Blood and Wine

x Blood and Wine x

The best things come in small packages

Blood and Wine

Mentőcsapat: //A kocka kegyelméből senki nem vesz egyelőre észre titeket, szóval mehet még egy kör közöttetek. Ameddig nem sikerül dűlőre jutni minden körben dobni fogok nektek, hogy mikor buktok le a lidércek és rakodók előtt – persze egyre nagyobb célszámokkal.//

Fogolycsapat: Feszült várakozással telhet el az a rövidke idő, ameddig a lift nyikorogva-rázkódva leér. Ez bőven elég idő Psychének, hogy teljes sötétségbe vonja az érkező számára a folyosót, akiben az apró tündér annak a férfinak az alakját ismerheti fel, akinek elbújt a táskájában – és valószínűleg ő lehet a szakács, akinek el kellene készítenie a förtelmes lakomát.
- Ó, hogy Sinan égesse ki a lelkét… – szólal meg, amikor leér a teljes sötétségbe. - Nem hiszem el, hogy ezek a fényt adó találmányok ennyire megbízhatatlanok… Pete! – kiabált, valószínűleg felfelé, mert onnan artikulálatlan válasz érkezett a szólításra. - Szart se látni idelent, megint meghibásodhatott valami!
- De a lift működött, séf…
- Akkor egy másik rendszer, teszek én rá, de ilyen sötétségben nem fogunk tudni normálisan dolgozni, szóljál odafent, hogy csináljanak valamit!
Ez a párbeszéd pedig nektek lehetőséget ad némi kezdeményezésre.
//Következő kör 06.11. VASÁRNAP érkezik! Aki nem írt (Moira és Paksha) az ebben a körben mindenképp írjon!//

× Boold and Wine ×

Moira, a kettes számú főétel

----------------- :O: -----------------

Mintha a mennyország kapui nyíltak volna ki egy pillanatra szemeim előtt. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere lehet, egy jó képességű tolvaj számára. Aztán persze tarkón vágott a valóság tenyere. Ez most nem az a pillanat, amelyben a zsebeimet tömhetném meg, de egyáltalán nem biztos az, hogy nem fogok még ide visszatérni. Egyszer. Egyetlen egy dolognak nem bírok ellenállni, és bizony, ha a szerencsém engedi, akkor néhány gyors mozdulattal ajtót nyitok a vitrinen. Ujjaim pedig az egyik – díszítése ellenére is használhatónak tűnő – áldozótőr markolatára fonódik.
-Enyém…
Jegyzem meg ellentmondást nem tűrően, aztán lépek is tovább. Már ha, sikerült megszereznem a tőrt. Ha még sem, akkor persze anélkül sétálok tovább. Ám amit ott találok, az már kevésbé sem tetszik.
-Trófeák? -Nem kicsit döbbent a halk kérdés, és igazából nem is várok rá választ, hiszen zsigerileg érzem, hogy azok. Valamilyen szinten mindenképpen. Elfelhősödő homlokkal, keskenyre húzott szemrésekkel, és szorosra zárt ajkakkal sétálok tovább, minden jó alaposan megnézve.- Na ide… tutira visszajövök, hogy felégessem az egészet.
Magam elé suttogok, ahogy visszafordulok, és most a könyvek sem érdekelnek túlságosan. Valahol a tudatom alatt rögzül bennem csak, a rajtuk fel-feltűnő hold ábrázolás. Talán, ha lenne időnk, elmorfondíroznék a dolgon, de az időből van jelenleg a legkevesebb, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az oly jellegzetes hang a felvonó irányából.
-Franca!
Szisszenek fel, alig kevésnyi fáziskéséssel Psyche és Hektor reakcióját követve. Kézmozdulattal utasítom vissza Hektortól a tört, van fegyver nálam, nem kell az övé. Na nem, mintha válogatós lennék, de tényleg van nálam. Néhány apróbb kést elrejtettem itt-ott a ruhámban, csizmaszárban, és hát még mindig ott lengetem ám az egyik kezemben azt a bizonyos húsvágó bárdot a konyhából. Na meg, remélhetően az a kecses áldozótőr is nálam van.
Viszont kellő lendülettel követem a hímet, és állok be az elevátor ajtajának másik oldalára.
-Nincs kegyelem.
Ismétlem el Hektor szavait, aztán Psychére figyelek.
-Rendben. Jöhet a sötétség.
És jön, bár mi tényleg látunk, illetve nem látjuk a sötétet. A fickó viszont tényleg nem lát ahogy leér. Már-már lendíteném a bárdot, hogy jól mellkason vágjam vele, amikor ordítozni kezd, és válasz is érkezik fentről. Nos… megvárom az utolsó szót, és utána engedem útjára a karomat, megnövelve karom súlyát, hogy nagyobb legyen az ütés. Ám ezúttal nem a mellkast célzom még sem, hanem a homlok közepét. Ha lehet, utat nyitnék a koponyán a bárddal a szellem távozásának.

~ Blood and Wine ~

Nem erre számított. Egy elkallódott tündért kerestek egy veszélyes helyen, de nem kannibál lidérceket mesekönyvekből. Dühtől remegve hallgatta végig, amit a csapos közölt velük. Sietniük kell. Leöntötte magába az újabb pohárka alkoholt, majd fájdalmasan krákogott utána. Valószínűleg nem ez az ital lesz a kedvence. Sietősen távoztak Jeremiahval. A férfi abban a fura mindent eltakaró öltözetében, ő meg a nyakát vakargatva. Azonban az érzést, bárhogy remélte, nem múlt, sőt. Égő még eddig soha nem érzett fájdalomba csapott át. Egy pillanatra meg kellett támaszkodnia a fal mellett, hogy erőt vegyen magán és legyűrje az érzést. A két három levegővételnyi szünet alatt megfogadta magában, hogy nem nyitja ki a száját többet. Arra összpontosított, hogy a fájdalmat lokalizálja magában lelkileg, és ne mindenhol érezze, hanem csak a nyakánál, azoknál a kis csavaroknál, amiknek talán nem tett jót az erős szesz. Kiegyenesedett, és felvette a tempót Jeremiah mellett. "El fog múlni." Gondolta magában. Csak várnia kell, hogy megnyugodjanak a megerőltetett részek. Csöndben, fortyogó dühvel haladt végig a férfi mellett. Tudta, hogy ez semmi ahhoz képest, ami vár arra a fiúra, ha nem érnek oda időben.
Kezdett ez az egész kirándulás nagyon személyessé válni.
Amikor meglátták a kis csapatot, jobban mondva, amikor Jeremiah meglátta a kis csapatot, ő elsőre csak azt konstatálta magában, hogy az elrabolt fiú nem tündér, hanem faun. Az ember önzetlen, segítőkész reakciója viszont a helyére tette. Csak bólintott, de másra nem is volt ideje, mert Jeremiah szinte meg se várta a válaszát, úgy indult el a faun megmentésére.
Elhúzta a száját és kissé lemaradva követte. Így nehéz lesz utálnia az embereket.
A rá következők újabb fordulatot hoztak a keresésbe. Igazából még örülhetnének is a fejleménynek, de egyelőre csak bonyolította a helyzetet. A magyarázat pont olyan fura és felfoghatatlan volt, mint az, hogy őt bevették a csapatba az egyetemen csak úgy. Estrance tele van fura személyiségekkel.
Bólintott egyet, majd mérgesen felhorkant saját gondolataira. Előhúzott egy kis füzetet és a világ legvastagabb ceruzáját, majd nagyon gyorsan felfirkantott két jelecskét és megmutatta a többieknek.

rajzocskák faunéknak:

Beszélni lenne a leggyorsabb, de az nem fog menni. Most még biztosan nem, míg érzi a legutóbbi utáni fájdalmat. Arra gondolt, hogy az alkohol árthatott meg, de nem akart kísérletezni, a nélkül is elég rossz érzés beszélnie. Írni konkrét szavakat nagyon lassú, és nincs mindenre előre megírt verziója. Például arra sincs, hogy a mellette álló barátjának a vejét keresik aki egy tündér és valszeg épp a menü része valahol a közelben. Szóval maradt a kis rajzocska, ami talán érthető, talán nem, de vitathatatlanul gyorsan megvan.
A kérdésre előbb ránézett Jeremiahra, de nem várt a helyeslésére. Bólintott. Ő benne van.

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

Jeremiah ritkán lepődik meg, de amikor az „elrabolt” faun megszólalt és megpróbálta félrehúzni őket egy sarokba, ahol nem voltak szem előtt, még csak nem is ellenkezett. Arra viszont határozottan megkönnyebbült, hogy nem kellett neki megvásárolnia senkit, sőt, még több taktikai lehetőségük is maradt. Eredeti tervei valahogy úgy néztek ki, hogy biztosítanak egy menekülőutat az áldozatoknak bent, aztán a lidércekre gyújtja a raktárt, de így már gondolkodhatott kifinomultabb lehetőségeken is. Sőt mi több, meg sem fordult a fejében, hogy elmenekülhetnek a lidércek – valamiért nem gondolt arra, hogy bárki menekülni próbálna. Így a frontális támadás helyett nekik is a beszivárgást kellett választaniuk, és szerencsére a két új arc ötlete hatékonynak tűnt. Annak meg külön örült, hogy a személyükre nem tértek egyelőre ki – nem volt idejük magyarázkodni. Ráadásul azt, hogy az Akadémiát miért érdekli egy csoport tündérevő lidérc pusztulása nem is tudta volna tömören összefoglalni. Úgy tűnt, hogy Paksha is lelkes a kérdésben, a rajz azonban összezavarta Jeremiah-t. Egy kérdőjelet és valamit ábrázolt, ami leginkább szárnyaknak tűnt. Jeremiah nem értett a tündérekhez – de nagyon nem – így fogalma sem volt, hogy mire célozhat ezzel. Paksha az volt, így neki talán mélyebb belelátása lehetett a dolgokba. Ez a gondolat azonnal kiformált benne egy tervet, de a társa feltehetően sokkal kevésbé lesz lelkes miatta. Ennek ellenére nem volt jobb ötlete, és nem volt sokkal több ideje sem töprengeni. Bólintott kettőt a Faun magyarázatára, majd halkan szólt.
- Segítünk, persze. Mi is keresünk valakit, többen pedig jobbak az esélyeink. A fedősztori pedig az lesz, hogy én is tündérkereskedő vagyok. Már ha ebbe az idézőjeles tündérem is beleegyezik. – Fordult Paksha felé. - Gondolom a lila folt és a bicegés része az álcának, ezt nem tudom, hogy hogyan oldjuk meg. Ennyire részletes sminkmunkához nem értek, sajnos, meg időnk sincs. Ha pedig a kapuban ezt a közjátékot látták, még mindig el tudjuk adni, hogy összevesztünk valami territoriális dolgon. – A fegyverét Jeremiah már rég visszaakasztotta a hátára, így most elgondolkodva tette karba a kezét. Felszerelése általában harcban tagadhatatlan előnyt generált, de nem segített a beolvadásban kicsit sem – a feltűnésmentességről nem is beszélve. Ha be akart jutni, a főbejáraton át volt lehetősége, ehhez pedig tökéletesnek tűnt az ötlete – már amennyire ezt meg tudta ítélni. Életében először szeretett volna titkosszolgálatos múlttal rendelkezni, úgy talán több és jobb terve lett volna beszivárgáshoz. A kérdés az volt, hogy társa beleegyezett-e a dologba, és a másik kettő hogyan állt hozzá. Illetve vajon mire gondolhatott a rajzával?

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

Ez a mi szerencsétlenségünk! Moros képe olyan Moros, hogy azonnal kiszúrják, pedig még csúfítottak is rajta egy-két árnyalattal.
Elég érdekes mindkét bennünket kiszúró figura, egyik sem az a bizalomgerjesztő kategória, már ahogy így zsebből ki tudom szúrni.
Mindenesetre, ha félrevonultunk, kidugom fejem Adam zsebéből, hogy csúfondárosan rájuk vigyorogjak.
-Már ha tényleg segíteni akarnak, mert én látom azon a sisakon, hogy nagyon mogorva és érdekelne a motivációjuk is, egy olyan csodálatos kérdés, mint a miért. A gépember is tündér? Vagy valahogy kiszagolta ezt a dolgot a hadsereg is és magukat bízta meg?
A néma nagyon tetszik nekem, elsősorban is azért, mert nem bír az én legfontosabb tulajdonságommal, a beszéddel és alapból kedvelek mindenkit, aki képtelen ledominálni az egyetlen valamirevaló képességemben az illúziókon kívül, ami a hatalmas pofám. Másodszor, ahogy rajzol valami kolosszális. Egészében kireppenek Adam zsebéből, de ügyelek rá, hogy az illúziója töretlen maradjon, biztonsági és haversági okokból is.
-Ezt imádom, ezt imádom! Énrám vonatkozik a szárny, ugye? Hát hogyne, méghozzá egy nagyon fontos pixi vagyok, akit még egy annál is fontosabb pixi bízott meg ezzel, noha igazából mindketten királyi családból származunk! Már ha elhiszik, hogy a néma barátod tényleg tündér, de mindegy is, mert nekem éppen elég egy illúziót fenntartani.
Kacsintok Adamra, ahogy a maszkos is megszólal és visszahuppanok zsebébe.
Úgy tűnik viszont, hogy légtornász barátom is hasonló kételyek gyötrik, mint engem és igazán kár szerénykednem ilyen körülmények között. Daphne Morcosa úgyis rájönne idővel mire vagyok képes és volt egy pixifikányi hazugság abban, hogy képtelen lennék foltokat bűvölni bájos arcoskájára.
-Ha nagyon szeretnétek tündéresebb formát csinálhatok a némának, de ebben az esetben meg kell ígérnetek egy nagyon fontos dolgot. A küldetés sikerrel jár, nyilván és akkor…
Csuklásnyi hatásszünet.
-Nekem lidérc fejek kellenek! Te, erős maszkos biztos tudsz nekem vágni egyet-kettőt.
Alkudozok, de persze akkor sincs semmi, ha nem kérnek extra illúziót a rajzosra, abban az esetben Adam álcájára koncentrálva megint láthatatlanná válok a zsebében. Aztán vigyenek.

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Adam kérdései jogosak voltak, de én nem éreztem az az összeegyeztethetetlen ellentétet, amit ő.
- Ameddig nincs semmi felismerhető felségjelzése, inkább tűnik veteránnak, mint katonának, azok meg sokszor zsoldosnak állnak. A zsoldosok meg pénzért dolgoznak, ami a lidérceknek van. Szerintem nincs gond az álcával, ráadásul egyébként is hihetőbb, hogy nem egyedül megy valaki tündérre vadászni. Nem feltétlen kell behúznod neki is, az a puska elég elrettentő erőt jelent, hogy elhiggyék nekünk, hogy eszünkben sincs szökni.
Ezen a ponton közelebbről is megnéztem az eddig szótlan másikat, az "állítólag tündért", bár első pillantásra senki nem mondta volna meg róla. Nyilván fénytündér volt, vagy valami ritka, világos bőrű éjtündér, a szárnyait pedig a köpeny eltakarta. A papírcetlire, amit felénk nyújtott csak felhúztam egy szemöldököm.
- Sajnos nem tudunk semmit arról, hogy ezúttal kiket raboltak el, vagy hogy hányan vannak egyáltalán. Azt sem, hogy milyen tündérek, de azt majdnem biztosan tudjuk, hogy azok.
Nova Prismblossom határokat feszegető szónoklására csak bosszúsan fújtam egyet - amitől az arcom megint megsajdult -, aztán jelzésértékűen toppantottam.
- Így is többet árult el, mint amit az említett fontos pixi szeretne elárulni, szóval azért be ne mutatkozzon. Koncentráljon kevésbé a fejekre és jobban a feladatra. Viszont ha ezt túltárgyaltuk, jobb nekiindulnunk, mielőtt valaki gyanút fog. - ezzel a lendülettel rátámaszkodtam az Állítólagos Tündérre, kissé meglepődve a köpenye alatt tapintott fémen. - Szerintem jobb, ha innentől maga támogat, az elrablóink meg mögöttünk sétálnak marcona arccal.

x Blood and Wine x

The best things come in small packages

     
Blood and Wine:
When the businessman is on the table

MEglepődtem, hogy a lány eltolja a kezem, de láttam, hogy van nála jobb fegyver is, ezért megnyugodtam. A beszélgetés bár elnyúlt, nem fogtam aviszza a lány kezét, amikor neki esett a férinak, inkább segíteni akartam. Én a torkának estem, de nem a késsel, hanem a kezemmel, nehogy akár egy hangot is hallathasson. A haldokló testet megkönnyítettem, hogy hangtalanul a földre tudjam fektetni. kihúztam a testet a felvonóból, elgondolkodva nézegettem.
- Francba! - mondtam halkan szinte magamnak. Itt ragadtunk, vagy egyessével fogjuk leölni őket. Észbe kaptam, hogy van egy tündér, aki tud illúzió mágiát használni, gyorsan átfordítottam a testet - Psyche! - súgtam oda a pixinek - Esetleg át tudnál varázsolni engem ezzé az alakká? - majd fejemmel a lány felé böktem - ÉS őt valami hasznos tárgyá? Mármint tudsz ránk valami ilyesmi illúziót rakni? - kérdeztem halkan de izgatottan.

Blood and Wine

Mentőcsapat: Ha a lidércek felé pillantotok a nagy megbeszélés közben, láthattok valami mozgolódást. Az egyik ember munkás mutogat az irányotokba, de még beszélgetnek valamit, így talán még van egy nagyon kis időtök mire elindulnának felétek. Persze az is lehet, hogy valami teljesen másról beszélgetnek. Mindenesetre ideje volna véglegesíteni azt a haditervet.
Fogolycsapat: Psyche sötétsége bevált, a szakácsot teljesen meglepetésként érte az ütés, vagyis a bárd csapása a homlokába, ettől megtántorodott – noha azt nem tudtátok volna megmondani, hogy ettől halt-e meg, vagy Hektor ez után következő szúrása miatt. A lidérc, mert így közelről egyértelműen megállapítható volt, hogy az volt, még ha fajtájának egy emberszerűbb példánya is, holtan csuklott össze, így Hektornak sikerült mindennemű ellenállás nélkül kihúznia a liftből. Már csak az volt a kérdés, hogy merre indultok tovább, mert az biztos, hogy hamarosan többen is le fognak jönni a sötétség miatt, még ha rátok nem is számítanak. Pete szerencsére nem ezt a pillanatot választotta, hogy lenézzen, a következő percben pedig már csak üres liftet látna egyébként is.
//Psyché, ha kérdésed van a képességeid határaival kapcsolatban keress meg, de annyit előljáróban mindannyiótoknak mondhatok, hogy az illúzió az csak illúzió, nem átváltoztatás, szóval Moiráról el lehet ugyan hitetni, hogy valamiféle tárgy – hátizsák, ha felkapaszkodik Hektor hátára, vagy valami ilyen szintű, de ez igencsak körülményes, hogy hihető is legyen.//

//Következő kör 06.18. VASÁRNAP érkezik!//

× Blood and Wine ×

Moira Greycloud, a kettes számú főétel

----------------- :O: -----------------

Olyan tökéletesen dolgozunk össze, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Én, aki azelőtt otthon soha nem tanultam harcolni, mert fizikálisan lényegesen gyengébb vagyok, mint fajtársaim, és ez bizonyára mind Hektornak, mind Psychenek feltűnt már, most megtolva kicsit némi mágiával a dolgot, kihasználom fajtám erejét. Súlyt viszek bele az ütésbe, és homlokon találom vele a lift szélénél álló lidércet. Hektor pedig szúr, és vág, és már is vér spriccel. Hang, nesz sem hallik, ahogy elkapja a lerogyó, ím már élettelen testet, és elfekteti, kihúzva azt a felvonóból.
-Huhh...
Szusszanok egyet, majd a hím kérdésére a pixi felé pillantok. Psychére nézve mondom a szavakat, de egyben Hektornak is szánom.
-Nem szeretnék hasznos tárgy lenni. Inkább ha lehet, bűvölj rám is egy lidérc álcát. Szép közömböset, aki senkinek nem szúr szemet.
Nagyon bízom benne, hogy menni fog az illúzió, hiszen alig pár perce kérdezte meg a kis pixi, hogy akarunk-e lidércekké válni? Nos... én személy szerint nem akarok, de ez a legjobb álca, az tény. Persze, hogy miként lesz azután, az már a jövő titka és az Isteneké.
-Psyche... -Fordulok újra a kis szárnyas felé.- El tudod gyorsan mesélni pár szóban, hogy mit láttál fent? Mire számíthatunk? Esetleg, hogy hol vagyunk egyáltalán? Láttál valamit, amit használhatunk?
Persze, lenne még ezer kérdésem, de ennyire nincs időnk. Ebben biztos vagyok. Szerintem hamarosan keresni fogják a halott fickót, és még az is bejöhet, hogy az a bizonyos "Pete" lejön, hogy megnézze a sötétséget. Nem kéne megvárnunk. Remélem Hektornak is van valami terve, hiszen eléggé egyértelműen kérdezett rá az illúzióra. Tekintetem most a hím arcán állapodik meg kérdőn és várakozón, míg persze Psyche válaszaira is kíváncsi vagyok.
Aztán közösen nekifogunk a kigondolt terv megvalósításának. Lesz, ahogy lesz.

x Blood and Wine x

The best things come in small packages

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

~ Blood and Wine ~

Senki nem értette a rajzot! Nagyjából megvolt azért mindenkinek, amit mondani akart, de ezt is elraktározza majd későbbre. Ha rajz mellett dönt a későbbiekben, akkor jobb ha nagyon egyszerűre fogja. Igazából úgy tűnt külső szemmel, hogy ő csak úgy ott van kísérőnek, és azt se tudja hogy mi történik. A pixi teljesen a semmiből került elő, és a többiek arról vitatkoztak, hogy bevegyék e a két idegent, vagy sem. Első gondolat, amivel egyet tudott érteni a mai nap! Egyáltalán nem néznek ki ők ketten bizalomgerjesztő párosként! Nyak behúzva kitágult pupillákkal meredt a kisemberre, mikor közel repült hozzá. Nem az volt a baj, hogy ne látott volna pixiket életében. Tír na nÓg-ban volt elég belőlük ahhoz hogy megszokja őket, csak a tény, hogy egy zsebből került elő és egy ilyen szürreális szituációban, egésszen konkrétan lefagyasztotta az agyát egy időre. Nem nagyon tudta eltakarni a zavart fejét, szóval csak állt ott kezében szorongatva a rajzocskát, amiből a neki címzett kérdés rántotta ki.
-Te néma vagy?
Egy sóhaj kíséretében bólintott párszor, egy nem túl meggyőző vállrángatás mellett. Yeah. Jobb, mint fájdalmak közt fetrengeni.
Gondolta és megvakarta a sajgó részt.
Aztán jött az arcul csapás. Elképedve kocogtatta meg a mellette álló katonát.
A többiek meg  helyeselték is! Oké, hogy nem volt teljesen hihető embernek, de egyből bedobni a levesbe!? Szó szerint?
Olyan elképedt arccal nézett körbe, mint akit épp hátba szúrtak. Neki lett volna még ötlete, mondjuk hátsó bejárat, vagy valami, de a csapat kezdett türelmetlen lenni, és mivel nem ellenkezett hangosan, haladtak a "tévesszük meg őket" útvonallal. Abban reménykedett csak, hogy ez a szedett vetett csapat tényleg hihető lesz annyira, hogy bejussanak... legalább.
Még akkor is úgy nézett maga elé, mint akit épp eladtak a lidérceknek, amikor nagyon gyorsan, rettenetes csúnya macskakaparással firkálni kezdett valamit a füzetébe, és akkor is, amikor a pixi kijelentette, hogy fejeket akar, és akkor is, amikor a faun rátámaszkodott. Utóbbinál igazából azért, mert nagyon nehéznek találta a srácot, és biztos volt benne, hogy (nem csak a paták miatt, nem volt rasszista) több izom nehezedett az illesztékeire, mint háj, de akkor sem volt kellemes érzés. Mielőtt elindultak volna még Jeremiah elé túrta a füzetet egy hosszú pillanatra majd úgy nézett rá, hogy "figyellek", és elindultak.
Elöl ő volt a faunnal. Az igazat megvallva, mivel nyomta a vállát a vas a ránehezedő súly miatt, tényleg úgy nézett ki, mint akit jól megvertek előtte, és már nincs erejük ellenkezni. Plusz az a látvány, hogy a majdnem két fejjel alacsonyabb támogatja a magasabbat, adott egy olyan érzést az összhanghoz, amit úgy lehetne leírni, hogy: Ha nem látom, nem hinném el.
Paksha gyakorlatilag fogcsikorgatva ment előre, egy ijedt kismacskaként felpúposodva.
Az mondjuk nem játszott mellettük, hogy a "kisebb", állig fel volt öltözve.

Jeremiahnak mutatott oldal:

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

A korábbiak után az előkerülő pixi már meg se lepte Jeremiah-t. Igyekezett bölcsebb és összeszedettebb lenni annál, mintsem hogy lereagálja a kaotikus megjegyzéseit. Ellenben a másik két új karakter rendkívül konstruktívnak bizonyult, így a veterán bólogatott a megjegyzéseikre.
- Zsoldos vagyok valóban, szóval nem lesz gond. Megbízhattok bennünk, mi is személyes ügyben vagyunk itt. Az meg még többet is ér, mint bármilyen megbízás.
Ő is alkalmazkodott az új formációhoz abban a pillanatban, ahogy meglátta a feléjük tekintgető lidérceket. Rámutatott az emberférfira fenyegetően, majd a két tündérre, akik a lehető legkényelmetlenebb menetpozíciót vették fel eközben.
- Most a lehető leghitelesebbnek kell lennünk, szóval épp azon vitatkoztunk, hogy hogyan osszuk el a tündérek árát. Én pedig utálni fogom, hogy te nagyobb részt kapsz majd, mert a faunon több ehető van.
Majd a két „fogoly” felé nézett, ahol Paksha noteszével találta szembe magát. Levette a fegyverét a derekáról, ahová akasztotta, majd előre felé intett úgy, hogy a tündér is lássa.
- Ha eladlak, el is várom, hogy vissza gyere kísérteni. De ha ennek vége, inkább kárpótlásul meghívlak majd egy italra. Csak tarts ki egy kicsit.
Ahogy pedig megindultak, igyekezett a lehető legalaposabban felmérni a két lidércet. Nem ismerte a képességeiket, elvileg ők is tudtak valamilyen mágiát, de velük már régebb óta nincs gond, mint a tündérekkel, így kevesebbet is szólt róluk az oktatás. Vérrel tudnak talán valamit? Vagy holttestekkel? Mindegy is volt, ezekből a környéken semennyit nem látott – tehát előnyben voltak. A társa megjegyzése alapján pedig harcban számíthatott rá is. A bökésre halkan elnevette magát.
- Csak ha szeretnéd. De ne kerülj közém meg a jobb oldali közé, ha nem akarsz elveszíteni végtagot.
A hanglejtésével éreztette, hogy nem fenyegetés, hanem óvatosságra intés van a szavaiban. Mert valóban, az Akadémia legjobb elméi a legijesztőbb dolgokat tudták létrehozni – ő és a felszerelése pedig ide tartoztak. Ritkán kellett elsütnie a fegyverét élő célpontra, a legutóbbi esetnél pedig utálta is, hogy meg kellett tennie. Most legalább bűntudat nélkül próbálhatja majd ki – az Akadémia pedig nyilván elégedett lesz az eredményeivel.

     
Blood and Wine:
When the businessman is on the table

Csak halkan bólogattam a tündér szavaira. A testet betoltam egy asztal alá, hogy kevésbé legyen feltűnő, aztán leporoltam amgamt és a tündér elé álltam. Nem ismertem a határokat, meddig és hogyan kéne mozognom. Kinyitottam felső köpenyemet, ahol kényelmesen el tudott helyezkedni, ha neki is megfelelt. Bár egy belső zseb volt, a köpeny kissé elállt a melaksomtól. Megvártam a pixy felvonja az álcát, végignéztem a másik társamon és elégedetten, de halkan megjegyeztem, hogy jó lesz, aztán beléptem a liftbe, megvártam, míg a lány is belép mellém és megnyomtam a gombot. Még utoljára letöröltem az izzadság cseppet a homlokomról, hogy nehogy zavaró legyen számomra és emiatt lebukjunk. Hiába volt a levegő nyirkos és hideg, mérhetetlen izgalom fűtötte lelkemet.

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Szinte éreztem, ahogy újdonsült szótlan tettestársunk egyre inkább feltüzelte magát egy ideges zaklatottságban. Nem tudom pontosan miből vontam le, csak az apró rezdülések és  a szeme villogása - meg az elrejtett üzenet a puskás zsoldosnak - sugalltak egy érzést. Mégis, valami nem volt rendben vele, de nem tudtam rájönni, hogy pontosan micsoda.
Nekem most nem volt szerepemben beszélni, de figyelni annál inkább. A felénk nézelődő lidérceket, az embereket körülöttünk, az ideiglenes társainkat. Csak annyi kellett, hogy az ajtók mögött legyünk, onnantól már nem volt veszélyes, ha valamelyikük elfelejtette a szerepét.
Ahogy közelebb értünk még halkan köhögtem is, mintha ennyi sikerült volna csak a beszéd helyett, de közben készültem a pillanatra, amikor minden elromlott és egészen más, rögtönzött megoldásokat kellett alkalmaznom. Alkalmaznunk, mert már kifejezetten sokan voltunk ebben a nem is annyira képletes levesben.
- Mi... mi történik... - nyöszörögtem fájdalmasan. - Hol... vagyok?

Blood and Wine

Mentőcsapat: Ahogy közeledtek látjátok, hogy az egyik lidérc beküldte a másikat, majd maga sétált zsebre vágott kezekkel, hogy fogadjon titeket.
- Azt hallottam, hogy csak kettőt rendeltek, és azok már megérkeztek. – nézett itt végig szinte egészen éhesen Pakshán és Moroson. Ez után pillantott Adamre és Jeremiah-ra. - Mi járatban? Nem is itt szokták átvenni őket, ki köpte el a címet? – kérdezte, és megállt az ajtóban. Egyelőre nem engedett tovább benneteket, így lett némi időtök még válaszolni, mielőtt visszatért volna a társa.
- Azt mondták odabent, hogy valami adminisztrációs hiba történt, mert már meghozták a rendelést, de azt is mondták, hogy ha már itt vannak átveszik őket, mert… Nos, a séf még korábban említett néhány ötletet nem mostanra, hanem a legközelebbire, amihez jó az anyag. Bent kifizetik önöket az… értékbecslés után.
Az első vállat vont.
- Intézed, vagy intézzem?
Erre a másik is vállat vont.
- Intézem, jöjjenek. – azzal elindult befelé. Mintha tényleg csak egy átlagos vacsora lett volna. Mintha nem élő, érző, értelmes lényeket akartak volna feltálalni vacsorára, és ha a rendelt étel sok is volt, hát pástétomnak, érlelt sonkának, alaplének még jók lesznek…
Bent a raktárhelyiségben egy lépcsőhöz vezetett benneteket, ami a legújabb elektromos lámpákkal volt megvilágítva, tudhattátok, hogy ez a rendszer rendkívül drága volt és a telepítése komoly szakértelmet igényelt. Néha meg kellett állnotok kikerülni néhány hordárt, mások pedig odalentről siettek felfelé. Végül leértetek úgy nagyjából két emelettel lehettetek a föld alatt, az egész miliő pedig megváltozott. A falak makulátlanok voltak, a padlót szőnyeg takarta, a rézcsövek fényesek voltak, és több elágazó folyosót is láttatok. Végül egy ajtón kopogtatott a vezetőtök, és egy rövid, ám velős „szabad” után feltárult egy nagyon ízlésesen berendezett iroda, az íróasztal mögött pedig egy középkorú lidérc ült.
- Ez az adminisztrációs hiba, amit az imént emlegetett? – nézett fel a küldöncre, majd ez után felállt és körbejárta a kis csapatot bár első sorban a faun és a tündér érdekelte. - Kábítsák el őket normálisan, utána beszélünk.

Fogolycsapat: A lift csigalassan visz fel benneteket, bár valószínűleg csak a gyűlő feszültség miatt érzitek így. Amikor felértek, mintha hangyabolyba csöppentetek volna. Minden nyüzsgött, sokan pakolásztak, lidércek utasítgattak embereket és szaladgáltak, mint a mérgezett egér. Egy fiatal lidérc férfi rohant elétek, és amikor megszólalt, a hangját felismeritek, hogy ő lehetett Pete, akihez a lidérc korábban beszélt.
- Áhh, séf úr! Már elszalajtottam pár embert, hogy lemenjenek megnézni a fényeket, remélem, hogy ez nem okoz majd fennakadást. Azt mondják, hogy… Ő is megérkezett. – nézett Hektorra sokat mondóan a végén kicsit le is halkította a hangját. – Nem tudom akarja-e látni majd az előkészületeket, vagy szokott-e kóstolni vagy ilyesni. – mondta már-már suttogva a végén. Ez után tekintete Moirára siklott, vagy hát a lidérc nőre, akivé Moira lett az illúziónak hála. - Ó, kisasszony, elnézését kérem, nem is vettem észre ön mikor ment le, talán a séf úr segédje? Engedje meg hogy bemutatkozzak, Peter Cavendish vagyok. Ez az első kék holdam, rendkívül izgatott vagyok… és persze megtiszteltetés, hogy meghívtak. – meghajolt, és hogyha Moira engedte, még kezet csókolni is igyekezett.
- Egyébként lassan végeznek az itteni előkészületekkel, kintről pedig azt hallottam, hogy hoznak még kettőt… Tudja. Szüksége van esetleg még valamire? Szeretne valamit ellenőrizni?
//Következő kör 06.26. VASÁRNAP érkezik!//

~ Blood and Wine ~

Tartson ki egy kicsit, mi? Hehh. Csücsörítve grimaszolt a másik felé, amikor átváltott az egész élesbe. Mehet a színjáték! Most megtudja mennyire lenne jó színésznek, és hogy a rögtönzés az ő asztala e. A faun fiú (ránézésre korabeli lehet) szándékain kalandozott el a gondolata, amikor közel értek. Megrázta a fejét. Maradj éber! Bátorította magát apja szavaival, aztán gyorsan lesütötte a szemét, mintha félne a körülötte állóktól. A lidércek nem néztek ki sokkal rondábban, mint a csapos, szóval a csapossal tartott "gyakorlásuk" felkészítette arra, hogy mit várhat a kinézet tekintetében. A mindennapi hanyagságuk és természetességük viszont viszolygást váltott ki benne. Mintha valóban egy ártalmatlan meghívásos vacsora lenne csak ami lent folyik. Fél szemmel követte a másodikat, ahogy eltűnik az ajtóban, majd lopva a beszélgetésre koncentrált. Amikor megbámulta a lidérc, megborzongott. Ez a hideg tekintet, ami szinte tárgyként kezelte, emlékeztette arra az emberre, akinek köszönheti jelenlegi állapotát. Idegesen fújta ki a levegőt, amit nem vett észre, hogy eddig bent tartott.
Nyugalom. Most nem vagy egyedül.
Körbe nézett, majd gondolt egyet, és "fájdalmasan" kezet váltott a támasztásban. Addig a faun bal karját, a bal vállán nyugtatta, és a bal kezével tartotta, hogy a jobb kezével a másik derekát foghassa meg, mint aki járni segíti. Óvatos mozdulattal a jobb kezébe vette a faun fiú, ( mi is volt a neve?  Adam?)  bal csuklóját, és a bal kezét a saját derekára tette, mintha egy sajgó sebet szorítana össze. Valójában a mágiájáról törölte le a port. Azóta, hogy a tudós házában mindent beleadott, párszor próbálkozott már a motel szobában, de sosem sikerült olyan nagy erőt kifejtenie. Arra rájött már, hogy tudja manipulálni a fémet magán. A bal kezén a bütyköket egy két centi hosszú kis szikévé változtatta. Ez majd segíteni fog, ha harcra kerülne sor. Mindeközben a lehető legjobban igyekezett figyelni a testbeszédére. Meghunyászkodó, félelemtől sújtott hatást adjon.
Nem volt nehéz. Félt.
Amikor közel lépett a lidérc, az járt a fejében, hogy pont ki tudja gáncsolni, hogy az arc, ütés helyzetbe kerüljön. Amikor visszatért a másik lidérc és hátrébb lépett az első, akkor az járt a fejében, hogy ahogy fordul, pont vesén tudná érni ököllel. Minden egyes pillanat egy újabb lehetőség volt a harcra és nem akart az a fél lenni, amelyik meglepődik.
Azonban az első kört valahogy képesek voltak megütni. Vahe közbe járhatott, mert valami adminisztrációs hibáról esett szó, ami pont kapóra jött, mondjuk nem szívlelte nagyon, hogy "admin hiba" lett az új neve. Lefelé menet sem engedte el a faunt. A többieknek is meg kellett tartaniuk a szerepüket, és hirtelen nem gyógyulhattak meg a kis "verekedésükből" varázsütésre. Szóval, már csak azért is fogta a másikat, hogy magának nyújtson támaszt.
“Most nem vagy egyedül.”
Citálta magában.
A nyüzsgés zavarta, és a hely sokkal tágasabb volt mint azt kívülről elképzelte. Mint egy ember nagyságú hangyaboly.
Végül egyedül maradtak egyetlen lidérccel egy tágasabb iroda helységben. Láthatóan ő volt az est szervezője. Biztos nagy megtiszteltetésnek vehette.
Összeszorított fogakkal bámult a férfire, de amikor közel ért hozzájuk emlékeztette magát, hogy most egy védtelen, megvert tündérke kell, hogy legyen. Próbálta a földet nézni. Bal kezét, még mindig a derekán tartotta, mint akinek az fáj legjobban, pedig a vállai sajogtak. Még nem döntött arról, hogy vissza "hívja" e a saját gyártmányú boxert, szóval jobban tette, hogy eltakarva hagyta, még ha a kesztyűn keresztül csak a végei látszottak is ki.
Jobb kezével akaratlanul is megszorította a faun csuklóját, amikor arról beszélt a lidérc, hogy el kell őket kábítani. Beszélni azonban nem mert. Azzal tönkre tennének mindent, és még nem tudják, hol vannak a foglyok.

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Az, hogy valakinek a vállán átdobva lógtam, mint egy zsák hagyma nem sok teret adott a cselekvésre, de a megfigyelésre annál többet. Nem néztem fel, csak néhány lopott, fájdalmas pillantás erejéig, de nem kellett látnom a lidércek ronda, szikkadt ábrázatát ahhoz, hogy elárulják magukat. Csak kettőt rendeltek, tehát két fogoly tündérre kellett számítanunk odabent. És azok alapján, hogy minket csak kelletlenül vettek át, ezek szerint már megérkeztek és éppen azt várták, hogy mikor szolgálják fel őket. Szerencsére ez a meglepetés fogás készült a torkán akadni az összes kannibál fasznak.
Szó nélkül követtem lefelé a vezetőnket, néha botladozva a hatás kedvéért, de sosem annyira, hogy véletlenül megrántsam a bokámat. Ha valami félresikerült és harcolnunk kellett, nem akartam sántikálva kezdeni. A fény, ami vezetett drága volt. Túl drága a legtöbb polgár kasszájának, de azt eddig is tudtuk, hogy a Gourmet társaság szervezett és finanszírozott volt. Csak épp nem gondoltam, hogy ennyire. A raktár sem raktár volt egy idő után, inkább lett az az étterem, aminek hitték a helyet. Hirtelen minden patinás köpenyt öltött, hogy eltakarja a dolog mocskos oldalát azoknak, akik nem akarták látni.
A hordárok mennyisége azonban bajt jelentett. Ha ennyi alkalmazott volt, alig volt esélye észrevétlenül mozognunk idelent. Persze ahogy betaszigáltak a vélhető vezető irodájába hirtelen mi kerültünk erőfölénybe, de nem tudtam eldönteni, mikor lett volna érdemes kihasználni. A köpenyes, szótlan tündér mozgása és a finom kézszorítása alapján sejtettem, hogy ő készen állt bármire.
Végül úgy döntöttem, hogy vakmerő leszek.
- Zárják be az ajtót... - mondtam félhangosan, főleg Adamnek és a zsoldosunknak. - Ez a hátsó meg se nyikkanjon.
Azzal hirtelen nyúltam előre és ragadtam meg a minket vezető lidérc vállát, közben lecsökkentve a súlyát, hogy hátra tudjam hajítani a többieknek, miközben én kitörtem a vezető felé. Az egyiknek életben kellett maradnia, és valószínűleg ő tudott többet, szóval róla nekem kellett gondoskodnom. Csak meg kellett ragadnom a torkát és hátrabillenteni, onnantól a mágia már segített. Az egész teste húzta lefelé, ha úgy akartam, a saját húsa szegezte a földhöz. Legalább is ez volt a terv.

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

Úgy tűnt, az ajtóig gond nélkül eljutnak. Jeremiah meg volt győződve arról, hogy már itt elbuknak – miért is nem gondoltak arra, hogy a szállítmányok mennyisége kötött? Rögtönöznie kellett, így nagyon határázottan az épület felé bökött fejjel.
- Az arc, aki a másik kettőt hozta szólt, a főnökünknek, hogy kellhet még kettő. Kaptunk egy címet meg egy megrendelést két bármilyen tündérre valami kékholdi szarra. De ha nektek nem kell, akkor visszük máshová.
Úgy tűnt azonban nem volt szükség nagyon magyarázkodásra, a másik fiatal lidérc futott egy kört, és a lidércek nem akartak két potenciális fogást eldobni. Ez volt a szerencséjük, így követték is az illetőt befelé a raktárépületben. Ahogy Jeremiah fel tudta mérni nem volt túl tágas a beltér – ez hátrányt jelentett fegyvere távolsága teljes kihasználásában. Ellenben nagyon céloznia sem kell ilyen szűk téren, ami előnyére válhatott. Még számára is meglepően drága és fényűző felszereléssel rendelkeztek a lidércek – bele sem akart gondolni, hogy kinek a pénzéből harácsolták mindezt össze. Aztán ahogy felmásztak egy egészen frekventált lépcsőn egy különösen is díszesen tartott folyosóra érkeztek – nyilvánvalóan itt lehettek a vezetők, itt fogadták a vendégeket – és tippjei szerint valahol itt történt a vacsora lényegi része is. Tehát ha a tündéreket keresték – és még nem tálalták fel őket – nem itt kellett lenniük. Végül egy nem túl nagy, de annál igényesebben berendezett irodába vezették őket. Odabent egy egészen standard kinézetű középkorú lidérc fogadta őket, aki láthatóan az egyik – vagy akár egyedüli – szervezője lehetett az eseménynek. Érdeklődve méregette a tündéreket, a kábítás kérdésére azonban tanácstalanul fordította a fejét a társa felé. Itt lett volna a pillanat, ahol dobniuk kellene az álcát, de valahogy úgy, hogy nem riasztanak mindenkit az épületben. Ha lő, az hangos, de nem a fegyver miatt – elmagyarázták neki, hogy a csattanás lövéskor onnét jön, hogy a tüske túllépi a hang sebességét. Ebből a távolságból ha rálő a „fő” lidércre, az egész épületet riasztja. Plusz ott lesz a másik, aki bekísérte őket. Szerencséjére nem kellett tovább gondolkodnia, úgy tűnt nem csak a mellette álló férfi nem védtelen.
- Zárják be az ajtót… Ez a hátsó meg se nyikkanjon. – Mondta halkan a faun, majd rendkívüli ügyességgel hajította hátra a fogdmeg lidércet, és vetette magát a fejesre. Jeremiahnak se kellett több. Amint hanyatt földet ért a fiatal sápadt, Hihetetlen lendülettel taposott a torkára, ahogy pedig kinyitotta a száját kétségbeesetten levegőért kapkodva, fegyverének a csövét olyan mélyen tolta le a torkán, ahogy csak tudta. Ebből a távolságból nem lesz csattanás – nem nagyobb, mintha valami fémet ejtettek volna az egyénként is szőnyeges padlóra. De egyelőre nem húzta meg a ravaszt. Talán nem kellett. Legalább kétszer olyan nehéz volt felszerelésben, mint nélküle – Közel kétszáz kilót pedig nem sok légcső bír ki. Ha a lidérc bármivel próbálkozna, akkor viszont nem hezitált lőni. Talán a tudósoktól ragadt rá a kíváncsiság, de szinte látni szerette volna, mit csinál a fegyvere ebből a távolságból valami élővel. Mindez csak egy pillanat volt, így talán még maradt ideje félhalkan az „emberrabló” bajtársa felé biccenteni.
- Tartsd az ajtót! Én foglalkozok ezzel.
Már csak remélni tudta, hogy a faun nem öli meg a másikat, vagy hogy a pixi – akit bevallottan Jeremiah szükség esetén készült „kettő és feledik” tündérként felajánlani, ha akadékoskodtak volna az ajtónállók – nem zavar fel mindenki mást. Így lett volna idejük kivallatni az épület alaprajzáról, a lidércek számáról és a foglyok helyéről és állapotáról.

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

Morcos természetesen mogorva és merev, úgyhogy kap tőlem egy csúfolódó nyelvnyújtást, hiszen semmi fontosat nem árultam el.
A bádogembernek kisebb gondja is nagyobb lehet az én fecsegésemnél - elég ha megjegyzi, fontos vagyok, a maszkos meg koncentráljon a légzésre, el sem tudom képzelni hogy nem fullad meg valaki ilyen hacukában.
-Nem rajtam múlik, én már rég bent lennék, hogy felmérjem a terepet, egy kis láthatatlanság illúzióval, ha nem a te képed kellene elmaszkírozni. Mindig a nagyok tökölnek helyettem.
Füstölgök félig Adamnak, félig magam elé, egyedül a faun megpofozását élveztem ki, aztán részemről már rég megtaláltam volna a bentieket. Kicsi vagyok, mobilis és magam köré illúziót vonni igazán a legkönnyebb.
Visszahúzódok Adam zsebébe és unottan teszem a dolgom, vagyis a néma varázslatot, amíg a nagyok elintézik maguk között a bejutást. Mindig körülményes szokott lenni és sosincs beleszólásom, kicsit úgy érzem magam, mint a másik konstrukció, de majd rajzolok neki én is, ha valaha olyan dolog közelébe jutok és lesz rá alkalom.
Nyugodtan tartogatom az illúziót Adam zsebében és a terv részletei után meghallgatom a lidércek reakcióját is, merthogy érzékelem én a végre elindulás csodáit. Na baj van! De nem nekem kell megoldani, különben a hibát is szépen megmagyarázzák egymás között, fő, hogy megegyék őket. Viszont a kábításnál már nagyon fülelek, mit fognak ehhez szólni a remekbe szabottak, akik csak lekussoltak.
Nem hiszem, hogy bárki észrevenné a zsebből előbukkanó pixi fejet, ahogy premier plánban nézi végig az akciójelenetet, egy kicsit még Daphne rajongását is megértem, a felfegyverzett tagtól pedig nem vártam kevesebbet. Adam szimplán Légtornász, szerintem mindent meg fognak oldani anélkül, hogy mi maradék tündérfink a kisujjunkat is mozdíthatnánk. Így azonban már Adam álcájára nincs szükség, legalábbis most nem.
-Szóval, amíg ti elbajlódtok a taggal, mi lenne ha én megkeresném a tündéreket? Bármi lehet ugye, legalább azt jó lenne biztosan tudni hol vannak.
Csettintek, hogy egy pillanatra elmosódottá tegyem körvonalaim illúziómágimmal. Elégnek kellene lennie. Persze végignézhetem hogy eljátszanak a taggal, de teljesen felesleges volt egy zsebben unatkoznom.

× Blood and Wine ×

Moira Greycloud, a kettes számú főétel

----------------- :O: -----------------

Végre összeáll a terv, szinte már tökéletesen dolgozunk együtt. Bólintással adok igazat Psyche variációjára, szerintem is jobb lenne, ha Hektor sem olyanná alakulna, aki itt ismerős. Bár ki tudja, még jól is járhatunk ezzel. Beljebb lépünk kicsit az elevátortól, hogy a tündérke megkezdhesse az álcánk felhúzását.
-Ülj a vállamra nyugodtan. Vagy akár a fejemre. Megkapaszkodhatsz a szarvamban.
Mondom gyorsan, ő pedig dönt, ahogy szeretne. Választhat engem is és Hektort is, ami a számára célszerűbb és kedvezőbb, hogy az illúziót könnyebben fenntarthassa. Mindegy is.
Elindulunk felfelé a felvonóval, s hamarosan már a szabadság illatát szívhatjuk magunkba.
Vagy még sem?
A bennünket fent köszöntő lidérc egészen fiatalnak tűnt, nyájassága még is viszolygást ébresztett bennem. Felényújtottam a kezemet, engedtem, hogy megérintse, miközben reméltem, hogy ettől az álcám nem hullik le.
-Cassandra vagyok, igen a Séf úr segédje. Bizonyára elkerültük egymást.
Próbáltam lidércesen kedélyes lenni, miközben magyarázatot is adtam a kérdésére.
-Óh, óh! -Torpantam meg érdeklődőn.- Még kettő? Megnézném őket, hogy megfelelőek-e. Hová vitték őket?
Kapva kaptam az információn, elvégre semmi esetre sem szerettem volna tündéreket hagyni ezeknél az őrülteknél. Reméltem csak, hogy Psyche és Hektor is hasonlóan gondolják, és talán nem mászunk bele nagyobb fasirtba, mint amekorrában már is benne vagyunk. Nyakig.