
- Már itt vannak. – intettem az ablak felé, amit szépen lassan beárnyékolt az odaúszó léghajó, majd egy éles hanggal be is törték az ablakot, hogy utána a faun beugorjon rajta kezében a ponyvával.
- Fogjuk rá. – válaszoltam Kyros kérdésére, miközben lenéztem a bankár mozdulatlan testére. - Ennyit volt időnk kihozni. – mutattam a csinos kis halomra, amit összeharácsoltunk. Szerintem egyikünk sem látott még egyszerre ennyi értéket, reméltem Matty is elégedett lesz, bár bőven volt még a széfekben, amikre egyszerűen nem jutott időnk. Elkezdtem amilyen gyorsan csak tudtam a ponyvára pakolni a dolgokat, vagyis inkább dobálni, időnként tolni és lapátolni. Az a csinos légtornász igazán lejöhetett volna még segíteni, ha a faun eltűntette a súlyunkat Matty egyedül is fel tudta volna húzni a ponyvát. Az idő lejártával és nem kapaszkodtam bele a kincsbe, hanem még előtte kirepültem az ablakon, be a léghajóba, hogy utána segíthessek húzni a kötelet.
- Üdv, uraim. Szép napunk van. – köszöntem a bandavezérnek és Mr. Morava-nak, akinek már nem emlékeztem a hét melyik napja jutott fedőnévként. Megfogtam a kötelet és húzni kezdtem. Valaki viszont határozottan hiányzott a csapatból.- A lidérc? – kérdeztem.

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Nem hiszek a fickó halálában, majd magához tér, talán dadog majd egy kicsit. Nem akarok hinni! Könnyebb most csak a célra figyelni és mindenféle lelket, ami van bennem, vagy mások szerint az is csak csillogás és illúzió, hátraszorítok és arra figyelek, amit Callie is mond, érkezett a hajó!
Be is törik az ablak, csak összerezzenek, máris a szimpatikus faun ugrik be rajta.
-Mi majd fogunk még együtt inni!
Vetem oda neki a teljesen irreleváns információt, legalábbis ebben a percben nem ez a legfontosabb, először is éljük túl.
Mondjuk nem éppen hozzám szól, de sebaj, elkezdi saját tündér hókuszpókuszát, én meg a bankár arcára szállok és finoman rugdosni kezdem Calliet bámulva.
-Ugyan, nem halt ez meg.
Igazgatom meg a nadrágomba dugott ékszert, de ha csak nem lesnek épp most engem nagyon, nem biztos, hogy észreveszik, miszerint én is kivettem részem a munkából.
Amikor az én gyönyörű énekesmadaram is felröppen, követem, egészen a hajóig szállok és ott rá Adam vállára, aki épp a szajrét húzza felfelé. Kár, tényleg, hogy máshogy nem tudtam segíteni a dologban, csak mint “lelki támasz”
-Lesz mit mesélnem, öregem!
Elsősorban Calliope melleiről, de amíg ő hallótávolságon belül tartózkodik, nem kísértem a szerencsém, inkább figyelek arra, hogy a lidérc-tényleg hiányzik, de nem annyira kommentálom a dolot, inkább Mattyhez röppenek.
-Mit segítsek? Minek álcázzam a hajót? Egy nagy madárnak? Óriásgalamb? Mit szólsz?
Nem ment volna talán úgy, hogy minden szögből galamb legyen, de a bankosok első pillantására és hirtelen összezavarására talán jó lenne.

×Tax the rich ×

featuring: the boys

Szép sorjában egyre szebb lett a napom a hullaszagú léghajóban, ahogy a nyikorgó felvonócsiga előbb Kyrost rántotta fedélzetre egy valag pénzzel a vállára csapva, aztán Callie repült be az ablak roncsain át, nem sokkal lemaradva mögötte pedig a pixi legyeskedett. Tehát valami isteni csoda folytán eddig minden a terv szerint haladt - az apró zavaró tényezőt leszámítva, amit Callie azonnal ki is szúrt.
- Elfoglalt. Valami korábbi ügye utolérte. - feleltem és amennyire én tudtam, ez is volt az igazság. Bár azt Morceran üzenete nem tartalmazta, hogy mi miatt kerülte a nyilvánosságot egy időre, kifejezetten nem is érdekelt. Így legalább az ugrásnál nem kellett felesleges gondolatköröket futnunk úgy, hogy Kyrosnak csak a szajréra, rám és Moravára volt gondja. Miután mindenki a fedélzeten volt behúztam a fülke ajtaját és Prismblossom felé néztem.
- Később. Még nem lőnek ránk, szóval jobb, ha nem keltünk ennél nagyobb feltűnést, míg elérjük a felvonulást. Ott lesz feladata bőven, higgye el. - mosolyodtam el haloványan, aztán a katonáknak fenntartott padokra mutattam. - Mondanám, hogy helyezzék kényelembe magukat, de ennyi vérszagban ez nem a legegyszerűbb. Aki hányni akar, lehetőleg egy zsákba tegye. Én menekülőre fogom ezt a masinát.
Visszatértem a pilótafülkébe, nyitvahagyva az ajtaját, ha valaki mellettem akart volna gyönyörködni a látványban, ami elénk tárult, aztán menetbe tettem a roppant katonai léghajót, egyenesen a város fölötti légiparádét célozva meg. Már csak el kellett tűnnünk a pénzzel, és a Sötét Negyed hirtelen sokkal gazdagabb lett, mint eddig volt.

Célirányban!

-----------------:O:-----------------

× Tax the rich ×

Callie & the Boyz

Azt hittem, hogy a drogfőzés közben belélegzett füstöktől és kemikáliáktól az orrom már teljesen érzéketlenné vált, különben nem is bírnék a Sötét Negyedben élni, mégis, amikor berepültem a léghajóba, és még inkább amikor beljebb léptem azt hittem, hogy elhányom magam. Mindent belengett a vér és a friss tetemek semmivel össze nem keverhető szaga, pedig a látvány alapján mindent elkövettek, hogy enyhítsék a helyzetet. És én még azon aggódtam, hogy a lenti szerencsétlen bankárt egyébként fájdalommentes módon tettük el láb alól – az eséllyel, hogy túléli, igazából mikor eljöttünk még lélegzett, ahogyan erre Nova is rámutatott, de ez… Ez leginkább egy mászárszék volt. Persze nem voltak illúzióim, olyan helyről jöttünk ahol érvényes az ölsz vagy téged ölnek meg elve, és igazából többnyire csak… Nem gondoltam rá na. Viszont mind saját kezűleg elkövetni, mind ennyire mellbevágóan szembesülni vele egészen más élmény volt. Nem a legkellemesebb.
Próbáltam a gondolataimat mederben tartani, így némileg elzöldülve végül biccentettem Mattynek, hogy a lidérc legalább szólt, hogy nem tud jönni, és nem pedig csak úgy felültetett minket. Végülis megoldottuk nélküle is, a terv további részéhez amúgy sem lett volna szükség rá.
Csak legyünk már túl rajta!
A pénz, főleg a nagyon sok pénz azért sok mindent el tudott feledtetni az emberrel (meg a tündérrel is), és lehet, hogy ez után meg fogok magamnak engedni némi kényeztetést, egy kis relaxálást egy puccos hotelben, némi masszázzsal meg ilyenekkel. Harminc évente egyszer talán belefér néhány ilyen nap is, most pedig igazán megdolgoztam érte, én a saját két kezemmel, ami szintén belefért harminc évente egyszer, most, hogy már nem kötelező.
- Semmiképp nem a képességei és a lehetőségek becsmérlésének vegye, Mr. Morava, de én azért odakészítnék magam mellé egy zsákot, ha tudnak adni… Csak a biztonság kedvéért. – mondtam, majd ha valahol találtam – vagy kaptam – egy erre alkalmas eszközt, utána a pilótafülkébe ültem be Matty mellé, remélve, hogy Estrance gyönyörű látványa eltereli a figyelmemet. Már nem volt sok hátra… de tartottam tőle, hogy pont ez a vége lesz a legnehezebb.

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Szállva szalutálok Mattnek, mint egy katona és hivataloskodva harsogom.
-Igenis uram!
Elvégre katonai járműben vagyunk, meg kell adni a módját.
Széjjel iszom minden agysejtem ma éjjel, ha ezt túléljük!
Az adrenalintól nem éreztem a vérszagot, de most, hogy kapitányunk felhívja rá  figyelmem, fintorogva lenyelem a szagát. Igazából nekik nem okozna túl nagy kellemetlenséget, ha ide csandáznám minden mai betevőm, csak egy nagyobb embertakony méretű lötty rondítana a vérszagú idillbe, de azért próbálok kellemesebb szagokra gondolni.
Adam kinyújtott tenyerébe azért jó erősen belecsapok, vagyis érezhet egy gyengébb pöckölést.
-Majd ha a hely és idő alkalmas lesz, sort kerítünk minden kellemes, illetve büdös élményre.
Gondolom szaggatott a légtornász, miközben én elpihentem Callie dús keblei között, némi illúzió fejében, azt hiszem Adam irigykedni fog…
Leszállok egy tisztának tűnő felületre és addigis előkapom nadrágomból a rubintot. Érdemes lenne hallgatni a Varjúra és tartalékolni az erőm.
-Szerintem innen már megússzuk, remek szimatom van a megúszásokhoz.
Harsogom a levegőbe, próbálom közben a bűzt is ignorálni, valami csapat lelkesítő szónoklat kellene igazából, de kicsit leragadok a rubintnál és a pillanatnyi fellélegzésnél.

×Tax the rich ×

featuring: the boys

A katonai léghajó megerősített üvegablakán keresztül remek kilátás nyílt az alattunk kavargó káoszra. A parkban nyüzsgő tömeg vett körül egy rendfenntartó ostromláncot, ami a valaha volt szökőkút ripityára robbant darabjait állta körül, míg néhányan a romok között kotorásztak, valószínűleg nyomok vagy üzenet után kutatva. Hiába, ezt a merényletet az átlagnép nyugalma ellen senki nem vállalta magára. A bank egy másik gyújtópont volt, ugyanis lassan elengedtek a beépített zárak és beengedték az ott tolongó lidércek hordáit. Persze a böhöm lebegő szerkezetet, amiben utaztunk mindenki észrevette, de csak néhányan kezdtek mutogatni felénk, ahogy felsejlett a nem egészen megmagyarázható jelenlétünk furcsasága.
- Abból ítélve, hogy itt vagytok mindketten, meg a pénz is, gondolom semmi leküzdhetetlen akadályba nem futottatok bele. - mondtam a mellém telepedő Callie-nek, bár a szemem továbbra is a lenti forgolódásra szegeződött. - De azért megkérdezem - kell-e takarítanom valamit? Esetleg szükséged van-e valamire, ami eddig nem volt a listán? Búvóhelyre, még egy réteg alibire, bármire.
Mindig volt, ami nem egészen úgy alakult, ahogyan eredetileg terveztük. Ha hosszú távon akartam tervezni a Csalogány jóindulatával, annak egyrészt felettébb rosszat tett volna a hirtelen bebörtönzése, másrészt illett nyújtanom valamit - már az egész bankrablás kitervezésén túl is.
Ahogy elhagytuk a bank környezetét az utcák hirtelen csendesek lettek, a horizonton pedig feltűnt a légiparádé színes, zajos, és felettébb sűrű látképe.
Mögöttünk pedig két ornithopter, amint nálunk végtelenül gyorsabban közelítettek felénk.
- Nem mondom, hogy nem számítottam rá, de azért örültem volna, ha megússzuk. - szűrtem a fogaim között az oldalsó ablakon bámulva a lassan mellénk érkező harci gépeket. - Callie, megmondanád a pixinek, hogy szükségünk lenne a tehetségére? Ha a két thopter elé tudja vetíteni a pontos tükörképüket, ahogy feléjük száguldanak, talán megzavarodnak annyi időre, hogy elérjük a parádét és ott eltűnjünk. Addig én megpróbálom lehagyni őket.
Amit könnyebb volt mondani, mint megtenni, de ennek ellenére előrébb löktem a menetsebességet irányító kart, szinte belepasszírozva a műszerpanelba. Most jött az izgalmas rész.

Célirányban!

-----------------:O:-----------------

× Tax the Rich ×

Callie and the Boyz

Matt kérdése egészen figyelmes volt. Sosem tudtam, mire számítsak a varjútól ilyen téren, mert azt már megtanultam, hogy számító stratéga volt, és ennek ellenére alapvetően nem akart rosszat, de valahogy sosem számítottam az emberi oldalára, amikor időnként megcsillogtatta. Pedig még a nevelt lányáról is tudtam. De nem akartam kiönteni a lelkemet neki arról, hogy mit éreztem amiatt, hogy egy hiba miatt el kellett vennem valaki életét – bár továbbra sem volt biztos, hogy meghalt, és ha nem, és emlékezett ránk, akkor ez még okozhatott némi fejfájást nekem és Novának.
- Az alkalmazottat aki bekísért minket a széfbe legnagyobb valószínűséggel megöltük több adagnyi, nála sokkal nagyobb embereknek készült méreggel. Ha valami csoda folytán mégis túlélte, és még annál is nagyobb csoda folytán fel tudja idézni az arcunkat, akkor az még okozhat kellemetlenséget, de semmi olyat, ami ne tudnék megoldani. – legalábbis reméltem. Ennek a kimenetelnek továbbra is elég kevés volt az esélye, de attól még megtörténhetett, és annyit megérdemelt a Varjú, hogy nem hallgattam el előle semmit, amivel talán számolnia kellhetett. Még ha ez nem is az ő problémája volt, hanem az enyém, már ha elhitte, hogy akkor sem adnám fel őt, hogyha engem elkapnának, azért, hogy a saját bőröm mentsem. Mondjuk én sem tudtam volna megjósolni, hogy mit tettem volna egy ilyen helyzetben.
- De lehet nem árt, hogyha van talonban még néhány réteg alibi, nem is csak nekem, inkább Novának. – elvégre nem tudtam, hogy a cirkuszosok mennyire fognak velük együttműködni, Mr. Moravával elég jó alibi lehetnek egymásnak, és lesz annyi pénzük, hogy megvegyék a többieket, akik meg fognak esküdni az anyjuk életére, hogy mind együtt kocsmáztak aznap.
Öröm volt az ürömben, hogy mielőtt még belemerülhettem volna a sötétebb a gondolatokba és aggodalmakba megérkezett mögénk két katonai ornithopter, ami egy sokkal közelebbi és gyorsabban megoldandó problémát jelentett. Matt utasítására biccentettem, és kicsit imbolyogva, időnként ebbe-abba belekapaszkodva evickéltem hátra a többiekhez.
- Megérkeztek a táncpartnereink, Matty azt kérdezi, hogy tudnál-e egy olyan illúziót csinálni, hogy a hajónk a két üldözőnk felé repül, nem el tőlük, hogy összezavarodjanak. – reméltem, hogy sikerült rendesen átadni az utasítást. Ez után Mr. Moravára és a faunra néztem. - A jó hír az, hogy a lidércünk nélkül viszont mindannyiunkat le tudom vinni a földre, ha a súly nem akadály. – legalábbis próbáltam optimista lenni.

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Nézem az emberek káoszát és tetszik. Elégedetten vetem jelenleg nagyobb szemeim az aprókra, mert innen fentről nem tűnnek hatalmasnak, végre.
Közben felteszem mindenki kiheveri a bankrablás eddig okozott traumáját, Matt a legjobb társaságban én meg erőt gyűjteni igyekszem valami jelentéktelen helyen, ráadásul csendben, hátha ezzel hívom fel magamra a figyelmet, mennyire gyanús, hogy befogom a szám.
Igazság szerint szükségem van némi pihenésre, ha nagy dolgokat akarok láttatni.
Hátradőlők, szemeim végül becsukom, hogy átlényegüléssel merítsek szent tartalékaimból, de nélkülözhetetlen társaságom nélkül Adam sem bírja sokáig.
Ravaszkásan rávigyorgom.
-Meglátod minden a legnagyobb rend…
Ekkor látom meg én is a hajókat és már pattanok is fel, még az ékkövet is magára hagyom, remélem nem gurul sehová.
Felállok és alig várom szép Callie gyöngyöző hangját, melynek hatására úgy reppenek fel, mint aki már teljesen rendbe hozta fáradt idegeit. Igaz, szerintem neki nem fog feltűnni, hogy feszítek és aprócska izmok domborodnak ki a karomon, legalábbis, ha nem fogdossák, hogy valójában petyhüdt, úgy tűnhet.
-Nem akadály, máris!
Úgy szállok, hogy a lehető legnagyobb rálátásom legyen a közelgő ornihopterekre, rondák és bizony igencsak sebesek, de ahogy érzem Varjú barátunk is rákapcsolt. Félig lehunyom szemem, hogy jól magam elé tudjam vizionálni saját mostromunk és minden erőmmel arra koncentrálok, ők viszont azt lássák, hogy irányt váltunk, nagyon éles, de látható szögben, hogy felbőszülten rohanjunk beléjük.
Mivel ez hatalmas illúzió, az egész hajót láttatom, méghozzá elég hathatós képpel, próbálom úgy, hogy ne villódzon, hullámosodjon el semmi, azon kapom magam, hogy miközben ők már azt látják, száguldunk feléjük előttem viszont kissé elhomályosodik a kép. Fekete pöttyök kúsznak látómezőmbe, fülem zúgni kezd, szárnyaim lassabban verdesnek és kisebb nyögés kiszökik ajkaim közül.
Kicsit bírom még, úgy érzem, nagyon fel akarok vágni, de valójában inkább a segünk féltem, ezért adok bele mindent, túl sokat, amíg zihálva és heves hányingerrel birkózva nem szállok sima felületre megint. Azt hiszem párkánynak.
-Lehet, hogy el fogok ájulni.
Közlöm egykedvűen a hajó ablaküvegével “csókolózva”

×Tax the rich ×

featuring: the boys

Balesetek megestek, sajnos a mi szakmánkban nem állhattunk meg összeomlani minden ártatlan halála után, különben sosem kapartuk volna össze magunkat a földről. De mindenkinek volt célja, ami miatt a saját fejében megérte az áldozat. Még ha néhány tucat ember igazságtalanul is hagyta itt ezt a világot, ez kellett hozzá, hogy tízezrek ne szenvedjenek. Ha viszont Callie tűpárnája túlélte a méregcsókot, és még emlékezett is, abból valóban lehettek bonyodalmak. Olyanok, amiket el akartam kerülni.
- Ne aggódj, Csalogány. Ezt majd elsepregetem én.
Az én tollaim már amúgy is túl véresek voltak, hogy tapadjon rájuk a mocsok. Az övéi még csilloghattak egy kicsit. Végülis nem volt olyan nehéz kideríteni ki dolgozott aznap. Ha tényleg túlélte, valószínűleg az egész negyed arról a szerencsés bankárról fog beszélni - ameddig meg nem látogatom.
Nem lehettem benne biztos, hogy mit csinált a pixi, csak reméltem, hogy követte az utasításomat, de valamit határozottan elért. A két zümmögő thopter satuféket vágott és kitért, legalább is néhány másodperc elteltével már nem láttam őket az ablakból, ami épp elég időt hagyott nekünk becsusszanni a légiparádé sorokban álló léghajói közé. Innen sajnos csökkent a sebességünk, mert különben a világ legdrágább konfettijeként robbantunk volna szét az egyik nemesi kényelem-járgánnyal ütközve. Beállítottam a sebességet, hogy biztonságos távolságból kövessük az előttünk andalgó gusztustalan rózsaszín ballont, aztán hátraléptem az utasfülkébe.
Lehet, hogy el fogok ájulni, erre nyitottam be. És felettébb nem tetszett.
- Még szükség lenne egy utolsó mutatványra, mester. - léptem közelebb Prismblossomhoz. - Locsoljon vizet az arcára, különben lemarad a történet csattanójáról. Helyet kellene cserélnünk a mögöttünk haladó zeppelinnel, amíg elérjük a Falat. Ezzel a tempóval ez húsz perc. Ha addig sikerül fenntartania az illúziót, utána elájulhat. Kibélelem a kalapom magának.
Nem volt olyan varázslatos, mint Callie dekoltázsa, de ha a korábbi fekvőhelyét akarta, magának kellett házalnia érte. A Csalogány nem szerette, ha még mindig kurvaként kezelték, mikor évtizedek óta nem dolgozott ilyen minőségben, szóval én nem árulhattam a melleit. A pixi amúgy is megoldotta valószínűleg. - Készüljenek, nemsokára végjáték.

Célirányban!

-----------------:O:-----------------

× Tax the Rich×

Callie & the Boyz

Csak egy biccentéssel reagáltam, hogy Matt majd elsepregeti, hogyha koszt hagytunk volna Novával magam után, még ha tudtam is, hogy ez valójában azt jelentette, hogyha mi nem öltük meg a szerencsétlen frátert, akkor majd ő fogja. Túl kellett tennem magam ezen, hiszen mind tudtuk, hogy ez egy ilyen biznisz volt. A Sötét Negyedben mondhatni mindennaposnak számított volna az ilyesmi.
Szerencsére nem volt túl sok időm ezen lamentálni, mert már jöttek is az üldözőink, ahogyan arra számítani lehetett, és Novának még egyszer utoljára meg kellett erőltetnie magát. Az ember azt hihette volna, hogy ő végig csak kényelmesen utazott és szemlélődött, de tudtam, hogy nekem az a kevéske mágia amit használtam is mennyi erőfeszítésembe került, hát még neki fenntartani folyamatosan rajtam az illúziót, és utána azokat a nagy mutatványokat, amiket Matty kért tőle… Keményen dolgozott.
És lehet, hogy az ereje végéhez ért, pedig még húsz percet ki kellett volna bírnia.
Amikor Mr. Morava vízért kiáltott, első sorban Kyros felé, akkor én is mozdultam, ha a faun nem is – bár nem igazán figyeltem rá. Mindent megtettem, hogy találjak valami folyadékot a hajón, és végül egy kulacs képében leltem meg, amit futva rögtön odavittem a pixinek és Mr. Moravának.
- Tessék, itt a víz… – nyújtottam oda az alakváltónak a kulacsot, és én is leguggoltam Novához, hogy meg tudjam támasztani a tenyeremmel, ameddig a barátja esetleg megitatta vagy lefröcskölte. – Ha ezt még megcsinálod, tündérkeresztapa, megígérem, hogy haza is a báli ruhám dekoltázsában viszlek, még alhatsz is ott. De ha nem kapod össze magad, lehet, hogy azt már nem éljük meg. – kegyetlen mondat volt, de nem tudtam, hogy rá mi hatott jobban, az ígéretek, vagy a fenyegetés. Aggódva pillantottam fel Adamre, végülis ő ismerte jobban, hogy most mi lesz.

Tax the rich

Első rablás

-----------------:O:-----------------

Voltam már sokkal jobban is, csókoltam már szebbeket az üvegfelületnél, de most ez jutott. És én most ebben a pillanatban érzem magam hősnek, pedig hol van az még - ez egyszer nem annyira örülök Crowle hangjának, pedig már-már rajongásig tisztelem a munkásságát.
Adam tenyerét érzem magam alatt, hát abban pürszkölgetek és felületét fogdosom kapaszkodó gyanánt, ugyan szám keserű fintorba vonaglik, hogy hol értek még véget a problémáink.
-Jó persze
De ez egyszer nem annyira magabiztos, vagy harsány a hangom, mint szokott, inkább érzem egy légy satnya zümmögésének.
Nem is tudom mennyire ébren, de csak-csak megéreztem a víz, vagy sokkal inkább Callie hangját és kénytelen voltam elmosolyodni, mert az aludhatok is benne felülmúlja minden álmomat! Levágtam magamnak két, óriási csattanós pofont, mintha pixi asszony keze lett volna, hozzá voltam én szokva az ilyesmihez valamikor.
És ha Adam rám fröcskölt egy kis vizet, hova tovább inni is tudtam belőle, rendkívül hálás voltam.
Kissé köhögve aztán belátom, igaz, amit szépséges éjtündérünk mond, ha most feladom sosem lesz saját bérelt lakásom, vagy, mint azt Crowle miatt elhatároztam saját pixi alvilágom, hát felállok Adam tenyerén, nekitámaszkodva Calliénak is, mert hozzá KELL érnem.
Helyetcserélni a mögöttünk haladó zeppelinnel, kitartani. Kicsit összefolyik minden, csak a varjú szavai dobolnak fülemben és egy férfias kiáltással (az lenne, ha nem lenne manóhalk) még összeszedek mindent, hogy kitartson az illúzió, és úgy lássák mögéjük kerültünk, vagyis mi vagyunk azok, akik mögöttünk jönnek.
A léghajó képe már megvan, így könnyen ki tudom vetíteni rájuk a magunkét, csak a méret és az illúzió részletességének fenntartása okoz problémát, vagyis pixi feletti erőfeszítést. Ha nem lennének Callie mellei…
Húsz percet mondott? Húszat?
-Na? Mennyi telt el?
Kérdezgetem most, amíg tudok beszélni, de ahhoz képest, ahogy érzem magam részletesnek látom az illúziót, ahogy Matt kérte, csak a rózsaszín ballon színe néha bekúszik a látóterembe.
-Sok van még?
Nagyjából minden ötödik percben úgy érzem végem, de kitartok, legalábbis egyelőre még.

×Tax the rich ×

featuring: the boys

A pixi ténykedését csak egy halvány mosollyal néztem. Nem mintha bármi mosolyra késztetett volna abból, amit csinált, de jelenleg rajta függött a tervünk legkritikusabb része, szóval jó volt fenntartani a morált. Eltelt öt perc, aztán még öt. Lassan látható távolságba került a Falnak az a része, ahová a mi jegyünk szólt, így visszasétáltam a pilótafülkébe és lassan elkezdtem a vándorlást a tömegből kifelé, a szabadságunk irányába.
Ekkor pillantottam meg a visszatérő thoptereket.
A két katonai elfogó úgy repült be a tömegbe, mint a darazsak egy virágmező közepébe. Zümmögve cikáztak nálunk jóval gyorsabban, léghajóról léghajóra nézve végig a felségjelzéseket. A kezem idegesen szorult meg a kormányon, a lábam pedig valamiért viszketett a tömítések alatt, így a kényszernek engedelmeskedve megmozgattam a karmaimat, finoman karistolva a cipőm talpát. Talán itt és most is kugorhattunk, az utcán nagyobb esélyünk volt eltűnni, ha nem vettek észre esés közben. Persze feltűnőek lettünk volna, de legalább mozgásképesek, és Közép-Estrance alatt is futottak csatornák.
De szerencsére nem volt szükség ilyesmire. A thopterek lecsaptak a mögöttünk haladó léghajóra, körbevették, lassításra kényszerítettek, aztán együtt ereszkedni kezdtek vele, miközben az orrukba épített orea-lámpás folyamatosan a zeppelinre vetítette a fenyegető vörös-fehér fényt. Mire mi kiváltunk a tömegből, már nem is láttam őket. Persze egy idő után lehullott róluk az illúzió, de addigra már a fal fölött jártunk.
Még egyszer, utoljára rögzítettem a menetirányt, a saját halálában küldve a lopott katonai léghajót, aztán a kalapomat felvéve visszasétáltam a bűnös társaságomhoz.
- Tiszta a terep, szép volt, Mr. Tuesday. Most már elájulhat, ha gondolja, bár nem ajánlom. Most jön a leglátványosabb rész. - vigyorodtam el önelégülten, miközben látványosan kitártam a zeppelin ajtaját. Épp ebben a pillanatban suhantunk át Estrance fala fölött, egy nagyobb ugrással valaki talán el is érhette volna, de most nem ez volt a cél. Onnan lefelé csak katonákon át vezetett az út, vagy ugyanúgy ugorva, ahogy most akartunk. Akkor meg már jobb volt a semmiben ugrani. Közvetlen alattunk a Semmi terült el, egy halom kopár terület a fal túloldalán, ahol néha vándorcigányok vertek tanyát, de egyébként csak a csempészek jártak ott. Azon túl pedig ott várt a Perem. A terület, ahová még túl korai volt belépnem, de eljött még az az idő is.
- Ez a léghajó már úton van Vahe rémálmaiba, én pedig nem szeretnék rajta lenni, mikor odaér. - mondtam túlkiabálva az idefent üvöltő szelet, ami végigsöpört az utastéren is, megcibálva hajakat és ruhákat is. - Gyanítom önök sem, szóval ideje ugrani.
Kyros megropogtatta a nyakát, aztán a vállára kapta a megszerzett zsákmányt és kinyújtotta a kezét nekem és a Légtornásznak.
- Kapaszkodjatok.
Nekem nem kellett kétszer mondani.

A célnál!

-----------------:O:-----------------

× Tax the rich ×

Callie & the boyz

A tündérkeresztapa összeszedte magát végre, de hogy a víz, az ígéretek vagy a puszta akaratereje tette meg a magáét azt nem tudtam, de nem is számított. Gyors pillantást váltottam Adammel, majd nem tudtunk mást tenni, mint várni. Alapvetően a hosszú élet megtanítja a türelemre az embert és a tündért is, de egy ilyen helyzetben, amikor minden pillanat számított, amikor ötből hárman nem tehettek semmit csak várták, hogy ép bőrrel ússzák-e meg a kalandot vagy mind meghalnak, az teljesen idegőrlő volt. Karba tett kézzel mászkáltam fel és alá, egészen addig a pillanatig, ameddig Matt hangja szólalt meg, hogy végre tiszta a terep, a vigyora bár önelégült volt, leginkább rossz gyermekre hasonlított, és abban a percben, ha valaki azt mondta volna, hogy magával Vahe-val szálltunk fel egy léghajóra és ő tervezte meg ezt az egészet, elhittem volna neki.
Éppen csak kifújtam az addig bent tartott levegőt, de én még nem mertem vigyorogni, mint Adam vagy Matty és addig talán nem is fogok, ameddig nem ülhettem be a részemmel az irodámba és bonthattam fel egy… nem, most nem egy üveg bort, hanem ezek után valami sokkal erősebbet. Itt viszont még nem tartottunk és csak reménykedni mertem benne, hogy még a mai napon eljutunk idáig. Azért figyeltem, hogy mindenki összeszedte-e magát, és hogyha Nova is biztonságban volt, akár a saját szárnyán, akár Adamnél – de ha most rögtön be akarta rajtam tartani az ígéretemet, úgy azt is megtehette.
- Szép munka. – mondtam én is az apró kis fickónak, majd követtem a többieket a zsákmányhoz, és az ugráshoz.
Én nem fogtam meg Kyros kezét, mert így, hogy csak ennyien voltunk és a zsákmány az volt a legbiztonságosabb, ha a faun mágiájának működésbe lépése után én reptettem le őket a földig. Azt a lassú lelebegés dolgot amúgy sem igazán értettem meg legutóbb.
- Kész? – kérdeztem első sorban a fauntól amikor már mindenki összekapaszkodott, és hogyha megerősítő választ kaptam, akkor átfogtam a derekát (vagy annak aki középen volt, csak hogy minden kiegyensúlyozott legyen) és gyors zizgő-duruzsoló szárnycsapásokkal elemeltem mindannyiunkat a platformról. Utána pedig irány lefelé. Talán zuhanni gyorsabb lett volna, de a súlycsökkenés nem tudtam ezt hogyan befolyásolta volna, így inkább igyekeztem én a lehető leggyorsabban levinni őket a talaj egy biztonságos szeletére, a falon túlra. Reméltem, hogy itt már nem lesz semmi malőr, mert az onnantól azt jelentette, hogy vége volt. Hogy tényleg megcsináltuk…