Blood and Wine

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Nekem nem lett volna időm azzal foglalkozni, hogy biztosra menjek a zúzott vállú lidérc halálát illetően, de az éjtündér megoldotta helyettem. Egyébként sem volt túl sok időnk, ugyanis a másik három rettenet gyorsa közeledett. persze az emberek is hamar megtanulták a háború alatt, hogy egy pixivel a csapatban a tündérek sokkal nehezebb ellenfelek voltak, mint azt először kinézte belőlük valaki. És úgy tűnt a kisfelség sem adta lejjebb az elvárásokat.
- Köszönjük. - villantottam felé egy félmosolyt, ami már az elkövetkező pillanatok harci lázában égett, aztán az éjtündérrel együtt rohamoztam. Az első kettőt elég ügyesen hátráltatta, a harmadik viszont gondot okozott - de saját magának is csapdát állított. Miközben ő ideiglenes társammal volt elfoglalva megragadtam a nyakánál fogva, aztán üveggolyónyira csökkentve a súlyát egy lendítéssel megpróbáltam átdobni a folyosón, amilyen messze csak tudtam, aztán fordultam is a másik kettőhöz. Elléptem a földön fekvő mellett, aztán a korábban jól bevált módszerrel megpróbáltam bezúzni a másik orrát a kezemben szorongatott szobrocskával.

x Blood and Wine x

The best things come in small packages

~ Blood and Wine ~

Minden egyszerre történik. Hirtelen elmosolyodott. Apja, háborús veteránként a fejébe verte azokat az élményeket amiket átélt. Nagyon meggyőzően tudott magyarázni arról, hogy mennyire fogja az adrenalin pumpálni a fejébe a vért. És lám igaza is volt. Rondán nyelve a levegőt két ütés között a harmadik lidérc majdnem felborította. Régen egy ilyen hibáért azzal fizetett volna, hogy a földre kerül. Az pedig sokszor a véget jelentette egy harcban. Nem volt ideje gondolkodni, vagy furcsa módon hálát adni a vas tartozékaiért, mert a faun átvette tőle a lidércet. Azonnal tudta, hogy mi a feladata. Bízva Psyche képességében a még saját lábán álló lidércet későbbre hagyta és a már egyszer bevált mozdulattal igyekezett a földön fekvőt földön maradóvá tenni.
Számított arra, hogy kelleni fog némi birkózó erőt bevetnie, de ha gyors és precíz lesz, nem fog sokáig tartani.

Blood and Wine

Moros, Paksha, Psyché: Moros a lidérc felé lendült és még fel is tudja emelni, ám ettől az oldalát ért szúrt seb iszonyatosan nyilalni kezd, egyébként a kötés is kezd átvérezni, így mielőtt még el tudná hajítani a lidércet az izmai egy pillanatra megadják magukat, így elejti az ellenfelét. Az az időablakot kihasználva a földön guggolva felfelé rúg, egyenesen hasba találva a faunt.
Paksha sikeresen bevégzi a földön fekvő első lidércet, de a második már támad is – legalábbis támadna de a sötétségben elcsúszik a társa vérén és hanyat esik, így páncélos éjtündérünk kap még egy időablakot a kivégzésre.
Érdekes módon kiabálni még nem kezdtek el a többieknek, pedig vannak még lidércek a komplexumban…*

Nova, Moira, Adam: // Kaptok még egy kört, hogy Nova leírja milyen illúzióval próbálkozik, de mivel mindenképp nálatok van most a meglepetés ereje ebben a körben támadhattok is, utána meg majd dobálok a lidércfőnök reakciójára. Bármi kérdés van tudjátok hol találtok.//
//* most nem dobtam rá mert nagyon egyértelmű volt minden kimenetel, de számítsatok rá, hogy fogok.
Következő kör 08. 28. hétfőn érkezik!//

~ Blood and Wine ~

Nincs vesztegetni való ideje. Szeme sarkából érzékeli csak csupán, hogy a faunnak gondjai akadtak, de tudta, hogy hármukkal csak akkor bánnak el, ha gyorsak, így a földön fekvőre rontott rá. Épphogy sikerült lebirkóznia a lidércet, amikor fölé emelkedett az utolsó. Annak próbálta neki lökni a már halottat, és most a hangok irányába fordult. Nem voltak túl csendesek, főleg ő nem, de próbált a reakció-idejével kompenzálni. Arra viszont nem lett volna esélye, hogy sikeresen védjen is egy fölülről jövő támadást, még a halott lidércen térdepelve. Óriási szerencséjére azonban az ellenfél még mindig vak volt és belelépett egy vértócsába és elesett. Heves harcokban ez amúgy gyakoribb mint annak tűnik. Azonnal rávetette magát a másikra. Bal kezén még mindig a bokszer bütykei virítottak. A fehér kesztyű vöröslött a vértől. Beleöklözött a lidércbe elsőre, hátha ér valamit a fájdalom is és mert az esett jobban kézre. Aztán megpróbálta a földhöz szögezni teljes súlyával ránehezedve, hogy aztán az előzőekhez hasonlóan bevégezze azt is. Remélte, hogy addig kitart a társa.
- Grah! - Lendült a fém kar-kard. Hangja szaggatottan, fémesen hangzott.

Blood and wine

Lidérc fejet ide!

-----------------:O:-----------------

Elmosolyodom-olyan kis csálé, meg nehezen is indul, főleg magamhoz képest, de mosoly, amikor Adam, azt hiszem biztatna. Hogy látott már akcióban, az legalábbis jót jelenthet légtornász barátom kontextusában.
Mert valóban lesokkol a tudat, hogy egy bödön pixit konzerváltak valahol mélyen, hát sokkal gyengébben adom Adamnak azt a pornyi ökölpacsit ott a liftben. Ha nem ismerne még azt mondhatná elvesztem az önbizalmamat, de persze, amikor kell, megrázom magam és minden érzékemmel arra koncentrálok, hogy gondolkodni, cselekedni tudjak.
A felderítéssel nincsenek problémák, eltökélten suhanok vissza a többiekhez, próbálok roppant elhivatottnak látszani és röviden vázolom is mi a helyzet.
Hamar eldől, hogy mi is vár itt most ránk, nem felfelé, hanem előre és Adam terve egész jól is hangzik.
-Rendben, megpróbálom a lehető legjobb hátteret adni nektek, mindent, amit csak bírok.
Biccentek, aztán ha felkészültek, bizony előre szállok.
Összeszedem, amim csak van, végig nővérkéimre gondolok és a halott pixire a palackban, hogy értük, talán ez ad nagyobb energiát.
Az, hogy ők többen legyenek talán fontosabb, minthogy omlik az épület, de egyiket sem felejtem, egyszerű tükör illúzióval próbálom megkettőzni őket, tehát Adam és Moros hugi ha berontanak akkor kettőt-kettőt láttatni mögéjük, vagyis Légtornász barátom mögött is még két ugyanolyan alakváltó és hugi mögött is két ugyanolyan faunlány ront be, rá a lidércre.
Nem tart sokáig, mert eleve nagyon átlátszó, hogy (rajtam kívül) nem hatan vannak, hanem csak ketten, hiszen ugyanolyanok, de talán megzavarhatja a “létszámfölény”
Eztán kezdek a második illzióba, nem törődve azzal, hogy égni, sőt lángolni kezd az egész testem, szinte belülről.
A mennyezetre irányítom energiáim és mintha bizony erőteljesen omlani kezdene és a vakolat, sőt téglák potyogni a lidérc főnök fejére. Remélem, ha ez is sikerül, Adamékat nem fogja megzavarni.

A mértéktelenség büntetése

-----------------:O:-----------------

Blood and Wine

Küldetés

-----------------:O:-----------------

Hogy Vahe milyen sugallata vezérelte a lidércet – vagy térítette félre Jeremiah karját – azt nem tudta, de a pengéje nem jó helyen találta el ellenfelét. Nem siklott el két nyakcsigolya között, ahogy várta, hanem lejjebb került, és beleállt a lidérc nyakának aljába. Ugyan sikeresen átvágott néhány eret vele – ami elég is lett volna talán ahhoz, hogy egy embert megöljön pár perc alatt – a lidérc ehelyett összeszedte magát, rámarkolt a kardpengére és kirántotta a kezéből a fegyvert. Annyire meglepődött a dolgon, hogy le sem tudta reagálni – ellenfele azonban annál inkább belelendült, és ahogy Bloodgood megkísérelte korábban megölni Cavendish-t, úgy ez a példány is tüskéket növesztett a kiáramló vérből, és rögvest Jeremiah felé támadt velük. A hegyes és éles vérszilánkok belefúródtak alkarjába, amit reflexből az arca és nyaka elé rántott – nyikorogva nyársalták fel a felszerelés valamelyik részét, talán a szervókat vagy merevítőket – de Jeremiah ezt egyelőre nem tudta meghatározni. A tüskék végül valamennyire túljutottak a bronz-acél mechanikán, de épp csak felsértették a bőrét. A lelki sérülés nagyobb volt a gondolattól, hogy egy lidérc vére bármilyen szinten is keveredett az övével. Ahogy lett egy másodperc szünete, a kardját kezdte keresni a szemével. Hűséges fegyvere a földön hevert, véresen. El kellett távolítania a közeléből a lidércet, hogy felvehesse a pengéjét. Ez volt az fegyver, amit még a Katonai Akadémián kapott, és az egyik ritka ajándék apjától, akit talán ott látott utoljára büszkének rá.
Nem állt messze ellenfelétől, így megragadta a gallérját, és igyekezett nekivágni teljes szervó-erővel az ajtófélfának. A lidérc azonban gyorsan reagált. Olyan gyorsan és tehetségesen, ami bizonyára tiszteletet váltott volna ki belőle, ha ember (vagy talán tündér) csinálja. Ez azonban egy lidérc volt, aki kapott az alkalmon, és valahogy – talán szerencsével – tökéletesen megtalálta az egyetlen pontot Jeremiah egyenruhájának a mellkasán, amit nem védett semmilyen fém, és kalapácsnyi erővel csapta bele a térdét. A veterán köhögve hátrált pár lépést, és csak az edzettsége miatt nem szédült ki vagy ájult el. Ami azonban rosszabb volt, az a látvány, ahogy a Jeremiah számára fertelmes teremtmény hozzáér fegyverének a markolatához, és fal is veszi azt. Kezdett benne a fájdalmon felülkerekedni a düh, majd egy fájdalmas, mély levegővétel alatt átgondolta a lehetőségeit. Leránthatná a hátáról a fegyverét, de ha nem tud elég pontosan lőni, ellenfele ismét felül fog kerekedni rajta. Jeremiah magabiztos volt, de nem vakmerő, és fel tudta mérni az esélyeit. Kockázatos lett volna. Így hát a második megoldásnál maradt – egyetlen rejtett zsineg meghúzásával kicsúszott a beépített lángszórója a ruhájának bal ujjából. Megragadta a markolatot, és a lidércre tartva – még mindig gyomrát szorongatva jobb kezével – eláztatta a kannibált lángoló orea-folyadékkal. Ha a kardja meg is sérült, kijavítani ki lehet. De az ellenfelei kezébe nem való a saját pengéje. Az becsületsértés mind neki, mind pedig a fegyvernek. Ezért pedig a lidérc meg is fizetett alaposan. Ahogyan lángokba borult, üvölteni kezdett. Nem is várt más Jeremiah. Ezek a folyadékok addig nem aludtak el, amíg teljesen el nem égtek. Ha pedig a lidérc talán ösztönösen is regenerálódni kezdett, csak megnehezítette a saját kínhalálát. Az azonban csak csapkodott és vergődött, kétségbeesetten próbálva lecsapkodni magáról az üzemanyagot – mindhiába. Minden légvétel égethette a tüdejét, minden pillanatban egyre jobban forrt és szilárdult a vére – Jeremiah azonban nem sajnálta. Hamarabb meghalt volna, ha hagyja magát lefejezni. Szerencséjére a gázmaszk kiszűrte az égő hús szagának nagyobb részét, de az aromából valamennyi megállíthatatlanul beszivárgott hozzá. Nem érzett mást, mint amikor családja vadkant sütött, és perzselték a szőrét. Nem tartotta az emberekkel egy szinten a lidérceket. Közel álltak hozzá néhányan – mint Cavendish – nekik szívesen adott esélyt is. Talán ez is kaphatott volna. Legalább egy könnyebb halálra. De úgy tűnik a lidérc ragaszkodott hozzá, hogy lefejezés helyett máglyahalálra szigorítsa az ítéletet – Jeremiah pedig eleget tett a kérésének.
- Ilyen érzés megsülni. Remélem konstruktív tapasztalat lesz.
Morogta, miközben odalépett a földre hullott kardjához az egyre jobban lángoló szobában. Felvette, gondosan lecsapta róla a vért, majd eltéve sietősen abba az irányba indult, amerre a társait sejtette – az ellenkezőbe ahhoz képest, ahonnét ő jött. Hogy a lángoló szoba mennyire fogja elzárni az útjukat kifelé, egyelőre nem tudta, de nem is akart ezen gondolkodni. Egyelőre legyen kit kikísérni. A többi ráért utána is.

× These trails of blood and wine ×

Küldetés

----------------- :O: -----------------

Nem kellett volna ennyit ugrálnom átszúrt mellkassal, de sosem tanultam a hibákból. A fájdalom még azelőtt a földhöz szegezett, hogy eldobhattam volna a lidércet, az pedig ki is használta, hogy hasba rúgjon. Már nem égett a seb, épp ellenkezőleg. Hideg volt, mint a jégmarás. Ami felettébb rossz jel volt. Szerencsére volt nálam kompetensebb is a harc terén, legalább is a saját páncélját fegyverré alakító éjtündér effektívebben végezte be a lidérceket, mint én. Én csak nekitántorogtam a legközelebbi falnak, mielőtt a vérzéstől kicsúszott volna alólam mindkét lábam, és teleszívtam a tüdőm levegővel.
- Moira, bármit is csináltok, kurvára igyekezz! - ordítottam, miközben akkorát csaptam a falra ökölbe szorított kézzel oldalasan, amekkorát csak tudtam. Legalább a kiabálással is elvontam a lidércek figyelmét. És tényleg jobb volt, ha a húgom rövidre vágja a saját kalandját, különben mind itt halunk meg.

× Blood and Wine ×

A Szárnyas, a Szarvas, az Alakváltó és a Főlidérc

----------------- :O: -----------------

Nem lehetazt mondani rólam, hogy elmennék egy jó balhé elől, vagy éppen,  hogy túl beszari lennék, ha meg kell csinálni valamit, de most azért van bennem belül egy parányi kis bizonytalanság. Jó lenne minél hamarabb, és élve kikerülni innen, lehetőleg minden társunkkal együtt.
Így aztán eltökélten és kellő határozottsággal előre lendülök, a keltett illúzió közepén, és csak futólag pillantok oldalra Adamre. Belőle is három lesz hirtelen. Akaratlanul is elvigyorodok. Ejjj! De jó is lenne néha ezt a valóságban is alkalmazni! De persze, nem tudok igazából osztódni, így ez marad a jelenlegi illúzió szintjén.
Elérjük az ajtót, berontunk. Hogy a főlidérc mit érezhet, mit gondolhat láttunkra, azt nincs időnk kielemezni. Nova illúziót vált, Adam előreront, neki a lidércnek. A fejünk felett táncolni kezd a plafon, mintha ezer ördög kelne életre rajta, és dobálná a fejünkre az égi áldást. Ha nem tudnám, hogy ez is a kis pixi harcos műve, lehet én is összetojnám magamat, és menekülőre fognám. De tudom, hogy mi ez, tudom,  hogy nincs mitől tartanunk, csak kitől, és ez a velünk szemben álló főlidérc.
Aztán valahonnan a távolból, mintha Moros hangja érne utol: "Moira... kurvára igyekezz!" Talán nem is hallom, csak képzelem az egészet, még is tudom, hogy valóban igyekeznünk kell.
Ahogy Adam kieresztett karmokkal előreugrik, és ráveti magát Mr. Blackwell-re, igyekszik maga alá gyűrni a sápadt bőrűt,
nem maradok el mögötte. Amint lehetőségem nyílik megpróbálom megkaparintani a fickó kardját, majd összeszedem minden erőmet és akaratomat, hogy elválaszthassam a gyűlöletes fejet a nyaktól. Persze, arra gondosan vigyázok, nehogy Adamet sebesítsem meg, vagy ne adj ég a kis pixit.