Blood and Wine

Blood and Wine

Mivel hagyják, Pete talpra kecmergett és lassan begyógyította az elvágott nyakát, bár először a vérzés állt el, a seb még jóideig tátongott rajta. Leplezetlen gyűlölettel nézett Pakshára, ám amikor a pisztoly a fejének szegeződött akkor látszott, hogy mindjárt összetojta magát.
- Ne - nem tudom! Én még csak két vacsorán voltam. A séf úrnak kellett egy segéd, nagyon megtisztelő dolog. Múltkor három volt. Három fénytündér. Meg akartak hozni egy kicsit is, de az meglépett, híreset meg nem akartak hozni mert az túl feltűnő, de ennyit tudok, esküszöm! Előtte meg volt egy fénytündér meg egy éjtündér. Mindig van férfi is nő is, ez fontos. Most meg faunokat rendelt a séf úr, mert azt mondta az másmilyen. – rebegte Pete JC-nek. - A séf úr… meghalt? – nyögte végül.
Bloodgood csak a szemét forgatta, ott volt a száján bizonyára valami epés beszólás a fiatalabbnak, ha Moira nem fogta volna be a száját. Csak akkor szólalt meg, amikor kicsit enyhült a szorítás.
- Sok a kérdés, de elég keveset ajánlanak cserébe. Főleg, hogy a karmos barátjuk már így is meg akar ölni, mindegy mit mondok, ez így nem túl jó üzlet. – közölte a lidérc, majd a papírra pillantott, rövid ideig felhúzott szemöldökkel, de amint Paksha megfordította a lapot összehúzta a szemét. - Nem rémlik ilyen, de nem állítom, hogy minden fogást látok, és azt sem, hogy mindre emlékszem. De vannak olyanok a városban, akik átveszik ami… megmarad. Ruhák, személyes tárgyak… Szárnyak… – vont vállat, amennyire engedte a pozíciója. - „Ő” pedig a vezetőnk. – nézett itt kihívóan Moirára, majd Psychére ha a helyzete megengedte, de ha nem akkor maradt csak a faunnál. - Akinek ma fel kellett volna szolgálnunk önt, kedves hölgyem, és a nagy barátját. Láttam a menüt, ennél felségesebben nem is távozhatott volna ebből a világból, igazán kár, hogy kihagyja. Ő ősi. Éppen a Blackwell nevet használja, de természetesen ez nem az igazi neve. Még azokból az időkből való, amikor a világnak még meg volt a rendje, és eltökélt szándéka visszavezetni a fiatalokat is a helyes útra, az ősi útra. Nézzék meg Mr. Cavenidsht. Puhány. Szánalmas. Ez világ, az emberek világa ilyenné tesz minket, de Mr. Blackwell úgy gondolja, hogy meg kell nekik mutatni milyen csodás is lehetne. De már így is túlságosan sokat mondtam, és még mindig úgy tűnik, hogy az, hogy megtarthatom a fejem nem jelenti azt, hogy életben is maradok, úgyhogy nem vagyok hajlandó többet mondani, ameddig nem kapok valami biztosítékot. Cavendish te pedig ha még egyszer megszólal magam öllek meg, és sokkal lassabban, mint ahogy a maszkos barátunk végezni tudna veled! – válaszolta az Adminisztrátor.

//Következő kör 07. 23. vasárnak érkezik, remélem sikerült mindenkinek válaszolnom a kérdéseire ezúttal.//

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Persze még az élet-halál-kannibál helyzet sem tudott eltántorítani néhányakat, hogy a kitalált esélyeimet latolgassák Daphne meghódítására. Elképzelni sem tudtam, honnan vette a porondmesterünk a gondolatot - mert tőlem biztosan nem, a professzionalitás teljes hiánya lett volna, ha bármit is mutatok a saját személyes gondolataim közül -, de az kifejezetten nem tetszett, hogy az ő ítéletét állította be az egyik kitételnek, ami bármit megengedett nekem. Ahogy az sem tetszett, hogy próbára tett.
Meglepetésemre drága ikerhúgom most elfordította felőlem a cinizmusa élesre fent tőrét és gyönyörűen ívelve, majdhogynem elegánsan állította bele Nova Prismblossom merész kijelentéseibe. Nem a kivitelezésen csodálkoztam, ugyanazon a véren osztoztunk, természetes volt, hogy Moira is tökéletesen használta a szavait. Inkább az lepett meg, hogy a védelmébe vett - bár lehet csak jobban idegesítette a pixi fennhéjázása, mint amennyire engem akart piszkálni.
- Nem bánnák, ha a kitalált szerelmi életemen fantáziálás helyett inkább a körülöttünk leselkedő tucatnyi lidércre koncentrálnánk inkább? - kérdeztem Nova felé fordulva, egy kérlelhetetlenül jeges tekintettel megtoldva a kijelentést. Szerencsére a "kisfelség" hasonlóan gyakorlatiasnak bizonyult, ahogy kirendelte a másik pixit magával őrködni, én pedig ott találtam magam egy másik dilemmával.
Adamnek igaza volt, Bloodgood egyáltalán nem érdemelte meg, hogy túlélje a kalandot. De ha elkezdtük volna feldarabolni az összes lidércet, sosem értünk volna a végére.
- Ez volt az alku. - feleltem végül. - Nem bosszúállók vagyunk, nem is bérgyilkosok. Az a dolgunk, hogy feltakarítsunk és kikezdhetetlen bizonyítékkal állhassunk a rendfenntartók elé, amit a saját likvidálóik sem tagadhatnak le. Szóval ha Mr. Bloodgood minden kérdésre válaszol, velünk jön és beszámolhat a saját fajtársainak vagy az embereknek arról, hogy mi történt itt. Ők majd eldöntik, hogyan járnak el, ahogy civilizált körökben szokás.
Persze egyre nehezebb volt civilizáltan viselkedni, ahogy Cavendish kiejtette a száján, hogy "lett volna még egy kicsi, csak megszökött". Nem tudtam volna elégszer eltörni Bertold lábait, hogy ez a mondat ne ingereljen fel odáig, ami már az arcomra is kiült.
- A helyzet az, hogy túlerőben vannak, szóval minél több időt töltünk itt, annál nagyobb az esélye, hogy ránk találnak és az egész kalandunk gyors véget ér. - mondtam elszakítva a tekintetem a felvágott torkú kannibáltól. - Ha szerinted van bármi olyasmi abban a szobában, ami súlyosbítja a vádat, nézzük meg. - pillantottam Moirára. Akármilyen viharos volt köztünk a viszony, azért mégiscsak az ikertestvérem megítélésében bíztam a legjobban. Amúgy is tudott néhány dolgot a terhelő bizonyítékokról - legalább is azok eltűntetéséről. - De gyorsan és diszkréten.
És akkor még maradt Ő, aki ezek szerint az egész gyomorforgató ötlet szellemi atyja volt. Egy ilyen lidércet nem engedhettünk csak úgy el, különben néhány év múlva újabb idiótákat beszélt volna rá a hagyománytiszteletre és az egész történet kezdődött előröl. Ráadásul ha tényleg olyan öreg volt, ahogy mondták, valószínűleg elég fontos lehetett a lidércek társadalmában, tehát az Estrance-i igazságszolgáltatásnak érinthetetlen volt. Már a hivatalosnak.
A kérdés csak az volt, hogy akartam-e a lelkemen tudni egy ilyen lidérc megölését; de nem. A kérdés az volt, hogy érdekelt-e, arra pedig egy határozott nem volt a válasz.
- Ketté kellene válnunk. A pixik és Moira megnézhetnék azt a szobát, a lehető legkevesebb feltűnéssel és kihozhatnak mindent, ami bizonyíték lehet. Addig mi... - néztem itt Adamre, a zsoldosra és a tündér társára. - ...mi elbeszélgetünk Mr. Blackwellel.

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

Jeremiah-t nem érdekelték Bloodgood őrültségei a lidércek régi dicsőségéről, az meg különösen fárasztotta, hogy még mindig ragaszkodik a dolguk megnehezítéséhez annak ellenére is, hogy jelentős túlerőben állták őt körbe. Szerencsére a faun összeszedett volt. Egyre inkább elnyerte a tiszteletét, és szinte biztos volt benne, hogy ilyen összeszedettséggel vagy valamilyen vezető beosztású ember lehet ő is, vagy valami ilyesminek a jobb keze. Szerencséjükre Bloodgood adott nekik egy nevet, így tudtak min tovább indulni. A szétválás ötletét támogatta, így tudtak hatékonyan haladni. És magabiztosabban is érezte magát, ha harcban járatos személyek kis csoportjával tudott haladni. Biccentett a Faun tervére tehát.
- Támogatom. A fejénél kell elvágnunk a dolgot. Ha pedig ez a Blackwell olyan erős és ősi meg miegymás, mint mondja, akkor nyilván nem gond, ha megtudjuk a tartózkodási helyét is. Ha meg riadót kapunk, akkor harcolunk. – Tette hozzá az elejét Bloodgoodnak, a végét pedig az ajtóban álló alakváltónak, majd a fiatalabb fakó felé fordult. - Előtte viszont…

A Cavendish nevű lidérc válasza megerősítette Jeremiah-ban, hogy ha ez a társaság kapta el barátja vejét, már bizonyára halott volt. Ennyi idő után meg kellett, hogy egyék, és látszólag nem tartalékoltak következő alkalmakra, tekintettel arra, hogy a két faunt is látványosan frissen hozták. A küldetésének itt vége is lett volna – de nem akarta annyiban hagyni a létezésüket. Ha már Bloodgood-nak megígérte, hogy a fején marad a teste, ezt be is fogja tartani. A katonai becsület ezt diktálta. De ezen kívül a többinek pusztulnia kellett, ezt elhatározta. Ebben egyedül a fiatalabb lidérc nem tettetett ijedtsége rendítette meg egy pillanatra. Hazudott volna magának, ha magával egyenlően fontosnak tekintette volna a lidérc életét – nem volt ennyire altruista. Ellenben egy sarokba szorított állat megölésében semmi igazság nem volt. Elhúzta a száját a maszkja alatt, majd a ruhája gallérjánál fogva felemelte a lidérc-suhancot, és egész közel húzta az arcához. Csendesen és nyugodtan beszélt, komolyan küzdve azzal, hogy visszaszorítsa hangjában a gyűlöletet.
- Még csak két vacsorán voltál. Az alatt a két vacsora alatt öt tündért ettetek meg. Valakinek az anyját, apját, fiát vagy lányát, leendő vejét. Mindezt azért, mert úgy gondoljátok, hogy régen jobb volt. Én úgy tudom, hogy régen mi emberek meg ti lidércek nem voltunk olyan jóban. Szóval két lehetőséget adok neked, Peter Cavendish. – Jeremiah lendületesen lökte a földre a fiatalt, majd az asztalról a faun vérétől még vörös levélbontót a lidérc lába elé dobta. - Lesz úgy, mint régen volt és megpróbálod elvenni az életem. Ebben az esetben meghalsz. Vagy lesz úgy, hogy együtt fogunk működni, válaszolsz a kérdéseinkre, utat mutatsz nekünk, és élheted tovább az életed annak a tudatában, hogy megetted valakik lányát és fiát. Ez utóbbit csak azért, mert te is valakinek a fia vagy, és adok egy esélyt arra, hogy jóvá tedd, amit elrontottál. Dönts.
Jeremiah ismét rászegezte a fegyverét Peter Cavendish fejére. Ha egy mozdulattal is a késért nyúlt, akkor lőtt. Akkor már nem volt miért életben tartani őt. Azonban ha együttműködőnek bizonyult, akkor értékes segítséget nyújthatott nekik. Jeremiah feltételezte, hogy hitványabb természetük ellenére képesek a lidércek a józan gondolkodásra és együttérzésre. Ha pedig nem, egyel kevesebbel kell a jövőben foglalkozniuk.

~ Blood and Wine ~

Csak másodjára volt az egyetemi professzor veje a fejében. Talán megkérdezte volna, de már nem volt értelme. Régebben tűnt el, és már tartottak két ehhez hasonló vacsorát. Kettőt! Azon a kettőn összesen pedig három fénytündér is volt. Többször is el hangzottak a fejében Peter Cavendish szavai. Mindig van férfi és nő is. Mindig. Aztán a Bloodgood kezdett beszélni, aztán a következtetések hangzottak el. Ő meg csak úgy állt ott a kis füzetével, még félig előre hajtva, könnyekkel küszködve. Fénytündér nők. A vej már biztosan halott. Azok akiket mára rendeletek mind faunok voltak meg egy pixi. Máskor is szökött meg pixi, de egy felnőtt tündér nem valószínű, hogy képes lenne rá. Nah és ők hogy tudtak megszökni itt mellette?
Kék hold... kék hold. Tudnia kell erről valamit!
Gyerünk, törd a fejed, tudsz róla valamit, Paksha!
A földre bámulva hallgatta végig a teljes beszélgetést. Nagyon halványan érzékelte csak a többieket, meg a mocorgást közöttük. Az alakváltó hely változtatását, meg a faunok erőteljesebb megszólalását, és végül Jeremiah közeledését a fiatal lidérc felé.
Otthon minden védett volt. Minden csak szöveg volt és hagyomány az öregek szájából, de sosem tartotta buta csacsogásnak. A régiek rigolyáinak. Szerette hallani a mondákat, még azokat is, amelyek nem tűntek valóságosnak. Az olyanokat mint például a lidércek elképesztő regenerálódó képességei. Vagy a vérnyulak létezése, meg a hold vízzé válása, ami az évszakok váltakozását jelzi. Csacsiságok. Hirtelen felcsillant a szeme. A víz színű hold az évszakok váltásánál! Kék hold!
Nagyjából négy hónappal ezelőtt költöztek be a kis viskóba az erdő szélén és... ebben a pillanatban tett egy ultimátumot Jeremiah a Pete nevűnek.
Nem ugrott utána lebirkózni a fiatal lidércet és a képe elé tartani a füzetet. Nem láthatta Ninát, csak a feltálalt ételt. Nem tudhatná.... mégis valami azt súgta benne, hogy állítsa le a mellette álló embert.
Ránézett Jeremiahra, de nem tett semmit. Ránézett a lidércre, aki rá még dacosan nézett vissza, Jeremiah pisztolyától viszont remegett.
Nem tett semmit. Bloodgodd ugyan nem látott minden tündért és nem is jegyzett meg mindent róluk, de magabiztosan állította, hogy nem rémlik.
Nina rémlene nekik. Nina nem járt itt.
De mi van ha....
... mégis.
Idegességében összegyűrte a noteszt. Kis cafatokban kandikált ki vaskarmai közül.
Dühtől remegve törölte meg a homlokát és vele együtt könnyeit.
Erősnek kell lennie és hinnie Ninában. Ezt fogja tenni. Nem járt itt. Nem végezte ezek között.
Még élnie kell!
Ha Cavendish úgy döntene, hogy a kést választja és valamilyen oknál fogva nem halna bele Jeremiah pisztolyába, Paksha nem habozna egyetlen pillanatig sem, hogy befejezze, amit társa elkezdett. Ha nem választja a kést, akkor érezheti az éjtündér szúrós tekintetét magán.
A faun ötletére nem válaszolt. Nem érezte úgy, hogy muszáj lenne. A többség dönt. Ha Jermiah úgy dönt, hogy mennek, akkor mennek.

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

A maszkos az a férfi, akivel nem kekeckednék és erőltetném, hogy benézzek az álarca mögé mennyire kemény a feje. Csípőre tett kézzel mindenesetre én is várom a magyarázatot-és még jobban a lehetőséget, hogy lángra lobbanjon itt minden.
-Őrködni?
Kérdezem lemondóan Psychétől, aki nagyon komolyan gondolja és csupa olyat mond, amit hirtelen képtelen vagyok helyre rakni.
-Ha akarod, akkor őrködök veled, és én egészen biztosan feltartom azokat, akik be akarnának törni, az a lebegő segg beindította a fantáziám!
Szállok mellé engedelmesen, ugyan kissé pimaszul, mert a valag képe elhomályosít minden mást, még az égő lidércek is háttérbe szorulnak. Egy segg mind felett, egy fingfelhőbe zárt, pattanásos, az egyetlen!
A lidércmonológtól majdnem hányok, főleg a pixis résznél. Igen…ha hős akarnék lenni, fel kellene tennem hátramaradt tündér éveim a lidércek telejesfokú kiirtására.
Azért Moros kap még egy nyelvnyújtást, mielőtt kimennék őrködni Psychével.
Út közben Adam hajától is elbúcsúzok, cuppanóst nyomok az egyik hajszálára.
-Akárhogy is Légtornász barátom, Te mindig hiszel bennem! Érted idézem majd azt a segget! Ja jössz velünk? Mondtam már, hogy szeretlek?
De mennyire lojális már!
-A beles ötleted nagyon tetszik. Ha úgy adódik menekülünk, mi nem kockáztathatjuk Psyche Prismblossom biztonságát.
Talán az első mostanában elhangzó komoly mondatom, éppen olyan tónusban, ahogy kell.
Közben hallgatózom azért és a maszkos kap egy elismerő biccentést tőlem, bár ezt nem láthatja. Az, hogy megöltek egy pixit, valahol engem is megráz, pedig 80 testvér mellett megszoktam, hogy vagyunk néhányan. Az viszont meglep, hogy a bádogtündér sírva fakad, annyira, hogy lepetézek számat tátani, szóval remélem Psyché figyel az őrködésre.

x Blood and Wine x

The best things come in small packages

× Blood and Wine ×

Kincsek és bizonyítékok

----------------- :O: -----------------

Gyorsan peregnek az események, és minden egyes mozzanatra nem is tudok odafigyelni. Egy pillanat erejéig Psyche után pillantok, ahogy a másik pixivel karöltve kilebegnek az ajtón, de aztán a beszélni kezdő fogoly felé fordulok. Hányingerem támad. Kedvem lenne a gyomrom tartalmát a fickó arcába engedni, de helyette inkább csak nagy levegőt veszek.
-Felségesebben...?
A fogaim között szűröm a szót, és a hangomban nincs semmi barátságos. Sőt tömény fenyegetés van benne. Ám nem folytathatom, mert az elhangzottakhoz mindenkinek van egy-két szava, véleménye, javaslata. Morosra figyelek, aztán újra Psychére.
-Nekem... le kell oda mennem. -Psychét nézve mondom a szavakat.- Van ott valami...
Nem állok bele a részletekbe. Kincsek vannak ott, de ahogy Moros mondja, bizony bizonyítékok is bőven. Kell hozni belőle, hogy igazoljuk minden itteni tettünket, és azokat is amiket ezek után tenni fogunk. Már pedig túl sok cuccot a pixik nem bírnak el. Oké, hogy újra tudják teremteni a látott képet, de mi van, ha holmi korrupt ítélőszék azt fogja mondani, hogy bizony az a cucc ott, csak a pixik által kitalált dolog. Nem adunk erre esélyt. Tehát, nekem oda vissza kell mennem. Moros-szal értek egyet.
-Öt perc. Csak öt percet kérek. És csak Nova jön velem Kisfelség. Szeretném, ha te kimaradnál minden további veszélyes helyzetből.
Na igen. Megkedveltem a kis tündért. Aggódom érte. Az már csak hab a tortán, hogy ő valamiféle trónörökös, vagy mi.
Aztán visszafordulok az asztalra passzírozott lidérc felé, és talán két szívverés erejéig nézem az arcát. Moros felé fordulok.
-Vigyétek ki ezt a két foglyot. A Kisfelségnek igaza van. Az a fickó túl erős lehet, és túl befolyásos. Gyújtsuk fel ezt a helyet, és húzzunk el. Aztán majd készítünk egy csapdát "Ő"-nek.
Ellépek az asztaltól, és az ajtó felé indulok, Novához intézve a szavaimat.
-Na induljunk. Öt perc, az nem sok... Remélem tudsz normális álcát is felhúzni rám, és nem holmi nagy, pattanásos seggként fogok masírozni a folyosókon.

Blood and Wine

Az a bizonyos riadó, amitől Adam tartott előbb érkezett meg, mint vártátok volna. Még javában ment az egyezkedés, amikor a fények vörössé változtak, és egy nem fülsüketítően magas vagy hangos, de mégis egyértelmű sziréna kezdett el ütemesen szólni. Akik kimentek őrködni, azok egyelőre nem láttak senkit közeledni szerencsére, de mostmár csak idő kérdése. Rövid időé.
Bloodgood gonoszul elmosolyodott.
- A szerencse forgandó hölgyeim és uraim. – ennél többet azonban nem mondott, és itt volt az idő, hogy végleg eldöntsétek, mit is kezdtek vele, ahogyan Hektor még mindig ájult testéről is gondoskodnotok kell valahogy, hogyha nem akarjátok, hogy mégis vacsora legyen belőle, még ha némi késéssel is, mert már nincs aki elkészítse a lakomát.
Peter Cavendish JC beszéde közben egészen kicsire húzta össze magát, még nyelt is egyet, mint akire éppen most szakadt rá a kőkemény valóság. Egy ideig a cipőjét nézte utána egy ideig némán a levélbontó kést, végül felnézett Jeremiah maszkos arcára.
– Nekem… van egy anyám. – mondta, majd vett egy nagy levegőt és lassan kifújta. – Mondja mit akar tudni, és hová akar menni. Ígérje meg, hogy ez után elengednek, és segítek amiben akarja. – mondta végül, magához képest meglepően határozottan.
- Vahe vöröslő poklában fogsz égni, és démonok fognak lakmározni a húsodból miközben még élsz ezért az árulásért, Cavendish! – sziszegte Bloodgood, de úgy tűnt a fiatalabb lidérc élni akart, és nem akarta, hogy az anyja szomorú legyen, így nem visszakozott a fenyegetés hatására sem.
Viszont mivel Moira ellépett az asztalról, Bloodgood kihasználta az alkalmat, és határozott léptekkel indult meg a fiatal lidérc felé. Fegyver nem volt nála már látszólag, a levélbontót elvettétek, ám a lidérceknek messze nem ennyi volt az arzenáljukban. Beleharapott a saját kezébe, majd a kiserkenő vérből három 5 centis tüskét formált, amik egyenesen Cavendish felé repültek. Az egyik a lidérc szemét találta el, a másik a vállát, a harmadik pedig elment mellette, bár ezek egyike sem volt elég ahhoz, hogy megölje.

//Következő kör 07. 30. vasárnak érkezik!//

~ Blood and Wine ~

Megrezzent. A hirtelen fények kisebb zavart keltettek benne, viszont épp ellenkező hatással. Pont annyira zavarta fel, hogy inkább felrázza magát és végre harc üzemmódja vágja azokat a fém testrészeket.
- A szerencse forgandó hölgyeim és uraim. - Nem törődött vele. Csak jár a szája. Körbe nézett, de szerencsére nem volt egyedül, és már álltak az ajtónál a kis csapatukból ketten is. Tényleg ideje volt lelécelniük, ha nem mennek a szekta vezér után. A faun lánynak igaza volt. Peter Cavendish is megemberelte magát és nem választotta az ostoba halált. Valahol belül megkönnyebbült abban a pillanatban. Sürgető pillantást vetett Jeremiahra, azonban a pár pillanatra magára hagyott Bloodgood úgy döntött, hogy ő fogja eldönteni mi legyen a végzete a fiatalabb lidércnek. Azok a szavak önmagukban is mérhetetlen haragra gerjesztették Pakshát, de az ami a szemei előtt lejátszódtak egy újabb misztikus könyvekbe illő húzás volt. Vagy úgy! Hogy ezeknek nem is kell fegyver!
Gondolta ő a vas pengéjével az alkarján.
Ebben a pillanatban már tudta, hogy minden figyelmére szüksége lesz. Az első számú ellenségük jelenleg pedig a pökhendi rohadék, aki Vahe mögé bújik minden második mondatával. Későn reagáltak azonban a meglepetés húzásra. Igazából Paksha nem is várta, hogy a saját fajtársát fogja megtámadni a lidérc. Azt hitte, hogy őt fogja célba venni, vagy a faun nőt, aki háttal volt neki, de Petert? Értelmetlen volt a szemében az egész és egyszerűen csak könyörtelen. Elnézte volna, hogy Jeremiah lepuffantja a fiút, de amint az életet választotta, ő maga akarta kivégezni?
Nem!
Nekirohant a lidércnek, a fejét behúzva, vállakkal előre. Arra gondolt, hogy ledönti a lábáról és egy kényelmesebb pozícióban fogja levágni a fejét, most már vigyázva arra, hogy teljesen elváljon a nyakától. Azonban még a súlyos fémek többlet energiájával sem tudta fellökni, így belehátráltak közösen az asztalba, amin eddig a lidérc feküdt.

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

A riadó, amiről az imént váltottak szót, automatizáltan és rendkívül hangosan indult el. Hogy Bloodgood nyomott-e meg valami titkos gombot az asztalán, amire eddig préselték, vagy valaki hiányolni kezdte a séfet és kíséretét, ezt Jeremiah nem tudhatta. A múlt berögződései feszültebbé tették a sziréna hangjára, de elég önkontrollja volt ahhoz, hogy csendben nézze végig a fiatal lidérc egzisztenciális küzdelmét. Végül úgy tűnt, beigazolódott Jeremiah elmélete arról, hogy a lidérceknek is vannak érzelmeik, és a srác az együttműködés mellett döntött. Már készült volna megbíztatni, amikor Bloodgood – akit épp nem felügyelt senki – dühödten támadta meg az épp csak jó útra tért fiatalt. Hiába mozdult Jeremiah és tartotta rá a fegyverét, késő volt, és valahonnét vértüskékkel sorozta meg fajtársát. Egy pillanatig lőni is elfelejtett, ahogy a lidércek újabb képességével ismerkedett meg, és megjegyezte, hogy sohasem egészen fegyvertelenek. Szerencséjére Paksha gyorsan cselekedett, és megkísérelte felöklelni Bloodgoodot. Ha ez arra nem is volt elég, hogy a földre kerüljön a lidérc, legalább lefoglalta az, hogy a tündérrel birkózzon. Ez volt a pillanat, amikor Jeremiah is tudta, hogy cselekednie kell. Nem akarta végig nézni, ahogy egy bárhonnét kinövő tüskével felnyársalják társát, szóval egyetlen mozdulattal az egyenruhája oldalára varrt hevederre akasztotta a fegyverét, majd szablyát rántott és a dulakodó pároshoz lépett. Bal kézzel megragadta Bloodgood torkát, hogy ne tudja mozgatni a fejét nagyon, és másik kezébe fogott pengéjét addig tolta a férfi jobb szemgödrébe, míg az a másik oldalon nem jött ki. Úgy tűnt ez elég volt az illető halálához, így amikor a teste elernyedt, kirántotta a fegyvert a koponyájából, és egy határozott mozdulattal lecsapta róla a vért a padlóra.
- Én nem ragaszkodtam hozzá, hogy így történjen, de úgy tűnt a szerencse különösen forgandó, ha maga ellen forgatja az ember. Vagy lidérc. – Morogra Jeremiah, miközben visszatette a szablyát a hüvelyébe. Odalépett a még mindig a padlón vérző, de határozottan regenerálódó Peter Cavendish-hez, majd lehajolt és kezet nyújtott neki, hogy felsegítse.
- A döntésed értékelem. Ha nem csinálsz őrültséget, nálam ártatlannak számítasz. Mindenki, aki komolyan gondolja, megérdemel egy esélyt. Most pedig tudom, hogy épp le lettél tüskézve, de ahogy hallod sietnünk kell, szóval…
Ha elfogadta a segítő kezet a lidérc, akkor egy mozdulattal felhúzta Jeremiah, ha nem akkor megvárta hogy feltápászkodjon a fiatal, majd odalépett a földön fekvő faunhoz, a vállára vette, majd rátette Cavendishre úgy, ahogy a seregben tanították a sérültek hordozását: Keresztül a nem sebesült vállán úgy, hogy a faun felső teste lógott a lidérc háta felé, patás lábai pedig előre. Így volt a legpraktikusabb sérültet mozgatni, ráadásul ezzel a módszerrel egészen nagydarab embereket is viszonylag könnyedén vihetett bárki.
- Kérlek hozd őt. Hány kijárat van, és merre van a legközelebbi? – Kérdezte a lidércet, majd aztán Pakshához sétált, és óvatosan megveregette a hátát. - Szép volt. Most viszont mihamarabb el kell tűnnünk, nem kockáztathatjuk a sérültek életét. Mi leszünk a hátvéd, és ha kijutottunk és mindenki elmenekült, akinek kellett, akkor a harcképesekkel visszajövünk és felszámoljuk a helyet. De most kifelé mihamarabb. Vannak gyújtóbombáim, amiket tudok időzíteni, de azt csak úgy tudom használni, ha nem lassít le minket senki. – Mondta Jeremiah a végét kifejezetten a többieknek, akik az ajtóban álltak. A lidérc helyismerete most kifejezetten jól jöhetett számukra, a szűk folyosók pedig neki is kedveztek a távharc szempontjából – bár a mostani kísérlete után Bloodgood-nak tudta, hogy nem védtelenek ellenfeleik sem.

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

Csak nevetek Adam viszolygásán, sosem smárolnám le rendesen, csókoltam én már igazi nagyajkakat! Az övé férfisavanyú lenne, fuuuj!
Na ezért lesz Psyché a következő királynő! Olyan büszke vagyok rá, hogy csaknem könnyekig hatódom.
-Egyetértek, a többiek meneküljenek! Moros próbálja meg felgyújtani a kócerájt, mi kijutunk, gyorsak leszünk és én védem a királynőt!
Ez utóbbi tagmondatot már csak neki súgom, de tetszik az új szerep, mintha egy hős kaptár katona lennék, pedig régen eszükbe se jutott volna bármi fontos feladatot rám bízni. 79. testvér…
Kisvártatva Moros csábító húga tökéletes tervvel áll elő, bár hogyan tudnék megvédeni egy ekkora asszonyt, nem tudom.
Izgatottan csattogtatni kezdem szárnyaim mindenesetre és a megtiszteltetéstől majdnem szarvára ájulok.
-Én szívesen és nagyon vigyázok majd rá! Gyönyörű faunasszonykának igaza van Psyché, az a legfontosabb, hogy te épségben kijuss!
A drága nőcskéhez szállok, tetszik a stílusa, kissé pironkodva zümmögöm neki.
-Te sosem lennél segg arc! De olyan gyönyörű lidérc nő leszel… Oké, csak olyan, aki nem túl feltűnő.
Sóhajtok, Adammal talán összenézve, aztán próbálok semmitmondó lidérc pincérnő ábrázatot bűvölni rá, valami hasonlót, mint amilyet Psyché kitalált neki. Erre az én légtornászom nem elrontja a randimat?!
-Adam, nekem nehéz egyszerre két illúziót fenntartani, kihozom a lányt!
Meg is szólal valami hülye sziréna, ami bántja érzékeny füleim és az események odabenn felpörögnek, de nem állhatok le bámészkodni, bármennyire is lenyűgöz a lidércmágia.
Még látom, hogy egyet kinyír kedvenc bádogedényem, vagy legalábbis megpróbálja, de nincs időm örömködni, a szigorú maszkostól mélyen belül, fosok egy kissé és nem akarom hátráltatni őket a menekülésben, inkább Moros hugi vállára röppenek, ha mondta a nevét, hát kiesett a nagy kavarodásban, de majd megkérdezem közös kis kalandunk közben.
Adam túlságosan jó barát, de aggódom érte, azért igyekszem álcát csinálni neki segg helyett, pedig eljátszom a gondolattal… de majd máskor. Kissé kimerülten dőlök faun huginak, Adam folyton cipelhet, de ez a megtiszteltetést most a nőneműt éri.
-Segg helyett te is fess lidérc lettél, nekem viszont pihennem kell egy kicsit és koncentrálnom, hogy fenn tudjam tartani a trükköt. Siessünk! A segget majd máskor Adam, de ígérem megkapod, ha minden égni fog
Ígérem, aztán gyönyörűcskénkre bízom magunk, biztosan tudja hol, merre keressük azt, amire gondolt.

× Blood and Wine ×

Irány a kincsesszoba!

----------------- :O: -----------------

Nem szeretem, ha kontrollálatlanul gyorsan peregnek az események, és nincs idő tervezni, vagy éppen normálisan végig csinálni a kigondoltakat. Csak szép nyugodtan, kapkodás nélkül kéne mindennek haladnia előre. De persze, ez csak ábrándkép.
Ellépek a lidérctől, hogy majd a pixifiú kíséretében lemenjek abba a bizonyos szobába, amikor több minden is történik sorban. Nova hozzám reppen, ami jó, és az is kiváló dolog, hogy az alakváltó el kíván kísérni. Több okból is szerencsés. Egyszer, mert így jobban biztos az, hogy tényleg nem esünk újra csapdába, másodszor meg azért, mert talán több mindent ki tudunk hozni, mintha csak a saját erőmre kéne hagyatkozni.
-Kiváló. Siessünk.
Nyugtázom a dolgot, és már indulnék is, amikor kint megszólal a riasztó.
-Francba!
És ezzel együtt a hátam mögött is felgyorsulnak az események. Bloodgood hangjára megpördülök, egy szívverésnyi ideig azt hiszem rám céloz a fickó, de a vértüskék elröppennek mellettem, egyenesen az épp készségessé váló fiatal lidérc irányába. Nagyot sóhajtok, megint csak két okból. Nem minket talált el, a lidérc meg meggyógyul, amint láttuk, valamint a gyors ellencsapás is megér egy megkönnyebbült szusszanást. Remélem ezt az öntelt lidércet tényleg sikerült végleg elintézni.
-Azért én levágnám a fejét. Tuti ami fix.[/color] -Bököm oda a maszkosnak, meg a fura tündérnek. Aztán Morosra nézek.- Menj velük bátyám, és... vigyázz magadra. Kint találkozunk.
Nem mondhatom neki, hogy félig már így is leamortizált, mert tutira hősködni kezdene. Viszont a "vigyázz magadra" pedig túl érzelgősre sikeredik. Mikor lettem ilyen szentimentális? Legyintek egyet, és Psychére pillantok.
-Nem lesz baj, Kisfelség.
Biztosítom őt, majd hagyom, hogy Nova rám telepedjen. A bűvölet jól alakul, Adam helyén hamarosan én is egy lidérchímet látok.
-Gyerünk!
És már indulok is kifelé, a folyosón pedig a közeli lépcsőhöz igyekszem, amely jobban a föld alá vezet, arra a szintre, ahol az a szoba található.

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

- Adriata szerelmére. - dörgöltem meg az orrnyergemet, ahogy a kis szobát agresszívan betöltötte az egyértelműen riadóra figyelmeztető vörös vijjogás. Az, hogy Bloodgood ezt úgy értelmezte, hogy most ő került erőfölénybe a még mindig egyértelmű túlerőnk ellenében már nem is nagyon érdekelt; ahogy a zsoldos keresztüldöfte a szemgödrét, legalább egyel kevesebb dolgot hagyott, amin nézeteltérésbe kerülhettünk volna.
Azt a viselkedést, amit Nova Prismblossom tanúsított a húgom irányába már egy fokkal nehezebb volt lenyelni, de egyrészt nem akartam olyan lenni, mint ő, másrészt Moira fegyvertényként használt volna minden nyikkanást, ami kijön a számon. Így inkább becsuktam és a probléma másik részére koncentráltam.
-  Ismersz, húgom. Tudok magamra vigyázni. - villantottam egy fáradt félmosolyt Moira felé. - Meg ne merj halni nekem odalent.
Amit a "kisfelség" mondott, a legtöbb helyzetben igaz lett volna, de ők először jártak itt. Még ha meg is ölték a séfet, ahogy állította, mennyi idő lehetett, amíg a lidércek előállítottak még egyet? Hetek? Hónapok? Nem mehettünk el addig, amíg végérvényesen be nem fejeztük ezt a történetet - az pedig sajnos Blackwellt jelentette. De nem kellett párbajra hívnunk, ebben igaza volt ideiglenes társaimnak.
- Ha most elmegyünk, azok hárman itt ragadnak. - utaltam a pince felé induló Moirára és díszkíséretére. - Ha felgyújtjuk a helyet, akkor biztosan bent égnek. Nem tudom a kisfelség hogy van vele, de én inkább nem hagynám a húgomat meghalni itt, ráadásul a főnököm is eléggé csúnyán nézne, ha Nova itt hagyná a fogát, viszont ki kell juttatnunk a foglyokat és a bizonyítékokat.
Amik közül jónéhányat most vittek magukkal a pince-csapat tagjai. Fel kellett volna gyújtanunk a helyet, elállni a kijáratokat és egyesével ölni meg a kimenekülő lidérceket, mint az ürgéket a szántóföldeken. De akkor semmi bizonyíték nem volt rá, hogy Moira, Adam vagy Nova élve kerülnek ki innen.
Rendkívül megnehezíted az életem, drága húgom.
Végül csak hosszan sóhajtottam és a zsoldosunkra néztem.
- Kísérje ki Cavendisht meg az ájult faunt, és őrködjön a kijáratnál. Ha lidércet lát kijönni... Nos... - Lepillantottam az átlőtt torkú ajtónállóra, aki bekísért minket. - Tudja. De ha nem bánja, elkérném a páncélos társát meg egy gyújtóbombát. Meg kell állítanunk bárkit, aki le akar jutni az alsó szintre azelőtt, hogy a társaink feljönnének, különben csapdába esnek. Ha visszajöttek, leküldjük helyettük a bombát, aztán csatlakozunk a kijáratoknál. Utána jöhet az ürgefogás.
Magamat is meglepő katonás utasítgatásba kezdtem, amiért teljesen Daphne-t tettem felelőssé. Biztosan az ő hibája volt.

x Blood and Wine x

The best things come in small packages

Blood and Wine

JC: Miután átadtad Morosnak a gyújtóbombát és egy mondatban összefoglaltad, hogy működik, Pete az utasításaidnak megfelelően emeli fel Hektor ájult testét, hogy ketten ki tudjátok vinni. A kijárat pontosan a másik irányban van, mint amerre a többiek elindultak, a fiatal lidérc pontosan arra vezet, mint ahonnan bejöttetek. A riadó közben folyamatosan szól, elég idegesítő. A lépcső aljában találkoztok a másik ajtónálló lidérccel, akit a társa elküldött… mikor is? Talán egy fél órája? Nem nagyon tudod megállapítani mennyi idő telhetett el.
- Cavendish? Az meg mi? – áll meg előttetek és bök rá Hektor testére.
- Romlott áru. – közölte szenvtelenül Pete, a hazugságtól még a szeme se rebbent. Ha tartott is a másik lidérctől, tőled biztos, hogy jobban félt.
- És ő? – nézett itt Jeremiah-ra.
- Mit tudom én, őt küldték, hogy erős aztán segít ezt felvinni. Neked nem a riadóval kéne foglalkoznod? – a másik lidérc erre elvörösödött, már amennyire lidércek tudtak, de ez után bólintott, és elsietett befelé. Még hallottátok, amint az orra alatt morgott:
- Ha nem lennél a séf segédje a szart is kiverném belőled…
Erre Pete csak elmosolyodott, majd tovább cipelte veled Hektort a lépcső felé. Felérve olyan volt, mintha egy teljesen másik világba csöppentetek volna. Itt nem hallatszott a sziréna, minden csöndes volt, a fények alapján pedig délután lehetett.
- És most? Csak így… Letesszük ide aztán itt hagyjuk sorsára? – kérdezte Pete. Az utca kihalt volt, és egyelőre további érkezőket sem láttatok, így még volt időtök ha akarsz valamit, de természetesen siethetsz is vissza a többiekhez.

Moira, Nova, Adam: Novának sietősen kellett feltennie azokaz az álcákat ráadásul egyszerre kettőt. Még tartottak, de ő biztosan érezte, hogy nagyon kellett sietnetek, mert nem bírja sokáig. Többen elsiettek mellettetek, de nem állított meg titeket senki, egészen a liftig.
- Ez lezárt terület! Valami gond adódott odalent, így kérem vonuljanak vissza az ebédlőbe a többiekkel, ameddig ez elrendeződik. Őkegyelmessége is hamarosan csatlakozik önökhöz, de maga akar utána nézni az eseményeknek odalent. Higgyék el mindenről tájékoztatást kapnak! – mondta ingerülten. Valószínűleg vendégnek hitt titeket. Őkegyelmessége pedig csak egy valaki lehetett…

Moros, Paksha, Psyche: Sikerült észrevétlenül követnetek az elmaszkírozott csapatot egy ideig. Bárminek is szólt a sziréna, egyelőre nem özönlötték el lidércek a folyosókat. Még az előtt meglátjátok, hogy a kémcsapatotokat megállítja valaki, mielőtt még ő észrevett volna titeket, így be tudtok húzódni egy sarok mögé, de hamarosan lépteket hallotok a hátatok mögött, ami biztos, hogy legalább három kétlábúhoz tartozik. Rajtatok áll, hogy előre mentek, vagy inkább a folyosón tovább a léptek felé, hogy még az előtt elkapjátok bárki van ott, mielőtt még rátok támadhatna. Hogy arrafelé mi van a folyosó túloldalán, azt nem tudjátok, arrafelé még nem jártatok (és egyébként a többiek sem.) Psychének egy magához képest hevenyészett illúzióra még biztosan van ideje, de megtévesztésre biztosan megfelelő lesz.

//Nem terveztem, hogy mindenkinek ilyen szerencséje lesz, de a kocka ma nagyon kedvelt titeket. Következő kör 08. 06. vasárnak érkezik!//

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Mielőtt a riadót jelző orea-hangszórók csodás kakofóniájában elindultunk volna drága ikerhúgom és férfikísérete nyomában, előtte felkaptam egy fejek beverésére alkalmas tárgyat, valami ronda szobrot Bloodgood ízléstelen gyűjteményéből. Úgy tűnt torkot vágni a kannibáloknál csak időhúzásnak volt elég, viszont ha valaki pengét döfött egészen az agyukig, akkor nem jutott eszükbe regenerálódni. Csak reméltem, hogy egy elég erős ütés is megtette ugyanezt a hatást.
Mikor Moira és Adam beleakadtak az ajtónállóba én sietősen visszahátráltam a legközelebbi sarokig, magammal húzva a páncélos tündért is és reméltem, hogy a pixinek lesz elég lélekjelenléte követni minket. Eddig nem tűnt a szívbajos fajtának, szóval azért optimista voltam.
A liftbe bejutni nem a mi dolgunk volt, nekünk csak az utat kellett tisztán tartani az ajtóig. Amit kellőképpen megnehezített a hátunk mögül jövő lépések hangja. Dilemmába kerültem, aznap idegesítően sokadjára. Ha előre léptünk, ki a folyosóra azt kockáztattuk, hogy a lift előtt strázsáló lidérc vett észre. Ha hátra, akkor pedig kénytelenek voltunk kezdeni valamit a felénk igyekvőkkel - de jelenleg ez volt a jobb lehetőség.
- Kisfelség, szükségünk lenne valami elterelésre. Lehetőleg olyanra, ami nem hangos, nehogy az egész házat felverje. - motyogtam halkan a pixinek.
Amennyire nesztelenül tudtam, odarohantam a túloldali sarokhoz, oda, ahová nemsokára az ismeretlen léptek tulajdonosait vártam, erősen megmarkolva a szobrot és intettem a tündér felé, hogy kövesse a példámat. Aztán vártam a megfelelő pillanatra és a szobrot a saját súlya nagyjából ötszörösére növelve lecsaptam a legközelebbi lidércfeje, amit megláttam.

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

-Igenis Fennség!
Rikoltok még Psychének, aztán részemről, most a gyönyörű faun asszonykán helyezkedem el, megkapaszkodva szarvában, érzem ugyanis, hogy pixi erőm egyre fogyatkozik.
Adam buzdító beszéde azonban hat rám egy kicsit, megrázom szárnyaim, felvetem fejem és fogaim kissé összekoccanak.
-Hát persze, hogy bírom, csupán…Psyché miatt kell sietnünk, ha ő azt mondja öt perc, akkor annyi.
Teszem a hőst és harcolok önnön aprócska verejtékcseppeimmel, ahogy koncentrálok illúzióikra, aztán amikor Adam odasuttog új szerelmemnek, kihúzom magam és két zihálás között magabiztosan nyögöm:
-Bírom még, csak a nővérem miatt muszáj sietni, nem miattam.
Azért biztonság kedvéért elbújok Moros húgának hajában, immár nem szarvánál támaszkodva meg, hanem nyakánál. Milyen mázli, hogy ilyen szép, hosszú haja van, nem mellesleg illatos is.
Én igazán csak szaglászhatok itt a hajában, a beszédet rájuk kell hagyni, csak arra kellek, hogy fenntartsam az illúziót, továbbra is. Lehetőleg minél határozottabban és jobban koncentrálva.
Hallom, hogy Adam máris kitalál valami, némán fohászkodom, elég legyen és beleférjünk abba a szűkös öt percünkbe is.

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

Mielőtt elindult volna felfelé, számításba vette, hogy nem megy minden zökkenőmentesen majd a visszatérésével kapcsolatban – az épületet pedig fel kellett égetni. A belülről terjedő tűz veszélyes, bár úgy lett volna az igazi, ha mind felülről, mind pedig alulról egyszerre gyullad ki, elvágva minden menekülőutat. A biztonság kedvéért tehát a faun kezébe nyomott egy gyújtóbombát, röviden elmagyarázta, hogy hogyan működik, és hogy élesítse bátran, ha fél órán belül nem tér vissza ő. Ugyan a gázmaszkja a füstöt kiszűrte, a ruhája nem volt tűzálló még. Minden alkalommal megjegyezte pedig, hogy a K&F részlegnek lead egy kérvényt rá. Ezen viszont nem volt ideje töprengeni most, szóval intett az ájult faunt cipelő Peter Cavendishnek.
- Mehetünk. A legrövidebb úton.
A lidérc nem tétlenkedett, és azonnal azon az úton kezdte vezetni őt, amin lejöttek ide. Noha nem tudott volna magától visszatalálni, felismerte a fordulókat. Pedig a riadó nagyon piszkálta az ösztöneit – rohanni akart, parancsot akart kapni, el akarta hárítani a veszélyt. Most erre nem volt lehetősége – Nem hagyhatta le a lidércet, nem állt senki fölötte, és még a veszély is nevezetesen részben ő maga volt. Meglepően veszélytelenül telt a visszaútjuk egészen odáig, amíg bele nem akadtak egy feszülten tébláboló fiatal lidércbe – akiben Jeremiah felismerte a korábbi ajtónállót. Egy pillanatra meghűlt benne a vér – mi oka lett volna a fiatal lidércnek tovább az ő oldalán maradnia? Itt volt a tökéletes lehetőség, hogy eltegyék láb alól. Fontolgatta Jeremiah az esélyeit – talán el tudott bánni kettővel, de a harc hangja többet fog odavonzani. Valahogy ki kell juttatnia az ájult faunt is. Észre sem vette, hogy milyen erősen szorítja az állkapcsát.
- Cavendish? Az meg mi? – Mutatott rá az ájult tündérre. Jeremiah legnagyobb meglepetésére azonban Peter nem hogy nem árulta el, de még falazott is neki.
- Romlott áru. – Hogy mitől lett ilyen készséges, nem is értette. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy neki is ilyen tehetségesen hazudott talán, hogy mentse a bőrét. Egyelőre azonban bíznia kellett benne.
- És ő? – Vándorolt át a lidérc tekintete a veteránra.
- Mit tudom én, őt küldték, hogy erős aztán segít ezt felvinni. Neked nem a riadóval kéne foglalkoznod? – Szőtte tovább Cavendish a történetet gyorsabban, mint hogy Jeremiah közbe tudott volna szólni. A srác ügyes volt. Lidérc létére még meg is kedvelte talán kissé. A másik láthatóan kényelmetlen helyzetbe került, úgy tűnt, hogy feladat alól húzta ki épp magát. Mielőtt elviharzott volna, még a fogai között odaszűrte fajtársának:
- Ha nem lennél a séf segédje a szart is kiverném belőled…
A fiatalnak láthatóan tetszett, hogy visszavághatott a másiknak. Talán elnyomták? Vagy minden lidérc ilyen volt? Nem akart ezen gondolkodni, sietősen cipelték fel a faunt a lépcsőn, ki a szabadba a raktárépület elé. A váltás olyan éles volt, hogy Jeremiah egy pillanatra meg is fontolta, hogy nekidőljön valaminek, és kifújja magát. Csend volt, béke, riadó és lidércek nélkül. Vagyis, egy lidérccel – de azzal nem volt egyelőre baja. Talán délutánra járhatott az idő, ami azt jelenti, hogy nem töltöttek lent túl sokat eddig. Egy pillanat töredékére – de tényleg csak annyira – megfordult a fejében, hogy elege van a dolgokból és csendben távozik. De nem tehette – akkor a többieket cserben hagyta volna odalent, ráadásul a lidércek is szabadon garázdálkodhattak volna tovább. Gondolataiból a lidérc szavai rántották vissza. Őt nála praktikusabb és közelebbi problémák foglalkoztatták.
- És most? Csak így… Letesszük ide aztán itt hagyjuk sorsára? – Kérdezte, mire Jeremiah megrázta a fejét. Rá kellett bíznia a faunt a lidércre. Ő nem tarthatott vele. De pillanatok alatt kitalált egy tervet, amivel talán biztosíthatta az illető épségét. Ha meg nem jött össze – hát nem az ő felelőssége volt gondoskodni róla. Ő egy lidércet ütött ki. Ez is több, mint amit személyesen neki kellett volna tennie. A zsebébe nyúlt jó mélyen, és kihalászott belőle öt aranyat. Ez jóformán minden volt, amit éppen magánál tartott, de csepp sem volt ahhoz képest, amit felhalmozott az évek során. Megmutatta Cavendishnek, majd a lidérc kabátjának a zsebébe csúsztatta.
- Nem, mondok én jobbat. Elviszed egy csendőrhöz, a sötét negyed határára, és megmondod neki, hogy egy utcai verekedés után találtad, és nem akartad ott hagyni. Aztán hazamész, és elhívod édesanyádat egy tündérmentes ebédre ebből a pénzből. Legvégül pedig eljössz az akadémiára, megkeresed Henry Kohl-t, és megmondod neki, hogy szóljon Mr. Akadémiának. Ha megteszed, még tízszer ennyi arany üti a markod. Annyiból már újra lehet kezdeni.
Nem akarta felfedni a nevét vagy az arcát egyelőre, Henry Kohl pedig a Harrow-incidens óta a beszámolója alapján tudta, hogy őt takarta a név – meglepő módon a legkevésbé akadémikus tagját talán az egész akadémiának. Amíg magyarázott Cavendish-nek, betöltötte fegyverébe a hiányzó tüskét, pótolta a kompresszora a maradék nyomást, és a bejárathoz sétált. Nagy levegőt vett. Második alkalom után már emlékezett az útra, és segítség nélkül is vissza tudott találni Bloodgood irodájához. Onnét pedig meg tudta keresni már Pakshát és a többieket. Ha pedig az úton belebotlik valakibe, hátha felismerik, mint a séf segédjéhez tartozó valakit. Mielőtt nekivetette volna magát a lépcsőnek, még egyszer hátrafordult Peter Cavendish-hez.
- Néhány ti lidércek egész okésak vagytok. Te viszont ne gyere többé ebbe az épületbe.

x Blood and Wine x

The best things come in small packages

× Blood and Wine ×

Előre a mélybe...

----------------- :O: -----------------

Fogjunk hát bele. Elindulunk, most már megint lidérc-álcában, sietős léptekkel, hiszen az idő szűkre van szabva. Öt perc persze lehet hosszú is és rövid is. Esetünkben egyelőre kellően kevés. Fura érzés, ahogy Nova a között fészkelődik, először a fejem tetején, szarvaimba kapaszkodva, majd lejjebb csúszik, a nyakamhoz, teljesen eltűnve hosszú tincseim között.
-Igyekezni fogunk.
Próbálom megnyugtatni a mellettem lépkedő alakváltót, oldalra pillantva.
-Elég, ha lentig ki tart ez az illúzió, a szobában megint tud pihenni a pixi.
Suttogom vissza Adamnek, aztán már is elérjük az elevátort. Ajtajában ismeretlen lidérc áll, eddig legalább is nem láttam ezt a példányt. Szavaitól kicsit gondba esek, mert semmi jó indok nem jut hirtelen eszembe, csak annyi, hogy le kell oda jutnunk. Szerencsére Adam hamarabb szólal meg, és igazán jó ötlettel áll elő. Nem vágok közbe, inkább csak biccentek társam szavaira.
Alig fejezi be, még mielőtt az ajtónálló válaszolhatna, hirtelen sűrű, szürke füst tör elő. Mintha lentről gyűrűzne fel, elborít minket. Ez az a pillanat, amelyben én is csatlakozom.
-Látod, sietnünk kell. Kérlek, még a végén Őkegyelmessége megbüntet bennünket.
Próbálok a részvétére apellálni. Remélem a füst most már őt is cselekvésre készteti, és csak bízom abban, hogy ha tovább akadékoskodik, akkor társam lecsapja, mint a labdát.

~ Blood and Wine ~

Eldőlt ki merre menjen. Az ájult faun még mindig nem tért magához így valakinek gondozásába kellett vennie, amit Jeremiah készségesen meg is tett. Paksha egy elismerő biccentéssel vette tudomásul az ügyes megoldást. Cavendish majd elintézi, ha már úgy döntött, hogy nem akar meghalni. Az a jelenet, amit átéltek előtte Mr. Bloodgood jóvoltából mintha órákkal ezelőtt lett volna, köszönhetően az orea riadó sürgető hatásának. Szinte egyszerre indultak meg mindannyian, elöl a hangos pixivel és felderítő csapatával. Nem is volt kérdés, hogy kellenek hátvédek, így Paksha automatikusan a sérült faunhoz csatlakozott, de előtte megkocogtatta Jeremiah páncélját, mintha egy ajtón kopogna be. Amikor ráfigyelt a férfi, elé tartotta a füzetét. Az állt rajta, hogy "Óvatosan.", majd szó szerint elcsörtetett Morosék felé.
A faun volt elöl, ő pedig próbálta tartani az iramot a lehető leghalkabban, de sajnos azzal a súllyal, ami rá volt aggatva nem volt könnyű. Most először lehetett érezni,  ~ mivel most volt csak hatása a helyzet kimenetelére ~  ahogyan a nehéz fém érintkezik a földdel. Egy nehéz páncél ad ki ilyen hangokat, és hát Paksha saját súlyának felét ezek adták ki, szóval volt hangja. Annak érdekében, hogy tompítsa a zajt, csiga lassúsággal haladt előre, és épphogy sikerült elbújnia a faun mögé, mikor megjelentek a lidércek egyik oldalról.
Aztán a másik oldalon is lelkesedtek előre a lidércek, szóval választaniuk kellett. Még hallotta ahogyan beszélgetésbe kezdenek a másik oldalt, aztán Moros aktivizálta magát egy apró mellszoborral a kezében. Paksha felpislantott a tündérre, hogy vele együtt lépjen, ha szükséges, közben lassan odaért a helyszínre ő is és harca készen vérta amit elé tárul. Csak abban bízott, hogy a  másik oldalról nem zavartak fel senkit a "munkában".

Blood and Wine

JC: Pete felváltva nézett hol rád, hogy a fekvő faunra, majd végül a kezedben tartott érmékre, mint aki hirtelen nem is tudja mit kezdjen ezzel az egésszel.
- Hát… jó. – mondta végül, majd elvette az érméket, és odébb lépett, hogy visszaengedjen. Ahogy pedig kérted, nem követett, és csak remélhetted, hogy valóban úgy fog tenni, ahogyan mondtad.
Amikor elindulsz lefelé a lépcsőn, nem kell sok, hogy újra meghalld a szirénákat. Lidérc-álcád nincsen, hiszen a pixik a többiekkel mentek, lent viszont egy kisebb hangyabolyba érkezel. Olyan folyosókról is kerülnek elő lidércek, amiknek a létezését eddig észre sem vetted, és már láthatod, hogy ezt a helyet egészében felgyújtani és kifüstölni mindenkit nem biztos, hogy olyan egyszerű lesz, már ha lehetséges lesz teljesen megsemmisíteni a helyet egyáltalán. Szerencsédre azonban visszaérsz az adminisztrációs iroda elé, ahol nincsen senki és látszólag Bloodgood holttestét még nem fedezték fel, ám ha így is van, csak idő kérdése. Rövid időé, ugyanis egy lidérc tart feléd nagyon sietve.
- Mr. Bloodgood! – kiabálja hangosan, így kétséged sem lehet afelől, hogy ha célt ér, akkor kiderül, hogy az adminisztrátor már Vahe asztalánál vacsorázik, remélhetőleg nem tündérlelkeket. Ám az is lehet, hogy ez már nem is számít, és mehetsz tovább a többiek felé.

Moira, Nova, Adam, Psyche: Psyché illúziója tökéletes, mint mindig, egy ekkora varázslat nem is igazán megterhelő számára, ám a jelek szerint nem valami bakfist állítottak az ajtó elé, mint amilyen Peter Cavendish volt, vagy az aki a padlón végezte átlőtt fejjel.
- Hát nekem meg Mr. Blackwell azt mondta, hogy figyeljem a liftet, és ne engedjek le senkit. Ha takarítókat kért volna, azt tudnám! A tűz meg… bahh. Biztosan Őkegyelmessége gyújtotta a biztonság kedvéért, mert tudják, első a biztonság. Szóval nem, meg kell várnunk ameddig végez lent ő és akiket még levitt, és utána majd lemehetnek takarítani. Addig tegyék magukat hasznossá máshol! Ne akarják, hogy erőszakhoz folyamodjak!
Nova illúziója közben mintha egy pillanatra megremegne, de ezt szerencsére a szemben levő lidérc nem veszi észre – általában nem szoktak ilyen apróságokat amikor cseppet sem számítanak rá. A két pixi viszont látja, hogy nincs sok idő már belőle, ha sokáig akarják még húzni, akkor össze kell dolgozniuk.
Közben halljátok egy szomszédos folyosóról, hogy valaki elkiáltja magát:
- Itt vannak!

Moros, Paksha: Morosnál van a meglepetés ereje, így amikor a közeledő lidérc befordul a folyosóra azonnal lesújt a lidércre, de sajnos a fejét nem találja el, csak a vállát. A lidérc elkapja a faun csuklóját, majd elkiáltja magát:
- Itt vannak!
Viszont ez lehetőséget ad Pakshának a cselekvésre a pengéjével. Mivel pont a sarkon vagytok látjátok, hogy erre még három lidérc indul meg futólépésben felérek, de még messzebb vannak, nagyjából ötven métert kell megtenniük, ami azért ad nektek némi mozgásteret.

// Következő kör 08. 13. vasárnak érkezik!//