Blood and Wine

Blood and Wine

Nova, Adam, Moros: A követségen gyűltök össze délelőtt mind a hárman, illetve negyedikként Daphne, aki nem bírta volna ki, hogy kimaradjon a haditanácsból. A fogadószobában, ahol letelepedtetek szinte tapintani lehet a feszültséget. Nagyon régóta vártatok már valami hírre, egy információ morzsára a rejtélyes lidérc csoporttal kapcsolatban, amely magát Gourmet-nak nevezte.
Nova kém-tevékenysége nagyon sokáig nem hozott eredményt, de ahogy közeledett a három havonta esedékes Kékhold úgy mintha az ellenség is elkezdett volna mocorogni. Sikerült kideríteni, hogy a Kékhold éjszakáján fogják tartani a lidércek a következő vacsorájukat, mindezt olyan köntösbe csomagolták, mintha tényleg csak egy átlagos fogadásról lett volna szó, de mivel a pixi már tudta, mire kell figyelni, ezért végső soron be lehetett azonosítani az eseményt.
- A nyomok tehát a következők. – fogott neki Daphne, aki most éppen egy habos-babos rózsaszín tüllruhácskában ült egy emberméretű fotel közepén, mint egy gondosan odatett játékbaba. A korábbi sérülés és hosszan tartó gyengélkedés Howe doktor műtétje után mintha meg sem történt volna. - Adott egy zöld raktár, egykori hentesüzem, ahova az áldozatokat viszik, és ahogy Nova kiderítette a vendégeket is oda hívják, így feltételezhetjük, hogy ez csak egy bejárata egy nagyobb komplexumnak. A lidércek este fognak érkezni, de az előkészületek egy ilyen eseménynél egész nap folynak, így most van a legjobb esélye a tetten érésnek. – tartott egy kis szünetet. - Gondoltam rá, hogy névtelen bejelentés alapján rájuk küldjük a hatóságokat, de tartok tőle, hogy jók a kapcsolataik a rendfenntartóknál így… Kénytelenek vagyunk magunk bizonyítékot szerezni, olyat, amit nem tudnak letagadni sem kimosdatni. Ez a hivatalos utasításom. A nem hivatalos… – széttárta az apró karjait. - Novával beszéltünk róla, ő tudja. Viszont azt mindannyiótoknak mondom, hogy a saját életeteket semmiképp se kockáztassátok. Nem éri meg, hogy bármelyikőtök ne épségben jöjjön haza, értve vagyok? – nézett rátok nagyon szigorúan. Hogy Nova megosztja-e a tervet, hogy ha megúszható a dolog, akkor tűzzétek karóra a lidércek fejét és tegyétek ki a falra, hogy így jár, aki tündéreket eszik, az az ő dolga.

Psyche: A tündérnek már tényleg sehol sem lehet nyugta.
Estrance pedig számos látványosságot kínál, kezdve az északi negyed villáin át, a fő attrakción az Akadémián és az Obszervatóriumon át egészen a nagy piacig, ahol minden kapható, mi szemnek és szájnak ingere. Most éppen valóban, a hely, ami korábban a helyi termelőknek volt a központja az Ütközés óta hemzseg a távoli helyekről érkező szerencsevadászoktól és azoktól, akik igyekeznek eladni a portékáikat, hogy még egy kicsit Estrance-ban maradhassanak, hátha majd a következő héten már megindulhat egy karaván a Peremre, hátha valaki azt mondja, hogy talált egy hatalmas lelőhelyet és a hatóságokra fittyet hányva megindulhat végre az orea-láz.
Színek, illatok és hangok kakofóniája ez, rémisztőségében szépséges és akár órákat is el lehetne itt bóklászni kóstolókat kérve a keleti és déli gyümölcsökből, a legfurcsább penészes sajtokból, vagy élvezni picit az otthon ízeit néhány Tír na nÓg-i árusnál.
De van, aki elrontsa az örömödet, ne félj.
Hiába mondta ugyanis Daphne miután megérkeztél a közösségre, hogy felőle azt teszel, amit akarsz és odamész, ahova akarsz, mert egyrészt elhitte neked, hogy politikai cselszövés áldozata lettél, másrészről viszont az sem érdekelte volna különösebben, hogyha minden igaz volna, amivel vádolnak. Hiszen ez itt a Birodalom volt, azon belül is a legközelebbi város a Peremhez. Ha itt nem lehet tiszta lappal új éltet kezdeni, akkor sehol. Még el is látott egy kis térképpel, hogy miket nézz meg feltétlenül, ha már itt vagy. Asin, hű kísérőd viszont ezt nem egészen így látta. Már többször érezted, hogy a nyomodban van, hogy árgus szemekkel figyelné minden lépésed, ha esetleg a nagy visszatérésedet tervezgetnéd és minden féle ármányt szövögetnél városnézés közben.
Az egyik zöldségespultnál látod meg az alakját, ahogy éppen feléd tart, és éppen nem is próbálja leplezni, hogy ismét az őrödnek akar szegődni. Melletted viszont áll egy férfi, nagy oldaltáskával, aki éppen élénken alkuszik az árussal. Pont tökéletes méretű, jó nagy, bőrből van, és még ha Asin látja is, valószínűleg nem nyúlna bele egy idegen táskájába, ennél remekebb búvóhelyet nem is találhatnál.
Így hát belebújsz a táskába, és amikor a férfi tovább indul a bevásárlásával még ki is pillantasz, de az éjtündér elég kitartóan követ titeket, még ha próbál is feltűnésmentes lenni. Majd a férfi hirtelen leül valahova, motor berregést hallasz… ekkor jöhetsz rá, hogy ahova kerültél egyike a híres autómobiloknak.
- Minden készen áll a vacsorához? – kérdezte egy mély, bársonyos hang, mintha mézet csorgatnának le a hátadon. Ha kipillantasz a táskából, azt rögtön meg tudod állapítani, hogy lidérc, a maga rettenetességében még szép is, de azért inkább rettenetes.
- Még be kell szereznem néhány dolgot, és a főfogások is életben vannak még. Nagyon óvatosan kell eljárni, hogy megőrizzük a húsban az orea-tartalmat, de ízletes is legyen. De ezt nyilván ön is tudja.
- Hát hogyne. Mindennek tökéletesnek kell lennie, de ön már bizonyított. Megbízunk a művészetében, hogy a legjobbat fogja nyújtani, és a testvéreink is megtapasztalhatják időnként a különbséget evés és étkezés között. – itt még a hangjából is hallatszott, hogy mosolygott.
Te pedig már sejtheted, hogy elképzelhető, hogy igencsak nagy bajban vagy, nagyobban, mintha végül Asin ér utól.
Egy ideig még a táskában zötykölődsz, előbb a kocsi, majd valami lift szerű, lépcső és folyosó, amennyire az imbolygásból meg tudod állapítani. A férfi, akié a táska még tesz-vesz egy kicsit, de utána viszont egyértelműen leteszi a táskát, és hallasz is egy ajtót becsukódni. Ha végre ki mersz nézni a táskából, akkor pedig meglátod a két faun ketrecét… Olvass tovább a helyszínért!

Moira, Hektor: Mindkettőtöknek egy kellemes éjszaka a legutolsó emléke. A tavasz már elűzte a tél csípős szeleit, mondhatni tökéletes idő van, Syvelle is a legszebb arcát mutatja az égen Adriata gyémántjaival. Talán meg is álltok gyönyörködni benne haza felé tartva. Egyikőtök sem hallja az árnyékot, ami mögétek lopózott, csupán egy szúrós szagot éreztek, majd köd és végül sötétség önti el az elméteket, a meglepetés ereje miatt küzdeni esélyetek sincs.
Egy tágas terembe tértek magatokhoz, egymás melletti, de külön-külön ketrecekben, amilyenekben a cirkuszi vadakat szokták tartani. Felállni nem tudtok benne, de kényelmesen ülni és feküdni igen. Alattatok kőpadló van, senki sem törődött azzal, hogy szalmát szórjon alátok, vagy akár egy pokrócot oda terítsen.
Ha körbenéztek a helyiségben, először a hosszú asztalok tűnhetnek fel, fémből, amit könnyű tisztítani, de kiszúrhattok egy kemencét, több tűzhelyt, és egészen nagy kondérokat is, amikben valami rotyog, illatra egyébként húsleves alaplének tűnik, de abból is a finomabb fajtának. Egyébként van rengeteg zsák, és a legváltozatosabb konyhai felszerelések. Hektor nagyon figyelmes láthat egy borszekrényt is a ketrecéből, benne nagyon változatos nedűkkel, amikben csak egy a közös: mind rendkívül drága és jó minőségű pincészetből származik. Ajtót egyet láttok a ketrecektől balra, ablak egyáltalán nincs, egyelőre ennyit tudtok megfigyelni. A konyhában egyelőre csak ti ketten vagytok.

Paksha: Talán már az is kisebb csoda számba ment, hogy egyáltalán visszajutottál Estrance-ba azok után, ami a Peremen történt veled. Hamar észrevetted viszont az új tested és a „fejlesztéseid” hátrányait is, ráadásul ilyesmivel együtt élni még talán évszázadokat, ha szerencséd van és ezt nem befolyásolta a rengeteg testi és lelki trauma, amin mostanság keresztül mentél. A kérdés rengeteg, választ viszont önmagadtól aligha fogsz találni. Szerencsére nem is kell. Estrance ad otthont ugyanis a Birodalom egyik legpatinásabb mérnököket képző intézményének, amit itt mindenki csak Akadémia néven emleget. Már az utcán járva is sokszor belebotlasz tervrajzokkal szaladgáló egyetemistákba, hallasz beszélgetéseket, ahol az Akadémiát emlegetik, a vizsgákat, a legújabb találmányokat, a fiatalabbak legtöbbje pedig arról ábrándozik, hogy még ha a családja nem is tudja fizetni, de valami kis házilag összerakott ketyeréért majd ösztöndíjat kap, és ez lesz a felemelkedés kulcsa.
Egy szó mint száz, arra elég hamar rájöhetsz, hogy ha valahol a világon tudnak neked segíteni ebben az új életben, akkor az az Akadémia lesz. Az épületet magát el sem lehet téveszteni, még az utcán szaladgáló kisgyerekek is útba tudnak igazítani. Odaérve az épület roppant méretei, a csillogó réz és bronz tetők, a kívül haladó sínek és csillék egészen letaglózók. Talán itt tanulhatott az is, aki ezt tette veled…
Befelé egészen elvegyülsz a hallgatók között, senki sem állít meg vagy néz rád furcsán még úgy sem, hogy az arcodon azért látszik, hogy tündér vagy. Páran valami cserediák programot emlegetnek.
Böngészve a nagycsarnokba kitett térképet az épületről, és hogy melyik oktatási egység hol található, az egyetlen, ami valóban relevánsnak tűnhet neked, az a „Fejlesztésügyi tanszék” közvetlenül mellette pedig az „Automaton kutató tanszék” található. Ha más nem, majd onnan tovább küldenek, végülis te magad „fejlesztés” vagy, és valószínűleg az egyetlen olyan élő elme, amelyik már valamennyire hasonlít egy olyan automatonhoz, mint amilyet az emberek évtizedek óta szeretnének létrehozni, de még nem volt meg az áttörés.
A Fejlesztésügyi tanszéken pedig amikor keresed hátha tudnál beszélni valakivel a következőknek vagy szem- és fültanúja… Olvass tovább!

JC: A munkád nagy része végülis abból áll, hogy prototípusokat tesztelj, de amikor belépsz a Fejlesztésügyi osztályra, az egyik kollegád, James Everest, akinek a legújabb felszerelést kéne a rendelkezésedre bocsájtani csak tördeli a kezét, és a száját rágja. Everestről egyébként tudod, hogy unokaöccse a professzornak, akivel sört főzöl, pedig ránézésre van vagy negyven éves, ami azért felvet kérdéseket, hogy kedves professzor barátod mégis mennyi lehet…  
- Mr. Cooper, maga ugye katona volt, annak idején? – kérdezte bizonytalanul babrálva néhány papír meg fogaskerék között. - Bocsásson meg, hogy ilyen személyes kérdéssel traktálom önt csak… Nemrég jártam a rendőrségen, és nem igazán akarnak segíteni. Az utóbbi időben bizonyára ön is észrevette mennyire nem voltam önmagam. A lányom, Lilian, hogy Vahe verje meg képes volt beleszeretni egy tündérbe, jóképű fiú, már az esküvőjüket tervezték tudja, hogy megy ez… De a fiú három hónapja eltűnt, a rendőrség nem segít, Lilian pedig az őrületbe kerget. Mindenki azt hinné, főleg egy lányos apa, hogy felültették a lányomat, de minden holmiját ott hagyta nálunk, még a papírjait is, a pénzét is, így elhiszem én is, hogy nem szökött meg. Kérdezősködtem minden felé, és más tündérek is eltűntek, pontosan három havonta. És most esedékes a következő eltűnés. Mit gondol az ön tapasztalataival… Sorozatgyilkos garázdálkodik a városban tündérekre vadászva? – kérdezte bizonytalanul. - Többen eltűntek, nem értem a rendőrség miért nem tesz semmit.
Ekkor néz a nyitott ajtó felé, és látja meg a kint álló Pakshát.
- Bocsásson meg, segíthetünk?

//Bármi kérdés van, vagy nem tiszta a dolog, tudjátok hol találtok. A következő mesélői reag legkésőbb JÖVŐHÉT SZOMBATON érkezik.//

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

Annak ellenére, hogy Jeremiah munkája gyakorlatilag fegyvertesztelés volt, igazából meglehetősen ritkán kapott új felszerelést – de ez a maga módján érthető is volt. Új találmányok nem születtek napról-napra, még úgy sem, hogy a hadiipar mindig előnyt élvezett az élet többi területével szemben a tervezőasztalokon. Az új gépek azonban mindig izgalmasok voltak, így amikor reggel egy hallgató bekopogott hozzá a Fejlesztésügyi tanszék behívójával, lelkesen végezte el a felszerelése gyors ellenőrzését, szaporán öltötte magára a szervókkal bonyolultan átszőtt egyenruháját, majd szinte futva ment a megfelelő irodába. Akitől az újdonságokat kapta, James Everest, derék férfi volt. Az öreg Lowlight professzor unokaöccse volt, de a változatosság kedvéért ő nepotizmus helyett tehetséggel szerezte a pozícióját – úgy tűnt a családban futott a dolog. Most is lelkesen köszöntötte őt Jeremiah, ahogy szokta – bár egy ideje már megfigyelte, hogy egyre kevésbé fókuszált a tudós, és néha csak a száját rágva mered a semmibe maga elé.
- Mr. Everest! Hívatott, miben segíthetek?
- Mr. Cooper, maga ugye katona volt, annak idején? – A férfi láthatóan ideges volt, és lassan, de kitartóan csökkenő hajvonala most talán még feljebb volt. Feszülten nézegette a papírokat az asztalán, láthatóan inkább csak azért, hogy elterelje a saját figyelmét valamiről.
- Igen, elég sokáig. Papíron elég jó is.
- Bocsásson meg, hogy ilyen személyes kérdéssel traktálom önt csak… Nemrég jártam a rendőrségen, és nem igazán akarnak segíteni. Az utóbbi időben bizonyára ön is észrevette mennyire nem voltam önmagam. A lányom, Lilian, hogy Vahe verje meg képes volt beleszeretni egy tündérbe, jóképű fiú, már az esküvőjüket tervezték tudja, hogy megy ez… De a fiú három hónapja eltűnt, a rendőrség nem segít, Lilian pedig az őrületbe kerget. Mindenki azt hinné, főleg egy lányos apa, hogy felültették a lányomat, de minden holmiját ott hagyta nálunk, még a papírjait is, a pénzét is, így elhiszem én is, hogy nem szökött meg. Kérdezősködtem minden felé, és más tündérek is eltűntek, pontosan három havonta. És most esedékes a következő eltűnés. Mit gondol az ön tapasztalataival… Sorozatgyilkos garázdálkodik a városban tündérekre vadászva? – Az ügy komolyabbnak hangzott, mint várta, és Jeremiah szokásos félmosolya is lejjebb hajlott. Neki soha nem volt semmilyen negatív tapasztalata tündérekkel, és talán másoknak sem, de azt hallotta kocsmai szóbeszédekben, hogy a szárnyuk pora népszerű drog.
- Sorozatgyilkos meglehet, a kényszeres pontosság az őrültek jegye. De három hónap nem kevés idő, talán kicsit nagy időköz hagyományos sorozatgyilkoshoz. A hatóságok pedig nem tesznek semmit? – Nézett most maga elé Jeremiah. Csak a regényekre tudott hagyatkozni, amit szabadidejében olvasott. A bűnügyi rejtély népszerű téma volt, és ugyan tudta, hogy a fantasztikumban vannak túlzások, néhány ismétlődő mintának igaznak kellett lennie. Aki csak hobbiból és az ölés élményéért öl, nem várna három hónapot közöttük. Everest mintha csak meg akarta volna erősíteni, rábólintott arra, amit Jeremiah utoljára mondott.
- Többen eltűntek, nem értem a rendőrség miért nem tesz semmit. – Arról nem volt ideje Jeremiah-nak újabb eszmefuttatásba kezdenie, hogy ha a hatóság tétlen, akkor vagy az elkövető protekciós, vagy az áldozatok nem ütik meg a rendészet ingerküszöbét. Everest ugyanis az ajtóra nézett, amit Jeremiah szinte biztosan bezárt maga mögött, ahogy belépett, most azonban nyitva volt. Hátrafordult ő is.
- Bocsásson meg, segíthetünk? – Az ajtóban egy kalapos, nagykabátos, jóformán tetőtől-talpig takart alacsony fazon állt, egyedül oreazöld szemei villantak különösen, ami a Scarlet Flip incidens óta akaratlanul is gyanút keltett benne. Ennek ellenére nem volt nála fegyver, ami egy kicsit legalább megnyugtatta – még ha a jó sok takarás között könnyen el is lehetett rejteni egyet. Egyelőre tehát nem tett semmit, csak érdeklődve figyelte az alakot. Az Akadémia végső soron nyilvános hely volt, bárkinek volt joga bárhol lenni az épületben.

     Blood and Wine:
     When the businessman is on the table

     Gyönyörű szép napra ébredtem, de nem tudtam kiélvezni egyetlen egy pillanatát sem. Végre jó idő volt és lehetett volna iszogatni, enni egy jót, de dolgoznom kellett. Az egy dolog amikor egy ügyfél fizetés nélkül távazoki, de amikor egy munkás nem végzi el rendesen a dolgát és még ront is a helyzeten az némi cselekvést von maga után. Ami azt illeti ez rosszabb, ha egy nemesnél tette meg ezt egy melós és aztán el is tűnik szőrén szálán. Hogy átverésről van szó, vagy közben belekeveredett valamibea az illetékes személy, az nem az én dolgom, nekem csak elő kellett volna kerítenem. Már forró nyomon voltam, tudtam, hogy nagyjából kit keresek, de idő híján voltam, mert mint kiderült, már lezsírozta a csempészekkel, hogy a fal túloldalára kerüljön és, hogy onnan hova, azt csak ő tudta. Számításaim szerint nagyjából három napom lett volna előkeríteni, ha ezalatt átjut, az már nem az én hatásköröm, bár én magam is szívesen utána mentem volna, még csak nem is jelentett volna három vagy négy napnál több csúszást. Amit tudtam elintéztem ezen a napon, csak várnom kellett, hogy valahonnan jelezzenek, hogy felbukkant a fickó. Elindultam haza fele, hogy többet ne lássanak, nehogy a célpont gyanakodni kezdjen, de sajnos már nem értem haza. Egy furcsa szag, köd, aztán semmi. Eltűntem a világ szeme elől, ahogyan mindig is akartam, de nem így és nem eképpen, de főleg nem abban a sötét sikátorban.

     Ahogy magamhoz tértem, fela kartam pattani harcra készen, aminek csak annyi eredménye lett, hogy bevertem a fejemet. Amíg a homlokomat dörzsöltem, azon morfondíroztam, hogy vajon kinek állhat szándékában engem elrabolni. Nem minthogyha meglepődtem volna ezen, számos ellenségem volt, de azok inkább a vesztemet akarták volna, mintsem elrabolni és egy állat ketrecbe zárni. Nem fájt különösebben semmim, ezért egy picit megnyugodtam, hogy talán nem hsasználták ki kiszolgáltatott helyzetemet. Nem aggódtam, de egy pillanatra átfutott az agyamon a halál gondolata. Gyorsan kellett cselekednem mielőtt bárki ideért volna. Ismét bevertem a fejem, de ezúttal kevésbé, szinte nem is fájt. Görnyedve felültem, hogy jobban lássam a terepet. Megakadt a szemem egy borszekrényen. Tudok magamra vigyázni és visszafogni vágyaimat, de hirtelen elöntöttek az érzések, hogy bizony legalább egyet innom kell azokból. Ahogy fészkelődtem, láttam, hogy nem vagyok egyedül, egy másik Faunt is ide hoztak. Szememmel továbbra is a kulcsot kerestem, hátha felakasztották valahova a közelbe, miközben pisszegni kezdtem a társamnak:
     - Psszt...! Hahó! Ébren vagy? - reméltem senki nem hall meg, de ha meg is hall legalább tárgyaló képes leszek gondoltam.

   

Blood and Wine

Nem volt könnyű kijutni a peremvidékről. Voltak pillanatok, amikor úgy érezte, hogy nem lesz képes rá, de a róka mindvégig mellette állt és bíztatta jelenlétével, egészen a város bejáratáig. Azóta eltelt jó pár nap és a fehér róka nem mutatkozott előtte. Sajnálta, de tudta, hogy nem mehet vissza. Már nincs hova. Eleget kell tennie az elhatározásának. Azonban a város túl nagynak bizonyult számára és az első napokban inkább csak a külső város részeken mert sétálgatni. Megszállt egy olcsó, lepukkant motelben, közel a kapuhoz és főzelékeken és vízen élt. Nehéz volt nyelni, beszélni, egészen odáig, hogy nem érezte magát jól már akkor sem, ha meg kellett szólalnia. Végül nem húzhatta tovább, erőt kellett vennie magán és beljebb merészkednie a városban. Nem is telt el sok idő és a szóbeszédek egyből az Akadémia felé vezették. Csak a tömeget és a kiabáló fiatalokat kellett követnie. Az épület grandiózussága félelmet keltett benne a maga természetellenes csillogásával és magasságával. Nagy levegőt vett, és mindennek ellenére beljebb "merészkedett". A mindenhonnan áradó nagyvárosi zsivaj nem csak hogy új volt számára, de zavaró is. Talán az illesztékek sajognak jobban tőle, vagy a fülei voltak túl érzékenyek a szokatlan zajra. Mindenesetre egy harcként élte meg azt az utat amíg bekeveredett a nagy falak vízhangosabb ám az utca zajától védettebb területre. Ez a belrész sem keltett benne túl kellemes hatást. A maga százhatvanvalanány centijével szinte elveszett a falak között. Kissé szédelegve eljutott egy nagy térképig és lázasan tanulmányozni kezdte azt. Olvasni lehetett róla az elveszettséget, de a céltudatos elveszettséget és talán azért sem szólították meg, mert furcsa, tetőtől talpig öltözetében zárkózott figurának nézett ki. Majd ki tudja honnan, két kicsi szórólappal a kezében jutott el a Fejlesztésügyi Tanszékre, közben azon gondolkozva, hogy vajon miért csinálja ezt magával. Nem akarja egyetlen embernek sem elmesélni, hogy fémdarabkákból áll, de más ötlet nem jutott eszébe. A hosszú folyosók és névtáblák között eljutott egy résnyire nyitott ajtóig, ahonnan zaj szűrődött ki. Még egyszer leszidta magát, amiért ilyen elővigyázatlan ostobaságot készül tenni, majd bekopogott.
Semmi válasz.
Túl halk volt? Vastag a fa ajtó és elnyelte a kopogását? Nincsenek bent? Benyitott. Két ember beszélgetett. Egy negyven körüli és egy fiatalabb, magas izmos alkat. Tündérek eltűnése és vegyes házasság volt a téma. Összeráncolta a szemöldökét haragosan. És Nina egy ilyen helyre vágyot! Már ott tartott, hogy újra felemeli a kezét és bekopog immár a nyitott ajtón, de a beszélgetők megállították benne. Leengedte a kezét és megköszörülte a torkát beszédre készülve, ami aztán emlékeztette a két kis fogaskerékre az állkapcsában, amik kis zümmögéssel beindulnak amint szóra nyitja a száját. Ingerült siettséggel felemelte a kezét, hogy várjanak, közben bólogatott, hogy "igen igen, segíthetnek". Ha mást nem, útba igazítani.
Bal kezéből - fehér pamut kesztyűt viselt - átvette jobbjába az Automaton Tanszékről szóló kis szórólapokat és kutatni kezdett a ballonkabát zsebében. Szürke hajós sapka városi verziója volt a fején félre billentve, mert utazás közben zavarta ahogy a szemébe lóg a pereme. A ballonkabáttal megegyező színű barna nadrágot viselt, ami kissé bő volt rá, de a madzagok amivel meghúzta az övénél, nem látszottak. Összességében nézve kicsit szegényes de nett hatást keltett. Minden patyolattiszta volt rajta, még a mosópor szagát is érezni lehetett rajta.
Nem telt bele sok idő előhúzott egy kis noteszt és a világ legvastagabb ceruzáját. A noteszt a jobbjába tette és ballal sietve pár szót felírt. Kitépte, és a magas kék szemű felé nyújtotta moderált lelkesedéssel. Ha átvette tőle az írást a másik, akkor kis hümmögés után egy újabb oldalra írt pár szócskát, és azt is kitépte, majd az öreg felé nyújtotta. Ha megdöbbennek a többiek, vagy a várakozás hosszabbra nyúlik, halvány, várakozó mosollyal vár előttük.

eggyes lapocska:

kettes lapocska:

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Valahogy mostanában szokásommá vált egy ablak mellett, a falnak dőlve ácsorogni minden nyomasztó beszélgetés alatt, mintha a karnyújtásnyira lévő menekülőút valahogy megnyugatott volna. Így álltam Decima kunyhójában is, és most a követség tárgyalójában is ezt a helyet foglaltam el. Daphne szokás szerint teljesen indokolatlanul foglalt el egy egész karosszéket egymaga, és ahogy a habcsók ruhájában kannibálok holdfényes szeánszáról beszélt az teljessé tette a bizarr összképet. Legszívesebben nem foglalkoztam volna ezzel az egész Gourmet üggyel, de ez már nem volt opció. Én tapostam ki Bertoldból az információt, és bár azóta már kipárolgott belőlem az irreális harag, azért még az én gyomrom sem viselte volna jól, ha ezek odakint tovább folytatják a tündérevést.
És folytatták, ez nem volt kétséges.
- Tehát ha jól értem, a hivatalos terv szerint nem akarunk leszámolni velük, csak tönkretenni az inkognitójukat. - mondtam Daphne összefoglalója után. Legalább is én ezt szűrtem le a dologból, nekünk csak olyan állapotot kellett létrehoznunk, ahol a törvény vaskeze nem tudja a tökeit vakarni és kénytelen csinálni valamit. Hivatalosan. A nem hivatalos utasításról, amit apró tábornokunk adott csak benyomásaim voltak, de el tudtam képzelni. Ennek ellenére akartam valaki szájából hallani, így várakozóan néztem Nova Prismblossomra.
Az ő létezéséről csak azóta tudtam, hogy Daphne kis híján belehalt a családlátogatásba, a nyomát viszont azóta mindenhol felfedeztem - főleg a cselédség rémtörténeteiben. Viszont megtanultam, hogy Daphne családjában mindenki fegyverként használta a megítélését, Nova pedig a nővérénél is élesebbre fente a saját szemtelenségét. Szóval neki sem adtam meg az örömöt, hogy engedjem felbosszantani magam.
Adam Morava felvetésére megráztam a fejem.
- Pont ugyanazért nem kérhetünk támogatást a rendfenntartóktól, amiért nem tehetünk névtelen feljelentést sem. Ha vannak kapcsolataik, és lidérceknek ez sajnos valószínű, azonnal rájönnek, hogy valaki kompromittálta a szokásos találkahelyüket és pillanatok alatt eltűnnek.
A másik javaslat viszont, ha jól értelmeztem a szépfiú vigyorát már ennél sokkal kézenfekvőbb volt. Nem tudom hányan tudtak róla, hogy a cirkuszi akrobata bőre alatt egy tömegek lemészárlására képes vadállat rejtőzött, a szó legszorosabb értelmében, de talán nem jelentett gondot neki néhány lidérc. Csak épp fogalmunk sem volt, mennyit jelentett a néhány.
- Mivel a gyülekezőhelyükön és az időponton kívül nem tudunk róluk semmit, se a létszámukat, se a védelmüket, semmit, talán a legjobb az lenne, ha felderítjük a helyet. Viszont én nem sétálhatok oda be, ha nem is csak lidércek dolgoznak ott, faunok biztos nem. Én ott a menü része lennék, nem a konyháé.
Szóval vagy rábíztam a dolgot Adamre és Novára, vagy valahogy meg kellett oldanom, hogy ne higgyenek tündérnek. Egyikhez sem fűlött a fogam igazán, de ez egy ilyen ügy volt.

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

Egyáltalán nem akartam részt venni ebben, tündérevő lidércek, akiknek konkrétan egyetlen falat és nagyobb nyelés lennék, de mit tesz a testvéri szeretet?
Mégsem hagyhatom magára az Óriáskövetet egy ilyen problémával és illene úgy tennem, mintha faji imádatból nagyméretű társaim életéért simán beáldoznám a sajátom.
Komoly arccal, mély bólogatással érkezem, valami szentnek érzem magam, ott egy apró, illúzió glória a fejem felett, ahogy beszállok, némi csillámpor mélán pereg flitteres ruhámról, még az előző esti fellépés hordaléka.
Lidércek után leskelődni persze nem ebben mentem, akkor átváltottam valami szemérmetlenül póriasra, csinos volt a maga nemében, de hozzám mérten visszafogott. Persze minden kilesett infót leadtam már az én drága nővéremnek, kék holdról, nevekről, roppant büszke tartással, persze hogy a világon nincs olyan sápadt barom, aki istenigazából alám tudna pörkölni.
Daphne annyira elragadó, hogy nincs szívem homályosítani fényét a jelenlétemmel, így beleülök egy közeli porcelán pásztorlányka kerámiaszobor ölébe. Abban viszont rendesen szétfolyok, bár kissé hideg és kemény a felülete, mivel nagyon sokszor elhangzik a nevem és biztosan MINDENKI rám figyel majd kellő megjelenést kell választanom.
Minden Novánál apró, önelégült mosoly suhan át arcomon, hiszen szerves részét képezem a tervnek, mint elsődleges kém, remélem ez a Moros nevű illető majd megtisztel valami jelentőségteljes szemöldökráncolással.
Adamra már nem haragszom, de azért bőbeszédűen kifejtettem neki, mennyire rosszul esett (még ha férfiasabb szavakat is használtam és benne volt, hogy anyád) hogy nem szólt Daphne sérüléséről, sajnos ismerte a gyenge pontom és az a temérdek mennyiségű szesz, ami neki korty, nekem többnapi róka, végül meggyőzött, hogy ő a legjobb barátom.
Daphne rövid beszámolója után hallgatok, ki milyen ötletet szűr ki pixiszavai nyomán, tekintetem a beszivárgásról beszélő Adamról nővérkém személyes titkára felé siklik, lassú, elemző hümmögésem aztán megszakítja egy vehemensebb felkiáltás.
-Az emberek korruptak és gondoljunk csak bele hogyan hívják a rendfenntartó szervet Estranceban! Lidérc likvidátorok, pont nem saját fajtársaik szórakozásába fognak belerondítani, illetve biztos vannak “embereik” az “igazságszolgáltatás” berkeiben. El kell őket kapnunk, aztán a fejüket falakra tűzni elrettentésül. Így jár minden tündérevő kannibál! Fejben már megvan a betűtípus, csak a lidércek vére hiányzik.
Okfejtésem nyomán Daphne faunja is kifejti diplomatikus véleményét, sokkal szofisztikáltabb formában nálam, nem is mondtam még le róla, hogy alá vessem az elég jó vagy-e tiszteletbeli Prismblossomnak próbának.
Elgondolkodva nézek rá, elképzelek egy almát a szájában, persze rossz vicc, de bejátszom, csak a poén kedvéért, aztán majd hamar lelövöm, nem tenném kockára a faunszerűtlen selyemfiúja életét.
-Te pont azért lennél érdekes beépített táplálék, mert rádvetnék magukat. Úgy értem csali. Persze egy lidérc lenne a legkézenfekvőbb, de mint tudjuk azok nem jönnek a közelembe.
Forgatom meg szemem, bankrabláskor is összeszólalkoztam eggyel, annyira megijedt, hogy még csak részesedni se jött el.
-De természetesen nem bánjuk Morcot, megvédem, ne aggódj!
Kacsintok Daphnera, Morosnak pedig küldök egy kifejezetten undorító cuppanósat. Sokan néznek eleinte ferde hajlamúnak, a csillogó ruhák és feltűnő viselkedés miatt, amíg rá nem jönnek csöcs és nő megszállottságomra.

× Blood and wine ×

Moira, a kettes számú főétel

----------------- :O: -----------------

Kevés azon éjszakák száma, amelyek elégedettséggel tölthetnének el. Mostanság legalább is. Mióta Moros kiszedett a sittről, mintha állandóan magamon érezném a pillantásait. Ha közvetlenül nem is az ő szemén át. Mérget mernék venni rá, hogy figyeltet valakivel, de vesszek meg, ha ettől jókislánnyá változom.
Azonban ez az éj valahogy más volt. Úszott valami kellemes, bizsergető érzés a levegőben. Meg merem kockáztatni, hogy már-már boldogság érzés kúszott fel a gerincem mentén. A bárban most tökéletes közönség foglalt helyet, tapsoltak és szórták a pénzt. Ilyenkor nekünk is bőkezűbben. Ez mindig pluszt jelentett. Ettől vidámabban énekeltem, a dalok is valahogy pergőbbé váltak, és mintha mindenki csillagként ragyogott volna. Az egész társaság egyetlen hatalmas masszaként hullámzott, nyögött és vonaglott. A bőség éjszakája volt ez, és el is döntöttem magamban, hogy ezen az éjjelen nem keresek magamnak fölösleges kalandot. Minek is mennék a csendes „tév”-útjaimra, ha megkapok mindent itt?
Így hát hajnaltájban hazafelé vettem az irányt a megszokott útvonalamon, semmitől sem tartva, gondtalanul és örömmel. Most még Moros „szemével” sem törődtem, csak az járt az eszembe, mire is költsem majd el a megszerzett aranyakat. Talán ez az önfeledt lófrálás a hajnali félhomályban adott lehetőséget arra, hogy ismeretlen támadóm a hátam mögé osonhasson. Nem vettem észre. Már csak akkor észleltem, amikor szorosan megérkezett a hátamba, egyik karjával átkarolt, lefogva így karjaimat, a másik kezével pedig valami büdös vackot nyomott az orromra.
Kiabálni akartam, meg a bal patámmal jól sípcsonton rúgni. De mindez már csak lázálom volt, ahogy öntudatom lángja ellobbant.

Valahol a tudatom peremén az első érzékelésem a hideg és kemény volt. Borzongás fut rajtam végig, fázom. Már észlelem azt is, hogy valami keményen fekszem, és mintha zúgó vízesés zaján át hangfoszlányok érnének el hozzám a távolból.
„Psszt…! Hahó! Ébren vagy?”
-Már igen…
Nyögök fel, és először a szemeimet nyitom ki. Próbálok fókuszálni, hamarosan sikerül is.
-Hol a büdös francban vagyok?  Mi…?
Ekkor pillantom meg a másikat. Ketrecek rácsai választanak el bennünket. Felülök, és újra végig mérem, már amennyire tudom ebben a félig ülő, félig fekvő, félig guggoló helyzetben.
-Moira vagyok. És te ki vagy? Hol vagyunk?
Kérdezek vissza most már határozottan, és újra körül nézek magam körül. A kalitkának nincs alja, és az ötlik fel bennem, hogy…
-Hogy lehet innen kijutni?
Féltérdre emelem magam, majd úgy állok fel, hogy derékban előre hajolok. Hátamat a felső rácsoknak feszítem, és minden erőmet beleadom… Hátha odébb tudom tolni, lökni, kicsit emelni az egész börtönömet. Talán elfelejtették lerögzíteni…

x Blood and Wine x

The best things come in small packages

Blood and Wine

Nova, Adam, Moros: Daphne csak egy lapos pillantást küldött Nova felé, mind arra reagálva, hogy ne aggódjon, meg arra is, hogy küldött egy cuppanós puszit Moros felé. Értette a provokációt, de jelen pillanatban fontosabb dolga is volt, minthogy részt vegyen benne.
- Az inkognitó tönkretétele egy dolog, bizonyíték kell az ott folyó tevékenységekre, hogy ne söpörhessék le az asztalról. – pontosította a hivatalos parancsot a faunnak. De végülis elhangzott a nem hivatalos is Nova szájából. - Bármi mást csak akkor tegyetek, ha egészen biztosak vagytok benne, hogy nem lehet majd visszakövetni hozzátok, vagy a követséghez. Tehát se nyomot nem hagyhattok magatok után, de szemtanút, aki esetleg beköphet titeket, mert az olyan botrányt kavarhat, amit nem biztos, hogy képes lennék elsimítani. Nem mondom, hogy lehetetlen lenne, de jobb nem kockáztatni. Ezen kívül szabad kezet kaptok, de ha elfogadtok egy tanácsot, a Fal északi felére tűzzétek a fejeket, ott ütne a legnagyobbat.
Mosolyodott el a kis pixi egészen ádázul.
A terv kifundálása és az elkezdése rajtatok múlik.

Moira, Hektor, Psyche: Bár az ötlet jó, ha jobban megvizsgáljátok a ketrecet, akkor látjátok, hogy mintha egészen úgy készült volna, hogy faunokat is kordában tudjon tartani. Volt rajtuk ajtó, amit egy-egy nagy vaslakat zárt le, és bizony hozzá volt rögzítve a padlóhoz, így Moira próbálkozása, hogy felemelje az egész ketrecet hiábavaló.
Psyche ha körbenéz a ketrecektől jobbra van egy ajtó, rajta pedig van egy retesz is, amit el lehet húzni, és azon a résen egyébként akár még ki is férhet. Ezen kívül nincs ablaka a helyiségnek, szinte biztos, hogy a föld alatt vagytok, és nem látsz semmi más kijutási lehetőséget sem.
Egyébként a konyhában minden van, ami egy konyhába kell, nagyon jól felszerelt alapanyagok és eszközök ügyében is, illetve a tűz is be van gyújtva az alaplé alatt, szóval eszközökből nincs hiány. A padló kőből van, de az otthonosság kedvéért leterítettek pár szőnyeget is.

Paksha, JC: Az öreg elvette a papírost, amit Paksha átnyújtott neki. Igazából rövid volt az üzenet, de a tekintetében mintha remény csillant volna.
- Igen? Tudna segíteni? Az igazán nagyszerű lenne uram, látom, hogy ön is tündérféle, csak nem eltűnt valakije önnek is? – szegényen látszott, hogy próbált minden szalmaszálba belekapaszkodni. Majd visszafordult JC-hez.
- Nem, semmit nem tesz a rendőrség és ez igen aggasztó. Bár lehet egy sorozatgyilkoshoz tényleg ritka, csak azért gondoltam mert mindig Kékhold környékén történik, mint amilyen most is lesz, aztán tudják, az ember minden féle ostoba könyvet elolvas, mostanában nagyon népszerűek ezek a krimik, és hát abban is sokszor vannak rituális dolgok. De persze lehet csak én látok rémeket, ez az egész ügy az idegimre megy már. – sóhajtott fel. - De ha tudnának segíteni, utána nézni a dolgoknak… A lányom a teljes hozományát felajánlotta, csak tudjon meg valamit a vőlegénye sorsáról. – nézett ismét rátok reménykedően.

//Még egyszer köszönöm szépen a lelkesedéseteket, elképesztően sok energiát adtatok nekem, nagyon jók vagytok! A reagsorrendet NEM kötelező tartani, csak annyiban, hogy mindenki 1x írjon 1 körben. Plussz amit ti logikusnak éreztek persze, de inkább borítsátok meg a sorrendet, minthogy ne írjatok a körben csak azért mert az utolsó pillanatig vártok valakire. Nem gondolom, hogy ilyen lenne, csak gondoltam mint általános irányadás azért leírom.
Bármi kérdés van, vagy nem tiszta a dolog, tudjátok hol találtok. A következő mesélői reag legkésőbb JÖVŐHÉT SZOMBATON (május 6.) érkezik, de ha előbb írtok, akkor igyekezni fogok én is előbb írni.//

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

Jeremiah kétes óvatossággal vette át a papírt a különös alaktól. Értetlenül kapkodta a tekintetét az illető és a cetli között, míg végül elolvasta azt. Végső soron nem volt udvariatlan, bár nem értette, hogy miért nem beszél. Talán nem tud? A nyelvet ismernie kell, máskülönben írni se tudott volna. A jegyzet tartalma szerint Paksha gépészt keresett. Az ő nem volt, de jó helyen járt. Több és jobb gépészt keresve sem találhatott volna. Gondolataiból Everest lelkesedése rántotta vissza, aki szintén kapott egy papírost.
- Igen? Tudna segíteni? Az igazán nagyszerű lenne uram, látom, hogy ön is tündérféle, csak nem eltűnt valakije önnek is? – A kutató megjegyzésére ismét szemügyre vette Pakshát. Amennyi kilátszott belőle, az alapján könnyen lehetett tündér is – a vonásai nem emlékeztették semmire, amit látott eddig Estrance-ban vagy Sinarin-ben a képzése alatt, de egyértelműen nem volt tündérszakértő. Feltehetően Everest professzor legalább a családi vonatkozás miatt többet tudhatott. Pár másodpercnyi szünet után ismét Jeremiah-hoz fordult Everest, és folytatta a fejtegetését, reagálva a korábbi megjegyzéseire is.
- Nem, semmit nem tesz a rendőrség és ez igen aggasztó. Bár lehet egy sorozatgyilkoshoz tényleg ritka, csak azért gondoltam mert mindig Kékhold környékén történik, mint amilyen most is lesz, aztán tudják, az ember minden féle ostoba könyvet elolvas, mostanában nagyon népszerűek ezek a krimik, és hát abban is sokszor vannak rituális dolgok. De persze lehet csak én látok rémeket, ez az egész ügy az idegimre megy már.
A veterán némi önkontrollal elnyomta a lelkesedését, hogy még az oktatói körökben is van, aki annyira szereti a regényeket, mint ő. Egyáltalán nem volt ideje annak, hogy a kedvenceiről kérdezze a férfit, de azért magának megjegyezte, hogy beszéljen majd vele erről később. Most fókuszálnia kellett, és átgondolta, amit az imént mondott a tudós. Kékhold környékén. Amennyire vallásos volt az asztrológia a világban, ebben biztosak is lehettek. Ha pedig csak most lesz Kékhold, még lehet, hogy van idejük megtalálni és kimenteni Everest leendő vejét – már amennyiben az utóbbi szükséges, és nem csak eltévedt valahol.
- De ha tudnának segíteni, utána nézni a dolgoknak… A lányom a teljes hozományát felajánlotta, csak tudjon meg valamit a vőlegénye sorsáról. – Erre Jeremiah felemelte a kezét, hogy megállásra intse ismerősét. Jobban kedvelte őt és a nagybátyját annál, sem hogy pénzért segítene neki egy ennyire kellemetlen ügyben. Az öreg Lowlight mindig segítőkész volt, bármi ügyes-bajos gondja akadt a vezetőséggel neki, így nem is kellett nagyon ösztökélni őt.
- Tartsa meg a hozományt Everest kisasszony, mert még szüksége lesz rá. Megkeressük hozzá a vőlegényt is. – Mondta, majd a jövevényre nézett. Szó szerint semmit nem tudott leolvasni az alkatáról – a magassága nem számított, ezt már a katonaságban megtanulta. Ha valaki alacsony és fürge, annak talán előnye is van közelharcban. Arról nem is beszélve, hogy a lőfegyverek korában mindegy is a fizikum. – Vagyis, én megyek az biztos. Paksha, ugye? Everest professzor kiváló gépész, a nagybátjya meg méginkább. Kevés ember van, aki többet tud arról, hogy hogy lehet oreát tenni gépbe úgy, hogy az életre keljen tőle. Biztos vagyok benne, hogy ha besegítesz a dologban, ők is készségesek lesznek. Nekem meg elég, ha adnak valami érdekeset kipróbálásra. – Biccentett Everest felé. Hazudott volna, ha azt mondja, hogy nem élvezi a fegyvertesztelői munkáját. A fegyverek forrása pedig Everest volt. Szóval a becsületen túl némi öncél is vezérelte Jeremiah-t, de ezt se magának, se másnak nem ismerte volna be.
- Ha viszont velem jössz, és tényleg kiderül, hogy valami sorozatgyilkos vagy őrült vagy ilyesmi az eltűnések háttere, akkor nem garantálom, hogy a biztonságodra száz százalékban fogok tudni ügyelni. Arról nem is beszélve, hogy magam körül mindenkire veszélyes lehetek, ha rossz helyen találnak el. Elboldogulsz odakint, ha harcra kerül a sor? – Nézett végig Pakshán. – Ha nem az se baj, akkor majd megoldjuk, hogy távol maradj a veszélytől. Ha más nem még egy pár szem is nagy segítség lehet. Az én nevem egyébként Jeremiah. Jeremiah Cooper. – Mondta, majd barátságosan kezet nyújtott az illetőnek. Minthogy Everest végezte a dolgai a kalibrálását, most is teljes menetfelszerelésben volt. Komoly aggodalma volt, hogy a mozgássegítő szervók kárt okoznak az emberekben, amikor így kezet ráz valakivel, úgyhogy most is remélni tudta csak, hogy véletlenül sem szorította meg a másik kezét – már amennyiben az elfogadta az övét.

     
       Blood and Wine:
       When the businessman is on the table

- A nevem Hektor. Hektor Dunn. Legalább is ezen a néven ismernek. Örülök a találkozásnak még ha ennyire rossz körülmények között történik is. - válaszoltam neki barátságosan, próblva javítani a helyzeten. Legalább is az e gyik rabtól akivel találkoztam ezt tanultam el, de azért reményeim szerint én egy kicsit jobban végzem, mint ő...
 
       De mielőtt válaszolni tudtam volna Moirának a második kérdésére, aki a ketrecet emgpróbálta felemelni, a gyümölcsök közül kimászott valaki. Egy alig húsz centiméter magas pixi. Furcsa volt látni egyet élőben, szabadon, a legtöbb amit láttam ketrecbe volt zárva, néhányan elhunytak. A sors fintora volt, hogy egy olyan valaki mentsen meg, aki számomra sokkal inkább kereskedelmi árucikk, még akkor is, ha nem akartam rá így gondolni. Sajnos ezzel nem tudtam mit kezdni, régen el kellett vágnom magam attól, hogy bármi empátiát érezzek mások iránt. Ha néhányat szabadjára tudtam engedni, örültem neki, de amikor egyiküket én temettem el, felhagytam a dologgal. Túl kockázatossá vált és nem is érte meg foglalkozni ezzel. Ezért is vállalkoztam arra amire, hogy végre ezt az undorító rendszert meg lehessen dönteni. Nem mintha ezen a dolgon változtathatnék, de talán valamit tehetek.

       Nem értettem miért emeli ki az egyértelműt, hogy ki kéne szabadulnunk és jutnunk. Igen meglepne, ha ez egy különös módon történő invitálás lenne, nem pedig az, hogy minket készülnek éppen megfőzni és megenni. De nem sokat törődtem vele, inkább csak feltettem egy egyszerű kérdést:
- Látsz esetleg bármi olyan tárgyat, ami segíthet nekünk kijutni a ketrecből? kulcsok, vagy esetleg olyan tárgyak amik kemények vagy keményebbek ennél a kterecnél? Amit esetleg el tudsz hozni nekem... - kérdeztem a tündértől.

     

× Blood and Wine ×

Moira, a kettes számú főétel

----------------- :O: -----------------

Nagyon-nagyon gyorsan szükségem lenne ezer meg egy dologra. Egy darura, ami leemeli rólam a rácsot, vagy egy óriás medvére, aki kitépheti a földből a rögzítőket, vagy…
Ne ábrándozzak. A kiutat egyedül én tehetem szabaddá magamnak. Ez mindig is így volt. De most…
Lendületből felkenődök a ketrec tetejére, a rácsok véraláfutásos nyomokat hagynak a bőröm felszínén. Ezt még nem tudom, csak érzem, ahogy belém nyomódnak, és hála faun létemnek, na meg az erősítő medálomnak, nem törik ripityára a bordáimat. Csak a szuszt szorítják ki belőlem. De sajnos semmi más eredménye nincs az erőszaknak. Újra rá kell jönnöm, hogy az erőszak nem vezet előre, semmire sem jutok általa. Dühösen rogyok a kövezetre, kapkodok levegő után.
-A rossebb…
Ez az a pillanat melyben változik a világ. A szomszéd ketrecben raboskodó nevére csak biccentek, én koránt sem örülök a találkozásnak. Mert akkor nem lennék itt. Annyiban viszont még is, hogy nem egyedül kell megoldást találnom a helyzetre, vagyunk rá ketten. Vagyis nem. Hárman, mert a friss gyümölcsök és zöldségek halmai alól egy pixi tűnik elő.
-Hát ez meg…?
Hogy kerül ide? Mondjuk, örülök, hogy itt van. A szóáradatának már kevésbé, de végül is igazat beszél. Ki kell jutnunk innen, még pedig azonnal.
-Nem kell nehéz. –Szúrok közbe gyorsan, csak hogy ne használjunk el felesleges időt.- Egy-két nagyobb tű, hajtű ilyesmi, ami vékony és hosszú, és esetleg hajlítható.
Remélem a kicsi elérti a szavaimat. Hektorra pillantok.
-Hektor… Erővel nem megyünk sokra. Kemény a rács, hidd el nekem. A nehezebb szerszámokat, amivel kezdeni tudnál bármit is, el sem bírja. –Tapogatom végig az oldalamat, nem kicsit fájnak a bordáim. Remélem ez a szökésnél nem lesz akadály.- Ki bírom nyitni a lakatot… elvileg.
Teszem még hozzá, fintorogva egyet, mint aki nem teljesen biztos a dolgában. Pedig csak nem akarom egészen az orruk hegyére kötni, hogy tolvaj vagyok. Főleg azért nem, mert mekkora blamázs lenne már, ha mell döngetve sülnék fel a zárnyitással.

~ Blood and Wine ~

Hát mindkettejüknek odaadta a lapocskákat, majd elgondolkodott azon, hogy nem fogják e mondjuk tolakodónak tartani, elvégre csak odakerült a semmiből és csak úgy kijelenti, hogy tud segíteni. Sőt! Nem csak, hogy fura, amit művelt, még akár gyanús is lehet, hogy miért is tudna egyáltalán segíteni nekik? Mit tudhat, amit ők nem? A végén még magára varr valamit, amiről nem tehet és hát amennyi tapasztalata van az emberekről, el tudja képzelni azt is, hogy minden bizonyíték híján rá is verjék az egészet. Aztán halványan megrázta a fejét. Emlékeztetnie kellett magát arra, hogy nem minden ember ugyanolyan, ahogy nem minden tündér nemes lelkű szent. Bár a magas alak gyanakvó hallgatása nem segítette a helyzetében, sosem gondolta volna, hogy ennyire elsöprő lelkesedést kap az öregebbtől. Zavartan kapta a fejét a férfi felé és tágra nyílt szemekkel hallgatta a szó áradatot. A kérdésre azonban, miszerint segítene-e, egy nagyon határozott és jól látható bólintással felelt. Nem tudják, de ő is keres valakit és minden érdekeli, ami tündérekkel egybe köthető. Ha nem is ezen a helyen fogja megtalálni az ő Nináját, talán szerezhet valami nyomot, amin végül elindulhat. Megfáradtan roppantott a nyakán egyet, miközben szótlanul de nagyon figyelmesen követte a beszélgetést. A Kékhold kifejezés ismerősnek hangzott, de nem tudta eldönteni, hogy csak egy régi gyerek dalban hallotta e vagy valóban hasznos információ bujkál az emlékei között, így hallgatott a dologról. Végül a magas férfi is megszólalt. Fel volt készülve az elutasításra. Ő ezt tette volna a másik helyében. Mások szemében nemcsak kívülállónak kell lennie, hanem tündérnek is, ami egyértelmű különbség kettejük között. Azt latolgatta, hogy hogyan dumálja bele mégis magát az akcióba. Eszébe jutott a cserediák program, amit odafele úton halott a diákoktól. Tündér cserediák és fém mágiában specializálódott.... ennek legalább a fele igaz. Aztán újra zavarba ejtette a két idegen nyíltsága és befogadó hozzáállása. Ez csakis két dolgot jelenthetett. Vagy annyira kétségbeesettek, hogy gyakorlatilag bárkinek a segítségét elfogadják, ami a kis beszélgetésük alapján nem is lehet messze az igazságtól, vagy annyira erősek, hogy nem tartják hátránynak azt sem, ha egy potenciális probléma forrás, vagy egyenesen szabotőr kerül közéjük. Ez utóbbit sem lehetett teljesen kizárni, ahogy a várost és az egyetemet elnézte. Ha azonban olyan magabiztosak, hogy az ellenséget inkább magukhoz közel tartják, mint távol, akkor neki is tartania kell attól, hogy ez egy csapda is lehet, és ő éppen belesétál. A kis szórólapot gyűrögetve nézett maga elé, amikor a nevét hallotta. Bólintott, majd újra elővette a noteszt. Ezúttal nem írt semmit rá, hanem lapozni kezdett el benne és megtalálva a keresett oldalt, a kék szemű felé tartotta. Most nem tépte ki a lapot, hanem megvárta, hogy onnan olvassa el a másik amit üzenni szeretne neki.

keresett oldal:

Amikor megkapta a nevet, bólintott és nem akasztotta meg a másik gondolatmenetét mással utána. Nem tudta, hogy a siettség nélkül is megtudta volna Jeremiah nevét. Ezek után elraktározta azt is, hogy az Egyetemen az emberek tegeződnek, tehát kell írnia tegeződő verziókat is a mondataiból. Azonban ahogyan hallgatta a másikat úgy kezdett a tisztelet felébredni, majd egyre erősebbé formálódni benne. Először is, csak abból, hogy gépész után érdeklődött és a kezében szorongatott automaton szórólapról kitalálta, hogy élőlény és fém keveredéséről akar beszélni valakivel, óriási hatást keltett a tündérben. Másodszor pedig amit elárult magáról a férfi, beváltotta Paksha szemében azon elképzeléseit, miszerint Enstrance emberei nem mindennapi lények. Lágyan eltátotta a száját közben. Hát persze! Miért is gondolta, hogy ő lehet az egyetlen, akivel ez az átalakulás megtörtént? Ez az ember úgy áll előtte, mintha semmi nem történt volna, pedig szó szerint csövek állnak ki a testéből! Vele ellentétben ő itt takargatja magát, mint egy kisgyerek, és biztosan látszott rajta az is, hogy mennyire fészkelődik egy helyben.
Paksha gondolatai nem egészen voltak párhuzamban az igazsággal ugyan, azért abban igaza volt, hogy egynél többször húzta hátra a vállait, mintha ki akarná roppantani, de sikertelenül. Miután a férfi befejezte amit mondani akart, ő következett. Egyetértően bólogatott a férfi szavaira, és próbált mosolyogni a lehető legmegnyugtatóbb arckifejezésével, azonban egyvalami nem hagyta nyugodni. Lázasan írni kezdett azzal a nagyon vastag ceruzájával.

lázas írás:

Elgondolkodott azon, hogy megkérdezze mennyire fájnak az ő illesztékei, de lenyelte a kérdést. Ő sem szívesen felelne erre a kérdésre. Ráadásul azért még nem volt túl azon a gondolaton sem, hogy talán Jeremiah azért engedi magukkal, hogy “lebuktassa”, és a “sorozatgyilkos” meg “őrült valamik” kiderülése alatt róla beszélt végig.

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Nova Prismblossom nem hasonlított annyira a nővérére, mint elsőre tűnt. A közös kedvtelésükön kívül, ami a náluk nagyobb termetű lények zavarba hozásából állt, Nova sokkal harsányabb és kaotikusabb volt, mint a megfontolt és minden szavát megfelelő szögbe igazító Daphne. Ezen kívül a tehetségével sem kérkedett annyira, legalább is apró főnököm a helyében mér kétszer felajánlotta volna, hogy akár pixivé is változtat, ha kell. De ő nem jöhetett velünk. Ha valami történt volna Estrance tündér nagykövetével, annak kifejezetten súlyos ára lett volna minden irányból - és az, hogy ennek most kifejezetten örültem nyilvánvalóan a fejlődő képességemet mutatta a politikai hálók átlátására. Semmi mást.
- A csali szereppel elkéstünk, Mr. Prismblossom. A Kékhold ma éjszaka van, az áldozatokat pedig általában sötétedés után gyűjtik be, tehát a legutolsó kör tegnap éjszaka történt. Most már pusztán a vendégsereget várják.
Pedig azon kívül, hogy égbekiáltóan nagy őrültség volt, tervként talán megállta volna a helyét. Elfogatni magam, bravúrosan kiszabadulni, belülről bizonyítékot szerezni és kifelé menet felgyújtani az egész épületet, aztán zsebre dugott kézzel elsétálni, mint egy kalandregényben. Csak rengeteg pontján akadhatott meg, akkor pedig ott maradtam - szó szerint - a főzőedényben.
- Kivéve... - egy pillanatra elgondolkoztam, közben egy ujjal fel-alá masszírozva az orrnyergemet. Rossz szokás volt, de nem tudtam levetkőzni. - ... kivéve, ha kicsit megbolondítjuk a színdarabot. Ha Mister... Ha Adam jelentkezik ott, ahol Bertoldnak is kellett volna, miszerint meghozta az este főfogását, akkor egyszerre hárman is belóghatunk. Hogy odabent mit tudunk csinálni, az rögtönzés kérdése.
Ha nem vágták el azonnal a torkom és dobtak egy hentesbárd alá, bíztam a saját képességeimben annyira, hogy megoldjak bármilyen felmerülő szituációt. A kocsmában egyébként is azt mondták, hogy pixikre és fénytündérekre utaztak főleg, nem faunokra. És egyébként sem találkoztak még hozzám hasonló faunnal.

x Blood and Wine x

The best things come in small packages

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

Egyetlen pillanatra roppant komolyan vettem, ahogy Daphnera pillantottam, hiszen nem hagyhattunk szemtanúkat, vagy keverhettem bajba, bármi van. Ekkor tényleg nagyon elszántan pislogtam rá, felhagyva Moros cuppogós provokálásával, vagy idétlen tervek kiagyalásával.
Kár, hogy a csali ebben az esetben nem jöhet szóba, pedig megnéztem volna fauntalan faununk almával a szájában, vagy hogy mennyire egyenesedik ki görbe szemöldöke, ha történetesen megmentem, mert nyilván.
Ölembe ejtettem tétlen kezeim úgy figyeltem felváltva az okosak nagy terveire. Morosé tetszett, én bejuthattam bármelyikük zsebében is, ha véletlenül megoldhatatlan lenne a külső behatolás, de Adam felvetése elgondolkodtatott. Ugyan nem hiszem, hogy a pixi alvilágot zárták volna oda (különben is az egy személyben én vagyok) és igenis legyen annyi faji összetartozás bennük, hogy nem vamzerkodnak, de ha csak rajtam múlt…
-Tudom álcázni Morcos titkár Urat, aminek csak szeretné, akár hölgynek is, úgy biztosan nem jönnek rá kicsoda ő, bár ha harcolnom kell az illúzió megtörhet. De ha az a kérdés, zsaroljam meg a fogva tartott, majd kiszabadított tündéreket, természetesen az is opció. Viszont sajnos tartok tőle, hogy a maradék szemtanú, akár embereket vontak a lidércek a dolgoba, akár ők maradnának “életben” halálra van ítélve, úgy értem lehetne baleset, egy robbanás, tűz, ami elsimítaná a dolgokat, csak akkor ugyebár a fejek nem biztos, hogy épek maradnak… De én járható útnak vélem, hogy belógjunk ezzel a névvel és ínyencfalattal.
Ha jól értem a terveket, nem vonta el figyelmem túlságosan az izgalom, robbanó lidércek (vagy nem is volt szó robbanásról?) Moros rendíthetetlen tekintete és Daphne komolysága.

Blood and Wine

Nova, Adam, Moros: Daphne teátrálisan felsóhajtott.
- Nem bízhatunk még a mieinkben sem, igaz? – pillantott itt Adamre, válaszolva a felvetésére, hogy mi lesz a foglyokkal, akiket esetleg kiszabadítanak. - Ezzel majd foglalkozunk, ha eljött az ideje. A személyüktől függően több megoldás is van, beszélek velük, ha ennek vége. Ez pedig azt jelenti, hogy a legjobb lenne, ha idehoznátok őket. Ami az erősítést illeti, erről le kell mondanunk. Ha vannak embereik a rendfenntartók között, akkor úgyis futni hagynák őket, vagy ha eljutnak a bíróságig, akkor ott mosdatnák ki őket, a szökevényeket levadászhatja Adam a különlegesebb képességeivel utána, de jobb lenne, ha erre nem lenne szükség. Ám a képlet ezen kívül roppant egyszerű. Aki a lidércekkel van az az ellenségünk, és ennek az egésznek véget kell vetni. Csak ez utóbbihoz ragaszkodok, fejekkel vagy tűzzel, vagy anélkül. Menjetek, lehet, hogy minden perc számít.
Felreppent a fotelből, és várta, hogy elhagyjátok szobát. Amikor Nova is elrepült volna, még megfogta az öccse karját, és bár egy pillanatig úgy tűnt, hogy nagyon mondani akar neki valamit, végül nem tette csak elengedte.
- Vigyázzatok magatokra. – mondta végül mindannyiótoknak, majd akár kimentetek akár nem, Daphne elrepült a dolgozószobája felé, bár csoda lett volna, hogyha ilyen körülmények között bárki tudott volna dolgozni.

Moira, Hektor, Psyche:
//Moirától kérem, hogy dobjon 10 oldalú kockával, ha 6-os vagy afölött dob, akkor sikerül kinyitnia a zárat. Mivel Psyche 3 kampót vitt oda, ezért egymás után 3x próbálkozhat, vagyis 3x dobhatsz. Discordon a Kockadóbó szobában ezt kell hozzá beírni: /roll 1d10 //

Psyche észreveheti, hogy az ajtó is zárva van, nem csak a ketrecek. A folyosó, amire kijut a reteszen keresztül nem hosszú, az egyik vége egy falban végződik, a másik végén pedig ott az elevátor. Ez egy rácsos szerkezet, nem zárt, jelenleg nincs bent maga a ketrec, amivel fel lehet menni, viszont van hívógombja. Ha akar, akkor a liftaknában repülve fel lehet jutni a felsőbb szintekre ez egy pixi méretével nem különösebben nehéz, bár fogalma sem lehet mi van fent, és arról is csak halvány, hogy mennyire lehetnek mélyen (olyan 2 emelet mélységben vagytok).
A folyosóról egyébként még három ajtó nyílik, csukva vannak, zaj nem jön belőlük. Egyelőre minden csendes és üres… legalábbis látszólag biztos.
Ha rápróbálsz a három ajtóra az egyik egy kamra, élelmiszerek tárolására, és elég jól fel van szerelve minden földi jóval, még hordók is vannak ott, némelyik üres, némelyik tele. A másik egy pihenőszoba féle, a harmadik pedig egy nagyobb terem, nagyjából akkora lehet, mint a konyha, ez egészen biztos, de ott sötét van, és sokkal jobban körbe kellene nézni.

Paksha, JC: Az öreg Everest szeme könnybe lábadt, ahogy felnézett.
- Köszönöm, hálásan köszönöm! És természetesen, bármit kérhet tőlem! Én ön is. – nézett itt Pakshára nagyon komolyan. - Van terve, hogy hogyan kezd majd neki? Én… nem tudom mit mondhatnék még, de természetesen mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legkielégítőbben válaszoljak a kérdéseikre, vagy elirányítsam őket oda, ahol talán választ kaphatnak. És természetesen ha bármilyen felszerelésre még szükségük lenne, akkor azt biztosítom önöknek, aztán majd elintézem a dékánnal a dolgot, emiatt ne fájjon a fejük.

//Csak így tovább, következő mesélői reag egy hét múlva május 13.-án szombaton érkezik!//

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

Igaza van az én drága nővéremnek, a foglyokkal elég lesz akkor foglalatoskodni, ha már itt lesznek, azt pedig, hogy ide szállítsuk az elfogott tündéreket, parancsnak veszem. Rám jellemző vidámsággal-még az éles helyzetekben is, felreppenek és kihúzott háttal szalutálok.
Azért elképzelem Adamot, amint szemtanúkra vadászik állat alakban és kiráz a hideg, ráadásul úgy fest nem bánná a feladatot. Igen, kifejezetten hasznos egy alakváltó legjobb barátjának lenni!
Oda is reppenek mellé, mielőtt még indulna bárki, hogy megbökjem a nyakát. Tulajdonképpen belerúgok, érezzen is valamit. Nem túl erősen, hangyapénisznyi energiát fektetek a mozdulatba.
-Megint egy közös balhé, mi?
Visszaszállok aztán Daphne felé (repkedek mint a mérgezett cinke) én is el akartam köszönni tőle, úgy tűnik egyre gondoltunk. Már várom, hogy aggódik, mert biztosan, vagy bevallja, hogy szerinte is inkább nekem kellene uralkodnom a kaptárban, amikor szavak nélkül intézi eme intelmet mindannyiunkhoz. Biccentek, odavetek még valami mondást:
-Rossz pixi sosem nő nagyra!
Azzal átszállok Moros fejére.
-Innen navigállak majd, én tudom merre kell menni, Daphne is biztos így szokta, hát ez király!
Ha eddig nem rázott ki a hajából, azonmód megfogom szarvait és valóban azokon keresztül tervezem elvezetni a díszes társaságot a lidéercek törzshelyéig, ahol én már szimatoltam. Mindenre vevő vagyok továbbra is, amit mondani készülnek, például stratégia szintjén, legfeljebb ha bólogatással, vagy fejzárással adva hozzá véleményem. Moros fejéről nem fogok leszállni, csak ha csapkodni kezd, amíg oda nem érünk legalább, szörnyen kényelmes a haja!

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Egy kissé meglepődtem milyen gyorsan ugrott mindenki a sötétebb megoldásokra, de talán nem kellett volna. Adam Morava a Sötét Negyedben élt, ráadásul a kilétét rejtegető alakváltóként, Nova pedig egy ilyen közegben dolgozott pixiként. Nyilván nem ez volt az első, és nem is az utolsó piszkos dolog, amivel be kellett mocskolniuk a kezüket - én viszont szerettem a tisztaságot és nem szerettem volna a déli színvonalra alacsonyodni.
- Szerintem lényegesen egyszerűbb megoldás, ha tagadunk. - fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt. - Ha kijelentjük, hogy sosem jártunk ott, vagy még kézenfekvőbben, ha mindenki más is úgy tudja, hogy pusztán áldozata vagyok ennek az egésznek, minden mást elsimíthatunk. Nem hiszem, hogy bárkinek megállna a szava a követséggel szemben. Akár még jóvátételt is kijátszhatunk Estrance vagy a lidérc likvidálók vezetőségétől, mint elszenvedői egy ilyen rémes történetnek. Azt nem kell megtudnia senkinek, hogy ki volt, aki kitűzte a fejeket a falra.
Mindent lehetett úgy intézni, hogy ne lássák olyan szemek, akiknek nem volt előnyös végignézni bizonyos dolgokat, ezt megtanultam nagyon hamar. Ha valaki mégis képtelen volt erre, az egy tehetség-probléma volt, tehát engem nem érintett.
- Szerintem Bertold túl feltűnő most, hogy őt imitáljuk. - feleltem Adam kérdésére. - De lehetsz bárki más, akár egy rosszakaród is, ha magadnak is akar némi előnyt a dologból. Én pedig előveszem a legínycsiklandóbb arcomat.
Nem mintha lett volna más milyen. Ahogy Daphne nyomatékosan bevonult az irodájába és eltoltam magam a faltól és teljes mértékben figyelmen kívül hagytam, ahogy az öccse a hajamba telepedett. Ha bosszantani akart, meg kellett dolgoznia érte, nem adtam könnyen a szemöldökráncolásaimat.
- Közben mesélhetne arról, Mr. Prismblossom, hogy miket tudott még meg. Már ha van ilyen. - mondtam, miközben szomorú pillantást vetettem az esernyőmre és a falon lógó láncra, de most nem hozhattam magammal őket. De egyébként is, aki puszta kézzel a földre küldte Dareios Greycloudot, annak nem voltak rossz esélyei fegyvertelenül sem. - Nos, uraim, irány a Sötét Negyed. Tegyünk pontot ennek a végére.

× Blood and Wine ×

Moira Greycloud, a kettes számú főétel

----------------- :O: -----------------

Fogolynak lenne nem éppen mámorító érzés. Rövid időn belül másodjára tapasztalaom meg, milyen érzés rácsok mögé záródni. Első alkalommal magamhoz énekeltem a "Nagy" Morost, de most ez a variáció nem játszik. Most egy egészen más féle tudásomra lenne szükség, ha a pöttömke talál valami eszközt, amivel lakatot nyithatok. Sarkamra ülve figyelem a röptét, ahogy ide-oda cikázik a helyiségben. Nevezzük nevén: a konyhában, ami roppant módon morbidnak hat valamiért. Talán azért, mert zsigerből érzem, hogy itt mi lennék a levesbevaló hús.
Micsoda gyomorforgató lehetőség. Ki eszik faunokat?!!
~Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk! Találj valamit kicsi pixi!~
És igen!
-Ez azzz!! Szuper vagy! Hozd ide gyorsan!!
Nyújtom ki a rácsok között a karom, és tartom a tenyeremet a hústűk alá. Remegve zárom a tenyerembe a finom kis készségeket, majd húzom magamhoz. Felsóhajtok. Most akkor vágjunk bele. Az egyiknek meghajtom a végét kicsit. Nem könnyű, de azért sikerül a másikat egyenesen hagyom. A harmadik pedig a ruhám dísze lesz egyelőre. Soha nem lehet tudni...
Most már mind a két karomat kidugom a rácson, a kettő között ott a lakat, mely kívülről lezárja a ketrec ajtaját. A lakat kulcslyukába dugom mind a két eszközt és óvatosan keresgélem érzésből a zár apró nyelvét. Elsőre persze nem siekrül, miért is sikerülne, hiszen kellően izgulok. Úgy a harmadik, negyedik nekifutásnál érzem, ahogy elkapja a kis kampó, megakad, és... halk kattanás, és a lakat zárószára kinyílik.
-Sik... sikerült... baszki...
Zizegem magam elé. Visszahúzom a karomat, a két tűt egy marokba zárom, aztán szétnyitom teljesen a lakatot, és már bent sem vagyok. Most Hektor ketrecéhez térdelek. Kívülről sokkal könnyebb dolgom van, alig két kísérlet után már rabtársam is szabad.
-Na... húzzunk innen! Hová lett a pixi?
Nézek ekkor körül, hogy merre is tűnt el megmentőnk. Mert hát az, akárhogyan is nézem. Ha ő nincs itt, nincsenek szerszámok, amivel lakatokat lehet nyitni. Az ajtó felé indulok, most már magam elé engedve Hektort. Most már ő is csinálhat valamit. Legalább ajtót nyithat. A gondolat, és a bennem felgyülemlett adrenalin majdnem nevetésre késztet. Azért biztos vagyok benne, nem lesz olyan könnyű kijutni az épületből, ahol vagyunk.
De hol is vagyunk valójában?

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

Az öreg egészen meghatódott a két férfi vállalkozásán, amire Jeremiah csak egy keserű mosollyal kísért bólintással felelt. A keserűség is inkább csak a tehetetlen – vagy inkább tétlen – hatóságoknak szólt. Ez nem az ő dolguk lenne, hanem azoké, akik komoly adópénzekből finanszírozott fizetéseket kapnak azért, hogy megoldják a pontosan ehhez hasonló problémákat.
- Köszönöm, hálásan köszönöm! És természetesen, bármit kérhet tőlem! Én ön is. – Bólintott a tündér felé. Jeremiah most alaposabban szemügyre vette az illetőt, és tényleg jól látszottak a tündér jegyei. Hogy a szárnyaival mi volt a helyzet – amennyire látta, a legtöbb tündér nem rejtette azért őket – arra nem kapott válasz egy óvatos pillantásból, de nem is akarta firtatni. Még a végén érzékeny területre tapintott volna, ami nem tesz jót senkinek, ha együtt akarnak működni. A maga részéről egyébként minden bizonnyal végre egy tűzálló egyenruhát fog kérni. Nem nagy ár egy elveszett tündérért úgy, hogy fél Estrance-ot lángba boríthatná, ha valami rosszul sülne el a felszerelésével.
- Van terve, hogy hogyan kezd majd neki? Én… nem tudom mit mondhatnék még, de természetesen mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legkielégítőbben válaszoljak a kérdéseikre, vagy elirányítsam őket oda, ahol talán választ kaphatnak. És természetesen ha bármilyen felszerelésre még szükségük lenne, akkor azt biztosítom önöknek, aztán majd elintézem a dékánnal a dolgot, emiatt ne fájjon a fejük.
Erre már volt ötlete Jeremiah-nak. Nem szívesen emlékezett a Scarlet Flip ügyre, de határozottan sok tapasztalattal szolgált számára Estrance sötétebb oldaláról.
- Ami azt illeti, tudom, hogy hol szeretném kezdeni. Ismerek egy kocsmát Dél-Estrance-ban, „Szerencsevadász” a neve. Egy kopott alak azt mondta nekem, hogy mindenki megfordul ott előbb-utóbb. Hátha az információkra is igaz ez. – Tette karba a kezét Jeremiah. - De persze az ön javaslatát is szívesen meghallgatom. – Biccentett vissza Everest felé. Ha valamit hamar a fejükbe vertek a tisztképzőben az az volt, hogy nincs olyan, hogy túl sok információ. Minden részlet segítségükre lehetett, mindenhol találhattak valami hasznos nyomot. Ha más nem, akkor végső soron azt megtudhatták, hogy hová ne menjenek, és mi bizonyul abszolút zsákutcának. Jeremiah nem szeretett annyira nyomozni – valójában a frontális összeütközésekben hatékonyabb volt – de főleg amióta az Akadémiához került, többet kellett csinálnia, mint valaha is gondolta. Ha pedig megfizették érte, nem akart felszínes lenni. Főleg nem úgy, hogy egy barátja bízta meg.
A kérdés már csak az új ideiglenes kollégája, Paksha volt. Elolvasta a papírt, amit heves írás után nyomott a kezébe, és elmosolyodott. Nem gondolt rosszat róla, így nem félt felfedni a gyenge pontját előtte. Ha szabotálni próbálta, az ő élete is ugyanannyira veszélyben forgott volna, mint Jeremiah-é.
- A legrosszabb hely a hátizsákom. Ott van a központi szerkezet, ami a felszerelésemet mozgatja. Az fel tud robbanni. Alatta van egy tartály lángszóró-üzemanyag, az oldalamon pedig gyújtóbombák vannak. Nos, ezek közül bármelyik rossz helynek számít. De a hátizsákom nem feltétlenül robban azért, legfeljebb csak megállnak a szervók az egyenruhámban. Ha pedig ez történik, és verekedésre kerül a sor, magad maradsz. Meg tudod védeni magad? Nem látok fegyvert nálad.
Valóban, a tündér alacsonyabb volt, mint ő, bár ez nem jelentett semmit. Egy pisztoly bárkinél lehetett. Amennyiben azonban a lehetőség előállt, miért ne éltek volna vele, és biztosították volna jobban a túlélésüket jobb felszereléssel is? - Mert ha nincs fegyvered, Everest professzor szerintem tud neked keríteni valami hasznosat. Valami olyat, amit úgy is lehet használni önvédelemre, ha nem vagy képzett semmivel. – Sandított az öreg prof felé. - Ha pedig az megvan, induljunk hamar. Nekem nem lesz szükségem semmi extrára. Az idő pedig most lényeges lehet.
Nem tudhatta, hogy mennyi idejük maradt még hátra, ameddig nyomára lelhetnek az elveszett tündéreknek, de nem akart semennyit elpazarolni belőle. Ha ezen múlt volna az, hogy élve vagy holtan találják meg Everest leendő vejét, soha nem tudott volna teljesen nyugovóra térni a kudarca fölött. A gyors és hatékony munka a katonák ismertetőjegye volt, valami olyan, amit ő is büszkén tudott elmondani magára nézve a múltjából.

x Blood and Wine x

The best things come in small packages