Blood and Wine

~ Blood and Wine ~

Nem múlt el az a félelme, hogy lehet, hogy a vesztébe sétál emellett a két jóravaló ember mellett, de fel kell vállalni a kockázatokat, ha el akar érni változásokat. Nina holléte az elsődleges és szép lassan arra is rájöhet itt, hogy mit csináljon ezzel a sok fémmel, amitől nem tud megszabadulni. Elvégre az a tudós is valamikor talán itt tanulhatott valamikor, sőt, talán idővel még taníthatott is. Talán az Egyetem több titkot fedhet fel számára, mint azt elsőre sejtette. Bólintott a saját gondolataira, de nem merült el bennük. Figyelte a beszélgetés kimenetelét. Jeremiah egy nagyon határozott és céltudatos jellemnek mutatkozott. Pontosan tudta mi lesz a következő lépés. Arra is bólintott. Ő most csak kísérő, és bár könnyen befogadták, igazából semmivel sem tud többet segíteni mint egy kíváncsiskodó kívülálló. Magát meg tudja védeni ha arra kerül a sor, de ő információért van itt, és talán segíthet, de nem ő a kulcs ember. Hogy ezt a többiek nem fejtegetik, mutathatja azt is, hogy talán tényleg harcra kerülhet a sor, ilyenkor pedig jó az ha van valaki aki tudja védeni az ember hátát. Végig hallgatta a kérdésére a kimerítő és nem kevésbé őszinte választ is. Ha valaki ehhez hasonló járkáló bombaként megy harcba, az egész biztosan beütötte valahol a fejét.
Bólintott az összegzés és saját gondolataira egyben, amikor Jeremiah befejezte a választ.
Elmosolyodott, ahogy a fegyverre terelődött a téma. Valóban nincs nála semmi, hiányolja is jobbjáról Rókát. Megrázta a fejét. Nem, nincs nála semmi, de... beállt enyhe, játékos utcai harc pózba, mintha bokszolni készülne. Mutatta, hogy nincs hiányában a tudásnak, meg tudja védeni magát. Bár amikor felmerült az is, hogy kaphatna fegyvert, akkor teljes testével a professzor felé nézett. Az arcáról szinte le lehetett olvasni a csodálkozó "Tényleg?!" szócskát, majd bólintott egyet-kettőt, hogy igen, szeretne valamit, ha lehet. Bármit is kapott, köszönetmondóan meghajolt utána, és felsorolt Jeremiah mellé. Szerinte is eltékozoltak már elég időt ahhoz, hogy még idejében beérkezzenek a színre, mint a jó hősök szoktak a történetekben.

Blood and Wine

Nova, Adam, Moros: Szeretnék tőletek még egy kört kérni, hogy beszéljétek meg pontosan hova mentek, hogy álltok neki, milyen előkészületeket tesztek, stb. Tartson a körötök odáig, hogy nekivágtok a tervetek megvalósításának, vagy eljuttok egy olyan helyszínre, ahol már némi leírás szükségeltetik. //szerintem érezni fogjátok, de ha nem, és segítség kell tudjátok hol találtok meg.//

Moira, Hektor: Moira mind a két kertecet sikeresen kinyitja, így most ti, faunok ott álltok egy hatalmas konyhában, ám a pixi segítőtök nélkül. Ha rápróbálnátok az ajtóra, ahol Psyche eltűnt (és így már könnyen észrevehetitek, hogy az elhúzható reteszen mehetett ki – ott ti is ki tudtok nézni, bár egyelőre csak annyit láttok, hogy szemben is van egy szoba csukott ajtóval. Viszont hiába tudtok kinézni a reteszen, az ajtó zárva van, legalábbis egyelőre, mivel Moirának az ilyesmi eddig sem okozott problémát. Így viszont már nektek is van lehetőségetek átkutatni a konyhát, amilyan alaposan csak szeretnétek.
Kérlek írjátok le, hogy mit néztek meg, hol néztek meg, mivel próbálkoztok, és hogy végülis mi az, amit magatokkal vinnétek. Továbbra is: bármilyen eszköz, ami megtalálható egy kifejezetten jól felszerelt konyhában, az biztos, hogy megtalálható itt is (a nyilvánvaló modernkori eszközök kivételével, szóval turmixgépet ne vágjatok zsebre, meg mikrót se).

Psyche: Felrepülsz a felvonó ketrecében, és még át is tudod préselni magadat a következő szintre, de azonnal láthatod és hallhatod, hogy a csöndes alsó szinttel ellentétben itt már nagyon nagy a fennforgás. Konkrétan mintha egy hangyabolyba érkeztél volna meg. Sokan vannak, csak az alatt a rövidke idő alatt tíz különböző arcot is látsz. Érdekes módon, amit meg tudsz figyelni, hogy lidércek irányítanak embereket, és minden féléket cipelnek raklapokon. Vannak köztük kisebb-nagyobb ládák, amit biztosan meg tudsz állapítani, hogy asztalok és székek is vannak, meg dolgok, amikből más nagyobb dolgokat lehet összerakni. Egészen olyan, mintha egy nagy rendezvény helyszínét rendeznék be éppen, de nem találsz semmiféle biztonságos útvonalat, ahol kirepülhetnél még tovább körülnézni anélkül, hogy meglátnának.
Azt meg tudod állapítani milyen irányból milyen irányba viszik a dolgokat, vagyis hogy merre kéne keresni talán a kijáratot. Szerencsére a felvonóhoz még nem indult el senki…

Paksha, JC: Everest bólogatott JC felvetésére.
- Az igazat megvallva, többször eszembe jutott, hogy magam kéne bemerészkedjek Estrance legdélebbi, legmélyebb bugyraiba, de idős vagyok már, sok felelősséggel, és cserben hagyott a bátorságom. Többször nekiindultam, meg kérdeztem olyanokat, akik jártak ott de aztán… Őszintén sajnálom, hogy ilyen kétes ügyekbe kell keverjem, Jeremiah, és önt is, Paksha, de azt hiszem valóban ott járhatnak a legnagyobb eséllyel sikerrel, mert mindenhol máshol már megpróbáltam. – nézett itt mindkettőtökre. Paksha talán még nem tudja, de JC már igen, hogy bizony a Sötét Negyed lehet az utolsó, ahol Everst nem kereste a vőjelöltet, és ez nem véletlen. Oda jóérzésű polgárok egészen ritkán tették be a lábukat, csak ha nagyon muszáj volt, de még akkor sem, hiszen mit mondtak volna róluk mások? Biztos azt, hogy valami kétes ügyletbe keveredtek, és az embernek a bőrén kívül a jóhírnevére is vigyázni kellett, odalent pedig mind a kettő veszélyben volt.
Ez után az öreg a szakállát kezdte simogatni, főleg az éjtündér lelkes pillantását látva.
- Talán… talán lenne itt valami. Fegyvert nem adhatok külsős kezébe, és ön nem az akadémia alkalmazottja, de van itt valami egészen új és egészen kísérleti, ami jó lehet arra, hogy megvédje magát… – odalépett az asztalához, és elkezdett az egyik ládában kotorászni, szinte derékig elmerült benne, amikor végül kihúzott az aljából valamit, ami a megszólalásig hasonlított forgótárcsás pisztolyra, csak épp ott, ahol a forgótárcsának kellett volna lennie, itt egy másfajta szerkezet volt, de hogy milyen nem láttátok. Leginkább mintha egy dobozka lett volna az aljára erősítve, és ami benne volt rejtőzködött. Everest két kézzel nyújtotta át a pisztolyt Pakshának. – Úgy néz ki, mint egy pisztoly, sőt, úgy is működik, mint egy pisztoly, ám ez nem pisztoly. Ha rátartja a célra, nagyjából tíz méter a hatótávolsága és nagyjából egy méter széles körben működik az elsütés után. Egy pulzálást kell érezni, mint valami dobverés, a visszarúgása egészen minimális, a hatósugaron belül pedig semlegesít minden mágiát. Elméletileg bármilyen forrást legyen az szervetlen vagy szerves orea vegyület. Csak azt kérném, hogy ha esetleg használná, írna róla egy minél részletesebb beszámolót, amit a további kutatásokhoz használhatnánk? Rendkívül hasznos lenne az akadémiának. – kérdezte Everest ártatlanul, majd visszaült az asztal mögé.
- Még egyszer nagyon hálás vagyok. Őszintén. És Sinan kísérje figyelemmel önöket. – köszönt el tőletek.
//a körötök tarthat odáig, hogy eljuttok a Szerencsevadászba és akár már el is kezdhettek ott kérdezősködni//

//Hektor te ebben a körben kimaradtál, kérlek a következő körben mindenképp írj. Többieknek csak így tovább, következő mesélői reag egy hét múlva május 20.-án szombaton érkezik!//

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

Nagyon finnyás ez a faun uracska ahhoz képest milyen véreskezű fajtársai vannak, de próbálok úgy csinálni, mintha arisztokrata lennék és egyelőre legalábbis nem vágok közbe és haszonelvűségem is azt mondja, érdemes megfontolni a javaslatát.
-Ha a követség ennyire bízik az emberek jószándékában, állok elébe, finom falatnak látszol, nem is kell nagyon rájátszani.
Kóstolgatom kicsit én is, Daphne felé utolsó utáni pillantást küldve, ez pedig immár beszédes, rajta tartom szemem ezen a nagyra nőtt (faunok közt mégis kicsi) kiszemelten.
-Akkor én előkészítem illúzió tehetségem és mire odaérünk Adam megint más lesz. Nálunk ez már afféle tradíció.
Én lettem a légtornász hivatalos maszkmestere, ehhez kétség sem fér. Moros hajában szuperkényelmesen érzem magam, ha mozdul, azért belekapaszkodom szarvaiba, leesni csakis elegánsan lehet, hirtelenkedés most nem fér bele.
-Igazából semmi olyat, ami túl nagy segítség lehet nektek, én a magam részéről feltérképeztem mely résekbe tudok beférkőzni. Talán annyi, hogy tudom ki használja azokat a cirkuszi ketreceinket, amik már nem kellenek senkinek, mert láttam őket, még üresen, ahogy belestem és az egészet úgy képzeljétek el, mint egy nagyon felszerelt kínzó-konyhát, nagyméretű áldozatok számára…is!
Teszem hozzá, ahogy elképzelem Morost fazékban csücsülni, már csak a vélt arckifejezésért is megéri.
-Az utat tudom, elég eldugott hely, navigálok mindenkit.
Egy ideig szarv vezérléssel, aztán szokásosan elbújok majd Adam egyik zsebében, miután felteszem az illúziót, de addig bizonyára sok ötlete akad még ennek a két fickónak.

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

     
Blood and Wine:
When the businessman is on the table

            Nem nagyon mozdultam meg, csak vártam, hogy rabtársam cselekedjen. Ahogyan a eszközök törtek el a lakatban, én is éreztem, hogy izgulok, hiszen az életem forgott kockán. Ám ahogy a ketrecből kipattant, ruhája kiegyenesedett lábain és egy egészen erős és talpra esett hölgy képét mutatta, egy pillanatra meg dobbant bennem valami. Mindig forgott a fejemben, de sosem gondoltam rá, hogy talán itt lenne az ideje a családdal is foglalkozni. Lesütöttem szememet, mert ez volt az egyik legerősebb fogadalmam. Eldobom magamtól ezt a lehetőséget, hogy a világ terhét vegyem magamra. "Majd egy évszázad múlva...". Ahogy a lakat leesett a földre én sem teketóriáztam sokat. Felálltam, felegyenesedtem, kiropogtattam a hátamat, udvariasan megköszönöntem a segítségét és alaposan körbe néztem a konyhában.

    Magamhoz vettem pár kisebb kést, amiket egy kissé megéleztem egy porcelán tányér alján, illetve kerestem egy tarisznya féleséget, amibe egy két bort elvihetek magammal. Nem akartam túl sokat magammal vinni, ezért a zöldséges zsákog és túró vásznak között szerencsére találtam egy kis cipós tarisznát, azt dobtam a vállamra és gyömöszöltem bele két üveg jóféle bort. Elmosolyodtam, ahogyan azon gondolkodtam, milyen étel mellé fogom diadalmasan elfogyasztani. "Tulajdon képpen szakács is lehettem volna..." futott végig az agyamon, ahogy egy piszkavasat elvettem még a tűz mellől és a vállamra tettem. Odaléptem az ajtóhoz és az államat vakarva mormoltam:
- Na és mi vajon hogyan fogunk innen kijutni...

× Blood and Wine ×

Moira Greycloud, a kettes számú főétel

----------------- :O: -----------------

Hát nem szabadultunk még ki, nem helyezhetjük magunkat kényelembe. Az ajtóhoz lépek, míg Hektor kimászik a saját ketrecéből. Ő a konyhát járja körbe elsőnek, és az ajtó reteszét próbálom meg. Kilesek a folyosóra, ahol félhomály uralkodik. Szemből azért kivehető egy ajtó.
-Szerintem a pixi itt mehetett ki.
Mondom kissé hátrafordulva társamnak, aztán megpróbálom a kilincset, teszem ezt az esélytelenek nyugalmával. Apró sóhajjal veszem elő a ruhámra tűzött hústűket, és a korábban már kipróbált módon ezúttal az ajtó zárjában kezdek el kotorászni vele. Azért ez nem egy lakat, nem is megy annyira könnyen és gyorsan. Jó néhány percig elszöszmötölök vele, mire végre halk kattanással adja meg magát a zárnyelv. Újra próbálkozom a kilinccsel, és ezúttal résnyire tudom nyitni az ajtót. Aztán gyorsan vissza is csukom. Most már a lehetőség adott, már csak fel kell készülnünk a kitörésre. Mert afelől kétségem sincs, hogy nem lesz ez egy sétagalopp.
-Az ajtó nyitva van, a folyosón félhomály. Szemben van egy másik ajtó.
Jelentem kissé halkabbra fogva a hangomat Hektornak a tényeket, aztán magam is gyorsan körül kutatok. Két kisebb kést tűzök a szoknyám korcába hátra, eltakarja a felsőm. Egy nagyobbacska a csizmaszárba kerül ügyesen, hogy ne vágjam meg magamat vele. Végül az egyik fiókból nem túl nagy, de elég méretes húsvágó bárdra lelek. Megpróbálom az élét, és elégedetten hümmentek egyet. Nem vagyok harcos, de ezzel azért elég nagyot lehet ütni.
-Megteszi.
Hümmentek még egyet, aztán a bárdot lóbálva intek az ajtó felé.
-Csak utánad.
Végül is céltáblának Hektor sokkal jobb, mint én. Nem de? Ha Hektor kinyitja eddigi börtönünk ajtaját, akkor magam is kinyomulok utána a folyosóra. Ha jól látom, valami mély pincében lehetünk.
-Keressük meg a lépcsőt.
Súgom a hátának.

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

- Az igazat megvallva, többször eszembe jutott, hogy magam kéne bemerészkedjek Estrance legdélebbi, legmélyebb bugyraiba, de idős vagyok már, sok felelősséggel, és cserben hagyott a bátorságom. Többször nekiindultam, meg kérdeztem olyanokat, akik jártak ott de aztán… Őszintén sajnálom, hogy ilyen kétes ügyekbe kell keverjem, Jeremiah, és önt is, Paksha, de azt hiszem valóban ott járhatnak a legnagyobb eséllyel sikerrel, mert mindenhol máshol már megpróbáltam. – Jeremiah értette, hogy mire gondol az öreg, nagyon is. Legutóbbi látogatása során is nagyon jól tudta, hogy termete és felszerelése sokakat eltántorított a fölösleges bajkeveréstől. Ha azonban egy átlag termetű öregember lett volna, jó eséllyel a Szerencsevadász közelébe se jutott volna, a Süllyesztő-féle helyekről nem is szólva. Jeremiah megrázta a fejét tehát az öreg bocsánatkérésére.
- Ne sajnálja, nincs mit. Nem magán múlt, hogy elrabolják a vejét. Minden esetre tartsa majd fejben, hogy ott vagyunk, és ha nem jövünk vissza egy napon belül, írjon a légierő parancsnokának. Ismerem az illetőt, hátha készséges lesz segíteni, ha mi elbukunk.
Paksha ötletére, hogy puszta kézzel védi meg magát, előbb csak felvonta a szemöldökét – annak idején a tiszti akadémián beszéltek nekik alakváltókról, akik egyik pillanatról a másikra medvévé nőttek. Nem szívesen nézte volna végig, ahogy egy ilyen lendületből kettétöri a tündért – bár nyilván nem tudhatta, hogy mit rejteget ruhái alatt. Minden esetre megkönnyebbült, amikor lelkesen bólogatott a professzornak a fegyver ötletére.
- Talán… talán lenne itt valami. Fegyvert nem adhatok külsős kezébe, és ön nem az akadémia alkalmazottja, de van itt valami egészen új és egészen kísérleti, ami jó lehet arra, hogy megvédje magát… – Mondta, majd keresgélni kezdett egy indokolatlanul mély fiókban. Végül egy furcsa, pisztoly-szerű valamit nyújtott át a fiatal tündérnek, ami nagyon hasonlított egy tiszti revolverhez, végtelenségig módosítva. - Úgy néz ki, mint egy pisztoly, sőt, úgy is működik, mint egy pisztoly, ám ez nem pisztoly. Ha rátartja a célra, nagyjából tíz méter a hatótávolsága és nagyjából egy méter széles körben működik az elsütés után. Egy pulzálást kell érezni, mint valami dobverés, a visszarúgása egészen minimális, a hatósugaron belül pedig semlegesít minden mágiát. Elméletileg bármilyen forrást legyen az szervetlen vagy szerves orea vegyület. Csak azt kérném, hogy ha esetleg használná, írna róla egy minél részletesebb beszámolót, amit a további kutatásokhoz használhatnánk? Rendkívül hasznos lenne az akadémiának. – Sejtette Jeremiah, hogy ez eredetileg neki készült, de amennyire instabil a felszerelése, valószínűleg közveszélyes lett volna neki használnia. Mi van, ha rossz irányba süti el és csak a hűtők állnak le, de a katalizátor nem? Vagy a gőzelvezető szelepek állnak le, de a pumpák nem? Jobb is, hogy nem hozzá került, bár dobható formában örömmel látott volna ő is ilyet a jöbőben repertoárjában.
- Nagyon kérlek majd, hogy óvatosan célozz és csak úgy lőj, ha mögötted vagyok. Kérlek. – Biccentett a Paksha felé.
- Még egyszer nagyon hálás vagyok. Őszintén. És Sinan kísérje figyelemmel önöket. – Intett nekik az öreg, amikor indulásra készek lettek. Jeremiah nem szólt semmit, csak intett a válla fölött, majd elindult. Örömmel látta, hogy Paksha követte. Sebesen haladtak át a város kulturált negyedén, amikor azonban elértek a Déli Negyed határához, Jeremiah megtorpant. Felvette gázállarcát és sisakját – pont, ahogy legutoljára járt ott, és a tündérhez fordult.
- Nos, neked nem muszáj eltakarnod az arcod, de én a munkám miatt a biztonság kedvéért el fogom. Ha valahogy meg kell nevezned, akkor hívj nyugodtan… Hm… Mondjuk Mr. Akadémiának. Egy fazon így hívott amikor legutoljára itt jártam, szóval ez jó is lesz. Ezen felül… – Mondta, majd nagy levegőt vett. Nem tudta, hogy mennyire tapint érzékeny területre, de a hatékonyság kedvéért muszáj volt kitérnie erre, mielőtt bementek a Sötét Negyedbe. - Ha azért nem beszélsz, mert nem tudsz, megértem. Azzal nincs mit tenni. Ha viszont bármi más az oka, én arra kérnélek, hogy ne aggódj amiatt, és beszélj nyugodtan. Bármi is legyen az, hidd el, hogy vannak különösebb dolgok is odaát. Arról nem is beszélve, hogy az Akadémián töltött lassan egy évem alatt láttam már a legfurább dolgokat is. Nem fogok nevetni vagy ilyesmi. Viszont ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk kutatni, hanggal is kommunikálnunk kellene. Persze, ahogy mondtam, ha nem tudsz egyáltalán beszélni, akkor elnézést kérek.
Majd Paksha reakciója után – bármi is legyen az, Jeremiah nem firtatott semmit, tényleg találkozott már rosszabbal – a Szerencsevadász felé vették az irányt. Út közben nyitva tartotta a fülét, hátha megüti valami információ tündérekkel, eltűnésekkel vagy a Kékholddal kapcsolatban. A Szerencsevadászhoz érve pedig kihúzta magát, és határozott lépésekkel sétált be, egyenesen a lidérc kocsmáros elé. Belső zsebéből kihalászott egy ezüstöt és egy aranyat, majd egész közel hajolt a férfihoz, és alig hallhatóan szólt neki, miközben elé csúsztatta az érméket. A maszkja sokat tompított a hangján, de biztos volt benne, hogy a lidérc megérti őt.
- A legjobb rumodból szeretnék, Főnök. És a legjobb információdból is. Az előbbi legyen fekete, az utóbbi pedig Kékholdas-tündéres.
Az ilyen helyek tulajdonosai felé mindig jó reményeket táplált Jeremiah. Amennyi kétes alak megfordult egy ehhez hasonló kocsmában, ha nem figyelt és hallgatózott az ember is elég információnak kellett a fülébe jutnia ahhoz, hogy legalább jó irányba terelje őket.

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Nekiindultunk Estrance utcáinak, minden fordulóval és magunk mögött hagyott utcasarokkal egyre közelebb kószálva a Sötét Negyedhez, ahol a Gourmet társaság már fente a késeit a következő lakomájukra. Szerencsére Nova cseppet sem volt idegesítőbb, mint a nővére - bár azért ahogy az ő hátsó fele nehezedett néha a fejbőrömre, az egészen más összhatást keltett -, és az iránymutatása is többől állt, mint a hajam rángatása. Egyébként nagyjából tudtam az utat, végülis Bertold nekünk mondta el eredetileg, de azért megnyugtató volt, hogy a pixi legalább járt bent. Így nem kellett vakon mennünk a kannibál-fészekbe.
Mikor már úgy éreztem, hogy közel lehetünk félrehúzódtam egy sikátorba és megvakargattam a tarkómat.
- Van néhány... probléma a tervvel, de orvosolható. - kezdtem kelletlenül. Ez egy nagyon keserű orvosságnak ígérkezett, de most le kellett nyelnem. - Gyanítom a lidércekhez a főfogás nem önszántából és dalolva sétál be, szóval valahogy úgy kellene tennünk, mintha tisztességes emberrablóként kaptál volna el. Vagyis Mr. Prismblossom vagy elvarázsolja az én arcomat is, hogy úgy nézzek ki, mint akit összevertek, vagy... Hát, Estrance lakosságának gyengédebb fele sírva fakad, de kénytelen leszel behúzni nekem. Aztán feldobni a válladra, mintha elájultam volna. Csak azért maradjak eszméletemnél.
Azért nagyon reméltem, hogy valami csoda folytán a pixi képes volt két különböző káprázatot is fenntartani. Még ha nem is vesztettem el az eszméletem, az alakváltók köztudottan nagyot ütöttek, még faun mércével is. De ha mégsem, csak hátratettem a kezem és felkészültem a sorsomra. Akármi is történt, Adam kénytelen volt a vállán becipelni, ha nem is összekötözött kezekkel. Onnan már rögtönöznünk kellett.

x Blood and Wine x

The best things come in small packages

~ Blood and Wine ~

Érdeklődve forgatta a kezében a fegyvert. Érezni akarta a súlyát, a fogását. Valóban olyasmi volt mint egy maroklőfegyver az alján lévő inbalanszt leszámítva. Mintha súlyokat méregetne, úgy mozgatta óvatosan fel alá, majd hümmögött hozzáértően. Sosem lőtt még hasonlóval, de tudta hogy működik. Látott is már elsülni párat, és nem csak azt az egy ominózus dupla lövetűt. Ha visszaemlékezik, valóban nagyobb volt a kelleténél. Ez sem tipikus, de jól láthatóak rajta a fontosabb részek. A ravasz, a biztosító, és a cső. Tár nincs hozzá, tömörnek érezte a markolatot. Az öreg tudós magyarázatával pedig érthetővé vált a miért is. Bólintott egyet mielőtt figyelme a magas férfira, Jeremiahra terelődött volna. "Csak óvatosan...." Még szép, hogy! Egy bármilyet csakis óvatosan lehet használni, de mindent nagyon odafigyelve elraktározott magában és bólogatott jelezve, hogy figyelt és értette. Remélhetőleg nem a sűrű bólogatásai lesznek a megkülönböztető jelei, gondolta utánna. Az egész beszélgetés alatt meg akart szólalni és abba hagyni ezt az egész pantomimes dolgot, de mindannyiszor megállították az emlékek benne. Kis fintorral az arcán, amit saját gondolatai ébresztettek, elindult tehát Jeremiahval az útjukra. Elköszönésképpen meghajolt az idős úr előtt, ahogy otthon volt szokás, aztán egyetlen nyikkanás nélkül felsorakozott a másik mellé, miközben becsúsztatta hátul a nadrágjába a pisztolyt. Csöndesen meneteltek egymás mellett. Paksha kíváncsian figyelte az utcát. Talán kicsit feltűnőbben is annak, aki már ismerős itt. Kilátszott a "vidéki" kisfiú a nagykabát alól. Semmire nem reagált látványosan, de érdekelték az étkezős bódék, a nagy ornamentumos kapuk, a szűk sikátorok és kis utcák, amikből emberek bukkantak elő és tűntek el egyetlen fordulattal, illetve nagyon izgalmasnak tűntek a járművek. Az egyik elöl úgy akart kimozdulni, hogy nem is kellett volna, például. A lovas kocsik már kevésbé bírtak újdonsággal számára. Aztán beértek egy sűrűbb és sokkal, ... füstösebb területre. A változás szinte azonnali volt a jómódú és az úgynevezett sötét negyed között.
Jeremiah hangja felriasztotta nézelődéséből, ami hatására hirtelen kapta fel a fejét a másik felé, tágra nyílt szemekkel. Aha! Előkapta a kis füzetet és leírta, aztán megmutatta ideiglenes partnerének.

most megírt oldal:

Majd jött az "ezen felül" rész. Hoppá! Most jön a fekete leves. Kisebb riadalommal a tekintetében figyelt tovább. Úgy lehetne megfogni a fiú testbeszédét, mint aki kész macskaként felugrani két métert, ha kell. Ki tudja mit olvas ki ebből a viselkedésből a mellette menetelő, a lényeg, hogy Paksha kezdett egyre idegesebb lenni. Olyan gondolatok lepték meg, amik ellen nehéz volt érvelni. Például minek megy bele egy olyan küldetésbe, ahol könnyen ott hagyhatja a fogát, miközben nincs semmi bizonyítéka rá, hogy bármilyen sikerrel fog járni Nina hollétét illetően. Vagy, hogy semmit nem tud arról, hogyan működnek a fém illesztékei és mennyire bírják a félhomályt, vagy a sötét szobákat, esetleg a pincéket? Illetve egyáltalán nem biztos, hogy tud úgy működni, mint annak előtte ha harcra kerülne a sor. Fájnak azok az illesztékek, mintha húznák a bőrét, és darabosnak érzi a mozgását állandóan. Ő még nem tudta, de nem volt a legjobb kondícióban. Sejtelme sem volt arról, hogyan kellene karban tartania a fém részeket, és hogy a bőrére kellene valamit kennie, hogy ne száradjon ki a fémtől az illesztékeknél. Ezek híján megtanult a fájdalommal együtt élni, de ahogy egyre valóságossá vált a küldetés veszélye, egyre jobban érezte magán, hogy nem lesz száz százalékos. Lélekben a pisztolyra gondolt, amit kapott. Próbálta azzal nyugtatni magát.
Jeremiah aggodalma jogos volt. Ha bármi oknál fogva elszakadnának egymástól, hátrányból indulnának. Elhúzta a száját és egy sóhaj kíséretében ellapozott a füzetében. Két külön oldalt mutatott meg a férfinek. Az első és másodikon is fájdalmasan elnagyolt, nehézkes betűkből álltak a szavak, mintha az írója fájdalmak között vetette volna le a szavakat.

Első oldal:

második oldal:

Melankólikus mosollyal tette zsebre a füzetet és kicsit megrázta magát. Bármi is legyen a következménye ennek a vállalkozásának, vállalja. Jobb, mint ülni és várni a halált. Minden habozás nélkül követte Jeremaihát a fogadóba és western filmes mesterlövészeket meghazudtolva nézett végig a helyen, miközben a pulthoz érkeztek. Veszélyforrást és menekülő utat keresett. Az ő "álcája" annyiból állt, hogy még inkább a fejébe nyomta a sapiját és csak a zöld szemei villogtak rá a lidérce, miközben Mr. Akadémia mögött állt körülbelül két fejjel alacsonyabban.
Mennyiszer is lőheti el a pisztolyt? Azt elfelejtette megkérdezni az öregtől...

Blood and Wine

Nova, Adam, Moros: A helyszín körül meglehetősen nagy a sürgés-forgás, sokkal nagyobb, mint amit Nova valaha korábban meg tudott figyelni. Raklapokon felhalmozva holmik álltak, amiket munkások cipeltek be a raktárépületbe mint egy szorgos hangyaboly, őket pedig fiatalabb lidércek utasítgatták, hogy mit hova vigyenek. A munkások többsége ember volt így azt feltételezhettétek, hogy a vacsorára ők már nem maradnak. Igazából a kérdés az volt, hogy az áldozatokat később hozzák-e, vagy már itt voltak, bár tekintve, hogy a tündérfőzés nem fél órás mulattság volt, esélyes volt, hogy ők már valahol bent voltak, ahogyan az is, hogy bizonyára nem tették őket a munkások szeme láttára. Lidércekből kettő volt a nyitott bejáratnál, nagyon elfoglaltak voltak, de egyelőre ők voltak a legjobb esélyetek a bejutásra.

Moira, Hektor, Psyche: Mindent találtok, ami kell, a borhűtő is nyitva volt így Hektor is magához vehette a neki tetsző üvegeket. Psyche szerencsésen visszajut a pincébe, és egyelőre minden csöndes. Már csak az a kérdés, hogy hogyan tovább. Egyelőre tényleg úgy látjátok, hogy az elevátor az egyetlen út, ami felfele vezet, de ebben nem lehettek egészen biztosak. Ez egyébként egy a rácsra erősített gombokkal működik egészen könnyen lehívhatjátok, de megpróbálkozhattok azzal a sötét szobával is. Az, hogy a pixi nem boldogult vele, csupán a súlyos ajtókilincs miatt van, egyébként viszont ha megpróbáltok benyitni, akkor minimális erőbefektetéssel kinyílik, és rövid tapogatózás után az ajtó melletti falon találtok egy kapcsolót is. Bár nem tudjátok hol lehettek, de az biztos, hogy bárki építette ki ezt a helyet, annak nagyon-nagyon sok pénze kell, hogy legyen. Már csak az autómobil, amiben Psyche ideutazott is kisebb vagyon, de a gombokkal működő elevátor és a kábelekkel és kapcsolókkal működő világítás is kisebb vagyonokba kerül. És akárkinek van ekkora pénze az faunokat akar vacsorázni, szóval a dolog egyáltalán nem néz ki jól. A kérdés csak az, hogy merre indultok el.
Ha felkapcsoljátok a lámpát, akkor egy meglepően nagy terem tárul a szemetek elé, majdnem akkora mint a konyha, de egészen máshogy van berendezve. Rengeteg üveges szekrényt láttok, tárgyakkal, amik akár kincsek is lehetnek, de ilyen messziről még nem tudjátok igazán megfigyelni mi van a vitrinekben. A padlót puha burgundi színű szőnyeg borítja, vannak kanapék, egy nagy íróasztal, a falakon festmények – afféle családi képek lehetnek, de van több faliszőnyeg is, hogy a lenti hideg követ némiképp otthonosabbá tegye. Át kell kutatnotok ahhoz, hogy kiderüljön, mi is ez a hely, mik vannak a vitrinekben, van-e egyáltalán menekülőút errefelé, ezeket nem tudjátok. Ha viszont az elevátort választjátok, akkor is valamiféle tervet kell kovácsolnotok.

Paksha, JC: A Szerencsevadász nem különbözött attól, mint amikor JC legutóbb betért ide. Most dél körül volt, így elég kevesen voltak, de voltak, leginkább léhűtők, de nehézfiúk is, akik bizonyára a főnökeiket kísérték el, akik a különszobákban tárgyalták meg kétes üzleteiket, ameddig az embereik odakint várakoztak. Átlag nap a Sötét Negyedben, mondhatni. Cael a csapos a gyári műszak lejárta utáni rohamra készülhetett, mosogatott és a gyér fénybe tartva próbálta ellenőrizni, hogy a poharak a körülményekhez képest tiszták-e. JC már találkozott vele Paksha viszont talán most látott életében először lidércet. Leginkább több napos hullára emlékeztethetett a sápadt bőr, a fakó haj és a beesett szemek, amik tündérszemmel cseppet sem számítottak se szépnek se vonzónak, bár fajtájának berkein belül talán az lehetett. //kép//
– Nocsak, nocsak, ki tért vissza… – nézett végig Jeremiah-n, tekintete csupán egyetlen pillanat erejéig villan Pakshára, de túlságosan sokat nem időzött rajta. Hátrafordult és levett egy rumosüveget a polcról, majd töltött először a férfinak, majd rövid tétovázás után Paksha elé is tolt egy poharat amibe gyors mozdulattal töltött két ujjnyit a barna italból. A kérdésre viszont a keze megállt a levegőben.
- Nem. Nem, nem, engem abba a szarba nem keversz bele. Nekik is megmondtam, hogy engem ez nem érdekel, és most neked is mondom. Árt az üzletnek. Mindegy mennyi pénze van a barátodnak. – bökött állával az éjtündér felé. Ebből pedig már sejtheted, hogy itt tényleg valami nagy dologról lehet szó, hiszen legutóbb a fickó egészen közlékeny volt, oka kell legyen, hogy most nem az…

//Következő kör 05.28. VASÁRNAP érkezik!//

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

Sosem volt itt ekkora buli, így tényleg nem lesz olyan egyszerű bejutni. Bár nagyon élveztem a faun fejen való utazást, érzem kezd végére járni a mókának. Egészen addig, amíg Moros elő nem áll ezzel a zseniális ötlettel! Hát persze, hogy meg kell csapkodni, ez egyáltalán nem kérdés. Noha ott, a sikátor berkeiben leszállok róla és szárny csattogtató, szomorú valómban tehetetlen arcot vágok.
-Nem is tudtam, hogy ennyire népszerű vagy a gyengébbik nemnél, habár erre a pofira én is finnyás lennék. Az a baj, hogy két ember álca koncentrációja könnyebben megtörik, nem lenne jó, ha elmozdulna a fizimiskád. Létrejöhetnek olyan anomáliák, mintha lyuk keletkezett volna a képekeden. Nem csak nem lenne szép látvány, de könnyebben lebukhatnánk. Az, ha Adam bemos neked egyet, a legegyszerűbb megoldás.
A legszebb, hogy van valami abban, amit mondok, valóban több erőfeszítésembe telne egyszerre két illúziót fenntartani, mint szeretném.
-Az én illúzióim nem hevenyészettek, mindig teljes erőbedobással dolgozom.
Sértődöm meg egy pillanat alatt, ezt sejthette volna, akkor is, ha nem ez volt a szándéka. Elég csak egyetlen kicsinyítő jelző, hogy felhúzzam az orrom, bár a küldetés sikerét nem kockáztathattam a büszkeségem miatt. Sajnos.
-Na gyerünk, verd csak meg, hogy bemehessünk, aztán elvarázsollak és bebújok a zsebedbe, ahogy szoktuk.
Én nem teszek le erről a brilliáns tervről, elvégre maga a faun találta ki. Az előbbi megjegyzése alapján pedig szoknyapecérnek tűnik, talán ha nem lesz olyan csinos a pofija néhány hétig, kiábrándul majd. Daphnenak tökéletes partner kell nem holmiféle gyengébbik nem hajhászó faun.

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

Jeremiah megértően bólintott Paksha papírjára. Nem tudta elképzelni, hogy mit értett a fiú az alatt, hogy „Kényelmetlen” de nem is akarta firtatni. Tudta, hogy képes beszélni, és ez elég volt neki. Abban meg csak reménykedett, hogy nem lesz rá szükség, és minden gond nélkül lezajlik a nyomozás – Everest vejéről meg legrosszabb esetben csak kiderül, hogy hazautazott Tír na nÓg-ba. A Szerencsevadászba az út rendben telt, a csapos pedig lidérc-módra gusztustalan félmosollyal mérte őket végig. Ha jól emlékezett a veterán talán Cael lehetett a neve az utcasöpredékek beszámolója alapján.
- Nocsak, nocsak, ki tért vissza… – Reszelte mély hangján, majd rendkívüli rutinnal töltötte ki a rumot, amit kért. Úgy tűnt Pakshát is beleszámolta a rendelésbe, ugyanis töltött neki is egy keveset. Aki elég időt eltölt a seregben, ügyesen meg tudja oldani az ivást gázmaszk mellett is – Jeremiah pedig ilyen ember volt. Gyors mozdulatokkal oldotta meg a maszk alsó két rugalmas pántját, eltartotta az állától annyira, hogy odaférjen a pohár, felhajtotta az italt – ami a nyomornegyedtől vártnál meglepően jobb minőségű volt – majd sebesen vissza is rögzítette a felszerelését. Talán a legélesebb szeműek sem láthattak többet a borostájánál. A kérdésére azonban a tündérekkel kapcsolatban Cael mintha megrettent volna – hasonló reakciót pedig nem várt Jeremiah egy lidérctől.
- Nem. Nem, nem, engem abba a szarba nem keversz bele. Nekik is megmondtam, hogy engem ez nem érdekel, és most neked is mondom. Árt az üzletnek. Mindegy mennyi pénze van a barátodnak. – Úgy tűnt, hogy Pakshát gondolta vevőnek egy tündérért – vagy éppen árunak? Erre Jeremiah nem akart rákérdezni, tudta, hogy nem szedett volna ki több információt a lidércből. Ellenben láthatóan tudott a dologról – ez pedig reményt adott nekik. Bólintott párat maga előtt, mielőtt beszélni kezdett. Közel hajolt ismét, hogy csak Cael, és legfeljebb Paksha hallja, amit mond.
- Mi sem vagyunk lelkesek a dolog iránt. Csak neveket szeretnénk, esetleg egy helyet. Kik szervezik ezt? Ne aggódj, senki nem fogja megtudni, hogy itt hallottam. Az italod jobb, mint ennek a szemétdombnak bármelyik másik helyén lenne. Eszem ágában sincs feldobni téged valami hülyeségért. Csak beszédem lenne azokkal, akik megkerestek téged, ennyi.
Jeremiah nyomatékosításként még két aranyat csúsztatott diszkréten a lidérc elé. Ha más nem, legalább ilyenkor jól jött a tény, hogy nem kellett a pénz miatt aggódnia. Jól keresett az Akadémián, és soha nem költött gyakorlatilag a seregben kapott zsoldjából sem semennyit. Nagyon remélte, hogy nem fog nagyon problémázni a csapos, és készséges lesz az információcserére. Az idejük ugyanis fogyott. Paksha felé fordította a fejét, hátha neki is van valami módszere vagy megoldása a csapos nyelvének megoldására. Minden számíthatott. A legkisebb extra információmorzsa is egy fölösleges kitérő levágását jelenthette a nyomozásukban. Fölösleges kitérőket pedig igazán nem engedhettek meg maguknak.

     
Blood and Wine:
When the businessman is on the table

           Már egészen a számban éreztem a borok szabadság ízét, amikor kiderült, hogy szabadulásunk nem lesz ennyire egyszerű. Megfordult a fejemben, hogy talán jobb lenne itt elbúkni és várni amíg valaki érkezik, hogy őket jól ki tudjuk faggatni, de ez több szempontból is ostoba ságnak tűnt. Talán egyedül is elbánnék az elevátorra lérkezőkkel, de nem kockáztathatom meg, hogy a társaim megsérüljenek. Ahhoz túl hasznosak. Halkan intettem nekik, hogy nézzenek körbe és én is a elkezdtem óvatosan megvizsgálni a tárgyakat a teremben, de leginkább futólag, mert mind eközben azon gondolkodtam, hogy hogyan kéne felmenni a felvonóval. Utam végén a pixihez léptem:
- Be sem mutatkoztam a nevem Hektor Dunn. Köszönöm a segítségét. Tudna segíteni abban, hogy esetleg a felvonó, merre tud közlekedni? -kérdeztem minden udvariasságomat és együttérzésem bevetve. Igyekeztem nem kimutatni felé teljes hidegségemet.

× Blood and Wine ×

Moira Greycloud, a kettes számú főétel

----------------- :O: -----------------

Kijutunk a folyosóra, és én előre engedem Hektort. Na nem mintha ténylegesen a háta mögé akarnék bújni. Még két lépést sem tehetünk előre, amikor megjelenik a kis pixi. Valamiért megkönnyebbülök a láttára. Ő pedig tájékoztat bennünket az általa felfedezett dolgokról.
-Hmmm...
Elégedetlenül hümmentek egyet. Nem vele vagyok elégedetlen, hanem a helyzetünkkel. Állhatnánk jobban is.
-Összegezve: Pincében vagyunk és csak az elevátor az ismert kijárat. Fent pedig egy halom lidérc az akadály. Semmiség.
Na persze mire is vártam? Gyalog-galoppra? Pfejj! Akkor sem leszek lidérc-lakoma!
Megpróbálom a szemközti szoba ajtaját, és lássatok csudát, kinyílik könnyedén. Ahogy megszokásból kitapintom a kapcsolót, és fényárral terítem be a helyet, meglepetten nézek körbe. Méretes teremben állunk. De ez is inkább tűnik fogadótérnek, egy szalonnak, kényelmi helyiségnek, mint kijáratnak.
Ettől még persze, beljebb lépek, meg sem várva, hogy a másik kettő követ-e. Tekintetem körbe fut a falakon, a bútorokon, és valamiért az ösztön a vitrinek felé húz. Mi a fene lehet bennük? Az értékes tárgyak persze arra késztetnének, hogy eltegyek magamnak belőlük a nehezebb időkre, de ezt most elhessentem. Egyelőre magamat húzzam ki a kalamajkából, ha lehet két társammal együtt. A többi ráér majd akkor is, ha már megszabadultunk. Talán... visszajövök ide lopva, amikor senki sem tart számon. Mert hogy számon vagyunk tartva, mint főétel, az biztos.
Ahogy haladok a bútorok szekrények előtt, olykor meg-megérintem egyiket-másikat. Ha kallantyú kerül ujjaim alá, meghúzom, forgatom, lenyomom őket. Csak úgy próbaképpen, hátha valami rejtett ajtót nyitnak. Mekkora poén lenne már, valami titkos alagúton kijutni ebből a pincéből. Vajon, ha még is csak feltálalnának bennünket vacsira, Moros keresne engem egy idő után? Megérezné vajon a drága bátyám, hogy már nem vagyok? Valamiért zokon veszem a gondolatokat, durcásan öltök nyelvet magamban a képzeletbeli Morosra.
Persze, az agyam azon is jár, amit a tündérke mond. Felé fordulok megtorpanva.
-Tudsz illúziót kelteni? Akár mind a kettőnkre?
Érdekes helyzet lenne úgy kitörni, hogy nem is kell péppé veretnünk magunkat.

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Azért utólag - mert az ilyen józan gondolatok mindig csak a katasztrófák utáni megvilágosodásban érkeztek - eszembe jutott, hogy talán túl lelkesen vállalkoztam a saját arcom beveretésére. Főleg akkor, mikor Nova Prismblossom is szomorúan csóválta meg a fejét - bár a hangjában volt valami furcsa mellékzönge, amit nem tudtam hová tenni. De a raktár most kifejezetten sűrűn látogatott állapotban volt, csak úgy mellékesen beosonni nem sok esélyünk volt, szóval nem kifejezetten meglepően megint igazam volt. Szóval csak sóhajtottam és hátratettem a kezem.
- Jól van, essünk túl rajta.
Mondtam volna, hogy kaptam már nagyobbat is, de egy alakváltó azért ütött akkorát, mint egy faun, ideértve drága édesapámat is. Nem nézte ki belőlük senki, de a bőrük alatt dugattyúk és gőzmozdonyok ereje bújt meg. Én legalább is határozottan úgy éreztem, mikor Adam behúzott nekem, mintha eltalált volna egy mozdony.
Nem mondom, hogy nem szaladt át néhány sötét folt a szemem előtt és őszintén meg kellett támaszkodnom a szomszédos ház falában, de a fizikai sérülésnél itt sokkal fontosabb volt a lelki. Végülis a második legjobb részemet érte most találat, és még nem is volt ott senki, akitől szánalom-gondoskodást zsebelhettem volna be.
- Áu. - közöltem egyszerűen. - Azt hiszem ez megteszi. Most valahogy oda kell rángatnod anélkül, hogy a járókelők észrevennének, a lidércek viszont igen.
Hogy a vállára dobva tette ezt, hogy csak úgy természetesen, őszintén mindegy volt. Abban az állapotban voltam olyan kába, hogy hitelesen alakítsam a magáról alig tudó világtalant. Ha Moira látott volna...

~ Blood and Wine ~

Hálás volt amiért nem firtatta a férfi a miérteket. Elég ha ő tudja mi a kényelmetlen. Úgy is megtudja majd Jeremiah ha végül úgy dönt a tündér, hogy van értelme maradnia az egyetem területén és elég sokáig kontaktolnak egymással. Előbb utóbb meg kell bíznia valakiben ahhoz, hogy tudjanak segíteni a baján, és ez a kis kaland nem is lehetne jobb teszt hozzá. Nem igaz? Elhúzta a szája szélét a sapek alatt. Na persze. Mi sem egyszerűbb mint egy egy estés keresgélés a nyomor negyed közepén elveszett tündérek után. Mi lehet még itt? Nemsokára azt is megtudta. Kerekre tágult pupillákkal bámult a félhomályos bűzös kocsma szerű képződményre, de habozás nélkül fordult be az ajtón, Jeremiah árnyékaként suhanva utána. A lidérc az meg csak hab volt a tortán! De elszántan állta minden … izom rezzenését, fenyegető megnyilvánulás hiányában. A pohárhoz nem nyúlt. Még az után sem, hogy az ember egyszerre le is húzta. A lidérceket sosem így képzelte el a könyveket olvasva, amikben szerepeltek. Persze nem volt olyan a bőre, mint másoknak és messziről sírt róla, hogy kinek a fia borja, de azért nem volt olyan szörnyű sem. És ezzel ijesztgetik otthon a kis tündéreket… köztük őt is! Horror filmes, tündér evő, csupa száj szörnynek kellene legalább lennie azok alapján, ami tudást otthonról hozott! Hát jobb híján ez is megfelel.
Aztán Jeremiah tekintete rászegeződött és érezte, hogy most tennie kell valamit. Bár azt hitte, hogy a pohárhoz nem fog nyúlni, Sinan útjai kifürkészhetetlenek. Bár ez lehet most Vahe műve volt. Fogta a poharat és kínjában lehúzta ő is egy húzásra. Keserves grimasszal tette vissza halk krákogás kíséretében és kicsit közelebb lépett.
Semmi értelmét nem látta a szégyenlősködésnek, ha rögtön az első akadálynál befulladnak. Akkor senki nem kap semmit. Se az öreg a vejét, se a sorstárs az egyetemi elismerést itt mellette, (pedig láthatóan nagyon érti a dolgát és megdolgozik érte), se ő az információit Nináról.
Régen használt hangja mélyről jövő, rekedtes volt. Ott volt ugyan a tündér lágyabb hangszíne is, ám halk, de állandó monoton zúgás kísérte az emberi beszédet.
- Nem akarjuk az állóvizet felzavarni, csak keresünk valakit, aki nem oda való.
Már érezte is a kis fogaskerekek dorombolását. Leküzdött egy érzést, hogy megvakarja a nyakát, majd visszább lépett.

x Blood and Wine x

The best things come in small packages

Blood and Wine

Nova, Adam, Moros: Nos, bármit is terveztek, jobb ha igyekeztek. Bár a behúzás kivitelezése után még el is tudtok indulni, amikor Nova megláthat két alakot közeledni. Az egyiket gázmaszk szerűség van, nem látszik az arca, a másikon köpeny, de egészen tündérnek tűnik.
//Ezen kívül megvárnám, hogy hogyan próbálkoztok a bejutással, vagy esetleg inkább összefognátok JC-vel és Pakshával//

Moira, Hektor, Psyche: Ahogy Moira elkezdi felfedezni a termet, azt nagyon gyorsan meg tudja állapítani, hogy bizony bőven lenne mit ellopni. Drágakövekkel kirakott kelyhek, nyakékek, áldozótőrök fekszenek selyempárnákon az üvegek mögött. Később ódon, nagyon vastag bőrkötéses könyveket lehet látni, bár nem ismeri fel egyikőtök sem a szimbolikát, a hold motívumát mindenhol fel lehet fedezni. Ahogy viszont befele tartotok a szekrények és vitrinek tartalma megváltozott lassan. Kellett kis idő, hogy rájöjjetek, hogy amiket láttok, azok csontok. Elsőre talán embercsontnak tűnhetnek, de a koponyákon egyértelmű, hogy nem azok. Vannak nagy, szarvas koponyák – néhai faunoké, vannak egészen emberszerűek, és vannak nagyon aprók is, sőt, pixicsontvázból találtok legalább három teljes rekonstrukciót is. Látszik, hogy bárki is tervezett felfalni titeket, az nagyon gazdag, és benne van már egy ideje a szakmában. Van egy nagy íróasztal is fiókokkal, igazából van rá esély, hogy ha átkutatjátok talán fény derülhet a tulaj kilétére is.
Rejtett ajtót egyelőre nem találtatok, ami pedig még rosszabb hír, hogy meghalljátok, ahogyan a lift mozgásba lendül, és Psyche tudja, hogy elég rövid idő alatt lent volt a pincében. Nincs sok időtök.

JC, Paksha: A lidérc egy ideig némán hallgatott titeket, először JC-t a gázmaszkon keresztül, majd Paksha rövid magyarázatát. Végül meglepő módon karba fonta a kezét a mellkasa előtt és elmosolyodott.
- Nektek halvány fingotok sincs, hogy mibe keveredtetek, mi?
Töltött még két pohár italt, majd kitöltött egy harmadikat is, amit ő maga hajtott fel, és utána körbenézett a söntésen. Szerencsére még nem voltak sokan, így előrehajolt és megtámaszkodott a pulton.
- Na jó, mondok valamit. Ha tündért kerestek, akkor nincs olyan, hogy nem oda való. A lidércek az asztalnál ülnek, a tündérek pedig az asztalon. Felszolgálva. Nem szeretem az ártalmas sztereotípiákat, de azért van a rémmeséknek alapjuk. Persze Kékhold idején rendezik meg, azt hallottam az egész esemény nagyon puccos, mintha ez tényleg valami ünnep lenne, de annyiról van szó, hogy néhány hagyományőrzőnek még mindig gusztusa van a tündérhusikára, és szeretnék ha ennek a szép szokásnak a fiatalok is áldoznának. – ez után felpillantott egy falórára, aminek be volt ugyan már törve az üvege de csodával határos módon még járt. - Ha siettek talán még életben lesz a vacsora, de továbbra se ajánlom, hogy odamenjetek, nem tudom hányan vannak, de kettőnél biztos többen. Nevet ha akarnék se tudnék mondani. Címet viszont igen. – pillantott itt a két aranyra, majd rátette a kezét, és szépen maga felé húzta. Ez után elővett egy szalvétát és ceruzával kezdett körmölni rá. – A régi raktáraknál, zöld fala van, hentesek használták. Ironikus mi? Én továbbra se ajánlom a dolgot. – nyújtotta át nektek a szalvétát, rajta a címmel.
Ha odaértek, a következő tárul a szemetek elé:
„A helyszín körül meglehetősen nagy a sürgés-forgás, sokkal nagyobb, mint amit Nova valaha korábban meg tudott figyelni. Raklapokon felhalmozva holmik álltak, amiket munkások cipeltek be a raktárépületbe mint egy szorgos hangyaboly, őket pedig fiatalabb lidércek utasítgatták, hogy mit hova vigyenek. A munkások többsége ember volt így azt feltételezhettétek, hogy a vacsorára ők már nem maradnak. Igazából a kérdés az volt, hogy az áldozatokat később hozzák-e, vagy már itt voltak, bár tekintve, hogy a tündérfőzés nem fél órás mulattság volt, esélyes volt, hogy ők már valahol bent voltak, ahogyan az is, hogy bizonyára nem tették őket a munkások szeme láttára. Lidércekből kettő volt a nyitott bejáratnál, nagyon elfoglaltak voltak, de egyelőre ők voltak a legjobb esélyetek a bejutásra.” //részlet a Moros-Adam-Nova triónak adott leírásból//
Továbbá pedig láttok két alakot, akik éppen arra felé tartanak, és ezek közül az egyik egy faun, arcán monoklival.

//Következő kör 06.04. VASÁRNAP érkezik!//

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

Biztosan sokan vádolnak gonoszsággal is pimaszságom és egyéb tulajdonságaim mellett, de nekem már megéri a lidérc vállalkozás, hiszen én, mint férfi tesó nem tudok behúzni annak, aki a nővérem körül legyeskedik.
Nekem szükségem van Adamra, legyen az öklöm és lám-lám micsoda lehetőség adódik.
Hátraröppenek, nehogy bármiben is akadályozzam ezt a kettőt és manónyi arcomon nagyítóval kellene megfigyelni mosolyom mikroszerkezetét.
Bereppenek aztán Adam zsebébe, hogy az illúziójára tudjak koncentrálni és végre elindulhassunk. Rutinosnak érzem már magam más arcának elmaszkírozásában, ezért a kockázat ellenére nagy önbizalommal tartom fenn légtornász barátom álcáját. Még a kuncogást is elfelejtem, ahogy majd Mr. Csodajóképű faun urat kell betámogatni az oroszlán barlangjába, ezúttal lidércekébe.
Ahogy indulóban vagyunk a helyszínre és Adamnak igencsak elő kell majd vennie színészi képességeit - MEGINT - és micsoda pofátlanság, hogy én készültem színésznek, mégsem játszhatok el soha semmit, amikor kiszúrok még két fura alakot. Gázmaszkos és valami, ami valaha talán tündér volt. Utóbbit szívesen megvizsgálnám, de figyelek rá, nehogy lebuktassam magunkat valami óvatlanul odavatett, harsány: né má miket fújt ide a szél” felkiáltással, mint normális esetben, önmagahoz híven. Így csak alaposan megrángatom Adam zsebét, belülről, hogy figyeljen rájuk, Morosnak nem merek szólni, elvégre egy krahácsoló hang is feltűnő lehet, miért is tudna egy zseb beszélni? Mivel láttam itt már embereket is, biztos ezt a furcsa tündért jött leszállítani a maszkos. Hát remélem a legjobbakat, de úgy érzem megint nem rajtam - MICSODA CSAPÁS- a világ szeme ebben a játszmában. De legalább Adam álcája tökéletes.

     
Blood and Wine:
When the businessman is on the table

- Csak azért kérdeztem, hogy esetleg ha beszállnánk, fölmennénk és a nem megfelelő fogadtatás miatt leszakítanánk a liftet, vajon mekkorát esnénk? -kérdeztem, miközben elkezdtem átnézni az iratos asztalt. Papirok, halmát pakoltam az asztalra, remélve, hogy találok valmai hasznosat, ha mást nem, azt, hogy hogyan tudnám kivásárolni magamat a helyzetből, márha ez egyálltalán lehetséges. Próbáltam kifürkészni, kik ők, mik ők, egyálltalán ha innen kijutunk van-e esélyünk haza jutni. De sajnos szorgos fürkészésemet megzavarta a felvonó zaja. Ami papírt tudtam, gyorsan a zsebembe tömtem, egyik tőrömet a faun lány kezébe nyomtam:
- Nincs kegyelem! - keményen a szemébe néztem, ezzel is erősítve a tudatot, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy kegyelmet tudjunk adni. majd a lifthez futottam, beálltam a távolabbi falhoz, hogy a lánynak adjam a másik helyet és készen vártam, hogy elhúzzák a rácsot és a torkuknak essek.

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

Jeremiah sohasem gondolta volna, hogy a tündér beszélni fog ennyitől, de örült, hogy hallotta a hangját. Így legalább ismerte, és tudta, hogy mikor lesz ő, aki szólítja. Az, hogy a kelleténél érdesebb volt és mintha valami megmagyarázhatatlanul különös hang is vegyült volna bele, egyelőre mellékes maradt számára. Mindenkinek megvannak a maga nehézségei és a maga története – Jeremiah egy lazább életet kapott, mint Estrance legtöbb lakója, és ezért nem is érezte magát méltónak, hogy ezekre a történetekre rákérdezzen. Így most is rejtett arccal nézett vissza a csaposra, aki ismét csak sötéten elmosolyodott.
- Nektek halvány fingotok sincs, hogy mibe keveredtetek, mi?
Jeremiah válaszul megrázta a fejét, majd az italt, amit kitöltött neki Cael ismét a korábbi módon felhajtotta. Az ingyen rumot nem szabad elpazarolni – ez régi katonabölcsesség. Aztán a lidérc közelebbhajolt hozzájuk, és beszélni kezdett, felvázolva a legrosszabb szituációt, ami meg sem fordult a veterán fejében.
- Na jó, mondok valamit. Ha tündért kerestek, akkor nincs olyan, hogy nem oda való. A lidércek az asztalnál ülnek, a tündérek pedig az asztalon. Felszolgálva. Nem szeretem az ártalmas sztereotípiákat, de azért van a rémmeséknek alapjuk. Persze Kékhold idején rendezik meg, azt hallottam az egész esemény nagyon puccos, mintha ez tényleg valami ünnep lenne, de annyiról van szó, hogy néhány hagyományőrzőnek még mindig gusztusa van a tündérhusikára, és szeretnék ha ennek a szép szokásnak a fiatalok is áldoznának. – Jeremiah némán meredt rá, miközben ő felnézett a kocsma törött órájára. – - Ha siettek talán még életben lesz a vacsora, de továbbra se ajánlom, hogy odamenjetek, nem tudom hányan vannak, de kettőnél biztos többen. Nevet ha akarnék se tudnék mondani. Címet viszont igen. – Egy puha, durva papírdarabra csodával határos módon olvashatóan felírt egy címet a férfi, majd átnyújtotta nekik. – A régi raktáraknál, zöld fala van, hentesek használták. Ironikus mi? Én továbbra se ajánlom a dolgot.
A korábbi bolyongásuk során nagyjából be tudta lőni, hogy hol lehetett a hely. Zsebre tette a papírt, majd sóhajtott egy nagyot. Sietniük – nem, rohanniuk kellett. Még odabiccentett a csaposnak egy rövidet.
- Köszönjük, főnök. Te jó lidérc vagy, és jól tetted, hogy kimaradtál a dologból. Ne menj a raktárakhoz ma. – Majd fejjel intett Pakshának is, hogy kövesse, és amennyire sebesen csak a mozgássegítői bírták, elindult a raktárakhoz.
Mert ma tündéreket esznek. Velük szemben semleges volt Jeremiah. Amíg nem kerültek az útjába, nem bánta, hogy ott vannak körülötte. Ez igaz volt mindenkire. De holnap alakváltókat fognak enni ezek a lidércek. Aztán hibrideket. Végül pedig embereket. Vagy már ezeknek mindnek volt is egy külön napja számukra. A holdjáráshoz igazodva, mondjuk. De el is hessegette a fejében ezeket a gondolatokat. A következő asztal nem lesz megterítve. És egyik másik sem a jövőben – ő maga fog kezeskedni róla, hogy Vahe legyen az, aki saját gyermekeinek lelkén vacsorázik ma este.
A sietségnek megfelelően hamar oda is értek – a hatóságok inkompetenciáját és semlegességét – vagy inkább szándékos tétlenségét és félelmét? – mutatta az, hogy egy ennyire nyüzsgő helyet nem vettek észre és razziáztak le. Néhány fiatal, de nem kevésbé csúf lidérc ugatott rövid utasításokat az emberi munkásoknak. Az utóbbik talán nem tudták, hogy mibe kerültek. Vagy igen, de a nyomor mellett túl jó fizetséget ajánlottak nekik. A behordott dolgok alapján nyilvánvaló volt, hogy lakoma készül, és jó helyen járnak. Már épp indult volna kifaggatni az ajtóban álló két lidércet, amikor a szeme sarkából megpillantott egy faunt, jókora monoklival a szemén, akit egy egészen átlagosnak tűnő alak támogatott a bejárat felé. Szerencsére elég távolságuk volt még. Paksha felé bólintott, és halkan szólt.
- Emberrabló lehet. Valahogy úgy kell megállítanunk, hogy ne keltsünk nagy feltűnést. Maradj mellettem, és készülj a legrosszabbra azért.
Diszkréten leakasztotta fegyverét a hátáról, és rácsatolta a csövet, ami a sűrített levegőt pumpálta az előtöltő tartályba. Sebesen, határozott és folyékony mozdulatokkal kerülgette a munkásokat, míg a másik mögé nem került, és a háta közepének szegezte a fegyvert (amit szerencsére a szervói miatt fél kézzel is elbírt, bár remélt, hogy elsütnie nem kell majd), másik kezével pedig a vállára fogott – bár az inkább a faun válla volt. Nem volt sok dolga még emberrablókkal, de jó eséllyel ha egy fejjel nagyobb nála, és elég meggyőző az indoka, engedni fog.
- Engedd el a faunt, és nem esik bajod. Itt ma nem lesz üzlet, a helynek lőttek. Ha nagyon pénz kell, add el nekem.
Reménykedni tudott csak benne, hogy ez elég lesz, és Paksha elég gyorsan fog kapcsolni és cselekedni, ha bajba kerülnek. Saját bevallása szerint jó harcos volt, de a fegyvertelensége – vagy inkább a rá is veszélyes fegyvere – nem nyugtatta meg kicsit sem. Csak az emberrabló józan eszében tudott reménykedni. Nem figyelte meg a faunokat eddig részletesen – ez itt elég extrának tűnt, egy emberhez képest legalább is. Csak reménykedett, hogy nem megy rá az összes eddigi megtakarítása, és a tündérek fogyasztási értéke nem mérhető a külső megjelenésük alapján.

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Éreztem, ahogy Adam határozottan átdobja a karomat a saját vállán, ami egy elismerésreméltóan leleményes megoldás volt. Tűnhetett úgy, mintha csak támogatna hazafelé egy különösen görbe Szabad Szerda után annak, aki nem tudott semmiről. És tűnhetett úgy, mintha éppen el akart volna adni kínkeserves halálba néhány elmebeteg kannibálnak. Minden csak attól függött, ki mennyire volt benne a dologban.
Az érkező, aki megragadta a vállamat és fenyegetően morgott Adamnek egy cseppet sem bizalomgerjesztő sisakon keresztül egy harmadik kategóriába esett, amivel eddig őszintén elfelejtettem számolna. Eszembe sem jutott, hogy valaki más is tudomást szerezhetett a kékhold idei lakomákról és esetleg tenni akart valamit ellene. Olyanra meg, akinek teljes katonai felszerelése van, sőt olyan kiegészítő ketyeréi, amiket akkor láttam először, végképp nem számítottam. Óvatosan kinyitottam a szemem és gyorsan körbenéztem. Tisztáznunk kellett a helyzetet, mielőtt tönkretették az alibinket. Reméltem, hogy nem voltunk túlságosan szem előtt senki olyannak, aki gyanút foghatott a lidércek közül, szóval eltoltam magam Adamtől és megfogtam az ismeretlen fegyveres karját.
- Ez csak látszat. Jöjjenek, csendben és feltűnés nélkül.
Megpróbáltam visszahúzni - vagy jobb esetben, ha önként követett vezetni - a két érkezőt egy sarok mögé, Adammel és a zsebében lapuló Nova Prismblossommal együtt. Ha volt még olyan hely a környéken, ahol nem fülelt senki, szembefordultam a fegyveressel és a mellette meghúzódó, köpennyel takarózó társával és megdörgöltem az orrnyergemet.
- Nem akarom olyan kérdésekkel húzni az időt, hogy kik maguk meg mit akarnak, az eddigiekből egyértelmű, hogy azt, amit mi. Ennyi most elég. Közülünk senkit nem raboltak el, hasonlóan véget akarunk vetni a lakomának odabent. Véglegesen. Ehhez az kellene, hogy ne meneküljenek fülük-farkuk behúzva az első jelre, ráadásul már vannak odabent áldozatok, akiket jó lenne életben tudni.
Büszke voltam magamra, hogy a lüktető monoklimmal is képes voltam egész koherens mondatokat összehozni, pedig felettébb követelte magának a fájdalom a figyelmet.
- Ez az álcánk. Én vagyok az áldozat, a társam az emberrabló, legalább is ez az eredeti terv. Ebbe rontottak majdnem bele, de igazából örülök minden segítségnek. Szóval mit mondanak, segítenek?
Jobb volt, ha nem is kérdeztem a neveiket, akkor ők sem kérdeztek rá az enyémre. Végülis Daphne közölte, hogy nem szeretné a követséget bármilyen szinten belevonni a dolgokba, az arcom már így is eléggé megjegyezhető. Kivéve, ha Adam tényleg rendesen eltorzította, az most kifejezetten előnyt jelentett volna.